Szöveg Jon Spurling Fordítás Marosi Gábor
1 – Stuart Pearce, 1985
Korai Nottingham Forest-időszakában nyaranta még mindig beállt villanyt szerelni. A programfüzetben hirdette is magát.
2 – Peter Schmeichel, 1984
Amatőr korában nem jött ki a pénzéből hó végére, ezért elszegődött apósa cégébe burkolónak. Mivel azonban fájt a térde, és nem jöttek jól a nyolcórás műszakok, hamar kilépett.
3 – Joe Mercer, 1930-as évek
Kisboltot vezetett a szünetekben és az edzések után is. Ki mondta, hogy egy futballista nem lehet multifunkcionális?
4 – Alex James, 1930
Mivel a maximumfizetésre vonatkozó szabály szűkre szabta a keretet, az Arsenal játékosa dolgozott a Selfridges áruház sportosztályán Suzanne Lenglen Wimbledon-bajnokkal együtt.
5 – George Eastham, 1960
A Newcastle mégsem vitte el, ezért úgy sztrájkolt négy nyári hónapon át, hogy parafadugóval kereskedett. „Nagyon izgalmas volt” – mondta később a kis hazug.
6 – Tony Cascarino, 1981
„Megmostam az asszonyok haját, daueroltam is, becsavartam, ha kellett” – mondta fodrászéveiről a Gillingham akkori középcsatára, aki fodrászatban dolgozott.
7 – Brian Clough, 1960-as évek
Cloughie Peter Taylor bátyjának zöldséges üzletében dolgozott, de nem tudta, mi a különbség fél kiló és fél liter közt. Bölcsen döntött, amikor edzőnek állt a Hartlepoolnál.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. augusztusi lapszámában.)