Pályáról a kórházba: David Silva legkeményebb éve

Interjú Andrew Murray

„VÉGIG OTT VOLTAM YESSICA ÉS MATEO MELLETT A KÓRHÁZBAN. ÉLETEM LEGNEHEZEBB ÉVE VOLT”

Van olyan, hogy egy szó egészen a szívedig hatol. „Meses” – szakít félbe David Silva. Hónapok. Végig bennünket néz, de amikor bal kezével végigsimítja borostáját, meglátjuk tetoválását, amely egy csecsemőt ábrázol, mellette pedig ez áll: „Nem adom fel!”.

„Ezek voltak életem legrosszabb hónapjai.” Nem napjai, nem hetei, hónapjai.

Próbálunk válaszolni valamit. Hogyan tegyen fel az ember kérdést valakinek, aki azzal töltötte az elmúlt évét, hogy oda-vissza járt Manchester és egy valenciai kórház között, hogy együtt lehessen kisfiával, aki három hónappal korábban született, 2017 decemberében?

Silva nagyon ritkán ad exkluzív interjút. Ennek ellenérea Manchester City balettintézetének fő balerinája készségesen ült le munkatársainkkal, és a beszélgetés során nemcsak 2018 főbb eseményei kerültek szóba, hanem az a féléves harc is, amelyet fia életéért folytattak.

„Hosszú volt az út – idézi fel, és fúj egy nagyot, mintha újra azokat a napokat élné. – Hála Istennek, Mateo jól van, gyorsan cseperedik, de nem volt egyszerű. Nagyon sokkal tartozom a klubnak, a csapattársaimnak és Pep Guardiolának, mert mindenben támogattak.”

Hangja tele van érzelemmel. Nagyjából 30 perce beszélgetünk már a City akadémiáján, és szóba került játékstílusa, az is, miért ennyire jó a csapat mostanában, egy kuka, amely jelentős szerepet játszott fejlődésében, és egy antropomorf rák.

Amikor azonban a fiára terelődik a szó, minden megváltozik. A téma a szívéből jön. Részletesebben beszél róla, mint bármi másról, kivéve egyet: a másik családját. A Manchester City Football Club volt élete legjobb döntése.

Három nappal azt követően, hogy egy novemberi csütörtökön találkoztunk, David Silva és társai lefocizták a Manchester Unitedot, és hősünk szerezte a találkozó első gólját egy véget nem érő passzsorozat eredményeként. Így megy ez minden egyes héten.

Amikor a tizenkettedik percben megnyitotta a gólok sorát, csapata már 91 passzon volt túl, szemben a United öt ilyenjével, és 91 százalékban birtokolta a labdát. A hátralévő 78 perc is hasonlóképpen telt az Etihad Stadionban.

„Remekül indult – mondja Silva, amikor felidézi az idény kezdetét. – Vezetjük a bajnokságot, és nagyon úgy tűnik, hogy továbbmegyünk a BL-ben. (Továbbjutottak – a szerk.) Csodás dinamikája van a csapatnak, igyekszünk elöl nyomni az ellenfelet, helyzeteket kialakítani, és bármit csinálunk, azt bátran tesszük.”

Silva személyében testesül meg a legjobban a csapat egésze. Gary Neville hibátlannak nevezte, korábbi csapattársa, Pablo Zabaleta pedig egy szinten emlegeti Lionel Messivel.

„A kemény munka a legfontosabb – fejtegeti szürke melegítőjében és fekete baseballsapkájában. – Nincsen semmi titok. Ha valaki folyamatosan szeretne a csúcson maradni, annak dolgoznia kell.” Amióta Guardiola másfél évvel ezelőtt áttette őt a jobb szélről a középső pozícióba, labdabirtoklása mindent felülmúl.

Gyakran hasonlítják honfitársaihoz, Xavihoz és Andrés Iniestához, és hozzájuk hasonlóan könnyedén találja meg passzaival csapattársait. Már jóval tízezer passz fölött jár, azt követően, hogy 2010 nyarán 25 millió fontért Manchesterbe igazolt a Valenciából. Újságírók gyakran kiemelik, mennyire jellemzően nem angolos az a tempó, amelyet Silva diktál.

„Persze, a passz a játékom legfontosabb része – mondja. – Nélküle nem lennének helyzeteink, nem lőnénk kapura, és nem születnének gólok. Passzok nélkül nem lesz gól. Az a feladatom, hogy megkönnyítsem a csatáraink életét, hogy megtartsam a labdát, és továbbadjam.”

Röviden és velősen összefoglalta játékfilozófiája lényegét, amely egyáltalán nem áll távol attól az embertől, aki megteremtette neki a lehetőséget, hogy varázsoljon. Felsorolni is nehéz lenne, mennyi hasznot hozott, hogy Guardiola a Manchester City élére került, de az egyik legnagyobb az, amit Silvából hozott ki.

„Olyan posztra tett, ahol a jó tulajdonságaim jobban érvényesülnek. Vannak kisebb különbségek, ha az ember középen játszik, de egyértelműen ez a legjobb hely a számomra, mert nagyon szeretem tartani a labdát.”

Ez az idény indult eddig a legjobban Silva pályafutása során. A passzairól, kialakított gólhelyzeteiről talán nem is kell már szólnunk, de azt érdemes megemlítenünk, hogy újabban valódi fenyegetést jelent az ellenfél tizenhatosán belül, a 2018–19-es idény első 15 meccsén hétszer betalált a kapuba. Egy évvel korábban négy mérkőzésenként ért el gólt. Nem rossz adat egy középpályástól.

„Mindig küzdelmet jelent, ha új edzőt kapsz, és ez Guardiola esetében sem volt másképp. Az új tréner új filozófiát hoz magával, ezért muszáj új dolgokat tanulni. Mindenki felelős azért, hogy a legtöbbet hozza ki magából.”

„PEP MEGSZÁLLOTTAN DOLGOZIK, ÉS EZ A CSAPATÁN IS TÜKRÖZŐDIK. MINDIG MINDENT AZ ELLENŐRZÉSE ALATT TART”

Silvánál pedig senki sem készül keményebben, így teljesen egyértelmű választás lehetett a kapitányhelyettesi posztra. „Nagyra becsülöm Silvát – mondta egyszer a katalán mester. – Jól illik bele a spanyol futballba is, de itt, ahol az időjárás, a szél és a kemény körülmények nehezítik az életet, még inkább megállja a helyét. Sokat figyelem a játékosaimat abból a szempontból, hogy a rosszabb pillanatokban hogyan reagálnak.” David Silva áll elébe.

„Bátornak kell maradnod, hinned kell magadban, és akarnod kell a labdát, még a legnehezebb pillanatokban is – fejtegeti a háromszoros Premier League-bajnok. – Ez könnyű is, amikor minden jól megy, mert ilyenkor az ember szinte gondolkodás nélkül futballozik. Amikor viszont küszködik a csapat, nagyon sokat segíthet a többieknek. Az önbizalomból meríthetnek a legtöbbet a fiatalok.”

Röviden összefoglalva, már a múlté az a törékeny csapat, amelyet könnyedén agyoncsapott egy erősebb ellenfél. Manapság épp a City félelmetes. „Én nem is annyira félelmetesnek nevezném, szerintem inkább tisztelnek bennünket – folytatja Silva. – Ez az elmúlt idényben is látszott. Minden egyes alkalommal, amikor pályára lépünk, ez érezhető az első perctől.”

Az a meggyőző fölény, amellyel az előző kiírást nyerte a csapat, illetve az a tény, hogy a mostaniban tizenkettőből tíz meccset hoztak győzelemre, számos kommentátorral azt mondatta, hogy ez a Premier League történetének legjobb Cityje. Vajon egyetért-e ezzel Silva?

„Igen – válaszolja, mintha csak egy gyors passzt adna a pályán, majd ül, és várja a következő kérdésünket. – Hogy miért? Ebben a legnagyobb szerepe Pep Guardiolának van. Az összes edzésünk rendkívül kemény, megköveteli, hogy a legeslegjobbat hozd ki magadból. Ennek köszönhetően a pálya minden részén küzdünk a meccseken. Guardiola megszállottan dolgozik, és ez a csapaton is látszik. Minden pillanatban mindent az ellenőrzése alatt tart.”

Az előző idény csupa rekordot hozott. Érdemes ezeket is megemlítenünk. Száz pont, 106 gól, és elképesztő, plusz 79-es gólkülönbség. Mindemellett Silva 130 éves egyéni csúcsot is megdöntött. Amikor a Manchester City idegenben 4–0-ra nyert a BL-ben a Basel ellen februárban, 26 egymást követő mérkőzéséről jött le győztesen. A sorozat 2017 augusztusában kezdődött Bournemouth-ban, és ez a leghosszabb veretlenségi rekord azóta, hogy az angol bajnokság 1888-ban útjára indult. Előfordult ebben a periódusban, hogy a City döntetlent játszott vagy kikapott, de ezeken a mérkőzéseken Silva nem volt a pályán, ami azt mutatja, hogy elképesztően nagy hatással van a csapatra.

„Az előző a rekordok idénye volt – vonja meg a mérleget szerényen. – Elnyertük a jutalmunkat. Ami a saját csúcsomat illeti, nem sokat foglalkozom vele. Az elmúlt tizenkét hónap annyira keményen alakult a magánéletemben, hogy a játék volt a legfontosabb a munkámban.”

„SZTÁR VOLT. HA KICSIT NAGYOBB LESZ, SOKAT MESÉLEK MAJD NEKI ARRÓL A NAPRÓL”

Ha valaki nem tudja, milyen eredmények állnak mögötte, az talán be is éri ennyivel. Kétszer is betalált 2017. december 13-án a Swansea ellen a 4–0-s siker során, de nem volt ott a csapatban három nappal később, amikor a Tottenhamet győzték le otthon 4–1-re. Fernandinho és Benjamin Mendy neki ajánlották a diadalt, holott nem volt semmilyen hivatalos magyarázat a távollétre, csak annyit mondtak, hogy személyes okok miatt nincs ott.

Nem sokkal a Spurs elleni meccset megelőzően felesége, Yessica, három hónappal a várt időpont előtt világra hozta gyermeküket, Mateót. A csecsemő a valenciai Casa de Salud kórház intenzív osztályán küzdött az életéért. A fontos meccset iPad-jén nézte végig felesége mellett fekve, miközben Guardiola azzal tüzelte fel csapatát, hogy a győzelem Yessica, David és Mateo miatt kötelező.

Január 3-án végigjátszotta a Watford elleni, kötelező győzelemmel záruló mérkőzést, majd kiírta a Twitterre, hogy megszületett a gyereke, és köszönetet mondott a kórházi dolgozóknak, csapattársainak és Guardiolának.

„Silva bármikor mehet vagy jöhet, amikor csak akar – jelentette ki a City főnöke. – Ha pontot veszítünk amiatt, hogy nincs velünk, ám legyen. A család minden, az van az első helyen.” Hála Istennek, Mateo mára egészséges kisgyerek, a szüleivel él Manchesterben, és várja első születésnapját, ugyanakkor első hat hónapja a túlélésről szólt.

„Többet küzd, mint az apja, sokkal többet – jegyzi meg a büszke apuka, aki maga sem tudja, hogyan jutott túl ezen az embert próbáló időszakon. – Nem tudom, hogyan éltük túl, de ez volt életem legnehezebb néhány hónapja. Amikor hazautaztam, a teljes időt a kórházban töltöttem a családommal. Hosszú utak voltak ezek, pihenni nem lehet, mert egyfolytában a többieken jár az eszed. Alig ettem valamit, és hetente csak egy alkalommal edzettem a mérkőzések előtt.”

Úgy lett, ahogyan Guardiola ígérte, Silva bizonyos meccseken pályára lépett, másokon nem. Nem volt ott például a Ligakupa-negyeddöntőben, ahol a Leicestert győzték le, és az elődöntő első mérkőzésén sem, amikor a Bristolt verték meg. A bajnokságban a Newcastle elleni sikert, a Crystal Palace elleni döntetlent és a Liverpool elleni vereséget hagyta ki. Így állhat fenn még mindig veretlenségi rekordja, ami azonban egy cseppet sem érdekli.

„Nagyon sokkal tartozom Guardiolának, a csapattársaknak és a klubnak. Ilyesmi az életben egyszer történik meg az emberrel, és amíg nem, addig nem is tudod, milyen. Fejben nem Manchesterben jártam, és a menedzserünk is arra jutott, jobb lesz, ha inkább a családommal vagyok. Ha nem így alakul, valószínűleg nem tudtam volna kezelni a helyzetet.”

Még a hangja is megváltozik, amikor arról az időszakról beszél, mintha csak maga előtt látná, ahogy ott vannak együtt a kórteremben. A gyermek végül megerősödött, apja pedig a futballban talált megnyugvást. Ott volt, amikor csapata győzelmet aratott a Huddersfield ellen, és bajnok lett, majd a bulira már kisfiával utazott vissza Manchesterbe.

„Miközben ünnepeltünk, végig az járt a fejemben, milyen jó lenne, ha kivihetném Mateót a stadionba” – emlékezik vissza. Amikor a gyermeket végleg kiengedték a kórházból, már megvolt a terv, miként mutassák be a City családnak. Arra jutottak, hogy az Etihadban láthatja majd a nagyközönség az új idény első mérkőzése előtt a pályán, amikor az ellenfél ismét a Huddersfield lesz.

„Természetesen ő volt a legnagyobb sztár aznap – állítja Silva. – Ha egy kicsit nagyobb lesz, gyakran mesélek majd neki arról a napról. Többet, mint arról, hogy megnyertük a Premier League-et, többet, mint bármiről. Minden másodlagos a család egészségéhez képest.”

A család mindig is kiemelt szerepet játszott életében. Arguineguínban született, Gran Canaria nyugati partján, és a mai napig szoros kapcsolatot ápol rendőr apjával, és édesanyjával, aki takarító volt a helyi Anfi hotelkomplexumban. A nagynénik, nagybácsik és nagyszülők mind ott laknak a közelben. A helyiek odafigyelnek egymásra, és az egész közösséget összehozta, amikor ötéves unokatestvére 2001-ben meghalt rákban. Gyermekként arról ismerte mindenki, hogy unokatestvérével, Ranzellel állandóan egy labdával mászkáltak mindenhova. Ha épp nem volt a keze ügyében labda, a nagyanyja inkább összetákolt neki egyet rongyokból, vagy adott egy narancsot, esetleg krumplit.

„Sosem fordult elő, hogy labda nélkül maradtam volna – magyarázza Silva. – Szerencsére az időjárás kiváló mifelénk, úgyhogy az utcán, a strandon, az iskolában és bárhol másutt is, állandóan fociztam. Tényleg állandóan.”

Vérében volt a játék. Apja, Fernando amatőrként futballozott a Club Deportivo Arguineguín csapatában, amely a spanyol negyedosztályban harcolt, az utóbbi néhány évben pedig azon dolgozott, hogy a faluban a gyerekeknek sokkal több lehetőségük adódjon játszani.

„Apám gyakran elvitt az edzéseikre – mosolyog Silva. – Lerakott bennünket az unokatestvéremmel a kapu mögé, és úgy hagyott. Egyszer egy csapattársa eltörte a kezemet! A kapura lövést gyakorolták, én pedig túl közel álltam hozzá. Kinyújtottam a kezem, a labda eltalálta, és már indultunk is a kórházba. Nem is nagyon akartam kapus lenni. A kapu mögött, sosem felejtem el, volt egy kör alakú konténer, amibe a műanyag hulladékot teszik. Órákat töltöttünk el azzal, hogy betaláljunk ebbe a kukába. Nagyon élveztem.”

Kitartóan csiszolta technikáját, miközben ő maga észre sem vette ezt. Gyakran adott saját magának házi feladatot, ült a tévé előtt kezében jegyzetfüzettel és tollal, és szorgalmasan leírt mindent, amit Michael Laudrup – két gyerekkori példaképe közül az egyik – csinált a pályán, hogy lemásolja a Barcelona és a Real Madrid játékmesterének minden mozdulatát. A másikért nem kellett messzire mennie. „Juan Carlos Valerón Arguineguínból származott, és apámmal is játszott fiatalkorában. Remek fickó, onnan származik, ahonnan én, gyerekkoromban felnéztem rá.”

Valerónt a spanyol sportújság, a Marca úgy emlegette: a „spanyol Zidane, csak jobb”, és több mint egy évtizeden át ő volt a Deportivo La Coruna középpályájának ékköve, 2002-ben Király-kupát nyert csapatával, és 46-szor szerepelt a válogatottban. Nem semmi, hogy a kis település, Arguineguín két ilyen kaliberű játékost adott Spanyolországnak.

„Valerón játszott velünk, amikor a kapu mögött várakoztunk, amikor pedig meglátott a tengerparton, mindig adott valami tanácsot – folytatja Silva. – Arguineguin kisváros, de mindenki nagyon szereti ott a focit. A Kanári-szigetek része vagyunk, és ez büszkeséggel tölt el. Az a mondás járja, hogy aki onnan származik, az inkább brazil, mint spanyol. Nem tudom, így van-e, de szeretem, ha nálam van a labda, és tudom kezelni.”

„A MANCHESTER CITY NAGYON AKART. ÉLETEM LEGJOBB DÖNTÉSE VOLT”

Az ifiéveket San Fernandóban járta végig, és hamar feltűnt, mennyire tehetséges. Próbajátékon volt a Real Madridnál, ahol elbűvölte a későbbi spanyol szövetségi kapitányt, Vicente del Bosquét, mégsem csaptak le rá, alacsonynak tartották. A Valencia nem finnyáskodott, és nem sokkal később a 14 éves gyermek mondani is alig merte szüleinek, mennyire szeretne hazakerülni.

„Nagyon kemény időszak volt – idézi fel Silva, aki reggelente felhívta a nagymamáját. – Tizennégy évesen a hátam mögött hagytam mindenkit, a családomat, a barátaimat, mindenkit, és új életet kezdtem egy klub bázisán. Az ilyesmit nem is érti az, aki ezt nem élte át. Két esztendő után a testvérem és az anyukám Valenciába költözött, egy évvel később az apukám is, mivel állást kapott a klubtól. Tudták, hogy nehéz időket élek át.”

Akkoriban, 2004 és 2006 között egész idényeket töltött kölcsönben az Eibarnál és a Celta Vigónál. Így került Spanyolország legnedvesebb régiójába az északi parton, és ez már jó felkészülés volt a folytatásra.

„Muszáj volt hozzászoknom, olyan volt, mintha Angliában élnék. Meg kellett barátkozni az időjárással, ez alapvető. Szerintem erősebbé válik, aki hajlandó megmozdulni, kilépni a komfortzónájából.” Amikor visszatért a Valenciába, már tisztelték a La Ligában, mivel a Celtánál remek formában játszott. Így lett Európa egyik leginkább kívánt fiatal tehetsége. A klub összesen 135 millió fontnyi összeget kért érte és az életveszélyes csatárért, David Villáért.

„Szomorú, de ilyen a futball” – mondta még 2010-ben, két hónappal azelőtt, hogy elhagyta a Valenciát, a FourFourTwo-nak. Tudni lehetett, hogy távozniuk kell, mert a klub 500 millió eurós adóssággal küzdött. Nagyon sokan tippeltek ekkoriban a Barcelonára vagy a Real Madridra, utóbbi amúgy is bánta, hogy korábban lemondott róla. Silva azonban a Manchester Cityt választotta, azt a csapatot, amely ekkor még csak kereste önmagát, és éppen, hogy csak elkezdett odaáramlani a pénz. Vajon miért?

„A City akart engem a legjobban, és ezért mindenre hajlandó volt. Mások csak érdeklődtek, de Roberto Mancini már az idény vége előtt felvette velem a kapcsolatot, érdeklődött, mennék-e, és elmondta, fontos része vagyok a terveinek. Ha valaki azt mutatja, hogy ennyire fontos vagy neki, valószínűleg követni fogod a szíved. A futballban ez volt életem legjobb döntése.”

Merész kijelentés, de ha azt nézzük, hogy kilenc nagyobb trófeát már bezsebelt, és még számos további várható, akkor nagyon is igaz „Sohasem reméltem, hogy ennyi elismerés összejön. Egyedül arra vágytam, hogy gyorsan beilleszkedjek Manchesterben. Kezdődött az FA-kupával mindjárt az első idényemben, majd jöttek a bajnoki címek.”

A második éve végén született meg az a bajnoki aranyérem, amelyet egyetlen Manchester City-szurkoló sem feled majd soha. Silva szögletéből született meg Edin Dzeko egyenlítő gólja a 92. percben, majd jött Agüero híressé vált győztes gólja, amely az első helyről is döntött.

„Mindvégig hittünk magunkban – emlékezik arra, mi is járt a fejében, amikor a szögletet beívelte. – Küzdenünk kellett, és megérdemeltük a győzelmet. Ennél csodálatosabban nem is nyerheti meg senki a Premier League-et. Érezhetően megváltozott a klub a győzelmet követően.”

Silva volt a változás katalizátora. Nemrégiben meg is választották a Manszúr-korszak legnagyobbjának. Vannak, akik a legendás Colin Bell elé helyezik, és az egyesület mindenkori legjobbjának tartják. Bellnek is ez a véleménye. „Nagyon büszke vagyok, amikor ilyet hallok, a szurkolók ott vannak hétről hétre, úgyhogy nincs is náluk jobb ítész. Az ilyen vélemények miatt akarok továbbfejlődni. Büszke vagyok.”

Akkor is az lehetett, amikor épp egy hatalmas vörös rákkal találkozott. Nem sokkal az előtt, hogy velünk leült, az edzőpálya parkolójában randizott gyéren öltözött szurkolókkal. A legjobb strandviselet egy hét nyaralást jelent Silva lakosztályában az Anfi Hotelban, ahol az édesanyja korábban dolgozott. Sorban lőtte a szelfiket a legváltozatosabban, például banánnak öltözött drukkerekkel, miközben végig a közelgő rangadóval viccelődött, és alaposan feldobta a rajongóit.

„Voltak annyira bátrak, hogy így öltözzenek, különösen ebben a szörnyű időben – mondja nevetve. – Otthon érzem magam. Szeretem a várost, nyugodt, bármikor végigmehetsz az utcán, senki sem piszkál.”

Pedig jobban tennék a manchesteriek, ha szóba elegyednének vele, mert nem biztos, hogy erre még sok lehetőségük marad. A 32 éves sztárnak 18 hónapja van hátra a szerződéséből, és nem is titkolja, hogy szeretne majd hazamenni, és a földijeit erősíteni a Las Palmas csapatában.

„Mindig is a Las Palmas játékosa szerettem volna lenni, minden meccsüket nézem a tévén, de a fociban sosem lehet tudni. Nem tudom, milyen állapotban leszek mentálisan és fizikálisan, amikor lejár a megállapodásom. Így most még nem tudom, hogy megyek-e majd, vagy maradok. Minden attól függ, hogy éppen akkor hogyan érzem magam.”

A válogatottól augusztusban 125 fellépés, két győztes Európa-bajnokság és egy megnyert világbajnokság után elköszönt. Beszélgetésünk után egy héttel ő végezte el a kezdőrúgást a spanyol nemzeti csapat barátságos meccsén az Estádio Gran Canariában.

„A Spanyol Labdarúgó-szövetség már rég bejelentkezett, hogy vállalom-e – mondja feszülő kebellel. – Nagy megtiszteltetés, mivel büszke lokálpatrióta vagyok. A mérkőzést a szűkebb hazámban rendezik az enyéim előtt. (Azóta le is játszották, a spanyolok 1–0-ra nyertek a bosnyák válogatott ellen – a szerk.) Mindent beleadtam spanyol mezben. Csodálatos élményt jelentettek a sikereink, különösen a 44 éve várt diadal a 2008-as Európa-bajnokságon. De nem csak az elismerések számítanak, mindörökre része lehetsz egy csapatnak. Éreztem a teljes nemzet súlyát és támogatását.”

Most tehát Silva csak a Manchester Cityre koncentrál. „Az előző idény csodálatos volt – folytatja –, jó lenne, ha megismételhetnénk. A Bajnokok Ligáját nem nyertük meg, ezúttal jó lenne. Az elmúlt év azonban Mateóról szólt. Az ilyen pillanatokban érzem, mi a különbség egy átlagos klub és a Manchester City közt. Máshol másképp alakult volna.”

Kicsit előrehajol, hogy nyomatékot adjon szavainak. „Aquí somos una familia.” Itt mindnyájan egy nagy család vagyunk. Család. Csak egy szó, de a szívedig hatol. Ha David Silva ejti ki, pontosan tudja, miről beszél.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. januári számában.)