Vitraynál mindkét kaput ő védte

 

 

„Lajos, az isten áldjon meg, ne a görbe kisujjamat fényképezd!” – dörren rá fotóriporterünkre Brockhauser István, az Újpest technikai vezetője, az egykori tízszeres válogatott kapus, aki valaha Genkben olyan nagyságok elődje volt, mint Köteles László vagy Thibaut Courtois. Törött kisujj ide vagy oda – hiába, kapusnak lenni veszélyes üzem –, sorozatunk történetének egyik legfinomabb étke kerül ki „Broki” – és persze a Symbol séfje, Jászai Tibor séf úr – keze alól.

Brockhauser István életében most viszonylag nyugodt időszak zajlik, a 2014– 15-ös idényben is betöltheti a technikai vezető pozícióját Újpesten, megkapta ehhez az MLSZ hozzájárulását. Néhány hónapja még úgy volt, megszakad az ősújpesti kapus és a klub kapcsolata, mert további iskolák elvégzéséhez kötötte a szövetség a technikai vezetői poszt betöltését, és a kurzus csaknem félmilliós tandíját nem akarta átvállalni a lila-fehér egylet. Aztán – legalábbis egy évre – megoldódott a probléma.
„Én aztán nem szenvedek nagyzási hóbortban, szerintem is sokkal jobban kifejezi a munkakörömet az intéző elnevezés, hiszen nem csinálok mást, mint a csapat ügyeit intézem napi 24 órában: lekötök, felhívok, megbízok, kifizetek, megrendelek – buszt, meccset, bírót, asszisztenst. Nem hinném, hogy mindehhez egyetemi végzettségre lenne szükség. Amúgy nem akartam én már kisfiú koromban technikai vezető lenni, kapus voltam világéletemben, a kapusedzőséghez értek igazán, s ha egyszer majd Pálinkás Bandi bácsi nyugdíjba megy, az ő örökébe szeretnék lépni” – árulja el dédelgetett vágyát alkalmi szakácsunk.

„Broki” genki kalandja annyira valószerűtlenül indult, hogy még húsz év múltán is elkacagja magát a kapus, amikor felidézi a történteket.
„Éppen Győrben védtem 1996-ban, Urbán Flórival ültünk egymás mellett az öltözőben, hallom, hogy megy ki Belgiumba a Germinal Ekerenhez. Mondom neki, te, Flóri, ha megemlítenéd odakint, hogy van itt egy jó karban lévő, alig használt magyar kapus, akkor megköszönném. Aztán Flóri kiment, az ügy elsikkadt, már meg is feledkeztem róla, amikor hívnak Genkből, kellene nekik egy kapus. Kiderült, hogy a Genk tulajdonosa ismerte Louis de Vriest, a Honvéd korábbi belga góréját, és amikor Pesten járt a meghívására, látott engem védeni Kispesten, kellemes emlékeket őrzött rólam. Hat csodás genki év lett belőle…”
Genk bányászrégió, rengeteg török dolgozik a szénbányákban, az ottani török piacon szerezték be Brokiék az itthonira hasonlító, úgynevezett tv-paprikát, amiből a lecsót lehet főzni.

 

„A belgáknál csak azokat a böhöm nagy sárga és piros színű, spanyol paprikákat lehet kapni, abból meg nem lehet lecsót készíteni. Tudod, én Belgiumban is magyar koszton éltem, a feleségem remekül főz, a két lányunk nevelése mellett a háztartást vezette, remekül. A belga konyha gyakorlatilag a valóban remek sült krumpliból, a frietjesből áll, ebben tényleg utolérhetetlenek, de például a kagylóikat nem tudtam megenni. Úgyhogy maradt a rántott hús meg az uborkasaláta – nagy örömömre. És persze a baconbe göngyölt töltött csirkemell, amit most is készítettünk.”
Közben a fotó kedvéért Lajos barátunk kötényt köttet vele, eleinte tiltakozik („Kaptam én eleget kapuskoromban, még most is felkössem?!”), majd miután a Fradi-szimpatizáns séf úr elkezdi elemezni a „Dózsa” megannyi gondját-baját, hősünk kikéri magának „Jaj, azt ne mondjátok, hogy Dózsa, mert ettől agyrohamot kapok. Mi Újpest vagyunk, és kész, a Dózsa név a belügyhöz meg a rendőrséghez kötődött, ehhez már semmi közünk!”

Aztán jóízűen fogyasztjuk a göngyölt csirkemelleket, és egymást követik az anekdoták. „Egy időben a tévériporterek kedvence lehettem, egy alkalommal ugyanis Vitray egy teljes félidőt úgy közvetített az Újpest–MTK mérkőzésből, hogy mindkét kaput a veterán Brockhauser védte. Itt is, ott is engem látott, biztos nagyon jól védhettem…”
E pillanatban megcsörren a telefon, alkalmi szakácsunk még odasúgja: „Csoda, hogy eddig békén hagytak, a klubból keresnek!”. Azzal felveszi, és azonnal átlényegül azzá, ami a foglalkozása, és amihez valóban nem kell egyetemi végzettség: intézővé.

Ch. Gáll András

 

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2014. szeptemberi számában.)