Sárosi doktor mesterhetese

Szöveg L. Pap István

Ötvenegy perc alatt született meg a magyar válogatott történetének egyetlen „mesterhetese”, azaz ez idő alatt átlagosan alig több mint nyolc percre volt szüksége Sárosi doktornak a páratlan bravúrra. Ráadásul az első félidőben még nem is középcsatárt játszott, hanem összekötőt, csak szünetben variálta meg Dietz Károly kapitány a Sárosi, Zsengellér, Cseh II belső hármast oly módon, hogy a Fradi ásza került középre. És további hat góllal mondott köszönetet a változtatásért. Három nappal a 25. születésnapja után Sárosi György a 40. válogatottságára készült az előző, 1934-es vb-n ezüstérmes csehszlovákok ellen. Északi szomszédaink a világ egyik legjobb kapusával, Frántisek Plánickával (jobbra) és az olaszországi világbajnokság gólkirályával, Oldrich Nejedlyvel (továbbá a három évvel korábbi vb-keret három játékosával, Jaroslav Burgrral, Josef Ctyrokyval és Jiri Sobotkával) érkeztek meg Budapestre, hogy az Európa-kupa történetének negyedik kiírásában (1936–38) lejátsszák a soron következő találkozót. (A sorozatban öt együttes vett részt, a magyaron és a csehszlovákon kívül az olasz, az osztrák és a svájci válogatott, a szeptember 19-i összecsapás volt a 11. mérkőzés, ám az 1938. március 12-i Anschluss miatt a negyedik EK-t már nem sikerült befejezni, a torzó tabella élén öt győzelemmel és két vereséggel Magyarország zárt. Igaz, az olaszoknak még három meccsük hátra volt.)

Az EK-ban 1936 októberében Prágában már találkozott a két csapat, de Sárosi sérüléséből visszatérve ekkor nem volt a pályán, egy nappal korábban a Budapest–Prága előmeccsen szerepelt a Hungária körúton. A csehszlovák fővárosban ki is kaptunk 5:2-re. „Sárosi körül állandóan két párt csatázott. Az egyik középcsatárnak akarta (amikor középfedezet volt), a másik középfedezetnek (amikor középcsatár volt). Sárosi a háromcsatáros, hátrahúzott összekötős taktikai rendszerben – szerintünk – nem jó középcsatár” – írt a magyar futball nagy dilemmájáról meccs előtti elemzésében a Nemzeti Sport, amelyben volt olyan szurkoló, aki a csehszlovákok ellen Zsengellértől várt öt gólt. (Az újpesti ász 1938 tavaszán meg is rúgta az ötöst: világbajnoki selejtezőn, a görögöknek.) A „nem jó középcsatár” pedig hat (plusz összekötőből egy) góllal adott elegáns választ a kétkedőknek, miközben a prágai Telegraf („Sárosi a magyarok reménysége”) ráérzett arra, mi vár a csehszlovákokra az MTK-pályán. Dietz Károly kapitány vátesznek sem volt gyenge, mert a mérkőzés előtti napon megjegyezte: „Ha bajok lennének a középcsatár helyén, ha nyomásra lenne szükség, akkor Sárosit teszem középre, Zsengellér lesz a balösszekötő, és Cseh átkerül a jobb oldalra. De erről majd csak a szünetben döntök.” Jól döntött. Miután az elsőt még a 34. percben, 1:2-nél „Sárosi nyolc méterről kapásból úgy ragasztja be a hálóba, ahogy a nagy könyvben írva van”. Az 51. percben már centerként a labdát „jó 20-25 méteres futás után 15 méterről futtából félmagas bombalövéssel zúdítja a csehszlovák kapu bal oldalába”. Egy óra játék után az ötösön „fordul és laposan a bal sarokba ragasztja” a labdát, két perccel később pedig „közelről ugyanúgy, mint előbb” talál be (5:2). A 77. percben lövi talán a legszebbet: „Ártatlanul passzolgatnak ide-oda a csatáraink, Sárosi is kapott labdát, a balösszekötő helyén állva átemeli Burgr fején, aztán igazgatja, majd hirtelen, váratlanul jó 18 méterről fordulásból laposan kapura lő, és mire Plánicka feleszmél, már bent is van a váratlan bomba a bal alsó sarokban”.

A 80. percben „közelről védhetetlenül helyez a jobb sarokba”, öt perccel a lefújás előtt pedig „Sas pompásan viszi a labdát, aztán középre ível Sárosihoz, aki mellre veszi a labdát, Plánicka közelébe viszi, és közvetlen közelről a bal felső sarokba ragasztja. 8:3.” A hármas sípszót követően a szurkolók nem bírtak magukkal, rögtön elözönlötték a pályát. A vörös Takács, a Hungária segédedzője a nyakába vette a nap hősét, és úgy hozta le a pályáról a közönség óriási ünneplése közepette. A meccslabdát némi közelharc árán Turay Suttyó szerezte meg, amire valaki természetesen azonnal rávágta, hogy „ezt a labdát az MLSZ díszdobozban nyújthatná át Sárosinak…”. A hétgólos csodacsatár visszafogottan értékelte nem mindennapos produkcióját: „Az eredménynek nagyon örülök, az állapotomnak kevésbé. Húzódást kaptam, alaposan össze vagyok törve. […] Ezt hangoztatom én mindig. Arra kell játszani, aki jó formában van. Most éppen én vagyok formában s a fiúk nagyon helyesen rám játszottak.” Amúgy pedig a Nemzeti Sport értékelésében minden benne van: „Régóta nem láttunk olyan válogatott mérkőzést, amelynek lefolyása, kialakulása, sorsa, de maga az eredménye is annyira egyetlenegy játékos nevéhez fűződött volna, mint ez a vasárnapi! Sárosi György dr., az újra formája csúcspontján, csodásan futballozó »Gyurka« olyan vezére, hőse volt a vasárnap délutáni magyar tizenegynek, amilyennél jobbat nemcsak, hogy kívánni sem lehetett volna, de tán elképzelni sem.” Egy évvel később a franciaországi világbajnokságon „élesben” is ment neki, a mi Gyurkánk Zsengellérhez hasonlóan öt góllal (összesen 62 válogatott mérkőzésén 42-ig jutott, pedig karrierje utolsó éveit már felforgatta a világháború) végzett „ezüstcipősként”, és egyike annak a négy magyar labdarúgónak (rajta kívül Titkos Pál, Puskás Ferenc és Czibor Zoltán), aki vb-döntőben gólt szerzett. Igazán kár, hogy a hetest nem az olaszok elleni fináléra tartogatta.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. júniusi számában.)