Szöveg L. Pap István
Az 1974 és 1981 közötti nyolc évből mindössze egy olyan akadt (1977), amelyiken Palotai Károlyra nem bízott európai kupadöntőt az UEFA, vagy nem működött közre világ-, illetve Európa-bajnokságon. Pályafutása második vb-jén, 1978-ban ő tartotta példásan kézben a torna (és az egész vb-történelem) talán legfeszültebb meccsét, a rosariói argentin–brazil (0–0) középdöntőt is.
Előtte és utána volt már játékvezetőnk (Hertzka Pál) a 1938-as vb-n, Zsolt István személyében már 1965-ben európai kupadöntőt vezetett magyar bíró, az 1997-es BL-döntőt dirigáló Puhl Sándor előtte, 1994-ben eljutott a szakma abszolút csúcsára a brazil–olasz vb-fináléval, és nem is olyan rég Kassai Viktornak is jutott egy BL-döntő, a 2011-es Barcelona–Manchester United.
De Palotai mindannyiukon túltett abban, hogy hosszú éveken át, egyetlen visszhangos botrány nélkül működött, nem feketítette be a nevét a nemzetközi sajtó, hibátlan maradt, a játékvezetőktől már-már párját ritkító módon folyamatosan „köztiszteletben állt”, ráadásul a világversenyeken honfitárs asszisztensek (elnézést: nála még partjelzők) nélkül, ha úgy tetszik, egyedül dolgozott az elitben.
Játékosként sem volt másodvonalbeli, sőt. Miután a forradalom leverésekor elhagyta az országot, és Freiburgban futballozott, hazatért, és a Győri Vasas ETO játékosaként tagja volt az 1964-es olimpiai bajnokcsapatnak (a csehszlovákok elleni döntőben sérülés miatt nem játszhatott, az aranyérmét csak később kapta meg), a Győrrel 1963-ban „félidényes” bajnok, másfél évvel később BEK-elődöntős volt, és visszavonulása után játékvezetőként kezdett új, még csillogóbb karriert. Első NB I-es meccsét 1970. október 11-én Szombathelyen vezette – a Salgótarján 2–1-re győzött.
Már az 1972-es müncheni olimpián fújt (Marokkó–Malajzia 6–0), az 1974-es vb-n a a holland–uruguayi (2–0) meccset bízták rá, 1975-ben pedig a Mönchengladbach–Twente UEFA-kupa-finálé első meccsét (0–0).
Aztán 1976-ban a Bayern München–St. Étienne BEK-döntőben (Palotai munkáját Müncz György és Tátrai Lász-ló segítette partjelzőként) felért pályafutása első csúcsára. Már az első percben les miatt bátran, de jogosan nem adta meg Gerd Müller gólját, amúgy pedig a Franz Roth gyilkos szabadrúgása révén 1–0-s müncheni sikerrel (egyben a BEK-ben a Bayern második címvédésével) záruló glasgow-i mérkőzés után így nyilatkozott a Népsportnak: „Természetesen nagyon boldog vagyok, hogy mindhárman jól vizsgáztunk a futballvilág szigorú vizsgabizottsága előtt. Az igazság azonban az, hogy a csapatok segítőtársaimmá váltak. Egyszer-kétszer, még az elején, szólnom kellett egyegy idegesebb játékosnak, éreztetnem kellett velük, hogy a szemem rajtuk van… De aztán nem történt semmi különösebb. Sportszerűen játszottak, a játékkal törődtek…” És ha már a magyar bírók Skóciában voltak, három nappal később ők dirigálták a Brit Házibajnokságban 2–1-es hazai sikerrel záruló skót–angol válogatott meccset is.
Miután 1978-ban megkapta az Anderlecht–Liverpool európai Szuperkupa-párharc első meccsét (4–1), az 1979-es Barcelona–Fortuna Düsseldorf KEK-döntővel (hosszabbítás után 4–3) összejött neki a játékvezetői tripla az európai kupákban – ezt csak a legeslegnagyobb bírók mondhatták el magukról. De négy év leforgása alatt közülük is csak Palotai. Ráadásul 1981-ben újra övé lett a Bajnokcsapatok Európa-kupája fináléja, ezúttal a Liverpool és a Real Madrid csapatai között. Nem sokon múlt, hogy le kelljen mondania erről a fellépésről, mert négy nappal korábban a Ferencváros–Nyíregyháza bajnokin megsérült, és ha nem dr. Povázsai János az orvosa, alighanem ki kellett volna hagynia a párizsi összecsapást. De végül ott lehetett a Parc des Princes-ben. Azon a meccsen is egy gól esett (a 82. percben Alan Kennedy lőtte, 1–0-ra nyertek az angolok), a Kőrös László és Kuti Sándor partjelzők által támogatott Palotai nagyvonalú volt, mint mindig.
„VOLT OLYAN ANGOL MECCS, AMELYEN KÉTSZER FÚJTAM A SÍPOMBA. DE EHHEZ PARTNEREK KELLENEK”
„Két segítőtársammal együtt úgy gondoltuk, hogy ez a mérkőzés tulajdonképpen a világ előtt játszódik, és egyik csapat sem engedheti meg magának a kíméletlen belemenéseket – mondta a finálé másnapján. – A tét, az idegesség hozhatott volna durvább játékot is, de ezek a játékosok profik, tudják, mit ér a lábuk, és tapasztalatból mondom, vigyáznak egymásra.” És még azt is elárulta a Népsportnak, hogy titokban örült Kennedy kései góljának, mert így megúszta a plusz kétszer tizenöt perces túlórát. Artemio Franchi, az UEFA olasz elnöke pedig szűkszavúan csak ennyit mondott a döntőt követő fogadáson Palotai tevékenységéről: „A mezőny legjobbja volt”.
Az 1982-es vb-n még ő vezette a francia–osztrák középdöntőt (1–0), 1983-ban a Magyar Népköztársasági Kupa fináléját (Ú. Dózsa–Bp. Honvéd (3–2), majd július végén az NDK VII. Szpartakiádján az NDK–Szovjetunió meccsel búcsúzott a FIFA-kerettől. Idehaza még az év végéig fújt, utolsó meccse az élvonalban – az elsőhöz hasonlóan ismét Szombathelyen – a november 19-én 1–1-gyel záruló Haladás–MTK-VM találkozó volt. „Labdarúgóként akkor hagytam abba, amikor még ment a játék, ezt teszem bíróként is. A saját magam által felállított követelmények teljesítése a pályán egyre nehezebb, ezért hagyom abba, negyvennyolc évesen” – mondta a búcsú alkalmából.
Szolgálataira ezután ellenőrként is számított az UEFA, és mindenki tudja, hogy a FIFA játékvezetői bizottságának tagjaként elévülhetetlen érdemei vannak abban is, hogy Puhl Sándornak 1994-ben megadatott, ami még Palotainak sem: megkapta a brazil–olasz világbajnoki döntőt.
Bátyja, a nála hét évvel idősebb János egy ízben, 1954-ben egy csehszlovákok elleni barátságos meccsen (4:1) még a válogatott kapuját is őrizte, ellenben fia, Zsolt DJ Palotai néven nem a gyepen, hanem az elektronikus zene egyik hazai apostolaként a pult mögött varázsolt.
Minden idők egyik legnagyobb játékvezetője, Palotai Károly 2018 februárjában Győrben hunyt el. „Minden olyan mérkőzésre szívesen emlékszem, amelyen nem kellett főszerepet játszanom. Volt olyan angol meccs, amelyen kétszer fújtam a sípomba. De ehhez partnerek kellenek” – összegzett pályafutása végén a bírólegenda, akinél korrektebb játékvezetőt
PALOTAI KÁROLY
Született: 1935. szeptember 11., Békéscsaba
Meghalt: 2018. február 3., Győr
JÁTÉKOSKÉNT
Klubjai: Békéscsaba (1950–55), Győri Vasas ETO (1955–56, 1959– 67), Freiburger FC (1956–58)
Eredményei: olimpiai bajnok (1964), 15x olimpiai válogatott (1963–64, 2 gól), BEK-elődöntős (1965), magyar bajnok (1963), 3x MNK-győztes (1965, 1966, 1967)
JÁTÉKVEZETŐKÉNT
A FIFA-keret tagja: 1970–83
Legfontosabb megbízatásai: 3x vb-résztvevő (1974, 1978, 1982), Eb-résztvevő (1980), 2x olimpiai résztvevő (1972, 1976), 2x BEK-döntő (1976, 1981), KEK-döntő (1979), UEFA-kupa-döntő (1975), európai Szuperkupa-mérkőzés (1978)
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. áprilisi lapszámában.)