Szöveg L. Pap István
Bálint László gyöngeségeivel együtt is a védelem mértéke, magatartásvezérlője. Az első felvonásban nyújtott kiváló alakításaival visszanyerte a válogatottságot, magas belső igényszintjével tartást adott az FTC »elhárításának«. A folytatásban is a sor élén haladt, de kissé elhamvadtak csapatkapitányi erényei. Szerepe mögé bújt, a bírókkal, a nézőkkel foglalkozott. Türelmetlenkedett társaival. Túlfűtött lelkiállapota olykor durva hibákba kergette. Mindezek ellenére hátul ő a kiinduló pont!” – írta a ferencvárosi ezüstéremmel záruló 1978–79-es idény végén az ekkor 316 bajnoki fellépésével Fradi-csúcstartó Bálint Lászlóról értékelésében a Népsport.
Alig néhány nappal később, július 14-én pedig, szinte eldugva, a következő, több mint harminc éve nem látott hír látott napvilágot a sportnapilapban: „Az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnöke (akkor éppen Buda István – a szerk.) az FTC és az MLSZ javaslatára engedélyezte, hogy Bálint László, az FTC labdarúgója két évre az Ajax Amsterdam csapatához szerződjön.” Az is kiderült, hogy az MLSZ új vezetőségének javaslatára már hosszabb ideje kidolgozás alatt állt az OTSH-nak az elvi állásfoglalása, amely 1980–81-től tervezte rendezni a magyar játékosok külföldi szereplési lehetőségét. Az akkor 31 éves, 60-szoros válogatott játékos szerződése egyedi esetnek minősült, a Ferencváros hozzájárult Bálint kéréséhez, az MLSZ és az OTSH engedélyezte a nem mindennapos tranzakciót, az Ajax pedig vállalta, hogy a játékos mellé nyelvtanárt ad, és Amszterdamban is folytathatja a TF-en elkezdett edzői tanulmányait. (A játékos a közgazdaság-tudományi egyetem belkereskedelmi karán éppen 1979-ben szerzett diplomát.) És ha a válogatottnak szüksége van Bálintra, az Ajax köteles a védőt hazaengedni. Ha pedig a háromszoros BEK-győztes holland csapat a későbbiekben lemond a magyar játékosról, akkor onnan másik külföldi klubhoz nem igazolhat.
A hetvenes évek végén nemcsak Magyarországon, de a világban sem volt általános, hogy valaki légiósnak áll, nem véletlenül írta a nagyszerű Zsolt Róbert a Magyar Nemzetben, hogy „Ő kicsit a magyar futballt is képviseli majd idegenben. Az ő teljesítménye is formálja azt a képet, amit Európa alkot labdarúgásunkról. Igazán nem sok szál fűz bennünket az argentin játékosokhoz, mégis érdeklődéssel olvastuk a jelentéseket arról, vajon mire lesznek képesek az Angliába szerződött argentinok, az ottani ideget és fizikumot őrlő bajnokságban. Figyelemmel kísértük a lengyel Deyna pályafutását Manchesterben, Keeganét Hamburgban, Beckenbauerét New Yorkban, Kranklét Barcelonában. […] Egyelőre még nincs határozat arról, hogy Bálintot követheti-e más is, hogy magyar futballisták szerződhetnek-e külföldre a jövőben. Bálint László személyre szóló engedélyt kapott, s nyilvánvaló, hogy szereplésén mérik le az illetékesek, vajon szolgálja-e ez a szerződés a magyar érdekeket, használ-e labdarúgásunknak, ha mi is adunk »idegenlégióst« a nagy európai proficsapatoknak. Bálint a magyar futballisták nevében tesz próbautat. Az ő feladata kiharcolni a jogot a többieknek, hogy 29-30 éves korukban – ha addig becsülettel szolgálták a magyar futballt – hozzá hasonlóan külföldre szerződjenek.”
Bálintnak kontraktusban írták elő, hogy nem ihat és nem dohányozhat. Mészáros József, a Ferencváros labdarúgó-szakosztályának elnöke elmondta, hogy amióta amszterdami szerződésére rákerült az OTSH áldása, Bálint úgy edz, mintha csapata BEK-döntőre készülne. Igaz, még nem érkezett meg Hollandiából a munkavállalási engedélye, ezért nem lehetett Amszterdamban, amikor új klubja megkezdte az őszi felkészülést. Ekkor még úgy volt, hogy Bálintért az Ajax egy budapesti mérkőzést játszik – teljesen ingyen. És ezzel hozzávetőleg akkortájt horribilis, egymillió forintos bevételhez juttatja a Ferencvárost. A magyar sajtóból egyedüliként Zsengellér Zsolt készített interjút a népszerű Báróval, a július 24-i Képes Sportban. Ebben a válogatott hátvéd elmondta: „Ötvenezer dollárt kapok a szerződés aláírásakor, emellett, akárcsak a többi Ajax- játékos, természetesen részesülök a teljesítménnyel arányos jutalmakból, prémiumból. A devizaösszeg felhasználására vonatkozóan természetszerűleg nálam is ugyanazon szabályok érvényesek, mint bármely más magyar állampolgárra külföldön való munkavállalás, illetve alkalmazás esetében.” De Bálint arról is beszélt, hogy csak két évre tervez, aztán várhatóan visszavonul – tényleg kettő lett belőle, csak végül nem Amszterdamban, hanem Bruges-ben, és további három a Toulouse és a Grenoble színeiben Franciaországban.
A hollandiai munkavállalási engedély ugyanis csak nem akart befutni Budapestre, így kapóra jött az augusztus 4-én Géczi István kapus Üllői úti búcsúmérkőzésén fellépő belga Bruges (az egy évvel korábbi BEK-döntős, a haza persze nem látogató „disszidens” Kű Lajos és a későbbi magyar kapitány, Georges Leekens csapata) ajánlata. Az Ajax szerződéskötési szándékait nyilván tompította, hogy kétszeres vb-ezüstérmes klasszisa, Ruud Krol mégsem távozott a védelem közepéből az Egyesült Államokba, így már a pótlására kiszemelt Bálint sem volt olyan fontos az amszterdamiaknak. Bálint ügye két hét múlva jutott nyugvópontra: „Az MLSZ az OTSH előzetes elvi engedélye alapján hozzájárult a Ferencváros és a Club Bruges K. V. között létrejött megállapodáshoz. Eszerint Bálint László 1979. augusztus 17-től a belga egyesülethez szerződött két évre.”
És ezzel a kő elindult lefelé a lejtőn. Szepesi György MLSZ-elnök már arról beszélt, hogy „Bálint Lászlót követően feltételezhetően engedik más játékosok külföldi szerződését is. A szövetség megtette az előterjesztését, a döntés októberben lesz. Az elképzelések szerint az arra érdemes játékosok harmincadik évük betöltése után szerződhetnek csak első osztályú külföldi klubhoz, azzal a feltétellel, hogy az illető egyesület másnak nem adhatja át a játékost. Csak azok a labdarúgók jöhetnek számításba, akiknek megfelelő az iskolai végzettségük, jártasak egy világnyelvben és legalább huszonötször szerepeltek a válogatottban.” A Wikipédia szerint Bálint „a második világháború után az első hivatalosan külföldre szerződött magyar labdarúgó” – ami természetesen nem igaz, hiszen a kommunista hatalomátvétel előtt még többen is hivatalosan igazolhattak „külföldre”, azaz a nem szocialista országokba. Így Nyers István már 1946-ban a francia Stade Francais-hoz szerződött (és lett később az Internazionaléban 1949-ben olasz gólkirály, míg vele együtt távozó öccse, Ferenc előbb a Strasbourgot, majd a Laziót erősítette), az újpesti Zsengellér Gyula is normál ügymenetben lehetett 1947-ben az AS Roma, az ifiválogatott Ujlaki József pedig ugyancsak a Stade Francais labdarúgója, de Sárosi György is hivatalos papírokkal érkezett meg 1948-ban Bariba – edzősködni.
Az viszont tény, hogy Bálint a többiek előtt is résnyire nyitotta a kaput. A ferencvárosi védőt 1980-ban Fazekas László és Müller Sándor követte Belgiumba a Royal Antwerphez („Bálint Lacival együtt én is már 1979-ben külföldre szerződhettem volna, de Törő autóbalesete után Újpesten megijedtek, és még egy évet maradnom kellett” – emlékezett utóbb Fazekas), a diósgyőri Salamon József a PAOK Szalonikibe, Pusztai László pedig az SC Eisenstadtba. Majd szépen sorban következhettek a többiek is: 1981-ben Martos Győző és Kozma Mihály (Waterschei), Mucha József (Waregem), Kocsis István és Tóth András (Lierse), Mészáros Ferenc (Sporting), 1982-ben Zombori Sándor (Montpellier), Gujdár Sándor (Arisz Szaloniki), Pintér Sándor (Royal Antwerp), Török Péter (Recreativo Huelva), Pál József (RFC Liege), Csapó Károly (FC Toulouse) és Kolár Endre (Valkeakosken Haka) indult el nyugatnak, délnek vagy északnak. És elsőként a „fiatalok”, azaz a harmincon aluliak közül 1983 nyarán az akkor 28 éves Nyilasi Tibor is megkapta a különengedélyt, és mehetett a bécsi Austriához. A szellem, ha nem is kiszabadult, de legalább szivárogni kezdett a palackból.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. márciusi számában.)
