Tündöklés és bukás: az Anzsi Mahacskala-sztori

Szöveg Michael Yokhin Kiegészítő interjúk Caio Carrieri

Képzeld csak el, hogy fiatal játékosként próbálsz bizonyítani egy szerényebb helyi klub kötelékében, ami valószínűleg nem fog világhírnévre szert tenni. Persze csak addig, amíg egy varázslatos éjszaka során át nem alakul, hogy onnantól kezdve mágnesként vonzza a világsztárokat, és helyet követeljen magának a BL-ben.

Ali Gadzsibekovval pontosan ez történt. Elmondása alapján az Anzsi Mahacskala akkoriban olyan volt, mint egy valóra vált tündérmese. Amikor a milliárdos Szulejman Kerimov megvette az Anzsit 2011-ben, Gadzsibekov, a 21 éves helyi srác éppen lehetőséget kapott, hogy bemutatkozzon az orosz klub felnőttcsapatában. Akkor még senki sem sejtette, hogy milyen kalandok előtt állnak.

A szerény dagesztáni csapat mesébe illő szárnyalása két és fél évig tartott, elit igazolások, méregdrága Bugattik, testőrök, pénzzel teli táskák… és hirtelen, csúfos bukás jellemezte.

Gadzsi Gadzsijev, a történelem legjobb dagesztáni vezetőedzője volt szolgálatban, amikor a nagy kaland elkezdődött. Az 1988-as olimpián Anatolij Bisovec asszisztenseként aranyérmes lett, miután a Szovjetunió legyőzte Brazíliát 2–1-re a szöuli döntő hosszabbításában. Gadzsijev olyan csapat ellen alkotott győztes stratégiát, amelyből öt játékost, köztük Romáriót és Bebetót az 1994-es világbajnoki döntőben láthattunk viszont. Pedig azt még ő sem gondolta volna, hogy két évtized elteltével egy brazil szupersztárnak tart majd edzést.

Pályafutása során harmadszor tért vissza az Anzsihoz 2010-ben, hogy a frissen feljutó csapatot az élvonalban tartsa. Hamarosan viszont nagyobb teher nehezedett a vállára, mint a bajnokság túlélése.

„A dagesztáni elnök, Magomedszalam Magomedov felkért, hogy találkozzak Kerimovval, és segítsek őt meggyőzni a klub megvásárlásáról – magyarázza Gadzsijev az FFT-nek. – Mindenféléről beszélgettünk, különösen arról, hogy a labdarúgás milyen fontos szerepet játszik a térség fejlődésében. Azt mindenki tudta, hogy Kerimov készen áll, hogy belépjen a labdarúgás üzleti világába, mivel éppen a Roma megvételét fontolgatta. Ekkor jött számára a lehetőség, hogy a saját tagköztársaságáért tegyen valamit.”

Magomed Batyirov, egy dagesztáni újságíró szerint dúsgazdag honfitársa nem tudatosan vállalt szerepet az üzletben.

„Addigra már ismertük Roman Abramovics történetét, aki világhírnévre tett szert, miután megvette a Chelsea-t. Talán Kerimovnak imponált ez a póz – találgat Batyirov. – Megvehette volna a Romát, végül az Anzsi lett az övé, de ingyen. A hazafias érzelmek nem elhanyagolható szerepet játszottak a döntésben: Kerimov egyik pillanatról a másikra nagyon népszerű lett hazájában.”

A helyi nagyúr egy percet sem késlekedett az Anzsi átalakításával. Olyan klubot vett át, amelynek még az alapvető felszerelések beszerzése is gondot okozott, de a befektetések hatására a futball történelmének egyik legköltségesebb projektje valósult meg.

Joao Carlos lett a Kerimov-korszak első külföldi igazolása, érkezése tükrözi a klub metamorfózisát. „Amikor megérkeztem a Genktől 2011 januárjában, nem álltak rendelkezésre normális mezek. Különböző színű felsőket viseltünk – mondja az FFT-nek. – Hamarosan megjelent Roberto Carlos, és a tulajdonos huszonnégy órán belül új tréningmezeket szerzett be. Később vadonatúj stadiont és szállodát is építettek nekünk.”

Roberto Carlos megszerzése kulcsmozzanat volt az Anzsi felemelkedésében. Az akkor 37 éves labdarúgó már túl volt pályája csúcsán, de ilyen kaliberű játékost korábban egyetlen orosz klub sem tudott leigazolni, nemhogy dagesztáni. És akkor megjelent egy világbajnok, a Real Madrid legendája, és készen állt, hogy felhúzza az Anzsi Mahacskala mezét.

„Amikor megláttuk Robertót, megértettük, hogy sok izgalmas dolog történik még körülöttünk – mondja Gadzsibekov, aki akkoriban ígéretes tehetségnek számított. – Valami olyasmi vette kezdetét, amiről korábban álmodni sem mertünk.”

Roberto Carlosnak fontos szerepe volt Kerimov projektjében, és a tulajdonos nem maradt hálátlan: a játékos egy 400 millió forintot érő Bugatti Veyronnal hajthatott haza a 38. szülinapi bulijáról. „Sajnos rengeteget fogyasztott – panaszkodott a brazil nemrég az FFT-nek. – Nem sokkal később visszaadtam, és az értéke bekerült a szerződésembe.”

Az aprócska klub egyik pillanatról a másikra a figyelem középpontjába került. Kerimov szeretett volna megbizonyosodni afelől, hogy minden játékosa megértette, mi történik, ezért magángépén a Wembleybe repítette őket, hogy megnézzék a Barcelona és a Manchester United találkozóját a BL döntőjében. Azt szerette volna, hogy átéljék az esemény hangulatát, és motiváltak legyenek, hogy maguk is eljussanak addig a szintig.

Azon a nyáron újabb szupersztár igazolt a csapathoz. Samuel Eto’o 30 évesen érkezett Dagesztánba az Intertől, és 20 millió eurós fizetésével a világ legjobban kereső labdarúgója lett. Dzsudzsák Balázst is átcsábították a PSV-ből, megszerezték Mubárak Busszufát az Anderlechtből, valamint két brazilt, Diego Tardellit és Jucileit is leigazoltak.

Kerimov ugyanakkor azt is belátta, hogy nehéz lesz a világsztárokat rávenni arra, hogy Mahacskalában lakjanak, így átköltöztette a csapatot Moszkva észak-nyugati részére, 1500 kilométerrel távolabbra. A fővárosban további edzőkomplexumok váltak elérhetővé, és egy megszűnt klub, a Szaturn Oblaszty stadionját használhatták. Az Anzsi játékosai így minden hazai meccsük alkalmával repülőre szálltak, amit meglepően jól viseltek.

„Paradicsomi állapotok voltak – idézi fel Joao Carlos. – A repülőgépünk luxusszintű volt, akkora székekkel, amiket akár ágynak is lehetne nevezni. Még a kaja is nagyszerű volt. Nem vagyok benne biztos, hogy a Barcelonához és a Real Madridhoz hasonló óriásklubok játékosai is ilyen körülmények között utazhattak.”

Ennek ellenére nem volt mindenki maradéktalanul elégedett. Az Anzsi szurkolói érthető módon idegenkedtek a nagy sztároktól.

„Valószínűleg ez volt az egész projekt egyetlen hátulütője – mondja az újságíró Batyirov. – A szurkolóknak nem tetszett, hogy a csapat a meccs előtti napon jelent meg a városban, majd a lefújás után távozott is. A rivális szurkolók azt hangoztatták, hogy az Anzsi csak egy újabb moszkvai csapat. De ez volt az egyetlen lehetőség arra, hogy a külföldi játékosok igényeit kielégítsék.”

„Az igaz, hogy a szurkolók jobban örültek volna, ha a focisták a saját városukban laknak – magyarázza Kairav Kagermanov, az Anzsi egykori szóvivője. – Szerették volna megnézni az edzéseket, beszélgetni a szeretett példaképeikkel, együtt fotózkodni. Kiábrándító volt, hogy mindenki Moszkvában lakott.

Ugyanakkor nem csak a játékosok ültek repülőre rendszeresen: Kerimov ingyenes járatokat szervezett a dagesztáni szurkolóknak, akik így az idegenbeli mérkőzésekre is el tudták kísérni kedvenceiket anélkül, hogy fizetniük kellett volna érte.” Dagesztán felemelése Kerimov szívügye volt, legalábbis az egykori vezetőedző, Gadzsijev szerint.

AZ ANZSI 1500 KM-T UTAZOTT A HAZAI MECCSEKRE, DE A LUXUSKÖRÜLMÉNYEK ELCSITÍTOTTÁK A JÁTÉKOSOKAT

„Kerimov elmondta nekem, nem azért akar méregdrága sztárokat leigazolni, hogy azok felvegyék a busás fizetésüket, majd lelépjenek, hanem azért, hogy felkarolják a fiatal tehetségeinket – magyarázza. – Az ötlet tehát az volt, hogy képezzünk minél jobb dagesztáni játékosokat. A külföldiek tudták és komolyan is vették a feladatukat. Egyszer említettem Roberto Carlosnak, hogy nem kell megjelennie az edzésen, ő viszont ragaszkodott hozzá, hogy a csapattal legyen.”

Az orosz Premjer Liga szabályai szerint egy időben legalább négy orosz játékosnak kell a pályán lennie a meccs minden pillanatában, így az Anzsi gerincét helyiek alkották. A nemzeti sztárnak számító, egykori Chelsea-játékost, Jurij Zsirkovot is leigazolták, de a fiatal Gadzsibekovot legtöbbször a mahacskalai születésű Rasim Tagirbekov segítette ki a védvonalban. A középpályán Kamil Agalarov és Samil Lakijalov szerepelt gyakran. Az Anzsi céljai közt volt, hogy minél több dagesztáni labdarúgót képezzen egy jövőben épülő akadémián.

„A szurkolók úgy voltak vele, hogy a helyi játékosok különösen szerencsések, mert valahogy kiérdemelték, hogy a sztárok kötelékében játsszanak, ugyanakkor elvárták tőlük, hogy hasonló színvonalat képviseljenek – mondja Batyirov. – Lakijalov gyakran emlegette, hogy a szurkolók a helyi játékosok nyakába varrták a vereségeket.” A vereség pedig elképzelhetetlen volt, mivel az Anzsit a legütőképesebb orosz csapatok között tartották számon.

„Őszintén elhittük, hogy bajnokok lehetünk – ismeri el Gadzsibekov. – Csak időre volt szükségünk, hogy elérjük a célunkat, mivel még friss csapat voltunk. Kétség sem fért hozzá, hogy az Anzsi egy napon bajnok lesz Oroszországban, Kerimov bármit megmozgatott, hogy ez megtörténjen. Mindenki természetesnek vette, hogy az Anzsi áll a tabella élén, még a csapattagok is magától értetődőnek tartották a győzelmet.”

Ahogy az oroszok átálltak a tavasztól őszig tartó idényről az ősztől tavaszig tartóra, a 2011–12-es bajnoki időszak másfél évesre nyúlt. Ekkor az Anzsi az ötödik helyen végzett, amivel indulási lehetőséget szerzett az Európa-ligában, bár közben jelentős felfordulás kerekedett a vezetőedzői poszt körül.

Gadzsijevet 2011 szeptemberében kirúgták, helyét ideiglenesen asszisztense, Andrej Gorgyejev és a csapat talizmánja, Roberto Carlos vette át. „Beszéltünk már róla, hogy olyan futballistákat kellene leigazolni, mint Steven Gerrard, Frank Lampard vagy Robert Pires” – jelentette ki pimaszul a brazil, akinek megbízatása Jurij Krasznozsan, az egykori Lokomotiv Moszkva-tréner kinevezésével két hónapon belül megszűnt. Az új vezetőedző szerződése öt évre szólt, de hat héttel később lemondott, és 2012 februárjában Kerimov a legendás Guus Hiddinket kérte fel, miután a holland a 2008-as Európa-bajnokság elődöntőjébe juttatta az orosz válogatottat.

Az Anzsi meggyőzően kezdte a 2012–13-as idényt. Európa-liga-selejtezői közül mind a hatot (a Honvéd, a Vitesse és az AZ ellenieket) kapott gól nélkül fejezte be. A csoportkörben legyőzték a Liverpoolt Oroszországban, miután szoros meccsen kikaptak az Anfielden. Október közepére a hazai bajnokság első helyére léptek a hét meccsen át tartó győzelmi sorozatuk következtében. Optimizmusuk érthető volt: a bajnoki cím és a Bajnokok Ligájában való részvétel csak egy karnyújtásnyira volt.

De a nagyszabású álmok vára gyenge talajra épült. Hiába igazolták le januárban Williant a Sahtar Doneckből 35 millió euróért, az Anzsi összeomlott, és a hátralévő 12 bajnoki találkozójából csak hármat tudott megnyerni. A harmadik helyen zárta az idényt, lemaradva a BL-ről, az Európa-ligából pedig a legjobb 16 között búcsúzott a newcastle-os Papiss Cissé 94. percben szerzett találatának következtében.

De az Anzsi még így is megszerezhette volna történelme első trófeáját. A Zenit legyőzése után a klub a CSZKA Moszkvával nézett farkasszemet az Orosz Kupa döntőjében. A nagyszabású esemény az egész ország érdeklődését felkeltette. Willian és Eto’o nagyszerűen játszott, Lassana Diarra csodás egyenlítő találatot szerzett, és miután a CSZKA tíz emberre fogyatkozott, az Anzsi lett a meccs egyértelmű esélyese. Ennek ellenére 1–1-es döntetlennel fejeződött be a meccs, majd az Anzsi meggyötört sztárjai tizenegyesekkel kikaptak.

„Szomorú látvány volt, ahogy Kerimov testőrei óriási, pénzzel teli zsákokat visznek ki az öltözőnkből. Megkaptuk volna, ha megnyerjük a kupát – idézi fel Joao Carlos. – Kerimov felnyitotta őket a meccs előtt, hogy motiváljon minket. Eto’o további egymillió dollárt ajánlott fel a saját vagyonából. Két hatalmas táska, tele bankjegyekkel. Iszonyatosan sok pénz volt.”

Utólag nézve ez a történet szimbolikus jelentőséget nyer. Kevesebb mint két hónap elteltével, a 2013–14-es idény indulásakor Kerimov váratlanul bejelentette, hogy projektjének vége.

A milliárdos „új irány kijelöléséről” beszélt, ami alatt az összes külföldi sztár eladását és a csapat fiatal, helyi játékosokra építését értette. Hiddink utódját, René Meulensteent 16 nappal a kinevezése után kirúgták. A fényes jövő előtt álló, európai csúcsra törő szuperklub egyik pillanatról a másikra gyakorlatilag megszűnt működni. Megtörtént az, amire senki sem számított.

„Mindenki megdöbbent – mondja Batyirov. – Éppen egy tévéműsorban szerepeltem, amikor egy szurkoló betelefonált, és elmondta, hogy Kerimov eladja az összes sztárjátékost. Nem hittük el, csak nevettünk rajta. Aztán befejeződött a műsor, kisétáltunk a stúdióból, és kiderült, hogy a hír igaz. A vállalkozás hosszú távra szólt, éppen ezért mindenkit váratlanul ért a vége. Nézd csak meg Abramovicsot, aki közel egy évtizedet várt a Chelsea első Bajnokok Ligája-győzelmére.”

A mai napig nem tudjuk pontosan, hogy minek a hatására adta fel Kerimov az álmait. Egy szeptemberi BBC-riport szerint 2016 óta vizsgálódtak ellene Franciaországban, adóelkerülés gyanújával. Kerimovot és 16 társát az amerikai hatóságok is megbüntették 2018-ban.

Mások szerint öltözői ellentétek vezethettek a tulajdonos döntéséhez. Igor Gyenyiszovot a Zenitből igazolták le, és köztudott volt, hogy nem jött ki Eto’óval, ellentétük tettlegességig fajult egy edzésen. Mivel Kerimov sosem nyilatkozott, az esetet továbbra is homály fedi.

„Azt pletykálták, hogy Kerimov csődbe ment, mások szerint egy üzleti partnere figyelmeztette, hogy ne pazarolja a pénzét a labdarúgásra” – mondja Joao Carlos.

„Sosem fogjuk megtudni az igazságot. Nem hinném, hogy Gyenyiszov lenne az oka – egészíti ki Batyirov. – Szerintem Kerimov egyszerűen kiábrándult az eredmények láttán. Sok pénzt fektetett be, jobb teljesítményt várt.”

„TESTŐRÖK VITTÉK EL A PÉNZZEL TELI ZSÁKOKAT, AMIKET A DÖNTŐ MEGNYERÉSÉÉRT KAPTUNK VOLNA”

Gadzsijev szerint a fenti okok együttesen vezettek a döntéshez. „Az eredmények valóban nem voltak eléggé jók, de nem ez döntött – mondja. – Kerimovnak egészségügyi problémái voltak, és az orvosok javaslatára távol tartotta magát a focitól. De az is lehet, hogy pénzügyi gondjai támadtak.”

Bármi is az igazság, a dagesztáni labdarúgás hamarosan visszazökkent eredeti és lehangoló valójába. A bajnoki cím megszerzése helyett az Anzsi 2014-ben kiesett az élvonalból. Ennek ellenére Kerimov nem távozott azonnal. „Továbbra is támogatta a klubot, bár hozzáállása kétségtelenül új irányt vett – mondja Batyirov. – Nem jött el többé a mahacskalai meccsekre, de igazolt egy-két nevesebb játékost. Még a kiesés sem riasztotta el, sőt 2015-ben ott volt, amikor a csapat visszajutott az első osztályba; 2016-ban adta el a klubot a Dinamo Mahacskala egykori elnökének, Oszman Kagyijevnek.”

Több orosz klub állami fenntartás alatt van, ahogyan az Anzsi is Kerimov felbukkanása előtt. És utána? „Nincs egyetértés a klub és a dagesztáni vezetők között, akik az Anzsit magánjellegű projektként kezelik – mondja Gadzsijev. – Következésképpen anyagi segítség sem érkezik a tagköztársaságtól.”

Pénz híján tragikusra fordultak a dolgok az Anzsinál. A szurkolók többsége is elfordult a csapattól, a hazai meccsekre is kevesen járnak. A csapatnak 2019-ig sikerült valahogy megkapaszkodnia az élvonalban, de a kiesés után arra sem volt elég pénz, hogy a klub a másodosztályhoz szükséges licencet megszerezze. Így egyenesen a harmadosztályba vezetett az út, ahol a fiatal és tapasztalatlan labdarúgók alig állták meg a helyüket, és csak egy hajszál választotta el őket a kieséstől.

„Nincs pénz, nincs stadion. Az Anzsi Arenában többé nem rendeznek mérkőzést – kesereg Batyirov. – Oda jutottunk, ahonnan indultunk, vagy talán egy kicsivel annál is mélyebbre. Sokak szerint jobb lett volna, ha Kerimov sosem bukkan fel. Kicsi csapat voltunk, de legalább nem szegény. Miért nem mehetett minden a maga rendje szerint? Két év csillogásban, majd hatalmas bukásban volt részünk.”

És a világot megrengető buli másnapján nincs más, csak kínzó, kiábrándult másnaposság.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. decemberi számában.)