Szöveg Steve Morgan
TIZENHÁROM GÓL: NEM IS OLYAN ROSSZ KÖLCSÖNCIPŐBEN EGY BEUGRÓTÓL. A HÁZA IS A „TIZENHÁROM” NEVET KAPTA
Minden megvolt benne, ami a tökéletes csatár alkotóeleme: egyensúly, hihetetlen sebesség, két jófajta láb, erő és ragadozóösztön. Mindezzel pedig lóvá tette a védelmeket már az 1958-as világbajnokságon is, és örökre beírta a nevét a futball évkönyveibe.
Még Edson Arantes do Nascimentónak is fejtörést okozott, őt Peléként ismerte meg az egész világ, és ekkor 17 éves volt csak, a világbajnokságok történetének legfiatalabbjaként kezdte meg a tornát, és aranyéremmel zárta azt. Fontaine-nel azonban nem bírt. A francia a hat vb-mérkőzés mindegyikén betalált, összesen 13 gólt szerzett hazájának. Hatvan évvel később rekordját még mindig nem sikerült megdönteni.
Teljesítménye annál inkább is kiemelkedő, mert eredetileg nem vele terveztek a vezetők, de Thadée Cisowski, a válogatottbeli rivális lába eltört, és ezzel Fontaine került előtérbe. 1953 decemberében mesterhármassal mutatkozott be Luxemburg ellen. Ezen túl mindössze négyszer lépett még pályára a világbajnokságig. Jókor volt jó helyen, és nagyon várta, hogy bizonyíthasson.
Fontaine sikerének nagyobb súlyt adott, hogy apja nem akarta belőle labdarúgót nevelni, illetve az, hogy Franciaország vb-szereplésére markáns politikai árnyék vetült.
A selejtezőket rendszeresen tiltakozások zavarták meg a Franciaország észak-afrikai gyarmatait körülvevő bizonytalanság miatt. Algériában polgárháború tombolt, míg Tunéziában és Marokkóban – ez utóbbi országban született Fontaine spanyol anyától és francia apától – két évvel korábban kikiáltották a függetlenséget. Két kerettag nem utazott el a világbajnokságra, inkább Algéria nem hivatalos csapatához csatlakozott.
A csapat körül tehát sok volt a zűr, de a 25 éves Fontaine pályafutása csúcsán járt. Franciaország akkori élcsapatában, a Stade de Reimsben futballozott és brillírozott Albert Batteux vezetőedző teljes támogatásával. Utóbbi egyben a válogatott szövetségi kapitányi posztját is betöltötte. Fontaine 1956-ban igazolt a klubhoz, amikor Raymond Kopa a Real Madridba távozott. A két futballista remekül megértette egymást a válogatottban.
Apja kezdetben azt állította, hogy a labdarúgás nem munka, de ez a véleménye hamar megváltozott, amint látta fia kezdeti sikereit.
Fontaine, Kopa és csapattársaik ilyen előzmények után érkeztek meg Svédországba. Egy távoli, vidéki szálláshelyen dugták el őket, de erősen élt bennük a vágy, hogy az egész világ szeme előtt megmutassák magukat. Batteux örömmel tette egy szobába Fontaine-t és Kopát, ha már úgyis annyira jól működik kettejük között a kémia a pályán.
Fontaine úgy jellemezte kapcsolatukat, hogy az szerelem volt első látásra. Hiába azonban a tökéletes egyezés, Fontaine ki nem állhatta Kopa biológiai óráját, amely mindig spanyol időre volt hangolva. Az előbbi szívesen aludt akár 15 órát is egy nap. „Nem biztos ám, hogy olyan könnyű volt engem elviselni” – ismerte be később a gólvágó.
Justo, ahogy hazájában csak emlegették, emlékezetes idényen volt túl. Térdproblémái miatt decemberben megoperálták, februárig nem is léphetett pályára. Mindez saját elmondása szerint is feltüzelte nyárra. Így is ő lett a bajnokság gólkirálya, 39 meccsen 32 alkalommal talált be a bajnok- és kupagyőztes csapatban.
Fontaine nagyon optimistán várta a Paraguay elleni nyitómeccset, ugyanakkor Batteux vacillált közte és René Bliard közt. Mindkettejüknek azt mondta, hogy inkább rá számít majd. Végül az élet megoldotta Bliard bokasérülésével, ennek következtében Fontaine lehetett kezdő.
A mérkőzés szünetében az eredmény 2:2-re állt, ám a franciák megtáltosodva érkeztek vissza a második félidőre, és további öt gólt varrtak be a dél-amerikai ellenfélnek, így lett a végeredmény 7:3. Fontaine a Stéphane Brueytől kapott kölcsöncipőben játszott, mesterhármast szerzett, és két további gólt is előkészített. Két góllal büszkélkedhetett a Jugoszlávia elleni 3:2-es vereség során, és egyszer betalált akkor is, amikor Franciaország 2:1-re legyőzte Skóciát.
Észak-Írország csapatával már a negyeddöntőben találkoztak Norrköpingben, ez a mérkőzés 4:0-ra végződött, Fontaine neve mellé két találatot jegyeztek fel.
Franciaország lett a világbajnokság meglepetéscsapata, és Brazília várt rá az elődöntőben. A gallok két perc alatt hátrányba kerültek, de Fontaine kilenc perc múltán válaszolt, Kopa csodás passza után kerülte meg a brazil kapust. A találkozó 35. percében azonban a francia védő, Robert Jonquet lába eltört, és ez hatalmas veszteség volt a csere előtti futball világában. Didi vissza is adta a vezetést a braziloknak, majd érkezett Pelé 23 percen belül lőtt mesterhármasával. Az álom szertefoszlott.
„Nem amiatt voltunk csalódottak, hogy kikaptunk Brazíliától, hanem mert tíz emberrel fejeztük be a mérkőzést – mondta Fontaine. – Tizenegy játékossal nyerhettünk volna, de legalábbis biztosan szereztünk volna még gólt, egyet vagy kettőt. Ügyesebben támadtunk volna.”
Fontaine-nek és Franciaországnak be kellett érnie a bronzmeccsel Nyugat-Németország ellen. Itt azért helyreállt a világ rendje, és a franciák érvényesítették dominanciájukat, 6:3-ra megnyerték a göteborgi találkozót. Ezúttal négyszer talált a hálóba, így végül csodálatra méltó tizenhárom góllal fejezte be a világbajnokságot. Csapattársai a vállukon vitték le a pályáról.
A franciák hazatértek, és az algériai forrongások, illetve Charles de Gaulle hatalmának megszilárdítása közepette kicsit egyesíteni tudták a nemzetet. Ugyanakkor Franciaország elszalasztott egy nagy lehetőséget: nem emelte a futballt arra a rangra, amelyen a rögbi és a kerékpározás állt már akkoriban is.
A FIFA is elszalasztott egy nagy lehetőséget: igaz, hogy Fontaine-t és Kopát beválasztották a torna legjobbjainak csapatába, de az előbbi 28 évet várt, hogy megkapja Aranycipőjét, amire 1986-ban került csak sor.
Kopa és Fontaine legközelebb 1959-ben találkozott egymással, ekkor az ellentétes oldalon, ugyanis a Reims játszott BEK-döntőt a Real Madriddal, a spanyolok 2:0-ra nyertek. Később csapattársak lettek a Reimsben. Ekkorra azonban a francia futball ege, amelyre fényt hoztak, elsötétült.
Franciaország a következő négy világbajnokság közül csak egyre jutott ki, és Fontaine soha többet nem kapott lehetőséget arra, hogy ragyogjon. Meglehet, neve mára nem sokat mond a nagyobb tömegek körében, de akik alaposan ismerik a futballt, pontosan tudják, hogy az 1958-as világbajnokság nem csupán Pelé és a brazilok világbajnoksága volt. Ezt maguk a brazilok tudják a legjobban. „A francia csapat észveszejtően jó – áradozott Didi az elődöntő után. – Ritkán játszunk ennyire kiváló játékosok ellen.”
Többen megkérdőjelezik a svédországi világbajnokság minőségét. A korábbi világbajnok NSZK labdarúgása átalakulófélben volt, a müncheni tragédia megtizedelte Angliát, Magyarország pedig az 1956-os eseményeket követően csak árnyéka volt önmagának. Ennek ellenére az utána következő 14 világbajnokságon senki sem szerzett annyi gólt, mint Fontaine, a nyomába egyedül Gerd Müller ért 1970-ben tíz találattal. (Az öröklista második helyén Kocsis Sándor 1954-es 11 gólja áll.)
Még Pelé, az újdonsült csillag is csak tizenkettőt hozott össze a négy vb-jén. Fontaine eredménye eddig megdönthetetlen, ő maga egyébként 1962-ben vonult vissza sérülés miatt, amikor mindössze 28 éves volt.
„Tizenhárom gól elképesztően sok – emlékezett vissza 2011-ben. – Nem hiszem, hogy meg lehet dönteni.” Nem rossz egy második választástól, aki kölcsöncipőben játszott, az biztos. Házának a „Tizenhárom” nevet adta.
Ha csak néhány napra is, de Justo – aki 1959 áprilisában Gil Bernard zenészbarát közreműködésével a slágerlistákat is megjárta – reményt adott az egységre vágyó francia nemzetnek.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2018. márciusi lapszámában.)
