Szöveg Andrew Murray Kiegészítő riportok Marcus Alves, Martin Mazur, Mauricio Savarese Illusztrációk Nate Kitch Fordítás Gerendai Márk
Változatos felszíni adottságai miatt Dél-Amerika évszázadok óta vonzó célpont a világ felfedezői, geológusai és antropológusai számára. Nem véletlen, hogy Charles Darwin is kutatott a kontinensen 1831-ben, áttörést hozó műve, A fajok eredete megszületése előtt. Ennek a változatosságnak az egyik tényezője a tengerszint feletti magasság, ami jelentősen befolyásolja a játékosok teljesítményét, de csak nemrég került a sporttudományok vizsgálati spektrumába.
A tapasztalatokból durva kép rajzolódik ki: a világ húsz legmagasabban fekvő, 100 ezer lélekszám feletti városából 17 Dél-Amerikában található. A Libertadores-kupa, a Copa América és a vb-selejtezők mérkőzésein az Andok hegyi istenei sorra hozzák a meghökkentő végeredményeket Bolíviában, Ecuadorban és Kolumbia egyes részein. Nem feltétlenül derül ki ezeken a meccseken, hogy valójában melyik a jobb csapat.
A helyszínt érő kritikák széles skálán mozognak a kényelmetlen körülményektől és a légszomjtól egészen a maradandó egészségkárosodásig. Mivel a panaszok általában a gazdagabb és alacsonyabb térségekben fekvő futballnagyhatalmak felől érkeznek egy váratlan vereség után, a feszültséget gyakran gazdag és szegény országok ellentéteként jellemzik.
Vajon lehetséges alkalmazkodni az extrém magassághoz úgy, mint a különlegesen meleg vagy esős időjáráshoz? Milyen hatása van a hegyvidéki meccseknek a játékosokra? És végül: a kerékpározás és atlétika világát megrázó doppingbotrányok után lehet-e a 3650 méter magasan fekvő bolíviai főváros, La Paz adottságait egyfajta legálisan használt, helyieket segítő doppingnak tekinteni?
Kezdjük gyors földrajzleckével! A Nazca- és a Dél-amerikai-lemezek összeütközéséből keletkező Andok a világ második legmagasabb hegylánca, 7000 kilométeres hosszával hét országot érint Venezuelától Argentínáig. A 3000 m magasságban fekvő síkságnak, a Bolíviai-magasföldnek köszönhetően, ahol a La Pazhoz, El Altóhoz és Potosíhoz hasonló városok kialakultak, a futball is elterjedhetett. Itt a levegő a normálishoz képest körülbelül harmadannyi oxigént tartalmaz, ezzel jelentősen megnehezíti a légzést, valamint fejfájást és szédülést okoz.
A körülményekre való panaszkodás nem újdonság, de igazi jelentőséget csak 1993. július 25-e után tulajdonítottak neki, miután a brazilok a történelem során először vb-selejtező meccset veszítettek a bolíviai La Pazban.
„Játszanom kellett volna, de végül kihagytak a keretből, mivel az 1987-es, Sao Paulo mezében játszott chilei Libertadores-kupa-mérkőzés is nagyon megviselte a szervezetemet – mondja az egykori brazil csatár, Careca az FFT-nek. – Ez nem olyan, amihez hozzá lehet szokni. Folyamatosan rosszul voltam. Kétezer-ötszáz méter felett játszani egyszerűen igazságtalan. Bolívia szándékosan kihasználja ezt az adottságot.”
A bolíviaiak a kemény gyakorlásnak és a hazai pálya nyújtotta előnyöknek tulajdonították a győzelmet. „Akik felkészületlenül vágnak bele, azok nem tudnának trükközni – mondja José Milton Melgar, a 89-szeres válogatott középpályás, aki szerepelt a 2–0-s bolíviai győzelemmel végződő mérkőzésen. – Én nem ilyen magasan fekvő vidéken nőttem fel, szóval számomra is ugyanolyan nehéz volt, annak ellenére, hogy otthon játszottam. Fitneszgyakorlatokat végeztünk előtte, valamint gyakoroltuk a lélegzetünk visszatartását víz alatt. Igen, kihasználtuk a környezet előnyeit, ugyanakkor jó labdarúgóink voltak, és nagy nyomás alá helyeztük a brazilokat, ezért hibáztak. A magasság önmagában nem elég a győzelemhez. Bolívia most rettenetesen küzd, a hegyvidék ellenére bármelyik találkozót elveszíthetjük.”
Ennek ellenére a brazilokat nem hagyta nyugodni a dolog. 2007 elején futballszövetségük és a CONMEBOL, a dél-amerikai szervezet panaszt emelt, miután a 4090 méter magasan játszott Real Potosí–Flamengo mérkőzés végeztével a nézőknek oxigénmaszkra volt szükségük, hogy jobban legyenek. A klub kilátásba helyezte a túlságosan nagy tengerszint feletti magasságban megrendezett meccsek bojkottját, mivel azzal a játékosok életét kockáztatják.
„Három nappal a találkozó előtt érkeztünk Bolíviába. Először Santa Cruzban, majd Sucrében aludtunk, végül néhány órával a meccs előtt érkeztünk Potosíba – emlékezik a Flamengo egykori csatára, Roni. – Próbáltunk oxigénkamrákat használni, de egyik sem működött. A meccs után csak ketten nem lettek rosszul. Az egész testemben fájdalmat éreztem, fájt a fejem, a hátam, mindenem. Korábban játszottam már La Pazban, de Potosíhoz hasonlóval még nem találkoztam. Egyszerűen embertelen. Nem kapsz levegőt. Életem legrosszabb élménye volt. Egymillió dollárért sem mennék vissza oda.”
A bolíviaiak szerint a tengerszint körüli magasságból érkező együttesek félnek ezektől a helyszínektől, és ebből a félelemből profitálhatnak a hazai csapatok. „Nem állítom, hogy ez csak pszichológiai előny. Igaz, hogy magasabban fekvő helyeken kevesebb az oxigén – mondja Pablo Escobar, nem a bűnöző, hanem a bolíviai csatár. – De ez kicsit olyan, mint amikor előre félünk attól, hogy egy kutya meg fog harapni. Láttam már nagyszerű játékosokat megrémülni Libertadores-kupa-meccsek előtt. Lélekben feladták a körülmények miatt. A legnagyobb előny abból származik, ha ki tudod használni az ellenfél félelmét.”
Ennek ellenére a statisztikák azt mutatják, hogy a bolíviai alakulatok átlagosan fél góllal többet szereznek, ha ellenfelük tengerszint körüli helyekről érkezik. A vendégcsapatok közül sokan hajlandóak elfogadni, hogy a magasság hozzá tartozik a hazai pálya jelentette előnyök sorához.
„Mi azon döbbentünk meg leginkább, hogy milyen jó együttesük van” – mondja az egykori Fluminense-középpályás, Arouca, amikor a Libertadores-kupa 2008-as döntőjéről beszél az LDU Quito ellen, amely tizenegyesekkel első ecuadoriként megnyerte a Libertadorest. „Nem csak a magasság miatt jutottak be a fináléba. A Maracanában is nagyon harciasan játszottak. Az egység hiányát érzed magadon, ha a lábad nem engedelmeskedik az agyadnak – folytatja Arouca, aki jelenleg a Palmeiras játékosa. – A tudatod is beszűkül: a Quito futballistái jobban tudtak reagálni az eseményekre, és az állóképességük is jobb volt, mi pedig csak erőlködtünk és levegő után kapkodtunk.
Ezt a tudósok is alátámasztják. „Jelentős fiziológiai következményei vannak – magyarázza dr. Ken Baillie, aki az elmúlt évtized jelentős részét Dél-Amerikában töltötte a magasság egészségügyi hatásainak kutatásával. – A szívnek és a tüdőnek intenzívebben kell dolgoznia, hogy eljuttassa az oxigént a szövetekhez, akárcsak az izmoknak, hogy segítsék az elhasznált levegő kilégzését. Amint leszállsz a repülőről, néhány száz méter séta után úgy érzed, hogy nem jutsz elég oxigénhez. Nemrég La Pazban jártam, és oxigénszintmérőt tettem az ujjamra. Felrohantam egy lépcsőn, és láttam, hogy a véroxigénszintem a felére zuhant. A normál szint körülbelül kilencvenhét és száz százalék között mozog. Megszokott földrajzi körülmények között ilyen alacsony véroxigénszint intenzív kórházi kezelést igényelne.”
A kulcsszó az akklimatizáció. Baillie szerint legalább egy hétre van szükség ahhoz, hogy megússzuk a fejfájást és a szédülést, de egy hónap kell ahhoz, hogy a korábbi teljesítményünket tudjuk nyújtani a megváltozott körülmények között. Érdekes módon azonban szerinte genetikailag nincs olyan különbség egy átlagos bolíviai vagy ecuadori játékos és egy európai között, ami különleges előnyt jelentene az előbbiek számára.
„Csak az ötezer éve az Andokban élő bennszülött aymarák esetében alakult ki az oxigénhiány észlelésének visszafejlődése. Ez azt jelenti, hogy ők nem érzik, ha a levegőben kisebb az oxigén koncentrációja. A futballisták többségének ősei viszont Spanyolországból vándoroltak be mintegy ötszáz éve, ami nem elég ahhoz, hogy a genetikai mutáció végbemenjen.”
Az ügy akkora port kavart, hogy még a dél-amerikai politika is beleavatkozott. 2007 júliusában a FIFA betiltotta a nemzetközi meccseket 2500 méteres magasság felett, miután Peruban úgy döntöttek, hogy a vb-selejtezőket a 3400 méter magasan fekvő Cuzcóban fogják játszani a 130 méter magasan fekvő főváros, Lima helyett. Evo Morales, Bolívia első bennszülött elnöke személyes támadásként élte meg a döntést, és nagy erőkkel vetette bele magát az ellenkampányba. Még a chilei Michelle Bachelettel évek óta fennálló feszült viszonyát is félresöpörte, hogy az ügyet közösen tárhassák Sepp Blatter, FIFA-vezér elé. Egy éven belül néhány keményebb tiltakozó akció hatására feloldották a tiltást: 2008 márciusában Morales és Diego Maradona pályára lépett La Pazban, hogy adományokat gyűjtsön az árvízkárosultaknak, egyúttal bizonyítsák, hogy ha ők tudnak az adott körülmények között futballozni, akkor a fiatal profiknak is tudniuk kell. A terv bejött, a tiltást feloldották, amit sokan helytelen döntésnek tartanak.
„Ennek semmi köze a nemzeti öntudathoz. Ez az egészség védelméről szól – mondja Serafim Borges, aki 2002 óta a brazil válogatott orvosa és a Flamengo kardiológusa. – Ha nem lenne semmi hatása, akkor Bolívia, Ecuador és Peru sohasem rendezne meccseket extrém magasságokban. Ha jó csapatuk lenne, akkor átlagos körülmények között is tudnának pontokat szerezni. Hogyan segíti elő ez a játék integritását? A FIFA csak akkor fogja leállítani ezt az őrültséget, ha egy napon valaki meghal a pályán.”
Nem meglepő módon Julio César Baldivieso bolíviai szövetségi kapitány más véleményen van. „Legjobb tudásom szerint eddig senki sem halt meg a pályán a magasság miatt – mondja az FFT-nek. – Ezzel szemben kiszáradás következtében könnyen meg lehet halni a brazíliai Recife pályáján ötven fokban. Ha bármelyik, és most szó szerint mondom, hogy bármelyik csapat kikap La Pazban, akkor egyből a tengerszint feletti magasságot hibáztatják.”
Morales tiltakozó mérkőzése után egy évvel (amit 7–4-re Maradona és a korábbi válogatottak nyertek), az El Diego vezette argentin válogatott lépett a pályára Messivel, Carlos Tévezzel, Javier Mascheranóval La Pazban, a vb-selejtezőn; 6–1-re kikaptak. Dr. Baillie is a városban volt aznap, mivel a tévében a magasság hatásairól vitatkoztak. „Ki kellett vágni egy részt – mondja nevetve –, mert a szerkesztők attól tartottak, hogy lázadás törne ki, ha leadnák a tévében, hogy az extrém magasság igazságtalan előnyhöz juttatja a hazaiakat, és veszélyezteti a labdarúgók épségét.” Hogyan vehetik fel a harcot a vendégcsapatok a magasság okozta rosszullét ellen? A legfontosabb kérdés az, hogy mikor érkeznek meg.
„Az ideális akklimatizációs időszak legalább három hétig tart – magyarázza az 1970-es vb-győztes Tostao, aki egyben végzett orvos is. – Ebben az időszakban a vérben a hemoglobin koncentrációja megnő.” De ez csak olyan tornák előtt lehetséges, mint például a vb vagy a Copa América. Mit lehet tenni az egyes mérkőzések előtt? Nos, a válasz az ösztöneink ellen szól. „Az alkalmazkodási folyamat része, hogy két nap után érzed magad a legrosszabbul – említi Baillie. – Ha akkor játszol, a legnagyobb eséllyel lépnek fel a magassággal összefüggésbe hozható komplikációk, például a tüdő vagy az agy vizesedése. A legjobb, tehát a mérkőzés előtt egy-két órával megérkezni.”
Tostao is így látja. „Minden tanulmány azt sugallja, hogy ha közvetlenül a meccs előtt érkezel, sokkal kisebb a károsodás. Ebben az esetben viszont nincs elég idő megszokni, hogy a labda ritkább levegő miatt sokkal gyorsabban és messzebbre száll, mint a tengerszinten.”
A sporttudomány is hasznos lehet. Az edzés az alacsony oxigénszintű szobákban segít megismertetni a játékosokkal a testük környezetváltozásra adott reakcióját. „A legjobb módszer a kamrák használata és az intenzív edzések kombinálása – mondja Ben McKenzie sportszakértő. – Ezek lehetővé teszik, hogy alacsonyabb véroxigénszint mellett is teljes intenzitású tréningen vegyenek részt a játékosok.
Általában négyperces edzést követően kétperces regenerációt alkalmazunk. Ezek után hat másodperces biciklisprint vagy taposógépezés következik a kamrában huszonnégy másodperces regenerációval, mindezt tízszer ismételve.”
A felkészülés a legális drogok használatáig is kiterjed, amiket főként azoknál a csapatoknál alkalmaznak, amelyek nem engedhetik meg maguknak, hogy sok időt töltsenek a hegyekben.
„Mindenkinek másként reagál a szervezete – így a River Plate orvosa, Pedro Hansing. – Odafigyelünk a játékosok folyadékbevitelére és a helyes étkezésre. A krumplipüré például segít megelőzni a gyomorrontást. Az általános »drogkoktélunk« aszpirinből, koffeinből és szildenafilból áll.”
Elképzelhető, hogy a szildenafilt valaki csak Viagra néven ismeri.
„Olvastam, hogy hozzájárul az erek és az oxigénszállítás jobb működéséhez – mondja Tostao. – Ha a csapatok ilyesmit használnak, akkor azt csak tudományos alapon tehetik.”
Baillie szerint a kísérletek azt sugallják, hogy ezek nem növelik a teljesítményt, csupán fejfájást okozhatnak. „Van néhány szer, főként szteroidok, amelyek segíthetnek legyőzni a magassági betegséget, de ezeket betiltották.”
A River eredményei alátámasztják Baillie Viagra-ellenes véleményét, kiváltképp mert 2015-ben ők emelték a magasba a trófeát. Az elmúlt 15 év során az argentin óriások egyszer nyertek, kétszer döntetlent játszottak, és tízszer veszítettek, amikor 2500 méter felett játszottak.
Végső soron, mivel a FIFA nem reagál az argentin és a brazil panaszokra, a csapatoknak alkalmazkodniuk kell a körülményekhez. Igen, a magaslati viszonyokhoz szokott játékosok élhetnek az igazságtalan előnyükkel, ugyanakkor az amazóniai tikkasztó hőségre panaszkodó bolíviai labdarúgók reklamálása is jogos lehet.
„Két lehetőséged van: játszol vagy feladod – tanácsolja Escobar. – Igaz, hogy kevesebb az oxigén, de a kérdés az, elég jó vagy-e ahhoz, hogy ilyen körülmények közt is pályára lépj.”
A kutatások azt igazolják, hogy a bolíviai és ecuadori csapatok ugyanennyi hátrányt szenvednek, amikor a tengerszinten kell mérkőzniük.
„Ezt a kérdést sokkal kevesebben tanulmányozzák – ismeri el Baillie –, de akik a magaslatokhoz szoktak, azoknak rosszabb a teljesítményük a tengerszint körüli magasságban. Igaz, az arányok nem egyformák, de ezeknél a labdarúgóknál lassabban jut el az oxigén a vérbe és az izmokhoz.”
A vitát legjobban az argentin hátvéd, Javier Zanetti tudta összefoglalni, aki tagja volt a 6–1-es vereséget elszenvedő csapatnak 2009-ben. „Azt nem állítom, hogy csak a magasság miatt meccset lehet nyerni, mert ez nem igaz, de mindenképpen befolyásolja a játékot. A legfontosabb, hogy hozzá kell szoknod a megváltozott körülményekhez, például rövideket kell passzolni, és nem szabad sokat futni. Mi a megszokott ritmusban próbáltunk futballozni, és annyi nyomást gyakorolni az ellenfélre, amennyit csak lehet. Nem sikerült túl jól.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2016. januári számában.)
