Zidane: „Edzőként többet szenvedek, mint játékosként”

 

 

Szöveg Andrew Murray Interjúk Ben Lyttleton és Alison Ratcliffe Fordítás Kovács Gergely

A cikk 2015-ben jelent meg, Zidane 2016-ban lett a Real Madrid felnőttcsapatának vezetőedzője, majd nyert három év alatt három Bajnokok Ligáját. Idén másodszor – a szerk.

 

Egy késő márciusi napon egy kopasz figura ül keresztbe tett lábbal a Bayern München Säbener Strassén lévő edzőpályáján. Kicsit bandzsán, összefont karral lesi a bajorok minden egyes mozdulatát.
Amint a tréning véget ér, a középhátvéd Dante fényképezkedik vele, közben a vébé-győztes Claude Makélélé és az egykori Bayern-hátvéd Willy Sagnol sétál el mellettük. Elvonul néhány ígéretes fiatal játékos is. Hamarosan Xabi Alonso vált vele néhány szót. Aztán Franck Ribéry. Még maga Pep Guardiola is odamegy üdvözölni. Egy tévéstáb azonnal rá is áll a párosra.
Hogy lehet, hogy ekkora tisztelet övez egy újonc szakembert, akinek a tapasztalata mindössze egy év segédedzői és kétharmad esztendei harmadosztályban végzett munkából áll? Úgy, hogy emberünk a Zinédine Zidane névre hallgat, és azért az nem túl gyakori, hogy ő látogasson el valakinek az edzésére.
Korosztályának legnagyobb játékosa azért érkezett Münchenbe, hogy UEFA pro licence edzői tanfolyama részeként tanulmányozza Pep Guardiola módszereit. Aztán májusban büszkén jelenti be az Instagramon, hogy többek között a Bayern München szakvezetőjének ajánlásával megvan a papír. Minden adott, hogy Zidane Guardiola nyomdokába léphet, és felnőtteket is edzhet, átveheti a Real Madrid első csapatának az irányítását, Carlo Ancelotti sokat lebegtetett távozását követően.
Majd néhány hét múlva újabb fordulat következik, Ancelotti megy, és Florentino Pérez Real-elnök Rafa Benítezt nevezi ki vezetőedzőnek, ami azt jelenti, hogy Zidane marad még egy évet a Real Madrid tartalékegyüttese, a Castilla élén. „Éltem volna a lehetőséggel, ha felkérnek, hogy vegyem át Ancelotti után az első csapatot, de klubomnál még nem gondolták úgy, hogy elérkezett az én időm” – mondta az 1998-as világbajnok.
Valójában ez sosem volt reális lehetőség. Guardiola, Zidane egyik fontos edzői példaképe nagyon alapos munkát végzett, amikor a Barcelona B szakvezetője volt a 2007–08-as idényben. A Castilla viszont még a feljutásért sem játszhatott osztályozót Zidane első idényében. Kapott is kritikát bőven.

Pedig Pérez nagyon szeretne valaki olyat a királyi gárdánál, amilyen Guardiola volt a Barcánál. Egy olyan embert, aki ismeri a Madridismót, a szurkolók szeretik, és legendás alakja volt egykor a csapatnak; azaz Zinédine Zidane-t akarja.
De vajon fel tud-e villanyozni a legenda alapvetően befelé fordulóra hangolt személyisége egy egész csapatot? Képes lenne-e visszafogni indulatait, amelyek 14 piros lapot eredményeztek pályafutása során. És ami a legfontosabb, megengedhet-e magának még egy olyan idényt a padon, amilyen a 2014–15-ös volt, ha szeretne edzőként is olyan sikeres lenni, mint játékosként volt. A türelem ugyanis nem Florentino Pérez legfőbb jellemzője.

„Harcos jellem volt az elszegényedett környezetben. Harapni akart”
Zinédine Zidane sosem akarta igazán beismerni, hogy született tehetség, pedig ennek egyértelmű jelei mutatkoztak. Ő hangoztatta: a kemény munkának köszönheti, amit elért. Igaz, idő kellett hozzá – előbb Cannes-ban, majd Bordeaux-ban –, hogy világbajnokká és BL-győztessé érjen, de tehetsége az elejétől fogva nyilvánvaló volt.
Algériai szülők ötödik gyermekeként látta meg a napvilágot La Castellanéban, Marseille munkások lakta elővárosában, ahol mindennapos a drogkereskedelem és a prostitúció. Focizni testvéreivel kezdett a tömbházuk alatti téren. Jean Varraud játékosmegfigyelő fedezte fel, és vitte magával Cannes-ba. Le volt tőle nyűgözve. „Ilyet még nem láttam. Zidane harcos jellem volt az elszegényedett környezetben. Harapni akart.”
S elkezdődött egy párját ritkító pályafutás. A futball ritkán produkál olyat, ami ennyire közel áll a művészethez. Zidane 2006-os visszavonulásáig mindent megnyert, amit csak lehet: világ- és Európa-bajnokságot, a Bajnokok Ligáját, három bajnoki címet és az Aranylabdát. De Guardiolához hasonlóan az utolsó néhány (trófea nélküli) idényében csak sodródott.
Ezt az időszakot frusztráció jellemezte. Összetűzése Marco Materazzival a 2006-os vb-n, utolsó profi mérkőzésén jól bizonyítja ezt.

„Amikor visszavonultam, nem akartam edző lenni, egészen mással akartam foglalkozni” – emlékezik Zidane. Nomád élet következett. Maradt madridi lakos, felkutatta szülei gyökereit Algériában, és nagyon sokat jótékonykodott Bangladestől Svájcig. Közben a francia Canal Plus tv-csatorna szakkommentátora lett a nagyobb világesemények idején, és a Danone, az adidas és a Lego reklámarcaként is feltűnt.
2009-ben ismét Madridban bukkant fel, először mint Florentino Pérez tanácsadója. Egy évvel később Jorge Valdanót követte a sportigazgatói székben, ezzel ő lett a kapocs José Mourinho csapata és az elnök között.
„Azok után, amit a klubbal megélt, nem maradhatott ki a Madrid életéből – mondja a testvére, Noureddine. – Valami azonban nagyon hiányzott neki, méghozzá a terhelés, az aggodalom a meccsek előtt, amit csak edzőként tud majd újra átélni.”
Lassan eljött az idő, amikor mindig ott volt a tréningeken, ez is hozzájárult ahhoz, hogy 2012 szeptemberében útjai elváltak Mourinhóétól. A portugálnak szócsőre lett volna szüksége, aki részt vesz a „verbális hadviselésében”, ahogy a Sport című napilap fogalmazott, Zidane viszont csak az edzéssel akart foglalkozni. A 2012–13-as idényt a klub ificsapatainál töltötte, segítette az ígéretes fiatalok fejlődését, például Jeséét és Álvaro Moratáét.
De nagyon hiányzott neki a felnőttöltöző. Amikor Carlo Ancelotti 2013 nyarán munkára jelentkezett a Bernabéuban, Zidane a segédje lett. „Ezt szeretném csinálni – mondta, és hozzátette, hogy a korábbi juventusos edzője az egyetlen, aki mellett ezt örömmel teszi. – Amikor abbahagytam a labdarúgást, sok mindent csináltam, rengeteg emberrel ismerkedtem meg, tanulmányoztam a futballt. Végül az ember visszamegy oda, amiből energiát meríthet. Azzal kell foglalkoznod, amit nagyon szeretsz, és nekem a futball ilyen.”

 

 

Elkezdett edzői tanfolyamokra járni, és belevetette magát a tréningekbe. Keményen dolgozott, és szüntelenül elemezte a soron következő ellenfelet.
„Ezt nem lehetett sejteni tizenhét éves korában, annyira csupa szív játékos volt – így beszél róla Guy Lacombe, aki Zidane első edzője volt a cannes-i akadémián, egyben személyes vezetője a pro licences tanfolyamon. Arra kértük, beszéljen Zidane-ról. – Elsősorban a kollektívára volt jó hatással: a jó játékosok még jobbak lettek általa. Ösztönösen oldotta meg a problémákat a pályán, és a kevésbé tehetséges játékosokból is kihozta, amit lehetett. Most többre lesz szüksége az ösztönnél, de fontos, hogy érzi, miképpen gondolkodik a csapat. Mindig is megértette a többieket.”
Lacombe szempontja nagyon fontos. A legtöbb kritika ezzel kapcsolatos Zidane-nál: amikor a korábbi nagy sztárok edzők lesznek, érthetetlen számukra, miért nem képesek reprodukálni, amire egykor ők maguk is képesek voltak. Glenn Hoddle az egyik legtöbbet emlegetett példa. Amíg sokkal gyengébb játékosok, mint Mourinho, Arséne Wenger vagy akár Rafa Benítez, könnyebben megértik azokat is, akiknek nincsenek természetfeletti képességeik.

 

 

„Azt akarom, hogy a csapatom játsszon, hátulról építkezzen, és tartsa meg a labdát”
Miután otthagyta az Ancelotti-féle csapat nyújtotta biztonságot, tavaly nyáron a Real Madrid Castilla vezetőedzőjének nevezték ki. Vagy valami olyasfélének. A klub honlapja szerint ugyanis a vezetőedző az akadémia vezetője, Santiago Sánchez lett hivatalosan, míg Zidane a technikai igazgató, ugyanis hiányzott a megfelelő papírja. Ennek ellenére, aki látta az első edzésnapon 2014 júliusában, amint bemutatkozott a játékosoknak, majd a nyitómérkőzésen, ahogy az utasításokat kiabálta be, ahogy cserélt és intézkedett, miközben Sánchez csendben ült, az tudhatta, ki az úr a háznál.
Ám hamar jöttek is a gondok. A Castilla mindössze egy mérkőzést nyert meg az első hatból, az idénynyitón kapásból elveszítve a madridi rangadót az Atlético B-csapata ellen úgy, hogy 1–0-ra még vezettek Zidane játékosai, de a francia legenda nem tudta összerakni a lehető legjobb együttest, és a legmegfelelőbb taktikát sem találta meg. Talán először pályafutása során nem tudta akaratával befolyásolni a mérkőzést.
„Ez volt az első eset, hogy azt láttam egy edzésen: ideges, és nem tudja ellenőrzése alatt tartani a csapatot – mondja Lacombe. – Két héttel később már sokkal magabiztosabb volt, de a győzelemre még mindig várni kellett.”
Az esztétikára törekvő („Azt akarom, hogy a csapatom játsszon, hátulról építkezzen, és tartsa meg a labdát”) Zidane és Lacombe hamarosan megtalálta a megoldást. Elkezdték felmérni, mik futballistái korlátai.
„Rájöttünk, hogy változtatnia kell a játékstíluson – mondja Lacombe. – Hagyni kell a labdabirtoklós futballt, és érdemes valami direktebb és hatékonyabb taktikát találni.”
A dolog működött, a 4–2–3–1-es rendszer az egész idényben bevált. A Castilla 37 pontot ért el az október közepétől megszerezhető 48-ból, és januárra már a csúcson járt. Guillermo Varela, a Manchester United kölcsönben játszó hátvédje, akinek szerződtetését Zidane személyesen támogatta, jeleskedett a védelemben, Sergio Aguza hidegvérrel futballozott a középpályán, míg Raúl de Tomás holtversenyben gólkirály lett.
A sikeres szereplés félidejében aztán a spanyol edzőszövetség kissé belerondított a menetelésbe. Az elnök, Miguel Ángel Galán követelte, hogy függesszék fel Zidane-t, amíg meg nem szerzi a szükséges papírokat, függetlenül attól, hogy hivatalosan milyen címen is ül a kispadon. Ennek az lett az eredménye, hogy Zidane-t három hónapra felfüggesztették a munkából. Felhők kezdtek gyülekezni az égen, a dolgok pedig eldurvulni: Zidane hiúsággal vádolta Galánt, és azzal védekezett: Spanyolországban „harminc nap alatt meg lett volna” az UEFA pro licence, ha nem Franciaországot választja. Erre az volt a válasz, hogy „hangneme aggasztó és arrogáns”.

Pedig Zidane-nak igaza volt, mert országonként más és más a képesítés megszerzésének feltétele. Spanyolország gyors boldogulást tesz lehetővé az egykor profi világklasszisoknak, amilyen Zidane is, ám ő mégis a hároméves francia képzést választotta. Valójában a spanyol munkafeltételek még az UEFA-énál is szigorúbbak, és Zidane mellett rengetegen álltak ki. „Engedjétek dolgozni!” – harsogta a L’Equipe főcíme. Mások még keményebben fogalmaztak. „Az a helyzet, hogy azokkal a sikerekkel, amelyeket Zidane játékosként elért, sokkal inkább alkalmas arra, hogy a Real Madrid felnőttcsapatát irányítsa, mint arra, hogy a Castillát. Ez a rendszer ellentmondásosságát tükrözi” – fogalmazott Francois Blaquart, a Francia Labdarúgó-szövetség technikai igazgatója. Lacombe egyetért, és Remi Garde-ot hozza fel példaként. Garde ugyanazzal a képesítéssel irányíthatta a Lyont a francia bajnokságban és a BL-ben.
„Zidane a saját jó szándékának áldozata lett – magyarázza Lacombe. – Bármelyik klubnál találhatott volna munkát, de ő mindenképpen a Realnál szeretett volna dolgozni. És ez nagyon szép tőle.”
Még Johan Cruyff, a Barcelona emblematikus figurája is felszólalt Zidane védelmében. Ő is volt hasonló helyzetben a katalánoknál töltött nyolc éve során. Neki sem volt megfelelő papírja, úgyhogy hivatalosan Carles Rexach volt a vezetőedző, Cruyff pedig a technikai igazgató. „Nevetséges – mondta a holland világsztár. – Sokkal jobb egy tehetséges edző papírok nélkül, mint egy pocsék a megfelelő engedélyekkel.”
A Real Madrid fellebbezett, és nyert, de rögtön jött az újabb ellentmondás, ezúttal a pályán. A Castilla a csúcson járt, és Florentino Pérez úgy döntött, hogy megveszi a 16 éves csodagyerek Martin Ödegaardot a Strömsgodsetből. A norvég játékos érkezése egybeesett a Castilla teljesítményének gyengülésével, és pletykák kaptak szárnyra, hogy Pérez nyomására hét közben a felnőttcsapattal edz, míg hétvégén a tartalékokkal játszik. A rosszindulat egyre terebélyesedett, de Zidane nagyon jól kezelte a feszültséget. Egy olyan klubnál, ahol klubpolitikai sugallatokra állítják össze az együttest, Zidane jól állta a sarat, és ha nem szolgált rá, nem tette be Ödegaardot. „Természetes, hogy egy tizenhat éves játékos érkezése, aki ráadásul állítólag heti több mint százezer eurót keres, hatással van az öltöző hangulatára, főleg akkor, ha a többiek már jó tíz éve futballoznak ugyanott – magyarázza Rubén Jiménez, a spanyol Marca sportnapilap Castilláért felelős tudósítója. – Ödegaard nagyon jó labdarúgó, és még sokkal jobb lesz. A Castillánál kellene maradnia, játszania vagy negyven meccset, és közben fejlődnie Zidane irányításával.”

Thore Haugstad norvég újságíró, aki végignézte Ödegaard mind a tizenegy mérkőzését az elmúlt idényben, egyetért ezzel: „Az évad vége felé Zidane olyan szerepet osztott Ödegaardra, hogy a norvég középső középpályást játszik a 4–4–3-as felállásban, amikor a csapat birtokolja a labdát, és támadó középpályást a 4–2–3–1-ben, amikor védekeznek. Ez a rendszer Zidane taktikai érzékét dicséri.”
Taktikai érzék ide, politikai manőverek oda, a Castilla végül mégiscsak a harmadosztály hatodik helyén végzett, és még csak nem is játszhatott a feljutásért.
Pep Guardiola Barcelona B-je feljutott ugyanebből az osztályból 2008-ban, Zidane Castillája nem. Amire júniusban megkötötték a szerződést Benítezzel, már senki sem csodálkozott, hogy nem Zidane lett a vezetőedző.
„Ha a Real Madridnál valaki nem teljesíti a célokat, az mindig csalódást jelent, és hát a Castilla helyezése nem felelt meg a korábban remélteknek – mondja Jiménez. – Lehet, hogy nem is voltak annyira jók, mint Jesé vagy Álvaro Morata idejében, de az biztos, hogy most is voltak nagy formátumú játékosaik, például Álvaro Medrán és Burgui a támadók közt, vagy Diego Llorente a védelemben. Aggodalomra ad viszont okot, hogy Medrán, Burgui és Llorente kölcsönben fogják tölteni a 2015–16-os idényt a Getafénél, az Espanyolnál és a Rayo Vallecanónál, továbbá a középpálya lelke, Sergio Aguza csapatkapitány az MK Donshoz igazolt. Utódja? Enzo Fernández, Zidane fia.

 

„Nem működik, ha puhán bánsz a srácokkal. Rájöttem, hogy olyat is kell mondani nekik, amit nem akarnak hallani”
Zidane saját pszichéjén kezdte el a változtatásokat.
Születetten befelé forduló alkat, sosem szeretett a frontvonalból irányítani, a szerénységet viszont gyakran váltotta fel nála az arrogancia. „Zidane egy csapatban olyan, mintha Jimi Hendrixet betennéd egy zenekarba, és azt mondanád neki: te vagy az énekes, frontember, de ő azt válaszolná, hogy a csörgőket szeretné kezelni” – jellemez Jean-Louis Murat francia dalszerző, énekes.
Lehet, hogy ez túlzás, de az is biztos, hogy Zidane-nak ki kellett bújni az elefántcsonttornyából. „Nem működik, ha puhán bánsz a srácokkal – mondta nagyon kevés interjúinak egyikében júniusban a France Footballban. – Rájöttem, hogy a nagyobb jó érdekében olyat is kell mondani nekik, amit nem akarnak hallani. Ritkán csinálok ilyet, mert megvan a tekintélyem, és nem szorulok rá, hogy a fiúkkal üvöltözzem. Ha végig kiabálnék, az nem én lennék. Erre azt válaszolhatjátok, hogy az edzőnek sokkal többet kell beszélnie, de ez nem igaz.”
Zidane, ha ritkán kiengedi az érzelmeket, az öltözőben teszi. A nyilvános megszégyenítés nem az ő asztala.
„Nem kiabál túl sokat – magyarázza Jiménez. – Néha ideges lesz, de a legfontosabb, hogy folyamatosan adja az utasításokat. Ha mégis mérges lesz egy játékosára, azt nem mutatja ki. Inkább az instrukcióival fejezi ki, hogy mit vár.

 

Megértem, hogy szeret mindent ellenőrizni, de az rossz, hogy a sajtó nem mehet be az edzésekre.”
A Zidane-t érő kritikák közül ez a leggyakoribb. Mivel nem szeretne a papírjai hiányáról, a meccseket követő öltözői megbeszélésekről vagy a cserékről csevegni a sajtóval, vákuumot teremt, amelyet az újságírók komplett történetekkel töltenek ki. Persze, ő maga azt szeretné, ha a munkája beszélne helyette, de ha néha mégis megmagyarázná, mit miért csinál, az üzenet sokkal erősebb lehetne. Még egyetlenegy sajtótájékoztatót sem tartott a Castilla főnökeként. Pont ellentétesen működik, mint Pep. Néha, rendszertelenül exkluzív interjúkat ad, amire a Bayern vezetőedzője nem hajlandó.
Zidane tudja, nem hagyhatja, hogy személyisége miatt zavaros legyen a kapcsolata a médiával.
„Sokat beszélgettünk erről – így Lacombe. – Ő is pontosan tudja, hogy a kommunikáción még dolgozni kell, és nemcsak a sajtóra igaz ez, de a klubvezetőkre, játékosokra és a szurkolókra is.
Voltak nagymesterei a Madridnál, például Carlo Ancelotti vagy José Mourinho. Ők ketten is nagyon különböznek egymástól, de mindketten remekül kezelték a médiát. Zidane mindig is Zidane lesz. Nem a beszéd az erőssége. De a munkát mindig kiválóan el fogja végezni.”
Van már tapasztalata abban, hogy a nagyobb jó érdekében nevelgesse saját magát. Tizennégy piros lapja intő jel lehetett arra vonatkozóan, hogy kicsit érdes a személyisége, de edzőként sokkal több higgadtságra lesz szüksége. „Néha látszik a harag a szememben – ismeri el Zidane. – Edzőként többet szenvedek, mint játékosként. Utóbbiként nem ennyire nehéz, de amikor a kispadon ülsz, nem tehetsz semmit.
Olyan vagyok, mint bárki más, és belül gyakran egy vulkán feszül, amit nem könnyű kezelni.”
Ennek ellenére kezelte. Akik nézték a Castilla meccseit az elmúlt idényben, azok láthatták, hogy a vulkán szunnyad. „Volt Zidane, aki a pályán vitézkedett, és Zidane, a személyiség – emlékezik Lacombe. – A Cannes-nál tinédzser korában olyan is előfordult, hogy egy hónapra eltiltották, mert megütötte ellenfelét, aki szabálytalankodott vele szemben. A marseille-i utcákon tanult meg focizni, ahol nagy a helyi versengés. Aki nem reagál, aki nem mutatja meg, hogy ki a főnök, az mintha nem is létezne. Ez volt Zidane, a játékos. Zidane, az edző a maga valódi személyisége lesz.”

Ha ezzel a hírhedt virtusával meg tud küzdeni, biztos, hogy a médiával való kapcsolata is megváltozik.
„Az összes általam ismert edző hisz benne. Nagy ajándék, hogy egy ekkora bajnok vissza akar adni valamit”
Minden kritika ellenére azért van egy nagyon nagy erénye Zidane-nak, az edzőnek: rendíthetetlenül akarja a sikert. Nem a pénzre hajt. „Vezetőedzőként mindenért te vagy a felelős – mondta júniusban. – Ezen a poszton egyedül vagy. Segédként tehetsz javaslatokat, lehetsz más véleményen. Látni kell a különbséget. Mindig történik valami: az egyik nap megsérül egy játékos, a másikon valaki személyes problémák miatt nem képes edzeni, a rákövetkezőn a pályával van gond. Minden áldott nap tizenöt-húsz különféle dologgal kell foglalkoznom, és persze a csapatra is oda kell figyelnem. Ez nem baj, ez a munka része.”
Lacombe mindezt közelről látta. „Az összes általam ismert edző hisz benne. Hozzáállása azt bizonyítja, hogy komolyan veszi a munkáját. Mindennap reggel fél kilenctől késő estig bent van. Állandóan a telefonon lóg, vagy a segédjeivel beszél, hogy miként tudna még fejlődni a csapat. Nagy ajándék, hogy egy ekkora bajnok vissza akar adni valamit.”
Nem csak az tetszett meg Lacombe-nak Zidane munkájában, ahogy vágyta a sikert hároméves együttműködésük során. A mentor abban is hisz, hogy Zidane visszahúzódó természete is inkább az előnyére fog válni, és ez az egyik legnagyobb pozitívuma.

„Remekül tud hallgatni – magyarázza Lacombe az FFT-nek. – Elárulhatom, ez nagyon ritka a korábbi játékosok közt. Többet hallgat, mint amennyit lát, és ennek eredményeként mindegyik edzőjétől nagyon sokat tanult.”
Nem csak Lacombe figyelt fel Zidane edzői képességeire. Mielőtt tavaly nyáron Zizou megállapodott volna a Castillával, Jean-Louis Triaud, a Bordeaux elnöke is megpróbálta visszacsábítani klubja leghíresebb játékosát a délnyugat-franciaországi csapathoz, ahol annak idején négy évet töltött el.
„Egy hónapig egészen komolynak tűnt a terv – mondja a FourForTwo-nak. – Aztán végül nem jött össze, mert nem tudtunk annyit költeni, hogy összerakjuk az általa kívánt csapatot. Rendkívül céltudatosan állt hozzá. Ha időt fordít valamire, akkor feltett szándéka, hogy nyerjen is.”
Miért pont Zidane?
„Ösztön. Ugyanez volt a helyzet Laurent Blanc-nal 2007-ben. Zidane nagyon nagy játékos volt, nem akárki. Tisztában voltunk a képességeivel. Emberként is ismertük őt. Tudtuk, hogyan készül a munkára. Nem volt kétségünk afelől, milyen mélyen ássa bele magát mindenbe, amit csinál. Végül tudtuk azt is, hogy nem a pénzért teszi, hanem mert tényleg nagyon akarja. Ez azért nem rossz, ugye?”

 

Biztos, hogy Florentino Péreznek nem rossz. Többek között azért is esett kútba az egyezség a Bourdeaux-val, mert az elnök meggyőzte, hogy maradjon Valdebabasban, a Real Madrid sportvárosában. Pérez a született nyertest látja Zidane-ban.
„Ha logikusan nézzük, Zizou csak vezető­edző lehet – nyilatkozta tavaly Pérez. – Lehetetlen elképzelni, hogy másodhegedűs legyen. Amikor játékosként indult el a pályán, tudta, hogyan kell a világ legjobbjává válni. Most is tudja, de azt is, hogy ehhez időre van szüksége. Igen, tényleg nehéz szóra bírni, de rendkívül őszinte és kitartó, futballtudása pedig elképesztő. Ezek azok a tulajdonságok, amelyek egy nagy edzőből nem hiányozhatnak.”
Pérezben Zidane az apafigurát látja, és tudja, hogy nélküle az élete teljesen más lenne. „Pérez mindent megváltoztatott – mondta 2013-ban. – Miatta vagyok itt. Nélküle nem lőttem volna be azt a gólt sem, ami a la Novenát eredményezte (a Real Madrid kilencedik BL-győzelmét 2002-ben. A döntőben gyönyörű gólt szerzett a Bayer Leverkusen ellen – a szerk.). Mindent megadott nekem, és ezt most szeretném visszaadni.”
Nem vállalta, hogy a Marseille-nél ő váltsa Marcelo Bielsát, pedig keringtek ilyen pletykák is. Ám a klub amúgy is anyagi gondokkal küzd, ezért adta el Dimitri Payet-t és André Ayew-t a West Hamnek, illetve a Swansea-nak. Nagy szenzáció lett volna, ha Zidane ilyen helyzetben lévő klubhoz szerződött volna (végül a Real Madrid középpályása, Míchel lett az edző – a szerk.), pláne, hogy már egyszer visszautasította a Bordeaux ajánlatát.

 

Lehet, hogy visszautasíthatatlan ajánlatnak tűnt a Marseille, a szülőváros visszautasítása, de ez a gesztus megerősítette a Pérez–Zidane együttműködést. A nem túl sikeres 2014–15-ös idény után van mit visszaadni.
Zidane munkastílusa és figyelme a részletekre csodálókat is produkált. Minden reggel begördül a klub Audijával, és ugyanabban a szerény, fehérre meszelt szobában kezdi meg a munkát, ahol már Ancelotti asszisztenseként is tette.
A meccsnapok zakója helyett ilyenkor a tréningcuccait ölti magára, amelyeken elegáns felirat tündököl: ZZ. Mint valami igen kivételes márkanév. Leül L alakú asztalához, és a laptopot rákapcsolja egy nagyobb monitorra. Segédjével, David Bettonival egész héten a soron következő ellenfelet elemzik, és videókat néznek kapott góljaikról.
A páros szinte elválaszthatatlan, amióta Cannes-ban, még fiatalon megismerkedtek. 1988-as találkozásuk első perceiben már Cannes és Marseille között versenyeztek egy rozsdás Ford Fiestával (Bettoni) és egy Renault Clióval (Zidane). 1996-ban, amikor Zidane a Juventushoz igazolt, megparancsolta új munkaadóinak, hogy keressenek egy félprofi klubot Bettoninak.
Ő is kopasz, de nem annyira tehetséges, mint barátja, és az irodában egészíti ki a legjobban Zidane-t. David mosolygós, beszédes figura, azaz vannak olyan tulajdonságai, amelyek Zidane-ból hiányoznak.
Az edzőpályán Zidane hagyja, hogy Bettoni – akinek megvan a pro licence és a Cannes akadémiáját irányította – vezesse a csoportmunkát, míg ő maga az egy az egyben foglalkozásokat tarja. Remekül kiegészítik egymást, ők a modern kori Brian Clough és Peter Taylor.
Az elmúlt idényben Burgui részesült ebből az egy az egyben edzésmódszerből, a 2015–16-osban a 18 éves Borja Mayoral, aki a Real Madrid következő nagy reménysége, a spanyol U19-es, Európa-bajnokságot nyerő válogatott tagja lesz.
„Zidane mindig kitalál valamit” – mondta Ancelotti 2014-ben. Az elmúlt idényben, története során először a Castilla charterjáratokat indított az idegenbeli meccseire, méghozzá Zidane kifejezett kérésére. Ez pedig már megint a Guardiola-féle figyelem a legkisebb részletekre is. A mostani idényben is szüksége lesz erre. A 2015–16-os csapat a Castilla történelmének a legfiatalabb együttese lesz. Júniusban Pérez életre hívta a Real Madrid C-t azoknak a játékosoknak, akik kiöregedtek az ifiből, de nem elég jók a Castillába, ezzel cáfolva azokat, akik úgy vélekedtek, az elnöknek csak azok a játékosok számítanak, akik a királyi gárdában is szóba jöhetnek.
Ez jól jöhet Zidane-nak, hiszen több játékossal számolhat majd, akik az előző idényben még sérüléssel küszködtek, de azért vannak árnyoldalak is. A Castilla módszere mindig is az volt, hogy ígéretes fiatalokat tett össze két-három huszonnégy év körüli, élvonalbeli tapasztalattal szerzett játékossal. Az utóbbiak olyanok, akik tudják, hogy sohasem lesznek az első csapat meghatározó játékosai, de szeretnének a klubnál maradni, és segíteni az újabb generációkat a fejlődésben. A távozó Aguza ékes példája volt mindennek. Az új idényben Zidane együttese 22 évesnél fiatalabbakból fog állni (beleértve 21 éves fiát, Enzót is), és nem erősíti majd Burgui, Llorente, Varela és Aguza.
„Az új Castilla elég fogas kérdés – erősíti meg a marcás újságíró, Jiménez. – Számos játékos távozott, és akik maradtak, nagyon fiatalok, különösebb tapasztalat nélkül, miközben ugyanaz a teher nehezedik majd rájuk a feljutással kapcsolatban. A megoldás Zidane-ra vár.”

 

„Az előző idényt elindító Zidane nagyon különbözik attól, aki befejezte”
Zidane tudja, hogy a legnagyobb idénye még várat magára. „Az emberek tökéletes játékot követelnek – mondja. – Ismerem a szabályokat. Jónak kell lennem, nyernem kell. De efelől soha nem is voltak kétségeim. Ha lettek volna, inkább horgászni megyek.”
Mentora, Lacombe úgy véli, hogy legfontosabb tanítványa készen áll a feladatra. Az előző idény küzdelmei csak segítségére fognak válni a fejlődésért folytatott harcban. „Megtanulta, milyen kemény is tud lenni ez a munka – így Lacombe. – Ennek így kellett történnie. Jobb, ha még az edzői pályafutása elején megy át az ilyesmin. Az előző idényt elindító Zidane nagyon különbözik attól, aki befejezte. Rengeteget fejlődött. Ez az év arra kellett, hogy erősödjön, megismerje a játékosait. Mint minden edzőnek, neki is szerencsére és jó érzékre lesz szüksége.”
Az 1998-as világbajnoki sikerétől elkezdve, a 2002-es BL-győzelmen át azzal a csodás lövéssel, Marco Materazzi megfejeléséig a sorsszerűség mindig jelen volt Zidane életében. A nevének súlya van. „Ő maga a megtestesült karizma, ha bárhova belép – mondta róla egyszer barátja, Jacques Bungert divattervező. – Lehet, hogy azért, mert ő Zidane, de az is lehet, hogy csak azért, mert ő az az ember, aki. Ereje és tartása van. Teremtő erővel büszkélkedhet. Ez ő, Zidane.”
Kulcsszerepe volt abban, hogy Karim Benzema másfél évvel ezelőtt meghosszabbította a szerződését a Real Madriddal. A 9-es számú játékos azt mondta: álma, hogy Zidane-ért játszhasson a Bernabéuban. Hatása nem csak a játékosokra erős. Amikor tavaly decemberben ellátogatott Marseille-be, az akkori vezetőedző, Marcelo Bielsa, aki maga is az egyik legnagyobb hatással bíró szakember a világ futballjában, és 17 évvel idősebb Zidane-nál, hirtelen átment gyerekbe.
„Zidane maga a futball élő szobra – lelkendezett az argentin. – Ott ült mellettem, hallgatott engem, ez életem egyik legfelejthetetlenebb pillanata. Ráadásul hallgatott is rám. Leírhatatlan hatással van mindenkire.”
A tisztelet, amit egy csapat tanúsít az edzője iránt, talán többnek szól, mint a körbe mutogatott érmeknek, elismeréseknek – erről elég, ha megkérdezzük Ruud Gullitot, Lothar Matthäust vagy Diego Maradonát –, de ezek sem jönnek rosszul egy újonc tréner esetében.

Amikor Zidane márciusban ellátogatott a Bayern München edzőpályájára, végignézett háromszor 90 percnyi tréninget – ezek mind a folyamatos labdatartást és változatos gyakorlatokat foglaltak magukba, hogy meglegyen a fölény a labdabirtoklásban. „A Bayern játéka már eleve gyors és támadó jellegű volt – mondja –, de Pep újabb szintre fejlesztette a maga zsenialitásával. Szeretem nézni őt munka közben. Inspirálóan hat rám.”
Tele új ötlettel, a szükséges papírok birtokában és a megnyugvással, amit már csak az új idény hozhat el, Zidane felfrissülve dolgozhat, és sikerre lesz ítélve, még akkor is, ha ezen a nyáron nem kapta meg a legmagasabb pozíciót. „Szeretnék felépíteni valamit – magyarázza korosztálya legnagyobb játékosa. – Örülnék, ha azt mondanák rólam, hogy nem rossz, amit véghezvittem.”
Úgy érezzük, hamarosan elérkezik Zinédine Zidane ideje.

 

 

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2015. októberi számában.)