Szöveg Andy Mitten Fotó Kent Even Grundstad
Sokan azt hitték, hogy itt primitív emberek élnek – magyarázza Örjan Berg, az északnorvégiai FK Bodö/Glimt korábbi játékosa, jelenlegi futballigazgatója. – Közvetlenek és őszinték voltunk, de nem primitívek. Az oslói albérlethirdetésekben néha feltüntették, hogy északnorvégok ne is érdeklődjenek. Kiközösítettek minket. Azt hitték, hogy mifelénk csak gazdálkodók és halászok élnek. Néhányan még ma is ezt hiszik. A nemzeti bajnokságban nem is szerepelhettünk 1971-ig, mert azt mondták, hogy úgysem tudnánk felvenni a versenyt a dél-norvégiai csapatokkal.”
A FourFourTwo az északi sarkkörre látogat, hogy beszámoljon két kimagasló klub, a Bodö/Glimt és a Tromsö derbijéről. Nyilván hideg van, de azért nem annyira dermesztő. A norvég élvonalban, az Eliteserienben 16 klub verseng egymással, de csak ennek a kettőnek található a székhelye az Északi sarkkörön belül. A legfontosabb meccsük az egymás elleni találkozójuk, de ne a szokásos helyi összecsapásokra gondoljunk. Mintegy 525 kilométeres távolságban vannak egymástól, így bármely csapat szurkolója legalább tíz órát utazik az idegenbeli mérkőzésre, de a bajnokság többi szereplője még ennél is messzebb van.
Azt persze túlzás lenne kijelenteni, hogy a riválisok kedvelik egymást. Egy alkalommal Bodö kikötőmestere a kedvezőtlen időjárási körülményekre tekintettel megtiltotta a Tromsö szurkolóit szállító hajó kikötését, emiatt majdnem lekésték a kezdőrúgást. Pedig gyönyörű idő volt. Egy másik esetben a Bodö-szurkolók rothadó halfejeket tettek az ellenfél játékosainak szállodai ablakába. Pirkadatkor, azaz hajnali háromkor éhes sirályok lármás serege érkezett a csalogató halszagra, és felverték az alvó játékosokat.
Egy 1995-ös összecsapáson, amikor a Tromsö vezetett idegenben, a játékosok úgy döntöttek, megpróbálják húzni az időt. A kispadon ülő focisták csak csigalassúsággal voltak hajlandóak visszaadni a hozzájuk guruló labdát. Az ellenfél csapatorvosa megpróbálta felgyorsítani az eseményeket, amikor a közelében álló Tromsö-menedzser váratlanul összeesett. A földön fetrengő edzőt kórházba szállították, ahol megállapították, hogy semmi baja sincs. Csak évekkel később vallotta be, hogy trükközni próbált. A Tromsö nyert.
A mai meccs házigazdája a Bodö/Glimt. A Glimt villanást jelent. A várost mindössze 51 ezren lakják, és a csapat még sosem nyerte meg a bajnokságot, de három alkalommal is második lett a márciustól decemberig zajló versenyben. A jelenlegi idényben sokáig a tabella élén állt, pedig három játékosát is el kellett adnia az évad kezdetén, hogy elkerülje a csődöt. Két másik futballistától is megválnak a sorozat végeztével: Hakon Evjen klubrekordnak számító kétmillió euróért távozik a holland AZ Alkmaarba. A klub korábban már elbúcsúzott két saját nevelésű futballistájától: Alex Tetteytől, aki a Norwich-hoz igazolt, és a norvég válogatott kapitányától, Stefan Johansentől, aki a Fulhamnél folytatta.
A Glimt a tabella második helyén állt az összecsapás időpontjában, a háromszoros bajnok Molde mögött. Célja, hogy dobogós helyen fejezze be az idényt, és 2004 óta először európai megméretésen vehessen részt. A Tromsö 1997-ben emlékezetes győzelmet aratott a Chelsea ellen a sarkköri hófúvásos találkozón a Kupagyőztesek Európa-kupájában, jelenleg a kiesés ellen küzd. Egyik klubnak sem volt könnyű idénye. A Glimt korábbi középpályása, Arild Berg júliusban hunyt el 43 évesen, évekig tartó betegség és sérülések után.
„Arild úgy döntött, itt hagy minket” – olvashatjuk a család közleményében, amely finoman utal rá, hogy öngyilkosság történt. A Tromsö részvétét fejezte ki a közösségi médiában, és virágokat küldött a temetésre, ahol a Glimt összes játékosa megjelent. A gyászoló csapat másnap 6–0-ra veszített a Valerenga ellen. Az FFT érkezése előtti napon a klub udvariasan megkért bennünket, hogy Arild haláláról ne beszéljünk, mert fájdalmas sebeket tépnénk fel.
A Berg család nagyon népes. A legnépszerűbb norvég bulvárlap, a VG egy rangadó alkalmával összegyűjtötte a 60 legjobb észak-norvégiai labdarúgót. Az első öt helyből négyet vitt a Berg família: az első helyen az apa, Harald, a másodikon fia, Örjan szerepelt. Morten Gamst Pedersen a negyedik lett. Örjan az elmúlt 25 év alatt 18 bajnoki címet szerző Rosenborg egyik legfontosabb játékosa volt. Fia, a 21 éves Patrick jelenleg a Glimt ígéretes középpályása.
Bodö apró repülőterén a Berg család fogadott minket, de megjelentek a helyi drukkerek is, akik a rivális Tromsö szurkolóit várva gúnyos drapériát feszítettek ki. A vendégek finn edzője, Simo Valakari rögtön le is fényképezkedik a transzparenssel, nem kis megrökönyödésre.
Teszünk egy gyors sétát a városban, ami leginkább arról nevezetes, hogy itt a világon a legerősebb az apály-dagály ingadozás, majd a 7500 férőhelyes Aspmyra Stadion felé vesszük az irányt, ahol ismét Bergék várnak minket. Gyorsan feltűnik, mennyire udvarias és szerény emberek.
Harald kiváló játékmester volt, az FC Lyn sztárja. „Csak heti háromszor volt edzés. Mondtam nekik, hogy ennél sokkal gyakrabban lesz rá szükség – idézi fel a 77 éves családfő. – Sokat fejlődtünk, megnyertük a bajnokságot, és 1969-ben még a Barcelonával is megküzdöttünk a Kupagyőztesek Európa-kupájának negyeddöntőjében. Mivel itt tél volt akkoriban, és a pályán nem volt gyep, mindkét mérkőzést Barcelonában rendezték. November óta nem játszottunk, mert nálunk akkor ér véget az idény. A január végi barcelonai találkozóig, ami a hazai találkozónak számított, annak ellenére, hogy idegenben szerepeltünk, egyetlen tétmeccsünk sem volt.”
„A Lyn három kettőre kikapott. Mindkét gólunkat apa szerezte” – mondja büszkén a fia, Runar, mire az apa is elmosolyodik.
„Haza sem jöttünk Barcelonából. A visszavágón kettő nullás vezetést szereztünk – idézi fel Harald. – Félig már az elődöntőben érezhettük magunkat, de negyedórával a vége előtt a Barcelona betalált.” Abban a pillanatban úgy tűnt, hogy a Lyn azért esik ki, mert a mindkét meccset hazai pályán játszó ellenfél hivatalosan több idegenbeli gólt szerzett. A Barcelona végül betalált újra, így összesítésben 5–4-re legyőzte a norvégokat, majd a döntőben 3–2-re elbukott a Slovan Bratislava ellen.
Harald Berg a holland Den Haag játékosa lett 1969-től. „Négy évvel hamarabb kellett volna mennem – magyarázza. – Visszautasítottam a Feyenoord ajánlatát, ami hiba volt, mivel később még a Celticet is legyőzték az 1970-es BEK-döntőben. Sok gólt szereztem a Feyenoord és az Ajax ellen is. Johan Cruyff volt a legjobb játékos, aki ellen pályára léptem.”
Három idény és több mint 100 bajnoki meccs után Berg 33 évesen visszatért a Bodö kötelékébe, és még hét évig folytatta játékos-pályafutását. Gyermekei a város melletti házukban nevelkedtek, és egy sörfőzde területén tanultak focizni, amíg ki nem tették a „Futballozni tilos!” táblát. Megőrizték emlékbe, és a városi stadion legnagyobb lelátóján helyezték el.
„Amikor apám csapata megnyerte a Norvég Kupát 1975-ben, az sokkal többet jelentett egyszerű sportsikernél Észak-Norvégiában – magyarázza Runar. – Szinte új identitást nyertünk vele.”
„Minden gyerek futballozni akart 1975 után – helyesel Örjan. – Akkoriban vált a labdarúgás a legnépszerűbb sporttá, és a mai napig az is maradt. Manapság már össze sem lehet hasonlítani a síeléssel.”
„Amikor a srácok nem fociztak, akkor hegyi túlélőtúrákat szerveztünk nekik” – teszi hozzá Harald. Ezekre a serdülő Örjan is elment. „Minden lehetőséget megragadtunk, hogy részt vehessünk benne – mondja. – Az időjárás rendkívül zord volt. Meg kellett tanulnod felállni minden esés után. Ha a régi időkben valaki halászni indult, egyáltalán nem lehetett biztos benne, hogy hazatér valaha is.”
Runar, aki 500 meccset játszott a Glimt színeiben, 1991-ben eltöltött egy idényt a Tromsö kötelékében is, ahol 18 szereplése során két gólt szerzett. „Ő az áruló a családunkban” – nevet a fivére.
A Tromsö mélyrepülésben volt az 1970-es években, de egy évtizeddel később fordult a kocka. Eközben a Bodö/Glimt a harmadosztályban kínlódott. Valamit tenni kellett. Runar a fedett edzőkomplexum 1991-es megépítésében látja a későbbi siker kulcsát. „Mielőtt elkészült volna, a cipőnkre erősített szegecsekkel tudtunk csak gyakorolni a hóban” – magyarázza.
Mindkét rivális csapat 1993-ra az élvonalba jutott. Runarnak ez az év volt a pályafutása csúcspontja. „Nagyszerű volt! – idézi fel mosolyogva. – Az első meccs rögtön a két csapat összecsapása volt. A lelátók tömve voltak helyi szurkolókkal. Emlékszem, éppen egy májusi nemzeti ünnepen rendezték a mérkőzést.”
A Glimt második alkalommal emelhette a magasba a Norvég Kupát 1993-ban, miután legyőzte a Strömsgodsetet a fináléban. Amikor a Glimt és a Tromsö az 1996-os kupadöntőben csapott össze, Örjan és Runar Berg is játszott, sőt az utóbbi még gólt is szerzett a Glimtnek. „A hetvenkilencedik percig vezettünk, amikor a Tromsö kétszer is betalált” – sóhajt.
A GLIMT KUPAGYŐZTES LETT, ÉS A LABDARÚGÁS LETT A LEGFONTOSABB SPORT, MESSZE MEGELŐZVE A SÍELÉST
Elköszönünk Bergéktől, és a belváros felé vesszük az irányt, ahol a kocsmában már gyülekeznek a drukkerek. Mindenki a tévére szegezi a tekintetét, de közben a korábbi játékosok latolgatják az esélyeket. „Különös egy rangadó ez a távolság miatt – így egy ottani újságíró. – Mindkét csapat számára az a tét, hogy Észak-Norvégia legjobbjának tudhassa magát. Bodőnek hatalmas légi támaszpontja van, ezért fontos katonai központ. A háború alatt erős bombázásnak volt kitéve. Tromsö inkább a halászat miatt fontos. A Glimt mostanában mindenkit meglepett a jó teljesítményével, mivel az emberek inkább arra számítottak, hogy a csapat visszaesik.” Tromsö a 85 ezer lakosával nagyobbnak számít, mégis Bodőt jelölték a 2024-es Európa kulturális fővárosa címre.
Freddie, a helyi újságíró és szurkoló lép hozzánk. „Gyűlölöm a Tromsőt – kezdi. – Az ottaniak sokkal lassabban beszélnek, mivel mindnyájan idióták. Egy kupameccs miatt mentem oda 2003-ban. A közönség rettenetesen ellenséges volt. Nem is a saját játékosaikat biztatták, hanem minket pocskondiáztak. Még az edzőjük is olyan hangnemet ütött meg a glimtes kollégájával szemben, hogy elhatároztam, soha többé nem megyek arrafelé.”
„Úgy érzik, hogy mindig beleköpünk a levesükbe, mivel miattunk nem lehetnek az északi országrész központja – folytatja Freddie. – Szeretnék, ha őket tekintenék a regionális centrumnak. Náluk épült a környék legnagyobb kórháza, és a városukban sok jó szakember dolgozik. Szerettük volna, ha nálunk is lett volna szívklinika, de miattuk nem engedték. Azt akarják, hogy minden fejlesztés náluk valósuljon meg: jobb utak, gyakoribb légi járatok…”
Freddie nehéz döntésre kényszerült, miután 2016-ban rákkal diagnosztizálták. „Megkérdezték, hogy elmegyek-e Tromsőbe kezelésre, de én inkább Oslót választottam. Nagyra becsülöm, a specialistáik szakértelmét, de nem akartam negatív és ellenséges környezetben lábadozni.”
Nem meglepő, hogy a vendégségbe érkező Tromsö-drukkerek más véleményen vannak. Elsőként a Bodö/Glimt sárga mezéről fejtik ki a véleményüket: „A sárga a pisa színe, nem?”. Összesen 29 vendégszurkoló érkezett, ebből nyolc jött el a kocsmába. Arne az Északi-fokról, Oroszország közeléből származik. Oslóban él, és mindent megtesz, hogy repülővel eljuthasson a Tromsö idegenbeli meccseire. „Ez Észak-Norvégia meccse az egész világ ellen – mondja az FFT-nek. – Hasonlóak vagyunk, mint Bodö lakossága, de hozzánk képest ők sokkal délebbre laknak. Azt hiszik, ők is északiak. Az egyértelmű, hogy mi északról jövünk. Ők viszont a semmi közepéről. „Nem akarjuk, hogy a Bodö megnyerje a bajnokságot. De azért addig nem mennék el, hogy előbb fogadnám el a Tromsö kiesését, mint azt, hogy a Bodö bajnok legyen.”
Tromsö fanatikus drukkerétől azt is megtudjuk, milyen érzés a világ legészakibb profi labdarúgócsapatának szurkolni.
„Nyitott és barátságos emberek vagyunk – említi Arne. – Akkor is ki kell tartanunk, amikor hónapokig sötét van, és mindenki lehangolt. Hozzászoktunk már a nem túl szívderítő telekhez. Amikor rossz az idő, lezárják az utakat, és a hajók sem járnak. Ekkor érzem magam a legjobban.”
Ezek után szóba kerül az angol Premier League is, ami eltereli a figyelmet a helyi labdarúgásról. A főbb norvég lapokban az angol élvonal kétszer annyi teret kap, mint a norvég futball. „Tudat alatt összehasonlítjuk a két bajnokság színvonalát – mondja Ine, a 22 éves Tromsö-szurkoló. – Hatalmas a különbség. Látványos futballt szeretnénk élvezni, olyat, mint Angliában. De amit minőségben nélkülözünk itthon, azt kompenzálja saját csapatunk sikerének öröme.”
AMIKOR A KÉKEK KIKAPTAK A ZORD VIHARBAN
A Tromsö alaposan meglepte a Ruud Gullit vezette Chelsea-t 1997-ben, a Kupagyőztesek Európa-kupájának odavágóján. A 3–2-es norvég győzelem mégis a kegyetlen sarkköri vihar miatt maradt emlékezetes.
A hazai csapat az első húsz perc során Steinar Nilsen és Frode Fermann jóvoltából kétgólos vezetéssel sokkolta az ellenfelet és a nézőket. A vendégek nem örülhettek annak sem, hogy a félidőben fordult igazán rosszra az időjárás: mindent beborító hófúvás söpört át az Alfheim Stadionon. A második félidő merő abszurditásként értelmezhető.
Hiába kellett beiktatni két szünetet is, és hiába tombolt Gullit a pálya szélén, a meccset engedték végigjátszani. Gianluca Vialli valahogy begyötörte a labdát a hazaiak kapujába, de Ole Martin Aarst rögtön góllal válaszolt. Vialli végül elkönyvelhetett még egyet, mielőtt a visszavágón mesterhármast szerezve csapatával 7–1-es kiütést mért az ellenfélre a Stamford Bridge-en.
A belvárostól öt perc sétányira lévő pálya felé vesszük az irányt. Nincsenek nagy távolságok: a repülőtér sincs messzebb a központtól. A Tromsö szurkolói már kifeszítették a transzparenseket, amelyeken azt üzenik a világnak, hogy az ő városuk Észak-Norvégia igazi központja. Egy másik zászlón gúnyos megjegyzésekkel illetik az ellenfél stadionját, amelyen valóban akad felújítási munka. A pályát a 3000 ülőhelyes, fedett főlelátó szegélyezi, azzal szemben áll az 1963-ban épült állóhely, az egyik kapu mögött további ülőhelyek vannak, a másik mögött pedig lakások. Gunnar Grindstein tudósítót a sajtószobában találjuk, ahol barna sajtos gofrikat szolgálnak fel.
„Kiélezett verseny van a két csapat között – említi. – Az évtized első felében a Tromsö volt a jobb, de mostanra visszaesett, míg a Bodö megerősödött. Elhelyezkedésük miatt rettentő sokat költenek az utazásra. A téli hónapokban nem is tudnak kint edzeni, mert gyep sincs a pályán. Bár a Tromsö büszkélkedhetett beltéri pályával Norvégiában elsőként a ’80-as években, de ez továbbra is az egyetlen a környéken, ráadásul nem újították fel. A távoli Tromsö nehezebben szerez játékosokat is.”
Két évvel ezelőtt egy brazil kapus mutatkozott be a Glimtben, aki a perzselő dél-amerikai nyarakat a szinte egyhangúan sötét norvég telekre cserélte. Ricardo Friedrich mára a csapat kapitánya lett, és hetvennél is többször lépett pályára.
A helyiek himnuszát kórus adja elő, majd a Glimt kabalája, egy méhecske köröz egy felfújható jegesmedve körül, ami a Tromsőt hivatott jelképezni. A sárga pulóverben szurkoló helyiek tűzijátékot lőnek fel, amiért később megbüntetik őket.
Két perc elteltével örülhetnek a hazaiak, megszerzik a vezetést. A mérkőzés során további három gólt könyvelhetnek el, így lesz 4–0 a végeredmény. A 4248-as nézőszám idényrekordnak, a csapat meccseire átlagosan 800-an kíváncsiak.
Az FFT körbesétálja a műfüves pályát, amit a metsző tengeri szél hűsít. A Tromsö egyik cserejátékosa felismer és üdvözöl minket. „Hallottam, hogy jöttök ti is” – mondja a 38 éves Morten Pedersen, a korábbi Blackburn-játékos. Csalódott, mert nem kapott lehetőséget. Három éve tért vissza a csapatához, ahonnan 2004-ben, Angliába igazolt. „Apám a Glimtben játszott a hetvenes években, mielőtt megszülettem” – mondja.
Nem sokkal később már a győztes csapat edzőjével, Kjetil Knutsennel beszélgetünk. „Nincsenek játékosfigyelőink. Csak a kapcsolatainkat használjuk – magyarázza. – Jól ismerem a másodosztályt, mivel dolgoztam benne. Kissé meglep, hogy másodikok vagyunk, ugyanis híján vagyunk a játékosoknak. Az előző idényben harmincból tizennégy mérkőzésünk döntetlennel végződött, így meg kellett tanulnunk győzni.
Nem keseredtünk el labdarúgóink elvesztése miatt. Azzal, hogy nagyobb kluboknak adhatjuk el futballistáinkat, felhívjuk magunkra a figyelmet, és olyan játékosok is észrevesznek, akiknek mi jelenthetjük a jövőt.”
„BEJÁRHATÓ UTAT KELL KÍNÁLNI, A MANCHESTER CITY EZT NEM TETTE MEG, EZÉRT JADON SANCHO TÁVOZOTT”
Vajon mit gondolt a menedzser, amikor az oslói újságírók azt jósolták, hogy szenvedésekkel teli idény vár a klubra?
„Ritkán olvasom el, amit írnak rólunk – mondja az 51 éves szakember. – Kizárom a mellékzajokat, csak a kemény munkára koncentrálok. Közösségi média? Nem kedvelem, nem foglalkozom vele. Az a feladatom, hogy fejlesszem játékosaim képességeit, és keményen dolgozzak. A családom Bergenben van, olykor magányos vagyok, de épp ennek köszönhetem, hogy tudok koncentrálni. Nekem nem elég, ha valaki kilencvennyolc százalékos bedobással készül, majd focizik.”
Az FFT-t még a Glimt öltözőjébe is behívják, ahol a fiúk győzelmi dalokat üvöltenek. Mike Brown gyógytornász, a Hull és a Notts County korábbi munkatársa szegődik mellénk.
„A feleségemmel és a fiammal költöztem ide. Nagyon szeretünk itt lenni – magyarázza. – Nyáron huszonnégy órán át süt a nap, télen szinte egyáltalán nem. A Tromsö elleni felkészülési mérkőzésünkön heves hóvihar tombolt. Négy egyre nyertünk, és a sikerszériánkat meg is tartottuk. Jelentős az angol befolyás: a személyzetből hatan, az orvosi csapatból hárman britek.”
„Húszévnyi angliai élet után ki akartuk próbálni a skandináv világot, meg akartam ismerni az itteni labdarúgást – közli az akadémia igazgatója, Gregg Broughton, miközben kiviszi az FFT-t a repülőtérre másnap reggel. – Idejöttem, és rögtön megtetszett, hogy itt könnyen kerülhetnek a fiatal játékosok az első csapatba, és hogy Észak-Norvégiából toboroznak focistákat. A futball nyelve az angol errefelé.”
A siker azonban nem egyik napról a másikra jött. „Van egy jól működő rendszerünk arra, hogy sikerre éhes, motivált ifjú focistákat toborozzunk a másodosztályból, és hogy a saját akadémiai növendékeinket bevezessük az élvonalba – teszi hozzá Broughton. – A Southampton és a Norwich működik így Angliában. A Manchester United is hagyományosan így csinálta. A Manchester City nem ajánlotta fel ezt az utat, Jadon Sancho pedig továbbállt. Feltétlenül bejárható utat kell kínálnod a labdarúgóidnak.”
A Glimtnek több szurkolóra lenne szüksége. „Az emberek rokonszenveznek a klubbal, de a meccsekre nem járnak sokan. A helyi játékosaink csodás futballal kápráztatnak el minket, és az európai szereplés elérése sem esélytelen. Minden jó úton halad, az időjárás mégsem ideális ehhez a tevékenységhez, és sajnos a tévé sem foglalkozik sokat velünk.”
Tom Dent, a 16 és 19 év közötti korosztály edzője folyékonyan beszél norvégul is. „A Glimt igazi közösség. Mintegy húsz nyugdíjas fordul meg itt naponta, hogy segítsenek és beszélgessenek.”
De mi a helyzet a norvég labdarúgással általában? Broughton lelkesen hangsúlyozza, hogy a foci gyors fejlődésben van a világnak ezen a táján. „Norvégia évek óta először bejutott az U20-as világbajnokságra – közli. – A nemzetközi siker általában a fiatalok sikere után következik. Martin Ödegaard ugyancsak szépen teljesít a La Ligában.”
Dent óvatosabban fogalmaz. „A Rosenborg talán jól boldogulna a Championshipben Angliában, de egy tabella alján sínylődő csapat könnyen a League Two-ban találhatja magát – érvel. – A Rosenborg költségvetése tízszerese a miénknek.” A következő néhány hónapban kiderül, hogy a Glimt valóra váltja-e az álmát.
„A hagyományok és a klub kis létszáma miatt mindig is a kontratámadásokra építkeztünk. Eddig egész jól teljesítettünk: az előző idényben harminc mérkőzés során harminckét gólt szereztünk, az idén tizennégy meccs alatt összejött ugyanennyi.”
A Tromsö ellen szerzett újabb négy gól is jó irányba viszi őket, sőt külön bizakodásra ad okot a nagy rivális legyőzése. Még a sarki fény szemet gyönyörködtető látványa is elénk tárult a mérkőzés után. A december 1-jei, Molde elleni összecsapásnak végül nem volt tétje az utolsó fordulóban – a már aranyérmes Molde nyert 4–2-re a már mindenképpen második vendégek ellen –, de ha a Bodö/Glimt egyszer megszerezné történelme első bajnoki trófeáját, a Berg család egészen biztosan hatalmas bulit csapna.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. februári számában.)
