Szöveg James Maw Fordítás Kovács Gergely
Nem túl sűrűn esik meg, hogy egy szerencsés menedzser komplett csapatot igazolhat, de amikor Roman Abramovics jachtja kidobta a horgonyt a Chelsea kikötőjében 2003-ban, a Kékek mesterének, Claudio Ranierinek megadatott, hogy tizenegy új játékost vegyen.
Glen Johnson, Wayne Bridge, Damien Duff, Geremi, Juan Sebastián Verón, Joe Cole, Adrian Mutu, Alekszej Szmertyin, Hernán Crespo és Neil Sullivan mind elismert futballistaként érkezett, ám volt egy futballista, akit a nyugat-londoni klub olasz főnöke mindenkinél jobban szeretett volna megszerezni.
„Amikor Abramovics átvette a klubot, azzal kerestem meg, hogy szeretném megszerezni Makélélét, mert ő volt akkoriban a Real Madrid főépítésze – idézi fel Ranieri. – Kulcsjátékos volt együttesében, ő állította meg az ellenfelet, és indította be újra csapata játékát.”
Florentino Pérez egyáltalán nem látta ennyire pozitívan a francia játékost, és egy percig sem gondolta, hogy hiányozni fog. „Ritkán passzolt három méternél távolabb – mondta róla a Real Madrid elnöke. – Jönnek majd fiatalok, akik gyorsan feledtetik őt.”
Ebben nagyon nem lett igaza. Steve McManaman, az egykori csapattárs azt írta életrajzában, hogy a Real öltözőjén kívül a nagy többség nem is sejtette, micsoda értéket képvisel a zairei születésű játékos.
Steven Gerrard mélyen előrejön
Az egykori angol válogatott még ennél is tovább megy, és megjegyzi, a spanyol klub sikeres Galaktikus-korszaka akkor zárult le, amikor Makélélé távozott. Ő volt az alapzat, amire a mestermű épült.
„Tehetséggel megáldott játékos, éveken át ő volt a csapat legkiemelkedőbb tagja, mégsem értékelik nagyra – írja McManaman. – Viszont ha bárkit megkérdezünk a Real Madrid akkori korszakáról abból a csapatból, biztosan azt fogja válaszolni, hogy Makélélé volt a legjobb. Távozása jelentette a Galaktikus-időszak végét, egyben a Chelsea új aranykorát.”
A nagy Zidane is így vélekedik. Amikor David Beckham a klubba tartott, eközben Makélélé távozóban volt, így nyilatkozott: „Miért vigyünk fel aranyfényezést egy olyan Bentleyre, amelyiknek kivették a motorját?”.
Az, hogy Pérez még csak fele annyit sem volt hajlandó fizetni Makélélének, mint Zidane-nak, mindent elárul. A klub első embere nem értékelte olyan nagyra az ilyen „rombolókat”, mint az elegáns, könnyed futball művelőit.
Ezt a szemléletet a Tottenhamben játszó Les Ferdinand is osztotta, szerinte „Makélélénél rosszabb nem is történhetett volna a Premier League-gel”. Neki az volt a problémája, hogy szerinte a játékos a védekező középpályások egy olyan típusát teremtette meg az angol fociban, akik „nem hajlandók előbbre menni a félpályánál, és boldogan időznek a hátsó négy védő előtt”.
Tényleg eljött az ideje, hogy eltemessük a középpálya rombolóit?
„Makélélé specialista volt azon a poszton, de nem mindenkinek fekszik a pozíció”
José Mourinho sohasem arról volt híres, hogy meghunyászkodjon a közvélemény akarata előtt, és akkor sem tett így, amikor Londonba érkezett. Makélélé a saját térfelét ellenőrizte a nem túl erős védelem előtt, vég nélkül cselezett, és szedte el a labdát az ellenféltől, majd rövid passzokkal jutatta nála sokkal technikásabb csapattársaihoz.
Mourinho viszont úgy gondolkodott, hogy amikor egy hagyományos, 4–4–2-ben játszó csapat ellen lépnek pályára, a francia ténykedhet az ellenfél védelmi és támadó vonala között. Ha labdát szerez, lesz elég helye és ideje, hogy előre lóduljon vele, de ha nagyon támadják, akkor is talál egy üresen hagyott társat, akinek passzolhat. Akárhogy is nézzük, játéka mindenképpen kellemetlenséget jelentett.
„Makélélé kemény ellenfél volt, mert szinte már a hátsó négyes ötödik tagjává vált – mondja Matt Holland, aki a Charlton csapatában vívta nagy harcait a franciával. – Ezért volt nagyon nehéz elintézni a Chelsea-t.”
Olyan nagy hatással volt Anglia legsikeresebb csapatára, hogy róla nevezték el a pozíciót Makélélé-posztnak. A labdaszerző, röviden passzoló védekező középpályás hamarosan ott szerepelt minden menedzser kívánságlistáján.
„Makélélé lett az első olyan játékos az angol futballban, aki a középpályán ennyire hátul maradt. Határozott erőfeszítéseket tett több klub is, hogy utánozzák ezt – mondja Holland az FFT-nek. – Előtte sohasem játszottam olyan középpályás ellen, aki ennyire hátrahúzódott volna.
Az Ipswichnél Jim Magilton volt az a labdarúgó, aki hátul a védelemtől kapta meg a labdákat, majd elindult velük előre. Szerepe mégis más volt, mint Makéléléé, följebb jött, és a góllövés sem állt távol tőle. A franciára ez nem volt jellemző.”
Matt Holland Charltonja szintén megpróbálta utánozni Mourinho Makélélé-posztját
Az ádáz felfutások, a nagy kapura lövések talán tényleg nem őt jellemezték, de a Chelsea-nél töltött időszakában ő hozta be a köztudatba a megsemmisítő középpályás fogalmát, ami hirtelen világszerte divatba jött.
A Liverpoolnál Javier Mascherano lett a poszt felelőse, az Arsenalnál Alex Song, a Tottenham is kipróbálta az energikus Didier Zokorát. A szerep annyira népszerűvé vált, hogy amikor Alex Ferguson Roy Keane-t Michael Carrickre és nem egy csupa cseljátékosra cserélte le, a szurkolók és a kommentátorok csodálkozva kérdőjelezték meg agymenését. Pedig valójában Fergie már megint egy lépéssel előttük járt. Legyen szó bármilyen divatról, az általában nem tart sokáig. Rövidebb idő alatt, semhogy ki tudnánk mondani: jött John Obi Mikel, Makélélé ment szépen a legelőre, és újfajta középpályás jelent meg a színen. Posztja arra a sorsra jutott, mint a jótékonysági célra gyártott gumi karkötők, amelyek ahogy felbukkantak, úgy tűntek is el a süllyesztőben.
„Számos menedzser megpróbálta utánozni azt, amit a Chelsea csinált Makelélélével, de rá kellett jönniük, hogy nincs meg hozzá a megfelelő emberük – mondja Alex McLeish, aki a skót válogatottat és a Birminghamet is csatába vezette olyan csapatok ellen, amelyekben Makélélé is pályára lépett. – Meg lehet kérni játékosokat, hogy alkalmazkodjanak az új feladathoz, de egy bizonyos kor felett azért ez nem megy könnyen. Egy menedzsertől mindenki elvárja az eredményeket, ezért a legegyszerűbb az erős futballistákat játszatni.
Makélélé szakértője volt posztjának, hosszú évek során tökéletesítette azt. Idő kell ahhoz, hogy valaki egy szerepkörben kiteljesedjen. Az Ajax összes ifjúsági csapata ugyanazt a rendszert játssza, mint a felnőttek, így már akár tizenöt évesen is el lehet kezdeni hozzászokni egy pozícióhoz. Ezt nem lehet siettetni.” A Milan legendás edzője, Arrigo Sacchi azt állította Jonathan Wilson taktikáról szóló tanulmányában, az Inverting the Pyramidban, hogy a védekező középpályás alkalmazása a gyengeség jele, „kontraproduktív, nem vezet eredményre. Az én játékomban a játékmesteré a labda. Persze, ha van a csapatban egy Makélélé, ő biztos képes lesz a feladatra.”
Azokban a csapatokban, ahol a labdabirtoklás a legfőbb szempont, a legelőrébb tolt középpályás gyakran maga a játékmester
Amióta létezik a középpálya fogalma, azóta vannak olyan középpályások, akiknek a feladatuk a labdaszerzés. Ezért furcsa is, hogy akkora újdonságként hatott egy olyan játékos bevetése, akinek főként az a feladata, hogy labdát szerezzen, és aztán továbbadja azt. Különösen, hogy Makélélé messze nem az első volt ebben a kérdésben.
Amikor Johan Cruyff 1988-ban első alkalommal tért vissza a Barcelonába edzőként, rögtön elkezdte formálgatni az akkor 17 éves Pep Guardiolát, szeretett volna belőle sarokkövet faragni a középső középpályán. A sors furcsa fintora, hogy Guardiola csak akkor került a képbe, amikor a holland szakembernek le kellett mondani a szándékáról, hogy leigazolja a Liverpool passzmesterét, Jan Mölbyt.
„Guardiola ügyesen kezelte le a labdát, és gyorsan tovább is passzolta azt – magyarázta Cruyff. – Úgy tudta továbbadni, hogy azzal a fogadó játékos is tudott mit kezdeni.”
A fiatal Pep hamarosan kulcsfigura lett Cruyff álomcsapatában, 1992-ben, 21 évesen BEK-et nyert, és 2001-ig a csapat alapembere maradt. Gondolkodásában sok minden megváltozott, talán ezért is próbálkozott a jelenlegi idényben azzal, hogy a müncheni Philipp Lahmot felfutó hátvédből nyugodt és szorgalmas középpályássá szabja át.
Manapság Guardiola irányítja a trendeket, és a sors fintora, hogy egykori mestere filozófiájának a továbbfejlesztése szab igazán gátat Makélélé posztja újjáéledésének.
Mathieu Flamini átlépi a felezővonalat, és azonmód el is esik
Amikor kezdett elege lenni abból, hogy a hírhedten forrófejű Javier Mascherano irányítja a középpályát, kiemelte Sergio Busquetset a Barcelona B-csapatából. Emögött az az elgondolás húzódott meg, hogy amíg Mascherano a saját tempójára lassította a mérkőzést, akárcsak Makélélé, addig Busquets gyorsan tovább tudta penderíteni a labdát, és ez sokkal jobban megfelelt a Barcelona tiki-taka stílusának.
A Guardiola-féle Barcelona sikere, és elhíresült labdatartása csak tovább sarkallta, hogy elérkezzen a játékmesterek kora. A jobb félni, mint megijedni itt úgy módosult, hogy jobb megtartani a labdát, mint visszaszerezni. Hirtelen a középpálya legmélyebbre tolt tagja lett a játékmester, legyen szó akár Andrea Pirlóról, Luka Modricról vagy Jack Wilshere-ről.
„A játék ma sokkal inkább szól a labdabirtoklásról – mondja Alex McLeish. – A legtöbb csapat mélyen játszó játékmesterrel áll fel. Ezek lerohanják a középhátvédeket, hátratolják a hátvédeket, és helyet csinálnak a középpályásnak, aki számos variáció közül dönthet.”
McLeish szerint egy másik trend is közrejátszott Makélélé posztjának megszűnésében, ez pedig az elöl zajló intenzív nyomás.
„Manapság szeretik sokkal előrébb megszerezni a labdát, ezt látjuk az utóbbi időben a sikeres német csapatoktól – folytatja McLeish. – Manapság már a hét másodperces reakció a téma: ha egy csapat nem szerezte vissza hét másodpercen belül a labdát, újjászervezi önmagát.”
Sokan tartják úgy, hogy a védekező középpályás újra divatba jött, pedig ebben az idényben senki sem játszik „Makélélé-pozícióban” a Premier League-ben.
Mathieu Flamini visszatérését az Arsenalba úgy harangozták be, mint Arséne Wenger zseniális húzását, mivel a Milan egykori játékosa meghozta az erőt a londoniak játékába. Flamini ugyanolyan gyakran fordul meg az ellenfél térfelén, mint a sajátján, és ez sokkal gyümölcsözőbb, mint Makélélé azon törekvése, hogy levadássza az ellenfél labdáit úgy, hogy aztán alig vállal el belőlük kapura lövést. Abban, hogy a Chelsea győzni tudott februárban a Manchester City ellen, oroszlánrésze volt annak, hogy José Mourinho két, védekezésben gondolkodó középpályással állt ki, név szerint David Luizzal és Nemanja Maticcsal. Hiába helyezkedtek el mindketten saját védelmi vonaluk előtt, ha a Chelsea birtokolta a labdát, mindketten ész nélkül nyargaltak előre.
A Premier League legjobb középpályásai, köztük Sandro, Lucas és Garreth Barry, mind alkalmasak arra is, hogy helyzetet teremtsenek, és arra is, hogy megállítsák az ellenfelet. És számos jel mutat arra is, hogy a következő trend még inkább a támadó felfogás lesz. A Manchester City nagyon élvezte a 4–4–2-es felállást, amiben a középpályát uraló páros – Yaya Touré és Fernandinho – erős, energikus, könnyen tör előre, és szórja a gólokat. Ha az egyik megindul, a másik fedezi.
A Liverpoolnál már korábban is működött ez, Steven Gerrard és Jordan Henderson alkották a párost, a Tottenhamnél Mousa Dembélé és az újonc Nabil Bentaleb, amióta Tim Sherwood vette át a csapat irányítását.
Nagy igazság van abban, hogy a futball ciklikus mozgásokat követ. Bár még évekbe is beletelhet, szinte biztos, hogy a Makélélé-poszt vissza fog térni, még akkor is, ha a jótékonysági gumi karkötők nem. Legalábbis reméljük.
„A Beckenbauer-poszton játszik”
Nem Makélélé az első, akivel egy pozíciót azonosítanak
Franz Beckenbauer
Bayern München és Németország
Söprögető
A legendás német liberó miatt vált népszerűvé a labda szép kivezetése hátulról, szemben azzal, hogy a hátsó ember célzás nélkül kivágja. Nagy szakértelemmel olvasta a játékot, ha kellett, a középpályáig nyomult előre.
Hidegkuti Nándor
MTK és Magyarország
Hátravont csatár
Lehet, hogy mindenki Puskást említi elsőként az Aranycsapat tagjai közül, de Hidegkuti szerzett mesterhármast az angolok ellen a Wembleyben a híres 6:3 alkalmával. Ez hátravont csatár pozíciójának köszönhető főként, amivel annyi helyet nyert magának, hogy zavarba hozhatta az angol védőket.
René Higuita
Atlético Nacional és Kolumbia
Söprögető kapus
Az Aranycsapat kapusát, Grosics Gyulát tartják az első söprögető kapusnak, de nem vitás, hogy Higuita a leghíresebb (hírhedtebb). Nemcsak felszabadítani jött ki a kapuból, de cselezett is az ellenfél játékosai közt.
Stanley Matthews
Blackpool, Stoke és Anglia
Szélső
Biztosak lehetünk benne, hogy akit a Cselezés Nagymesterének becéznek, az biztosan elegánsan bánik a labdával, ráadásul Sir Stan több volt egy hátizsáknyi cselnél. A mindkét oldalon remeklő szélső 50 éves koráig játszott. Ryan Giggs, figyelj!
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2014. júniusi számában.)
