Marcus Rashford lábai előtt hever a világ

Szöveg Chris Flanagan Fotó Nick Eagle

„ELHITTE, HOGY KÉPES RÁ, ÉS MEGCSINÁLTA”

E szavak büszkén virítanak egy bekeretezett fénykép mellett, amely Marcus Rashford egyik egészen korai válogatott meccsén készült. A FourFourTwo az otthonában látogatta meg a 22 éves játékost, és saját szemünkkel vehettük szemügyre, milyen messzire visz a hit, akár már négy év profi futballt követően is.

A Manchester United fiatal csatára rengeteg emléket gyűjtött össze legfontosabb mérkőzéseiről: egy pár cipő az első FA-kupameccséről, Európa-liga-aranyérem, a válogatott mérkőzés legjobbja elismerései és jó néhány címeres mezben szereplésért járó sapka.

Rashford eddig 38 alkalommal képviselte a hazáját a nemzeti együttesben, ha ez még 12-szer sikerül 2021 márciusa előtt – Angliára nagyjából 15–19 mérkőzés vár ez idő alatt –, akkor ő lesz minden idők legfiatalabb angol válogatott labdarúgója, aki elérte az 50-et.

Az már biztos, hogy ő a negyedik legfiatalabb, aki kétszáz alkalommal volt pályán a Manchester United mezében, Ryan Giggs, George Best és Norman Whiteside előzi meg. Már több mérkőzés van mögötte, mint amennyit Éric Cantona tudhatott a magáénak, bár ebben biztosan szerepet játszik az is, hogy Rashford sohasem rúgott mellkason Crystal Palace-szurkolót.

Mindezek ellenére az, hogy az otthonába hívott meg bennünket, inkább azt támasztja alá, hogy bizonyos szempontból egy átlagos 22 éves fiatalemberrel van dolgunk, aki szeret egy dolgos nap után egyszerű otthoni ruhában lazítani. A házat két idősebb testvérével, Dwaine-nel és Dane-nel is megosztja. Ha éppen nem valami sérülésből lábadozik, a Manchester United fontos játékosa szívesen szervez mérkőzést otthon is. Csak meg ne tudja az édesanyja!

„Az anyukám elköltözött, úgyhogy többet nem kiabál már velem, ha itt focizom” – mondja mosolyogva Rashford, miközben a heverőn ülve beszélgetünk. Amikor jól kereső sztár vált belőle, megajándékozta édesanyját egy saját otthonnal, ezzel is megköszönve mindazt, amit érte tett. És hogy tört-e össze valami a rögtönzött mérkőzések során? „Igen, persze, néhány váza, de hagyjuk ezt, mert még bajba kerülök! Szerintem az ilyesmi mindenkivel megesik, aki szereti a labdarúgást. Ha ott van előtted egy labda, nehéz nem belerúgnod.”

Rashford a kezdetektől fogva nagyon szerette a futballt. Olyan szenvedély lett az életében, amely elvezette egészen odáig, ahol most van. A Whytenshawe-ban felnőtt csatár mindig is a Manchester United szurkolója volt, ötéves korában ment először mérkőzésre. Méghozzá micsoda mérkőzésre!

„A Real Madrid látogatott az Old Traffordra, ez volt az első meccsem, amire kivittek. Négy három lett a vége, Ronaldo mesterhármast szerzett. Elképesztő légkör uralkodott. Mindig is a United volt a csapatom. Nyolcéves koromtól fogva minden hazai találkozón ott voltam. Emlékszem, amikor Dimitar Berbatov mesterhármast ért el a Liverpool ellen, és arra az ollózásra is, amiből Wayne Rooney lőtt gólt a Citynek.”

Az interneten is követte a meccseket. „Szívesen néztem meg azokat a találkozókat, amelyeken nem lehettem ott személyesen. A kedvencem a 2008-as, Barcelona elleni elődöntő visszavágója volt. Ez ma már klubtörténelem.” Rashford mindössze tízéves volt, amikor a Manchester United az említett évben megnyerte a Bajnokok Ligáját. Így aztán nem is csoda, hogy abból az időszakból választott magának két példaképet.

„Wayne Rooneyra és Cristiano Ronaldóra néztem fel nagyon – árulja el. – Amúgy is ők voltak a kedvenceim, de sokat számított, hogy őket már láttam felnőni és sztárrá válni.” Nem sokkal később a fiatal tehetség is elindult az úton. A Fletcher Moss Rangersben kezdte, egy rövid ideig edzett a Cityvel is, de amikor a United érdeklődött iránta, egy pillanatra sem gondolkozott.

„A Citynél mindösszesen egy hetet töltöttem el. Mielőtt a Unitedba igazoltam volna, kipróbáltam néhány akadémiát, de miután ellátogattunk a Manchester Unitedhoz, leültem az anyukámmal és a testvéreimmel. Átbeszéltünk mindent, bár nem volt min gondolkodni. Amikor a klubhoz kerültem, a felnőttek a Cliffen edzettek. Egy ideig néztem őket, aztán bementünk, és aláírtuk a papírokat. Azt a napot sohasem felejtem el.”

Ettől kezdve Rashford egyvalamire koncentrált, ahogyan azt egy tizenegy éves korában írt levelében is papírra vetette, amely megjelent a közösségi médiában.

„Egyetlen cél vezérel az életemben, mégpedig az, hogy profi futballista legyek – írta. – Azt akarom, hogy a családom büszke legyen rám. Megígérem, hogy keményen edzek majd.” A fiatal fiúban megvolt a megfelelő hozzáállás, és ez mostánig így van.

„Emlékszem arra, ahogy írtam azt a levelet. Iskolai feladat volt. Ezek voltak a legkönnyebbek, mert csak arról kellett beszélnünk, ami amúgy is foglalkoztatott. Egészen fiatal koromtól fogva tudtam, mit akarok elérni. Aztán odakerültem a Manchester United edzőpályájára, és láttam az idősebb srácokat, azt, hogy mennyire eltökéltek. Így aztán nekem sem volt nehéz. Sir Alex Ferguson gyakran szóba állt velünk az ebédlőben, és ilyenkor azt mondta, reméli, hogy keményen gyakorlunk. Volt, hogy csak úgy az örömünkre fociztunk, ő pedig nézett minket. Egy gyereknek az, hogy hall tőle néhány szót, elég lehet a következő néhány hónapra. A családnak is nagyon fontos szerepe van. A tanulóévek során akad néhány hullámvölgy, és ha ilyenkor nincsenek a megfelelő emberek körülötted, könnyen véget érhet a pályafutásod. Hálát adok mindenkiért magam körül.”

Nemcsak támogatást kapott, de a versenyszellem is jelen volt. Mivel ő a legfiatalabb három fiútestvér közül, mindig benne volt, hogy legalább olyan jó, de inkább még jobb legyen, mint a két idősebb.

„Jobb voltam náluk – mondja, és közben a bátyjaira pillanat. – Nagyon sokat versengtünk egymással. Gyakran játszottunk úgy, hogy az ő barátaik és az én barátaim egymás ellen, és hiába voltunk fiatalabbak, mindenáron nyerni akartunk.”

Vajon jót tett ez a fajta versengés? „Mindenképpen. Kihívást jelentett. Ha valamelyik testvérem focizott a barátaival, csatlakoztunk hozzájuk, és az egész napot velük töltöttük. Ilyenkor még csak jól éreztem magam, nem gondoltam arra, hogy az egész jövőmet meghatározza majd ez.”

Louis van Gaal sajtótájékoztatója már majdnem véget ért, de még volt valaki, akit szeretett volna megemlíteni. Aznap, 2015. november 21-én a Manchester United 2–1-re nyert a Watford ellen. A legtöbb kérdést a hiányzó csatárok miatt kapta. Wayne Rooney betegség miatt nem játszott, Anthony Martial és James Wilson sérülés nem léphetett pályára. Senki sem érdeklődött azonban arról a 18 éves fiúról, aki először ült csereként a kispadon. Van Gaal azonban úgy kanyarintotta a beszélgetést, hogy ő is szóba kerüljön. „Ma este ott volt a kispadon Rashford. Marcus RRRRashford – mondta furcsán megnyomva a nevet holland akcentusával. – Fantasztikus tehetség!”

„SZURKOLÓKÉNT TUDOM, MIT ÉREZNEK, HA NYER VAGY VESZÍT A CSAPAT. KÜLÖNLEGES VISZONYBAN VAGYUNK”

Rashford aznap nem lépett pályára, és a holland edző mondatai nem szántották fel a médiát másnap, mégis árulkodó volt ez a sajtótájékoztató. Van Gaal tudta, mit tesz. Ahogy tudta korábban Clarence Seedorf, Edgar Davids, Patrick Kluivert, Carles Puyol, Xavi és Andrés Iniesta esetében is. Ők mind Van Gaal irányítása alatt mutatkoztak be először az Ajaxban vagy a Barcelonában.

A tinédzser ezen a mérkőzésen kóstolt bele először a felnőtt labdarúgás világába, igaz, korábban vett már részt az idősebbek edzésén.

„A legelső ilyen tréningen David Moyes menedzsersége idején lehettem ott, de hogy őszinte legyek, még csak hozzá sem értem a labdához – mondja nevetve. – Ennek ellenére csodás tapasztalat volt. Tizenöt éves voltam. A bemutatkozása előtti nyáron nagyon izgatottan vártam a felkészülési túrát, de végül megsérültem, és nem tarthattam a csapattal. Mire a szezon elkezdődött, felépültem, és újra együtt edzettem a csapattal néhányszor. Aztán egyszer csak cserének neveztem.”

Hét nappal azt követően, hogy ott ült a kispadon a Watford ellen, Rashford ismét csere volt, ezúttal a Leicester elleni 1–1-es döntetlen során. Ezt követően viszont csupán három hónap múlva nevezték ismét, mivel a United sérülési hulláma egy kicsit alábbhagyott. Van Gaal viszont nem titkolta, mennyire lázba hozza a játékos. Rashford mindig hálás lesz a holland szakembernek, aki egy idő után nemcsak beszélt, hanem bevetette a fiatalembert az Old Traffordon.

„Egy dolog, hogy gyakran emlegetett, de az volt a nagy pillanat, amikor tényleg bedobott. Hiába voltam fiatal, megbízott bennem, azt mondta, menjek, és melózzak.”

A Manchester United a legjobb 32 közt a dán Midtjylland csapatával találkozott az Európa-ligában, és 2–1-es hátrányba került az első mérkőzésen idegenben. Rashford eredetileg csere lett volna, de Martial megsérült bemelegítés közben, emiatt az elejétől fogva a pályán volt.

Elég csak annyit említeni ma neki, hogy Midtjylland, és máris feltörnek benne az érzelmek. „Büszke vagyok. Van Gaal nem sokat mondott előtte, pusztán annyit, hogy legyek önmagam. Mindent csináljak pontosan úgy, ahogyan addig az U18-as csapatban. Pályára léptem, és megpróbáltam élvezni. A mérkőzés ment, ahogy ment, majd egyszer csak minden megváltozott.”

Ezt a mondatot mosollyal az arcán fejezi be. Éppen arról az estéről beszélt, amikor minden megváltozott. A United összesítésben 3–2-es hátrányba került, és már csak 27 perc volt hátra a visszavágóból, amikor Juan Mata visszahúzta a labdát az oldalvonalról, Rashford pedig nyolc méterről bevágta. Tizenkét perccel később ismét jól érkezett, és második góljával a legjobb 16 közé juttatta a csapatát.

„Egyszerűen csak boldog voltam, hogy ott lehetek a pályán a Manchester United mezében. Az ember ilyesmiről álmodozik hat-hét éves korában. Ha nem lövök két gólt, akkor is boldog és büszke lennék. A gól már csak egy kis extra volt az egészben.”

Olyan nagy lett a visszhangja, hogy három nappal később a bajnoki címet hajtó Arsenal ellen is kezdő lehetett. Harminckét perc alatt újabb két gólt szerzett, és a United 3–2-re nyert. Két mérkőzésen négy gólt jegyeztek fel Rashford neve mellé.

Négy évvel később már arról számol be a FourFourTwo-nak, hogy bárhogyan is alakul a jövő, mindenképpen ezek maradnak legkülönlegesebb emlékei. „Sosem felejtem el azt a négy napot. Azok a gólok nem éppen a kedvenceim, de abban a tekintetben, hogy mit jelentettek a pályafutásomra nézve, kiemelt helyen állnak.”

Nem csoda, hogy a családja is dagadt a büszkeségtől. „Különösen azért, mert az elején megszenvedtem. Senki sem vezetett a családban, úgy jártunk busszal az edzésre. Az anyukám dolgozott, akárcsak az egyik bátyám, míg a másik még iskolába járt. Valakinek otthon kellett lennie, amire hazaért. Nem volt egyszerű, de megoldottuk. Az ilyen apróságok még inkább édessé tették a sikert.”

„AMIKOR AZ EMBER ARRÓL ÁLMODIK, HOGY A MANCHESTER UNITED JÁTÉKOSA LESZ, ARRÓL IS ÁBRÁNDOZIK, HOGY HASONLÍT MAJD BECKHAMRE, SCHOLESRA VAGY GIGGSRE”

A helyi srác néhány nap alatt ismeretlen fiúból a Manchester United hőse lett. Nem sok más játékosnak sikerült ennyire gyorsan. Ma már hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla, hogy az a 25 méteres bomba, amellyel Wayne Rooney hívta fel magára a figyelmet az Arsenal ellen, a kilencedik pályán töltött bajnokiján következett el az Evertonban. Lionel Messi bemutatkozása utáni hetedik hónapban szerezte az első gólját a Barcelonában. Rashford négyet lőtt két meccsen, mindet odahaza és mindet fontos mérkőzésen. Előtte úgy járhatott Manchester utcáin, ahogy senki sem ismerte fel.

„Bármit megtehettem – emlékszik vissza nevetve. – Ez nagyban megváltozott a két mérkőzés után. A Trafford Centerben kellett rájönnöm, hogy ezután minden másképp lesz.”

Elárasztották az autogramot vagy fényképet kérő szurkolók, akik azonnal megszerették. „Csodálatos érzés. Szurkolóként én is tudom, mit éreznek, ha nyer a csapat, de azt is, mit, ha veszít. Különleges viszonyban vagyunk egymással.”

Ragyogó első idénye nem ért itt véget, egy hónappal februári bemutatkozása után gólt szerzett a városi rangadón az Etihadban.

SZÁZHARMINCNYOLC MÁSODPERC UTÁN MEG IS SZEREZTE ELSŐ GÓLJÁT, EZZEL Ő LETT MINDEN IDŐK LEGFIATALABB ANGOL VÁLOGATOTTJA, AKI BETALÁLT

Innen már nem kellett sok időnek eltelnie, és FA-kupát nyert csapatával, kezdő volt a Wembleyben a Crystal Palace ellen. „Jobban nem is érhetett volna véget az idény” – állapítja meg.

Annyiban nincs igaza, hogy számára nem ért még véget az az idény. Roy Hodgson ugyanis meghívta a válogatottba, és a kupadöntő után hat nappal már Ausztráliával nézett farkasszemet a Sunderland stadionjában. Százharmincnyolc másodperccel a kezdősípszó után meg is szerezte első gólját, ezzel ő lett minden idők legfiatalabb angol válogatottja, aki bemutatkozása alkalmával betalált. Ezzel biztossá tette a helyét a 2016-os Európa-bajnoki keretben. Akkor sem mehetett volna jobban, ha ő maga írja a forgatókönyvet.

„Az a válogatott mérkőzés ismét olyan alkalom volt, amire rendkívül büszke vagyok. Azt mondhatom, minden a lehető legjobb időben történt abban az idényben. Ez a Manchester United érdeme, mert készen kellett állnom a lehetőségre.”

Rashford nagyon rövid időn belül Anglia egyik legismertebb labdarúgója lett, ennek ellenére még mindig leugrott néha egy kicsit a parkba a barátaival. „Egészen a második idényemig, aztán abbahagytam.” Ugyanis rengetegen gyűltek össze a pálya környékén, és fedezték fel csodálkozva, hogy a fiatalember, aki ott rúgja a bőrt, a Manchester United és az angol válogatott csatára.

„Igen, ez volt a helyzet. Először bántott is. Régóta oda jártunk a barátaimmal, így tudtunk egy kicsit kikapcsolódni. Aztán elkezdtek szivárogni az emberek, és épp a lényegét tették tönkre, emiatt abba kellett hagynom.”

A rengeteg sikert hozó első idény után Rashfordot figyelmeztették, hogy a későbbiekben szüksége lesz a türelemre. Van Gaal távozott, a helyére pedig José Mourinho érkezett, aki magával hozta a 34 éves Zlatan Ibrahimovicot. A 2016–17-es idény első két mérkőzésén Rashford csere volt, de nem állt be. Hiába szerezte ő a Hull City elleni győztes gólt a harmadik forduló utolsó percében, mégis csak 16 meccsen volt kezdő abban az idényben. Amikor pedig Ibrahimovic szezonja térdsérülésének köszönhetően véget ért a Unitedban, Mourinho egy percig sem habozott, és megszerezte Romelu Lukakut az Evertontól. A következő évad felében Rashford csereként állt be, de még így is két számjegyű gólt szerzett a 2016–17-es és a 2017–18-as idényben.

„Tanulóidőként tekintettem rá – mondja arról az időszakról. – Ha megjelenik körülötted egy olyan játékos, mint Ibra, meg kell látnod benne a hatalmas lehetőséget, azt, hogy a labdarúgás egyik legnagyobb alakjától tanulhatsz. Lukaku is nagyon sokat segített, különösen, amikor együtt lehettünk a pályán. Mourinho első évében nagyon sokat tanultam magamról. Rájöttem, mire vagyok képes, és meddig juthatok. Megértettem, hogy több van bennem, mint amennyit mutatok. Ilyen értelemben szép időszak volt, különösen az első idény, nagyon sok mindenre rájöttem, és közben a csapat trófeákat is elhódított. Egy fiatal gyerek életében ideális az ilyen helyzet.”

Mourinho első idényében a United elhódította a Ligakupát és az Európa-ligát. Az utóbbi sorozatban Rashford kulcsfontosságú gólt szerzett az elődöntőben a Celta Vigo ellen, majd kezdő volt a döntőben, amelyet csupán két nappal a Manchester Arenában történő terrortámadás után rendeztek. Felfogta, mennyire fontos erkölcsileg, hogy megverjék az Ajaxot, és egy kicsit helyreállítsák a város megtépázott becsületét.

„A mérkőzés előtti napon a csapatmegbeszélésen is szóba került az eset – mondja a United 2–0-s stockholmi győzelme kapcsán. – Azok után, ami történt, szerettünk volna, ha Manchester ismét pozitív értelemben kerül szóba. Úgy mentünk oda, hogy csak egyféle eredmény születhet. Szerencsére nyertünk, és ezzel egy kis fényt vittük abba a sötét időszakba.”

Rashford pályafutásában nagy változást hozott 2018 nyara. Hatszor volt ott Anglia hét világbajnoki mérkőzéséből a pályán Oroszországban, Anglia az elődöntőbe jutott. A legjobb tizenhat között Kolumbia ellen úgy állt oda a tizenegyeshez, hogy nem sokkal korábban cserélték be, mégis magabiztosan vágta a labdát a felső sarokba. Mindössze húszéves volt. Hogy lehet, hogy nem ideges egy ilyen kiélezett szituációban?

„Nem volt semmi gond. Ha a tévében néztem korábban, tényleg nagyon idegtépő tudott lenni egy-egy ilyen párbaj, de amikor egyet kell lőnöd, az nem is olyan rossz.” Azóta nem izgul, hogy egyszer pályára lépett az U16-os csapattal a Victory Shield brit házi tornán.

„Nem voltam ideges, amíg el nem kezdődött a mérkőzés, de amikor felmentem a pályára, inamba szállt a bátorságom – idézi fel azt a pillanatot, amikor egyszer remegett a lába a pályán. – Mindenki azt mondja az ilyen helyzetekre, hogy kapcsoljam ki az agyam, de ez volt az egyetlen alkalom, amikor nem sikerült. Soha többet nem akarok ilyet érezni, és nem is kellett, mert mindig ura vagyok a helyzetnek. Azt hiszem, minden fejben dől el. Hinned kell magadban, abban, amit tudsz, és abban, hogy befolyásolhatod a mérkőzést. Ezt egyszer kellett tudatosan végiggondolnom, utána rendben voltam.”

Az után, hogy betalált a Kolumbia elleni tizenegyespárbajban, már igazán nem jelenthetett problémát, hogy a 94. percben értékesítsen egy továbbjutást érő tizenegyest a BL-ben. Amíg a játékvezető a képernyőn nézte vissza az esetet, Rashford szinte beleöregedett a várakozásba a Parc des Princes-ben az előző idény nyolcaddöntőjében.

„Eltelt néhány perc. Visszanézve nagyon soknak tűnik, de ott, a pályán nem olyan vészes. Nyugodt voltam. Egy cseppet sem hasonlított az egész arra a Victory Shield-meccsre. Még csak egy kicsit sem! Vártam, és csak az érdekelt, hogy a hálóba kerüljön a labda. Amikor így lett, csodás érzés töltött el. Senki sem gondolta, hogy továbbjutunk. Különleges időszak volt ez a csapat életében, mivel akkoriban vette át az irányítását Ole Gunnar Solskjaer. Az új menedzser elengedte Lukakut az Interbe, Rashford pedig 19 gólt hozott össze a 2019–20-as bajnokság során. A sérülése előtt minden egyes mérkőzésen kezdő volt.

„Nehéz más idényekkel összehasonlítanom, talán Van Gaal idején volt hasonló. Ha jól emlékszem, tizennyolc mérkőzésen voltam kezdő, úgyhogy megvolt a ritmus. Ilyenkor az ember, ha kihagy egy helyzetet, nem esik kétségbe, várja a következőt, reméli, hogy betalál. Ha viszont hol játszik, hol nem, nehezebb felvenni a tempót. De azért tanultam valamit abban az időszakban is.”

Alig négy évvel azt követően, hogy először pályára lépett a felnőttek között, elérkezett a 200. meccse is a Unitedban, méghozzá januárban a Norwich ellen. A klubban szerzett 63. és 64. góljával ünnepelt. „Minden nagyon gyorsan történt, magam sem számítottam rá” – vallja be.

Négy nappal korábban első alkalommal volt a United csapatkapitánya. Az alkalmat a Ligakupa elődöntője szolgáltatta a City ellen.

„Menedzserünk a mérkőzés előtt szólt, addig nem is sejtettem, hogy ilyesmire készül. Ismét olyan alkalom volt, amikor dagadó kebellel mentem ki a pályára. Remélem, máskor is viselhetem még a karszalagot.

Rashford nagyon sok mindent elért már eddig is, de tele van célokkal.

„Tudom, hogy többre vagyok képes, mint amennyit eddig mutattam, beleértve a jelenlegi idényt is. Nem kell azonban sietni sem. Tudni kell, hogy minden a maga idejében történik. Ha jó az időzítés, minden a helyére kerül. Csak hinned kell ebben, ahogy magadban is. Az ember úgy huszonhat éves kora környékén focizik a legjobban, ilyenkor érzi magát a legteljesebbnek. Addig mindennap tanul valamit.”

Vajon 26 évesen hány gólt szeretne szerezni egy idényben? „Ki tudja? Amennyit csak lehet. Ez a történet sokkal inkább a csapatról szól. Mindegy, húsz vagy harminc gólt érsz-e el sokkal inkább az a lényeg, hogy meglesznek-e a trófeák.”

Rashford már pályafutása elején rákapott a siker ízére, és eltökélt, hogy egyre több és több serleget hódítson el. Ennek kapcsán van még egy sokatmondó megjegyzése ahhoz a drámai BL-sikerhez a PSG otthonában: „Végül nem nyertük meg a sorozatot, de még csak a döntőig sem jutottunk el. Így aztán ez az egész nem sokat jelent nekem utólag.

Mindenki a sikerre pályázik. Az a legfontosabb cél a szemem előtt, hogy újra nyerni tudjuk a trófeákat.” Akkor minden bizonnyal a Bajnokok Ligája serlegével is számol még. „Száz százalékig! Ez közös minden Manchester Unitedért elkötelezett labdarúgóban és szurkolóban: újra akarjuk élni azokat a nagy pillanatokat.”

„MINDEN OLYAN GYORSAN TÖRTÉNT. MIRE ÉSZBE KAPTAM, MÁR TÍZSZER SZEREPELTEM A NEMZETI EGYÜTTESBEN”

Amikor arról kérdezzük, mi a legnagyobb álma az előttünk álló évtizedben, hosszasan elgondolkodik. „Szeretnék világbajnokságot nyerni, a klubommal pedig cél a Bajnokok Ligája.” Amikor három évvel ez előtt látta, ahogy Cristiano Ronaldo Cardiffban a magasba emeli a serleget, nagyjából el is képzelte, milyen érzés lehet az utóbbi.

„Muszáj lesz elkezdenünk azt sugallni, hogy a régi United él még. A labdarúgás nagyon sokat változott, úgyhogy nem leszünk már teljesen ugyanaz, de tudjuk, hogy meg lehet csinálni. Nehéz a mostani időszak, az átmenetet éljük meg. Ha koncentrálunk, megfordíthatjuk az eseményeket, és nagyon sokat tanulhatunk.”

Akár sikerül elhódítani a BL-serleget, akár nem, Rashford könnyen lehet a klub legendája a jövőben.

„Nyilván ez a cél. Olyan sokan vesznek körül gyerekkoromtól, akik legendává váltak, hogy része lett az álmaimnak. Amikor az ember arról álmodik, hogy a Manchester United játékosa lesz, nemcsak a bemutatkozásról ábrándozik, hanem arról is, hogy olyan lesz, mint David Beckham, Scholes vagy Giggs. Ez is hozzátartozik az akadémista létéhez.”

Wayne Rooney ugyan nem volt akadémista, de Rashford szívesen válna olyanná, mint ő. Sok mindent megadna, hogy megközelítse példaképe 253 gólos rekordját, de mivel a húsz gól idényenként egyáltalán nem elképzelhetetlen a következő évtizedben, ez az álom akár valóra is válhat. Minden képessége megvan hozzá.

„Nem tudom – mosolyog. – Nem különösebben érdekel. Ha a legjobb tudásodat nyújtod, minden lesz, ahogy lesz. Ha megdöntöm a csúcsot, de nem nyerünk semmit, azzal nem jutottam előbbre. Ha azonban nincs rekord, de sikerül jól szerepelnünk, az a legjobb megoldás.”

Ugyanígy gondolkodik a válogatottal kapcsolatban is. Ha 13 hónap alatt 12 alkalommal kap még meghívást, akkor ő lesz minden idők legfiatalabb 50-szeres angol válogatottja. Jelenleg ezt a csúcsot is Rooney tartja. Ez még neki is új.

„Manapság mindenki ilyen dolgokat emleget velem kapcsolatban, pedig nem tartom számon az ilyesmiket – árulja el. – De most már legalább tudom! Minden olyan gyorsan történt a válogatottal. Mire észbe kaptam, már tízszer szerepeltem a nemzeti együttesben”

Vajon Peter Shilton aggódhat már a rekordot jelentő 125-szörös válogatottságát illetően? „Nem hiszem. Azért az nem olyan egyszerű. Az ember igyekszik mindent beleadni. Amíg egészséges vagyok, jól játszom a klubomban, és meghívnak a válogatottba, sosem lehet tudni.”

Azt viszont biztosan tudja, hogy a jelenlegi angol csapat alkalmas a sikerre a következő évtizedben. „Mindenképpen összejöhet egy trófea, legalább egy. Ha nem így lenne, azt kiábrándítónak tartanám, mert nagyon hiszek a szövetségi kapitányban és a társaimban. Most van itt a megfelelő idő, hogy összehozzunk valamit. Az Eb-n mindent beleadunk majd. Ha a maximumot hozzuk ki magunkból, nem tudom, miért ne nyerhetnénk meg. Ez lenne pályafutásom egyik legszebb pillanata.”

Pedig ez a pályafutás már eddig is sok szép pillanatot hozott, annak ellenére is, hogy csupán négy éve játszik a felnőttek közt. Elhitte, hogy képes rá, és megcsinálta. Az elkövetkező évtizedre pedig rengeteg álma van még, amelyeknek szintén valóra kellene válniuk.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. áprilisi lapszámában.)