Szöveg Paul Simpson
Michel Platini sosem gondolta volna, hogy élőhalott lesz belőle. Amikor a 2022-es katari világbajnokság erőltetése és a FIFA-tól felvett kétmillió dolláros fizetése miatti botrány a tetőfokára hágott, már jobbnak látta, ha csak álruhában hagyja el otthonát. „Tudod, én vagyok Michel Platini. Engem mindenki ismer – mondta a New York Times riporterének. – Most másképp néznek rám az emberek.” Később, hogy meneküljön a megvető tekintetektől, már legtöbbször úgy döntött, inkább otthon marad.
Ez a fajta kegyvesztettség igazán nehéz lehetett olyasvalakinek, aki szinte mindenellenlábasát gátlástalanul félreállította. És talán még nehezebb lehetett a labdarúgó Platini számára, akinek minden megadatott (bár nem nyert meg mindent), és aki Pelé szerint az egyetlen francia futballista, aki bármely brazil válogatottban megállná a helyét.
FRANCIAORSZÁG NEKI KÖSZÖNHETTE 1984-BEN AZ ELSŐ, CSAPATSPORTBAN ELÉRT NEMZETKÖZI DIADALÁT
Platini apja, Aldo tehetséges amatőr játékos, később a Nancy igazgatója volt. Ő tanította Michelt focizni. Egy alkalommal éppen Alfredo di Stéfano nagyszerű átadását csodálták egy barátságos mérkőzésen, amikor a kis Platini megszólalt: „Honnan tudta, hogy a csapattársa jó helyre érkezik?”. Amikor Aldo nem válaszolt, Michel néhány másodpercig gondolkodott, majd maga válaszolta meg a kérdését: „Onnan tudhatta, hogy már hamarabb észrevette a mozgását”.
Tizenhét éves korában szertefoszlani látszott nagy álma, hogy profi labdarúgó váljék belőle. A Metz sportorvosi vizsgálatán elájult, majd tévesen szívproblémával diagnosztizálták.
Vigaszt és önbizalma visszaszerzését jelentette, hogy bekerülhetett a Nancy – apja klubja – tartalékcsapatába. Az ifjabb Platini 1973. május 3-án mutatkozott be az első csapatban a Nimes elleni találkozón. Tizenhét gólt szerzett, miközben együttese visszatért a Ligue 1-be. Rengeteg erőfeszítést tett, hogy a dolgok simán menjenek. A hatvanas években rendszeresen beszorított fél óra gyakorlást az iskolai ebédszünetben. A Nancynál órákat töltött a szabadrúgások gyakorlásával, amihez bábuk és társa, Jean-Michel Moutier segítségét is igénybe vette.
A labdarúgásban olykor minden az időzítésen múlik. Az 1970-es évek végén Platini a csúcsra tört, miközben a francia futball a reneszánszát élte. A Saint-Étienne 1976-ban a Bayern München ellen lépett pályára a BEK-döntőben. Két évvel később a Bastia az egész kontinenst és talán saját magát is meglepte azzal, hogy az UEFA-kupa fináléjában találta magát a PSV ellenfeleként. Platini számára mégis az volt a legjelentősebb, hogy a francia válogatott 1978-ban újra kijutott a világbajnokságra, erre 1966 óta nem volt példa.
A ’78-as argentin vb-n a magyar válogatottal együtt kiestek a csoportkörből, és Platinit súlyos rágalmak érték a francia szurkolók részéről. Mindent megtett, hogy elhallgattassa az elégedetlenkedőket: nagy igyekezetében bokasérülést szedett össze egy későbbi meccsén.
Különös és keserédes érzések közepette távozott a Nancytól, és bár a következő klubjával, a Saint-Étienne-nel megnyerte a Ligue 1-t, jelentősebb európai sikert nem könyvelhetett el. Később a Juventus tett ajánlatot Platiniért, aki nem kívánta visszautasítani a lehetőséget.
Mindez 1982-ben történt, Platini 27 éves volt ekkor, ami kritikus kornak számít sok nagyszerű labdarúgó esetében. Mielőtt azonban csatlakozott volna az olasz klubhoz, Spanyolországba utazott azzal a céllal, hogy elhozza a világbajnoki trófeát. A franciák gyengén kezdtek Bilbaóban: mindössze 27 másodperc alatt gólt kaptak, majd 3–1-es vereséget szenvedtek az angoloktól. Aztán egyre megnyerőbb játékkal folytatták útjukat egészen a hírhedt sevillai elődöntőig, ahol a nyugatnémet válogatott volt az ellenfél.
Annak ellenére, hogy 3–1-re is vezettek a hosszabbításban, végül tizenegyesekkel kikaptak az NSZK-tól. Vereségüket nagyban köszönhetik Charles Corver holland játékvezető szégyenteljes döntésének, aki nem küldte le a pályáról Harald Schumacher kapust, miután leütközte Patrick Battistont, kiverve annak két fogát, eltörve több bordáját, gerincsérülést és félórás eszméletvesztést okozva.
Platinit 17 évvel az események után arról faggatták, hogyan élte meg pályafutása legfontosabb mérkőzését. „Mit tehettünk volna? – próbált filozofálni a játékmester az őket ért igazságtalanság kapcsán. – Miután gólt lőttem, királlyá koronáztak. Miután kikaptunk, elátkoztak. Hol van az igazság?”
Ennek ellenére a francia válogatott összességében jól jött ki a sevillai kudarcból. Platini így magyarázta: „Elértünk egy szintet, ahol a francia futballisták őszintén mondhatták: jók vagyunk. A meccs előtt nem tudtuk, mi lesz. Az elődöntő után egyértelművé vált, hogy a francia válogatott nívós csapat. Tudtuk, hogy két évvel később megnyerhetjük az Európa-bajnokságot.”
A ’84-es, hazai pályán rendezett Eb-n Platini kilenc gólt szerzett öt mérkőzés során: kettőt fejesből, kettőt szabadrúgásból, egyet tizenegyesből, négyet pedig lábbal, akcióból. Platini éppen olyan jó volt 1984-ben, mint Johan Cruyff ’74-ben vagy Diego Maradona ’86-ban.
És nem csupán a gólokról, a technikáról vagy a jó megérzésekről van szó, hanem arról az intelligens hozzáállásról, amivel a játékot irányította. Nem kisebb játékos, mint az olasz játékmester, Gianni Rivera mondta róla: „Platini a jó érzéket, a nagyszerű értelmet és a kreativitást testesíti meg a klasszikus tízes szerepében”.
A hosszú ideig szolgáló francia szövetségi kapitány, a nemrégiben elhunyt Michel Hidalgo, a támadófutball nagy híve kiválasztott négy kreatív középpályást, Luis Fernándezt, Jean Tiganát, Alain Giresse-t és Platinit. Ahelyett, hogy a Juventus futballistája köré építette volna a csapatát, Hidalgo arra biztatta őket, hogy a többiek is vegyék át az ő játékát. Ahogy a házigazdák váltogatták a felállásukat a különböző ellenfelekkel szemben, Platini középcsatárként, játékmesterként és védekező középpályásként is pályára lépett.
Ágyékproblémáktól szenvedett az 1982-es világbajnokságon is, majd az idegeivel volt gond a ’86-os mexikói vébén. Azon az 1984-es jelentős versenyen azonban, ahol kivételesen egészséges volt, megszerezte a franciák első nemzetközi trófeáját, magának pedig a háromból a második Aranylabdát.
Az 1987-ben Marguerite Duras írónőnek adott, a Liberationban megjelent érdekfeszítő interjújában Platini megjegyezte, hogy a labdarúgók akár egyetlen mérkőzésre is építhetik az egész pályafutásukat, amennyiben az jó helyen, jó időben és jó televíziós csatorna kamerái előtt zajlik. Vele viszont nem ez történt, ez tagadhatatlan. Az 1984-es franciaországi Európa-bajnokságon szerzett két mesterhármasa, amelyek közül az első a belgák elleni 5–0-s, a másik a Jugoszlávia elleni 3–2-es győzelem során született, nála jelentéktelenebb játékosok pályafutásának sikerességét is nagyon megalapozta volna. Ennek ellenére Platini nem volt elégedett. A Juventusnál sérülések árnyékolták be a startját, amitől annyira elkeseredett, hogy majdnem távozott a klubtól, de később az élvonal gólkirályaként fejezte be az idényt.
Az 1982–83-as idényben 16, az 1983–84-esben 20, az 1984–85-ösben pedig 18 gólt könyvelhetett el, miközben hivatalosan nem is csatár volt. A nagyszerű Juventusban, ahol Roberto Bettega, Zbigniew Boniek, Paolo Rossi, Gaetano Scirea, Marco Tardelli és Dino Zoff mellett futballozhatott. Azon kevesek egyike, akinek minden pillanatban sikerült lenyűgöznie a klub nyájas és kegyetlen tulajdonosát, Gianni Agnellit. Egyszer, amikor edzője dohányzáson kapta az öltözőben, Platini a középpályás Giuseppe Furinóra mutatott, és komoly ábrázattal így szólt: „Akkor kell aggódnia, ha ő szokik rá a cigarettára”.
Platini művészi érzéke nagyszerűen megmutatkozott az Olasz Kupában a Pescara ellen szerzett góljában 1982. augusztus 22-én. Az ellenfél térfelének közepén ólálkodott, amikor gyors mozdulatokkal kitört a védők szorításából, majd négy ember felett, pontosan a kapus mögött a hálóba ívelte a labdát. Az egész mindössze három labdaérintésből állt. Játékos-pályafutása csúcspontja a BEK-trófea és gólja a Liverpool elleni döntőben lehetne, de ezt beárnyékolja a 39 ember halála a Heysel-stadionban.
Platini a mérkőzés egyetlen gólját tizenegyesből szerezte, egy szabálytalanságot követően, ami jócskán a Liverpool tizenhatosán kívül történt. Az olasz csapat játékosai a gólt, majd a pályára berohanó szurkolókkal a győzelmet hosszasan ünnepelték a mérkőzés előtt bekövetkezett tragédia ellenére. Az igazsághoz tartozik: valójában még ma sem lehet pontosan tudni, hogy mennyire értesültek a labdarúgók a tömegszerencsétlenségről. Platini határozottan állította, hogy alig valamennyire, ezzel szemben Boniek látta, ahogy elvonszolják a holttesteket a brüsszeli pálya közeléből. Miután visszatértek Torinóba, a Juventus győzelmi ünnepe elmaradt.
Platini fényesen diadalmaskodik, de kiállhatatlanul veszít. A Nancynál úgy vetett véget a csapattársaival játszott kártyapartinak, hogy kidobta a paklit a vonat ablakán. Hozzáállása nagy hatással volt Mauro Camoranesire, a Juventus középpályására. „Körmönfont bestia volt, a pálya ura. A legnehezebb helyzetekben is okos és egyszerű megoldásokkal tudott előállni.”
Michel a Heysel-katasztrófa és bokasérüléseután 1987-ben kialakult mentális problémáimiatt veszített lendületéből, és a visszavonulás mellett döntött. Harminckét évesvolt ekkor. Nagyszerűsége vitathatatlan: a fiatal Zinédine Zidane példaképként tekintett rá. Mindezek fényében különösen meglepő, aggasztó és szomorú, ami ez után történt.
Ahogy Gary Lineker mondta egyszer egy csapattársára, Paul Gascoigne-ra utalva: „Sok lehetőséget tartogat az élet a futball után is”. Kezdetben úgy tűnt, Platini is könnyen alkalmazkodik a változáshoz. A francia válogatott szövetségi kapitányi munkáját részben ellensúlyozni tudta pártfogója, Éric Cantona nagyszerűsége. Később az 1998-as franciaországi világbajnokság megszervezésén dolgozott, bár jelentősége a döntéshozatalban vitatott. Barátságot kötött Sepp Blatter FIFA-elnökkel, akinek tanácsadója is lett. A szervezet végrehajtó bizottságának tagja lett 2002-től.
Platini szerint őt az UEFA élére szánta a sors, legalábbis cimboráinak így fogalmazott. Nem tudjuk pontosan, mikor született meg benne az elképzelés, de az biztosra vehető, hogy Blatter támogatta őt. Kétezerhétben, az UEFA elnökválasztása előtt a svéd főnök, Lennart Johansson félresöprésével kiterjesztette befolyását.
Az UEFA akkori vezetője 1998-ban elindult Sepp Blatter ellen a FIFA vezetőjének székéért, és 80 szavazatot szerzett, míg ellenfele
111-et zsebelt be. Ha figyelembe vesszük a FIFA kongresszusát átjáró pletykát, miszerint a küldöttek ötvenezer dollárt kaptak volna egy barna borítékban, ha Blattert támogatják, nem is rossz Johansson teljesítménye. A botrány szele és a nyilvános vizsgálat réme kétségtelenül rosszul érintette Blattert, aki nagyon vigyázott, hogy a nyilvánosság előtti feddhetetlenségét megőrizze.
Bár Johansson már a nyolcvanhoz közelített az UEFA 2007-es elnökválasztásakor, úgy döntött, újra megméreti magát. Részben azért vállalkozott a kihívásra, mert Blatter őt támogatta, részben azért, mert egyre nagyobb teret nyert a vezetőség köreiben az a félelem, hogy Platini elnöksége alatt minden elv, amiért az UEFA létezik, romba dőlne.
Franz Beckenbauer lett az „Állítsuk meg Platinit!” mozgalom arca, de Blatter hatására visszavonult. Aztán a FIFA-elnök átállt a másik oldalra. Johansson egy alkalommal felidézte, hogy amikor számonkérte őt a miértekről, nevetve így felelt: „Ilyen az élet”. Platini 27:23 arányú győzelmet aratott Johanssonnal szemben.
Vajon ez volt az a pillanat, amikor Platini végleg elhitte, hogy megállíthatatlan? Vajon ekkor bűvölte el véglegesen a hatalom? A regényíró John Updike szerint a hírnév olyan maszk, ami végül belemarja magát az arcunkba. Platini 1987-ben így beszélt: „Kivételesen ritkán tévedek. Az ösztöneimre hallgatva működöm.”
Egyike volt ezeknek a megérzéseknek – legalábbis életrajzírója, Jean-Philippe Leclaire szerint –, hogy tartott Nagy-Britanniától. A londoni Soho Hotelben elegánsan odaszúrt az angoloknak 2007 márciusában, amikor megjegyezte, hogy elsősorban azért nem az Arsenalnál vagy a Spursnél futballozott, mert túl sok mérkőzést játszanak. Platini és a brit média szoros kapcsolata azonban meglehetősen egysíkú volt: bár az újságírók szerették a humorát, karizmáját és stílusát, amivel pillanatok alatt a címlapokra került, mégis egyfajta új Napóleonként hivatkoztak rá, mivel francia, alacsony, és nem utolsósorban túl sok ötlettel áll elő.
A hivatalos UEFA Bajnokok Ligája-magazin szerkesztőjeként interjút készítettem Platinivel azon a bizonyos napon, miközben a lépcsőházban haladt, az utcán várakozó taxija felé. Egyszerre figyelt a lépcsőkre, a napi programfüzetére, a telefonhívásaira és az én kérdéseimre, de olyan jól csinálta, hogy mindeközben ráadásként akár dekázhatott volna egy labdával is.
Platininek volt néhány nagyszerű ötlete. A hazaadásszabály kapcsán már nyert ügye volt, és nagy erőkkel küzdött az Európai Unió ellenében, hogy több hazai nevelésű játékost lássunk a pályákon. Szerette volna egyenlőbben szétosztani az UEFA bevételeit, különösen azoknak kedvezve, akiket eddig egyértelműen kizsákmányoltak. Jó érzékkel látta előre, hogy a videobíró bevezetése megakasztja a játék lendületét, és növeli a feszültséget a partvonal mentén (bár az általa bevezetni kívánt további játékvezető-asszisztens ötlete sem a legjobb).
Függetlenül attól, tetszik-e az általa kitalált pénzügyi fair play (FFP) ötlete, még a legharsányabb bírálók is egyetértenek benne, hogy a sportág pénzügyei rendezésre szorulnak. Platini nem szeret elveszni a részletekben, ugyanakkor az FFP számára nem csak hóbort volt. Egyik tanácsadója idézte fel: „Az emberek azt hiszik, hogy Platini csak nagyvonalú döntéseket hoz a szervezet élén. Az FFP kapcsán azonban többszáz oldalnyi elemzést tanulmányozott, hogy felmérje a lehetséges következményeket.”
Ő maga viszont kiszámíthatatlan természetű. Az egyik magasrangú tanácsadója az UEFA-nál azért mondott le, mert „ha ugyanazt az előterjesztést mutatom be neki két különböző napon, eltérő reakciót váltok ki belőle”.
Ráadásul Platini olykor még hiperérzékeny is. Amikor Arséne Wenger beszállt a videobíró körüli vitába, az UEFA elnöke azonnal megvádolta, hogy üzleties a hozzáállása, és nem bírja elviselni, ha a kisebb klubok legyőzik a nagyobbakat. Az Arsenal menedzserét, aki majdhogynem apja, Aldo fogadott gyereke volt, egy mozdulattal félreállította.
Gianni Infantino főtitkár segítségével Platini mint FIFA-alelnök is olyan erős kézzel tartotta az UEFA elnökségét, hogy még a botrányszámba menő döntése, a 2022-es katari világbajnokság ellenére is újból megválasztották elnöknek 2011-ben.
Kilenc nappal azelőtt, hogy a FIFA az egész világ döbbenetét kiváltva közel-keleti házigazdára bízta a világbajnokság rendezési jogát, Platini a francia elnökkel, Nicolas Sarkozyvel ebédelt az Élysée-palotában az akkor katari trónörökös, jelenlegi uralkodó Tamim emír társaságában. Platini tagadta, hogy Sarkozy utasítására, francia üzleti érdekből bízták volna Katarra a rendezési jogot, Blatter viszont másképp emlékszik. „Egy héttel a szavazás előtt felhívott Platini, és közölte, hogy már nem az én pártomon áll, mert az ország vezetője figyelmeztette, hogy Franciaország érdekei mentén cselekedjen.”
PLATINI MEG VAN GYŐZŐDVE RÓLA: ÖSSZEESKÜVÉS ÁLDOZATA LETT, HOGY NE TUDJA LEVÁLTANI BLATTERT
Blattert nagyon feldühítette, hogy a pártfogoltja cserbenhagyja, és nem az Egyesült Államok rendezési jogát támogató kört erősíti többé. Platini azzal indokolta döntését, hogy a világ új tájain szeretné népszerűsíteni a világbajnokság varázsát.
Akár hiszünk neki, akár nem, élete legdrágább döntésének bizonyult. A labdarúgás legfőbb döntéshozóinak nagyrésze megfeledkezett arról a tényről, hogy a szabályokat, amelyeket ők hoztak, és amelyek szerint dolgoztak, valaki folyamatosan átírja.
A katari győzelem nyomán indult FBI-vizsgálat katalizálta az eseményeket. A következő öt év során Blatter visszalépni kényszerült (a helyét Infantino töltötte be), Beckenbauert eltiltották a tevékenységétől, mert megtagadta, hogy együttműködjön a nyomozókkal, végül Platini lemondott, miután kiderült, hogy 2011-ben kétmillió dollárt vett fel Blatter jóváhagyásával, állításuk szerint szóbeli egyezségen alapuló – tanácsadói munkáért. Később arra számítottak, hogy Platini elindul Blatter ellen a FIFA elnöki székéért. Nem tette.
Platinit és Blattert eltiltották a labdarúgással kapcsolatos tevékenységektől. A Nemzetközi Sportdöntőbíróság enyhítette az ítéleteiket, de a bírák határozottan lesújtó véleménnyel voltak Platini magyarázatairól, pénzügyi tevékenységéről és Blatter közreműködéséről. A francia, akinek már lejárt a büntetése, a mai napig állítja, hogy összeesküvés áldozata lett, mégpedig azért, hogy ne tudja átvenni Blatter helyét. Ez persze merész magyarázat, de végső soron a tény, hogy valaki üldözési mániás, még nem zárja ki, hogy valakik szövetkeznek ellene a háta mögött.
Hónapokkal Blatter lemondása után, 2015 őszén egy úr, aki Blatter bizalmasaként hivatkozott magára, felvette a kapcsolatot egy magasrangú tisztviselővel a svájci főállamügyész irodájában. Amikor a felek találkoztak egy zürichi parkban, a bizalmas olyan információkat szivárogtatott ki, amelyekről addig csak kevesen tudtak. Ezután Platinit hosszú órákon át hallgatta ki a rendőrség a katari világbajnokság ügyében, a brit sajtó pedig bokszzsáknak kezdte használni őt, majd kiátkozta abból a közegből, amely egész életét meghatározta: a futball világából.
A New York Timesban foglalta össze legérzékletesebben azt, ami vele történt: „Amikor reggel felkelsz, és ötvenévnyi munka után nem tudod, hogy hová menj, és azt sem, hogy hová ne, mert nincs irodád, el vagy tiltva mindenhonnan, munka nélkül maradtál, akkor már nem is vagy önmagad” – mondta 64 éves korában.
Platini jelenleg ügyvédjeivel konzultál, sétál, rengeteget golfozik és a visszatérését tervezgeti. Manapság nem divatos szimpatizálni vele, de ha a legsúlyosabb vádak igaznak bizonyulnak, akkor sem ő az első magasrangú döntéshozó, aki nemzeti érdek mentén támogatja egy világbajnokság rendezési jogát (ugyanakkor kétségtelenül figyelmen kívül hagyta, hogy törekvéseiért a katari építkezéseken dolgozók az életükkel fizettek).
És az a kétmillió dollár jelentéktelennek tűnik amellett a sok millió mellett, ami elszivároghatott Jack Warner CONCACAF-elnök keze alatt. Platini szemszögéből nézve ő különbözik a korrupt döntéshozóktól, neki igaza lehet bizonyos kérdésekben. Viszont a világ jelenleg nem egységes szempontok szerint mond ítéletet sportvezetők felett.
Michel Platini valaha a világ legjobb labdarúgói közé tartozott. Most egyetlen meccset sem nézhet meg anélkül, hogy egy pillanatra is megfeledkezhetne számkivetettségéről. Michel Platiniből élőhalott lett.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. májusi lapszámában.)
Magazinunkat olvassa digitálisan a digitalstand.hu/fourfourtwo oldalon!
