Ilyen is volt: bajnoki bronz és kupasiker után diósgyőri kalandok Európában

Szöveg L. Pap István

Miután 1979 nyarán Szabó Géza csapata a harmadik lett az NB I-ben, természetes volt, hogy szeptembertől a harmadik számú európai kupasorozatban, az UEFA-kupában szerepelhet. (A BEK-ben a bajnok Ú. Dózsa, a KEK-ben az MNK-győztes Rába ETO, az UEFA-kupában a DVTK mellett az ezüstérmes Ferencváros indulhatott.)

A DVTK kerete stabil volt és erős, a mesternek hétről hétre alig kellett változtatnia, éveken át maximum 14-15 játékossal dolgozott, akik közül egyre többen mutatkoztak be előbb az olimpiai, majd az A-válogatottban is. Tatár György volt az első fecske, akit az 1978-as argentínai vb kudarca utáni vérfrissítésben bevetettek a legjobbak között, őt Kutasi László, Salamon József, Szántó Gábor és Borostyán Mihály követte (1979 szeptemberében-októberében három meccsen is öt diósgyőri volt a kezdőben!), miközben az 1979. őszi olimpiai selejtezőben Veréb György, Oláh Ferenc és Fekete László is lehetőséget kapott, a lengyelek ellen például nyolc DVTK-s kezdett, és csereként Fükő Sándor is beállt. Nem véletlenül vitte az MLSZ a csapat hazai meccseit Diósgyőrbe – mindegyiket meg is nyertük, igaz, az 1980-as moszkvai részvételhez végül ez sem volt elegendő.

Fortuna ugyanakkor az UEFA-kupában különösebben nem volt kegyes a diósgyőriekhez, hiszen az első fordulóban a bécsi Rapiddal hozta őket össze. (Két évvel korábban, amikor friss MNK-győztesként a KEK-ben képviselhették Magyarországot, a török Besiktassal kezdtek, és az isztambuli 0–2 után 5–0-val léptek a 16 közé, majd 11-esekkel kiestek a nyolcaddöntőben a jugoszláv Hajduk Splittel szemben.)

Az akkori és későbbi osztrák válogatottaktól hemzsegő bécsi zöld-fehéreket meglepte a Weststadionban is bátran futballozó Szabó-csapat, amely nemhogy megúszta kapott gól nélkül, de Fükő hajrában esett találatával meg is nyerte az első meccset. Két héttel később már szenvedett a DVTK a visszavágón, megnyugvást csak Tatár végül győzelmet érő gólja hozott kevéssel a lefújás előtt. A továbbjutás ellenére a Népsport nem fukarkodott a bírálattal: „A diósgyőriek helytelen játékfelfogásukkal saját maguknak nehezítették meg a győzelmüket olyannyira, hogy már-már veszélyben forgott a továbbjutásuk is”.

Október végén következett a skót Dundee United, amely ellen szintén idegenben kezdődött a párharc. Tatárék indigót használtak, a bozontos középpályás a 89. percben talált be, amivel ugyanúgy 1–0-ra nyertek a vasgyári srácok, mint egy hónappal korábban Bécsben. De most a visszavágón nem hagytak kétséget, már a szünetben 2–0-ra vezettek, végiggálázták a meccset, és gond nélkül, 4–1-es összesítéssel léptek a 16 közé. „A vendégek szórványos és az idő múlásával egyre erőtlenebbé váló próbálkozásait – egy kivételével – a magabiztosan játszó védők hárították, miközben minden diósgyőri jóleső érzéssel könyvelhette el magában a lelátóról felcsattanó, bravúros győzelmüket, továbbjutásukat ünneplő vastapsot!” – értékelt a boldog Népsport.

„A 6–1-ES EREDMÉNY SEMMIKÉPPEN SEM VOLT VALÓS, A DIÓSGYŐR NEM ÉRDEMELT EKKORA KÜLÖNBSÉGŰ VERESÉGET”

Fokozódtak az izgalmak, erősödött az ellenfél, Európa akkori topbajnoksága, a Bundesliga egyik élcsapata, a Kaiserslautern következett. Kapujában a svédek világsztárjával, Ronnie Hellströmmel, és a bajszos szőke lehúzta a rólót, az első, magyarországi összecsapást 2–0-ra a (nyugat)németek nyerték meg. „Kitűnt: az eddigiekben remekül helytállt diósgyőriek ezen a mérkőzésen jutottak el a holtpontra. Noha küzdöttek, akartak, a láb egyre kevésbé engedelmeskedett a fej parancsának, egyre gyakrabban maradtak alul a párharcokban, s végül a Kaiserslautern biztos, megérdemelt győzelmet aratott” – írta a Népsport, hozzátéve, hogy az együttes derékhada ekkor már három hónapja a bajnokságban, a hazai és az európai kupában, továbbá a különböző válogatottakban gyakorlatilag háromnaponta a pályán volt.

Nem meglepő, hogy Kaiserslauternben sem történt csoda, sőt a favorit rivális könnyed 6–1-gyel küldte haza Salamonékat, Borostyán a második félidő elején csak percekre tudta szorossá tenni a visszavágót. „A 6–1-es eredmény semmiképpen sem volt valós, a DVTK nem érdemelt ekkora különbségű vereséget szerdán este Kaiserslauternben! Már azért is furcsának tűnhet ez a kijelentés, mivel ilyen katasztrofálisnak tűnő eredmény a legritkább esetben magyarázható” – írta a Népsport, hozzátéve, hogy a magyar csapat játékosai mindössze egyetlen edzést tartottak a meccset megelőző napokban.

„Az előző három mérkőzésen elszenvedett vereség, a hosszú, nagyon nehéz sorozat alaposan megviselte a játékosokat – mondta a mérkőzés előtt Szabó Géza vezetőedző, aki fénykorában ólommellényben edzette a labdarúgóit. – Úgy érzem, ezúttal pihenésre, kikapcsolódásra van szükségük a fiúknak. Meggyőződésem, ez jótékony hatással lesz az idegállapotra és a teljesítményre is!”

Nos, az akkor 18 csapatos NB I-ben a tavaszra végképp elfáradó Diósgyőr végül csak a 12. helyen zárt, ugyanakkor a Magyar Népköztársasági Kupa döntőjét Veszprémben a Vasas ellen megnyerte. Azaz 1980 őszén ismét európai kupában, ezúttal a KEK-ben indulhatott, ahol a Celtictől kapott egy kemény hatost.

Legjobb játékosai közül Salamon József azonban eddigre már a görög PAOK Szaloniki játékosa volt (és a pályáról látta, amint 1981 májusában mestere, az Aranycsapat legendás középhátvédje, Lóránt Gyula szívrohamot kap a kispadon, ami után nem sokkal el is hunyt), az ifjú jobbhátvéd, Szántó Gábor pedig 1981 nyarán igazolt a bajnok Ferencvároshoz. Közben távozott a sikeredző, Szabó Géza is, és már semmi sem lett olyan, mint korábban volt.

„Sokat kell még tennünk azért, hogy a jövőben a továbbjutás reményével léphessenek pályán labdarúgásunkat reprezentáló kupacsapataink a nyugatnémetekkel szemben” – fogalmazott a kupabúcsút követően, 1979 decemberében a Népsportban Szabó Illés.

Bizony, sokat, hát még manapság…

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2022. februári számában.)