„Alf, te vagy az állat!” Ezt az üzenetet vésték fel tintával egy transzparensre, és mutatták fel a Wembleyben 1966. július 26-án az angol– portugál elődöntő előtt. Guy Roux, az Auxerre 27 éves edzője tartotta a kezében.
Szöveg Paul Simpson
A francia csapatnak akkor még nem volt annyi pénze, hogy saját költségén küldje ki a fiatal, céltudatos trénert – akiben az általa rajzolt nyúl alapján kijelenthető: művészi hajlam is lapult – a világbajnokságra, ezért maga fizette az útját, és egy helyi lapot is tudósított az eseményről. Ekkor már három éve vezette csapatát. A következő négy évtizedben olyan tehetséges játékosok fejlődtek a keze alatt, mint Éric Cantona, Kovács Kálmán vagy Laurent Blanc, és ő hozta össze az Auxerre egyetlen bajnoki címét is.
A transzparenssel felháborodását kívánta kifejezni, mivel a kegyetlen, Argentína elleni negyeddöntő után Anglia szövetségi kapitánya azt kiabálta jobbhátvédjének, George Cohennek, hogy „George, nem fogsz mezt cserélni azzal az állattal!”.
Reakciója nem épp diplomatikus, viszont érthető volt. Antonio Rattin csapatkapitányt verbális brutalitásért kiállították, Roberto Ferrero rátámadt a játékvezetőre, egy másik játékosuk pedig beintett Harry Cavan FIFA-alelnöknek. Ennek ellenére, akik nem látták a mérkőzést, a fotó alapján joggal gondolhatták, hogy Ramsey valóságos vadember, amint próbálja megakadályozni a mezcserét Alberto González (jobbra) és Cohen közt.
Később sem hagyta annyiban. „Egyes átékosok viselkedése az állatokéra emlékeztet” – mondta a mérkőzést követő sajtótájékoztatón. A megfogalmazást nyilván az argentinokra használta, de ennyi erővel Bulgáriára vagy Portugáliára is gondolhatott volna, e csapatok játékosai lényegében „kirugdosták” a magyarok ellen már sérülés miatt nem is játszó Pelét (alul) a világbajnokságról.
De – Roux álláspontja szerint – ugyanúgy érvényes volt a megállapítás Nobby Stilesra. Amit Stiles művelt a francia Jacques Simonnal a csoportkör 2:0-s angol sikere során, az nélkülözhetetlen volt a győzelemhez és a csoportelsőséghez. Olyan későn csúszott be Simonnak, mintha egy másik időzónából érkezett volna.
Stiles maga is beismerte, hogy mozdulata sokkoló volt, ennek ellenére a perui játékvezető még csak szabadrúgást sem ítélt. Simon mozdulatlanul feküdt a földön, Roger Hunt továbbnyargalt, és megszerezte második gólját. Olyan korról beszélünk, amikor még nem volt csere, és mivel a védő Robert Herbin csak bicegett, Simon bal térde pedig megsérült, a franciák gyakorlatilag kilenc emberrel játszottak, és ki is estek.
A FIFA egyik tisztviselője utólag figyelmeztette Stilest, hogy túl durva a játéka. „Szándékos volt?” – kérdezte Ramsey. „Természetesen nem” – felelte Stiles, és a szövetségi kapitány kitartott mellette.
Amikor felháborodott FA-tisztviselők követelni kezdték, hogy Stiles ne léphessen pályára, Ramsey lemondással fenyegetőzött. Franciaország véleménye a L’Equipe karikatúrájában öltött testet, a képen az ikonikus középpályás, Bobby Charlton egy Rolls-Royce-t vezet, miközben egy rendőr elsöpri előle az ellenfeleket.
Utólag gyakran tekintenek úgy az 1966- os vb-re, mint ahol két futballetikai iskola csapott össze. Latin-Amerikában engedélyezték a színészkedést, a mezrángatás, a szájkarate a játékvezetővel belefért, ugyanakkor a durva szabálytalanság nem. Európában viszont az a nézet uralkodott, hogy a futball a férfiak játéka, és ez megbocsáthatóvá tette a kegyetlen megmozdulásokat is, ugyanakkor nem tűrte a színészkedést.
Valójában azonban a különbségek nem ilyen egyszerűen tetten érhetők. Magát Charltont is színészkedéssel vádolták a döntőben, amikor Hurst bevarrta a sorsdöntő „léces” harmadik gólt. „Mondtam neki, hagyja abba – idézte fel Wolfgang Weber védő később. – Valaki azt taníthatta az angol csapat tagjainak, hogy amilyen gyorsan csak lehet, tegyék fel kezüket, hogy ezzel is befolyásolják a játékvezetőt.”
„ALF RAMSEY AZT KIABÁLTA GEORGE COHENNEK, HOGY NEM FOG MEZT CSERÉLNI AZZAL AZ ÁLLATTAL!”
Nyugat-Németország játszott Argentína és Uruguay ellen is, és az argentin védő Rafael Albrecht megúszta a büntetést, amiért rögbis becsúszással végzett Helmut Hallerrel a gól nélküli csoportmeccsen, de kiállították, mert beletérdelt Weberbe. Az argentin szövetségi kapitány, Juan Lorenzo megvédte Albrechtet a becsúszás miatt.
A negyeddöntő Nyugat-Németország és Uruguay meccse igazolta George Orwellt, aki 1941-ben azt mondta, hogy a futball háború, amelyben épp csak nem lövöldöznek. A legtöbbet azt emlegetik utólag, hogy Jim Finney játékvezető nem vette észre, amint Karl-Heinz Schellinger a gólvonalon kezezett, de a találkozó az első pillanattól kezdve harcias szellemben zajlott, Héctor Silva uruguayi középpályás például fejbe találta Hans Tilkowski kapust, miközben a kezéből akarta kirúgni a labdát.
A 49. percben Horacio Troche rúgta hasba Lothar Emmerichet, amiért ki is állították. Amint vánszorgott lefelé, még arcon vágta Uwe Seelert. Öt perccel később Silvát állították ki, miután Haller megkapta ötödik hasba rúgását is. Az egyik olyan súlyos volt, hogy a heréjéből vér kezdett szivárogni. Silva rendőri kísérettel ment le a pályáról.
A lefújást követően a hetes számú uruguayi játékos, Julio Cortes megrúgta Finney játékvezetőt, amiért hatmeccses eltiltást kapott. A 4:0-s végeredmény nem volt igazságos, mert a dél-amerikai csapat a meccs nagyobbik részében jobban játszott, és ha nincsenek a kiállítások, jobb eséllyel nyerhettek volna.
Amikor az öltöző környékén autogramot osztogattak az uruguayiak, többen is azt írták a lapra spanyolul, hogy a játékvezető tolvaj, aki ellopta a győzelmet tőlük, illetve a „német bűnözők” is meglopták őket.
A tény, hogy az angol Finney dirigálta a németek mérkőzését a legjobb nyolc között, míg a német Rudolf Kreitlein vezette Anglia Argentína elleni találkozóját, sokakban összeesküvés-elméletet szült, amely szerint a FIFA megszervezte, hogy európai döntő legyen a Wembleyben.
A meccs után Kreitlein kapott hideget-meleget az angol sajtóban is, az olasz Il Messaggero pedig hatalmas igazságtalanságnak nevezte Rattin kiállítását. Ugyanakkor az sem mellékes, amit a bíró maga mondott: „Azért küldtem le a pályáról Rattint, mert jött utánam, és üvöltözött velem. Ő akart lenni a játékvezető.”
A labdarúgó viszont így beszélt: „Minden egyes döntése Angliának kedvezett, a szögletek, a szabadrúgások, még a kézilabdával sem volt baja. Ezt látva a karszalagom mutattam neki, tolmácsot kértem, és magyarázatot követeltem.”
Juan Lorenzo korábban – tévesen – azt mondta Rattinnak, hogy joga van tolmácsot hívni. Az ikonikus argentin futballszakíró, Dante Panzeri később azonban azt állította, a feltételezés, hogy Rattin és csapata a játékvezetés szervezett áldozata lett, semmiképpen sem áll meg a lábán, legalábbis ő nem ezt tapasztalta a Wembleyben. Szerinte Rattin az első perctől fogva szájalt a játékvezetővel, így egy cseppet sem meglepő, hogy kiállították.
Az eset tizenegy őrült percet hozott, amelynek keretében Rattin leült a királyi páholyba vezető vörös szőnyegre (szerencsére a királynő aznap nem volt jelen). Albrecht azt javasolta csapattársainak, hogy hagyják el a pályát, Lorenzo szövetségi kapitány pedig minden válogatott kifejezést a bírói hármas fejéhez vágott. Argentína tíz emberrel is veszélyes maradt, de csak a 78. percig, amikor Geoff Hurst befejelte Martin Peters keresztlabdáját. A lefújás után árulkodó statisztika látott napvilágot, amely szerint az angolok 33, az argentinok 19 szabálytalanságot követtek el.
Az összeesküvés-elméletek mindig felmentik a vesztes csapatot a felelősség alól. Pedig Argentína tényleg jobban játszott, középpályása, Ermindo Onega kiváló formában volt, és ha Rattin az angolokkal viaskodik, nem a játékvezetővel, akkor tovább is juthattak volna. Panzeri szervezett és szégyenteljes hazugságnak nevezte hazája sajtójának sugalmazását, amely szerint a negyeddöntő erkölcsi győztese Argentína volt.
Az biztosan nem derült ki az 1966-os világbajnokságon, hogy mi az egész világ által elfogadott konszenzus a fair play-jel és a szabálytalanságok megítélésével kapcsolatban. Még az európai csapatok között is akadt nézeteltérés. Guy Roux például azt jegyezte fel az NSZK–Szovjetunió elődöntőről, hogy „durva politikai csata, amely annyira erőszakos, hogy a játékosok elől és hátul is páncélt vettek a mez alá”.
A Goodison Parkban rendezett meccs szintén szült ellentmondásos helyzeteket. A németek első gólja egy becsúszás utáni akcióból született, amely után az orosz csatár, Igor Csiszlenko csak sántikálni tudott, majd annyira begőzölt, hogy kiállították. A szovjetek szövetségi kapitánya, Nyikolaj Morozov állította: „Nem direkt rúgtak le minket. Annyira jók voltak technikailag, hogy a játékosaink nem bírtak a becsúszásaikkal.”
Míg Anglia ünnepelt a végén, Latin-Amerika csak dohogott. Még el sem hagyták Anglia partjait, amikorra eldöntötték, hogy saját tornát rendeznek maguknak. Ebből végül nem lett semmi, de az, ahogyan a FIFA – az angol Sir Stanley Rous vezetésével – megszervezte az 1966-os világbajnokságot, nagyban megágyazott a brazil Joao Havelange nyolc évvel későbbi elnökké választásának.
Onnantól kezdve már a szabálytalanság sem volt a régi.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2018. áprilisi számában.)
