„A FOGYATÉKKAL ÉLŐK IS TELJES ÉRTÉKŰ RÉSZTVEVŐI TÁRSADALMUNKNAK”
Interjú Ch. Gáll András Fotó Kristóf Lajos
Több mint egy évtizeden át élhette volna a WAG-ek – a témakörben kevésbé tájékozottak kedvéért: a profi futballisták feleségei vagy barátnői – sokak által irigyelt, mások által kifigurázott és megvetett léhűtő életét, mégsem tette. Miért?
Szeretném leszögezni, azért a WAG-életet is meg lehet tölteni értékkel, tartalommal: jótékonykodással, közösségépítéssel. Emellett nem szeretem a skatulyákat, a címkéket, bár ezeknek megvan az a tulajdonságuk, hogy akkor is ráragadnak az emberre, ha nem akarja. Mindig úgy gondoltam, hogy merjünk álmodni, és az álmokat pedig meg kell valósítani. Ugyanezt láttam a pálya mellett nap mint nap a sportolóktól, célokat tűztek ki maguk elé, és megharcoltak értük. Én is szerettem volna alkotni, építeni vagy csak részese lenni a magyar sportnak. Azt se mondanám, hogy a nehezebb utat választottam. Az anya-, és egykor a feleségszerep is ugyanúgy fontos az életemben, de szerettem volna valamit Kővári Ágiként is felépíteni, nyomot hagyni, átadni a közösségnek.
Már beszélgetésünk eddigi öt perce alatt is tapasztaltam, hogy kapcsolatteremtőnek nem utolsó.
Köszönöm. Azt hiszem, ez valóban az egyik legnagyobb erősségem, nagyon hamar rá tudok hangolódni a tárgyalópartneremre. Ettől mindenki számára egyszerűbb a közös munka. Nekem pedig egyáltalán nem megterhelő, ez nem maszk, egyszerűen ilyen a természetem.
Mondjon olyan ismert futballistát, akivel családilag összebarátkoztak!
Dárdai Pali, természetesen. Nálam ő az első játékosként és szakemberként is. Két lábbal a földön jár, ez a titka, no meg az elvégzett munkája, őszintesége és a szókimondása. A futballban élek és dolgozom régóta, szinte alig tudok olyat mondani, akivel ne kerültem volna jó viszonyba. Nem véletlenül tűntek fel sokan közülük korábbi kampányainkban is.
Legtöbben a Football Factor cégvezetőjeként ismertük meg. Hogy került oda?
Öt éve adódott a lehetőség. Az összeomlás szélén állt a vállalkozás, felkértek cégvezetőnek. Nem voltunk könnyű helyzetben, nagyon nem, de egyrészt nem ijedek meg a kihívásoktól, másrészt pedig végre azt éreztem, abban a közegben alkothatok, ahol igazán szeretnék. A cég akkor a megszűnés szélén állt, a tulajdonosok előtt két út volt: befektetőt találni vagy megszűnni. Talpra álltunk, bevontunk egy befektetőt, változtattunk a profilon is, játékosok és szurkolók helyett a csapatokra koncentráltunk. Megtanultam az üzleti élet legfontosabb szabályát.
Mi lenne az?
A tulajdonos és az alkalmazott között az az igazi különbség, hogy utóbbi az eszére hallgat, az előbbi hajlamos a szívére hallgatva ne a legracionálisabb döntést meghozni.
A Football Factort felvirágoztatta, most viszont a Magyar Paralimpiai Bizottság irodájában beszélgetünk. Miért?
Szabó László, a bizottság elnöke – akivel szintén a Football Factor révén ismerjük egymást – májusban elhívott sportigazgatónak, és én szívesen vállaltam. Nem látok különbséget ép és parasportoló között. A feladat pontosan ugyanaz és ugyanannyira fontos, az elvégzett munka teljesen megegyezik, a parasport még sincs a kirakatban. Nyilván mindennek megvan a gazdasági magyarázata is, az épsport egyszerűbben eladható. A mi feladatunk, hogy ezen is változtassunk, hogy megmutassuk, pontosan ugyanakkora teljesítmények vannak nálunk, és hogy legalább ugyanannyira élvezhetőek a mi sporteseményeink is. Az egyetlen különbség abból fakad, hogy mi kevesebb figyelmet kapunk, kevesebb a támogatottságunk, így ugyanazért az eredményért többet kell, hogy dolgozzunk! A szlogenünk is az, hogy: „Fogyatékosnak lenni nem jelenti azt: vesztesnek lenni!”. A fogyatékkal élők is teljes értékű résztvevői társadalmunknak. Lelkesedésük, elhivatottságuk, kitartásuk és különleges teljesítményük példaként szolgál mindenki számára.
1 – Cottbustól Strasbourgon és Vóloszon át Nijmegenig sok csapat környezetében megfordult, ki volt a kedvenc futballistája?
Egy magyar fiatalember, Dárdai Márton. A szemem előtt serdült föl, ma már német korosztályos válogatott, és az apukája mellett nagyon nincs könnyű dolga.
2 – Legnagyobb futballélménye?
A 2017-es FTC-Vasas Magyar Kupa-döntőre büszke vagyok, hiszen két „Factor-csapat” játszott egymás ellen. A Norvégia elleni Eb-pótselejtező is felejthetetlen marad.
3 – Van munkaköri álma?
Van, de még nem tartok ott. Annyit talán elmondhatok, a sportdiplomácia magasabb szintjeire szeretnék eljutni.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2018. januári lapszámában)
