Interjú Ch. Gáll András Fotó FFT
Volt esélye más klubnak arra a kiváltságra, hogy önt a szurkolói sorában tudja?
Szemernyi sem. Én zsigerből vagyok MTK-drukker. Attól a pillanattól kezdve, hogy járni tudtam, a nevelőapámmal jártunk a Hungária körútra, még a szerdai edzőmeccsekre is, hóban, fagyban, ha akkor volt a mérkőzés. Sokszor a szomszédos BKV Előre-pálya lelátójáról néztük a mieinket, mert nem volt annyi pénzünk, hogy jegyet vegyünk. Volt, hogy közelharcot vívtunk a hozzánk hasonló csórókkal egy-egy komfortosabb, jobb ki-be látást biztosító lyukért az MTK-pálya kerítésén. Aztán a szünetben, amikor már nem kukacoskodtak a jegyszedők, mindig bejutottunk, és a második félidőt már emberi körülmények között nézhettük végig. Kijártunk a Pénzügyőr-pályára is, Pasarétre, az étterem resztelt májának az íze még mindig itt van a számban.
Milyen konkrétumokra emlékszik azokból az időkből?
Arra, hogy egy forint volt egy pohár szotyi. Meg Borsó Janira, Szeibert Gyurira, még korábbról Fülöp Ferire, a kopasz Turtóczkyra, Lőrincz Emilre, Gazsira, azaz Gáspárra, a kapusunkra. Szuromi Anti, Becsei Jóska már más korszak, őket nem láttam futballozni, de például Becsei az apámnak nagy barátja volt, vagy inkább fordítva… Arra különösen büszke vagyok, hogy Illés Bélát, Halmai Gabit és Madar Csabit láttam futballozni, és mindhármukat a barátomnak mondhatom.
Ilyen méretű klubszeretet láttán az ember arra gondol, a művész úrnak szinte jár a baráti kör elnökségi tagsága…
Sőt, még a klub elnökségének is tagja vagyok, nemcsak a baráti körnek. Utóbbi posztra egyébként elnökünk, Stern Péter kért fel. Boldogan igent mondtam. Évente egyszer meghívom az elnökséget egy étterembe, ilyenkor én vagyok a bálanya, ennyivel tartozom szeretett egyesületemnek.
A színészvilágban mindig is népszerű volt a futball.
De még mennyire! És az MTK környékén különösen. Hajdanán Salamon Béla legendás meccsre járó volt, Kazimir Károly, a Thália Színház igazgatója, a főiskolai osztályfőnököm pedig néha leküldött nekem egy szivart a díszpáholyból, ha észrevett a nézőtéren. „Apuskám, egy forralt borra vendégem vagy”, mondta a fagyos, téli meccseken, elegáns öltönyben, fehér kalapban. Mindig azt mondta nekem, hogy egy valamirevaló színész öltözzön ki, slamposan ne járjon futballmeccsre.
Korda Györggyel, rovatunk előző havi vendégével milyen viszonyban van? Ő is MTK-drukker, de párhuzamosan Fradi-rajongó is, ritka párosítás.
Gyurival együtt játszottunk a Magyar vándorban, évtizedes jó barátom.
A mostani MTK-ról mi a véleménye? (az interjú 2016-ban készült – a szerk.)
Poór Patrik a nagy kedvencem, meg természetesen Kanta Józsi, aki három lépéssel a mezőny előtt jár. Oda rúgja a labdát, ahová csak akarja. Bese Barnabás még sokra viheti, ugyanazt az utat járja be, mint Juhász Roland: kiváló csatárból még kiválóbb védő lesz. Azt is bevallom, azt szeretném, ha saját nevelésű játékosokból, hazai anyagból építkezne a csapat, nem hozottból… Ennek ellenére Vukmir is a kedvenceim közé tartozott, őt légiós létére elfogadta a közönségünk.
Jár az elnökségi ülésekre?
Nem. Most mondhatnám, hogy csak tiszteletbeli elnökségi tag vagyok, de ez nem igaz, magamra vállaltam a klub népszerűsítését a médiában, és ezt a vállalásomat teljesítem is. Tehát érdemben is elnökségi tag vagyok, legfeljebb a távolból…
Mit gondol, miért tudtunk sikeresen szerepelni az Európa-bajnokságon?
Mert a mieink meg tudtak maradni embernek. A képességeik semmivel sem jobbak az európai átlagnál, csakhogy a mieink nem túlfizetett sztárok – akik nem is nagyon érdekelnek, nekem a világfutball csak háttérzene –, mint a legtöbb külföldi, hanem emberi léptékű, a saját korlátaival tisztában lévő sportolók. Bernd Storck és előtte Dárdai Pál megértette, hogy nem szabad többet várni ezektől a srácoktól, mint amennyire képesek. Nem adnak Szalaiéknak teljesíthetetlen feladatokat, csak annyit, amennyit meg tudnak oldani. De azt kíméletlenül bevasalja rajtuk ez a német ember! Én ezt pontosan átérzem. Most elárulok egy titkot: nem tudok táncolni. Mégis szerintem sikeres voltam Andrew Lloyd Webber musicaljében, a Sakkban, mert csak négy lépést tanítottak be nekem, nem többet, azt a négy lépést viszont szépen begyakoroltam. Ez van a mi válogatottunk játékosaival is. Megint csak Kazimirt idézem: „Apuskám, ne cifrázza, játsszon egyszerűen!”. Mennyire igaza volt. Én is ilyen vagyok a színpadon. És ez Gera Zoliék sikereinek a titka.
1 – Melyik MTK-legendával találkozna legszívesebben, ha beleülhetne egy időgépbe?
Hidegkuti Nándorral. Sajnos személyesen nem ismertem – Sándor Csikart igen! –, egy vacsorára szívesen meghívnám.
2 – Mit adna azért, hogy jövőre bajnok legyen az MTK?
Nagyon-nagyon szeretném, még a nagyfröccsömről is lemondanék érte… de nem, arról azért mégsem!
3 – Sokak szerint rokon művészeti ág a színház és a futball…
Mindkettő küzdősport, csak az egyik kilencven percig tart, a másik kétszer annyi ideig. A színpadon és a pályán is mindent kiadsz magadból, egy kicsit belehalsz, csibésznek is kell lenned, megy a zrika is, és ott a közönség!
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2016. augusztusi lapszámában.)
