Szöveg Huw Davies
Sorold fel mind az 50 csapatot, amely a Premier League 1992–93-as indulása óta szerepelt az élvonalban! Fogadjunk, hogy az Oldham kimaradt. Ha a Football League 72 jelenlegi csapatát kellene felsorolni, valószínűleg akkor is kimaradna. Ennek ellenére a szurkolókat nem igazán érdekelte, ha a kívülállók elfeledkeztek kedvenc klubjukról. Legalábbis eddig.
Az Oldham Athletic 1990-ben, Joe Royle irányítása alatt bejutott a Ligakupa döntőjébe és az FA-kupa elődöntőjébe, ahol 3–3-as döntetlent játszott a Manchester United ellen, és csak a megismételt mérkőzés hosszabbításában esett ki. Egy évvel később, 1923 óta először bejutott az élvonalba. Manapság a Boundary Park fő lelátója, a North Stand Royle nevét viseli, de a névadás keserű iróniát is hordoz, mivel a szurkolók tudni vélik, mi okoz törésvonalat a klubon belül, de erről majd később.
Az azóta eltelt három évtizedben az Oldham, vagy ahogy a helyiek hívják, a Latics, fokozatos hanyatlásáról csak kevesen emlékeztek meg mindaddig, amíg a helyzet kritikussá nem vált. Most már a kívülállók is odafigyelnek, főleg, amikor mérkőzések szakadnak félbe a berohanó szurkolók, bedobott teniszlabdák, repülőgéppel vont transzparensek vagy a pálya mellé helyezett koporsók miatt. Ahogy az Oldham egyre közelebb kerül a non-league bugyraihoz, a kétségbeesett szurkolók egyre hangosabban kürtölik világgá Abdallah Lemszagam tulajdonos miatti panaszaikat. Itt már nincs értelme elhallgatni semmit.
„Persze könnyebb abban az illúzióban élni, hogy minden rendben van, de ez nem igaz – mondta Matt Dean a The Boundary Park Alert System! podcastban. – A klubot rohasztó apátiában élünk. Ott voltam, amikor a másodosztály bajnokai lettünk, láttam a Ligakupa döntőjét a Wembley-ben és a United elleni meccset a Maine Roadon. De ez harminc éve volt. Belebetegszem, ha erről beszélek.”
De vajon hogy jutottunk idáig?
A mesékben a szédítő magasságból komor mélység lesz. Az Oldham hanyatlása kevésbé drámai: Ikarosz kifáradt, fokozatosan ereszkedni kezdett, végül az óceán fenekén találta magát.
A LASSÚ ZSIBBADÁS
A 92 League-csapatból a legrégebben az Oldham szerzett valamilyen trófeát vagy jutott fel magasabb bajnokságba. Harmincnál több év telt el azóta, hogy bármelyik is összejött volna. Összesen hat alkalommal végzett a tabella felső felében, és kétszer jutott be a rájátszásba. A legutóbbi időkben a klub 21 idényen át megrekedt a harmadosztályban, mint egy félrenyelt szőlőszem a légcsőben.
A klub tragédiája inkább hasonlít a zsibbadáshoz, mint a fájdalomhoz. A bajnokságból való kiesés mélypont, dráma, amihez emlékek kapcsolódnak, és a remény az utolsó pillanatig fel-fellángol. De mit lehet mondani, ha kedvenc klubunk sorozatban a 16., a 17., a 16., a 19., a 15., a 15., a 17. és végül ismét a 17. helyen végez? Mit lehet ilyenkor érezni?
„Nem az idényeket, hanem a meccseket kell megítélni – mondja Steve Shipman, a Push The Boundary nevű független szurkolói csoport tagja. – Nem ismerjük a siker ízét. Így ha az emberek azt állítják, hogy az eredmények miatt van feszültség, tévednek. Ez sosem a teljesítményről szólt.”
„Kell lennie valaminek, ami erőt ad, hogy folytasd, nem? – teszi fel a félig költői kérdést Dean reménytelenül. – Kivételes eredményeket is elértünk, megvertük a Liverpoolt az FA-kupában, majd az Evertont a Goodison Parkban. Három nullás hátrányból öt négyes győzelmet arattunk a Peterborough felett. De ez nem elég. Minden más csak szertefoszlik. Játékosok jönnek, itt vannak egy ideig, majd eredmény nélkül távoznak, mi pedig könnyen elfelejtjük őket, mert nincs mire emlékeznünk.”
A csapat nem először ragadt be hosszú időre egy ligába. Az 1974-től 1991-ig tartó időszakban az Oldham a másodosztályban szerepelt. Egyetlen alkalommal jutott be a legjobb hat közé, mielőtt kiharcolta volna a feljutást. A 2010-es évek viszont sok keserűséget tartogattak. Dean így folytatja:
„A szurkolók megtartásához fantáziadús emberekre van szükség, olyanokra, akik a pályán bemutatott teljesítmény után is el tudják érni, hogy a nézők visszajöjjenek. Enélkül minden üres lenne. Tudjuk, hogy a tabella alsó felében mire lehet számítani, és ez cseppet sem csalogató. Valójában nagyon kemény munka kell ahhoz, hogy rávegyünk bárkit is, vegye komolyan a játékot úgy, hogy semmilyen elérhető eredmény nincs kilátásban.”
A League One középmezőnye a napsütötte felföldre hasonlít. Az Oldham 2018-ban esett ki, és a legalsóbb osztályban találta magát. Most pedig nagy fenyegetést jelent, hogy onnan is kieshet.
„A fiatal szurkolók, akik valami miatt velünk maradtak, többet érdemelnének – mondja Dean keserűen. – Sokak szerint ennél már nem lehet rosszabb a helyzet. Az Oldham mindig bebizonyítja, hogy lehet.”
Abdallah Lemszagam a 2017–18-as, kieséssel végződő idényben érkezett a Boundary Parkba. Az új tulajdonos januárban vette át a klubot, és azt állítja, már azelőtt tett pénzt a csapatba, hogy felröppentek volna a kifizetetlen játékosokról szóló hírek. A klub hivatalosan cáfolta a The Athletic értesülését, amely szerint 48 ezer fontot adott volna át 20 fontos címletekben egy műanyag szatyorban.
Az Oldham szurkolói egyértelműen tudatták: szerintük ez minden idők legrosszabb csapata
A marokkóinak elvileg nem volt köze a klub 2017-es költekezéséhez, amely során izgalmas és méregdrága igazolások érkeztek. A Nantes kölcsönjátékosa és az Ajax egykori szélsője, Queensy Menig állítólag 12 ezer fontot kapott hetente, ami ötszöröse a klubnál utalt következő legmagasabb fizetésnek, és ami még a Blackburn elleni meccs 90. percében szerzett győztes találata ellenére is túl sok.
„HA KITARTOTTÁL A CSAPAT MELLETT, CSERÉBE KAPNOD KELL VALAMIT. SOKAK SZERINT ENNÉL MÁR NEM LEHET ROSSZABB”
Lemszagam aggasztónak találta a klub pénzügyeit, így az optimizmus hamar szertefoszlott. Egy korábbi megállapodás értelmében a büfékből befolyt haszon az egykori tulajdonost, Simon Blitzet illeti, akárcsak a 13 500 férőhelyes létesítmény bérbeadásából származó bevétel.
„A North Stand a központi helyszín, így hétfőtől péntekig bármilyen rendezvény bevétele Blitzhez kerül – mondja Shipman. Ráadásul már két éve nem sikerült aláírni azt a megállapodást, ami rögzíti a stadionban árult termékek árát. Így minden pénz, amit a szurkolók a büfében elköltenek, egyenesen Blitz zsebébe megy, mivel semmilyen dokumentum nem szabályozza az üzemeltetést. A lelátó egyébként 18 hónapon át zárva tartott.”
Mindeközben vezetőedzők ijesztő gyakorisággal váltották egymást. Richie Wellenst, aki John Sheridan után következett a 2017–18-as idényben, Frankie Bunn váltotta. Bunn előmelegítette a kispadot Paul Scholesnak, aki sms-ben jelentette be távozását, így Pete Wild következett, aki bár másodszor próbált szerencsét a csapatnál, végül a távozás mellett döntött.
Akár tudta Scholes, hogy mit vállal, akár nem, a klub munkaügyi perek sorával volt kénytelen foglalkozni, de a bíró végül nem látta igazoltnak a tulajdonosi beavatkozás vádját. A Bunn és Scholes között megbízott edzőként dolgozó, akkor 33 éves Wild a Fulham elleni nagyszerű kupagyőzelmet követően helyesen jósolta meg: „A tündérmese egy drámai pillanatban véget ér majd”. Bárcsak ne lett volna igaza.
Lemszagam a külföldi edzők szakértelmében reménykedve leszerződtette a francia Laurent Banide-et, aki a csapat első Egyesült Királyságon kívüli vezetőedzője volt. Őt követte Dino Maamria Tunéziából és Harry Kewell Ausztráliából. A jelenlegi menedzser, Keith Curle az elmúlt négy és fél éven belül a nyolcadik edző a klubnál. A vezetőedzők gyakori cserélődése a klub többi dolgozójának fluktuációjára is hatással van, így a játékosok semmilyen tekintetben nem élvezhetik az állandóság nyújtotta biztonságot.
Lemszagam hét átigazolási időszaka alatt az Oldham öt játékost vásárolt, 28-at kölcsönbe
vett és 52-t ingyenesen igazolt le. Ha a hivatalos beiktatása előtti időszak szerzeményeit is beleszámoljuk, akkor 96-an érkeztek a csapathoz. Négy éven belül.
Az Oldham nem válogatós. Érkeztek fiatal és idős futballisták, élvonalbeli kölcsönjátékosok és alsóbb osztályú veteránok, hírnévben reménykedő kalandorok és a Premier League-ből kikopott csatalovak. A játékosok persze a világ minden táján jönnek-mennek, kevés a sokáig egy klubhoz hűséges labdarúgó. A 63 „állandó” igazolásból kilenc kevesebb mint egy tucatszor szerepelt az Oldham színeiben, mielőtt továbbállt volna. A 18 éves Callum Dolan a Liverpool U23-as csapata elleni győztes meccsen debütált 15 perces játékidővel, majd távozott a csapattól, miután vezetés közben mobilozáson kapták, autós üldözésbe keveredett 150 kilométer per órás sebességgel, majd megpróbált gyalog elmenekülni.
„Egy ember biztosan beírta magát a csapat folklórjába: Urko Vera – mondja Shipman. – Egy szurkolói fórumon Abdallah megkérdezte, hogy mi a probléma vele, mire mindenki egyszerre ordította, hogy sz…r játékos.”
Ezzel szemben Lemszagam vagy Banide vezetőedző nagyon is ragaszkodott a futballistához. A vita azzal ért véget, hogy a tulajdonos felajánlotta, megadja az edző telefonszámát a szurkolóknak, és ők majd megbeszélik vele a dolgot.
„Sonhy Sefil volt a másik – mondja Shipman. – Elküldtük őt kölcsönbe az Ashton Unitedhoz, de három meccs után visszaküldték.” Jonathan Benteke, Christian testvére kétszer igazolt a csapathoz. „Mindenki tudta, hogy még nem áll készen, ezért elbocsátottuk. Aztán a következő idényben ismét leigazoltuk. Aztán megint kirúgtuk.”
Oldham: a lehetőségek földje.
„NYOMJÁTOK CSAK, BALFÉKEK!”
A League Two-ból nem is olyan könnyű kiesni. A két kieső helyből az egyiket általában lestoppolja magának egy csődközelben lévő klub. Ennek ellenére neves klubok is vettek már kényszerű búcsút a Football League-státusztól. A Hartlepool és a Leyton Orient 2017-ben, a Chesterfield 2018-ban, a Notts County 2019-ben, a Bury 2020-ban, a következő év pedig a Southend végzetét hozta. Most minden esély megvan rá, hogy 2022- ben az Oldham következik.
A Football League legalsóbb osztályába kerülő csapat helyzetét megelégelték a szurkolók. Egy bohócok cipelte koporsó követeként 500 szurkoló vonult a Boundary Parkba, kezükben fekete füstöt szóró fáklyákkal. Ekkor egy győzelem és hét vereség volt a csapat mérlege. „Ez minden idők leggyengébb csapata” – mondja Dean, miközben egy repülőgép húz el felette, amely egy Lemszagam lemondását sürgető molinót vontat.
A mérkőzésekre érthetetlen módon nem lehet jegyet szerezni. „Előző este hirdették ki a közösségi médiában, hogy csak bérleteseket engednek be. Mivel az idősek ezt többnyire nem olvassák, szokás szerint kijöttek, hogy aznap váltsanak jegyet, de elhajtották őket” – magyarázza Shipman. Egy sietve készült plakátra felírták: „1963 óta nem zártak ki szurkolókat a stadionból! Takarodjatok!” A bezárt kocsmák körül a 950 Hartlepool-vendégszurkoló szomjazik.
Nem ez az idény első botránya. A Latics felfüggesztette a jegyeladást a Leyton Orient elleni idegenbeli meccsre, de a házigazdák beengedték a saját stadionjukból kirekesztett Oldham-szurkolókat és a zászlóikat is. A klub szigorú fellépése a lehetséges botránykeltőkkel szemben nem teljesen alaptalan: a Colchester elleni találkozón szurkolók özönlöttek a pályára, az Accrington elleni meccsen pedig teniszlabdákat dobáltak be. A Barrow elleni 3–0-s vereséggel végződő találkozót egy berohanó néző miatt kellett félbeszakítani. „Ez nem elfogadható – bosszankodott Lemszagam. – A felnőttek törvényszegésre tanítják a gyerekeket.” Adam Morallee igazgató még tovább ment: „A szurkolók éppen kísérletet tesznek arra, hogy tönkretegyék a csapatot”.
Itt húzódnak tehát a törésvonalak. A tüntetések többnyire a törvényesség keretein belül maradnak, de a szurkolók dühe változatlan, különösen Moralle moralizálása után.
„Abdallah érkezése óta két jelentős tiltakozásunk volt – folytatja Shipman. – A szurkolói csoport a részvények három százalékát birtokolja, de az semmit sem ér ilyen elnyomás alatt. Elvben jogunk lenne betekintést nyerni a klub ügyeibe, de még arról sem tájékoztatnak minket, ha kirúgják a vezetőedzőt. Tavaly, amikor leültek velünk, hogy megválaszolják a kérdéseinket, kiderült, hogy nem fizetjük a bérleti díjat. Valaki megkérdezte, hogy felszámoltathatja-e Blitz a klubot, mire Abdallah azt felelte, mondjuk meg neki, hogy próbálja meg. Két hónappal később Blitz bíróságra vitte az ügyet, és a klub félmillió fontnyi elmaradásának kifizetését kényszerítette ki.
„HOGY MI A PROBLÉMA URKO VERÁVAL? A SZURKOLÓK AZT KIABÁLTÁK: SZ…R JÁTÉKOS”
A játékosok mindent megszenvedtek. A fizetések többnyire késve érkeztek a 2018 februárja és 2020 márciusa közti időszakban. Peter Clark, a „vérbeli profi”, ahogy Dean mondja, kétszer élte át a kiesés kudarcát egy idényen belül: egyszer az Oldhammel, egyszer a Buryvel. Végül visszatért az Oldhambe, három éven belül másodszorra nyerte el az Idény játékosa-díjat, majd kirúgták, mert már 37 éves volt. Végül az egy ligával magasabb szinten szereplő Fleetwoodba igazolt.
Jack Byrne azt állítja, hogy egy edzésen elkövetett szabálytalan szerelés miatt függesztették fel és mellőzték, majd egy bohóc emoji kiposztolása miatt újból felfüggesztették, mert a klub félreértelmezte az üzenetet.
David Wheater szerint az Oldham megpróbálja őt távozásra bírni azzal, hogy betette az ificsapatba, és megvonta a fizetésének 70 százalékát. Közben a szurkolókat félretájékoztatva a klub hamisan állítja, hogy a labdarúgó hátsérülést szenvedett, hiába hangsúlyozza Wheater, hogy minden rendben van vele. Az egykori élvonalbeli játékos az Under The Cosh-ban elmesélte, egy alkalommal jelezte, hogy túl kicsi rá a mez, mire az egyik edző így válaszolt: „fázni nem fogsz benne, játszani pedig úgysem fogsz”. Később a vezérigazgató is a podcast vendége volt, ahol azt állította, hogy a játékos a műfüves pálya miatt nem játszott, mondván, az rosszat tesz a hátának. A meccset gyepen rendezték, Wheater pedig mindennap edzett műfüvön az ificsapattal.
„A Teesside-ra kerültem, de arra kényszerítettek, hogy menjek vissza Manchesterbe, hogy közelebb legyek. Azt mondták, hogy csak így tudok fejlődni, végül játéklehetőséget mégsem kaptam. Csütörtökön küldtek egy e-mailt, amit csak pénteken olvastam el. Az állt benne, hogy ha hétfőn délután négyig nem megyek vissza, fegyelmi eljárást indítanak ellenem. Ez a járvány közepén történt, amikor feleségemmel és a gyerekeimmel laktunk együtt. Szerencsére egy haveromnak volt egy háza, amit éppen felújított, így odaköltözhettem.”
Az FFT a fenti állításokat összegyűjtve felkereste a klubot, de az Oldham nem kívánta kommentálni azokat, és a legfrissebb eredmények sem adnak okot bizakodásra. A Hartlepool ellen hazai pályán 0–0-s döntetlen született, majd a Brentford B-csapatától kaptak ki 7–0-ra.
Scholes hét találkozó után sms-ben mondott fel
Az Oldham első League Two-idényét követően Lemszagam kiadta remekművét Víziónk és Tervünk 2019–2022 címmel, amelyben a következő célok szerepelnek:
„SOKSZOR HIBÁZTAM”
„Élvezetes játékot játszani az Oldham Athletic hagyományai szerint – gyors ritmusban, kifinomult technikával.” Minden klubnál optimista hangulat lengi körül a hagyományokat, és az előző idényben az Oldham szerezte a második legtöbb gólt a League Two-ban. Csak éppen 12-vel többet kapott, mint bárki más. „A tizennyolcadikok lettünk – sóhajt Dean. – Nehéz volt elfogadni annak fényében, hogy milyen sok találatot szereztünk. Akár jól is elsülhetett volna – mondja Conor McAleny, aki először volt részese ilyen gólgazdag idénynek –, az eredményes gólszerzés a feljutás egyik záloga lehetett volna.”
McAleny 28 évesen, 28 felnőtt ligában elért góllal érkezett az Oldhambe, és további 21-et szerzett, mielőtt továbbállt a Salfordba.
„Célunkat az akadémiai képzés és az egész Európát átfedő toborzási rendszerünk által érhetjük el, amelyet kiváló edzői és menedzseri tevékenység támogat.”
Lee Johnson 2015. februári távozása óta egyetlen vezetőedző sem maradt ötven találkozó erejéig a csapatnál.
„Eladtuk Tom Hamert harmincezer fontért – teszi hozzá Dean. – Most tündököl a Burtonnel. Ha számításba vesszük, hogy mennyi pénzt fektettünk a képzésébe, és végül aprópénzért elkótyavetyéltük, egyértelmű, mennyit buktunk rajta.”
Az a bizonyos „egész Európát átfedő toborzási rendszer” pedig nagyszerű játékosokat fedezett fel és hozott… honnan is? Hozott egyáltalán valakit? „Dylan Bahamboula valószínűleg a bajnokság egyik legjobbja – mondja Shipman. – Először az emberek méltatlankodtak, hogy Bulgáriából igazoltunk játékost. De mielőtt megszereztük volna, még a Swindonnál is volt próbajátékon. Szóval azért mégsem olyan, mintha egy szerencsevadászt hoztunk volna a világ másik feléről.”
„El kívánjuk érni a League One-t három éven belül. A Championship a reális tervek alapján nem azonnal, de öt év munkájával megközelíthető.”
A másodosztály valóban elérhető lenne, ha előbb az Oldham túlélné a jelenlegi idényt, és utána minden évben eggyel feljebb jutna.
„Stabilizálni a klub pénzügyeit és a csapat játékát.” Itt van, végre. Lemszagam SWOT-analízise a szurkolók elköteleződését az erősségek közé sorolja. Most aztán megtapasztalhatja. Az elődök folyamatos kritizálása még érthető is lenne, hiszen komoly összegeket fordított a lyukak befoltozására, de csak újabb lyukakat talált vagy csinált. „Azt nem mondom, hogy én vagyok a legjobb tulajdonos – ismerte el szeptemberben. – Sokszor hibázok, de ezekből tanulni is tudok.”
Miközben mindenki tart az egyre makacsabbá váló tulajdonostól, a legtöbben úgy gondolják, hogy Lemszagam inkább inkompetens, mintsem rossz szándékú. Ő is csak egy ember.
A Latics hanyatlása többé nem tréfa
Testvére, Mohamed, aki sportigazgatóként a nagyszerű igazolásokért felel, kérdőre vonta a szurkolókat a fórumon, hogy miért viseltetnek ennyire erőszakosan Abdallah iránt. Mert másból nem ért, válaszolták neki. Miután Mohamed kijelentette, hogy „nagyszerű munkát végzett”, és a szurkolók csak kinevették őt, őszintén sértettnek tűnt.
Abdallah tudja, hogy nem népszerű, ettől függetlenül megjelenik a szurkolói fórumokon. Az Oldham leszállította a belépők árát a világjárvány után, így náluk lehet legolcsóbban bérlethez jutni a Football League-ben. Aki a kiesés után vásárolt belőle, még ingyen sálat is kapott (a legtöbbet tiltakozásul visszaküldték). A North Stand új neve The Joe Royle Stand, és a szurkolók új címert is választottak, amiben közösen állapodtak meg.
De a gesztusok önmagukban nem elegendőek. A szurkolók eredményeket várnak a pályán és azon kívül, ez lehet a gyógyír az Oldham gyötrelmeire. Az aranykorban, a Premier League 1992–93-as indulásakor egy héten három győzelmet könyveltek el, és gólkülönbséggel elkerülték a kiesést az élvonalból. Talán most is jön egy megmentő.
Ha igen, akkor a leckét mára mindenki tudja. Beszédes, hogy az Oldham új címere nem tartalmazza a klub mottóját. Pedig sohasem volt aktuálisabb: Merj bölcs lenni!
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. decemberi számában.)
