Mourinho: „Nem félek a döntéseim következményeitől”

 

 

Szöveg Andrew Murray
Interjúk Marcus Alves, Andy Mitten, Alberto Santi
Fordítás Kovács Gergely

 

Május 27-én (cikkünk 2016 szeptemberében jelent meg – a szerk.), pénteken, reggel fél tízkor egy munkanélküli új állást
talált magának. Öt perccel később bejelentkezett az Instagramon, és kitette a szerződése fényképét. A fejlécben ez állt: Manchester United Football Club Ltd., valamint José Mário dos Santos Mourinho Félix.

Fél órán belül már tizenegyezer-ötszázan kedvelték a képet.
Az első, általa már nagyon várt interjúban kapásból úgy beszélt, mint a róka, akit beeresztettek a tyúkólba.
„Úgy érzem, pályafutásom legjobb korszakában érkeztem el ehhez a pillanathoz, ugyanis a Manchester United az a klub, amelyre igazán fel kell készülni. Óriási szervezet, és egy ilyennek a legjobbakkal kell dolgoznia. Úgy érzem, készen állok. Boldog és büszke vagyok, nagy megtiszteltetés ért.
A Manchester Unitedot két szemszögből vizsgálhatjuk. Az egyik az elmúlt három év, a másik a történelem. A magam részéről inkább átugranám az előbbit.”
Könnyen mondja mindezt, hiszen 2013-ban gyorsan átléptek rajta a klubnál, hogy inkább David Moyest válasszák. Akkor az Everton korábbi menedzserét tartották alkalmasnak arra, hogy stabilizálja a klub helyzetét a Sir Alex Ferguson távozását követő időszakban.

Mourinho még sosem érezte magát ennyire megsemmisítve. A nyilvánosság előtt siránkozott, hogy nem érti Ferguson – a skót mestert a barátjának is tartotta – döntését. A Real Madridnál akkoriban már elromlottak a dolgok, a csapat és vezetőedzője nyílt harcban állt. Egyik akkori asszisztense szerint José már csak „hologram” volt, és az, hogy májusban elveszítették a Király-kupa döntőjét az Atlético Madrid ellen, már meg sem rázta az egyébként rendkívül érzelmes Mourinhót.
A portugál mostanság egy szappanopera résztvevője. Korábban teljességgel elképzelhetetlen lett volna, hogy egy olyan csapatot választ, amelyik nem indul a Bajnokok Ligájában, amelyik az ötödik helyen zárta a bajnokságot. Viszont mivel kirúgták fél évvel azt követően, hogy a Chelsea-vel megnyerte a 2014–15-ös idényt – a hivatalos indoklás szerint a játékosok közt tapasztalható feszültség miatt –, viszonylag kevés választási lehetősége maradt.
Ha három éve nem ő volt a megfelelő választás, mostanra miben változtak meg a dolgok? Moyes alatt csak stagnált a csapat, Louis van Gaal az önmagáért való labdabirtoklást erőltette mindenáron. Most vajon áttörés vagy megsemmisülés következik? Felépítheti azt a sikercsapatot, amelyre oly sokan vágynak már a Vörös Ördögöknél? És azt tudják a kedves olvasóink, hogy kit neveztek ki menedzsernek a város másik végén?

 

„Régebben mindenki félt, ha az Old Traffordra utazott, ma szívesen látogatnak oda az ellenfelek”
José Mourinhóról sok minden el lehet mondani: agresszív, pragmatikus, egoista. Valami más is beleégett azonban a pszichéjébe, és ezt rögtön észreveszi bármely játékos, vezetőedző és játékvezető: José Mourinho győztes típus.
A fiatal José szívét tőrként járta át, hogy apját 1984 karácsonyának napján rúgták ki a Rio Ave éléről, fél évvel azt követően, hogy feljuttatta csapatát, és kupadöntőt játszott. Nem számít ugyanis, milyen jól teljesítesz, az emberek könnyen feledik sikereidet, a jelenre koncentrálnak, a jövőt pedig figyelmen kívül hagyják.
Nyerd meg a mérkőzéseket, a trófeák már maguktól jönnek majd. A munkád is megmarad. Pragmatikus, egyszerű hozzáállás ez.
Még ha meg is nyerték az FA-kupát az előző idényben, pont erre nem figyelt oda a Manchester United. Mondjuk ki őszintén, túl egyszerű lett meccset nyerni a húszszoros angol bajnok ellen. Az elmúlt idényben a Bournemouth, a Sunderland, a Swansea, a West Brom és a később kieső Norwich – ez utóbbi az Old Traffordon – is elvett három pontot a Unitedtól.

„Korábban mindenki nagyon félt, amikor az Old Traffordra látogatott, és abban reménykedett, hogy valahogy megússza döntetlennel – mondja a Stoke, a Southampton és a Sunderland egykori védője, Danny Higginbotham. – Ma már szívesen látogatnak oda az ellenfelek. A United manapság sokkal inkább arra koncentrál, hogy megállítsa az ellenfelet, mintsem arra, hogy az féljen tőle. Különösen igaz ez a hazai mérkőzésekre.
Most új vezetőedző kell a csapatnak, olyasvalaki, aki már bizonyított a Premier League-ben, és mindent megnyert. Mourinho neve mellé két pipát is odatehetünk.”
Mindezzel a portugál menedzser is bizonyára egyetért. „Győzni akarok – mondja az edző, aki több mint húsz trófeát zsebelt be edzőként, közte nyolc bajnoki címet négy különböző országban, továbbá két BL-aranyérmet. – És olyan játékosokra illetve szurkolókra van szükségem, akik ugyanezt érzik.”
A helyzet, ami most várja őt a Manchester Unitednál, nem sokban különbözik attól, amivel 2008-ban szembesült az Internél. Igaz, a csapat sorra hozta a bajnoki címeket, de 1965 óta nem tudott BEK-et vagy BL-t nyerni. Európa elitje egyre szívesebben látogatott el a San Siróba.

Mourinho két éven belül mindent megnyert, és összejött egy, az olasz futballban korábban példátlan tripla is a 2009–10-es idényben: megnyerték a bajnokságot, az olasz kupát és a Bajnokok Ligáját.
„Mourinho már egymaga is képes elijeszteni az ellenfelet – mondja Júlio César (felül balra), aki a portugál első számú kapusválasztása volt az Internél. – Nem tud veszíteni. Ha egy játékos nem bír kellően erős személyiséggel, könnyen visszaeshet a teljesítménye, mert Mourinho maximalista.
Napi huszonnégy órán át együtt él és együtt lélegzik a futballal, és ez a csapatára is hatással van. Mindenkinek igazodnia kell ehhez a tempóhoz. Valószínűleg ez a titka a számtalan megnyert címnek.”
Mourinho titkának része az is, hogy misztikus légkört alakít ki a csapatai körül. Ezt még a ’80-as évek közepén tanulta meg Manuel Sergio professzortól a lisszaboni egyetemen, és a lényege, hogy minél kevesebbet tud rólad az ellenfél, annál nagyobb eséllyel fogsz nyerni.
„Nagyon sok mindenen változtatott az Internél – mondja a csapat egykori balhátvédje, Maxwell. – Különösen az edzésmódszerekben. Azt akarta, hogy amennyire csak lehet, zárjuk ki a nyilvánosságot. Ez általában nagyon fontos számára. Azt akarja, hogy minden egyes játékos kényelmesen élje a mindennapjait.”
Hasonlóképp, ha olyat lát, ami nem tetszik neki, azt szóvá teszi. 2011-ben, a felkészülési idényt megelőzően kirúgatta a Real Madrid összes szakácsát. Ugyanazon a nyáron nem tetszett neki a pályák színe a Real kaliforniai bázisán, ezért hatalmas költségek árán „újrahúzatta” az összes pályát.

Ha meg akarjuk őt érteni, látnunk kell: taktikája, hogy mindent nyilvánosan tesz szóvá, illetve sokat pszichologizál.
„Egyértelműen ebben rejlik a legfőbb ereje – mondja Benni McCarthy, aki 2004-ben Bajnokok Ligáját nyert Mourinhóval a Portóban. – A Unitednak már Ferguson után is Mourinhót kellett volna választania. Több szabadságot hagyott volna a játékosoknak, és sokkal komolyabban rá tudtak volna ijeszteni az Old Traffordra látogató ellenfelekre. Ez azonban nem sikerült.”
Hogy most sikerüljön majd, a legfontosabb a védelem rendbetétele. Igaz, egy csapat sem kapott kevesebb gólt, mint a United, amely csapat 35 találatot szedett be a Premier League-ben, de ez inkább Van Gaal görcsös labdatartási szándékának tudható be, ami gyakran ment a támadások rovására. Amikor a Manchester United hátsó négyese komolyabb nyomás alá helyeződött – gondoljunk csak a West Ham, a Stoke és az Arsenal elleni mérkőzéseire –, mindig összeroppant.
Az egyéni hibák nagyon sokba kerültek a Unitednak. Nem csoda hát, hogy elsőként a Villarreal nagyra becsült középső védőjét, Eric Baillyt szerezte meg Mourinho. Mivel az elefántcsontparti játékos erős, gyors és jó a levegőben, megtestesíti mindazt, amit Mourinho kedvel egy játékosban. További erősítés is várható, így könnyen megkérdőjeleződhet, befér-e Daley Blind, Matteo Darmian és Phil Jones a keretbe.
Egészen biztos, hogy rengeteg órát szentelnek majd a klub Carrington edzőbázisán a védekezés kidolgozására.
Mourinho a visszavont védekezésben hisz, a hátsó négyes a saját tizenhatosa széleinél áll fel, a középpálya pedig mintegy 55 méterre a kaputól fejti ki a nyomást. Ő is vallja, hogy, a futball arról szól, ki követi el a legkevesebb hibát, és akinél a labda van, az valószínűleg kevesebbet fog. „A védekezés elsődleges José rendszerében – mondja a Porto korábbi csatára, McCarthy. – Az ellenfelek már nem félnek a Unitedtól, még akkor sem, ha ez a csapat kapta a legkevesebb gólt az előző idényben, hiszen a hátsó vonal lyukacsos, és úgy érzik, lehet ott keresnivalójuk.
Fegyelmezett csapatot akar építeni, nem minden a támadás, támadás és támadás. Óvatos, biztos akar benne lenni, hogy az ellenfél nem töri meg őket könnyedén. Nagyon felkészül majd az ellenfelekből, jobban, mint bárki más.”

 

„A futball az eredményről szól, de azért nem mind­egy a tartalom és a stílus sem. Mourinhó­ban mindkettő megvan”
A felkészülés Mourinho igazi erőssége. Részletesen készül fel minden egyes mérkőzésre, mindig van terv. Személyre szóló, vastag mappákat nyújt át a kezdő tizenegy minden egyes játékosának. Arra is képes, hogy az ellenfél legnagyobb erényeit átfordítsa hátránnyá.

David Silva a Manchester City legfontosabb, legkreatívabb játékosa – mondja Higginbotham, amikor felidézi a Chelsea 2014-es találkozóját a City ellen az Etihad Stadionban. – A balhátvéd posztján Braniszlav Ivanovicsot játszatta. A kapus Petr Cech minden egyes kirúgását feléjük küldte, mert tudta, hogy Ivanovics megveri a levegőben Silvát, ahogy azt is, hogy a spanyol nem fog visszarohanni. Így aztán senki sem lepődött meg, amikor a mérkőzés egyetlen gólját Ivanovics szerezte.
Hogy tud védekezni, azt akkor is megmutatta, amikor tíz emberrel vitte be a 2010-es BL-döntőbe az Intert a Camp Nouban, de azért nem minden a taktika.
„Sok szól a tartalomról és a stílusról – mondja Higginbotham. – Amikor a Chelsea a 2014–15-ös idényben bajnok lett, már januárra annyi gólt szerzett a csapat, mint a Manchester City, miközben gyönyörűen játszott. Az idény második felében megtartották a vezetést. A futball az eredményekről szól, Mourinho ezt is és azt is képes együtt produkálni.
Lehet, hogy ez nem túl elegáns eljárás, mégis melyik United-szurkoló nem örülne, ha így lenne bajnok négy év után újra klubja jövő májusban?
„Az edzői munka arról szól, hogy fel kell ismerni az ellenfél erényeit és gyengeségeit – nyilatkozta Mourinho 2015 áprilisában, miután 1–0-ra megverték a Chelsea-vel új munkaadóját. – Ugyanúgy arról is, hogy felismerem-e a saját csapatom erényeit és gyengeségeit.
Az edzőség lényege, hogy képes vagy-e elrejteni a gyengeségeidet az ellenfelek és akár még a szakkommentátorok elől is.”

 

„Aki nem kontrázik, azért nem teszi, mert ostoba”
Talán a 2011–12-es idényben mutatkozott meg a legpontosabban, mire is képes a Mourinho-féle stílus és tartalom. Az előző idényben ugyan csak a Király-kupa aranyérmét tudták felmutatni a Barcelona bajnoki címével és BL-győzelmével szemben a Reallal, mégis ekkor döntötte el véglegesen, hogy megerősített védelemmel a kontrákra építi fel a játékot.
Mourinho az átmenetek megszállottja, különös tekintettel arra, mit kezd csapata a labdával az annak megszerzését követő öt másodpercben.
„Mourinhónak ez a legfontosabb: szerezd meg a labdát, és indíts kontrát – mondja a Barcelona egykori középpályása, Xavi, aki állt már szemben a Mourinho vezette Reallal, Chelsea-vel és Interrel is. – Persze tud alkalmazkodni is, és például a Reallal többet engedte játszani a csapatát a kisebb ellenfelek ellen, de a legjobb felállásában a kontrára hajaz. A Realra gondolok Ángel Di Maríával és Karim Benzemával. Edzőként nekem nem ez a stílusom, inkább követem Guardiola vagy Luís Enrique labdaszerzős stílusát, de tisztelem őt.”
A 2011-es felkészülési időszakban szinte kizárólag a gyors átmeneteken dolgozott, addig gyakorolták az egyes mozdulatokat, amíg azok természetessé nem váltak.
A hátsó négyes egy emberként mozdult a szűk helyekre saját tizenhatosuknál, ezt két labdaérintés követte a középpályán, egy passz a szélre, beívelés, majd kapura lövés. Ennek alternatívája labdával kínálni a középcsatárt – Gonzalo Higuaínt vagy Benzemát –, innen nyílt játékkal irány a szél, beívelés, majd gól. Abban az idényben végül kilenc ponttal nyert a Real, a 38 játéknapból 31-en az élen állt, és rekordot érő 121 gólt szerzett.
Gyors, egyszerű és hatékony. Egy olyan vezetőedző szemében, aki nem kedveli a kockázatot, és szereti túlbonyolítani a középpálya játékát, ez a rendszer kegyetlen.

„Aki nem kontrázik, azért nem teszi, mert ostoba – nyilatkozta, amikor megnyerte a Premier League-et a Chelsea-vel. – A kontra a futball csodálatos eszköze. Muníció, amit kiválóan fel lehet használni, ha az ellenfél nem elég kiegyensúlyozott.”
Egy évtized telt el annak jegyében, hogy a Barcelona és Real Madrid eltikitakázgatott egymással, de mára egyértelműen kezd újra divatba jönni a kontrajáték. A Leicester azzal nyerte meg a bajnokságot, hogy jól aknázta a ki Vardyban és Rijad Mahrezben rejlő szikrázó energiákat, az Atlético Madrid pedig másodszor jutott el a BL döntőjéig úgy, hogy útközben elbánt a Barcelonával és Pep Guardiola Bayern Münchenjével, annak ellenére, hogy a két nagy rivális ellen vívott négy mérkőzésen összesen 35 százalékban birtokolta a labdát.
„Mourinhót kezdik leírni a játékstílusért, amit képvisel, de ezt a hozzáállást semmi sem támasztja alá – mondja a Manchester United egykori ifije, Higginbotham. – Az a hatalmas mennyiségű gól, amit a Real Madriddal, a Chelsea-vel és a Portóval szerzett, mind őt igazolja.

 

Egyre inkább annak lehetünk szemtanúi, hogy a labdabirtoklós játékról a kontrázósra állunk vissza. Az előző idényben a Manchester United akkor birtokolta a legkevesebbet a labdát, amikor idegenben három nullára verte az Evertont.”
Éles párhuzamok figyelhetőek meg Mourinho kedvelt játékstílusa és a Sir Alex Ferguson által dirigált legjobb United-csapatok között. Az 1998–99-es, triplázással záruló idényben a két szélső, Ryan Giggs és David Beckham tömte labdákkal a két puskagolyót, Dwight Yorke-ot és Andy Cole-t.
Kilenc évvel később Ferguson Wayne Rooneyt (valamint Carlos Tévezt és Cristiano Ronaldót) vetette be lesi­puskásként a 2008-as BL-döntőben.
Mourinho nagy csodálója az angol válogatott csapatkapitányának, és 2013-ben éppen eleget győzködte, hogy hagyja ott az Old Traffordot, és menjen a Chelsea-be. „Akkoriban többet beszélt Rooneyval, mint a saját feleségével” – írta Diego Torres az edzőről készült könyvében.
Rooney minden bizonnyal előretolt középpályás lesz majd az új rendszerben, ahogyan Louis van Gaal utolsó időszakában és a 2016-os Eb-n is. Mourinho lehet a legalkalmasabb személy, aki számon tudja kérni majd a fegyelmet és a taktikát.
Memphis Depay bizonyára sikeres lesz a második United-idényében, ahogy Cristiano Ronaldo, Eden Hazard, Di María és Arjen Robben is fejlődtek a keze alatt, ha épp nem voltak sérültek. Még Juan Mata is tiszta lappal indulhat.
„Senkinek sem kell félnie tőle, csak annak, aki nem teszi, amit kér, illetve aki hibát hibára halmoz – állítja McCarthy. – Aki szeretne tőle tanulni, annak produkálnia is kell valamit. A játékosok általában szívesen kelnek fel reggel, hogy vele dolgozhassanak.

Rooney, Anthony Martial és Marcus Rashford is profitálni fognak a közös munkából. Többen mondják, hogy nem kedveli a fiatalokat, de szerintem ez nem igaz. A Realban rengeteg olyan fiatallal dolgozott, akik aztán nagy nevek lettek, például Di Maríával, Iscóval, Jesével és Raphael Varane-nal.”
A leggyakoribb kritika azonban vele szemben az, hogy nincsenek hosszú távú víziói. Van Gaal például összesen 15 United-akadémistát vetett be két idénye alatt, és ezzel ő is hozzátett ahhoz a bámulatos statisztikához, hogy 1937 októbere óta a csapat minden egyes mérkőzésén játszik legalább egy hazai nevelésű labdarúgó. Ez összesen több mint háromezer mérkőzést jelent.
Ezzel szemben Mourinho nagy szerepet játszott abban, hogy a Chelsea megvált ifjoncaitól, Romelu Lukakutól és Kevin De Bruyne-től, és nem tudott felhozni egyetlen rendszeres ifi játékost sem a felnőttek közé sem az Interben, sem a Realban, sem a londoni csapatnál. A Man­chester Unitedtól sem idegen ez a fajta tékozlás, de egy ilyen klub nem engedhet meg magának még egy olyan történetet, mint Pogbáé.
A csapat és az utánpótlás közötti kapcsolat egészen alapvető a Manchester Unitednál. És mivel Mourinho és Zlatan Ibrahimovic ismét egyesítik erőiket, ez mindenképpen rossz hatással lesz Rashford fejlődésére.
„Szerintem borzasztóan fontos, hogy továbbmenjen a megkezdett úton – mondja Luke Chadwick, aki maga is az Old Trafford akadémistája volt, és 38-szor lépett pályára a 2000-es évtizedben a felnőttek közt. – Ezt meg is fogják követelni Mourinhótól. De szerintem nem is lesz gond ezzel, ha jók azok a játékosok, játszatni fogja őket.
A Chelsea-nél és a Real Madridnál nem ez volt a helyzet, de azok nem is olyan klubok, ahol sok múlik az ilyesmin. A Unitednál azonban az élet rendkívül fontos része a fiatalok helyzetbe hozása.”

 

„A képzelet minden”
Van még egy alapos indok arra, miért választotta a manchesteri klub Mourinhót. Azért, mert személye kész kasszasiker. Rengeteg bevételt hoz, és a legnagyobb nevű játékosokat is odavonzhatja az Old Traffordra, annak ellenére, hogy a csapat három idény alatt már másodszor nem indulhat a BL-ben.
A Manchester United brandjének ápolása fontosabb, mint eddig bármikor. Szponzorok tucatjai tömik a klubba a nagy pénzeket, emiatt nem elég szimplán jó játékosokat megszerezni, piacképes sztárokra van szükség, amilyen Zlatan Ibrahimovic is.
„Nagyon jó lenne mondjuk Gareth Bale-t a csapatnál tudni – folytatja Chadwick. – A Unitedban mindig is játszottak olyan szélsebes futballisták, mint Ryan Giggs vagy Andrej Kancselszkisz. Most azt mondhatjuk, kicsit hiányzik ez a sebesség, annak ellenére is, hogy Martial és Rashford zseniálisak. Bale lenne a legkiemelkedőbb ebből a szempontból, de nem úgy fest, hogy a közeljövőben elhagyni készülne a Real Madridot.
Alapvetés, hogy Mourinhónak integrálnia kell csapatába az újonnan érkezőket. Amikor Louis van Gaal alakulata kilépett a gyepre, mindössze hárman álltak fel a kezdőben az általa igazolt 15-ből. Mourinho általában jó szemmel nézi ki magának a játékosait, de azért nála is csúszhat hiba a számításba. Ilyen volt Ricardo Quaresma az Internél és Juan Cuadrado a Chelsea-nél. A United szurkolói megkövetelik maguknak, ami jár.
Nem az lesz továbbá az egyedüli kérdés, hogy kiket szerezzen meg, hanem az is, hogyan tartsa a klubnál a csapat régebbi futballistáit. A 35 éves Michael Carrick már hosszabbított egy évet, és hasznos tagja lesz a középpályának, de Martial, Chris Smalling és Ander Herrera nem marad örökké, ha nem jönnek az eredmények. A legnagyobb kérdés viszont az elmúlt három idényben a csapat legjobbjának megszavazott David de Gea sorsa, a 25 éves játékos csak egy rossz faxgép miatt nem távozott egy évvel korábban a Real Madridba, és idén biztosan megtette volna, ha marad Van Gaal. Mourinhónak mindent meg kell tennie, hogy legjobb játékosa, a csapat sarokköve maradjon.
A jelek jók. „A United a legjobb döntést hozta azzal, hogy Mourinhót választotta – nyilatkozta a spanyol rádiónak De Gea az Európa-bajnokság előtt. – Szerintem már nagyon kellett a csapatnak egy ilyen, győztes mentalitással megáldott vezetőedző.”

Más is szemet kell, hogy szúrjon: Mourinho és De Gea ügynöke egyaránt Jorge Mendes, illetve cége, a GestiFute. Mourinho korábbi csapataiban mindig is szép számmal szerepeltek az ügynökség játékosai.
Könyvében Diego Torres azt írja, hogy a Realnál a klubvezetőség és több játékos is kikérte magának Mendes teljhatalmát. Az ügynök irodája ablakából figyelhette a Real Madrid edzőpályáján tréningezőket, és gyakran együtt is reggelizett a játékosokkal. Mindeközben más ügynököknek beléptetésért kellett folyamodniuk, ha szerettek volna bejutni. A nem Mendeshez tartozó játékosok elkezdték „los suyos”-nak, az „övék”-nek hívni az ügynökség labdarúgóit.
Az utolsó csepp az volt a pohárban, amikor Mourinho kinézte magának Hugo Almeidát, aki szintén Mendes érdekeltségébe tartozott, és a többség úgy tartotta, nem üti meg a Real színvonalát.
Lehet, hogy ezúttal is sok lesz a két férfi munkakapcsolatából? „Nem, Mourinho a főnök – mondja Benni McCarthy. – Ő mondja meg Mendesnek, melyik játékost akarja. Az utóbbi pedig megszerzi. Ha José kéri, hogy hozza el Ronaldót, akkor fogja, és elhozza.

 

„Mourinho hozza meg a döntéseket, ezekbe maximum a felesége szólhat bele!”
A Chelsea-nél Michael Emenalo vezetésével felállítottak egy transzferügyleteket felügyelő bizottságot, ezért második „küldetése” idején Mourinho keze sokkal inkább meg volt kötve, mint korábban, és a United biztosan szívesen kerüli majd az olyan helyzeteket, mint amilyen a halványuló Radamel Falcao kölcsönbe vétele volt.
James Rodríguez szintén van annyira tehetséges (és piacképes), hogy kiszemeljék, de például Fabio Coentrao vagy bárki más odaédesgetése a GestiFute istállóból bizonyosan ellenállásba ütközik majd.
A szemlélődés biztosan nagyon fontos része lesz majd a munkájának a Manchester Unitednál. A trófeák a legrangosabb angol klubnál nem születhetnek olyan „mindenáron győzni kell” mentalitásból, mint a Real Madridnál.
Bárhol legyen is meghúzva a határvonal, Mourinho bizonyosan átlépi majd, vagy addig ugrál rajta, amíg az meg nem semmisül.

„Mourinho zseniálisan mozgatja a médiát a saját javára – nyilatkozza Andrea Ramazzotti, az olasz Corriere dello Sport újságírója, aki 2008 és 2010 között az Inter tudósításaiért felelt a lapnál. – Amikor Zlatan Ibrahimovic 2009-ben a Barcelonába távozott, sokkal feszültebbé vált az edző. Meg kellett erősítenie a csapategységet, ezért ellenség után nézett, akit az újságírókban talált meg. Azzal kezdte, hogy hiányzik a bizalom, majd odáig jutott az idény végére, hogy már nem is tartott sajtótájékoztatókat. Csapata mindent megnyert.”
Végül Mourinho és Ramazzotti összekaptak a csapat buszán egy 2009-es, Atalanta elleni 1–1-es döntetlent követően.
„Hosszú idő telt el azóta már – mosolyog Ramazotti. – Annyit mondhatok, különleges idők voltak azok. Nem voltam épp viccelődős kedvemben. Azt mondta nekem, hogy én vagyok a leghíresebb Ramazzotti az énekes után.”
A United játékosai nem ezt az oldalát fogják látni, hanem egy sokkal higgadtabbat.
„Az a Mourinho, aki a médiát kezeli, egészen más figura, mint az, amelyik a játékosokkal dolgozik – mondja az Inter korábbi hátvéde, Maxwell. – Nem mondanám, hogy arrogáns, de amikor veszik a kamerák, próbálja megvédeni magát, és ezt elég sajátos módon teszi.
A játékosaival sokat nevet. Amikor valakire ekkora felelősség nehezedik, nem viselkedhet ugyanúgy, ha éppen trükkös kérdésekkel próbálják csőbe húzni.”

Ahhoz, hogy tényleg elfogadják őt az Old Traffordon, arra is szükség lesz, hogy visszafogja magát, és ne gyártson állandó összeesküvéselméleteket a játékvezetőket illetően.
„A Portónál is ezt csinálta – mondja Benni McCarthy. – De igaza is volt: miért tehetnének a bírók büntetlenül olyat, ami súlyos pontjaikba kerül az egyes csapatoknak. Ha egy játékvezető nem végzi jól a dolgát, igenis kritizálni kell. Ha valamelyikük szépen dolgozik, José az első, aki megdicséri, de ez már ritkán kerül be a hírekbe.”
Az, amikor Tito Vilanova szemét nyomkodta, nagyban elárulja, milyen indulatok feszülnek benne. Még a mérkőzést követően is úgy nyilatkozott: „Fogalmam sincs, ki ez a Pito Vilanova, vagy ki…” A Pito a spanyol szlengben azt jelenti: pöcs.
„A Manchester United egyik menedzsere sem tehetne soha ilyet – nyilatkozta akkor Bobby Charlton, aki ma is a vezetőség tagja, majd fél évvel később David Moyest nevezték ki. – Mourinho kiváló edző, de ezzel most túl messzire ment.”
Lehet, hogy a United sürgős beavatkozást igényelt, de Mourinho és Charlton párbeszéde a Carrington edzőkomplexumban az előbbi bemutatása alkalmával arra utal, hogy az utóbbi véleménye nem változott.
„Az a baj – nyilatkozta a GestiFute egyik vezetője Torresnek –, hogy amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogy Mou szeretné, akkor nem a klub iránymutatásait követi, hanem a saját magáét.”
A helyzetet mi sem világítja meg jobban, mint a Chelsea csapatorvosával, Eva Carneiróval kialakult konfliktusa. Elterelő hadműveletnek indult, hogy lehetőség szerint ne a hazai pályán elért 2–2-es Swansea elleni döntetlennel foglalkozzon a sajtó, de a bíróságon végződött, mert Mourinho képtelen volt bocsánatot kérni egy alkalmazottól, aki a munkáját végezte.
Júniusban mégiscsak elrendezte volna az ügyet, ami arra utal, hogy készen állt megzabolázni az egóját, hogy megkapja a mindig is áhított kispadot.

 

A Carneiro-ügybe bele is bukott, mert a hölgyet mindenki nagyon szerette a Chelsea vezetőségében. Mourinho még a csapat tiszteletét is elveszítette. A hadiállapot fenntartása alapvető a munkamódszerében, abban, ahogy az övéit mozgatja, ezért is fogadják módszereit nyitottan a játékosok, főleg a kezdeti időszakokban.
„A játékosait védi – állítja Benni McCarthy –, azokat, akikre a legnagyobb nyomás nehezedik. Helyettük megy harcba, és ők értékelik ezt. Remélem, erre én is képes leszek edzőként!”
Gyakran megy el egy-egy játékosával vacsorázni, hogy megismerje az életét, a családját. Az elromlott realos hangulatot úgy akarta helyretenni, hogy meghívta otthonába a csapatot egy sütögetésre. Kilenc hónappal később a csapat megnyerte a bajnokságot.
Ez például ragyogó különbség az inkább elegáns kívülálló Van Gaalhoz képest. A holland e-mailekben instruálta a játékosait, amelyeket azok megnyitottak, majd nyitva hagytak 20 percig, hogy a beépített „nyomkövető” jelentse, elég időt szántak rá.

„Mourinho igyekszik a maximumot kihozni a játékosaiból – nyilatkozta a Chelsea egykori hátvéde, Filipe Luís ez év elején a FourFourTwo-nak. – Szerintem ezért veszíti el olykor-olykor a csapat támogatását. Olyan sokat követel, hogy némelyek azt már nem tudják feldolgozni.”
A brazil játékos is csak egy idényt bírt ki Londonban, majd visszatért az Atlético Madridba, és BL-döntőt játszott a csapatával.
A problémák akkor következnek, amikor a játékosok belefáradnak abba a hadviselésbe, amit más csapatok vezetőedzői, játékosai vagy az újságírók és játékvezetők ellen folytat.
„Lehet így meccseket nyerni, de gyakran mindez nem elég – mondja Max­well. – Az elmúlt idényben a Chelsea sokkal jobban teljesített Guus Hiddink irányításával, mert az edző olyan masszív stábbal motiválja a játékosokat, hogy egy ellent­mondásos utasítás sem jelenthet problémát.”
Többen érzik magukat parkolópályán Mourinho harcias csapataiban. „Úgy éreztem magam, mintha nem is akarna a saját Interébe, mert engem még Roberto Mancini vásárolt meg – mondja a csapat egykori szélsője, Kerlon. – Úgy éreztem, nekem is járna egy esély, hogy bizonyítsak. Mindig őszinte volt velem, de ettől még frusztráltan éreztem magam, mert játszani akartam.”

Mourinho lojalitást vár a játékosaitól. Ha nem érzi, hogy megvolna, paranoiássá válik. A Real Madridnál meg volt győződve arról, hogy van egy besúgójuk, aki folyamatosan szivárogtatja az információkat, miután a sajtó helyesen tippelte meg, hogy Pepe középpályás lesz a Barcelona elleni, 2011. áprilisi mérkőzésen.
„Rendesen vérben forgott a szeme, még sosem láttam korábban olyannak – írta Jerzy Dudek az önéletrajzában. – Ki a patkány? Hadd lássam? Talán valaki olyan, aki már hosszabb ideje játszik a csapatban? Hogyan rombolhattátok le, amiért egy héten át dolgoztunk? Átcsesztetek. De ugyanúgy magatokat és a családjaitokat is. Meg fogom találni azt a k…va forrást.”
Dudek folytatja, és leírja, hogy Mourinho Iker Casillast gyanúsítgatta, mert a kapus felesége, Sara Carbonero televíziós bemondó. Amire befejezte a munkát a Real Madridnál, visszavonhatatlanul megromlott a kapcsolata Casillasszal.

Mourinho vs. Guardiola: a viszály újrakezdődik
Van egy kavics Mourinho cipőjében. De legalábbis új városában. Úgy hívják, Josep Guardiola Sala. Amint kinevezték a Barcelona korábbi vezetőedzőjét a Manchester City élére, José tudta, hogy neki is a városba kell sietnie. Ő Guardiola jinjének a jangja, ő ketten Moriarty és Sherlock. A manchesteri kalandból mindketten profitálni fognak.
A páros akkor veszett össze, amikor egy év Barcelona B-edzősködést követően Guardiolát nevezték ki a felnőtt csapat élére, nem pedig Mourinhót.
„Mourinho győztes típus – fejtegette könyvében Ferran Soriano, aki jelenleg a Manchester City vezérigazgatója, de 2008-ban a Barcelona alelnöke volt, így neki is szerepe volt a döntésben. – De a győzelem érdekében a feszültségkeltéssel is operál, és ez nem jó.”

Soriano azon kevesek egyike, aki mindkettejükkel dolgozott. „Guardiola és Mourinho homlokegyenest másként gondolkodnak – mondja. – Nem volt semmiféle hasonlóság a Barcelona és az Inter között. Én a kontrázás iskoláját végeztem el, ahol azt tanították, hogy nem szabad mérkőzést veszíteni, és nem azt, ahol igyekeztünk gyönyörűen játszani, hogy bebizonyítsuk mindenkinek, megérdemeltük a győzelmet.”
Guardiola beismerte, nem ápol szép emlékeket azokról az időkről, amikor az ő Barcelonája csapott össze Mourinho Realjával, és ebbe azt a négy El Clásicót is beleérti, amelyeket 18 nap leforgása alatt játszottak le 2011-ben. A legemlékezetesebb kitörése annak az idénynek a BL-elődöntője előtt történt a portugál ellen egy sajtótájékoztatón.
Hiába választotta el őket több száz kilométer, amikor az egyikük Londonban, a másik Münchenben dolgozott, Mourinho azért odaszúrt egyet Pepnek a 2015-ös Premier League-arany elnyerésekor is. Nem volt nehéz kiszúrni, kinek üzengetett, amikor azt mondta, nem dolgozna olyan országban, ahol még a szertáros is bajnoki címig vihet egy csapatot.
Most azonban a jelek arra utalnak, a Manchester United vezetősége nem bánná, ha az újdonsült menedzser tudná tartani a száját.
„Két éven át – nyilatkozta egyszer Mourinho – olyan bajnokságban dolgoztunk együtt Peppel, ahol vagy ő, vagy én, vagy a Barcelona, vagy a Real Madrid lett a bajnok. Egy ilyen bajnokságban van helye a személyes kakaskodásnak, de ha Manchesterben csinálnánk ugyanezt, egy harmadik csapat nyerné a bajnokságot.”
Igaza van. És hiába vádolta állandóan részlehajlással a játékvezetőket, és korbácsolta fel az indulatokat a Real és a Barcelona játékosai közt – a viszály a 2010-es világbajnokság megnyerésével sem csillapodott –, Mourinho mindössze kettőt tudott megnyerni a tizenegy egymás ellen játszott El Clásicóból. A két edző szeptemberben találkozik újra a pályán.
A rivalizálás jót fog tenni a Premier League színvonalának, és szórakoz­tatóak lesznek Mourinho és Arséne Wenger kézfogásai is. „Mindenki erre kíváncsi, jó a műsor, profitálni fogunk belőle – mondja Danny Higginbotham. – Manchesterben dolgozik a világ két legjobb vezetőedzője, de ne feled­kezzünk meg Jürgen Kloppról, Antonio Contéről és Mauricio Pocchetinóról sem. Rendkívül izgalmas idény elé nézünk.

A Manchester United az utolsó kártyáját játssza ki. Három évvel ezelőtt bajnokként zárták az idényt, és hiába öregszik a csapat, számos játékos alkalmas arra, hogy bezsebelje a győzelmet.
Mivel a klub kezdetben tartott Mourinho színpadias viselkedésétől, először egy megbízható figurát neveztek ki David Moyes személyében, majd egy tökéletes önéletrajzot, amelyet Van Gaal adott be az álláshirdetésre.
2016-ban az kell az angol futball legjelentősebb klubjának, hogy Mourinho visszaadja az elveszett auráját. A róka betette a lábát a tyúkólba, és most nyaldossa a szája szélét.
„Mourinho mindig is tisztelte a Manchester Unitedot – mondja Benni McCarthy, aki tagja volt annak a csapatnak, amelyik a 2003–04-ben a legjobb 16 között verte ki a Manchester Unitedot a BL-ből, hogy Mourinho így köszönjön be a nemzetközi porondon. – Emlékszem, hogyan készített fel bennünket ellene. Mindenki azt mondta, a lehetetlenre vállalkozunk.
Mindig is ezt a melót akarta szerintem. A legjobb küldetés a legjobb időpontban. Ő lenne a megfelelő ember? Ez több mint száz százalékban biztos. Ha nem ő lenne a legjobb a világon, akkor is az első háromban szerepel.”
„Nem félek a döntéseim következményeitől” – olvasható a nagyjából hatmillió forintot érő deLaCour karórája hátlapjára gravírozva. Most talán leveszi majd a szerkezetet. De legalábbis vissza kell vennie egójából, vagy olyanná formálnia azt, amit még a Manchester United is elbír.
Fergusonnak 27 év adatott meg, hogy elérje hőn áhított célját, és „letaszítsa a Liverpoolt a k…va bakról”. Mourinhónak nem lesz ideje, hogy megküzdjön Peppel, és amikor a megállíthatatlan erő találkozik a mozdíthatatlan akadállyal, gyakran az utóbbi győz, mert az előbbi saját magát veti szét.

 

 

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2016. szeptemberi számában.)