Szöveg L. Pap István
Majdnem tíz évet várt rá Amerika, hogy likvidálja a terroristavezért, és Obama népe megkapta, amit akart: Oszamát. 2011. május 2-án a pakisztáni Abbottabad városában egy helikopterekkel szállított és megtámogatott különleges egység rajtaütött Bin Ladenékon, és tűzharcban végzett az Egyesült Államok mumusával.
Vagy nem.
2001. szeptember 11. óta ugyanis annyian és annyiszor vonták kétségbe az Oszama bin Ladennel és az al-Kaidával kapcsolatos hivatalos amerikai véleményeket, hogy ne csodálkozzunk, ha holttest nélküli halála kapcsán is több a kétely, mint a bizonyosság.
Biztosan csak azt tudhatjuk, hogy az 54 évesen (vagy korábban…) elhunyt dzsihádista vezető a futball iránti szerelmében is megszállott volt. Maga is rúgta a bőrt kisgyerekként Rijádban, ahol, akárcsak a világon mindenütt, a legfőbb szórakozást a foci jelentette. „Kőkemény csatákat vívtunk, reggeltől estig a pályán voltunk, vérre menő ütközetek voltak ezek, amelyekben mindenki odatette magát – emlékezett a gyermekkori barát, Kaled Batarfi. – Kivéve Oszamát. Ő volt közöttünk az egyetlen, aki pusztán a játék öröméért jött le közénk, imádta a futballt.”
A tálibok az afgán hegyek között unaloműzőnek is használták a futballt
Amikor 2001 szeptemberében New Yorkban ledőltek a World Trade Center ikertornyai, az Oszama bin Laden által vezetett szervezettel és vezérével lett tele a sajtó. A jó szemű angol bulvárlapok például arról sem feledkeztek meg, hogy 1993–1994-ben, amikor az akkor a harmincas évei közepén járó Oszama egy műtétre várva Londonban élt, olthatatlan szerelemre gyulladt az Arsenal iránt.
Miután az Egyesült Államok az al-Kaidára és Oszamára húzta a 2001-es merényleteket, az ijedt arsenalosok gyorsan örökre kitiltották a Highburyből, majd az Emiratesből a nyugati világ főellenségét, ahogyan a szóvivőjük 2001 novemberében nyilatkozott: „Láttuk az újságokat. A jövőben Oszama nem teheti be a lábát a stadionunkba.” Esze ágában sem volt.
Persze, túlzás lenne azt állítani, hogy a dúsgazdag szaúdi családból származó terroristavezért ki sem lehetett robbantani a Highburyből, de a legnagyobb meccseken személyesen is ott volt. Életrajzírója, Adam Robinson összesen négy esetet említ, köztük az Ágyúsok 1994-es Kupagyőztesek Európa-kupája-menetelésének két emlékezetes mérkőzését, a belga Standard Liége elleni nyolcaddöntő 3–0-s első felvonását (a liége-i visszavágón nem volt ott, pedig láthatta volna, amint Wrighték hetet vágnak), és a Paris Saint-Germain elleni elődöntőbeli 1–0-t, amit egyik kedvence, Kevin Campbell találatával nyert meg az Arsenal.
Az al-Kaida vezére pontosan tudta, milyen nagy a futball közösségépítő szerepe
Viszont a Highbury hangulata örökre beégett Oszama emlékezetébe, később sem mulasztotta el emlegetni, milyen hatással volt rá a lelátói tömeg, amelyhez foghatót soha sehol nem látott. Londonból mindenesetre egy Ian Wright feliratú Arsenal-mezzel utazott haza, Szaúd-Arábiába, ezt vitte ajándékba a sorban a harmadik feleségétől származó kisfiának, Abdullahnak. (Az már csak hab a tortán, hogy amikor az Oszama bin Laden Ágyúsok iránti rajongásáról szóló hírek napvilágot láttak, az Arsenal honlapján egy fórumozó még hálálkodni is kezdett, mondván, így legalább biztosan nem Észak-London lesz a brit fővárosban az al-Kaida első számú célpontja…)
Az idilli kép persze legkorábban 2001-ben sokat csorbult, ezt követően ugyanis Oszamát már a fél világ kereste. Jobbára Afganisztánban, ahol az al-Kaida első embere a Tora Bora barlangrendszerében vezette az orránál fogva Amerikát, és igyekezett meglógni az Egyesült Államok teljes hadigépezete elől. Kabulban, még az első időkben, már-már rajtaütött a világhatalom, ám egy, korábban az első számú főellenséget rejtő házban mindössze korabeli Arsenal-programfüzeteket és – tulajdonképpen akár dagaszthatná is a keblünket a büszkeség – FourFourTwo magazinokat leltek, az akkori világsajtó szerint súlyosan vesebeteg, ezáltal dialízisre szoruló mumust nem. (A vesebetegség amúgy éppen Oszama halálhíréig tartotta magát a világsajtóban, azóta villámgyorsan cáfolták, most a kommandós akciók helyszínén talált pornóújságokkal deheroizálják a főgonoszt. De sebtében olyan videók is napvilágot láttak, amelyekben pakisztáni gyerekek panaszkodnak arra, hogy bezzeg az abbottabadi ház kőkerítése mögül sohasem dobták vissza a behulló krikettlabdákat… Mintha Oszama bin Laden karakterén még lenne gyilkolnivaló.)
No de vissza a világ kedvenc játékához! Az Egyesült Államok védelmi minisztériumát 2001 végén már minden érdekelte, ami Bin Ladennel kapcsolatos, így egyebek mellett két olyan nyilatkozatot is iktattak, amelyek a labdarúgással kapcsolatosak. Az egyik szerint Bin Ladennek volt egy visszatérő álma, amelyben a futballpályán csap össze Amerikával, és az ellenfél, avagy az ellenség minden játékosa pilótaruhában fut ki a gyepre; a másik pedig arra a hasonlóságra hívja fel a figyelmet, amely egy videofelvételen a World Trade Center elleni merényletet a televízió előtt ünneplő egyiptomi család viselkedése és a lelátókon tapasztalt gólöröm között áll fenn.
Még 2006-ban, amikor Szaúd-Arábia egy másik iszlám állam, Tunézia ellen harcolt a németországi vb-n, a német Der Spiegel hosszas elemzést közölt arról, hogy az afgán hegyek között bujkáló Oszamára most kell lecsapni, hiszen bizonyosan egy televízió előtt ül, és az al-Kaidánál, no meg a személyes sorsánál is jobban érdekli, hogy mire megy a szaúdi válogatott a vb-rivális ellen.
A 2010-es, dél-afrikai világbajnokság kapcsán a Newsweek hasábjain dr. Scott Atran amerikai-francia antropológus (a futball és a terrorszervezetek közötti kapcsolat kutatója – nem vicc, tényleg van ilyen) elmélkedett arról, hogy az iszlamista terroristák számára a futball a második legfontosabb dolog a világon, természetesen a dzsihád után. Mi több, az új tagok toborzásánál is előszeretettel nyúltak, illetve nyúlnak a sporthoz, ezen belül is mindenekelőtt a labdarúgáshoz.
A Hamász-vezető, egyben gázai miniszterelnök Iszmail Hanijeh a gázai al-Sate csapatában játszott, Abbász Atvit pedig, aki a libanoni al-Ahed játékosa, egyenesen a hírhedt Hezbollah szponzorálja. Oszama is felismerte a futballban rejlő közösségformáló lehetőségeket, és nem csupán a pályán, ahol egyébként általában középcsatárként villogott. „Igazi futballrajongó volt!” – emlékezett Bin Ladenre egykori személyi testőre, Nászer el-Bászri.
„Amikor kisgyerek volt, rendszeresen szervezett focimeccseket – állította róla Lawrence Wright, a New Yorker publicistája az al-Kaida történetéről írt könyvében. – És később is tudatosan épített a sportra, tudta, hogy a csapatépítésben mekkora a futball ereje.” A labdarúgás ugyanis nemcsak a civil mindennapokban, de például a 80-as évek elejének afganisztáni felszabadító harcában is kihozta az iszlamistákból a bajtársiasságot, és Oszama is előszeretettel használta az egyének közösséggé gyúrására, no meg arra, hogy vallási üzeneteit átvigye a hozzá csatlakozók tudatába.
Az afgán hegyek között, az ingerszegény hétköznapokban amolyan unaloműzőnek is használták a labdát, a 2010-es vb alatt például mini-világbajnokságnak nevezték el az egymás közötti játszadozást. Ami persze a harci szellemet sem hagyta lelohadni. Atran doktor az Egyesült Államok szenátusának fegyveres testületekkel foglalkozó bizottsága előtt is fontosnak tartotta megemlíteni, az új dzsihádisták felvételénél mennyit nyom a latban, hogy tagjai-e valamely sportközösségnek. „Meglepődnének, ha tudnák, mennyi futballszurkoló van közöttük” – tette hozzá Scott Atran.
Nos, ha valahol, a FourFourTwo szerkesztőségében ezen sem lepődtünk meg.
A LABDÁK MEGSZÁLLOTTJA
Oszama bin Laden nem csupán játszotta és szerette a futballt, de megszállott gyűjtő is volt. Kollekciója futball-labdákból állt, és csaknem húsz éven át gyarapodott. Négyszáz darabot tett ki, a világ minden részéből szerezte be őket, a legtöbbet az „R” Us cégen keresztül, amely Panamától Mexikón és Kamerunon át egészen Alaszkáig számtalan helyen gyárt sportszereket. A pakisztáni Two-Humped hírügynökségnek dolgozó Sol Sand Magpie szerint a 400 labdából legalább harmincon exkluzív aláírások díszelegnek – abbottabadi száműzetésében nem kisebb nevek autogramjaiban gyönyörködött a fél világ által üldözött Oszama, mint Andrés Iniesta, Zlatan Ibrahimovic, Cristiano Ronaldo, Samuel Eto’o vagy Lionel Messi… A világfutball irigyelt csillagai alighanem szívesen lemondanának erről a kétes dicsőségről. Magpie beszélt Bin Laden egyik özvegyével, Elizabeth Bin Ladennel, aki a likvidált terroristavezér labdagyűjteményét Venezuelába tervezi postázni, a szintén nagy futballrajongó hírében álló Hugo Chávez elnök címére. Ha már Oszamát a nemzetközi jog szerint minimum aggályos akció végén likvidálták Pakisztánban, legalább a labdák túlélik tulajdonosukat, Cháveznél méltó helyen lesznek. No persze csak addig, amíg az Egyesült Államok figyelme nem fordul intenzívebben a venezuelai diktátor felé.
BIN LADENÉK MAGYAR EDZŐJE
Varga Sándor, a magyar futball fölötti szférákban is jól ismert játékosügynök, korábbi edző Mészöly Kálmán segítőjeként került a szaúd-arábiai Dzsiddába, ahol a kilencvenes évek elején trénere volt a helyi ificspatnak, többek között Oszama bin Laden két unokaöccsének is. A fiúk sokat meséltek a már akkor is legendás nagybácsiról, akinek néhai édesapja közeli jó barátja volt a Szaúd-Arábiát 1932-ben megalapító Abd al-Azíz Ál Szaúd királynak, máig ez a két legfontosabb család a közel-keleti iszlám monarchiában, mára mintegy tízezer herceggel… Oszamának is közel hatvan fiútestvére született, s bár ő maga paloták és hatalmas vagyon tulajdonosa volt, a jólétről lemondva mindig szentnek tartott céljaiért küzdött, amiért nagy tisztelet övezte a családban – emlékezett Varga Sándor Az FFT-nek nyilatkozva. „Ha például a két gazdag unokaöcs valahol a világban találkozott vele, s lelkesen mesélték a nagybácsinak európai kalandjaikat, mindig óva intette őket attól, hogy az iszlám tanításától idegen, léha életet éljenek, viselkedjenek Párizsban is ugyanúgy, és kerüljék a sztiptízbárokat, az italt, mondta, mintha odahaza lennének. A dzsiddai al-Ittihadnál egyébként a nagycsapat technikai vezetője is Oszama családtagja volt, egyik lánytestvérének a férje, Abdalla Dzsaber (képünkön burnuszban, jobbra mellette Varga Sándor és Mészöly Kálmán), s a családi kötelék mindennél fontosabb, mindent meghatározó az egyén státusát illetően Szaúd-Arábiában. Magam Oszamával nem találkoztam, amikor kikerültem Dzsiddába, már az iszlámért harcolt, akkoriban még az Afganisztánt megszálló oroszok ellen, és odahaza már nem mutatkozott. Mi már visszaköltöztünk Európába, de a régi barátokkal időnként beszélünk telefonon, és Oszama bin Laden dzsiddai rokonai arról tájékoztattak, hogy a sokáig elhagyott barlangokban, mostoha körülmények között élő „öreg” már legalább hat éve halott…
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2011. júliusi számában.)
