Szöveg Paul Simpson, Mark White
1998 DENÍLSON 21.5 MILLIÓ FONT > SAO PAULO > REAL BETIS
„Imádom a családom!” – állt a szívmelengető (vagy inkább gyomorforgató?) mondat Denílson mezén 2001 szeptemberében.
A brazil középpályás minden bizonnyal azt hitte, hogy a 21.5 millió fontnyi értékű igazolása a Real Betisbe ezúttal működni fog. Az 1998-as kísérletével problémák adódtak: adózási gondok miatt nem lehetett a Barcelonáé, kénytelen volt a Betist választani. Akkor nem érdekelte az eladó Sao Paulót, hogy végül hol köt ki, csak a pénz, amelyből renoválta a stadionját. Denílson így fogalmazott: „Ez az egész »legdrágább játékososdi« kicsúszott a kezünkből. Az emberek azt hitték, megérkezem Spanyolországba, és a La Liga legtöbb gólt szerző futballistája leszek.”
Annak ellenére, hogy a Betis kiesett az 1999–2000-es idényben, és Denílson ügynöke állítólag nem fizette ki a játékost, 2001–02-ben sokat tett azért, hogy a csapat a hatodik helyen végezzen az élvonalban. Aztán ő lett a bűnbak a szurkolók szemében, hogy minden biztató látszat ellenére végül semmi sem sikerült igazán jól. Hét éve alatt tíz vezetőedző váltotta egymást a csapat élén, érthető a szurkolók bánata. Denílson több büntetőlappal (33) távozott, mint ahány gólt szerzett a bajnokságban (14). Aktív éjszakai életet élt, egy buliról egyszer a vécéablakon keresztül menekült el, amikor rájött, hogy a Manuel Ruiz de Lopera klubelnök által felbérelt magánnyomozó is jelen van.
Az elmúlt 25 évben kevés futballista játszott olyan örömmel a pályán, mint ő, persze Romário és Ronaldo kivétel ez alól. Legjobb időszakában átlépve a labdát verte át a védőket, átemelte az ellenfél feje felett, úgy, hogy oda se nézett, vagy megvert négy ellenfelet a saját térfeléről indulva. Tagja volt a 2002-ben világbajnokságot nyerő brazil keretnek, és 61 válogatott meccsen nyolc gólt szerzett. De többre is vihette volna.
A vége kóbor hanyatlás lett: megjárta a Bordeaux-t, Szaúd-Arábiát, az Egyesült Államokat, Brazíliát, Vietnámot és Görögországot. Amikor 2009-ben megérkezett Vietnámba, 32 éves volt, és egyetlen meccsével 12 ezer dollárt keresett.
Az olyan esetekben, amikor a nagyon sokat ígérő igazolások ilyen rosszul érnek véget, hajlamosak vagyunk magát a játékost hibáztatni. Rendben, a Bordeaux-t egy bérvita miatt valóban az al-Naszr követte, de az is igaz, hogy miután elhagyta Brazíliát, nagyon kevés edző tudta, hogy mihez kezdjen vele.
1968 PIETRO ANASTASI 500 EZER FONT > VARESE > JUVENTUS
Amikor Anastasi betalált az 1968-as Eb döntőjében, és ezzel hazája megnyerte a tornát, szülővárosában, Cataniában egy várandós nő annyira felizgatta magát az esettől, hogy életet adott gyermekének.
Már a kontinenstorna előtt is ő volt a földkerekség legdrágább játékosa, miután ötszázezer fontnyi összegért és néhány hűtőprocesszorért (a Varese elnöke, Giovanni Borghi egyben Olaszország legnagyobb elektronikai cégét is vezette) elszegődött a Juventushoz.
Az „Öreg Hölgy” szurkolói közül azok, akik otthagyták a déli országrészt, hogy a Juve tulajának Fiat-gyárában dolgozzanak, úgy tisztelték, mintha egy volna közülük.
Szenvedélyes, tehetséges és önzetlen volt, 78 gólt szerzett 205 Serie A-mérkőzésen Torinóban, középcsatárként tündökölt, illetve hamis kilencest játszott. Ismertebbé válhatott volna a hazáján kívül is, de egy ostoba tréfálkozás során a csapat masszőre ágyékon legyintette, és műteni kellett a heréit. Emiatt nem lehetett ott az 1970-es vb-n.
Anastasi 2020 januárjában halt meg 71 évesen. Életstílusa volt a gólszerzés. Szerinte élete legnagyobb napja nem a bármelyik bajnoki cím megszerzésre esett, de még csak nem is az Eb-győzelem volt az, hanem a 100. Serie A-találata. Az Ascoli mezében szerezte a Juventus ellen.
1990 ROBERTO BAGGIO 8 MILLIÓ FONT > FIORENTINA > JUVENTUS
Az „Isteni lófarok” nyolcmillió fontot érő igazolása a Juventusba 1990 nyarán nem egyszerűen csak a világrekordot döntötte meg, de kis híján a Fiorentinát is ledöntötte a lábáról.
Mérges szurkolók tiltakoztak, téglákat, láncokat és Molotov-koktélt dobálva, ötven ember sérült meg, nyolcat pedig letartóztattak. Baggio is hibásnak érezte magát, pedig – ahogy magyarázta később – kényszerítették, hogy menjen bele az ügyletbe. Ennél is rosszabb: Baggio sosem tudott teljesen beilleszkedni a Juventusba, 1994-ben az új edző, Marcello Lippi arról beszélt, hogy szeretné csapatát kevésbé függővé tenni Baggiótól. Sem a Milanban, sem az Interben nem találta meg a helyét, és csak hatvan alkalommal lépett pályára mindkét csapatban. Története újabb emlékeztető, hogy a labdarúgás hatalmi harc a játékos és a szakvezető között. Gabriele Marcotti sportújságíró így foglalta össze a dilemmát: „Ha játszatod Baggiót, és nem nyer a csapat, akkor egy idióta vagy, hogy beállítottad. Ha viszont nem játszatod, és nem nyer a csapat, akkor egy idióta vagy, hogy kihagytad.”
Michel Platini, a Juve egykori nagysága azt mondta róla, hogy se nem kilences, se nem tízes, inkább kilenc és feles volt. Nem kedvelte a taktikai utasításokat, nem lehetett rá számítani abban, hogy nyomást gyakoroljon az ellenfélre, és nem szívesen ment hátra védekezni, pedig ezek nélkülözhetetlenek voltak a kilencvenes évek elején, amikor a calcio közönségkedvenc lett Arrigo Sacchi mindent lehengerlő 4–4–2-jének köszönhetően.
A térdével azonban sok baj volt. Még csak 18 éves volt, amikor orvosai közölték vele, hogy soha többet nem léphet pályára. Az 1994-es vb-n öt gólt szerzett az egyenes kieséses szakaszban, de a döntőt meghúzódott combizommal játszotta végig. Sacchi sosem bocsátotta meg neki az égbe lőtt tizenegyest, amely miatt Brazília lett a világbajnok.
Francesco Totti egy kicsit kedvesebb volt, amikor egy újságírónak, aki Baggióhoz hasonlította, ezt felelte: „Én megnyertem, ő nem, erre gondol? Ő viszont egy lábbal játszotta végig.”
Lehetséges, hogy Baggio, ahogyan azt néhány edzője állította, nem volt elég következetes? Hét különböző olasz csapatban (Vicenza, Fiorentina, Juventus, Milan, Bologna, Inter és Brescia) 291 gólt szerzett 643 mérkőzésen. A válogatottban hasonló arányt produkált (27 gól 56 meccsen). Amikor a fénykorát élte, zseni volt, aki egyedül is eldöntött egy meccset. Juventusos csapattársa, David Platt ezt mondta róla egy Ancona elleni, 1992. novemberi mérkőzés után: „Öt egyre nyertünk. Baggio négyet szerzett az első húsz percben. Nem hiszem, hogy láttam valaha is ennél jobb teljesítményt bármelyik csapatomban. Fél órán át lángolt.” Ha valaki ekkora dolgokra képes, az nem hozhatja mindig ugyanazt a formát.
Alex Ferguson 1997 nyarán azt fontolgatta, hogy a 30 éves Baggio köré építi fel a United játékát. De ő nem akarta elhagyni Olaszországot, a Bolognát választotta. Miután levágatta lófarkát, hogy újjászületését így demonstrálja, 22 gólt szerzett új klubjában, és bekerült az 1998-as vb-keretbe. Nehéz nem arra gondolni, hogyan változtatta volna meg pályáját – és a labdarúgást –, ha mégis a Unitedba megy.
Csak egy és egy fél idényt játszott a legmagasabb szintű klubfutballban, mégis azt gondolhatták róla a szurkolók, amit a Fiorentina edzője, Aldo Agroppi: „Az angyalok énekeltek a lábával”. Csodagólja Csehszlovákia ellen az 1990-es vb-n még Madonnát is elkápráztatta:
„NEM TUDTAM A NEVÉT SEM, DE AZ A GÓL, ÉS AZOK A NAGY, ZÖLD SZEMEK! MEGHÓDÍTOTT”
És feltehetőleg nem csak őt.
2000 HERNÁN CRESPO 35.5 MILLIÓ FONT > PARMA > LAZIO
Amikor Crespo a Lazióra cserélte a Parmát 2000-ben, az olasz újságíró, Vittorio Malagutti azt írta az ügyletről, hogy a „tőkenyereség kiváló példája”.
A kasszarobbantó igazolás oka egyszerű volt, Sven-Göran Eriksson így fogalmazta meg: „Meg akartam nyerni a Bajnokok Ligáját”. Ez sosem valósult meg, részben azért, mert Eriksson 2001 januárjában az angol válogatott szövetségi kapitánya lett.
A média nem annyira az igazolás összegén lepődött meg, mint inkább a játékos személyén. Nem arról van szó, hogy ne becsülték volna tehetségét, de azért mégsem volt galaktikus, mint Zinédine Zidane vagy Luís Figo, a következő kettő, aki aztán rekordot döntött, amikor a Real Madrid játékosa lett. Viszont mintapéldája volt a modern csatárnak: szorgalmas, intelligens, fejjel is képes volt gólt szerezni, és veszélyesek voltak erős távoli lövései is.
Az akkor 25 éves csatár korábban a River Plate-ben és a Parmában csiszolódott. A szóban forgó váltás is bejött neki. Először mindössze négy gólt szerzett három hónap leforgása alatt, amit a következővel intézett el Erikssonnál: „Mister, nem sokat lövök karácsony előtt”. A svéd azt válaszolta, hogy karácsonyra majdnem vége az őszi szezonnak. Vette az adást, 22 találatot hozott össze az idény második felében, és ezzel ő lett a gólkirály.
További pályafutása lényegében az igazolásokról szólt. A Lazióban 73 mérkőzésen 48 gólt ért el, de a klub adósságai miatt 2002-ben eladták az Internek. A következő évben akarata ellenére a Chelsea-be került, onnan kölcsönadták a Milannak, és 2005-ben Puskás Ferenc 1962-es esete (tripla a Benfica ellen) után ő lett a második, aki két gólt szerzett BEK/BL-döntőben, de a csapata mégsem nyert. Utána az Inter következett, majd megjárta a Genoát és a Parmát, hogy az utóbbi klubnál fejezze be végleg 2012-ben.
Crespo az első, aki öt különböző klub mezében is betalált a Bajnokok Ligájában, a mindenkori argentin válogatott negyedik legtermékenyebb gólszerzője (35 gól/64 meccs), nyert bajnokságot Argentínában, Angliában és Olaszországban, illetve célba ért a Libertadores- és az UEFA-kupában. Csodás önéletrajz, de ha valamelyik klubjában egy kicsit tovább marad, vagy hosszabb ideig foglalkozik vele Carlo Ancelotti, aki a legtöbbet hozta ki belőle a Parmánál és a Milanban is, biztosan még sokkal jobb lett volna.
1952 HANS JEPPSON 52 EZER FONT > ATALANTA > NAPOLI
Jeppson a Djurgarden játékosa volt az 1950-es vb idején, amatőrként megfordult az angol Charltonban és az Atalantában is, majd 1952-ben hatalmas összegért adták el a Napolinak.
Ő indította el Olaszországot a rekorderek útján, az ottani klubok a következő 16 legnagyobb összegű igazolásból 14 esetben voltak főszereplők. Jeppson megszerzése nagyban hozzájárult a klubelnök, Achille Lauro megválasztásához Nápoly polgármesterének. Végül 52 gólt szerzett 112 mérkőzésen, és a „Nápoly bankja” becenevet kapta.
1950 TREVOR FORD 30 EZER FONT > ASTON VILLA > SUNDERLAND
„Állat voltam” – mondta magáról a walesi sztár. Brutális stílusa már a Sunderlandben, a hazai bemutatkozása alkalmával is világossá vált, hiszen mesterhármast szerzett, az egyik gólnál átlökte a kapust a vonalon.
Jól járt vele a csapata, hiszen 67 gólt szerzett 101 bajnoki mérkőzésen, és hasonlóan termékeny volt a válogatottban is, ahol 23 találkozón 38 találatig jutott. Ugyanakkor Ford és a csapat középpályása, Len Shackelton gyűlölték egymást, így a csapat is nehezen jutott előbbre. A csatárt végül eltiltották, a PSV-ben azonban sikerült új életet kezdenie.
1992 GIANLUIGI LENTINI 13 MILLIÓ FONT > TORINO > MILAN
A legnagyobbak általában egy mágikus pillanattal azonosítják pályafutásukat. Lentiniét azonban egy tragikussal tudjuk összekapcsolni.
A 24 éves csatár 1992. augusztus 2-án legkevesebb 180 kilométeres sebességgel vezette Porsche 911-ét, amikor karambolozott, és az autó kigyulladt. Az élete örökre megváltozott.
A világ legdrágább játékosát – az eggyel korábbi nyáron rekordot jelentő 13 millió fontnyi összegért szerződött a Milanból a Torinóba – egy teherautósofőr találta meg öntudatlan állapotban az árokban. Két napot töltött kómában. „Szerencsének mondhatom magam, hogy túléltem” – mondta később a balesetről, amelynek során a koponyája is betört.
Még az olasz labdarúgás szabályai szerint is igen ellentmondásos igazolás volt az övé. A Torino szurkolói fellázadtak, és rövid ideig a klub milliomos tulajdonosát, Gian Mauro Borsanót sem engedték ki a házából. Az őrületes összeg, amit a Vatikán a „munka méltóságának megsértéseként” jellemzett, arra késztette a médiát, hogy Lentini felépülését a Milan költségeinek megtérülése szempontjából vizsgálja.
Azon a nyáron már harmadszor dőlt meg az igazolási összegek rekordja, miután Jean-Pierre Papin tízmillió fontnyi összegért került szintén a Milanba, Gianluca Viallit pedig 12 milliónyiért szerezte meg a Juventus a Sampdoriától.
Mielőtt a baleset történt volna, minden jel arra mutatott, hogy sokra viszi majd. A Milan vezetőedzője, Fabio Capello, aki általában jól ítélt, azt mondta róla, hogy „Nagyon nagy tehetség volt. Gyors, erős, nagyon jó.” Lentini felsőteste sokat izmosodott, miután egy idényt a másodosztályú Anconában töltött 1988–89-ben.
Amikor az 1989–90-es idényben megtörtént az áttörés a Torinóban, ravaszságával, sokoldalúságával és kreativitásával tűnt ki a többiek közül. Bár nem volt nagy góllövő, szépen készítette elő a találatokat. Feltűnő volt gyorsasága a labdával, bár egyes szurkolók szerint tíz méterre volt szüksége, hogy a védők megveréséhez szükséges sebességre gyorsuljon.
Ha nincs a balesete, szinte biztosan ott lett volna Arrigo Sacchi 1994-es vb-keretében. A nemzetközi klubtornákkal sem volt túl nagy szerencséje: két BL-döntőt veszített el a Milannal 1993-ban és 1995-ben, egy UEFA-kupa-finálét 1992-ben, egyedül az 1994-es BL-döntő jött össze a Milannal, ezen azonban végig a cserepadon maradt. Egy évvel később is, és ezt sosem bocsátotta meg Capellónak. „Ő is összetört engem. Az Ajax elleni finálé előtt nagyon jól játszottam, mégsem engedett pályára lépni. Aznap este elhatároztam, hogy örökre abbahagyom a komolyabb labdarúgást.”
A rekord árcédula, a balul elsülő kocsikázás és a pletykák, amelyek szerint viszonya volt válogatottbeli csapattársa, Salvatore Schillaci feleségével, igencsak rossz színben tűntették fel. Ő maga így fogalmazott egyszer: „Az igazolási díjat nem te határozod meg. Neked csak élvezned kell a focit.”
Még amikor felismerte, hogy nem megy tovább a Serie A-ban – a memóriazavar és az elmosódott látás nem volt a hasznára –, akkor is vállalta, hogy az alsóbb osztályokban folytatja, és csak 2002-ben, 43 évesen vonult vissza, egy rövid hattyúdalt követően szülővárosa, Carmagnola amatőr csapatában.
Lehetett volna akkora, mint Messi vagy Baggio? Talán nem, de nem könnyű elvonatkoztatnunk attól, amit milanos csapattársa, Marcel Desailly mondott róla: „Láttuk a képességeit, azt, amit a balesete előtt tudott. Utána egészen más volt már.”
Talán nem is a gólpasszaiban és góljaiban rejlett a nagysága, hanem abban az erőfeszítésben, amit a balesete után tett. Pedig talán ő is tudta, hogy az már vesztes mérkőzés.
„KÉT NAPOT VOLT KÓMÁBAN, MIUTÁN KARAMBOLOZOTT, ÉS AZ AUTÓJA KIGYULLADT”
1987 RUUD GULLIT 6 MILLIÓ FONT > PSV > MILAN
Gullit talán sohasem tett volna szert arra a hírnévre, amely Olaszországban övezte, ha az angol edzők nem idegenkednek annyira a külföldiektől.
Az Arsenal és az Ipswich is szemet vetett a rasztás hollandra, de egyik klub sem élt a lehetőséggel. „Lehet, hogy tud valamit, de lusta és fegyelmezetlen” – értékelt Terry Neill, az Arsenal vezetőedzője.
Amit elvesztett az angol futball, látványosan megnyerte több európai. Gullit ügyes volt, gyors és sokoldalú, így igen gyorsan eljutott a holland labdarúgás csúcsára. A Feyenoord szurkolói farkasnak becézték, amiért a PSV-hez szerződött, ahol végül 46 gólt szerzett 68 meccsen.
Két évvel később azonban őket is kétségbe ejtette az akkor 24 éves Gullit, miután 1987 januárjában elment a Milan orvosi vizsgálatára. A PSV hadat üzent, lángba borult, és a Philips cég jogi apparátusát vette igénybe, hogy megküzdjön a Milan tulajdonosával, Silvio Berlusconival.
A Juventus is árgus szemekkel figyelte az eseményeket, ezért Berlusconi úgy döntött, hogy megháromszorozza a beígért bért. A végén egymillió fontnyi összeggel többe került, mint Maradona a Napolinak 1984-ben.
Lehetett volna a Milan Maradonája, szorgalmasan futó lázadó, aki mindig kimondja, amit gondol. Visító szurkolók és szirénázó rendőrautók gyűrűjében érkezett meg Lombardiába, és rögtön azt állította, hogy a sportlapok „tele vannak szeméttel”. A klub alelnöke, Adriano Galliani elnézést kért a nevében is. Csak kontraszt gyanánt: Marco van Basten elbűvölt mindenkit, amikor a klub játékosa lett. Ha őt az „Utrechti hattyúnak nevezték”, akkor Gullit lehetett volna az „Amszterdami anarchista”.
Viszont honfitársával, Frank Rijkaarddal olyan kiállást és bátorságot tanúsított, hogy az valami egészen különleges futballt eredményezett. Arrigo Sacchi Milanját a tökéletességre fejlesztették, Gullit energiája nélkülözhetetlen volt a csapat sikereihez.
Kezdetben küzdenie kellett, hogy ne veszélyeztesse semmi egyénisége szabadságát, de végül Van Basten csatártársa lett, és első, Milanban töltött idénye közepén elnyerte az Aranylabdát. Ezt követte a bajnoki cím, majd két BEK-győzelem, és nem érezte problémásnak, hogy egy nagyon híres trió egyik tagja.
„Értelemszerűen elnyered az elismerést, ha nagyon jól játszol – mondta a FourFourTwonak. – Nagyszerű volt a trió részének lenni, nagy hatást gyakoroltunk.”
1922 WARNEY CRESSWELL 5500 FONT > SOUTH SHIELDS > SUNDERLAND
Michael „Rubberneck” Gilhooley, a fejjel kiváló labdarúgó 24 órán át volt a világ legdrágább játékosa.
Új klubja, a Sunderland ennyivel később vette meg a „hátvédek hercegét”, Warney Cresswellt. Akit mindenki úriembernek tartott, mert 1922-ben egy doboz dohányt ajándékozott ellenfelének, aki korábban miatta sérült meg.
A South Shields először azt mondta, hogy játékosa az Evertonban vagy a Burnleyben folytatja 6000 fontért, végül 550-ért a Sunderlandnek adta el. Új klubja három évvel később új rekordként megszerezte Bob Kellyt.
1961 LUIS SUÁREZ 152 EZER FONT > BARCELONA > INTER
Előbb aranylabdás lett a Barcelonában, majd Suárez – nem a harapós… – követte mentorát, Helenio Herrerát az Interbe.
Azért érkezett, hogy egy fociforradalom epicentruma legyen. Míg korábbi klubja szép futballt játszott, az Inter inkább csak védekezett. Ő lett csapata ékköve, fáradhatatlanul hajtott, klubját három bajnoki címhez és két BEK-győzelemhez segítette hozzá.
Jimmy Greaves annak idején nem akart az első, fontban kifejezve hat számjegyű igazolás lenni, ezért 99 999-ért ment a Tottenhambe. Suáreznek nem voltak ilyen aggályai.
1999 CHRISTIAN VIERI 32 MILLIÓ FONT > LAZIO > INTER
Egyet pislantasz, és már szem elől is téveszted Vierit. Nem csak azért, mert a termetes csatár művészi szintre emelte a lescsapda kijátszását, de azért is, mert egy idénynél többet nem maradt csapataiban.
A kezdetektől fogva kívülálló volt. Bolognában született, Ausztráliában nevelkedett, városról városra járt a kilencvenes években, és mindenütt szórta a gólokat. Sok hozzá hasonló nomád nem hagy nyomot, ameddig nem ereszt gyökeret, ő azonban tündökölt. Kultikus figura vált belőle, elsősorban szülőhazájában, Olaszországban. Megfordult a Pisában, a Juventusban és a Lazióban.
„Kizárólag őt akarom – mondta Radomir Antics, az Atlético Madrid vezetőedzője, amikor 1997-ben körbeudvarolta a támadót. – Holtan is jobb, mint bármelyik csatár élve.”
Huszonhat éves kora előtt nyolc klubban fordult meg. Amikor azonban Marcelo Lippi – akinek irányításával a Juventus és Vieri bajnok lett – 1999-ben az Inter vezetőedzője lett, megkérte Massimo Morattit, hogy vegye meg régi emberét is Ronaldo mellé. Az Inter csak nyolcadik lett, de Vieirit nem kellett sokat győzködni. „Ez a gyengém, azért mentem az Interbe, hogy a csapattársa legyek” – mondta Ronaldóról, aki két évvel korábban került oda, szintén rekordot jelentő 19.5 millió fontnyi összegért. Még fényképeken is pózolt az olasz érkezésekor. Cserébe Vieri kifejtette, hogyan kapja majd meg a büntetőrúgások lehetőségét a braziltól, hogy ezzel is nőjenek aranylabdás esélyei. Külső szemlélő számára úgy tűnt, nagyon jó kapcsolatot ápolnak egymással a pályán kívül, a gyepen viszont nem sikerült kellőképpen kivirulniuk egymás mellett.
„Ők az egyik legnagyobb csalódásom az Interben – elmélkedett Lippi. – Mindketten legjobb időszakukat élték, az egyik huszonhárom, a másik huszonhat éves volt. De mindenféle sérülésnek köszönhetően mindössze háromszor játszottak egymás mellett.”
Vieri és Ronaldo összesen 287 gólt szerzett korábbi klubpályafutása során; amikor párost alkottak, csak a negyedik helyezést szerezte meg az Inter, majd a Helsingborg kiütötte a milánói együttest a Bajnokok Ligájából, egyikük sem talált be egyik mérkőzésen sem. A kettős egyszer sem nyert bajnokságot együtt, de még csak közel sem került hozzá.
Vieri egyedül az Olasz Kupával dicsekedhetett 2005-ben, ez volt hattyúdala a csapatban. Pedig itt töltötte el a legtöbb esztendőt.
1928 DAVID JACK 10 890 FONT > BOLTON > ARSENAL
Senki sem tudja felidézni az első angol öt számjegyű igazolás pontos összegét. Ilyen tárgyalások után nem is csoda.
Az Arsenal menedzsere, Herbert Chapman egy bárban találkozott a Bolton képviselőivel, hogy megegyezzenek az összegről, de előtte két fontot adott a pincérnek, hogy neki alkohol nélkül hozza ki a gin tonicot, tárgyalópartnereinek azonban dupla ginnel.
El is érte, amit akart, Chapman pedig az első olyan játékos lett, aki két különböző klubban is száz feletti bajnoki gólt ért el. Ma is csak három ilyen van. Fájdalmas lehetett a boltoniak kijózanodása.
1992 JEAN-PIERRE PAPIN 10 MILLIÓ > MARSEILLE > MILAN
A Marseille játékosa elnyerte az Aranylabdát is, majd a Milanba szerződött.
A Juventus hamarosan túlszárnyalta az érte adott összeget Viallival, és ez megadta az alaphangot a csapatban töltött időszakára. Vele pótolták Gullitot az 1993-as BL-döntőben, igaz, végig csere maradt. A kispadról látta, ahogy korábbi csapata elhódítja a trófeát, két évvel korábban még a Marseille kapott ki a BL-fináléban a Crvena zvezdától. Az után távozott, hogy nem kapott lehetőséget az 1994-es Barcelona elleni BL-döntőben.
A SZÁMOK AZ EGEKBE TÖRNEK
Az átigazolási világrekord 197.99 millió százalékkal nőtt a 19. század óta.
1893: WILLIE GROVES, £100, West Brom > Aston Villa
1903: BEN GREEN, £500, Barnsley > Small Heath
1904: ALF COMMON, £520, Sheff. United > Sunderland
1904: ANDY McCOMBIE, £700, Sunderland > Newcastle
1905: ALF COMMON, £1000, Sunderland > Middlesbrough
1913: DANIEL SHEA, £2000, West Ham > Blackburn
1913: TOMMY BARBER, £2000, Bolton > Aston Villa
1914: PERCY DAWSON, £2500, Hearts > Blackburn
1920: DAVID JACK, £3500, Plymouth > Bolton
1921: TOM HAMILTON, £4600, Kilmarnock > Preston
1922: SYD PUDDEFOOT, £5000, West Ham > Falkirk
1922: MICHAEL GILHOOLEY, £5250, Hull > Sunderland
1922: WARNEY CRESSWELL, £5500, South Shields > Sunderland
1925: BOB KELLY, £6500, Burnley > Sunderland
1928: DAVID JACK, £10 890, Bolton > Arsenal
1932: BERNABÉ FERREYRA, £23 000, Tigre > River Plate
1949: JOHNNY MORRIS, £24 000, Man. United > Derby
1949: EDDIE QUIGLEY, £26 500, Sheff. Wed. > Preston
1950: TREVOR FORD, £30 000, Aston Villa > Sunderland
1951: JACKIE SEWELL, £34 500, Notts County > Sheff Wed.
1952: HANS JEPPSON, £52 000, Atalanta > Napoli
1954: JUAN SCHIAFFINO, £72 000, Penarol > Milan
1957: OMAR SÍVORI, £93 000, River Plate > Juventus
1961: LUIS SUÁREZ, £152 000, Barcelona > Inter
1963: ANGELO SORMANI, £250 000, Mantova > Roma
1967: HARALD NIELSEN, £300 000, Bologna > Inter
1968: PIETRO ANASTASI, £500 000, Varese > Juventus
1973: JOHAN CRUYFF, £922 000, Ajax > Barcelona
1975: GIUSEPPE SAVOLDI, £1.2m, Bologna > Napoli
1982: DIEGO MARADONA, £3m, Boca Juniors > Barcelona
1976: PAOLO ROSSI, £1.75m, Vicenza > Juventus
1984: DIEGO MARADONA, £5m, Barcelona > Napoli
1987: RUUD GULLIT, £6m, PSV > Milan
1990: ROBERTO BAGGIO, £8m, Fiorentina > Juventus
1992: JEAN-PIERRE PAPIN, £10m, Marseille > Milan
1992: GIANLUCA VIALLI, £12m, Sampdoria > Juventus
1992: GIANLUIGI LENTINI, £13m, Torino > Milan
1996: RONALDO, £13.2m, PSV > Barcelona
1996: ALAN SHEARER, £15m, Blackburn > Newcastle
1997: RONALDO, £19.5m, Barcelona > Inter
1998: DENÍLSON, £21.5m, Sao Paulo > Real Betis
1999: CHRISTIAN VIERI, £32m, Lazio > Inter
2000: HERNÁN CRESPO, £35.5m, Parma > Lazio
2000: LUÍS FIGO, £37m, Barcelona > Real Madrid
2001: ZINÉDINE ZIDANE, £46.6m, Juventus > Real Madrid
2009: KAKÁ, £56m, Milan > Real Madrid
2009: CRISTIANO RONALDO, £80m, Man. United > Real Madrid
2013: GARETH BALE, £86m, Tottenham > Real Madrid
2016: PAUL POGBA, £89m, Juventus > Man. United
2017: NEYMAR, £198m, Barcelona > PSG
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. szeptemberi számában.)
