Szöveg Moncz Attila Fotó Getty Images
A ligha kétséges, rossz hírek közlésére nincs optimális időpont. Csak rossz vagy még rosszabb létezik. Esetleg a legrosszabb, ahogyan azt a Bayern Münchennél 2019. március 5-én megélték. Az akkor a Borussia Dortmund mögött, vele azonos pontszámmal második bajor gárda a Wolfsburg elleni Bundesliga-rangadóra, illetve a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő 0-0 utáni visszavágójára készült, amikor Joachim Löw szövetségi kapitány bejelentette: a jövőben nem számít Jérome Boateng, Mats Hummels és Thomas Müller játékára a nemzeti tizenegyben.
Rendben, az nem szerencsés, ha a két belső védő ugyan klubszinten együtt játszik, de a feltétlenül szükségesnél többet nem kommunikál egymással, ugyanakkor Müller mellőzésére még annyi magyarázat sem volt, mint a két bekkére. Mögötte még csak olyan utódjelöltek sem toporogtak, mint a centerhalfoknál Niklas Süle, Matthias Ginter, Jonathan Tah és Antonio Rüdiger. Ugyan akkoriban nem szállította ipari mennyiségben a gólokat és a gólpasszokat, ettől még egy első (vagy utolsó, ahogy tetszik) figyelmeztetés nélkül nem elegáns kivágni egy világbajnok, vb-gólkirály, százszoros válogatott futballistát. Még akkor sem, ha Löw lépéséből az az üzenet is kiolvasható, hogy együtt lettünk világbajnokok (2014), négy évvel később együtt estünk pofára (2018), de most már másoknak kell felállítaniuk a padlóról a Nationalelfet.
Nem volt elég Sami Khedira és az Erdogan-fotók miatt kivágott Mesut Özil elfelejtése, még jobban mutatni kellett, hogy itt nagy változások lesznek. Három világbajnok, 246 válogatottbeli fellépés és (akkor még) három bayernes félreállítása csak annak nem tűnt fel, aki azt sem tudja, mi a labdarúgás.
Joachim Löw a múltban sokat köszönhetett Thomas Müllernek
A 4–2–3–1-ES HADRENDBEN VILÁGKLASSZIS, MÁSBAN KIJÖTTEK A GYENGESÉGEI
Hogyan lehet reagálni egy ilyen lépésre? Rövid távon a bosszúság és a csalódottság volt az úr Müllernél. „Minél hosszabb ideig gondolkodom rajta, egyre jobban dühít a kirúgásunk módja. Legfőképpen azt nem értem meg, miért kell azt sugallni, hogy ez végleges és megmásíthatatlan döntés” – mondta nem sokkal a „nyugdíjazás” után. Hosszú távon pedig elkezdett futballozni. Az is igaz, hogy ez utóbbiban alaposan közrejátszottak a Bayern táborában történtek. Ha maradt volna Niko Kovac a vezetőedző, csak idő kérdése lett volna, mikor áll tovább, de 2019 novemberében Hansi Flick vehette kézbe a csapatot. Ő pedig visszatért ahhoz a játékrendszerhez, amelyben Müller a legjobban érzi magát.
A 4–2–3–1-es hadrendben világklasszis volt, minden másban viszont kijöttek a gyengeségei: a labda elpattant tőle, beadásai többsége használhatatlan, a kapura pedig kevésbé volt veszélyes. A Guardiola-, illetve a Kovac-korszakban tapasztalt mellőzései dacára elképesztő számai voltak. A 2009–10-es idénytől kezdve a Bundesligában egy kivételtől eltekintve rendre legalább 11 gólpasszt adott (a 2015–16-osban hétig jutott, igaz, akkor meg 20 gólt szerzett), aztán a Flick-érában ezt még alaposan meg is fejelte.
A 2019–20-as idényben Kovac tíz fordulón keresztül volt hivatalban, Müller addig a három legfontosabb sorozatban (Bundesliga, Bajnokok Ligája, Német Kupa) két gólt és hat gólpasszt jegyzett. Utána 12 gól és 20 gólpassz volt a mutatója, a nemrég záruló évadban pedig 14 gól és 41 (!) assziszt. Pedig nem tett mást, csak azt, amiről már 2011-ben is elmondta, hogy a legjobban ért. „Valahol unikum vagyok – jelentette ki akkor a Süddeutsche Zeitungnak. – Vannak a jól cselező játékosok, akik nagyjából egyformák, ahogyan a csatárok is. De ki is vagyok én valójában? Nem a szép góljaimról vagyok ismert. Viszont a legfontosabb, hogy a labda valahogy a kapuba kerüljön. Sokszor a fejemhez vágják, hogy szerencsém volt, de ha valaki egy világbajnokságon ötször is a kapuba talál, annak alighanem más oka is van.” Ahogyan annak is, ha valaki az elmúlt tíz év alapján a Bundesliga harmadik legjobb góllövőjének vallhatja magát Robert Lewandowski és Marco Reus mögött. Pedig sohasem volt technikai virtuóz, robusztus tank vagy fejelőművész, „csak” a helyzeteket remekül átlátó, az adódó lehetőségekre azonnal lecsapó futballista.
Müller és saját csapata számai láttán is egyre nőtt a nyomás Löwön, hogy hívja vissza a Bayern csatárát. Ő ugyanis a „koronakorban” elképesztő magasságokba került, a Nationalelf pedig elindult lefelé. Az Európa-bajnoki kvalifikációt kiharcolta, a Nemzetek Ligájában viszont köze sem volt a döntőbe jutáshoz, annál inkább egy arcpirító vereséghez. Ha Németország 1909-ben Oxfordban nem szalad bele a házigazda Anglia elleni 0:9-be, akkor a 2020 novemberében Spanyolországtól elszenvedett 0–6 lett volna (holtversenyben egy 1931-ben Ausztriától begyűjtött zakóval) minden idők legsúlyosabb német veresége. És ezt néhány hónappal később „sikerült” megtoldani az Észak-Macedóniától, a világranglista akkori 65. helyezettjétől kapott 2–1-es pofonnal.
Addigra, március végére három tényt lehetett rögzíteni. 1. Joachim Löw egy március elsejei Kicker-interjúban újra kitárta Müller (és Hummels) előtt a válogatott ajtaját, amit a futballszakmai kérdésekben vele szinte mindig egy húron pendülő Flick még egy „…ha valami Müller válogatottsága ellen szólna, akkor a Bayernben sem játszana” mondattal meg is toldott. 2. A kapitány a 2021-re tolódó, a történelemkönyvekben 2020-asként rögzített Európa-bajnokság végén búcsúzik posztjától. 3. Thomas Müller egy „Nagy kedvem van ahhoz, hogy a nyáron az Európa-bajnoki címért harcoljak” mondattal elfogadta a kapitány táncba hívó üzenetét.
A 2016-os Eb előtt bevette Király Gábor kapuját
Ettől kezdve pedig már csak kommunikáció kérdése volt, hogyan jöhet ki ebből a legkevesebb „arcvesztéssel” Löw. Könnyítette a helyzetét, hogy a totális generációváltást forszírozó Reinhard Grindel DFB-elnök már sehol sem volt (több balhéja közül végül egy ukrán oligarchától elfogadott órába bukott bele), sőt a kerethirdetésre már utódját, Fritz Kellert is elsöpörte a népharag nemzetiszocialista hasonlatai miatt. Akkor pedig már végképp látszott az egységfront, midőn a csapat esze, Toni Kroos ezt találta mondani: „Legalábbis megkérdőjelezem, hogy Löw hajdan elképzelt generációváltásos terve mára úgy vált valóra, ahogyan szerette volna. Az Európa-bajnokságon a lehető legjobb csapattal kell részt vennünk, azokkal a játékosokkal, akik a legjobb formában vannak, illetve akik a legjobban összeillenek. Németország egyetlen tornát sem ajándékozhat el.”
Ennél jobban megágyazni sem lehetett volna a május 19-i kerethirdetésnek, amikor is elhangzott Müller (és Hummels neve), na meg a következő indoklás. „Nem szabad teljesen megszakítani a generációváltást, de olykor érdemes felülvizsgálni a folyamatot. A koronavírus miatt egy év kimaradt a válogatott fejlődési folyamatából, ez is segítette a helyzet újragondolását. Az Európa-bajnokság külön verseny, ahova a legjobb csapatot kell elvinni, hogy a lehető legjobb eredményt lehessen garantálni” – mondta Löw. Müller reakciója is legalább ennyire elegáns volt: „A sportszakmai kihívás, hogy a srácokkal együtt újra képviselhetem a német színeket egy nagy tornán, ezzel együtt esélyt kaphatok arra, hogy Európa-bajnok legyek, nagyon izgat. A kellemes és nyitott beszélgetések során Joachim Löwvel megbeszéltük, mi az, amit a következő hetekben egymástól várhatunk.”
A népakarat nyert, de vajon nyer-e a válogatott Müllerrel? A formáját figyelembe véve botorság lenne nem kapásból igennel válaszolni, csak van két, nem elhanyagolható probléma. A Bayernnel ellentétben a német válogatottnak nincs Robert Lewandowskija, illetve ebben a csapatban nincs olyan szerepkör, amiben ő igazán otthon van. A hivatalosan csatár Timo Werner és Kevin Volland sem tudásban, sem stílusban nem hasonlítható a lengyelhez, ahogyan az olykor előretolt ékként figyelembe vett Kai Havertz vagy Serge Gnabry sem.
Müllernek pedig az ék posztja minden, csak nem a legnagyobb kedvence, hiszen ott bizonyos szintig megszűnik a szabadsága. A szélen Leroy Sané és – ha ott jut szóhoz, akkor – Gnabry biztosan kezdő, a középen szóba jöhetők közül Joshua Kimmichet nem lehet kihagyni, ráadásul Müller nem annyira dinamikus, mint Leon Goretzka, illetve nem akkora stratéga, mint Toni Kroos vagy Ilkay Gündogan. Persze, „Toni Weltklasse” koronavírusos fertőzése, illetve az abból való gyógyulásának elhúzódása még megkeverheti a lapokat. Lothar Matthäus, a német válogatottsági rekorder viszont odáig ment, hogy Müller kedvéért bármikor fel lehet áldozni Kroost…
A másik oldalról viszont jön „Radio Müller”, a minden hülyeségre első szóra kapható hangulatfelelős, aki ezzel együtt képes a vezérszerepet is betölteni. „Ha kell, ő viszi a zászlót, ha kell, hitet ad nekünk, hogy tudunk fordítani. A jelenléte és a játéka is nagyon nagy érték a számunkra” – mondta a lapzártánkig 100 válogatott meccsen 38 gólig jutó klasszisról Goretzka. Müller az, akinek a sikerre éhes fiatalok, így Kimmich, Goretzka, Sané vagy Gnabry, mindent elhisznek és hajlandóak követni a pokolba is. És ő az, aki eközben nem gátolja személyiségük fejlődését. „Thomas és Mats a karaktere alapján senkit sem nyom el. A korábbi generációkban inkább olyan típusú játékosok futballoztak, akik kizárólag maguknak követelték a vezérszerepet, a többieket pedig visszafogták. Müller viszont nagyra becsüli például Kimmichet mint motort, energiabombát és motivátort.”
Ugyanakkor afelől se legyen kétségünk, Löwnek és a trófeák alapján legeredményesebb német játékosnak, Müllernek is érdekében állt a „töltöttkáposzta felmelegítése”. Hiába csúcstartó több szegmensben is Löw (elég csak a játszott, illetve a megnyert mérkőzések számára gondolni), kapitányi tevékenysége megítélése a mostani Eb-n is múlik. Részben azért, mert Eb-aranya nincs („csak” ezüstje és két bronza), részben pedig azért, mert meg kell mutatnia, képes felállni a csapattal a padlóról. Ha feláll és nyer, Helmut Schön után ő lesz a második, aki szövetségi kapitányként vb-n és Eb-n is a csúcsra vezeti a Nationalelfet.
Niko Kovac nem igazán találta Müller helyét
Ennél jóval hosszabb a világ- és Európa-bajnok (nyugat)német futballisták névsora, ám július 11-én többek között Thomas Müller is megerősítheti amúgy is atombiztos helyét a német labdarúgás Pantheonjában.
BASLER: MEGLETTÜNK VOLNA NÉLKÜLÜK IS
Nem lehet állítani, hogy össznépi vastaps fogadta volna a világbajnokok reaktiválását. Mario Basler, a korábbi Bayern-futballista úgy véli: „Nem tudom, az-e a helyes lépés, ha visszahozok egy olyan játékost, aki az elmúlt években nem volt itt. Ha őszinte akarok lenni, én nem tettem volna. Ha valakit visszahívok, akkor alighanem olyantól veszem el a helyet, aki az előző években itt volt, illetve nagy reményeket táplált. Jó utánpótlás-játékosaink vannak, jó fiataljaink. Ideális a csapat elegye. Müllerék nélkül is jó válogatottunk van.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. júliusi számában.)
