A Fradi rettegett t-i: Táncos, Takács II, Turay, Toldi, Kohut

Szöveg L. Pap István

A magyar labdarúgás bővelkedett legendás támadóegységekben, amelyek névsorát illik egy szuszra, fejből felsorolni. Mindenekelőtt persze a Budai II, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor ötös fogatét, de a közvetlen utódok (Sándor, Göröcs, Albert, Tichy, Fenyvesi) sem panaszkodhatnak, mint ahogyan a VVK-győztes FTC (Karába, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi) vagy a nagy Dózsa (Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó) szurkolóit is nem hiába ébresztjük fel a legszebb álmukból, már mondják is áhítattal a neveket. De nyugodt szívvel melléjük, időben pedig eléjük tehetjük az 1929-ben Uruguay-verő,1932-ben százszázalékosan bajnok Fradi támadó ötösét is, a híres T-betűs csatársort.

A Ferencvárosi Torna Club címerében 1899 óta ragyog a három E (Erkölcs, Erő, Egytértés), T-ből pedig a háború előtt öt, valójában „négy és fél” is jutott a csapatba: a Táncos, Takács II, Turay, Toldi, Kohut csatársor.

Táncos (eredetileg Tänzer) Mihály 1929 nyarán tízszeres román válogatottként érkezett meg Temesvárról az Üllői útra, már a Fradi híres dél-amerikai túráján, a brazíliai Sao Paulóban játszotta az első meccsét zöld-fehérben – ezzel állt össze a Ferencváros híres ötöse. És négy éven át ontotta is a gólokat, egészen addig, amíg Turay „Suttyó” és Kohut az 1932–1933-as idény végén nem igazolt el a Hungáriába, illetve Franciaországba, az Olympique Marseille-hez.

Táncos Mihály, Takács II József, Turay József, Toldi Géza és a tökéletes hangzás kedvéért időnként „Tohutnak” becézett Kohut Vilmos egyaránt korszakos klasszis volt, nagyjából egyidősek, csak az ősfradista Toldi volt néhány évvel fiatalabb a többieknél. Táncos ugyebár Romániából jött, Kohut Franciaországba ment, Takács II és Turay pedig itthon nagy port felkavaró átigazolással érkezett, illetve távozott, az előbbi a Vasasból, az utóbbi a nagy rivális kék-fehérekhez.

Pedig a magyar professzionális labdarúgás 1926-os bevezetését követően, leszámítva az 1931–1932-es évadot, itthon egyáltalán nem volt egyeduralkodó a társaság, előbb a Hungária, utóbb az Újpest tartotta vele a lépést, sőt meg is előzte, hiszen 1930-ban „csak” ezüst, 1931-ben és 1933-ban pedig bronz jutott az eleinte Tóth-Potya István, később Blum Zoltán által irányította Ferencvárosnak.

A kor legjelentősebb európai klubsorozatát, a legendás Közép-európai Kupát 1928-ban és 1937-ben szerezte meg a csapat, de az elsőnek csak Takács II, Turay és Kohut, a másodiknak pedig Táncos és Toldi volt részese – Toldi 1928-ban már fradista volt, ám az első csapatban akkoriban még Szedlacsek Ferenc volt a balösszekötő. Mind az öten nyertek mindent, de együtt azért olyan sokat nem, holott ötük nevét közösen őrizte meg az emlékezet. (Kicsit olyan ez, mint az ötvenes évekből az Aranycsapat összeállítása, hiszen a két magyar–angolon kívül mindössze további kétszer szerepelt alapösszeállításában Sebes Gusztáv elhíresült tizenegye.)

URUGUAY IDEGENBELI LEGYŐZÉSE UTÁN IDEHAZA VILÁGBAJNOKNAK KIJÁRÓ ÜNNEPLÉSBEN RÉSZESÍTETTÉK TOLDIÉKAT

Hatvannégy meccsen állt fel T-betűs csatársorával a Fradi, és ezeken az öt támadó összesen 239 gólt ért el. A „kis Taki” pályafutása során 168 bajnokin 252-szer, Toldi pedig 212 mérkőzésen 203-szor volt eredményes!

A híres, 1929. nyári dél-amerikai túrán elsősorban az 1924-es és 1928-as olimpiai bajnok (majd a későbbi, az első, 1930-as vb győztese) Uruguay megverésére kapta fel a fejét a világ – ezen a meccsen Táncos helyén Rázsó Izidor volt a jobbszélső, ő lőtte az első gólt –, idehaza világbajnoknak kijáró ünneplésben részesítették Toldiékat. (Volt benne valami: a FIFA éppen az uruguayiak és az 1928-as olimpia labdarúgótornájának zajos sikere miatt döntött úgy, hogy 1930-ban megrendezi a saját nagy tornáját.)

Az 1932-es aranyérem nemcsak azért maradt emlékezetes, mert csupa győzelemmel, nyolc pont előnnyel lett első a csapat, hanem a 105 szerzett (és mindössze 18 kapott) gól miatt is.

Erről Takács II, a góllövőlista élén 43 találattal záró (amúgy 1926 és 1932 között ötszörös gólkirály) jobbösszekötő később a Nemzeti Sportnak ezt mondta: „Nekem különleges feladatom volt ebben a csatársorban. Mindig a leshatáron álltam, a védelem zavarását vállaltam a csatársor különböző frontjain. Turay, Toldi, Kohut ragyogóan lövő csatárok voltak, távolról bombázták a kaput. Az esetleg lepattanó labdát rendre én értékesítettem. Mondogatták is, hogy lesipuskás vagyok, de azért nem haragudtak rám, mert a százöt gólból negyvenhármat így, lesipuskázva szereztem, és gólkirály lettem.”

A veretlen 1931–32-es évadban a bajnokságban Toldi Géza 23, Turay József (1932-ben az Év játékosa) 12 gólt jegyzett, a két szélső közül Táncos Mihály négy, Kohut Vilmos nyolc találatig jutott, avagy a támadósor 90-nel vette ki a részét a mindössze 22 (!) meccsen elért 105-ből, Takács II-nek volt hat- és ötgólos mérkőzése is.

A 100. gólnak külön története van. A kilencvenkilencediket Kaposváron rúgta be a csapat (ahol egyébként 10:1-re nyert Takács II hat és Toldi négy góljával), de ott nem jött össze a századik. Egy szurkoló emlékplakettet ajánlott fel annak, aki ezt szerzi, sőt a gólpasszt adó játékosnak is. Nem véletlen, hogy május 31-én a III. Ker. TVE ellen mindenki a kapuba akart találni, de ez sokáig nem jött össze, a presztízs megbénította a lábakat. Záporoztak a kapufák, a szögletek, Takács II két méterről is hibázott, Toldi pedig a pályán még sírt is mérgében. Végül csak megszületett, a kis Taki így emlékezett vissza a századikra: „Egyszer újból sikerült leráznom a védelmet, üres volt a kapu, de nem mertem rálőni a labdát. Átgurítottam Toldinak, és behunytam a szememet… Csak a nagy ünneplés, ölelkezés és újrakezdés után nyugodtam meg. Az emlékplakettet a többi emléktárgyak között ma is büszkén őrzöm.”

Az 1930-as első világbajnokságon nem vett részt a magyar futball (Európát csak négy ország, Belgium, Franciaország, Jugoszlávia és Románia képviselte), 1934-ben pedig a nyolc között az osztrákok ellen búcsúzó magyar válogatott keretében érthetetlen módon egyedül Toldi Géza képviselte a T-betűsöket. És lőtt két gólt az első körben Egyiptomnak, majd Ausztria ellen kitette őt a bal szélre Nádas Ödön szövetségi kapitány, ki is estünk.

Az ezüstéremmel záruló 1938-as világbajnokságon a T-betűsök közül hárman lehetettek ott a magyar labdarúgás első ezüstérmes válogatottjában, de Turay és Kohut már nem FTC-játékosként, ráadásul mindhármukat kihagyta az olaszok elleni döntőben (2:4) pályára lépő csapatból Dietz Károly kapitány, holott addig minimum Turay és Toldi alapembernek számított. Kohut és Toldi Holland-Indiának gólt is lőtt Franciaországban, ám a fináléban inkább az Újpestre építette a kezdőt a magyar szakmai vezérkar, mint tudjuk, vesztére.

A Ferencvárosi Torna Club is együtt kezelte az öt játékos emlékét, 1974-ben, az új Üllői úti stadion avatásának évében egyszerre lettek az FTC örökös bajnokai. Ezt az akkor már tizenegy éve halott Turay József nem élhette meg, a legendás ötösből utolsóként Táncos Mihály távozott 1991-ben, 86 éves korában.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. júliusi lapszámában.)