Szöveg Steve Morgan
George Best rövid és lényegre törő utasítással látta el Frazer Crane építészt 1969-ben: „A házam középpontjában két dolog legyen – magyarázta. – Egy hatalmas süllyesztett kád és egy biliárdasztal.” A 23 éves Best akkoriban ért pályafutása csúcsára a Manchester Unitedban. Hat hónappal korábban megnyerte az Aranylabdát. A világ a lába előtt hevert: ő volt a futball első modern szupersztárja, aki bármit megkaphatott.
Ezerkilencszázhatvanegy óta, amikor vézna tiniként először játszott a Unitedban, ugyanabban a zsákutcában lakott Manchester külvárosában, így nem csoda, hogy megérett benne az igény a változásra. Best szeretett főbérlője, Mary Fullaway anyai gondoskodását élvezte. A reggeli keltegetés, a közös kávézások az ártatlanság és gyengédség látszatát keltették, ez azonban messze állt az igazi Besttől, akinek valójában meglehetősen kusza magánélete volt.
Nagy-Britannia legkapósabb és egyben dúsgazdag ifja iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a főbérlő fia, Steve, aki megjelenésében hasonló volt a sztárjátékoshoz, cselhez volt kénytelen folyamodni, amikor a szüleit látogatta: két taxit hívott tíz perc eltéréssel, hogy a bámészkodókat megtévesszék. A helyzet egyértelműen tarthatatlanná vált.
George álomházával megteremtette az érett és bármit elérni képes ember látszatát. Ahogy fogalmazott, megérett arra, hogy megállapodjon. „Többé nem kell eljárnom, ha szórakozni akarok – nevetett –, mivel mostantól lesz egy saját helyem.” Persze nemcsak hajlékra vágyott, hanem arra, hogy megmutassa a világnak, mit engedhet magának a belfasti srác, aki mindent meghódított. A legfontosabb talán mégis a magánélete védelme volt, egy búvóhely, ahol nem zaklatja senki. Legalábbis ez volt a terv.
Ezerkilencszázhetvenkettő januárjára, 18 hónappal az után, hogy birtokba vette új otthonát, klubja akarata szerint Best visszatért Fullawayhez. A Manchester United korábban felfüggesztette a zabolátlan játékost, mert egy hétig nem látogatta az edzéseket. Májusra bejelentette a visszavonulását, majd Spanyolországba szökött.
A Matt Busby utáni időszakot megszenvedő United olyan gyors hanyatlásnak indult, hogy kénytelenek voltak a korábbi menedzser segítségét kérni, de még a skót mester sem volt képes hatást gyakorolni az ámokfutó Bestre. A játékos által megálmodott kastély végül hanyatlásának fő színterévé vált, ami rabul ejtette őt.
Crane akkoriban a modern manchesteri építészet egyik kimagasló egyénisége volt. Az egyik legpuccosabb utcán működött az Edwardia nevű butik, aminek Best és Crane barátja, Mike Summerbee volt a tulajdonosa. A nagyravágyó Best rögtön meg is vásárolt egy kétezer négyzetméteres területet Manchestertől délre, Bramhallban, és szabad kezet adott Crane-nek az építkezésben.
Hiába győzködte őt régi barátja, és bizalmasa, Malcolm Wagner, hogy inkább egy salfordi lakást vegyen, Best hajthatatlan volt. A játékos már elképzelte magát, ahogy teraszáról kinézve a ködös Pennine-hegységben gyönyörködik. Ráadásul Crane azzal kecsegtette Bestet, hogy leendő házának stílusa tükrözni fogja a játékos pályán nyújtott teljesítményét, ami a későbbiek ismeretében igencsak ironikusan hat.
A ház 36 ezer fontba került, ami akkoriban az átlagos árak hétszeresét jelentette. A Homes and Gardens magazin részletesen beszámolt az eltolt szintezésű palotáról, amelyet szicíliai márványból rakott lépcsőház ékesített. A fényűző lapos tetős épület tégla- és csempeberakással készült, az L-alakú ebédlő teljes hosszában bárpult futott, a padlótól a mennyezetig terjedő ablakokon kívülről nem lehet belátni.
A tulajdonos 1970 júliusában költözött be. Elkészült a hatalmas süllyesztett kád is, méretei alapján alkalmas arra is, hogy a United egész első csapata megfürödjön benne, persze csak akkor, ha sikerül feltölteni vízzel. A víznyomással gyakran adódtak problémák, aminek következtében akár 90 percig is eltartott, amíg a medence alján összegyűlt valamennyi fürdővíz. Lett biliárdasztal is, de akárcsak a kád esetében, itt is beárnyékolta valami a tulajdonos örömét. A tervezési hibák következtében arra már nem maradt elég hely, hogy szabvány hosszúságú dákóval lehessen lökni a golyókat. És akkor az elektromos problémákat még nem is említettük.
A csillogó és futurisztikus házban még a függönyöket is távirányítóval lehetett behúzni. A vendégek a falba épített, széles képernyőjű televízióban nézhették az adást egy olyan korszakban, amikor a legtöbb házban még telefon sem volt. A készüléket kézi erővel lehetett elővarázsolni, de az eltűnéséhez elég volt egy gombnyomás is: talán erre gondolhatott Crane, amikor megígérte, hogy az épület szimbolizálni fogja Best pályafutását is. A minden földi jóval felszerelt épület azonban sokszor önálló életet élt. A manchesteri repülőtér felé közelítő járatok gyakran megzavarták a távirányítókat, aminek következtében a garázsajtó nyílt és csukódott, a tv pedig bújócskázott, ráadásul a műanyagból készült szőnyegek miatt Bestet lépten-nyomon megrázta az áram, amikor a kilincshez ért.
Best eredeti elképzelése az volt, hogy felújít egy régi vidéki házat, Crane viszont meggyőzte őt, hogy – mivel a játékos maga a megtestesült modernség – mindenképpen valami egyedire és divatosra lesz szüksége. A külső falakat borító csempék valóban egyedinek számítottak, amiről a legtöbbeknek a nyilvános vécék képe ugrott be. A hírnév árnyoldalát éppen csak megismerő Best gyorsan gúny tárgyává vált, sőt, még a The Times és a Daily Express is foglalkozott a palotával és a házavató buli vendéglistájával, amin Miss United Kingdom is szerepelt.
A DIZÁJN LÉNYEGÉT AZ ADTA, HOGY MINDEN, AMI KINT VAN, KERÜLJÖN BENTRE, HOLOTT BEST MINDEN EREJÉVEL IGYEKEZETT ELREJTŐZNI
Nem kellett sok, hogy bámészkodók és kíváncsiskodók vegyék célba a fehér csempés „szupervécét”. A látogatók a kocsifelhajtón tanyáztak, majd miután elunták magukat, hazavittek emlékbe egy darabkát a kerti gyeptéglákból. Hasonló sorsra jutott a kertben kialakított halastó is: „Több száz halat telepíttettem a tóba. A végére három vagy négy darab maradt” – panaszkodott Best, aki nem úszta meg ennyivel. Az ellenségesebb látogatók az ablaküvegre fújták az orrukat, és közben nem is láthatták, hogy Best bentről, saját üvegkalitkájából nézi az eseményeket.
Sokáig csak késő éjjel járt haza, de napközben, ha el akarta hagyni otthonát, a rendőrség segítségére szorult. „Olyan rossz lelkiállapotba kerültem, hogy a telefont sem vettem fel – mondta Best. – Ha becsöngettek, úgy csináltam, mintha nem lennék itthon.”
Gyorsan nagyon távolivá vált az idilli elképzelés a süllyesztett káddal és a biliárdasztallal. Best saját hóbortjának áldozatává vált. „Úgy tűnik, őt is nagyon megviselte – írta Gordon Burn a Bestről szóló könyvben. – Ez a dizájn arra hivatott, hogy a házba vonzzon mindent, ami kint van, holott ő pont a külvilág elől szeretett volna elvonulni. A külvilág már azelőtt is nyomasztó volt, hogy az élete ennyire középpontba került volna. Semmi szüksége nem volt a kukucskálókra.”
A szerzők ennél messzebbre is merészkednek: „Az életében egyetlen epizód sem illusztrálja ilyen tökéletesen a problémáját. Innentől kezdődik a rettenetes tempójú hanyatlása.” Ezerkilencszázhetvennégy januárjában – két évvel az után, hogy eladta addigra megutált házát – Best utoljára és véglegesen távozott az Old Traffordról is. Ekkor 27 éves volt, előtte állt a jövő, de az inkább vészjóslónak hatott.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. áprilisi számában.)
