Nagy mosoly, Álvaro!

 

 

Szöveg Andrew Murray Fotó Phillip Haynes

 

Álvaro Morata egy percen belül ötödjére lő rideg precizitással a kapura a büntető vonaláról. A labda ismét betalál, a kapusnak mozdulni sincs ideje. A Chelsea új csatára* (a cikk 2017 decemberében jelent meg – a szerk.) az utóbbi hatvan másodpercben nem is lépett ki a tizenhatos területéről, olyan hatalma van a labda felett.

Vezet. Lő. Gól. És újra.

Eltekintve a vidáman passzolgató, kezeslábasos autómosós srácoktól az egyik lelátó mögött, a délkelet-londoni pályán mindenki némán bámulja a mutatványt. Morata minden lövést egy vállrándítással nyugtáz, mintha csak azt mondaná: ez a dolgom. „Fél órával és egy zuhannyal később Álvaro ugyanilyen szívesen áll a FourFourTwo fényképezőgépei elé. A 25 éves csatár az egész interjú alatt mosolyog, bár kissé meglepi, hogy ennyi ember befért a fallabdapályára, ahol a stúdiónkat állítottuk fel.

„Ezt mind miattam? – nevet, már-már szabadkozva. – Egy futballistának játszania kell, nem beszélnie.”
Az előbbiben már igazolta jártasságát, a Premier League legütősebb új szerzeménye azonban az utóbbi akadályt is lefegyverző könnyedséggel és őszinteséggel veszi. Persze minket is jó kedvre derítene, ha az első kilenc meccsünkön az új csapatnál hét gólt lőnénk, meg persze az is, ha César Azpilicueta segítene nekünk új lakást találni. Morata pedig még sosem volt boldogabb.
„Az angolok nagyon kedvesek velem – magyarázza. – Jó itt lenni.”
A félórás beszélgetés alatt süt róla a komoly magabiztosság és figyelem, vállalja az előtte álló kihívást. Pályafutása alatt talán először a legkeresettebb csatárok közé került, Antonio Conte hatvanötmillió fontot költött rá a Chelsea konyhapénzéből. És nem először áldozott aktuális klubja pénzből Moratára, a Juventus nevében is megvette már három éve, de végül az olasz válogatott kispadján kötött ki.
A sors akarata? Nyilván, ezt Morata is tudja. Az idény végén talán ezt mondhatjuk el a negyedik BL-döntőbe jutásról öt év alatt. Addig azonban még hátravan egy nagy adag fűszeres csirke…

A MADRIDI SRÁC
Amióta Álvaro Borja Morata Martín járni tud, labda nélkül nem megy sehová. „A pályán érzem otthon magam – mondja a FourFourTwo-nak. – Ez mindig is így volt. Ha épp nem játszom, úgy érzem, valami hiányzik.”
Álvaro nővére, Marta szerint az öccse „a meccsnapokon már reggel nyolckor felvette a lábszárvédőt”, egy iskolai tanár pedig azt mondta az apjuknak, Alfonsónak, hogy „a fia focilabdával a fejében született”.
Az ifjabb Morata tehetsége hamar kiderült. Mindenki az ő góljait csodálta Mirasierrában, Madrid egyik északi külvárosában. A nagyapja, Ignacio hamar elvitte az Atlético egyik közösségi labdarúgó-iskolájába, amiből számtalan akad Madrid-szerte.
„Ott volt ez a kiskölyök, aki egyből feltűnt, olyan gyorsan mozgott és olyan gólokat szerzett – mondja a FourFourTwo-nak Armando de la Morena, aki később Morata edzője lett az Atlético U14-es csapatában. – Azonnal visszamentem a klubba, és szóltam, hogy van egy kölyök az egyik közösségi iskolában, Álvaro Morata, aki elképesztő, és muszáj felvennünk.”
Az ifjú reménység azonnal belemerült a tanulásba az Atlético akadémiai pályáján, a Cerro del Espinón, és egy alkalmat sem hagyott ki, hogy ott legyen egy meccsen. Bár az Atlético második csapatának fő labdaszedője volt, képes volt elvitetni magát a Vicente Calderónba, hogy az első csapatnak is szedhesse a labdát. „Nem láttam még ilyen mély futballszenvedélyt – emlékszik vissza De la Morena, aki most az Atlético Balearesnél edző a spanyol harmadosztályban. „Csodálatos kölyök volt, és fantasztikus csapatjátékos. Ösztönösen játszott, mint aki góllövésre született. Ritkaság, hogy aki ennyire tehetséges, abban megvan a kitartás, hogy csiszolja a tudását. Amikor egy srác idényről idényre harminc góllal megy haza, tudod, hogy aranyat leltél. Vagy megvan bennük, vagy nincs, Álvaróban pedig megvan.”

 

Még abban az évedban Morata kisnövésű középpályásból azzá a modern csatárrá érett, aki most a Premier League csapatainak védelmét tartja rettegésben. Ugyanabban az együttesben játszott, mint Koke, valamint Borja Baston, a Swansea csatára, vagy Pedro Obiang a West Hamből.
„Mikor elkezdtük az idényt, ő volt a legalacsonyabb a csapatban, de egy év múlva már ő a legmagasabb – nevet de la Morena. – Nőtt, mint a gomba. Nem tudta, mit kezdjen magával, és novemberre tele volt hegekkel, főleg a térdén. Alig tudott edzeni.
A gólözönnek azonban nem volt vége, De la Morena szerint Morata huszonöttel zárta az idényt, mégis a következő évben kénytelen volt osztozkodni a középcsatár posztján Bastonnal. „Nem is csodálkoztam – sóhajt de la Morena. – Megkeresték a Getafétól, és egy ideig halogatta, de végül elment. Az edzőjeként minden erőmmel azért lobbiztam, hogy maradjon. De az akadémia vezetősége akkoriban sokszor változott, és végül elvesztettük Moratát. Hiába győzködtem a főnökséget, nem tehettem semmit.”

 

„MEGSZÁLLOTTAN RAJONGTAM VAN NISTELROOYÉRT”
A Real Madrid 2008-ban vetett szemet Moratára, amikor a Getafe az U15-ös bajnokságban aratott Albacetében. A történelem megismétli önmagát: tizenhat éve Raúl ugyanúgy az Atléticóból érkezett, mikor Jesus Gil, a klub elnöke feloszlatta az ifjúsági csapatot.
Az Atlético ismét elveszített egy igazgyöngyöt, Álvaro nagyapjának pedig csupán annyi a vigasza, hogy Raúlhoz hasonlóan az unokája is tiszteletben tartja a gyökereit. Morata gyerekkori hálószobája valóban Raúl-fotókkal volt kitapétázva. A Gran Capitan feje helyére azonban Álvaro a saját képét tűzte, ezzel a felirattal: „Egy nap ez te leszel”.
„Mindig is a példaképem volt, ma is az – így Morata, és ömleni kezd belőle a szó. – Azt mondják, Raúl semmiben sem tökéletes, a személyisége teszi kiemelkedővé, a harci szelleme és a mentalitása. Ezt kívülről nem lehet látni a pályán. Szeretném elhinni, hogy bennem is megvan ez a mentalitás.”

Morata bizony a legjobbaktól tanult. 2008-ban belevetette magát a Fabricába, a Real Madrid tehetséggyárába, ahol folyton belógott a felnőttcsapat edzéseire. „Megszállottan rajongtam Ruud van Nistelrooyért. Csak bámultam, figyeltem, ahogy a labdával mozog, ahogy lő. Zseniális volt, ahogy úgy csinált, mintha futtából akarná rálőni, de végül a másik sarokba emeli a labdát. A csatárnak úgy kell lőnie, hogy ő maga érzi csak, mit tesz, nem árulkodhatnak a mozdulatai. Azóta azért küzdök, hogy én is képes legyek erre.”
Ha megnézzük Morata szeptemberi gólját a Stoke City ellen, láthatjuk, hogy sikerült a holland példakép nyomdokaiba lépnie: az angol válogatott kapusa, Jack Butland tehetetlenül nézte, ahogy a labda a feje felett pont a másik irányba megy, mint amire számított.
2010. július 13-án, amikor már két éve a Realnál volt, egy telefonhívás megváltoztatta Álvaro életét. Még alig múlt 18, mikor a málagai nyaralását félbe kellett szakítania. „Holnapra legyél Madridban – szólt az utasítás. – A felnőttcsapattal edzel.”
José Mourinho, a Real új edzője két hónappal korábban találkozott először Moratával, mikor az Inter a BL-döntőre készült Madridban, a Valdebebas-pályán. Mourinho együttesének fele nyaralni volt a vb-szereplés után, így szükség volt néhány beugróra a Real B ellen. Morata rúgta a meccs egyetlen gólját.
Két héttel később Álvaro már Los Angelesben volt az idény előtti turnén, decemberben pedig pályára is lépett a Zaragoza ellen. Épp, mint a példaképe, Raúl. „Azt a mezt nem adom, ha húszmillió eurót adnak érte, akkor sem” – emlékszik vissza első bajnoki szereplésére.

Nem szerepelt túl sokat a reflektorfényben, és ez jót tett fejlődésének (2012 novemberében rúgta első gólját a Levante elleni 2–1-es győztes meccsen), Karim Benzema és Gonzalo Higuaín pedig a szárnyuk alá vették. A 2013–14-es idényre, 21 évesen már a francia játékos állandó helyettese volt, 34 cserepados meccsen kilenc gólt rúgott, többek között gyermekkori csapata, az Atlético ellen a Bajnokok Ligája döntőjében. Ekkor figyelt fel rá Conte és a Juventus.
Ideje volt továbbállni. Ismét.
Bár Conte szinte meg sem várta, hogy az ifjú spanyol lába a torinói gyepet tapossa, az új edző, Massimiliano Allegri csapatában Morata fontos gólokat ért el. Például mindkét milánói óriáscsapat ellen, valamint gólt szerzett a Borussia Dortmund és a Real Madrid kárára is a Bajnokok Ligája nyolcad- és elődöntőjében, mindkét együttesnek betalált az oda- és visszavágón is, a Barcelona elleni gólról nem is beszélve.
„Sokan mondják, hogy már nem elég csak gólokat rúgni, de ezek az emberek nem tudják, mennyi munka áll egy gól mögött – komolyodik el Morata. – Persze van benne igazság, de gondolj csak bele, mit csinál mindenki az idény végén: megnézi, hány gólt szerzett a csapat, mert innen tudja, milyen a csatár. A többire már nem fog emlékezni senki.”
Éppen pont a gólokból lett a baj. Morata jó formában kezdett bele második idényébe a Serie A-ban, októberben viszont már a csere­padon ült Mario Mandzukic mögött. A Juventus rájött, hogy ha ennyi gólt szerez, a Real az idény végén kihasználja az igazoláskor aláírt visszavásárlási jogát.
„Nyilvánvaló volt, hogy a Real vissza akarna kapni – mondja bölcsen Morata. – Nem hagytak tovább fejlődni, mert tudták, hogy ha jó vagyok, elveszítenek.”

Morata úgy kibillent az egyensúlyából, hogy a 2015–16-os idény felénél száz napja egy gólt sem hozott össze. Mindent megpróbált: levágta a haját, szakállat növesztett, még a kocsiját is lecserélte. Gianluigi Buffon persze észrevette a középcsatárban dúló feszültséget, és leült vele beszélgetni.
„Ha rossz kedved van – magyarázta a legendás kapus –, a legjobb, ha bezárkózol a szobádba, és kisírod magad. Ne tedd meg nekik azt a szívességet, hogy láthassák, mert lecsapnak rád, és megpróbálnak kikészíteni.”
Moratának Buffon még mindig amolyan apafigura, aki azt mondta: „Álvaro többre képes, mint azt ő hiszi”.
„Ezt nemcsak Gigitől, másoktól is hallottam – említi zakója gombjaival babrálva Morata. – Tőle tanultam meg, hogy nincs akadály, amit ne lehetne legyőzni. Túlságosan is arra koncentráltam, hogy megoldjam a dolgot, túl sokat rágódtam a gondjaimon, meg azon, hogy hogyan játszom.”
Ekkoriban hozta össze a sors az olasz modellel, Alice Campellóval, akivel azóta elválaszthatatlanok. Az idén nyáron házasodtak össze, miután Morata ezerötszáz ember szeme láttára kérte meg Alice kezét Antonio Diaz bűvészelőadásán Madridban. Vajon melyik volt nehezebb, ez vagy a Bajnokok Ligája döntője?
„Egész más a kettő – nevet Álvaro, és feleségére pillant, aki oldalt üldögél a FourFourTwo pakolászó stábja között. – A pályán hajt az adrenalin, itt viszont a szerelem az úr. Annyira ideges voltam, féltem, hogy nem leszek rá képes. De néha muszáj is olyasmit megtenni, amitől félsz, mert ettől válsz erősebbé. A szerelemért pedig bármit megtennék.”
Alice és Gianluigi segítségével sikerült visszahozni a gólokat, így nyerték meg például az Olasz Kupa Milan elleni döntőjét. De végül bekövetkezett az elkerülhetetlen: a visszatérés a Realba. Bár negyvenhárom meccsen húsz gólt ért el, mégis kénytelen volt a kispadon végigülni a 2016–17-es idény legnagyobb meccseit. Zinédine Zidane, a Real vezetőedzője hiába marasztalta egykori pártfogoltját, Morata, éppúgy, mint tíz éve az Atléticónál, inkább futballozni akart.
„Alig játszottam valamit a Bajnokok Ligája egyenes kieséses meccsein, hét mérkőzés alatt összesen talán huszonöt percet – vallja be őszintén Morata. – Nem éreztem fontosnak magam. Bizonyítani akartam, hogy képes vagyok diadalra menni egy nagycsapattal. És úgy éreztem, a Real Madrid erre nem ad lehetőséget.”
Nehéz volt otthagyni a csapatot, amely olyan közel állt a szívéhez?
„Persze, sosem egyszerű búcsút inteni a Real Madridnak, főleg most, hogy sikeres szériában vannak. Egy kicsit most is irigyelem a régi csapattársaimat. Látom, hogy hány trófeát nyernek, de tudom, hogy én is sokat fogok majd szerezni a Chelsea-vel.”

 

„AZ ANGOL KÖZÉPHÁTVÉDEK OLYANOK, MINT A RÖGBIJÁTÉKOSOK!”
Volt miből válogatni a nyár folyamán. A fél Premier League leadta az ajánlatát, nem utolsósorban a később Romelu Lukakut igazoló Manchester United.
„Nemcsak ide jöhettem volna, de a Chelsea küzdött a leginkább azért, hogy leigazoljon, szóval örülök, hogy itt lehetek” – szögezi le Álvaro. A spanyol sajtó majd’ felrobbant, amikor az első idény előtti edzésen Morata enyhén vöröses árnyalatú hajjal jelent meg a Real pályáján.
Gyorsan félresöpri a Manchester Unitedot emlegető összeesküvés-elméleteket, és feltárja a prózai igazságot: „Át akartam festeni a hajam, de rosszul nézett ki, úgyhogy vissza akartam csinálni, aminek ez a vöröses árnyalat lett az eredménye. Ennyi az egész.”
Végül a Chelsea és az ottani vezetőedző ajánlata volt a legmeggyőzőbb.
„Az a végzetem, hogy Antonio Conte alatt játsszak” – vigyorog boldogan Morata. Tavaly apja és felesége is megjósolta, hogy a Chelsea megnyeri a Premier League-et az olasz edzővel. „Amikor áthívott a Juventusba, de végül elment a válogatotthoz, tudtam, hogy fogunk még együtt dolgozni – mondja. – A lelkét is kitette értem. Mondhatni, neki köszönhető, hogy a Chelsea-be jöttem, mert meg akartam újítani a kapcsolatunkat, meg akartam hálálni a bizalmat, amit belém vetett. Máris rengeteget tanultam tőle.”

Ahogy Morata magyarázza, ennek igen egyszerű oka van: minden a hovatartozásnak és a magabiztosságnak köszönhető. Az előbbiért az új csapatának lehet hálás, amiért olyan szívesen fogadták. Amikor még az idény előtt Szingapúrba mentek, mindenkit lenyűgözött tehetségével, amivel előadta Enrique Iglesias tavalyi sikerszámát, az El Perdont. Az utóbbit persze Conténak köszöni.
„A felnőttpályafutásom alatt szerintem most először játszhattam az első öt meccsen, most először érzem úgy, én vagyok az első csatár. Ha ennyire megbízik benned az edző, az nagyot dob az önbizalmadon. Épp erre volt szükségem az idén. Nagy felelősséggel jár a Chelsea középcsatárának lenni, mert ilyenkor én vagyok a viszonyítási pont. Minden támadást segítenem kell, mert nekem fognak majd passzolni. Sokkal összetettebb a taktikai rendszer, mint a Juventusban volt, pedig az is arra épült, amit Conte hagyott hátra. Az egész a csapat ritmusának és taktikájának fenntartásáról szól. Nincs idő gondolkodni, és gyorsan kell tanulni.”
Bár az angol Szuperkupa-meccsen kihagyott egy tizenegyest az Arsenal ellen, tagadhatatlan, hogy gyorsan tanul.
„Igen, kapok kritikát, de nem is számítottam másra. Itt azonnal lecsapnak rád, ha veszítesz. A Burnley elleni első meccsünk is keserédes volt (a Burnley a félidőben 3–0-ra vezetett, ebből jött fel a Chelsea végül 3–2-re – a szerk.), hiszen hiába rúgtam gólt vagy adtam gólpasszt, veszítettünk. Azon vagyunk, hogy azt a meccset helyrehozzuk, és visszatérjünk a tabella élére.

 

Azt mondják, a Premier League-ben jobban elvárják az embertől, hogy gólt rúgjon, és lehet, hogy itt erre kisebb az esélyem, mint a Real Madridban, de emiatt nem aggódom. Győzni akarok, és ez sosem lesz másképp. Bizonyítani akarok.”
Bár nem olyan vérszomjas, mint Diego Costa, azt már bizonyította, hogy készen áll a harcra, azzal a megtörhetetlen mentalitással, amire Raúl is büszke lehet. Hiszen a Premier League hátvédjei olyanok egy külföldi csatárnak, mint a legendák szörnyetegei.
„Okosabbnak kell lenni náluk, olvasni kell a gondolataikban – nevet Morata. – Az angol hátvédek mindenkinél erősebbek, még Giorgio Chiellini sem volt ilyen erős az edzéseken a Juventusnál. Inkább rögbijátékosok, semmint focisták.”
Álvaro mesterhármasával bizonyította eszességét a Stoke elleni 4–0-s győzelem idején, a csapat ellen, amelyik kifejezetten a rögbire építette a profilját. Kétszer pöccintette be a labdát a kapus orra elől, harmadjára pedig egy félpályás rohamban lekörözte a holland hátvédet, Bruno Martins Indit.

„A SRÁCOK FOLYTON A NANDO’ST EMLEGETIK!”
Az Atlético Madrid elleni szeptemberi, 2–1-es győztes Bajnokok ligája-nyitómeccsen Álvaro fejesével bizonyította, mit adhat egy sokoldalú modern csatár a Chelsea-nek európai szinten. Van esély, hogy öt idényen belül negyedszer is eljut a döntőig?
„Nem, nem, nem – szakítja félbe a kérdést. – Arra még nem szabad gondolni, de ha minden jól megy, és szerencsénk is van, nincs akadálya, hogy felvegyük a versenyt. Ebben az idényben bármit bevállalok. Nagyon jó csapatunk van: Eden Hazard és Cesc Fabregas nagyon megkönnyítik a dolgomat. Ha szerencsénk van, minden sorozat végén ott leszünk az esélyesek között.”
Az első kilenc meccsen szerzett hét gól, amelyeket mind a felesége tiszteletére bemutatott „A”-performansszal ünnepelt meg, végre megtörte az átkot. A Chelsea 9-es mezének rossz híre van, korábbi viselői, Fernando Torres, Mateja Kezman, Steve Sidwell és Khalid Boulahrouz is rosszul jártak vele.
„Ez volt az első, amit elmondtak, amikor megérkeztem – nevet Álvaro. – A srácok könyörögtek, hogy ne a kilences legyek, mert az a szám meg van átkozva, de én ragaszkodtam hozzá. Tettem néhány óvintézkedést, hogy elkerüljem az átkot. Hogy mit? Azt nem mondhatom el. Ha elmondom, visszatér!”

 

Ha nem játszik, akkor is jól megvan.
„Annyi helyet meg akarunk nézni Londonban – mondja Morata. – Elmentünk bevásárolni, és biciklit béreltünk, hogy bejárjuk a Hyde Parkot. Nagyon békés és szép hely. Legközelebb talán a Buckingham Palotát és a királyi családot látogatjuk meg. Még az időjárás is elviselhető. Csak vigyél magaddal esőkabátot. Meg néha egy kis naptejet!”
És persze ott van a legendás csirke, amiről mindenki beszél, úgy, hogy ha velünk végeztek, Morata elviszi Alice-t ebédelni.
„A srácok folyton a Nando’st emlegetik. Szóval elmegyünk, megnézzük, mi ez a nagy felhajtás.”
Nem akarjuk őket túl sokáig megfosztani a fűszeres csirkéjüktől, úgyhogy már csak egy kérdést teszünk fel. Hogyan lett Morata ilyen jó annyi mindenben?
„Edzés közben, mielőtt lövök, próbálom a lehető legkevesebb labdaérintéssel összezavarni a kapust. Egy-kettő, és lövök is. Az olyan emberfeletti játékosok, mint Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo megtehetik, hogy többet érnek a labdához, és mégis átmennek öt védőn. Nekünk halandóknak az eszünket kell használnunk, és úgy tudjuk segíteni a csapatot, ha mindent a lehető legegyszerűbben teszünk.”
Ez az az önzetlen magatartás, amit Morata edzői annyira szeretnek. A csapat az első. Mindig.
„Volt egy ifibajnokság, amikor Morata nem tudott játszani, mert kiment a bokája – emlékezik De la Morena. – Amikor megkérdezték, melyik edzőt viszem magammal, hogy segítsen szervezni és motiválni a csapatot, azt mondtam: egyiket sem. Álvarót viszem.Egy mondata is elég volt, hogy mindenki pozitívan gondoljon a meccsre. Úgy tartja össze a csapatot, mint a ragasztó.”

Most már élesen kirajzolódik a különbség Morata és Diego Costa között. Nettó nyolcmillió fontért a Kékek lecseréltek egy halálos, de forrófejű csatárt egy öt évvel fiatalabb, gondolkodó típusra.
Conte másképp fogalmaz: „Morata igazi góllövő, emellett nagyon illedelmes – értékelt a Chelsea menedzsere. – Az a fajta, akihez szívesen adnád a lányod.”
Még akkor is, ha ez fűszeres csirkével és nyilvános leánykéréssel jár? Akárhogy is, Conte megszerezte a legsokoldalúbb huszonöt év alatti csatárt.
A végzet bizony nagy úr.

 

 

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. decemberi számában.)