„Conte imádta az apám pörköltjét”

 

 

Olaszország, Belgium és Portugália. Vincze István légiós-pályafutásának állomásai. A belga konyháról speciel nem sokat tudunk – talán csak annyit, hogy Flandriában sütik a világ legfinomabb frites-jét, amit sült hasábburgonyának nevezni sértés volna –, a portugálról se sokkal többet, no de az olaszról… Nos, cseppet sem meglepő módon e havi symbolos randevúnk hőse az itáliai gasztronómiára esküszik, nem megtagadva a gyökereket – a magyar konyhát.

Az óbudai vendéglátóhely-fluktuáció jelentős lelassulását alátámasztandó ezúttal is egyre régebbi ismerősünk, Kovács Árpád séf úr nyújtott segédkezet Pilu konyhaművészeti kalandozásához (cikkünk 2014 júniusában jelent meg, Vincze István most a szlovák második ligás Komárom szakmai igazgatója – a szerk.). Elöljáróban annyit azért meg kell jegyeznünk, hogy a penne á la Pilu elkészítése nem tartozik a különleges szakácsmesterséget igénylő feladatok közé, és a séf úr csupán a biztonsági háló szerepét töltötte be a gázsparhelt mellett előadott mutatvány közben.

„Huszonegy évesen kerültem ki Tatabányáról Leccébe, az olasz csizma legdélebbi csücskére, és gyorsan megtanultam, mi a különbség a kajálás és a táplálkozás között. Mi idehaza, Magyarországon kajáltunk az NB I-ben, odakint, a Serie A-ban pedig már 1988-ban is tudományos igényű táplálkozás folyt. Edzőnk, Carletto Mazzone felügyelte az étkezésünket, oké, szerintem nem volt szakképzett dietetikus, de ösztönösen ráérzett, mit szabad és ajánlott fogyasztani egy élvonalbeli labdarúgónak. Rengeteg tésztát ettünk, parmezán sajttal, prosciuttóval, csupa minőségi kaját, míg otthon… Még ma is úgy emlékszem, mintha tegnap történt volna, a Vasassal játszottunk, és előtte rántott hús volt krumplival a közös ebéd. Az én gólommal nyertünk, de közben a torkomban volt a kaja, mert állandóan visszabüfögtem…” – idézi fel Pilu azt a kultúrsokkot, amit a leccei letelepedés és az olasz konyhával történt megismerkedés okozott a későbbi 44 válogatottságig jutó csatárnak.

Persze nehogy azt higgyük, hogy az olaszok csak táplálkoznak, és sohasem kajálnak. Az utóbbi elkerülhetetlen, főleg, ha Vincze papa is megérkezik Leccébe…
„Apám marhapörköltje hatalmas tetszést aratott, két legjobb leccei cimborám, Francesco „Checco” Moriero és Antonio Conte – igen, a Juventus jelenlegi vezetőedzője! – imádta a pörit és hozzá a nokedlit, az utóbbi nem is volt szokatlan számukra, hiszen a gnocchi hamisítatlan olasz étek. Más kérdés, hogy a krumpli szinte ismeretlen arrafelé, Dél-Olaszországban a húsokhoz és a halakhoz a köret a saláta, olívaolajjal megöntözve” – folytatta Pilu, majd rátértünk a legfrissebb élmény, a Puskás–Suzuki-kupa történéseinek taglalására, hiszen Vincze István jelenleg a Puskás Akadémia U17-es csapatának az edzője.

„Büszke vagyok a fiaimra, amiért meg tudták szorongatni a Real Madridot, és kiváltképp azért vagyok szomorú, mert – bár ne lenne igazam – soha vissza nem térő alkalmat szalasztottunk el a Puskás Akadémia első tornagyőzelmére. Mert látni kell, ez az 1997-es évjárat kiemelkedően erős, félő, hogy a ’98-as és az utána következő generáció már nem lesz ennyire versenyképes. Mostani csapatunkban nemcsak a ’98-as születésű, a Barcelonát választó Tajti Matyi nagyszerű futballista, hanem Óvári Zsolt, Sallai Roland, Damásdi Alex is, valójában meg is lepett, hogy a Real Madrid nem csapott le rájuk… Nem lennék meglepve, ha Benczés Miki az utolsó fordulókban, ha már biztossá vált az NB I-es csapat bennmaradása, bevetné őket a nagyoknál. Edzéseken már nemegyszer összecsaptunk az NB I-esekkel, a kis Sallai szemrebbenés nélkül felbőrözte Lencsét…”

Persze Magyarországon 17 évesen bemutatkozni az NB I-ben manapság úgyszólván elképzelhetetlen. De nem volt ez mindig így. „Olyannyira nem, hogy én is tizenhét évesen mutatkoztam be. Tudjátok, elmenni Csepelre, és szembeszállni a Kincses, Gálhidi, Elekes bekksorral… hát, nem volt leányálom. Nem cifrázták, a kezedbe adták a lábadat. Ezek után Leccében focizni már szinte könnyű volt.”
Mire mindezt elmeséli Pilu, már kész is a penne, a fokhagymás, chilis mártásban, parmezánsajttal megszórva valóságos ízorgia fogad bennünket. Azért búcsúzóul kapunk egy hideg zuhanyt a nyakunkba, mielőtt túlságosan jól éreznénk magunkat.

„Jut eszembe, tudod, hogy miért kaptunk ki egy nullára a Madridtól, holott nekünk is megvoltak a helyzeteink? Volt az a film, a Minden héten háború. Hát a Madridnak minden héten háború az élet, hetente játszanak ilyen meccseket, mint amilyen a PSK döntője volt. Mi pedig a magyar bajnokság második helyezettjét, a Honvéd ifit hat egyre és négy háromra vertük, olyan meccsünk pedig, mint a felcsúti döntő, még sohasem volt. Hát erről beszélek…”

Ch. Gáll András

 

 

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2014. júniusi számában.)