Szöveg Marcus Alves
Cristiano Ronaldo a friss levegőn beszélgetett legjobb barátjával és tanácsadójával, Ricardo Reguféval, amikor egyszer csak abbahagyta a diskurzust. Jobbra fordult, füttyentett a társainak, és jelezte válogatottbeli kollégáinak, hogy ideje hazaindulni. Azok egy szó nélkül követni kezdték, akár egy csapat hűséges kiskutya. A jelenet Lisszabon elővárosának, Cascaisnak a tengerpartján játszódott le 2019 októberében, és szurkolók, fotósok, tévések tömege vette körbe a főszereplőket. Régi rítus már ez: meccsnapokon a játékosok és a stáb tagjai reggeli sétára indulnak, közben találkoznak a helyiekkel, vegyülnek, fényképezkednek, aláírásokat osztogatnak. Ritkán tart tovább fél óránál az egész, és gyakran akkor ér véget, amikor Ronaldo úgy érzi, hogy elég volt. Nincs még egy olyan labdarúgó a válogatottak világában – igen, Messit is beleértve –, aki ekkora hatással lenne csapatára, mint a Juventus csatára, aki tizenhárom évvel ezelőtt, 22 évesen lett a portugál válogatott csapatkapitánya. Még akkor sem kérdő jelezte meg senki az alkalmasságát, amikor a Szerbia elleni, márciusi mérkőzésen dühösen a földhöz vágta a karszalagját, miután nem adták meg egy kései, igencsak jogosnak tűnő találatát, és a meccs 2–2-vel zárult. Az eset után megkérdezték Fernando Santos szövetségi kapitányt, hogy elveszi-e tőle a karszalagot, de ő csak nevetve tudott válaszolni: „Ronaldo nemzeti példakép. Senki sem mondhatja, hogy szép reakció volt, de nincs értelme arról beszélnünk, hogy marad-e nála a szalag.”
Az ötszörös Bajnokok Ligája-győztes labdarúgó pályán kívüli befolyása továbbra is vitathatatlan, még nagyobb is, mint amikor 2008-ban megtették vezérnek. A pályán azonban nem mondható el ugyanez. Sőt Portugáliában egyre nagyobb vita bontakozik ki azzal kapcsolatban, hogy az első alkalommal címvédésre készülő válogatott nem volna-e erősebb a jelenlegi csapatkapitány nélkül. A kérdés már egy ideje létezik, de mostanra csúcsosodott ki, miután felbukkant az ország eddigi legtehetségesebbnek tartott generációja. Egykor szentségtörés lett volna nyilvánosan felvetni, hogy a válogatott jobban boldogulna legnagyobb sztárja nélkül, most azonban úgy tűnik, fordul a kocka. Az egyik tábor szerint sokkal izgalmasabb a csapat játéka, ha Ronaldo nincs ott a soraiban. Tavaly szeptemberben Portugália 4–1-re semmisítette meg a 2018-ban vb-döntős Horvátországot, ez jelentette a fordulópontot. Ronaldo a cserepadon ült, Bruno Fernandes, Joao Félix, Diogo Jota és Bernardo Silva pedig sokak szerint a hat éve tartó Santos-korszak legjobb teljesítményét hozta. Egyáltalán nem túlzás azt mondani, hogy akár kétszer annyi gólt is szerezhettek volna aznap este a Porto stadionjában. Amit akkor láthattunk, az egyértelművé tette, mennyi lehetőség rejlik a portugálokban Ronaldo nélkül is. Az is kiderült, mire képesek, ha nem egyetlen ember földgolyó nagyságú egójával kell foglalkozniuk.
„Kezeket fel, ha szerintetek is én vagyok a legnagyobb!”
„Jobban teljesít a portugál csapat, ha nincs ott a pályán – állapítja meg az O Jogo újságírója, Duarte Tornesi. – Ha mégis jelen van, a többiek önkéntelenül is neki akarnak elsőként passzolni. Ez az első reakciójuk, ahelyett, hogy a legjobb képességeiket hoznák elő. Kerüljön szóba akár Bernardo Silva, Bruno Fernandes, Joao Félix vagy André Silva, mindig kiderül, hogy sokkal többre képesek, ha nincs rajtuk ez a tudat alatti béklyó. Csak az idő fogja megmondani, képesek lesznek-e fenntartani azt a szintet, ahová a válogatott Ronaldo vezetésével jutott fel. Lényegében a világ egyik legnagyobb csapata lett.”
Öt évvel ezelőttig a legjelentősebb nemzetközi trófea, amit Portugália fel tudott mutatni, a rendkívül alacsonyan jegyzet SkyDome-kupa volt 1995-ben. A Torontóban rendezett torna egyik résztvevője Kanada volt, a másik a dán bajnokságból hirtelen összeválogatott Dánia, és Portugália is hasonlóan alternatív csapattal állt ki. Minden Ronaldo megjelenésével változott meg, neki köszönhető, hogy hazája megnyerte a 2016-os Európa-bajnokságot és a 2019-es Nemzetek Ligája-sorozatot, illetve korábban az is, hogy döntőt játszott a 2004-es Európa-bajnokságon. Nem olyan nagyon nehéz kitalálni, miért gondolja úgy Santos, hogy egyedül az ötszörös Aranylabda-győz tesnek van biztos helye a kezdő tizenegyben annak ellenére is, hogy állandó kérdéseket kap sztárjával kapcsolatban. Ők ketten egyéb iránt 2003 óta ismerik egymást, a Sportingban alakult ki köztük az apa-fiú kapcsolat. Lapzártánkig Santos 82 alkalommal ült a portugál válogatott szövetségi kapitányi kispadján, ebből Ronaldo 59-szer volt ott a pályán. Számos szurkoló az elért sikerek ellenére úgy gondolja, ennyi mérkőzés már elég kellett volna legyen, hogy a szövetségi kapitány megtalálja azt a kombinációt, ami a legtöbbet hozza ki a sok kiváló csatárból.
„NEHÉZ ELKÉPZELNI, HOGY RONALDO A KISPADON ÜL. BIZTOS, HOGY Ő LESZ AZ, AKI EGYSZER MAJD BEJELENTI, HOGY VÉGE”
„Az, hogy a portugál válogatott másképp játszik Ronaldóval, mint nélküle, inkább Santosról árul el sokat, mint magáról a futballistáról – száll vitába az Eleven Sports és az Antena 1 elemzője, Louis Cristovao. – Nincs állandó terv, kialakult hadrend, nagyon sok múlik az éppen bevethető játékosokon. Ronaldo könnyen hoz döntéseket a pálya utolsó harmadában, nélküle sokkal inkább elkelne egy meccsterv.” Éppen ez a paradoxon: a portugálok sokkal gólveszélyesebbek, ha ő is ott van a pályán, viszont sokkal szebben játszanak, ha nincs. Santos azonban hatalmas pragmatikus, aki nem értékeli annyira a játékstílust, mint a szurkolók. Többször kijelentette már, szerinte nincs olyan, hogy szép vagy csúnya játék. Végső soron a győzelem számít, ehhez pedig senki sem képes annyira hozzá segíteni, mint Ronaldo, a portugál válogatott gólkirálya.
„A feleségem azt állítja, hogy én vagyok a legjóképűbb férfi a világon, de ő is és én is tudom, hogy ez nem igaz – válaszolta 2016-ban Santos a csapata szép futballját illető kritikákra. – A labdarúgásban csak jó és rossz létezik. Egy csapat vagy jól játszik, vagy rosszul.” A válogatotton belül soha senki nem kérdőjelezte meg Ronaldo helyét, és nem is túlzottan valószínű, hogy valaha valaki meg fogja. Pedig nem is olyan nagyon régen még sok erős egyéniségvolt az együttesben, hogy csak Luís Figót, Rui Costát, Joao Pintót és Fernando Coutót említsük. Most azonban ő az egyetlen vezér. Az olyan játékosok, mint például Bruno Fernandes, aki pillanatok alatt főszereplő lett a Manchester Unitednál, sehol sincsenek a hangjukkal a válogatottban. Ez nem is fog egyhamar megváltozni.
Portugália nélküle verte el nagyon Horvátországot
„Nem mondanám, hogy ez lehetetlen, mert ilyesmi nem létezik a labdarúgásban, de nehéz, rendkívül nehéz elképzelni, hogy Ronaldo a kispadon ül – mondja az Expresso tudósítója, Mariana Cabral. – Olyan státuszban van a csapaton belül, olyan erős szimbólum, hogy ezt nem tartom valószínűnek. Meg akarja dönteni a legtöbb válogatottban szerzett gól és az Eb-találatok rekordját. Biztos vagyok benne, hogy ő lesz az, aki egyszer majd bejelenti, hogy vége. Nem az az ember, akit csak úgy le lehet ültetni cserének.” Ezzel Santos is egyetért, így az ő dolga inkább az lesz, hogy megtalálja a helyes egyensúlyt. Miként lehet hasznosítani egy olyan labdarúgót, aki trükkös szélsőként kezdte a pályafutását a Sportingban, majd azt követően domináns középcsatárrá fejlődött? És hogyan lehet ezt úgy tenni, hogy az ne gátoljon másokat körülötte? Minden bizonnyal ott lesz a pályán, amikor a portugál válogatott június 15-én elindul a címvédés útján a magyar válogatott ellen Budapesten. Hiába kételkednek néhányan vele kapcsolatban a hazájában, épp úgy inspirál majd egy szurkolói generációt, ahogyan azt az első Európa-bajnokságán tette 2004-ben. A 19 éves Ronaldo akkor nem tudta elérni, amit nagyon szeretett volna, ennek ellenére nagyon sok gyereket neveztek el utána a hazájában. A portugál szövetség hivatalos adatbankjában 32 Cristiano Ronaldo szerepel, közülük egy tucat a szóban forgó Európa- bajnokság környékén született. Santos számára azonban csak egyetlen Cristiano Ronaldo létezik, az a srác Madeirából, aki egyenes utat jelent a győzelemhez.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. júliusi számában.)
