Ezerkilencszázhatvanhat május 3. A játékvezető lefújja a mérkőzést a Ninian Parkban, a Cardiff City otthonában. A vendégoldalon nagy a bánat, a Middlesbrough szurkolói szomorúan kullognak el a walesi éjszakában. A balul sikerült idény kieséssel ér véget, a klub története során először a harmadosztályban kell folytatniuk.
Szöveg Richard Edwards
Néhány száz kilométerre onnan, keletre szintén nagy a tanácstalanság. Egy hónap múlva kezdődik az angliai világbajnokság, de a politikusok nem tudják, mihez kezdjenek Észak-Koreával. Ráadásul nem is ez az utolsó alkalom, hogy az ország, amelyet az Egyesült Királyság kormánya nem is ismer el hivatalosan, fejtörést okoz.
„Az volna a legegyszerűbb megoldás, ha a csapat tagjai nem kapnának vízumot – állt a határőrség javaslatában. – Ám a FIFA világossá tette, hogy ha olyan csapat, amely kijutott a világbajnokságra nem kap belépési engedélyt, akkor másutt rendezik a vb-t.”
Végül a válogatottat nem az eredetileg tervezett Coventryben helyezték el, a kormány úgy döntött, hogy északra küldi őket Middlesbrough-ba. Az észak-koreai válogatott mindhárom csoportmeccsét az Ayresome Parkban játszotta, és egyedül ez a csapat képviselte Ázsiát, ahogyan Afrikából sem érkezett résztvevő, mert a földrész bojkottálta a tornát a kijutást jelentő helyek számát kevesellve, és az óceániai térségből sem jutott ki csapat. Ahonnan ezek a rejtélyes futballisták érkeztek, ott hivatalosan még dúlt a háború, így ők hozták az egzotikumot a világbajnokságra. A rendezők azonban féltek, hogy a brit földre lépő észak-koreaiak tiltakozást váltanak ki, ezért kőhajításnyira helyezték el őket a helyi repülőtértől a közeli St. George Hotelben, amivel csak annyi probléma akadt, hogy még nem volt készen.
„A szervezők arra kérték a szálloda kivitelezőit, hogy gyorsítsák fel az építkezést, és legalább egy részével készüljenek el, mire az ázsiai vendégek megérkeznek – idézi fel az egész életében a Borónak szurkoló Peter Hodgson, aki Észak-Korea minden egyes mérkőzését megnézte a helyszínen. – Tökéletes elhelyezés volt, kényelmes, izolált, ha a dolgok rosszra fordulnak, könnyen ki lehetett volna vinni a csapatot a repülőtérre.”
Bárhogyan is szerette volna azonban a brit kormány, a vendégeknek eszük ágában sem volt a hotelszobákban tölteni szabadidejüket, inkább kilátogattak a stocktoni piacra, utaztak vonattal, sőt a helyi acélművet is meglátogatták. Ugyanakkor a csapat, amely összesítésben 9:2-vel lépett túl Ausztrálián a selejtezőkben (a meccseket Kambodzsában játszották), nem nyaralni érkezett. Újabb kihívást jelentett a szervezőknek, hogy a vendégek olyan edzőpályára mehessenek, amely megfelelő felkészülést jelent a Szovjetunió, a Chile és az Olaszország elleni csoportmeccsekre.
„Nappal és este is kimentek az Ayresome Parkba, hogy megnézzék, milyen szögben süt a nap, amikor mérkőzést játszanak – idézi fel Hodgson. – Később visszatértek az ICI vegyipari művek edzőpályájára, és közölték a szervezőkkel, hogy nem elégedettek, mert más irányban áll, mint a Boro stadionja.”
A csapat átköltözött a szomszédos krikettstadionba, vállalva azt is, hogy a gyár 30 ezer dolgozója tekintheti meg az ebédszünetben edzésüket. Amikor azonban a szovjetek 3:0-ra megverték őket, úgy tűnt, semmi értelme a nagy felhajtásnak, és később Chile ellen is 1:0-s vereségre álltak a mérkőzés utolsó néhány percéig. Az ICI sajtóosztályán dolgozott Frank Bough, aki húsz évig rádiós is volt, mielőtt a reggeli televíziós műfaj egyik alapító atyja lett.
„Ha az észak-koreaiak gólt szereznek, a stadion leszedi a tetejét, és megemeli a saját kalapját” – mondta a rendkívül előrelátó Bough. Húsz másodperccel később Pak Szung Dzsin már be is vágta az egyenlítő gólt, aminek következtében az Ayresome Park kisebb méretű, zajos Phenjanná változott.
„A Middlesbrough-t sem szokták ennyire megünnepelni” – állapította meg, miközben a közvetítőfülke mennyezetén villogtak a lámpák a tombolás következtében.
„Nem is időzíthették volna jobban az észak-koreai válogatott érkezését – mondja Anthony Vickers, a Gazette Teesside újságírója. – Volt a Middlesbrough-nak egy fiatal szurkolói csoportja, az Ayresome Angels. A világbajnokság jó lehetőséget nyújtott nekik, hogy összeverődjenek, és olcsó jegyekkel bejussanak a stadionban oda, ahova egyébként nem tudtak volna. A vébé összehozta őket, és ezen az észak-koreai meccsen találták meg a hangjukat.”
A kiesés miatt még mindig a sebeiket nyalogató Middlesbrough-drukkerek találtak valamit, aminek örülhettek. A naponta 400 kilométert repülni képes szárnyas lóról elnevezett észak-koreai válogatott, a Csollima kiváló ellenszert jelentett minden bánatra, és „az olyannyira a kívánt napfényt hozta el”, ahogyan azt Hodgson megállapítja.
„NEM TUDOM, HOGY A PIROS MEZÜKNEK VAGY A TÖKÉLETES ESÉLYTELENSÉGÜKNEK KÖSZÖNHETŐEN-E, DE MINDENKI MEGSZERETTE ŐKET”
„Nem tudom, hogy a piros mezüknek vagy a tökéletes esélytelenségüknek köszönhetően-e, de mindenki megszerette őket” – emlékezik vissza Richard Piers-Raynor, egyike a 17 829 nézőnek, aki a helyszínen tekintette meg utolsó csoportmeccsüket az olaszok ellen. Ez a mérkőzés később a történelem része lett.
„Azt hittük, minden a papírforma szerint alakul – írta a Times, miután Pak Tu Ik gólja három perccel az első félidő vége előtt beállította a sokkoló végeredményt. – Ehhez képest a lehetetlen szemtanúi voltunk.”
Észak-Korea labdarúgó-szövetségének elnöke nem is tétovázott megköszönni a Middlesbrough szurkolóinak támogatását és buzdítását, ám a Portugália elleni negyeddöntőt már a liverpooli Goodison Parkban játszották az ázsiai vendégek.
„Senki sem számított arra, hogy továbbjutnak a csoportból, így viszont végül is azt a szállást kapták meg, amelyet az olaszoknak szántak a szervezők: egy katolikus szemináriumot – folytatja Hodgson. – A játékosokat egyágyas szobákban szállásolták el, a falakon feszületek lógtak, amelyek világítani kezdtek, ha eloltották a lámpát. Ettől annyira megdermedtek, hogy a mérkőzés előtti éjjel, a szeminárium közösségi helyiségében ültek együtt.”
Tény, hogy jól ráijesztettek az Eusébio-féle Portugáliára. Pak Szung Dzsin az első percben gólt szerzett, és fél órán belül 3:0-ra vezetett Észak-Korea. Eusébio végül négy góllal válaszolt, aminek köszönhetően a végeredmény 5:3 lett, de a stadionban ott volt 3000 Boro-szurkoló is, akik elkísérték újdonsült kedvenceiket.
Az álom véget ért, de a szerelem csak most kezdődött el igazán. Pak olaszok elleni lövésének pontos helye ma az egykori Ayresome Park helyén lévő kert része, de egy bronz futballcipő most is jelzi, honnan rúgta el a labdát.
„A tulajdonos hölgy elmondta, hogy folyamatosan érkeznek a turisták – mondja Simon Chadwick, a Middlesbrough szurkolója. – Egyszer egy észak-koreai delegáció is beugrott hozzá egy teára.”
A kapcsolatot csak erősítette a város és a futballisták közt, hogy 2002-ben díjnyertes film készült Életük mérkőzése címmel, amely újra összehozta az 1966-os keretet. A film készítői, Dan Gordon és Nick Bonner több mint négy éven át könyörögtek a phenjani hatóságoknak, hogy engedjék be őket az országba.
„Nem egy játékos állította, hogy szeretne visszatérni Middlesbrough-ba, ahol az egész kezdődött – idézi fel Bonner, aki ma már utakat is szervez Kínából Észak-Koreába. – Az ő ötletük volt, de ránéztem Danre, és tudtuk, hogy meg kell valósítanunk.”
Egy évvel később, köszönhetően Peter Hodgson Boro-drukker fáradhatatlan munkájának, Pak Tu Ik és társai ismét angol földre léptek Middlesbrough abban a három hétben többet tett a két ország közötti diplomáciai kapcsolatokért, mint amennyit bármely más állam előtte és utána elért. Nem tudja valaki véletlenül Donald Trump telefonszámát? Dennis Rodmané is megteszi.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2018. októberi számában.)
