Szöveg Steve Hill
Egyesek szidták, másoknál tiszteletnek örvendett, de Diego Armando Maradona legalább még velünk van. Nem úgy, mint Asif Kapadia korábbi két filmjének főhősei, Ayrton Senna és Amy Winehouse. Senna című filmje áttörte a sportdokumentarista műfaj kereteit, nem érte be annyival, hogy premier plánban mutogat sportriportereket, akik elmondják, hogy volt, hanem korabeli felvételek segítségével is megragadta a sportág lényegét úgy, hogy aki nem ismeri vagy követi a Formula– 1-et, az is érdekesnek találhatja.
A Diego Maradona című alkotása is ezen a nyomon halad. Magával ragadó két órát tölthetünk a képernyő előtt, miközben mélyre ásunk az argentin pszichéjében, és szokatlan szimpátiával kezdünk hozzá viszonyulni. Hol is kezdjük Maradonával, vagy még inkább, hol fejezzük be?
Ahogyan azt magazinunk más lapjain is olvashatják, Maradona története ezekben a napokban is íródik. A film éppen ezért nem is kronológiára törekszik, inkább a Napolinál töltött időszaka alapján mutatja be, kezdve azzal, hogy 1984-ben otthagyja a Barcelonát. Mai mércével az az ügylet egyáltalán nem szokványos, a ’80-as évek első felében ugyanis az európai labdarúgás egészen másként festett.
„Szerintem senki más nem akarta őt – mondja a rendező, Kapadia. – Senki sem fizetett volna érte. Ő volt a legnagyobb fiatal tehetség, de nem volt szerencséje a Barcelonában, ott nem működött a történet. Andoni Goikoextea eltörte a bokáját, elkapta a hepatitiszt, és sokat járt bulizni. Szerintem egy kicsit le is nézték, mert latin-amerikai volt Spanyolországban, a katalánok közt. Sok volt a feszültség, és nem ment a dolog. A Király-kupán kívül nem is nyert meg semmit.„
Akkoriban a Barcelona nem az volt, ami ma. Akkor még nem nyert egyetlen BEK-et sem, és már egy évtizede nem nyert bajnokságot, miközben az Athletic Bilbao és a Real Madrid erős csapat volt. A Barca viszont korántsem volt annyira nagy csapat, amennyire a mai ragyogása alapján esetleg gondolnánk.
Szóval a klub szabadulni, Maradona pedig távozni akart. Akkoriban a legjobbak Olaszországban gyülekeztek. Ott volt a pénz is. Viszont elképzelhetetlenül más volt a világ, az idegenlégiósok számát alaposan korlátozták. A Juventusban már ott volt Michel Platini és Zbigniew Boniek, a németek – Lothar Matthäus, Andreas Brehme és Jürgen Klinsmann – az Interben kötöttek ki, a Milan pedig a hollandokat szerezte meg, Marco van Bastent, Ruud Gullitot és Frank Rijkaardot. Maga volt az őrület.
Maradonát végül a déliek szerződtették, és szerintem vonzódott is a csapathoz. Nem sokat tudott a Napoliról, amikor elfogadta az ajánlatukat, de amikor megérkezett, otthon érezte magát, otthonosabban, mint északon érezte volna.”
A klub is azonnal befogadta őt. A San Paolo Stadionban 85 ezer ember előtt mutatták be. „Nápolynak hatalmas szüksége volt egy igazi hősre – folytatja Kapadia. – Tökéletes volt az időzítés is: ő maga nem volt a csúcson, a csapat sem, kis híján ki is esett. Így érkezett oda, csodálatos történet!”
Graeme Souness próbál rajta nyomot hagyni a Sampdoria játékosaként
A történet pedig hosszasan kerül kifejtésre, az ötlet igazából a fiatal futballista ügynökéé volt, már 1981-ben megfogalmazódott benne. Kapadia felhatalmazást kapott, hogy szabadon használja a mintegy 500 órányi korabeli felvételt, és kibányássza belőle a megfelelő történetet.
„Az első változat ötórás lett – mondja. – Negyvenöt perc volt csak az, hogy eljussunk Nápolyba, és még fél órát tettek ki az azt követő események. Ez túl sok volt. Hozzá kellett nyúlnunk, miközben nagyon alaposan értenem kellett mindent. Ha ugyanis nem tudjuk, mi történt a Barcelonában, a Boca Juniorsban és az Argentinos Juniorsban, és nem ismerjük a történet minden szereplőjét, nem áll össze a sztori.”
„NÁPOLYNAK SZÜKSÉGE VOLT EGY HŐSRE. TÖKÉLETES VOLT AZ IDŐZÍTÉS IS: Ő MAGA NEM VOLT A CSÚCSON, A CSAPAT SEM, KIS HÍJÁN KI IS ESETT”
A Napoli utáni időszakkal kapcsolatban azt vettem észre, hogy ismétlődnek az események. Végül csak a Nápolyban töltött időszakára fókuszáltunk, mert mélyen volt, amikor ide megérkezett, de maga a hely sem szárnyalt magasan, innen lőtt ki a csúcsra, kétszer nyert olasz bajnokságot a csapatával, elhódította az UEFA-kupát is, és világbajnok lett hazájában. Viszont érdekes módon a problémái is itt kezdődtek újra.”
Maradona a saját hírneve foglya lett, és képtelen volt normális életet élni az olasz városban.
„Rendkívül intenzív időszak volt – folytatja Kapadia. – A déli országok eleve intenzívek. Az emberek szenvedélyesek, de túlzottan közvetlenek is. Mindenki ki akarta mutatni a szeretetét iránta, de Maradona olyasvalaki, aki nem szereti, ha túl sokszor megérintik. Nagyon nehezen élte meg ezt a helyzetet. Ezrével bukkantak fel a bámészkodók, akármerre ment.”
Lazítás apával és anyával
Ennek a nagy istenítésnek meg is lett az eredménye, egyre nagyobb étvággyal fogyasztotta a drogokat és az örömlányokat, e két területet viszont a maffia ellenőrizte. A helyi bűnszövetkezet bele is vájta a karmát az argentinba. A film egy pontján el is mondja, hogyan áll össze a hete, e szerint vasárnap mérkőzést játszik, szerdáig mulat, csütörtökön megnyomja a konditermet, és gondosan ügyel, hogy ki tudja cselezni a doppingvizsgálatot végzőket.
„Jól működött az anyagcseréje – mondja Kapadia. – Borzalmasan nézett ki, aztán egyszer csak edzeni kezdett, mint az őrült, és a meccsnapra kiizzadott magából mindent. A testalkata egyáltalán nem volt olyan, mint a futballistáké, mégis megvolt benne ez az egyensúly. Kialakult az élet rendje, és csodálatos, hogy erről őszintén hajlandó volt beszélni.”
Személyi edzője, Fernando Signorini kulcsfigura a dokumentumfilmben, miközben személye azt is bizonyítja, hogy mennyire az élen jár Argentína a labdarúgásban. Amíg futballcsapatok része volt, megvolt a saját kis uradalmi rendszere, jegyzi meg a rendező, és hozzáteszi a kérdést: vajon hányan képesek erre a labdarúgók közül.
„Signorini olvasott ember, és nagyon intelligens. Szó szerint azt mondta neki: »E szerint foglak edzeni, olvasd el ezt a könyvet!«. Segített neki pszichológiai értelemben, beszélt neki a filozófiáról, és sok egyéb hasonlóról. Hosszú időbe telt, amíg szóra bírtuk Signorinit, mivel Mexikóban dolgozik. A Sennáról szóló filmem számos ajtót kinyitott előttünk, és ő maga is rajongott Sennáért. Maradona úgyszintén. Nagyon kedvelte emberként is, és tetszett neki a film.”
Érthető okokból kifolyólag Kapadia nem beszélhetett személyesen Sennával, de nem akarta elszalasztani ugyanezt a lehetőséget Maradonával is.
A San Paolo köszönti új hősét
„Néhányszor találkoztunk, a házába is ellátogattam – mondja. – Akkoriban Dubaiban élt, többször elutaztam hozzá, és interjúkat észítettem vele. Úgy szeretek beszélgetni másokkal, ha körülöttünk minden nyugodt és csendes, nem zavar semmi. Emiatt nem is akartam találkozni vele az Oroszországban rendezett világbajnokság idején. Dubaiban van az a bizonyos ember tervezte pálmafa alakú sziget, azon élt. Ellátogattam a házába, rajta kívül volt még ott egy szakács, a segédje és a barátnője. Senki más, minden nagyon csendes volt.
Amikor először találkoztunk, a Boca mérkőzését nézte a tévében, és miközben az interjút készítettem, odafigyelt a meccsre is. Nagyon higgadtan nyilatkozott. Jó a memóriája, és kiválóan meséli a történeteit.”
„JÓL MŰKÖDÖTT AZ ANYAGCSERÉJE. BORZALMASAN NÉZETT KI, AZTÁN EGYSZER CSAK EDZENI KEZDETT, MINT AZ ŐRÜLT, ÉS A MECCSNAPRA KIIZZADOTT MAGÁBÓL MINDENT”
Amikor e sorokat írjuk, még hátravan, hogy az argentin sztár végignézze a filmet, amely egyébként nem vádolható azzal, hogy bármit is cukroz. Alaposan kitér arra, miként bánnak más csapatok szurkolói a Napolival és annak drukkereivel, és hogy mennyire ízléstelenül megosztott az olasz labdarúgás észak-déli irányban. Lehet, hogy bizonyos szavak el is vesznek a fordításban, de mindenképp megmosolyogtató, amikor az ízléstelen énekek feliratozva jelennek meg a képernyőn.
„Mi itt csak nevetünk rajtuk – említi Kapadia –, de amikor ott vagy, egyértelműen sértésnek érzed őket. Tudatosan döntöttem el, hogy kerüljenek be a filmbe, ettől csak még édesebb lesz a siker. Az is elmondható Maradonáról, hogy akkor él igazán, ha van mi ellen harcolnia. Kell valaki, akit nem kedvel. Ez motiválja, és ha mérges, nagy dolgokra képes. Használnia kell a benne dolgozó haragot. Harcol a déliekért, harcol Nápolyért, a FIFA és a korrupció ellen, ez az igazi Maradona.”
Van egy motívum, ami újra meg újra visszatér a filmben, ez pedig a kettősség, az egyik főszereplő Diego, az ártatlan srác a Buenos Aires-i nyomornegyedből, a másik pedig Maradona, a globális szupersztár.
„Ez domborodott ki az interjúkból – mondja Kapadia. – Gyakran előfordul, hogy amikor belevágok egy film elkészítésébe, még nem tudom, hogyan áll majd össze. Többen mondták az interjúk során, hogy már nem az, aki egykor volt, a személyiségének egy másik része kerekedett felül. Sennának volt egy ádáz riválisa, Alain Prost. Egyébként több volt, de végül így egyszerűsítettük le a történetet. Amy Winehouse esetében a hírnév és a siker került fókuszba. Maradona esetében belső folyamatokat kellett megfejtenünk.
Egy kicsit olyan ez, amilyen a rocksztárok vagy a színészek esetében. Amikor híressé válnak, a külső személyiségük próbálja megvédeni a belsőt.
Diego nem tanult ember, magának kellett rájönnie a dolgokra. Azt mondta magában, »Maradona nélkül nem kerülhettem volna ki a nyomornegyedből, azáltal, hogy Maradona lettem, viszont megszületett körülöttem a káosz«.”
AZ ISTEN KEZE. Asif Kapadia filmrendező szerint, ami 1986-ban az angolok ellen történt, az nem szerencse kérdése volt.
„Úgy emlékszem, Olaszországban három-négy alkalommal csinálta meg ezt – állítja a film rendezője az Azteca Stadionban bemutatott mozdulatról. – Még gyakorolta is. A futballisták ugyanígy tudják, hogyan kell elesni ahhoz, hogy tizenegyest harcoljanak ki. Ő viszont azt gyakorolta be, hogy a fejéhez trükkösen közel rakja a kezét. Azt hiszem, még mindenki az első nagy szólógólja hatása alatt állt, talán ezért nem foglalkozott vele senki. Még ennél is fontosabb, hogy a torna előtt hónapokig edzett nagy magasságon erőnléti edzőjével, Fernando Signorinival” – árulja el a rendező. Hány angol játékos edzett abban az idényben a magasban?
„Könnyedén elfutott, és maga mögött hagyta a védelmet, illetve a középpályát, mert nem okozott neki gondot az oxigénben kevésbé dús Mexikóváros. Signorino mindent megtervezett, semmi sem történt véletlenül.
Ha valaki tartja vele akkor a tempót, az képes lett volna szerelni, vagy szabálytalanságot elkövetni ellene, de nem akadt ilyen. Maradona csaló és egyben zseni, ettől annyira briliáns.”
STEVE HILL, a The Card: Every Match, Every Mile című könyv szerzője, amelyet az Év sportkönyve díjra jelöltek.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. júliusi lapszámában.)
