Ha csak a száraz tényeket vesszük alapul, Paul Gascoigne három római idénye sok mindennek mondható, csak épp emlékezetesnek nem. A középpályás 47 bajnoki, illetve kupameccsen lépett pályára, de teljes 90 percet ezek közül csak 17 meccsen teljesített, és mindössze hat gólt szerzett. Nehéz lenne legendásnak titulálni.
A Gazza-kultusz azonban ennek ellenére hatalmas a Lazio-szurkolók körében, és gyakran hallatszanak az őt éltető énekek a Curva Nord (Északi Kanyar) – a leghíresebb ultracsoport helye a stadionban – felől. Az idő megszépítette az emlékeket, a YouTube-videókon a vigyorgó Gazzát látjuk, amint rágót kér a játékvezetőtől, vicces hosszú hajat visel („Úgy akartam kinézni, mint Mick Hucknall, a Simple Red énekese”), és a csapattársak gatyáját rántja le. A könnyek és dührohamok, a mélyebb lelki gondok jelei többnyire feledésbe merültek.
Dino Zoff, Gascoigne edzője, majd később a Lazio elnöke sajnálattal vegyes szeretettel emlékszik a közös munkára. „Soha nem tudok rossz kedvvel gondolni rá. Mégis nagyon sokszor feldühített. Gazza soha sem úgy viselkedett, ahogy egy igazi profinak kellene. Igen, sokszor nehéz volt bánni vele, de bármit meg tudott csinálni. Az edzésen és a pályán is ő volt a legjobb.”
Gazza összetévesztette Luca Marchegianit egy jégkrémmel
A Lazio eredetileg 8.5 millió fontos vételárról állapodott meg a Tottenhammel 1991-ben, három héttel az FA-kupa döntője előtt. A pénzügyi gondokkal küzdő észak-londoni klub szívesen tette pénzzé egyik legnagyobb értékét, aki még mindig az előző évi vb fényében sütkérezett. A Wembleyben a kupadöntő 17. percében Gascoigne térdmagasságban rúgta fel a Nottingham Forest játékosát, Gary Charlest, amiért végül alaposan megfizetett: Gascoigne térdében elszakadt az elülső keresztszalag, így hosszú kihagyásra számíthatott, ennek megfelelően az átigazolási díj is csökkent, 5.5 millió fontra. Később egy éjszakai klubban történt baleset súlyosbította térdsérülését, és pályafutása során nem utoljára felvetődött, hogy esetleg nem léphet többet pályára. Az olasz sajtóban is egyre gyakrabban emlegették, hogy az ambiciózus elnök, Sergio Cragnotti által vezetett klub talán a Serie A történetének legnagyobb melléfogását követte el.
Zoff Gazzáról: „Sohasem
úgy viselkedett, ahogy egy igazi profinak kellene”
A következő esztendőben Cragnotti már arról beszélt, hogy a Lazio jelentős kihívója lehet az egyeduralkodó Juventus, Milan duónak, és Gascoigne személyében megérkezett az új Maradona, aki köré csapatot lehet építeni. Mire a játékos befutott a Fiumicino reptérre bermudában és „100 százalék Lazio” feliratú pólóban, a szurkolók várakozása egyre nőtt (egy női drukker megsérült a tülekedésben). Az olasz sajtó azonnal kikezdte látható súlyproblémái miatt („A floridai nyaralás, úgy tetszik, hatalmas károkat okozott” – tűnődött a La Stampa újságírója), de Gascoigne megnyugtatott mindenkit, hogy nincs ok az aggodalomra: „Két-három kilót leadok edzésen, és minden tökéletes lesz” – mondta, majd vállat vont, és egy cumival a szájában kisétált.
Bár nem ő szerződtette, Cragnotti mégis szerette volna, ha sztárja azonnal játszhatna. Zoff azonban sokkal óvatosabb volt, és aggályai voltak a játékos erőnlétét illetően. Hét új futballistája volt, öt külföldivel kellett sakkoznia, ugyanis egyszerre csak három légiós lehetett a keretben. Thomas Doll, a német középpályás 1991-ben érkezett a Hamburgtól, és máris elégedetlen volt a helyzettel.
„Miért mindig Gascoigne-ról kérdeznek? – panaszkodott egy újságírónak. – Nem szoktam a többi játékosról beszélni, és nincs mit mondanom, pláne róla.”
A lófarok oka: „Úgy akartam kinézni, mint Mick Hucknall”
Gascoigne végül az új szezon negyedik fordulójában mutatkozhatott be (17 hónappal a szerencsétlen kupadöntő után), a Genoa ellen az Olimpiai Stadionban, 70 ezer néző előtt. Csak 45 percet kapott, a félidőben lecserélték, ugyanis attól féltek, hogy újra megsérült. A meccs végül 1–1-re végződött (ez volt zsinórban a Lazio negyedik döntetlenje), és már a szurkolók is kifütyülték kedvenceiket. Gascoigne többségében pozitív kritikákat kapott a másnapi lapokban, de már többen feltették a kérdést, hogy vajon hogy férnek majd meg Doll-lal, aki szintén hasonló poszton játszott.
Az első hónapok olyan jól sikerültek, mint amilyen jól Gascoigne érezte magát az Örök Városban. Központi szerepet játszott a Parma 5–2-es kiütésében (ez volt első győzelmük a szezonban), és egy igazi fantasista vonásait mutatta („Varázslatos lába van” – áradozott a Corriere della Sera), minden készen állt a novemberi római derbire, amire máig úgy emlékeznek, mint a Biancoceleste mezében nyújtott legszebb teljesítményére.
A Lazio a pályaválasztó, a Roma szurkolói kiszemelik az új focistát, és igen keményen bánnak vele, szexuális hajlamairól költenek rigmusokat, csokikat dobálnak a pályára (Gascoigne fölkapott egyet, kibontotta és befalta az ugató Giallorossi szurkolók orra előtt). A Roma szerezte meg a vezetést Giuseppe Giannini révén, majd Beppe Signori szabadrúgásából Gascoigne fejelte a labdát a hálóba három perccel a meccs vége előtt, ezzel egyenlítve és megszerezve első gólját a klub színeiben. Könnyek között hagyta el a pályát, míg körülötte mindenhol eszelősen megtébolyultak az emberek. A Gazza-mánia kezdett fékezhetetlenné válni.
A Lazio szurkolói örökké szeretni fogják Gazzát a Romának az utolsó percben lőtt góljáért
Hetekkel később szerzett egy lenyűgöző szólógólt a Pescara elleni Olasz Kupa-meccsen (később beismerte, hogy ittasan játszott). Gascoigne felvillanyozta az egész csapatot. A pályán briliáns technikájával és felfutásaival tökéletes ellentéte volt Signorinak, azon kívül pedig csibészségével és gondtalan életmódjával új színt vitt a calcio konformista keretei közé. „Teljesen őrült volt – mondja Aaron Winter, az egykori holland válogatott és csapattárs. – Egy este a barátnőmmel a bejárati ajtónk előtt találtuk úgy, hogy csak egy napszemüveg volt rajta. Csak állt ott, és megkérdezte, hogy tehet-e értünk valamit, mint egy jó szomszéd. Amit mindennél jobban szeretett csinálni, hogy felhúzza Zoffot, de biztos vagyok benne, hogy még Zoff is szerette.”
Gazza római tartózkodása alatt gyakorta mutatta meg naturista énjét. Rendszeres trükkje volt, hogy a csapatbuszon egy szál semmiben üldögélt, és Zoff elmesélte, hogy egyszer egy szálloda halljában tartott csapattalálkozón jelent meg teljesen meztelenül, majd a hahotázó főnökének arra panaszkodott, hogy nem volt ideje felöltözni.
Luigi Carino, az egykori Lazio-védő így emlékezik.
„Egy napon felhívott, hogy vegyem fel útban edzésre. Délután kettő volt. Bementem háza kapuján, amikor hirtelen megjelent a másik oldalon, és bezárt. Ott ragadtam este nyolcig. Aztán másnap el kellett magyaráznom Zoffnak, hogy miért nem tudtam edzésre menni. Nagyon dühös volt. De tudod, Gazza mindig nagylelkű volt. Ha elutazott valahova az angol válogatottal, mindig hozott valami ajándékot a kisfiamnak, nekem pedig cigarettát.”
„Játssz nyílt lapokkal, kölyök, te is úgy végzed majd, mint én!”
Nagy divat lett a Gazza-féle maszk viselete a Curva Nordon, sok tifosi szeretett volna hasonlítani a nagy sörivó, angol huligán Gascoigne-ra. Kedvesen pimasz személyiségétől mindenki el volt ragadtatva, de kezdett körvonalazódni egy sötétebb oldala. Szappanoperába illő kapcsolata Sheryl Kyle-lal, valamint a kíséretével – közülük is a leghíresebb Jimmy „Five Bellies” Gardner (vagy Jimmy Cinquepance, ahogy az olaszok ismerték, magyarul öthasú – a szerk.) – elkövetett csínytevések sok gondot okoztak neki. Gyakran bukkant fel egész társasága az edzőpálya körül hatalmas kombikkal, ilyenkor a csapattársak mindig azzal ugratták, hogy rákezdtek az Addams Family főcímdalára.
A szezon korábbi részében a klub egyhetes nyilatkozatstopot hirdetett. Gazza súlyával gyakorta gúnyolódott az olasz sajtó, míg a brit bulvárlapok Zoff és a játékos rossz kapcsolatáról cikkeztek, ezért a középpályás meghosszabbította saját sajtó-embargóját, és az év nagy részében nem is nyilatkozott. Giuseppe Favalli, a klub akkori fiatal védője, ma pedig a Milan őszülő veteránja úgy emlékszik, annak ellenére utált nyilatkozni, hogy ekkora nyilvánosságot kapott az élete. „Amikor nagy sajtótájékoztatót tartottak, újságírókkal Japánból, Angliából, mindenki vele akart beszélni. Ő legszívesebben bejött volna, mondott volna egy »Helló, mindenki!«-t, és azzal a lendülettel ment is volna ki.”
A hallgatást végül 1993 januárjában törte meg. Gascoigne ellentmondásos személyiségétől frusztrálva Zoff a Juventus elleni meccsen kihagyta a keretből. A játékost az Olimpiai Stadionon kívül állították meg egy kamerával, és érzéseiről kérdezték. Gazza egyenesen a mikrofonba böfögött. Emlékezetes írás született róla a Corriere della Serában – „Felfúvódott a Ködös Albion gyermeke” –, az eset körülbelül 9 ezer fontjába került, miközben a neofasiszta parlamenti képviselő (és korábbi ifjúsági Lazio-játékos), Giulio Maceratini további intézkedéseket sürgetett, megkérdőjelezve „ezen esemény által az angol polgárok udvariasságát”. Néhány héttel később, egy előkelő torinói szálloda halljában Gascoigne felemelte a jobb lábát, és az Il Messaggero egyik előkelő újságírója irányába szellentett.
A dolgok még rosszabbra fordultak a következő hónapban, amikor Róma belvárosában, a Spanyol lépcső közelében rátámadt egy fotósra. Egy arra járó csendőrjárőr vitte be a legközelebbi rendőrőrsre. A klub megkérte az akkori angol szövetségi kapitányt, Graham Taylort (aki híresen sokat foglalkozott a játékosok iszákosságával), hogy beszéljen Gascoigne-nyal az ivásról. Már messze nem pár pint barna sörről volt szó, súlyos függőség kezdett kialakulni.
Szörnyű szaga ellenére senki sem mert szólni neki
A baj azonban nem járt egyedül. Már a csapattársak is azt mondták, irritálja őket ez a mennyiségű csínytevés, és az a kevés munka, amivel Gascoigne megússza az edzéseket. Karl-Heinz Riedle, aki eleve nem örült annak, hogy nem az igazi posztján, hanem kissé hátrébb kellett szerepelnie, a sajtóban morgolódott, hogy „egy bizonyos játékos” mindig előtte van a sorban, még akkor is, ha nem teljesen egészséges. Néhány remek teljesítmény az angol válogatottban sem segített a helyzeten, többekben felvetődött, hogy Gazza vajon miért nem képes erre a Lazio mezében.
Még mindig megcsillantotta briliáns technikáját, pazar kis szlalomjait, amitől minden agyafúrt olasz védősor reszketett, és minden riporternek Maradona jutott eszébe.
Amikor a második szezonjának elején úgy döntött, hogy végre szóba áll az olasz sajtóval, igen elszánt és optimista hangulatban volt.
„Ez az én szezonom, érzem. Eljött az idő, hogy megmutassam a valódi értékemet. A szurkolók megérdemlik, hogy ezt az oldalamat is megismerjék.”
Természetesen a Curva Nord nem vesztette el a belé vetett hitét, még akkor sem, amikor egy nagyobb csoportjuk az edzőpályához vonult, és az Avellino elleni vereséget követően megrugdosták a játékosok autóit. Gasciogne-é érintetlen maradt. Egy Juve-meccsen elért gól után visszatért a mosoly az arcára, de több jelentéktelen szereplés és sérülés szertefoszlatta a reményeket, hogy újra régi fényében tündököljön.
Pletykák keringtek 1994 tavaszán, hogy a klub kész eladni Gascoigne-t egy brit klubnak (a favorit a Blackburn Rovers volt). Ekkor azonban egy edzésen, olyan szerencsétlenül ütközött Alessandro Nestával, hogy két helyen is eltört a lába. Tíz percig feküdt a földön üvöltve, amíg a mentő meg nem érkezett. Az első diagnózis szerint legjobb esetben is nyolc hónap pihenő várt rá. A klub lemondóan vette tudomásul, hogy így nem fognak tudni megszabadulni a nyughatatlan középpályástól.
Gascoigne a következő esztendő nagy részét London és Róma közt ingázva töltötte, ismét nem kerülték el a kellemetlen helyzetek, és egyre lejjebb került az ivás és a depresszió spiráljában. Időközben Dino Zoff lett a Lazio elnöke, és Zdenek Zemant nevezték ki edzőnek. A cseh szakember keze közt egyre sikeresebb csapat formálódott Signori, Pierluigi Casiraghi és Alen Boksic vezetésével, amely végül második lett a bajnokságban. Gascoigne hosszú kihagyása után már csak négy meccset játszott a Lazio csapatában.
A történet vége elkerülhetetlenül keserűre sikeredett. Májusban, amikor a szezon már majdnem véget ért, elfogyott Zoff türelme, amiért Gascoigne nem tudott játszani egy barátságos mérkőzésen. Zoff és Gascoigne újságírók, csapattársak és a klub dolgozói előtt üvöltözött egymással. Még aznap nyilatkozott Zeman.
„Már egy éve várunk rá, de még mindig nem tett semmit a Lazióért.”
Ugyanebben a hónapban sajtótájékoztatón – látszólag a könnyeivel küzdve – jelentette be Gascoigne, hogy két évvel a szerződése lejárta előtt elhagyja a Laziót. Amikor a Zoff és Cragnottival való kapcsolatáról kérdezték, így reagált.
„A barátaim voltak – egy bizonyos pontig, de aztán elárultak.”
Egy hónapon belül aláírt a Glasgow Rangers csapatához.
Olaszország – minden színes pompája ellenére – egy nagyon konzervatív ország. A mindennapi élet tele van az etikett előírásaival, hivatali nehézségekkel, és olyan szokásokkal, amik könnyen megnehezíthetik egy gyanútlan külföldi életét. Nem csoda hát, hogy ezek Gascoigne-on is kifogtak.
Ennek ellenére azonban az olaszok aggodalommal figyelik a róla érkező híreket. Luigi Carini így beszélt róla.
„A Cagliarinál dolgoztam 2004-ben edzőként. Épp a Tottenhammel játszottunk barátságos meccset a felkészülési időszakban. Elmentem a klinikára, ahol Paul volt ekkortájt, de nem engedtek be hozzá, ma sem tudom, miért. Pár évvel ezelőtt kapcsolatba léptünk az orvosával, szerettük volna meglepni. De most, azok után, ami vele történt, nem tudom, hogy megtehetjük-e. Néha még mindig abban reménykedem, hogy a betegsége is csak egy, a sok buta kis vicce közül…”
Konyhában, eszközzel
Igaz, hogy te szervezted Paul Gascoigne bemutatkozó koncertjét?
