Szon Hung Min felemelkedése: nem volt könnyű, ami annak látszott

Szöveg Chris Flanagan Kiegészítő interjúk Steve Han, Caio Carrieri

Borotvált fejű, M16-os gépkarabélyt tartó férfiról jelentek meg felvételek 2020 tavaszán, amint Csedzsu szigetén, Moszeulpóban pózol. Hetven évvel korábban honfitársai ugyanott kaptak kiképzést, miközben a koreai háború legjelentősebb ütközetére készültek. Észak-Korea a Szovjetunió és Kína segítségével visszaszorította Délt, és az utóbbinak alig maradt egy kis területe, de a vulkanikus sziget, Csedzsu ebbe tartozott. A déli csapatok innen hajóztak át a Szöultól nyugatra fekvő Incshonba, ahol egyesültek brit és amerikai szövetségeseikkel, és megfordították a harcok menetét. Így születhetett meg a modern Dél-Korea.

Hét évtizeddel később Dél-Korea jelenlegi legnagyobb sztárja is Csedzsu szigetére érkezett, hogy letöltse katonai szolgálatát. Alkalmazkodva a hagyományhoz, Szon Hung Min teljesen levágatta jellegzetes tincseit, megtanult bánni a fegyverrel, 30 kilométert menetelt, és része volt könnygáztámadásban, amikor azt gyakorolták, hogyan kell védekezni a vegyi fegyverek ellen.

Éveken át képezte vita tárgyát Szon Hung Min katonai szolgálata a hazájában, ez a kötelesség végig ott lebegett felette. Nem lehetett tudni, mikor kell bevonulnia és mennyi időre. A kiképzés normál esetben 21 hónapig tart, ami nagyban veszélyeztette pályafutását, és ezt ő maga is tudta.

Aztán a koronavírus miatti leállás jó lehetőséget teremtett, hogy ezen is túl legyen. Egyes-egyedül ez veszélyeztette töretlen fejlődését a Premier League-ben, de mára ez is a múlté.

Most már csak a futballal kell foglalkoznia. Az azóta eltelt kilenc hónapban élete legjobb formáját hozta, és tovább haladt azon az úton, amely a világ legjobb játékosainak csoportjába vezet.

APA ÉS FIA

Az, hogy folyamatosan fejlődött a tudása, nagymértékben köszönhető édesapjának és annak a mentalitásnak, amit gyerekkora óta adtak át neki. Apja, Szon Vung Jung szintén labdarúgó volt, csatárként szerepelt a koreai B-válogatottban, mielőtt egy sérülés 28 éves korában véget vetett a pályafutásának.

Szon Hung Min két évvel később született, és Szöultól 80 kilométerre északkeletre, Cshuncshon városában nőtt fel bátyjával. Mindketten eltökéltek voltak, hogy futballisták lesznek, apjuktól pedig azt a jó tanácsot kapták, hogy a siker kulcsa a technika fejlesztése. Kemény és sokat követelő edzéseket tartott nekik egy közeli, koszos pályán, ahova minden áldott nap kijártak gyakorolni.

Szonnak három kört kellett futnia úgy, hogy előbb a bal lábával, majd a jobbal, végül mindkettővel kezelte a labdát, és ha elveszítette, újra kellett kezdenie. Tartott az apjától, ezért sohasem ellenkezett.

Egyszer egy járókelő ki akarta hívni a rendőrséget, apja annyira keményen teremtette le egy edzés alkalmával. Egy másik alkalommal a két testvér összeveszett otthon, amiért különleges büntetést kaptak apjuktól. „Négy órán át kellett dekáznunk – idézte fel Szon a tízéves korában történt esetet. – Két óra után már olyannak látod a talajt, mintha a hullámvasút lenne. Hiába van csak egy labda, mégis hármat látsz belőle.”

Egyszer sem ejtette le. „Minden a koncentráción múlik” – mondja.

Mindez a kemény munka végül megtérült: Szon az FC Szöul akadémiájának diákja lett, és meghívták Dél-Korea U15-ös válogatottjába. „Nem a legjobbak között tartották számon abban a korcsoportban, de amikor az első edzésen megláttam, hogy mit tud, arra gondoltam, hogyan lehetséges, hogy nem hallottam még róla – mondja egykori U15-ös csapattársa, Von Csang Jon, aki azóta már e-sportolóként folytatja. – Egyszerűen hihetetlen volt. Arra emlékszem, mennyire ügyes volt mind a két lábával. Egyszer megpróbáltam blokkolni a lövését, de végül kiálltam előle, annyira erős volt. Mint az éppen elütött baseball-labda. Nagyon sovány volt, a combja mégis elképesztően vastag, és mindenki másnál keményebben dolgozott.”

Kétezer-nyolcban felkérték, hogy vegyen részt a labdarúgó-szövetség egyik ifjúsági programjában. Ennek keretében 16 éves fiatalok tölthettek el egy évet Németországban. Szon a Hamburgba került két társával, Kim Min Hjokkal és Kim Dzsong Pillel. „Azt mondta, hogy nagyon élvezte, és minden este korán feküdt, hogy ezzel is vigyázzon magára – magyarázza Von. – Kim Dzsong Pil azt is elárulta, hogy szinte már abszurd, mennyire elkötelezett volt a futball iránt.”

Két honfitársa visszatért a hazájába egy év után, és végül Japánban boldogultak. Szonnak nem azonnal kínált szerződést a Hamburg, ezért tárgyalásokba kezdett a Blackburnnel és a Portsmouth-szal, mert nagyon szerette volna, ha Európában folytathatja. Az első emlékei nem jók Angliáról. „Nem beszéltem a nyelvet, nem értettem egyetlen szót sem, egyedül voltam, nagyon féltem – mondta el később. – Az első benyomások rosszul alakultak.”

„A PÁLYÁN KOMOLYAN VISELKEDIK, DE HA HELYE VAN EGY KIS TRÉFÁNAK, AZZAL MINDENKIT FELEMEL”

Miután nagyon jól szerepelt a 2009-es U17-es világbajnokságon, három gólt szerzett, és hazája a legjobb nyolc közé jutott Nigériában, a Hamburg meggondolta magát vele kapcsolatban, és szerződést ajánlott neki. Ő elfogadta, és visszatért Németországba, ahol már korábban elkezdte tanulni a nyelvet. Ebben sokat segített, hogy rengeteg SpongyaBobot nézett meg szinkronizálva.

Végül aztán pont egy angol ellenféllel szemben mutatta meg először igazán magát. Egy hónappal a 18. születésnapja után a Hamburg felkészülési mérkőzésre vendégül látta az aktuális angol bajnok Chelsea-t, a mérkőzést 47 ezer néző nézte meg a helyszínen. Szon késői csereként állt be a 34 éves Ruud van Nistelrooy helyére, és John Terry annyira nem érezte magát kényelmesen mellette, hogy hibázott is egyet, aminek következtében a koreai lőhette a mérkőzés győztes gólját Ricardo Carvalho kapujába. A világ legjobb védői közül ketten igazi bénaság benyomását keltették.

„Már az első naptól kezdve láttuk, micsoda színvonalat képvisel – mondja róla a brazil Zé Roberto, aki a csapattársa volt aznap. – Elsőre az tűnt fel nekem, ahogyan befejezte az akciókat, még akkor is, ha a tizenhatoson kívülről lőtt. Nagyon sokat gyakorolta, gyakran maradt ott Van Nistelrooyjal az edzések után. Állandóan együtt edzettek, még fogadásokat is kötöttek, hogy ki lő majd több gólt. Aki veszített, annak kellett felszolgálni a másiknak a következő étkezésnél.

Nagyon keveseknek olyan a mentalitása, mint neki. Állandóan csak tanulni és fejlődni akart. Ez rögtön megragadta a figyelmemet. Az ázsiai játékosokat mindig a technikájukról lehetett felismerni, de sohasem az erejükről. Benne mindkettő megvolt, és kiválóan olvasta a játékot. Teljesen egyértelműnek tűnt, hogy nagy jövő áll előtte. Minden megvolt benne, hogy sztár váljék belőle.”

A bajnokságban 2010-ben mutatkozott be, és rögtön ő lett a Hamburg történetének legfiatalabb góllövője a német bajnokságban. Az FC Köln otthonában finoman átpörgette a labdát a kapus fölött, mielőtt a hálóba helyezte volna. A gólt hazájában is megünnepelték, és talán róla is valami olyasmit mondhatott a helyi kommentátor, mint angol kollégája korábban, amikor elhangzott a híres „Jegyezzék meg a Wayne Rooney nevet!” mondat.

„Minden dél-koreai érezte, hogy új csillag született – említi Li Szung Mo futballszakíró. – Amikor Szon bemutatkozott a Hamburgban, Pak Dzsi Szung már öt éve a Manchester United játékosa volt, és túljutott a csúcson. A dél-koreaiaknak szükségük volt egy új sztárra, és ekkor érkezett Szon és a csodálatos bemutatkozó gólja a Bundesligában. Tökéletes időzítés volt.”

Hazája válogatottjának 2011 januárjában lett tagja az Ázsia-kupán, de csak csereként ült a padon Katarban, és miután visszatért Hamburgba, az idény utolsó hónapjaiban sem volt valami meggyőző. Apja szerint túl sokat evett az Ázsia-kupa idején, ahol egyébként hazája válogatottja az elődöntőben kapott ki Japántól. Emiatt a nyári szünetben napi három edzést tartott neki, hogy újra csúcsformába hozza. Minden áldott nap ezerszer kellett ellőnie a labdát.

„EGYSZER MEGPRÓBÁLTAM BLOKKOLNI A LÖVÉSÉT, DE VÉGÜL KIÁLLTAM ELŐLE, ANNYIRA ERŐS VOLT”

A sok munkának meglett az eredménye. A felkészülési időszakban 18 gólt szerzett a Hamburg csapatában, egyre többször volt kezdő a bajnokságban, és a hajrában elért két gólja végül megmentette a klubot a kieséstől.

A 2012–13-as idényben testvére is Németországba költözött, és az ötödosztályú SV Halstenbek-Rellingen játékosa lett, később azonban visszavonult, és jelenleg a család Cshuncshonban lévő akadémiáját irányítja. „Egyszerűen nem volt tehetséges” – mondta ki apja a kegyetlenül őszinte ítéletet. Öccse sikeresebb volt abban az idényben, 34 mérkőzésen 12 gólt szerzett, ezek közül négyet a Jürgen Klopp Dortmundja elleni két mérkőzésen.

Más klubok is felfigyeltek rá. Állítólag a Tottenham akarta őt a legjobban egy adott időszakban, de érdeklődött iránta a Manchester United és a Chelsea is. Mauricio Pochettino is szerette volna a Southampton soraiban tudni őt. Végül a Borussia Dortmund és a Bayer Leverkusen között kellett döntenie. „Szerettem volna a Bundesligában maradni, de úgy éreztem, a Dortmundban gyakrabban lennék csere, ezért inkább a Leverkusent választottam” – magyarázta az akkor 20 éves játékos.

Csa Bum Kun nyomdokaiban lépdelt, honfitársa a nyolcvanas években volt a Leverkusen sztárja. Hamarosan megvolt az első mesterhármasa is, épp a Hamburg ellen. „Öt háromra nyertünk, és Szon egyszerűen túl gyors volt nekik – idézi fel korábbi csapattársa, Simon Rolfes, aki ma a klub sportigazgatója. – Jó játékos volt, nagyon sok lehetőség rejlett benne, bár még egy kicsit kialakulatlan volt. Nem sokat variált, ha lehetett, cselezett. Középpályás voltam, igyekeztem jó passzokkal ellátni. A bal szélen futballozott, bejött középre, a jobb lábára próbáltam tenni a labdát, amit aztán a hosszú sarokba lőtt. Nagyon sokat gyakorolta.”

Annyira pontosan mentek neki ezek a mozdulatok, hogy végül egy szabadrúgás-kombinációt is kidolgoztak a számára, ebből született első BL-gólja a Zenit Szentpétervár otthonában 2014 novemberében. Ahelyett, hogy 35 méterről a tizenhatoson belülre tette volna a labdát, inkább elvégzett egy rövid szabadrúgást, ezt a tizenhatos széléről Karim Bellarabi visszatette neki, ő pedig huszonháromról rábombázta. Merész vállalkozás volt, de a Leverkusen vezetéshez jutott, a siker pedig akkor vált biztossá, amikor a koreai játékos a második gólt is belőtte. „Az a szabadrúgás igazán szép találat volt, és odahaza a Benfica ellen is megismételte – mondja Rolfes az FFT-nek. – Látszott, hogy megállja a helyét a Bajnokok Ligájában is.”

Első idényében 12 gólt szerzett a Leverkusenben, a következőben már 17-et. Végül 2015-ben lett a Tottenham játékosa, visszatért Angliába, de ezúttal már 22 millió fontért.

MINDEN KEZDET NEHÉZ

Miután a Southampton edzői székéből nem sikerült megszereznie Szont, Pochettino sikerrel járt a Tottenham menedzsereként. A koreai játékos nemsokára új jó barátra is szert tett.

„Az első perctől fogva nagyon szoros kapcsolatba kerültünk egymással, mivel mindketten beszéltünk németül – mondja Kevin Wimmer, aki három hónappal korábban érkezett a londoni csapathoz a Kölnből. – Az elején nem volt valami jó angolból, de gyorsan fejlődött. Hetente három alkalommal járt órára. Nagyon jó volt, hogy németül boldogultunk egymással, emiatt nagyon sok időt töltöttünk együtt. Az edzések után a terembe vagy uszodába mentünk, esetleg maradtunk, és előkerült a PlayStation. Általában FIFA-ztunk. Együtt szereztünk valami ennivalót. Közeli barátok lettünk, és ma is azok vagyunk, sokat beszélünk telefonon.

Két lábbal jár a földön. Nem kell, hogy ő legyen a leghangosabb, de hamar beilleszkedett a Tottenhambe, mert olyan személyiség, akit mindenki szeret. Jó hangulatba kerülsz mellette, mert mindig világít. A pályán komolyan viselkedik, de ha helye van egy kis tréfának, azzal mindenkit felemel. Mindig van valami, amin nevetni lehet vele. Nemcsak fontos játékos, de ugyanannyira fontos személyiség is.”

A Tottenham egykori középpályása, Ryan Mason így vonja le a következtetést: „Ha le kellene írnunk egy profit, az ő neve mellett minden négyzetbe pipa kerülne. Mindenki nagyon szerette. Rendkívül keményen dolgozott. Sosem hallottunk róla olyat, ami esetleg negatív, mivel tökéletes profi.

Emellett szerény is, pedig ő Korea és Ázsia David Beckhamje. A dél-koreai szurkolók szinte azonnal elkezdtek érkezni. Biztos vagyok benne, hogy volt olyan, aki szinte „felugrott” az első repülőgépre! Nagyon meglepett, milyen sok koreai volt az edzőpályán, akkor is, ha esett vagy fújt a szél. Bármilyen is volt az idő, mindig várták őt néhányan.”

Érkezése magával hozott néhány dél-koreai újságírót is. „Legalább öten ott voltunk minden egyes mérkőzésen, de néha tízen is. Mondja Li Szung Mo, aki Szon Tottenham-beli pályafutását kezdte követni hazai lapoknak tudósítva. – Szinte minden mérkőzés után interjút készítettünk vele. Szívesen szánta ránk az időt, amiért nagyon hálásak voltunk neki.”

Az első idénye során akadt néhány ragyogó pillanat. Első két hazai meccsének egyikén két gólt szerzett a Qarabag ellen, a másikon az övé lett a győztes találat a Crystal Palace ellen. Viszont csak 13 bajnokin volt kezdő, és csupán négy gólt szerzett. A Spurs ott lihegett a Leicester nyomában a bajnoki címért, ezért nem volt könnyű bekerülnie a kezdőbe, főleg, hogy még csak szokta az angol stílust.

„Januárban és februárban nem játszott sokat, ez volt a legnehezebb időszaka – idézi fel Li. – Aggódtam érte, ezért egy mérkőzés után megvártam, de nem azért, hogy kérdezzek tőle, hanem hogy honfitársaként szóljak hozzá néhány kedves szót. Amikor megjelent, megkérdeztem, rendben van-e, ő pedig csak mosolygott, és azt mondta, hogy ne aggódjak, igen. Még a legnehezebb időszakokban is mindig hitt magában. Abban a pillanatban megéreztem, hogy minden rendben lesz vele. Elég félénk volt akkoriban, de az önbizalmával sose volt baj.”

Ez az önbizalom az idény utolsó napján is megnyilvánult, amikor a Tottenham öt egyre kikapott a Newcastle otthonában, és ezzel a harmadik helyre csúszott vissza az Arsenal mögé. Szont a félidőben lehozták, és ekkor úgy gondolta, ezzel be is fejezte a Premier Leagueben. A Wolfsburg tárt karokkal várta volna.

Személyes megbeszélése Pochettinóval azonban végképp meggyőzte, hogy marad a White Hart Lane-en. „A Premier League volt a nagy álma, és mindenképp maradni akart, de szerencse, hogy végül beszélt a menedzserrel, aki egyébként nagy rajongója volt – mondja Wimmer. – Szon azt érezhette, hogy még mindig fontos.”

OTT FOGSZ MAJD SÍRNI…

Mielőtt visszaérkezett volna a második idényére Londonba, ott ült a Belo Horizonte-i pálya gyepén, és könnyek csorogtak az arcáról. Ugyanabban a stadionban, ahol két évvel korábban Brazília 7–1-re kikapott Németországtól, most Dél-Korea szenvedett vereséget Honduras válogatottjától a 2016-os játékok negyeddöntőjében.

A Tottenham megengedte neki, hogy kihagyja a 2016–17-es idény kezdetét, és ott legyen az olimpián túlkoros futballistaként. A klub vezetői megértették, hogy Szon sikere mindenkinek jól jönne náluk is. A 2014-es világbajnokságon még ő sem tudta továbbjuttatni a csoportból a hazáját, de a riói tornán éremesélyesnek tartották Dél-Korea válogatottját. Négy évvel korábban Londonban bronzérmes lett a csapat. Akkor azonban Szon nem lehetett ott, inkább arra koncent-rált, hogy megfelelően beilleszkedjen a Hamburgba. Ahogy azonban telt az idő, egyre jobban kezdte fenyegetni a sorkatonai szolgálat réme.

Mivel Dél-Korea hivatalosan még mindig háborúban áll északi szomszédjával, a kiképzés minden felnőtt férfi számára kötelező, és azt 28 éves korig meg kell kezdeni. A szolgálat 21 hónapon át tart, ami nagyon hosszú idő egy ereje teljében lévő futballistának. Viszont kaphatnak könnyítést azok, akik valamilyen jelentős tettet vittek végbe hazájukért.

Pak Dzsi Szung gyorsított eljárásban tudhatta le, mivel hazája ott volt a 2002-es világbajnokság elődöntőjében. Ki Szun Jung hasonlóképpen járt, miután olimpiai érmet szerzett 2012-ben. Pak Csu Jung, az Arsenal korábbi csatára megítélése azonban sokat romlott hazájában, miután nem teljesítette a katonai szolgálatot arra hivatkozva, hogy Monaco is a lakhelye.

Szon szerette volna úgy megoldani a problémát, hogy csapatával aranyérmet szerez a 2014-es Ázsia-játékokon, de a Leverkusen nem engedte el az idény közepén. A 2016-os olimpia szintén elszalasztott esélyt jelentett, miközben egyre közeledett a 28. születésnapja.

Tudta, hogy két évet nem bírna ki a pályafutása, de igyekezett nem is beszélni a témáról a nyilvánosság előtt. A sorkatonaság kérdése nagyon érzékeny téma Dél-Koreában – mondja Li Szung Mo. – Számos szurkoló állt amellett, hogy el kell engedni a szolgálatát, de ezek vitába keveredtek azokkal, akik ellenezték ezt a megoldást.”

„AZ ÁZSIAI LABDARÚGÓK MIND IGAZI CSAPATJÁTÉKOSOK VOLTAK, DE SZON EGYEDÜL IS KÉPES MEGFORDÍTANI MÉRKŐZÉSEKET”

Brazíliában „szakmai” okokból kifolyólag is rendkívül csalódott volt. Nem az volt az első alkalom, hogy hazája válogatottja miatt sírt, és nem is az utolsó. Akkor is elpityeregte magát, amikor a koreaiak elveszítették a Japán elleni tizenegyespárbajt a 2011-es Ázsia-kupán, és akkor is, amikor Dél-Korea kiesett a 2014-es világbajnokságról. Négy évvel később szintén összeomlott, amikor a dél-koreai elnök bement az öltözőbe, és próbálta megvigasztalni.

A rengeteg érzelem csak közelebb vitte hozzá hazája népét.

„A szurkolók totálisan másképp állnak hozzá Pak Dzsi Szunghoz és Szon Hung Minhez – mondja Li. – Mindig is úgy gondoltam Pakra, mintha a bátyám lett volna. Amikor a Manchester United játékosa lett, akkor vált nemzeti sporttá a labdarúgás Dél-Koreában, addig nem sokan követték. Öt évvel később Szon is bemutatkozott, még tinédzser volt, és a szurkolók inkább azt érezték, hogy az öccsük. Ezért is szeretik őt annyira. Kulturális vetülete is van a dolognak, mivel a nemzeti büszkeség rendkívül fontos Dél-Koreában. Ha valaki kilátogat a Tottenham stadionjába – vagy esetleg ott volt, amikor csapat a Wembleyben lépett pályára –, az rengeteg dél-koreai zászlót láthat, mert Szon büszkeséggel tölt el mindenkit a hazájában. Ezentúl boldog és jóképű fiatalember. Sok koreai lány hívja őt a jövendőbelijének, jóllehet az apja és ő maga is megmondta, hogy nem nősül meg, amíg véget nem ér a pályafutása. Szon és a BTS K-pop csapat jelenleg a legnagyobb koreai sztárok.”

Kevin Wimmer a saját szemével is meggyőződhetett erről, amikor egy nyári szünetben elkísérte a barátját Dél-Koreába. Szon maga mindig is próbálta elbagatellizálni saját hírnevét, de szülei, akik vele élnek Londonban, tudták, hogy mennyire népszerű. „Mielőtt elutaztam volna vele, a szülei megmondták, hogy mennyire népszerű a hazájában – idézi fel az osztrák játékos. – Ő viszont mindig azt hajtogatta, hogy nem annyira vészes a helyzet, mert sohasem mondana olyat, ami azt bizonyítja, hogy nagy sztár. Aztán megérkeztünk, és ez maga volt az őrület. Ha nem látod a saját szemeddel, el sem hiszed. Elképesztően sok stáb várta a repülőtéren, és mindenki megbolondult, amikor megpillantotta. Mintha csak egy rocksztár lett volna. Végigmentünk a városon, és minden hatalmas kivetítőn őt láttam az Adidas, az LG és ehhez hasonló hatalmas cégek reklámjaiban. Amikor elmentünk egy étterembe, privát helyiségbe kellett beülünk, ellenkező esetben nem tudtunk volna nyugodtan enni. Aki csak meglátja, azonnal megőrül. Mindig volt rajta kalap és maszk, ezért nem ismerték fel elsőre, de végül igen, és jött az őrület. Hihetetlen volt látni, arra gondoltam, el sem hiszem, mit mondott korábban. Egyszer sem volt udvariatlan senkivel. Mindig megállt egy fényképre, még akkor is, ha ez rengeteg időt vett el.”

Népszerűsége akkor robbant be, amikor fontos tagja lett a Tottenham csapatának. A második idényében 21 gólt szerzett minden sorozatot beleszámolva, és a csapat a második helyen végzett, ami a legjobb helyezése volt 54 év után. Az idény elején ő lett az első ázsiai, aki megkapta a Hónap játékosa-elismerést, és ezt áprilisban újra elnyerte.

Az első angliai éve nagyobb gondjait valóban maga mögött tudta hagyni. A 2017–18-as évadban 18 gólt ért el, és visszatért, hogy kísértse kicsit a Borussia Dortmundot, mivel otthon és idegenben is gólt szerzett a német csapat ellen, és végül a Tottenham a Real Madrid előtt megnyerte a csoportját.

Bár Dél-Korea esélyei a 2018-as világbajnokságon már két mérkőzés után elszálltak, Szon mégis a torna egyik gólját lőtte Svédország ellen, és betalált azon a sokkoló utolsó csoportmérkőzésen is, amelyen a koreai válogatott győzelme azt jelentette, hogy Németország csomagolhatott. Ez volt az első tétmeccse hazája csapatkapitányaként, és ebben a megtiszteltetésben azóta is része van.

Három hónappal később Szon végül sikerre vezette a hazáját, és megkapta a katonai könnyítést. Az általa pályafutása legnagyobb pillanatának nevezett esemény Cibinongban történt, egészen közel Indonézia fővárosához, Dzsakartához. Szon két gólt készített elő azon a mérkőzésen, amelyen Dél-Korea megverte Japánt az Ázsia-játékok döntőjében. A sikert követően eksztázisban futotta körbe a pályát.

A NYUGALOM SZIGETE

Nem egyszerűen csak arról volt szó, hogy hazája aranyérmet nyert, de arról is, hogy 21 hónap helyett három hetet kellett letöltenie.

Ismét az történt, hogy a Tottenham elengedte az idény első hónapjáról, és túlkoros játékosként vett részt a tornán. Szon egy ideje már igyekezett hangsúlyozni csapattársainak, mennyire fontos lenne ez a győzelem.

„A közeli barátom, Hvang Hi Csan már játszott vele a világbajnokságon, és utána is töltöttek együtt egy kis időt – mondja Hvang In Bom, aki 21 évesen volt ott azon a bizonyos Ázsia-játékokon. – Egy nap telefonáltunk egymással, és elmondta, hogy éppen akkor lépett ki a szaunából Szonnal, majd átadta neki a telefont. Ekkor beszéltünk először. Azt mondta, muszáj megnyernünk az Ázsia-játékokat. Ezek a szavak motiváltak engem.”

Hvang azóta már rendszeres kezdő a dél-koreai válogatottban, és látja, milyenek társa kapitányi képességei. „Amikor egy fiatal játékos csatlakozik a válogatotthoz, először ő beszél vele – mondja. – Erről az jut eszembe, amikor én találkoztam vele első alkalommal. Nagyon kedves volt velem. A mérkőzések előtt mindig beszél hozzánk. Amikor pedig elkezdődik a meccs, mindenki látja, milyen keményen próbálkozik. Jó példával jár elöl.”

Abban az idényben ő szerezte az első gólt a Tottenham új stadionjában. Ezenkívül ismét betalált a Dortmund ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, majd megszerezte a győztes gólt a Manchester City ellen a legjobb nyolc között. Raheem Sterling találatának köszönhetően a City már a negyedik percben megszerezte a vezetést, de a hetedikben Szon Hung Min kiegyenlített, három perccel később pedig előnyhöz juttatta csapatát.

„NEM EGYSZERŰEN CSAK MEGKÖNNYEBBÜLT, HANEM BÜSZKE IS, HOGY MEGTETTE, AMIT A HAZÁJA KÍVÁNT TŐLE”

„Kaotikus mérkőzés volt, de neki köszönhetően egy kicsit lelassult. Úgy csinált, mintha nem volna min izgulni – mondja Ryan Mason az FFT-nek. – Nehéz így hozzáállni a legmagasabb szinten, ez különbözteti meg a jókat a világklasszisoktól. »Sonny« világklasszis.”

Li Szung Mo is felidézte, milyen volt aznap este az Etihadban. „Amikor az elsőt belőtte, a City szurkolói úgy voltak vele, hogy jó, még belefér, így is meglehet. Amikor azonban rögtön utána ismét betalált, hatalmas csend támadt. Mindez a Premier League talán legerősebb csapata ellen történt, valamint a legendás Pep Guardiola ellen. Egy dél-koreai játékos három perc alatt kétszer volt eredményes! Üvölteni akartam, de mindenütt a City szurkolói vettek körül.

Mindig is volt vita arról, ki minden idők legnagyobb dél-koreai futballistája, a jelöltek közt ott van Pak, Szon és Csa Bum Kun. Egészen addig azt gondoltam, hogy Pak, de aznap este megváltozott a véleményem. Számos alkalommal készítettem interjút Pakkal, és ő maga is úgy látja, hogy Szon már előrébb van nála. Amikor a legnagyobb ázsiai labdarúgókra gondolunk, mindig olyanok jönnek szóba, akik igazi csapatjátékosok voltak, de Szon egyedül is képes megfordítani mérkőzéseket, és bármikor egyedül is megveri az ellenfeleit. Megmutatta, hogy az ázsiaiaknak is ott a helyük a világ legjobbjai közt.”

A Tottenham története első BL-döntőjébe jutott, bár amikor ez véget ért, Szon ismét könnyek közepette ült a pálya gyepén, csapata ugyanis Madridban kikapott a Liverpooltól. Abban az évben jelölték az Aranylabdára, a szavazáson a 22. helyen végzett, ez minden idők legjobb eredménye ázsiai játékostól.

Abban az idényben történt azért olyan is, amire senki sem számított: három Premier League-mérkőzésről is idő előtt kellett levonulnia kiállítás miatt. Áprilisban Jefferson Lermát vitte a földre a Bournemouth elleni találkozón, novemberben az Everton ellen André Gomes kárára követett el szabálytalanságot, amelynek következtében a portugál játékos bokája súlyosan megsérült. Ez nagyon kellemetlenül érintette a sokat magyarázkodó Szont is, bár eltiltását visszavonták, miután megállapítást nyert, hogy a becsúszás nem ért volna piros lapot. Egy hónappal később pedig azért állították ki, mert belelépett a Chelsea játékosa, Antonio Rüdiger bordájába. „Azt hiszem, volt ebben némi balszerencse is, normál esetben nem olyan játékos, aki piros lapot kap” – mondja Kevin Wimmer, bár azt is hozzá kell tennünk, hogy a Leverkusenben is előfordult egyszer, hogy kiállították, ahogyan a Hamburg ifijében is.

„Az a fiú kétszer is belém rúgott, úgyhogy fogtam magam, és én is megrúgtam – idézte fel Szon ez utóbbi esetet. – Kedves dolog sokat mosolyogni, de én inkább nyerni szeretnék.”

Ezzel a hozzáállással nem csoda, hogy jól működik a kapcsolata José Mourinhóval, aki épp a Chelsea ellen 2019 decemberében bezsebelt piros lap előtt lett a Tottenham vezetőedzője. Hamar el is nevezte őt Szonaldo Nazariónak, mivel még ugyanabban a hónapban lőtt egy gyönyörű szólógólt a Burnley ellen. Az akció a saját tizenhatosa mellől indult. Ezért a találatért meg is kapta a FIFA Puskás-díját.

„Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy ő kapja a Puskás-díjat, igazán csodálatos gól volt – mondja Zé Roberto, aki azóta követi társa pályafutását, hogy kollégák voltak a Hamburgban. – Igazán megérdemelte, keményen megdolgozott érte.”

A csodálatos gól után két hónappal azonban megrándult a karja az Aston Villa ellen. Utána még 89 percet töltött a pályán, és nem is fogta fel, milyen súlyos a sérülése, pedig az idény további részét már játék nélkül kellett töltenie, épp akkor, amikor a csapat szerencsehozója, Harry Kane sem léphetett pályára. A Tottenham az RB Leipzig ellen kiesett a BL-ből, további három bajnokiján pedig mindössze egyetlen pontot gyűjtött össze. Ekkor állt le a vírus miatt kényszerűen a bajnokság.

Miközben csapattársai otthon kuksoltak, és alig edzhettek, Szon hatalmas lehetőséget kapott. Az Ázsia-játékok után már csak az maradt a kérdés, mikor tölti le háromhetes katonai szolgálatát. Végül a 28. születésnapja előtt három hónappal, áprilisban elindult Csedzsura. Amikor befejezte, még elismerést is kapott lövőtechnikájáért. Ezúttal azonban nem azért, amit a lábával tud, hanem amit gépkarabéllyal ért el.

„Vicces – mondja Wimmer. – Nagyon jellemző rá. Mindig is jó lövő volt. Örülök neki, hogy végül túllett rajta, és már nem nyomasztja a katonai szolgálat. Ezentúl nem kell aggódnia semmi hasonlótól. Teljes egészében a labdarúgásra koncentrálhat.”

Li Szung Mo szerint kulcspillanat volt ez Szon életében és futballpályafutását tekintve is.

„Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokat segített rajta. Nem egyszerűen csak megkönnyebbült, hanem büszke is, hogy megtette, amit a hazája kívánt tőle. Magam is voltam katona, tudom, milyen érzés, amikor befejezi az ember.

Mások talán nem is estek át ezen a Premier League játékosai közül. Úgy hallottam, Mo Szalahot behívták, de végül nem kellett végigcsinálnia. Szon az egyetlen, aki biztosan teljesítette katonai szolgálatát, ráadásul a pályafutása kellős közepén.

AKI MEGMENTETTE MOURINHÓT

Mivel a bajnokság idejét is meghosszabbították, Szon azt is be tudta fejezni. Amikor már csak négy mérkőzés volt hátra, a Tottenham a tizedik helyen állt az Arsenal mögött, ami szokatlanul lehangoló teljesítmény. Az Arsenal vendégeként Mourinho csapata 1–0-s hátrányba került, azonban Szon gólja visszahozta a reményt. A Tottenham végül nyert, ezzel megelőzte régi riválisát, és a hatodik helyen fejezte be az idényt, amivel indulhatott az Európa-ligában. Egymást követő második alkalommal nevezték a koreait az idény legjobbjának járó elismerésre saját csapatán belül.

„Az a gól az Arsenal ellen megfordította a hangulatot – állapítja meg Li. – Azt is mondhatnám, hogy ő mentette meg Mourinho menedzseri állását. Az edző első idényében a Tottenham nem volt valami jó, még arról is keringtek pletykák, hogy esetleg kirúgják. Ha itt is elbukott volna, vajon hova mehet még?”

Szon segítségével aztán jól indult a 2020–21-es idény. A Tottenham vezette a Premier League-et novemberben és decemberben, míg januári (101.) gólja odahaza a Brentford ellen a Ligakupa döntőjébe repítette a csapatot. Ezzel mindössze egyetlen lépésre kerültek attól, hogy 2008 után ismét trófeát nyerjenek. Ez volt a 16. gólja ebben az idényben, ami már csak öttel marad el az egy évadban elért legjobbtól.

Nagyon hasznosnak bizonyult az a képessége, hogy mindkét lábával egyaránt jól lő. A statisztikák azt mutatják, hogy az elmúlt évben a Premier League bármelyik játékosánál nagyobb arányban szerzett gólt a gyengébbik lábával.

Gólpasszt is nagyon gyakran ad, kilenc jött össze neki januárig, és életveszélyes párosa Harry Kane-nel szintet lépett. Utóbbi készítette elő Szon mind a négy gólját a Southampton ellen szeptemberben, ami nagyban köszönhető annak is, hogy Mourinho kontrára épülő taktikája miatt Kane mélyre betörhetett, és ott nagyszerű labdákkal kereshette dél-koreai csapattársát. Tizenhét meccsen a kettős mindkét tagja 13 gólt szerzett, amivel utolérték Alan Shearer és Chris Sutton 1994–95-ös, egy teljes idényen át elért rekordját.

„A kapcsolatuk félelmetes – mondja a korábbi csapattárs Mason, aki jelenleg a Tottenham akadémiáján dolgozik. – Amikor az együttesben ott van »Sonny« és Kane, akkor a világon bárki megverhető. Szon szerzett néhány olyan gólt a jelenlegi idényben, hogy attól sokak lélegzete elakad.”

Ha a pályán van, akkor a Premier League kiemelkedő játékosa, ha pedig nem, akkor a honvédelemben szerez elévülhetetlen érdemeket. Vajon mi az, amit egy ilyen ember nem tud?

„Nem főz valami jól – árulja el a Wimmer. – Egyszer Kyle Walker és Ben Davies társaságában voltam Dél-Koreában, és volt egy médiaszereplésünk is. Egy dél-koreai fogást kellett elkészítenünk, és egy zsűri döntött arról, kié a legjobb. Nem vagyok valami nagyon jó szakács, de még én is legyőztem őt.”

Még az is hátravan, hogy megtanuljon krikettezni, ami a Spurs játékosainak egyik kedvelt elfoglaltsága manapság.

„Megpróbáltam elütni a labdát, de Joe Hart túlzottan keményen dobta! – mondta. – Elütöd a labdát, már ha sikerül, aztán pedig keresed. Ez unalmas.”

A labdarúgás marad élete nagy szerelme, de most már itt volna az ideje, hogy begyűjtsön valamilyen trófeát klubszinten is. „Ez a nagy cél, ez a nagy álma – magyarázza Wimmer. – Nyerni szeretne már valamit a Tottenhammel. Amikor legutóbb beszéltem vele, azt mondtam neki, igazán értékelhetné, hogy öt éven át játszott a legmagasabb szinten, és évről évre egyre jobb lett. Mégsem volt elégedett. Nem akar egyszerűen csak ülni, és lazítani, még tovább szeretne fejlődni. Nagyon remélem, hogy előbb-utóbb nyer valamit, mert már tényleg csak ez hiányzik.”

Ha ez megtörténik, még inkább minden idők legjobb ázsiai játékosaként fogják számontartani. „Nem hiszem, hogy lesz még egy ilyen futballista Dél-Koreában az elkövetkező száz évben” – mondja Von Csang Jon, aki csaknem 15 évvel ezelőtt kiállt a lövései elől.

Von pontosan tudja, mennyire jó a barátja egészen a kezdetektől fogva. Most már az egész világ is tudja.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. márciusi számában.)