Vajon most sikerül Angliának a nagy áttörés?

Szöveg Chris Flanagan Kiegészítő interjúk Lukas Vrablik

Anglia Európa-bajnokságon nyújtott teljesítménye nem éppen szívderítő olvasmány, most azonban hosszú évek óta a legtehetségesebb generáció várhatja optimistán a nyarat. És a srácok azt mondják, hogy nem akarják elszúrni…

„HA NEM HISZEL BENNE, NE IS GYERE!”

Három évvel ezelőtt, a 2018-as világbajnokságon Raheem Sterling a saját bőrén tapasztalta meg az igazságot, amely általában vonatkozik az angol válogatott nagy tornákon nyújtott teljesítményére. A jelenlegi szövetségi kapitány, Gareth Southgate ugyanezt élte át 1996-ban, hat évvel korábban, az 1990-es vb-n pedig Bobby Robson és játékosai. Ez volt Anglia három legsikeresebb tornája 1966 óta. De nem számít, milyen jól teljesít a csapat, mennyit emel a nemzeten, mindig marad az egyszerű, de kegyetlen valóság: az ilyen világversenyeken, ha nem a tiéd az utolsó állva maradt csapat, tulajdonképpen vereséget szenvedtél, összetört a szíved, és sajnálkozva mész haza.

Később folytatódnak még az ünnepségek, de a futballisták már csak azt érzik, „mi lett volna, ha”, mert a siker ott volt a közelben, csak egy nagyon kicsit kellett volna még hozzátenni.

Sterling így gondol az oroszországi világbajnokságra. Anglia felülmúlta a várakozásokat, elődöntőbe jutott, amit annak köszönhetett, hogy kulcsfontosságú győzelmeket aratott: kemény küzdelemben harcolta ki a sikert Tunézia ellen, ezt követően 6–1-re megverte Panamát, része volt egy nagyon régóta várt sikeres tizenegyespárbajban, amikor elbánt Kolumbiával, majd a legjobb nyolc között megverte Svédországot. Ennek ellenére Sterling vegyes érzésekkel gondol vissza erre az vb-re, és ez ki is derül, amikor megkérdezzük a 26 éves futballistát, hogy inkább a szép sikerek vagy a Horvátország ellen elveszített elődöntő maradt-e meg benne.

„Inkább az előbbiek – kezdi a választ. – Mert jó eredményeket értünk el. Karakteres, összetartó csapat volt a mienk, és ez olyan élmény, amely örökre velem marad. Ugyanakkor immár három nagy világeseményen vettem részt az angol válogatottal, de ezt az eredményt volt a legnehezebb elfogadni. Mentális értelemben pályafutásom legjobb korszakát éltem, és nagyon sokat vártam magamtól. Hittem benne, hogy ennél sokkal többet adhatok a csapatnak.”

Olyan mondatok ezek, amelyek nem teljesen csengenek egybe a rengeteg dicsérettel, amit az Oroszországban nyújtott teljesítményéért kapott. Kulcsjátékosa volt annak a támadósornak, amelyik 12 gólt hozott össze a világbajnokságon; a legtöbbet, amivel Anglia eddig büszkélkedhet. Ám amíg Harry Kane hat alkalommal talált be a hálóba, és ezzel a torna gólkirálya lett, Sterling egyszer sem, és ez a mai napig rossz érzéseket kelt benne.

„Ez alapján ítélem meg a saját teljesítményem, hiszen ez lenne a feladatom. A kapus és a védők azért vannak, hogy ne kapjunk gólt, én viszont azért, hogy kapuba találjak. Nem voltam valami boldog, hogy nem sikerült. Csapatként jól teljesítettünk, de ha személyes szinten azt mondanám, hogy jó voltam, akkor hol maradna hely a fejlődésnek?”

„Hely a fejlődésnek” – talán ezzel a kifejezéssel foglalhatjuk össze Anglia hozzáállását a mostani Európa-bajnoksághoz. Lehet, hogy Gareth Southgate csapata jól teljesített a 2018-as vb-n, de most még sokkal jobban szeretne.

A 2016-ban Izlandtól elszenvedett megalázó vereség után Oroszországban állt helyre a csapat becsülete, majd újra egymásra talált a szurkolókkal és a médiával. Ezúttal úgy léphetnek pályára odahaza, hogy a teljes nemzet mögöttük áll.

Emellett újabb fiatal tehetségek is lesznek a keretben. Ez a középpályát és a széleket érinti a legjobban, miután Phil Foden, Mason Mount, Declan Rice, Jack Grealish és Jadon Sancho is felkerült a radarra Southgate-nál. Talán Foden közülük a legizgalmasabb, pedig ő nem állt volna még készen, ha nem csúszik egy évet a torna.

Anglia úgy készül az Eb-re, hogy a FIFA világranglistájának negyedik helyén áll, ez a legjobb, ami valaha volt nagy világverseny előtt.

„Úgy érzem, csak javultunk a világbajnokság óta – állítja Sterling. – Mondhatom, hogy több lehetőség rejlik most a csapatban, nőtt azoknak a futballistáknak a száma, akik képesek megváltoztatni egy mérkőzés menetét, akikben megvan a kellő erőszakosság. Amikor más csapatok játékát nézem a Premier League-ben, büszkén szoktam gondolni magamban, hogy lám, ez vagy az is angol. Sok különleges tehetségünk van, és külön hangsúlyozom: sok!”

Ez talán megmagyarázza, miért gondolták úgy a fogadóirodák április közepén, hogy a közelgő Európa-bajnokság nagy esélyese Anglia, illetve mellette még Franciaország.

„Nem nagyon számít, mit gondolnak ezek az irodák – mondja Sterling, de amikor arról kezd el beszélni, hogy mi a cél az idén nyáron, egyre inkább belelovalja magát. – Az első és legfontosabb, hogy jussunk tovább a csoportból. Régebben sokan voltak úgy, hogy lesz, ahogy lesz, de én nem tudok úgy nekivágni egy ilyen eseménynek, hogy nem gondolok arra: megnyerjük. Lehet, hogy ez merészen hangzik, de ha nem így készül a csapat, nem is érdemes odamennünk. Az ember nem szívesen mondja hangosan, mert visszaüthet, ennek ellenére az együttes és a nemzet is ezt akarja. Szeretnénk megnyerni az Európa-bajnokságot. Bármi, ami ennél kevesebb, már csalódást jelent. Ahhoz, hogy jöjjenek az eredmények, az első naptól fogva ilyen hozzáállás szükséges. Mindenkinek küzdenie kell, hogy mi legyünk a legjobbak, és szerintem tényleg mindenki ezen is dolgozik. Rövid pályafutásom alatt megtanultam, hogy ha nem hiszel, semmi sem fog kijönni a dologból.”

Ha figyelembe vesszük, mennyi mindent nyert eddig a Manchester Cityvel, talán elhihetjük, tudja is, miről beszél.

BAMBI, A VILÁGBAJNOK

Nem Sterling az egyetlen a csapatban, aki megismerte már a győzelem ízét. Több mint ötven év után az angol válogatott úgy megy az Eb-re, hogy már a sorai közt tudhat néhány világbajnokot.

Anglia 2017 októberében megnyerte az U17-es tornát, ott volt Sancho és Foden is. Négy hónappal korábban Dominic Calvert-Lewin lőtte az U20-as vb döntőjének egyetlen gólját Venezuela ellen. Ez volt Anglia bármely korosztályban aratott első válogatott sikere 1966 óta.

Calvert-Lewin sosem feledi el azt a napot, amikor történelmet írt hazája labdarúgásában. „Szürreális érzés volt – mondja most. – Belőttem a gólt, és az egész stadion elhallgatott. Az angol szurkolók a másik oldalon ültek, ezért egy kicsit késett a hang. Képtelenség lett volna, hogy lesen legyek, mégis kinéztem a vonalbíróra, hogy valóban gólt szereztem-e. Utána extázisban futottam tovább. Amikor lefújták a mérkőzést, nagyon boldog voltam. Odaszaladtam Jonjoe Kennyhez és Kieran Dowellhez, ők ketten csapattársaim az Evertonban. Alig tudtam levegőt venni, annyira üvöltöttünk. Teljesen elment a hangom. Alig egy éve voltam tagja az angol keretnek, és most sikerült bebizonyítanom, hogy ott a helyem. Kiváló alapokat raktunk le, amelyekre lehetett építeni, és végül odajutottam, ahol most vagyok. Ez az élmény az idén nyáron is segíthet. Ismerem már az ízét a győzelemnek, még ha csak az U20-as szinten is. Megértettem, hogy a felnőtt labdarúgásra másfajta nyomás nehezül. De azt is tudom már, milyen nyerni egy tornán.”

Vajon azt is el tudja képzelni, milyen lenne a végső győzelem a nyári Európa-bajnokságon?

„Nem – válaszolja. – Azt hiszem, az felfoghatatlan élmény lenne. De mindnyájan nagyon szeretnénk átélni.”

Calvert-Lewin szurkolóként nézte végig, ahogyan az angol válogatott az elődöntőig menetelt 2018-ban, és ugyanúgy ünnepelte jövőbeli csapattársait, mint a nemzet bármely másik tagja.

„A FELNŐTT LABDARÚGÁSRA MÁSFAJTA NYOMÁS NEHEZÜL. DE AZT IS TUDOM MÁR, MILYEN NYERNI EGY TORNÁN”

„Emlékszem, milyen volt, ahogy mindenki egyként szurkolt – eleveníti fel. – Izgalmas volt látni, hogy Angliának jól megy a játék, és remélni, hogy egyszer én is része lehetek ennek. Inspirált.”

Végül 2020 elejére a csatár olyan sokat fejlődött, hogy már egyértelmű volt a meghívása a Dánia és Olaszország elleni felkészülési mérkőzésekre márciusban. Ehhez az is kellett, hogy 13 találkozón tíz gólt szerezzen az Evertonban. Utána viszont kitört a világjárvány, és ezek a meccsek elmaradtak.

„Frusztrált, mert jó formában voltam, és biztos voltam benne, hogy hívnak – mondja a 24 éves futballista. – Végül azonban nem ez történt. Igyekeztem erőt meríteni abból, ami már mögöttem állt, és reménykedni benne, hogy eljön az én időm is.”

Hét hónappal később el is jött. A júniusi újraindulás meddő időszakot hozott a Premier League-ben, emiatt nem lehetett ott a válogatott szeptemberi mérkőzésein, de amikor a 2020–21-es idény első hat mérkőzésén kilenc gólt szerzett klubcsapatában, megkapta a behívót, vagyis inkább az sms-t.

„Az idény elején az volt a legfőbb célom, hogy bekerüljek a válogatottba. Nem voltam csalódott, amikor az újraindulás után kimaradtam, tudtam, hogy nem jó a formám. Realistán gondolkodom. Amikor jönni kezdtek a gólok, reménykedve vártam. Emlékszem, véget ért az Everton edzése, és megnéztem a telefonomat az öltözőben. Már tudtam Jordan Pickfordtól és Michael Keane-től, hogy üzenetben szoktak értesíteni, ezért nagyon izgultam, ideges is voltam. Amikor elolvastam, a föld fölött jártam. Az volt az első, hogy felhívtam a családomat. Anyukám sírva fakadt. Ő sokkal érzelmesebben reagál a futball történéseire, mint én.”

Néhány nappal később Calvert-Lewin már ott volt a kezdőben Wales ellen a Wembleyben. Mindössze 26 percre volt szüksége, hogy be is fejelje élete első válogatottbeli gólját. Az édesapja még aznap este érzelmes posztot írt a közösségi médiában: „Emlékszem, amikor nem válogatták be a Victory Shield-torna U16-os keretébe, mert bizonyos edzők nem találták elég jónak. Arra is, hogy hatéves korában sírt, amikor hazavittem, mert túl félénk volt a próbajátékon. Az elutasítás során az élet gyakran arra az ösvényre vezet, amelyen járnunk kell. Ma a boldogság könnyei folynak, miközben mosolygunk mindenkire, aki azt mondta, nem fog összejönni. Bambi a jégen, ahogyan egyszer fogalmaztál. Bambi megtalálta a korcsolyát.”

A gól és ez a bejegyzés egyaránt sokat jelent az Everton játékosának.

„Nagyon büszke voltam, amikor láttam, amit az apám írt. Mindig is szerettem volna, hogy a családom büszke legyen rám. A bambis mondat utalás arra a kritikára, ami akkor ért, amikor a Premier League-be kerültem, és kerestem az utam. Így próbált válaszolni azoknak, akik nem bíztak bennem. Nagyon költőien fogalmazott. Nem szégyelljük vállalni, hogy mennyire szeretjük egymást. A Wales elleni mérkőzés maga volt az álom. Ha én dönthettem volna el, milyen legyen, én is pontosan ezt választottam volna. Viszonylag korán, fejjel, a tizenhatoson belül szereztem a gólt. Az idei nyár sem lesz más. Játszani akarok a hazámért, és nagy az étvágyam.”

„NE CSAK ÜLJ ÉS GONDOLKODJ A SZOBÁBAN!”

A nyári Európa-bajnokságon Angliát azoknak a fiataloknak a lelkesedése fogja hajtani, akik a vb óta csatlakoztak a kerethez. Őket pedig a hazai szurkolóké Horvátország, Skócia és Csehország ellen a Wembleyben. Utána pedig az elődöntőben és a döntőben, persze csak ha eljutnak odáig. Az 1966-os vb-n és az 1996-os kontinenstornán az angol válogatott minden meccsét a londoni arénában játszotta, és a hazai pálya egyértelműen felé lejtett.

„Szerintem most is ez lesz – mondja Sterling. – A szurkolók mellettünk fognak állni. Amikor megyünk majd a stadionba, látjuk a drukkereket, és ez rajtunk is emel. A saját környezetünkben leszünk, az otthoni ételeket fogyasztjuk. Mindig is nagyra becsültük a szurkolókat, de a mögöttünk álló egy év megmutatta, mekkora szükség van rájuk. Nélkülük semmit nem jelent az egész, úgyhogy nagyon jó lesz, ha már visszatérnek. Egyértelmű, hogy lesz rajtunk egy kis nyomás, de szerintem ez jófajta nyomás.”

Sterlingnek azért is különleges a helyszín, mert gyerekkorában néhány száz méterre járt iskolába a Wembleytől. Eddig tizenkét alkalommal lépett pályára az angol válogatottban nagyobb tornán – háromszor a 2014-es brazil vb-n, szintén három alkalommal a 2016-os Eb-n, hatszor Oroszországban –, ennek ellenére még várat magára az első gólja. Annak ellenére is, hogy az első vb-meccse harmadik percében kis híján hatalmas bombát lőtt 30 méterről Olaszország ellen. Úgy sejti, ebben benne rejlett a végzete is, és várja, hogy a nagy pillanat a jó időben érkezzen majd el.

„Minden okkal történik, nem igaz? – teszi hozzá. – Az idei nyáron a szülővárosomban jöhet majd el. Minden egyes nap ezekért a nagy pillanatokért dolgozunk. Mindig is tele voltam hittel, egészen fiatalkorom óta, de sok minden formált. Mentálisan erősebb vagyok manapság.”

Anglia a megszokott St. George’s Parkban rendezi majd be az edzőközpontját az Eb idején. Sterling szerint a családias légkör szintén számít majd. Bevallja, nem mindig vette könnyen, hogy különböző szállodákban laktak az előző tornák idején, és az egyik legalapvetőbb élmény számára pont ez maradt a 2014-es, 2016-os és 2018-as versenyekről.

„Úgy kellett felkészültnek lennünk, mintha otthon lennénk; ez volt a legnehezebb nekem, a távol töltött idő. Most majd sokkal több időt leszek a szobámon kívül, mint a korábbi eseményeken. A 2014-es világbajnokság nagyon nehéz volt ebből a szempontból, és ugyanígy a 2018-as is. Mindig az volt az első, hogy felmentem a szobámba, és sorozatot néztem. Egy idő után ez egy kicsit unalmas már, de végül is magának okozza az ember. Nem arról van szó, hogy nem szeretnék a többiekkel lógni, egyszerűen ilyen vagyok gyerekkorom óta. A St. George’s Park otthonos hely, és ez egyértelműen a segítségünkre lesz. Nem nagyon szeretek távol lenni az otthonomtól, de muszáj egy kicsit közöségibbé válnom, és élvezni a nem labdarúgással kapcsolatos dolgokat is a többiekkel. Minden napot örömmel kell eltöltenünk. Ez a mérkőzéseken is a segítségemre lesz, sokkal nyugodtabb leszek. Nem zárkózhatok be a gondolataimmal. Kell majd a nyugalmat sugárzó környezet, kellenek a közös nevetések. Egy hosszú torna idején az a legfontosabb, hogy meglegyen ez a fajta kapocs a többiekkel.”

DAVID MOYES KÖZBEKOTYOG

Ha Anglia szeretne sikeres lenni a nyáron, akkor túl kell lépnie igencsak borzalmas Eb-történelmén. A válogatott ugyanis egyetlenegyszer jutott csak elődöntőbe, egészen pontosan akkor, amikor Spanyolországot győzte le tizenegyesekkel az 1996-os tornán.

Henry Winter tudósított onnantól kezdve minden egyes Európa-bajnokságról, és megvan a maga elmélete arról, hogy miért szenved az angol válogatott jobban az Eb-ken, mint a világbajnokságokon.

„Mert az első perctől fogva készen kell állnia a feladatra – állítja a Times vezető futballszakírója, és valóban, Anglia sohasem nyert nyitó meccset Európa-bajnokságon, ötször játszott döntetlent, négyszer pedig kikapott. – Ez alkalommal Horvátország lesz az első ellenfél, de egyik csoportmeccs sem lesz könnyű. Ha Skócia lenne az első, mindenki azt mondaná, hogy mennyire fel kell kötni a fehérneműt. Egy világbajnokságon előfordulhat, hogy mondjuk Panama jön elsőnek vagy valaki más, aki egy kicsit könnyebb.”

A Horvátországgal való rivalizálás egészen 2004-ig nyúlik vissza. Akkor a fiatal Wayne Rooney segítségével Anglia hátrányból fordítva 4–2-re megnyerte a csoportmeccset, utána viszont kétszer is kikapott a horvátoktól a 2008-as Eb selejtezőjében.

„Angliára hatalmas nyomás nehezedett a Wembleyben, mi pedig csodálatos teljesítményt nyújtottunk” – idézi fel Ivica Olic, aki reméli, hogy az idén is megismétlik ezt, pláne, hogy az elmúlt négy évben ő volt a szövetségi kapitány segédje. Ő szerezte a második gólt a 2007-es horvát diadal során az eső áztatta pályán. A szigetországiak ismét bosszút álltak, mivel Theo Walcott mesterhármast szerzett Zágrábban a 2010-es vb selejtezőjében, három évvel ezelőtt viszont a horvátok lehettek ott a moszkvai döntőben, a nagy rivális kárára.

„Mindig is nagyon nagyra tartottuk az angol labdarúgást, és elhatároztuk, hogy változtatunk a felálláson arra az elődöntőre – mondja Olic. – Ők három öt kettővel álltak ki, mi pedig a négy négy kettő mellett tettük le a garast két csatárral. Egy nappal korábban kipróbáltuk az edzésen, de végül megállapodtunk, hogy maradunk a normál négy kettő három egynél Ivan Perisiccsel és Ante Rebiccsel a széleken, Mario Mandzukiccsal a középcsatár posztján. Így akartuk elintézni Angliát. Az első gólt mi kaptuk, és mindig nagyon nehéz visszajönni a mérkőzésbe egy erős csapat ellen. Ezért volt nagyon fontos Perisic egyenlítő találata, utána már fantasztikusan játszottunk, és amikor Mandzukic betalált a hosszabbításban, az a futball egyik legszebb pillanata volt. Bejutottunk a világbajnoki döntőbe.”

HA ANGLIA MEGNYERI A CSOPORTJÁT, MINDENKÉPP A MI CSOPORTUNKBÓL KAP ELLENFELET

Winter szerint Horvátország az előttünk álló nyáron is nagy veszélyt jelent majd. „Igaz, hogy Anglia otthon játszik, mégis talán a horvátok esélyesebbek a csoport első helyére, mivel ők inkább dédelgetik a labdát – vélekedik. – A vébé elődöntőjében Gareth Southgate nem nagyon reagált a horvát csapatban történő változtatásokra, engedte, hogy Luka Modric kezdje irányítani a játékot. Az első találkozó eredménye nagyban meg fogja határozni, milyen lesz
a Skócia elleni meccs, és biztos, hogy hatalmas lesz körülötte a felhajtás. Legalább ötezer skót szurkoló lesz ott a Wembleyben, és ez biztosan érezhető lesz, az ilyen meccsek mindig nagyon kemények. Az angol válogatott jobb, mint a skót, de az utóbbiban mindig van valami többlet, amikor délre látogat. Karácsony előtt online beszélgettem Declan Rice-szal, és a találkozóba hívatlanul becsatlakozott David Moyes a West Ham edzőpályáján, és ellopva a szót Rice-tól, ezt mondta: »Anglia Skócia ellen. Emlékszem, jártam ezekre a meccsekre. Általában az apám szervezte az utazást, útközben felvettük a skótszoknyában az út szélén álló társainkat, kivettünk egy hotelszobát, és mindannyian abban aludtunk, másnap megszálltuk a Wembleyt.« Talán nem volt azok között, akik 1977-ben beözönlöttek a pályára, de kétségtelenül ott volt a stadionban. Anglia pontosan tudja, mi vár rá ezen a mérkőzésen. Southgate is, hiszen 1996-ban ott volt ő is a skótok ellen pályára lépő angolok sorai közt.”

A kieséses szakaszban sem lesz egyszerű az angolok dolga. Ha megnyeri a csoportját, Németország, a 2018-as világbajnok Franciaország, vagy a 2016-ban Eb-győztes Portugália vár rá. Ha pedig ezt a mérkőzést is megnyeri, könnyen lehet, hogy Spanyolországgal találja szemben magát a negyeddöntőben. Ha viszont a második helyen végez, akkor a legjobb nyolc között találkozhat a halálcsoport valamelyik csapatával, igaz, oda már úgy jutna, hogy a legjobb 16 között megverte Lengyelországot vagy Svédországot. Ne felejtsük, 2016-ban is mindenki biztosra vette az Izland elleni sikert.

Sterling nagyon is élénken emlékszik rá, hogyan érezte aznap este magát Nizzában. Abból a csapatból, amely akkor kezdő volt, már csak ő, Harry Kane és Kyle Walker valószínű, hogy ott lesz az idei Európa-bajnokságon.

„Szó szerint olyan volt, mintha eljött volna a világvége – idézi fel. – Pontosan tudtuk, hogy jobban kellett volna teljesítenünk. Amikor nem nyerünk meg egy olyan mérkőzést, amelyiket meg kellett volna, előre tudjuk, mit fogunk kapni érte.”

A 2018-as világbajnokság talán egy kicsit enyhítette a fájdalmat, nem igaz? „Nem, ez már örökre velünk marad, hogy jól megtanuljuk, ha nem teszed oda magad teljesen, ilyen csalódások bármikor érhetnek egy nagy tornán. Azok a csapatok nem véletlenül kerültek oda. Lehet, hogy más a tervük, talán nem érnek annyit labdába, de más módon hatással lesznek ránk. Mindenre fel kell készülnünk. A szövetségi kapitány folyamatosan ezt hozta elő a világbajnokságon. Hogyan jöjjünk vissza egy ilyen pillanatból? Mit kezdjünk magunkkal, ha visszaesik a formánk egy mérkőzésen? Mentálisan is felkészített bennünket. Az volt a fő üzenet, hogy számíthatunk egymásra, és a csapatszellem tartja bennünk a hitet. Ezt számos alkalommal meg is mutattuk.”

GARETH SOUTHGATE ANGOL KAPITÁNY A „NINCSENEK SEGGFEJEK” ELV HÍVE

Az angol válogatott a világbajnokság után egészen más arcát kezdte el megmutatni, és már Európa legjobbjaival is képes volt elbánni, aminek a legemlékezetesebb példája Spanyolország legyőzése.

„Vannak optimizmusra okot adó jelek – állapítja meg Winter. – A védelem nem a legerősebb, de játszhatunk az erényeinkre is. Sevillában négy három hárommal álltunk fel, a pályán volt Sterling, Rashford, illetve Kane, és szétszedtük a spanyolokat.”

A hármas egy hónappal később ismét összeállt, amikor Horvátországot verték meg Londonban, hogy a Nemzetek Ligájacsoport élén végezzenek. Erőnléti gondok miatt utána azonban már csak két alkalommal kezdtek így együtt: Bulgáriát 4–0-ra verték meg otthon, 6–0-ra idegenben. A trió nélkül azonban kikaptak Hollandiától a 2018–19-es Nemzetek Ligája-elődöntőben.

Most újra összeállhatnak majd, bár most sokkal nagyobb a verseny a támadók között. Calvert-Lewin nagyon szeretne nyomot hagyni, ha eljön a lehetőség. Már annak is az előnyeit látta, hogy Kane mellett edzhetett.

„Nagyon sokat tanultam – mondja a csatár, aki négy gólt szerzett hét mérkőzésen a válogatottban. – Az Evertonban Wayne Rooney mellett gyakoroltam, micsoda tapasztalat volt az! Minden gyerek ilyenről álmodik. Fiatalabb voltam még, és átsegített a nehezebb időszakokon, amiért mindig is hálás leszek neki. Nyitva áll az ajtaja, ha keresni szeretném. Nemrég beszéltünk is telefonon, azt mondta, csináljam a klubomban és a válogatottban is azt, amit elkezdtem. Olyan vagyok, mint bárki más, nagyon szeretnék lehetőséget kapni az idei nyáron. Az ilyesfajta nagy versenyekből mindenkinek ki kell vennie a részét, számomra ez már az U20-as világbajnokságon is egyértelmű volt. Az összes labdarúgóra szükség van. Szóval, függetlenül attól, hogy mi lesz a szerepem, készen állok majd a játékra.”

Ez a lelkesedés mindenki másban is megvan, de a posztokért folytatott kiélezett verseny nem fogja felborítani a válogatotton belüli rendet és egyetértést, és nem lesz belőle személyes rivalizálás.

„Csapatként is jól összetartanak – mondja Winter. – Southgate az új-zélandi rögbiválogatott »Nincsenek seggfejek« elvét vallja, és valóban nincsen olyan a csapatban, akire ez ráillene.”

„CSODÁLATOS LENNE, HA ÚGY KEZDHETNÉNK EL AZ EURÓPA-BAJNOKSÁGOT, HOGY MINDJÁRT MEGVERJÜK HORVÁTORSZÁGOT”

Southgate válogatottjának minden lehetséges tagja arra koncentrál most, hogy a legjobb formájában lehessen ott június 13-án a horvátok ellen. Ez a találkozó többet jelent önmagánál azok számára, akik érintettek voltak a három évvel ezelőtti vb-elődöntőben.

„Azóta játszottunk már egymás ellen, remélem, behegedtek a sebek – mondja Sterling. – Ők persze nyilván úgy gondolkodnak, hogy sikerült már megverniük bennünket nagy tornán. Mentálisan készen kell állnunk, nem szabad, hogy más járjon az eszünkben, és el kell felejtenünk, ami a világbajnokságon történt. Csodálatos lenne, ha úgy kezdhetnénk el az Eb-t, hogy mindjárt megverjük azt az ellenfelet, amelyiknek köszönhetően befejeztük a vébét. Mi lehet ennél nagyobb motiváció?”

A szurkolók is remélik, ennyi elég lesz, hogy a csapat túllépjen a fáradtságon, amit a hektikus hazai idény csak fokozott. A Manchester Citynél jóformán nem is fordult elő, hogy szabad lett volna a hét közepe, amióta elkezdődött az új évad. Sterling azonban gyorsan világossá teszi, őt mindez nem zavarja. Neki van annyira izgalmas egy hazai földön megrendezett torna, hogy ennek köszönhetően bármin túltegye magát.

„Alig várom – folytatja, és minden egyes szó után hatásszünetet tart. – Ilyen egyszerű: alig győzöm kivárni.”

Júliusban, amikor túl leszünk az egészen, Sterling és társai szeretnék, ha nem vegyes érzelmek uralkodnának rajtuk. Nem akarják többet azt gondolni, hogy egy kicsivel többet is tehettek volna.

Semmit sem szeretnének bánni.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. júniusi lapszámában.)