Szöveg Paul Simpson Fotó PUSKAS.COM, Szöllősi György Fordítás Kovács Gergely
Puskás Ferenc 29 évesen hunyt el először. A francia AFP hírügynökség 1956. október 27-én számolt be arról, hogy a világ legjobb csatára halálos sebet kapott Budapest utcáin a forradalom során. A hír akár igaz is lehetett volna: 2500-an vesztették életüket ezekben a napokban, további 13 ezren kerültek kórházba a szovjet zsarnokság elleni felkelésben, és az ország káoszba süllyedt. Amikor az elkeserítő hír terjedni kezdett, maga az érintett mintegy 60 kilométerre a fővárostól, Tatán készült csapattársaival a svédek elleni barátságos találkozóra. Amikor az események elfajultak, a mérkőzést törölték, és az Aranycsapat tagjai hazautaztak. A forradalom egyik nem kívánt hozadéka az lett, hogy szétesett Magyarország és a világ leginnovatívabb, legtehetségesebb csapata. A mágikus magyarok söprögető kapust, hamis kilenceseket, támadó védőket és totális futballt alkalmaztak akkor, amikor Johan Cruyff még beszélni és járni tanult. 1950 és az 1956-os forradalom között az Aranycsapat megnyerte az 1952-es olimpiát Helsinkiben, 6:3-ra, majd 7:1-re verte Angliát a Wembleyben, majd Budapesten, és mindössze egy mérkőzést veszített el, az 1954-es berni vb-döntőt Németország ellen.
A forradalmat követően lassú hanyatlás vette kezdetét, a játékosok és a csapat vezetői új, személyes dilemmákkal néztek szembe, és gyorsan kellett rögtönözniük a növekvő kétségbeesés közepette. Amikor Puskás és Bozsik József október végén leszállt a vonatról, puskaropogást hallottak. „Kísérteties volt – mondta később Puskás. – Nem volt semmi forgalom. Gyalog mentem haza, a hónom alatt két kiló kenyérrel.” Otthonról felhívta az egyik napilapot, közölte: él, és hozzátette, hogy nagyon örül a forradalomnak. Grosics Gyula szürreálisnak írta le a várost. „Az egész groteszk volt. Az egyik utcában ünnepeltek, nevetgéltek a forradalmárok, nem sokkal messzebb sebesültek feküdtek, haldokoltak.” Grosics végül megengedte a forradalmároknak, hogy a lakását használják hadiszállásnak. A csapat tagjai ugyanannyira nem látták át, mi történik, mint maga Nyikita Hruscsov, mindnyájan burokban éltek, mivel állandóan ünnepelték, kényeztették őket. Ők jelentették az ország presztízsét. Puskás, a csapatkapitány talán az ország egyetlen szabad embere volt. A forradalom idején azonban rögtön gondokkal kellett szembesülniük. Az Aranycsapat derékhadát adó honvédos játékosoknak hamarosan az Athletic Bilbao ellen kellett BEK-mérkőzést játszaniuk Spanyolországban, sőt azt is vállalták, hogy a visszavágót megrendezik, ugyanis az UEFA – szokásos szűklátókörűségével – megfenyegette a klubot, hogy ha nem, akkor kétéves eltiltás vár rájuk a nemzetközi porondon.
Az idegenbeli találkozót november 22-re tűzték ki. Három héttel korábban a Honvéd túrára indult, a forradalom eközben látszólag győzött. Ám november 4-én váratlanul szovjet tankok jelentek meg Budapest utcáin, és hat nap leforgása alatt elfojtották a felkelést. Ötezer forradalmár vesztette életét, továbbá 700 szovjet katona, akik közül sokat kivégeztek, mert nem voltak hajlandóak részt venni az öldöklésben. A Honvéd készülését pénzéhes ügynökök zavarták meg, akik a haszon reményében azonnal állást kínáltak a csapat tagjainak nagy nyugati kluboknál. Kocsis Sándornak és Czibor Zoltánnak 120 ezer dollárt ígértek. A Honvéd ügyesen állta a sarat, és csak 3:2-re kapott ki az 1955–56-os idény spanyol bajnokától és kupagyőztesétől, de úgy, hogy egy kései gólját nem adták meg. Amikor a Honvéd futballistáinak tudomására jutott, hogy milyen veszélyes is lett a helyzet Magyarországon, családjaik kimenekítésén kezdtek el gondolkodni. Puskás felesége, Erzsébet és lányuk, Anikó elsétált az osztrák határig. Számos gyűjtés indult, hogy megsegítsék a csapatot illetve a 200 ezer menekültet. A tervek naponta változtak, a futballisták papírzacskókban hordták magukkal a pénzt.
Majd elkövetkezett az egyik kulcsmérkőzés. November 29-én a Honvéd meccset játszott a Real/Atlético Madrid vegyes csapatával a Bernabéuban. Az eredmény 5:5 lett. Több nem honvédos játékost is meghívtak, köztük Grosics Gyulát. A mérkőzést végignézte Östreicher Emil, aki ekkor még a Honvédnál dolgozott, de 1958-ban a Real Madrid sportigazgatója lett, és Puskás odacsábításán tevékenykedett. Ez 1958-ban meg is történt, és a legendás csatár öt bajnoki címet és három BEK-győzelmet jegyzett később a csapattal. Budapesten rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettek be, ezért az Athletic elleni mérkőzés visszavágóját a brüsszeli Heysel-stadionba tették át december 20-ra. Már az első percben vezettek a spanyolok, de a Honvéd 3:3-ra hozta fel az eredményt, pedig Czibor állt be a kapuba a sérült Faragó Lajos helyett. Ám az a Bilbaóban nem megadott gól nagyon hiányzott a végelszámolásnál. Ez volt a nagy Honvéd utolsó mérkőzése együtt. A klubnak régóta volt egy meghívása Dél-Amerikába, de a magyar szövetség üzenet a labdarúgóknak, hogy azonnal térjenek haza.
Östreicher, Puskás és Czibor azonban örömmel élt volna a mérkőzésenként tízezer dollárral kecsegtető lehetőséggel. Mások, különösen a fiatal Tichy Lajos és Grosics Gyula a hazatérés mellett érveltek. Grosics azt hangoztatta, hogy nem akarja elhagyni a hazáját, és „illegalitásban utazgatni a világban”. A FIFA és a magyarországi elöljárók törvénytelennek minősítették a túrát, és eltiltással, pénzbüntetéssel fenyegették a futballistákat. Ami még rosszabb, azt is közölték, hogy a Honvéd – a hadsereg hivatalos csapata – játékosait dezertálás vádjával bíróság elé állíthatják. Sebes Gusztávot, az Aranycsapat zseniális szövetségi kapitányát küldték Brüsszelbe, hogy tárgyaljon a labdarúgókkal. „Guszti bá’, jöjjön velünk! – könyörgött Puskás. – Vezesse a csapatot, és megígérem, hogy a túra után mindnyájan hazatérünk.” Nagy Marcell MLSZ-elnök, aki ennek ellenére sem engedélyezte az utazást, egy héttel később, a melbourne-i olimpiáról „disszidált”. A szövetségi kapitány végül ráparancsolt a játékosokra, hogy induljanak haza. Azonban csak néhányan engedelmeskedtek neki, köztük a 21 éves ifjú tehetség, Tichy Lajos. A törvénytelen túrát megtartották, és nagyon élvezték, amíg hét meccs után le nem tiltotta végleg a FIFA. Ám amikor gyülekezni kezdtek Bécsben 1957 februárjában, ismét a régi dilemmával találták szemben magukat: térjenek-e haza, vagy éljenek száműzetésben? A 30 éves Puskás attól tartott, hogy a másfél éves eltiltás pályafutása végét jelentheti. Ezért inkább a családjához utazott Olaszországba, és soha többet nem játszott magyar színekben.
Kocsis és Czibor a Barcelona hőse lett, ráadásul velük játszott a zseniális Kubala is. Czibornak egyébként nem is lett volna más választása, mert részt vett a forradalmi eseményekben. Östreicher az Atlético Madrid edzőjének kérte fel Bozsikot, jóllehet, a középpályás édesapja nem sokkal korábban halt meg Magyarországon, édesanyja és négy testvére pedig otthon maradtak. Mivel párttag és parlamenti képviselő volt, kötelesség tudata hazavezérelte. Majd’ két évtizednek kellett eltelnie, hogy újra lássák egymást Puskással. Grosics is hazatért, és egyből őt tették meg az elvesztett világbajnoki döntő bűnbakjának, illetve kémkedéssel vádolták meg. Szerencsére azt nem tudták, hogy segítette a felkelőket. Az, hogy Magyarország elvesztette Puskást, Czibort és Kocsist, azzal ért fel, mintha a ragyogó 1970-es brazil válogatottból kivették volna Pelét, Jairzinhót és Rivelinót, vagy Arigo Sacchi Milanjából Van Bastent, Gullitot és Rijkaardot. Soha többé nem gyógyult be a seb.
Hidegkuti Nándor, az első hamis kilences próbálta betölteni a keletkezett űrt, de hiányzott Puskás vezéregyénisége. A hidegháború végleg felmorzsolta a mágikus magyar csapatot, amelyet Alex Ferguson az „ész diadalának” nevezett. Puskás az 1960-as években ezt írta régi budapesti fodrászának, Benyák Bercinek: „Sosem érdekelt a politika. Nem az én asztalom. Az én politikám a futball.” Sajnos azonban a vasfüggöny mögött a politika és a futball szorosan összefonódott. Puskás ezt akkor tanulhatta meg, amikor a saját gyászjelentését olvasta, 50 évvel tényleges halála előtt. 2006 novemberében halt meg, 79 évesen. Igazi legenda marad.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2016. decemberi számában.)
