Szöveg Martin Mazur Fordítás Gerendai Márk
Ha már láttál is képeket az újságban vagy videókat az interneten, az utolsó pillanatig nem tudhatod, hogy mire is számíts, ha a Zaatari menekülttáborba vezető poros úton döcögsz a semmi közepén.
A Jordánia északi részén, a szíriai határtól mindössze 13 kilométerre található Zaatari-telep a világ legnagyobb szír menekülttábora. A 80 ezres létszámú táborral Zaatari népessége 130 ezerre duzzadt 2015-ben, amikor a határ másik oldalán tomboló polgárháború egyre véresebbé vált.
Ha a telepnek városi rangja lenne, akkor ez lenne Jordánia negyedik legnagyobb települése. A végtelen hosszúságban elnyúló drótkerítésen belül nincs semmi a mérnöki pontossággal egymás mellé tett ideiglenes házakon kívül, aminek köszönhetően az egész egy hatalmas dominóhoz hasonlít. Első ránézésre posztapokaliptikus disztópia forgatási helyszínének is hihetnénk, de hamar kiderül: ez sajnos a kegyetlen valóság.
A FourFourTwo a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) 16 munkatársát szállító konvojjal érkezik. A jordániai kormány különleges engedélye szükségeltetett a táborba való belépéshez.
A kapukon való áthaladás után szupermarketek, fodrászatok, zöldségesek szegélyezik a tábor főutcáját. A 2012-es alapítás óta Zaatari egyre csak fejlődött, mostanra már saját víz- és szennyvízszolgáltatója, elektromos hálózata, kórháza, mecsetei és iskolái vannak. De ha mindez az infrastruktúra a város vénáját szimbolizálja, akkor a dobogó szív csak a futballpálya lehet. Ahol a gyerekek egy pillanatra elfeledkezhetnek sorsukról, ahol játszhatnak, szabadok lehetnek.
„Szeretem a focit – mondja ragyogó szemmel mosolyogva az ötéves Farah Bargas. – Szeretek gólt lőni. Minden este lefekvés előtt és minden reggel felkelés után kimegyek a pályára.”
2016 októberében ő volt annak a 250 lánynak az egyike, akik különleges engedélyt kaptak, hogy elhagyhassák a tábort – először, amióta megérkeztek oda –, és megnézhessék az U17-es női vb nyitómeccsét Jordániában.
Farah édesanyja, aki jelenleg a lányok edzője, még emlékszik a napra, amikor a heves bombázások miatt menekülni kényszerültek szíriai otthonukból. Felidézi, ahogy az összezavarodott, rémült, zokogó lányával hosszan követtek egy férfit, akiről azt gondolta, hogy az apja. Egymás elvesztésétől féltek leginkább. „Örökre szem elől téveszthettük volna egymást” – mondja az anya. A bombázások után a család úgy döntött, hogy a 60 kilométerre délkeletre lévő Zaatari-tábor felé veszi az irányt.
Térképen csak egy rövidke távról van szó, mégis mindazoknak, akik megtették, örökre megváltozott az életük. Történeteikben tragikus pillanatok és lehetetlen döntések váltakoznak. „Négy éve vagyok itt, és abban reménykedem, hogy hazajutok. De ha nem teszek semmit, csak várok rá, akkor nem fog megtörténni” – mondja a 13 éves Abdul Karim, miközben büszkén mutogatja a 10-es számú Barcelona mezét.
Habár a táj posztapokaliptikus képet mutat, a gyerekek elfeledhetik a gondjaikat, amíg fociznak
Abdul szorgalmas játékos. Az FFT láthatta őt átsuhanni a pályán, majd bóják közt cselezni. „Azért csodálom Messit, mert nem áll meg akkor sem, ha megpróbálják leszerelni vagy szabálytalankodnak vele – mondja, miközben cselezget. – Tudom, hogy ezt csak mindennapos kemény munkával lehet elérni. Ezért edzek én is naponta. Focista akarok lenni” – beszél tervéről Abdul, miközben hanyagul bűvészkedik a labdával. Csapattársa, Ajad veszi át a szót: „Háromszor edzünk hetente, öttől fél nyolcig.”
Ali bin Husszein herceg, aki a FIFA elnöki székéért is indult februárban, most minden figyelmét az Ázsiai Futballfejlesztési Projektnek (AFDP) szenteli. Ez a nonprofit szervezet azért jött létre 2012-ben, hogy segélyeket és közösségi programokat szolgáltasson 15 helyszínen, beleértve a Zaatari menekülttábort.
„Ideális esetben az olyan helyeknek, mint Zaatari nem is szabadna létezniük, ebben talán mindannyian egyetértünk – mondja Ali herceg Jordánia fővárosában, Ammánban található irodájában. – De mivel a külföldi eseményekre nem vagyunk hatással, a polgárháború kitörésekor csak arról tudtunk beszélni, hogy milyen lehetőségeink vannak az adott körülmények között. Bevezettük a focit a táborokban, mivel ez a játék az emberek közös nyelve.”
A futballpályákkal elsősorban a gyerekek számára akartak olyan környezetet teremteni, ami egy kicsit hasonlít a normális világra.
„Próbáltunk nem beszélni arról, ami történt, csak hagyni őket játszani, fejlődni. Néhányuk élettörténete azonban különösen kegyetlen – magyarázza Carine N’Koué, az AFDP projektmenedzsere Zaatariban. – Az első eredményünk az volt, hogy megtörtük a gyerekek bizalmatlanságát, ami teljesen érthető módon megvolt mindenkivel szemben. Lassan egyre több gyerek jelent meg, miközben egyre több szülő is szerette volna, ha velünk sportol a gyereke, mert látták a testmozgás pozitív hatásait.”
Tizenegy millió fontos forgalmával Zaatarinak pezsgő gazdasági élete van annak ellenére, hogy a népesség csaknem 40 százaléka gyerek. Mindennap átlagosan három csecsemő születik a táborban. Kilenc iskola van, és további kettő épül.
A tábor alaprajza; az iskolai szünetben gyakorolhatnak a srácok; sokan élnek tragikusan szegény körülmények között
Mindezek ellenére az UNESCO felmérése szerint a Zaatariban lakó gyerekek fele nem jár iskolába, és sokan közülük a polgárháború okozta traumában szenvednek. A 11 esztendős Ajad látta, ahogy két barátját agyonlőtték. A nyolcéves Dzsana szerint a legcsodálatosabb Zaatariban az, hogy el tudta felejteni a gépfegyverek hangját.
„Boldog vagyok, és megkönnyebbültem, mióta nem hallom a puskák ropogását – mondja. – Itt megtanultam írni és olvasni, és tanár szeretnék lenni a táborban, ha tényleg sokáig maradunk.”
A legtöbb itt lakó nem tekinti Zaatarit állandó otthonnak, de az idő gyorsan telik.
„2012. október 17-én érkeztem a táborba, nem hoztam magammal semmit – meséli a 16 éves Mohammad Núr, aki arról álmodik, hogy mérnök legyen, persze csak akkor, ha nem lehet belőle futballsztár. – Azt hittem, hogy egy-két hónapig leszünk itt.”
A tábor részére felajánlott adományokból jellemzően inkább a biztonsági rendszert fejlesztik, és nem a táborlakók életszínvonalát. Ennek ellenére a sport és ezen belül kifejezetten a futball olyan területnek bizonyult, amit nagyon is megéri támogatni.
„Szeretem a focit is, de öröm látni, ahogy a gyerekek fejlődnek általa – mondja Ali herceg. – Több nemzetközi szervezet rögtön nekünk szegezte a kérdést, hogy miért pont a labdarúgás. De ha az alapvető szükségleteket mgoldottuk, akkor kínálnunk kell valamit a gyerekeknek, ami motiválja őket, egy helyet, ahol együtt lehetnek, fejlődhetnek.”
MESUT ÖZIL EGY FURGONBÓL KISZÁLLVA BESZÉLGETNI ÉS JÁTSZANI INDUL A SRÁCOKKAL
Az első focipályákat csúcsminőségű műfüves eljárással alakították ki. Aztán a tél beálltával, amikor a hőmérséklet nulla fok alá csökkent, a lakosok felszedték a pálya darabjait, és felhasználták a házaik szigeteléséhez. Jelenleg az AFDP alternatív megoldásban gondolkodik, hasonló agyagos felületek kialakításában, mint amilyenből a teniszpályák készülnek. A kavicsos talaj, ami a legnagyobb pályát borítja, nem túl jó megoldás a mezítláb játszó gyerekek számára.
A Zaatari menekülttáborba beköltözés előtt a kérelmezőnek számos vizsgálaton kell keresztülmennie. Természetesen nagy előnyt jelent, ha a jelentkezőnek már lakik rokona a táborban. A legnagyobb félelmek egyike az, hogy az ISIS terroristái bejutnak a kerítésen. Ugyanez a fenyegetettség kényszerítette Jordániát a határai lezárására, miután egy teherautón elhelyezett bomba megölt hét biztonsági őrt 2016. június 21-én. A támadás óta 75 ezer menekült rekedt a sivatagban arra várva, hogy átléphesse a határt. Egy másik, nem hivatalos tábort a senki földjén, a szír-jordániai határon júliusban ért bombatámadás, amelynek következtében több mint tízen meghaltak. Ezzel párhuzamosan az ISIS megpróbál követőket toborozni a táboron belülről. Októberben egy öngyilkos merénylő húsz emberrel végzett az Atma menekülttáborban.
Az öt éve tartó polgárháború ellenére a szíriai labdarúgás nem szűnt meg. Éppen ellenkezőleg, a válogatott jelentős erőfeszítéseket tesz, és jó eséllyel ki fog jutni a 2018-as orosz világbajnokságra. Az ázsiai selejtezőzóna harmadik körébe jutva Iránnal és Dél-Koreával készülnek megmérkőzni. A papírforma szerint legnagyobb esélyük Üzbegisztán legyőzésére van, amivel a harmadik helyet szerezhetik meg.
A válogatott ugyanakkor politikai eszköz is az elnök, Bassár el-Aszad kezében, ami sokak szerint csak arra hivatott, hogy fenntartsa a normalitás látszatát a háború sújtotta országban. Sokan ünnepelték a FIFA döntését, amikor kizárták a szíriai válogatottat a 2014-es vb-selejtezőkről, mert szabálytalanul szerepeltetett egy játékost. A csapatot kritizálók szerint nem megengedhető, hogy a meccseken elért sikerekből politikai előnyt kovácsoljon a rezsim.
AJAD BARÁTAIT A SZEME LÁTTÁRA LŐTTÉK AGYON. DZSANA BOLDOG, HOGY NEM HALL TÖBB FEGYVERROPOGÁST
A válogatottat U17-es, később U20-as szinten is képviselő Abdel Basszet el-Szarút kapus az arab tavasz idején, a kormány ellen tiltakozva fejezte be karrierjét. „Nem képviselhetek egy olyan országot, ami lemészárolja a saját állampolgárait” – mondta, miután négy testvérét megölték Aszad emberei. Később többen is lemondtak válogatottságukról hasonló okok miatt.
„A szíriai válogatott meze nem egy zászlót, hanem egy katonai diktatúrát jelképez” – hangzott el egyszer egy rádióinterjúban egy kormányellenes katonai alakulat harcosának szájából. Pontosan ez az oka annak, hogy a Zaatari menekülttáborban egyetlen focizó gyereken sem látunk szíriai mezt. Láthatunk viszont Barcelona-, Real Madrid-, Manchester United-, Chelsea-, Arsenal-, Milan- és Juventus-mezeket. Itt ugyanúgy bolondulnak a fociért a srácok, mint bárhol máshol a világban, ráadásul az AFDP által szervezett programok egyike közös példaképet is teremtett a Zaatari táborban focizó gyerekeknek.
A 13 éves Abdul Kaled nem tudott uralkodni érzelmein, amikor kedvenc játékosa, Mesut Özil szállt ki egy furgonból, hogy beszélgessen a srácokkal, és focizzon velük.
„Nagyon boldog voltam, hogy találkozhattam vele és tanulhattam tőle. Remélem, hogy egyszer én is olyan híres leszek, mint ő, és a játszhatok a Real Madridban” – mondta, miután találkozott a 2014-es vb-győztes futballistával.
Abdul most már Özil-mezt viselve rúgja a labdát, de ugyanazt hordja Mohammad Zubi is, aki három éve edzi a gyerekeket a Zaatari menekülttáborban.
„Özil látogatása gyönyörű pillanat volt a gyerekeknek – emlékezik Zubi, az AFDP által kiképzett kétszáz edző egyike. – Szükségük van motivációra, hogy keményebben dolgozzanak. Az is jót tesz, ha látják, hogy a példaképeik eljönnek hozzájuk, foglalkoznak velük.”
Az edzőknek olykor oda kell figyelni a gyerekek lelkiállapotára is. „A labdarúgással töltött idő arra van, hogy a gyerekek valóban gyerekként viselkedhessenek, és ne kelljen az élet más dolgaival törődniük” – teszi hozzá.
„Beállhatunk egy fényképre úgy, mintha egy csapat lennénk? Lefényképezel minket?” – kérdezi a legkisebb srác, aki magabiztosan állítja, hogy olyan jól játszik, mint Sergio Agüero. Az elkészült fotón minden gyerek mosolyog, de a szemükben tagadhatatlanul tükröződik a szenvedés. Mivel az FFT látogatása a végéhez közelít, az edző megszervezi az utolsó feladatot: meccs következik.
A 15 éves, argentin mezes Mohammed megragadja az egyik újságíró kezét, és kérleli, hogy jöjjön a csapatukat erősíteni. A sajtós kissé zavarba jön, de beáll a srácok közé, és gyorsan kiosztja a taktikai utasításokat is. Az egyik spanyol kolléga meg is jegyzi: „Döbbenetes látni, hogy ezek a gyerekek tudnak mosolyogni annak ellenére, hogy az egész élettörténetük tragikus. Sokan elvesztették a családjukat, páran azt sem tudják, hány évesek. De ha a labdát érinthetik, felderül az arcuk. Elfelejtenek mindent, csak a játékra koncentrálnak.”
Ahogy a nap ereszkedik a sivatagban, a gyerekek önfeledten fociznak. Legalább ebben a pillanatban elmondható, hogy a játékon kívül semmi sem számít.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. februári lapszámában.)
