Maradona hagyatéka, ahol sosem fogják elfelejteni a mestert

Szöveg Martin Mazur

„Elnököm, téged kereslek!”
„Mit tehetek érted, Diego?”
„Kellene egy chori, de gyorsan!”

Mindössze néhány perccel a kezdőrúgás előtt a Club de Gimnasia y Esgrima La Plata elnöke teljes pánikban volt. A csapat vezetőedzője ugyanis szokatlan kéréssel fordult hozzá: a híres dél-amerikai grillkolbászos szendvicsből, a choripanból kért egyet.

Nem volt szerencséje: ilyet csak a stadionon kívül árultak Argentínában. Ha a főnök szerette volna kielégíteni edzője igényeit, őrült rohanásba kellett kezdenie.

„Nem volt könnyű elmagyarázni az utcai árusoknak, hogy sürgősen kérjük a szendvicset, mert Diego Maradonának kell, de a végén sikerrel jártunk” – idézi fel az esetet a Gimnasia elnöke, Gabriel Pellegrino.

Ez a történet csak egy a számos közül, amelyek mosolygásra késztetik azokat, akik az utolsó napjaiban körülötte lehettek.

„Mindennap egy nagy kaland volt vele – állapítja meg a csapat kapusa, Jorge Broun, egyike azoknak, akik Maradona miatt szerződtek a klubhoz, ő például a halála után távozott is. – Szerencsések vagyunk, hogy több mint egy évet tölthettünk mellette.”

Kérdezzünk csak meg bárkit, ugyanezt fogja mondani: nem volt hozzá fogható senki sem.

ÉHES, MINT A FARKAS

Diego Maradona 2019. szeptember 8-án lett a Gimnasia vezetőedzője, miután három hónapot töltött el a mexikói Dorados élén.

A csapat szurkolói azt állítják, hogy klubjuk – becenevén az El Lobo, azaz a Farkas – a legnépszerűbb La Platában. A város nagyjából egyórányi autóútra fekszik Buenos Airestől. Ennek ellenére folyamatosan nagy helyi riválisuk, az Estudiantes árnyékában kell létezniük. A Gimnasia az ország egyik legrégebbi klubja, 1887-ben alapították. Az Estudiantest 1905-ben, de a hatvanas évek aranygenerációját ebből a csapatból képviselték a legismertebb nevek.

Piszkos trükkökkel és hírhedt taktikával felszerelkezve 1967-ben az Estudiantes lett az első olyan argentin bajnok a profi időszakban, amelyik nem az öt nagy csapat (Independiente, Boca Juniors, River Plate, San Lorenzo, Racing) közül került ki. Ötszörös bajnokként és négyszeres Libertadores-kupagyőztesként (1968, 1969, 1970, 2009) nem volt vitás, hogy évtizedekre az Estudiantes lesz La Plata domináns ereje. Sikereiket az Interkontinentális-kupa-győzelem koronázta meg 1968-ban, a Matt Busby-féle Manchester Unitedot győzték le, amelynek soraiban ott volt Best, Charlton és Law.

Ezzel összehasonlítva a Gimnasia vitrinjében mindössze egyetlen poros Primera División-aranyérem lapul 1929-ből. A Farkasok sikereit csak fekete-fehérben szemlélhetjük az elmúlt évszázad elejéről, amikor játékosaik még a város vágóhídjain és hentesüzemeiben dolgoztak. Ezért kapták a Los Triperos, azaz a Gyomorfeldolgozók becenevet. Kellett is a gyomor, hogy túléljék az azóta eltelt sötét éveket. Volt egy évtized, amikor egyetlen városi rangadót sem tudtak megnyerni, 2006-ban pedig 7–0-ra verte meg őket az Estudiantes. Az elmúlt 25 esztendőben ötször fordult elő, hogy az utolsó bajnoki fordulóban veszítették el a végső győzelmet. A klub újra meg újra bizonyította, hogy nem olyan játékosoknak való, akik trófeákra áhítoznak.

Diego Maradona is tudta ezt, de nem érdekelte. Neki a labdarúgás mindig másról szólt: a szívről, a szenvedélyről, arról, hogy menni kell előre, mindegy, milyen keményen ütnek. A Gimnasia szurkolói Maradonának való emberek.

„GIMNASIA-MEZBEN NYITOTT AJTÓT, CSAPATZÁSZLÓ IS VOLT RAJTA, ÉS A GIMNASIA-INDULÓ ÜTEMÉRE UGRÁLT”

„Elsősorban nem is annyira klubvezetők voltunk, hanem inkább szurkolók, akiknek az volt az álma, hogy találkozzanak Maradonával – mondja Pellegrino az FFT-nek. – Hat évvel később, amikor az edzőnk lemondott, az a hülye ötletem támadt, hogy kérdezzük meg. Miért is ne?”

Természetesen nem volt könnyű megkörnyékezni őt. Néhány telefonhívásba került, hogy Pellegrino megszerezze a hőn áhított számot. Küldött Argentína 1986-os sztárjának egy WhatsApp-üzenetet, hogy megnézze, elérhető-e. „Ne telefonon beszéljünk, inkább legyen videohívás” – felelte Maradona.

„Nem voltam biztos benne, hogy lesz elég erős internetem – folytatja Pellegrino. – Ezért mégis kértem, hogy beszéljünk. Erre azt felelte, ha nincs térerő, hát menjek el hozzá. Még aznap délután kopogtam az ajtaján.”

Pellegrino nagy meglepetésére az üdvözlés nagyon szívélyesre sikerült. „Gimnasia-mezben nyitott ajtót, egy csapatzászló is volt rajta, és a hangfalakból szóló Gimnasia-induló ütemére ugrált” – idézi fel az elnök nevetve.

Néhány héttel korábban Maradona térdműtéten esett át, de ez meg sem látszott rajta. „Ma találkozunk, de már tegnap óta én vagyok a Gimnasia vezetőedzője” – mondta a megrökönyödött Pellegrinónak. „A mai napig a fülembe csengenek a szavai – emlékezik az elnök. – Közölte, a pénz nem különösebben érdekeli, de tudni akarja, hogy valóban őt akarom-e, mivel én is tudhatom, hogy az argentin labdarúgásban nincs igazán helye.”

Az első kérése az volt, hogy ne legyen hivatalos bemutatás.

„A szurkolókkal szeretnék találkozni, őket szeretném magam körül. Azt akarom, hogy mindenki együtt legyen.”

Három nappal később a 21 500 férőhelyes Estadio Juan Carmelo Zerillóban 30 ezren zsúfolódtak össze. Maradona lába még mindig fájt az operáció után, ezért baljával egy golfütőre támaszkodott, így lépett ki a színpadra, és a mikrofonba kiáltotta: „Ti lesztek a tizenkettedik emberünk – majd a közönség nagy megelégedésére az Estudiantesre utalva így folytatta –, nekünk itt nincsen szükségünk gépfegyverekre és pisztolyokra, hogy nyerni tudjunk.” A Gimnasia lelkes szurkolói énekelni kezdtek: „Ki nem ugrál, az egy angol, hej, hej!”. Maradona is ugrálni kezdett.

A show után rögtönzött sajtótájékoztatót tartottak a lelátók alatt, egyedül itt tudtak leültetni annyi érdeklődőt, amennyit Maradona vonzott magával.

„Ne higgyenek azoknak az újságíróknak, akik szerint nem járok majd be dolgozni – mondta. – Ugyanazokról van szó, akik szerint nem bírok ki két évet a sivatagban (az Emírségekben – a szerk.) hatvan fokban, hét óra edzéssel.”

TRÓNOK HARCA

A Gimnasia nagy motivációt jelentett Maradona utolsó időszakában. Hatalmas büszkeséggel töltötte el, hogy újra ott lehet az élvonalban, miután a saját környezete nem fogadta el, és gyakran küzdött depresszióval, miközben sokszor járni is alig tudott.

A csapatnál töltött 14 hónapja alatt sok új embert hozott, és öt ifit emelt fel az első csapatba, köztük a 16 éves Ivo Mamminit, aki az Argentin Kupában mutatkozott be. A Gimnasia a Primera División alján tanyázott, amikor megérkezett a 2019–20-as idény ötödik fordulójában, de hamarosan megteremtette azt a pozitív légkört, amire a csapatnak szüksége volt. Még az sem tántorította el, hogy első három meccsén vereséget szenvedtek, így sorozatban hét találkozót veszített el a Gimnasia.

„Ide tartozom, nem fogok lemondani” – hirdette.

Pedig három hónap múlva pontosan ezt tette, majd gyorsan meggondolta magát, és visszatért. Ezen a ponton úgy tűnt, hogy Maradonának nagyobb szüksége van a Gimnasiára, mint fordítva. Korábban egy megfáradt jetire emlékeztetett, de lassan kezdte visszanyerni az erejét.

„Elsőként az jut az eszembe, hogy a fenébe várhattunk ennyit, mielőtt edzeni engedtük volna őt a saját hazájában – mondja Pellegrino. – A fanatizmusunk miatt nem élvezhettük ki eléggé. Éveken át támadták őt Argentínában.”

A 2008 és 2010 között a válogatott élén töltött 21 hónapját leszámítva Maradona 1995 óta nem dolgozott a hazájában. Most aztán megtudta, milyen újra a rivaldafényben, de ezúttal más okokból kifolyólag: nem családi perpatvarokkal, nem a venezuelai Nicolas Maduro barátsága miatt, hanem pusztán futballszervezési kérdések, a taktika vagy a gólöröm kapcsán.

A Gimnasiánál hamarosan plusz háromezer szurkoló jelent meg, a tízes mez hamar elfogyott a klub boltjában, és a 19. legnépszerűbb televíziós választásból az ötödik helyre lépett előre. Elindult a Diego Cam, amely csak azt mutatta, ahogyan Maradona a padon, majd később a trónszékében ül. A trón ötlete akkor vetődött fel először, amikor a Gimnasia a Newell’s Old Boys otthonába látogatott októberben. Aztán megmaradt, és szokás lett belőle. Hamarosan minden klub kedveskedni akart neki valamivel, volt, ahol élő koncerttel fogadták, máshol futballhírességek köszöntötték.

Héctor Gutiérrez, a Gimnasia szurkolója így fogalmaz: „A csapatunk a szenvedélyről szól. Minden gond ellenére összetartozunk. Maradona csak erősítette ezt az érzést. Az emberek azt kezdték hinni, hogy a csoda is lehetséges. Egy gyengélkedő csapatot vett át, és megerősítette. Igazi forradalom volt.”

Hiába kellett a csapatnak a kiesés ellen küzdenie, Maradonát mindenütt tisztelegve várták. Olyan elismerés volt ez, amilyenben évtizedek óta nem volt része, és tudott is meríteni belőle. Ő is gyakran adott ajándékot a játékosainak. „Ha csak annyit mondtál neki, hogy milyen jó a szemüvege, rögtön levette, és odaadta – árulja el róla a középpályás, Brahian Aleman. – Nagyon szerény ember volt. Társa, Patrício Monti hozzáteszi: „Egy nap bejött az öltözőbe, és meglátta a cipőmet. Megállapította, hogy nagyon ronda, és megkérdezte a méretem. Másnap egy pár fekete cipővel állított be, és megkért, hogy inkább azt viseljem.”

Általában kivárta az éjfélt, hogy ő legyen az első, aki boldog születésnapot kíván fiatal csapattagjainak. Amikor először dedikál a Gimnasia szurkolóinak, fél óra után megkérte a biztonsági őröket, hogy szedjék össze a mezeket, és másnapra visszahozta őket.

„A mai napig emlékszem rá, amikor a taktikáról beszélt, én pedig éppen hagytam el a stadiont a hangos kipufogómmal – így Jorge Broun, a kapus. – Hirtelen az autómról kezdett beszélni az újságíróknak, és arról, hogy milyen hülye vagyok. Csodálatos volt. Nekem jutott a megtiszteltetés, hogy felébreszthettem a hatvanadik születésnapján. Korán reggel elmentünk hozzá, és ráugrottam az ágyára. Átkozódott, és arra kért, hogy menjek vissza később. Azt mondtam neki, »Kelj fel, vagy a sz…t is kiverem belőled, tudod, hogy hülye vagyok«. Két percen belül ott állt felöltözve, és azt mondta a többieknek, hogy ilyet csak egy kapus tehet.”

Mielőtt a Bocával találkozott a Gimnasia, Maradona meghívott egy komikust, Silvát, hogy szórakoztassa a csapatot. Az előtte lévő héten keresztet osztogatott nekik, hogy távol tartsa a rossz szellemeket az Atlético Tucumán elleni sorsdöntő mérkőzésen, amelyet végül 1–0-ra megnyertek. A nagyon babonás Maradona utálta csapata zöld edzőtrikóit, ezért beszedette őket, továbbá száműzte a 13-as és a 17-es számokat, mert szerinte azok balszerencsét hoznak. Tény, hogy a maga útját járta a Gimnasia élén, de bármit is csinált, az működött. Végül a 24-ből a 19. helyre hozta fel a csapatát, mielőtt áprilisban leállt a bajnokság. Ezzel sikerült elkerülniük a furcsa, három év átlagát figyelembe vevő argentin kieséses rendszer rájuk nézve hátrányos következményeit. Ez a Boca elleni találkozó volt az utolsó mérkőzése a Gimnasia vezetőedzőjeként.

ELINDULT A DIEGO CAM, AMELY AZT MUTATTA, HOGY MARADONA A PADON, MAJD KÉSŐBB A TRÓNSZÉKÉBEN ÜL

Teljes mértékben azonosult a klubbal. Szinte minden otthonról publikált képén valamilyen Gimnasia-cuccot hordott.

„Meglepett, hogy a válogatottat ábrázoló képei mellett mindig volt egy gimnasiás is – mondja Alejandro Ferrer alelnök. – Kölcsönös szerelem volt, olyasmi, mint kapcsolata a Napolival.”

Amikor Ferrer a szerződése meghosszabbításáról akart beszélni Maradonával, a vezetőedző azt mondta neki aznap, hogy a klub átlagos munkatársa szeretne lenni, mint bárki más.

A SORS KEZE

Maradona a 60. születésnapja előtti estén, október 30-án mutatkozott utoljára nyilvánosan, utána már az agyműtéte következett. Az argentin szövetség elnöke köszöntötte, de Maradona járni is alig tudott. Az operáció után az orvosa, Leopoldo Luque alaposan kivizsgáltatta, és vérrögöt talált az agyában. Azonnal lépniük kellett. Maradona kezdetben ellenállt, arra hivatkozott, hogy a csapatnak szüksége van rá. Erre az orvos azt válaszolta, hogy amennyiben megcsinálják, nem edzőnek megy vissza, hanem játékosnak.

Maradona utolsó alkalommal hagyta el La Platát. Egy héttel a beavatkozás után a Clinica Olivos minden részlegének a tiltakozása ellenére Maradona elhagyta a kórházat, és élete utolsó állomására, egy Tigrében bérelt lakházba távozott. Mivel nem tudott felmenni a lépcsőn, a nappaliban rendeztek be neki lakóhelyiséget. Az ágya mellett felszereltek egy vécét, és az ablakok egy részét bútorokkal takarták el, hogy ne süsse a nap. Amikor észrevette, hogy egy ápolónő is van a házban, megkérte, hogy távozzon, mert azt akarta, hogy csak a családtagjai legyenek jelen, továbbá a személyi titkára, Maximiliano Camargo és az unokaöccse, Jonathan. Csak ők léphettek be a szobájába, hogy beadják neki a megfelelő gyógyszereket.

A kórház elhagyása utáni kezelését az argentin bíróság is vizsgálta később, mivel sokan, e cikk megírásának időpontjáig heten jelezték, hogy gondatlanságra gyanakodnak.

A Gimnasia játékosai közül csak kevesen tudták, mi is zajlik valójában. A csapat Maradona nélkül folytatta a küzdelmeket, nem is tudtak róla, hogy szeretett vezetőjük hamarosan alulmarad a küzdelemben. De még így is, hogy nem volt ott velük, halála pillanatáig Maradona volt maga a Gimnasia. Ő maga minden mérkőzést megnézett a szobájában. Ez volt a kevés olyan dolgok egyike, ami még motiválta. „Egy héttel a halála előtt videohívással beszéltünk, és azt mondta, hogy visszatér” – mondja a csapatkapitány, Lucas Licht.

November 25-én reggel összesen tizenegy mentőautó érkezett a házhoz, de már így is késő volt, a szíve megállt. Argentína legnagyobb gyermeke egyedül halt meg az ágyában. Az emberek órákon keresztül megszólalni sem tudtak. Majd nem hivatalosan véget ért a világ leghosszabb vírusjárvány miatti lezárása, az a nyolc hónap, amely alatt alig volt élet, ezért a lakosokat nem érdekelték többet a szabályok és korlátozások.

A Casa Rosada előtt, ahol a holttestét felravatalozták, négy kilométeres sor állt. Egykori válogatott csapattársai is tiszteletüket tették, Miguel Galindez masszőr még utoljára megmasszírozta a lábát a koporsóban.

Másnap, miután a Gimnasia csapattagjai is lerótták kegyeletüket, egy csoport ultra rontott be a Casa Rosadába, amelyben éppen ott volt az ország elnöke és alelnöke. A rendőrség gumilövedékekkel és könnygázzal lőtte őket. Maradona – akinek testével a temetkezési vállalkozás külsős munkatársai korábban dicstelen módon fényképezkedtek – koporsóját át kellett menekíteni a szomszédos helyiségbe.

Végül halottaskocsi vitte a Bella Vista temetőbe, ahol most szülei, Tota és Don Diego mellett nyugszik. A tüdejét, a máját és a szívét további vizsgálatoknak vetették alá, és nem találtak se alkohol-, se drogfogyasztásra utaló jeleket.

Sebastián Méndez, Maradona asszisztense a Gimnasiában azonnal lemondott.

„Lehetetlen volt nem szeretni őt – siránkozott. – Olyan nagy hatással volt mindenkire, hogy azt el sem lehet hinni. Olyan volt, mint egy mágnes. Amikor megjelent, minden szem rászegeződött. Ennek ellenére mindig ő köszönt meg nekünk minden apróságot.”

Három nappal a halála után a Gimnasia a Vélez Sarsfield ellen lépett pályára, és erre az alkalomra Broun, a kapus úgy festtette be a haját, hogy azzal Maradona 1995-ös kinézetét imitálja, Licht pedig azt a régi cipőt viselte, amelyet az edzőjétől kapott ajándékba. A csapat 1–0-ra győzte le ellenfelét, és több érzelmes jelenet is volt mérkőzés közben. A trónszéket bevitték a pálya közepére, és rózsákat raktak köré. A heti ünnepségsorozat, amely már életében műsoron volt, folytatódott a halála után is.

Néhány nappal később a kormány hivatalossá tette azt, ami már megtörtént: feloldotta a vesztegzárat. A világ részei elszakadtak egymástól a járvány idején, és Maradona szervezete is leépült közben.

„Nagyon mélyen megérintette a járvány – mondja Pellegrino. – Nem akartam meglátogatni, mert úgy voltam vele, mi lesz, ha megfertőzöm. De nem engedte, azt mondta, ne legyek már bolond, menjek, ahogy mindenki másnak is. Hónapokkal később újra láttam őt a kertjében, és a kényeztetés helyett már a teljes magány tükröződött az ábrázatán. Korábban a következő mérkőzésre koncentrált, most viszont fogalma sem volt, hogy mihez kezdjen magával. Elég nehéz helyzet volt.”

Az argentin szövetség egy nappal a halála után átnevezte az egyik versenyét Diego Maradona-kupára, és ezt egykori klubja, a Boca Juniors nyerte meg januárban. A Copa de la Liga Profesionalt is sokan látták volna szívesen az ő nevével futni tovább, de erre jogi bonyodalmak miatt nem volt lehetőség. Maradona ügyvédje, Matias Morla ugyanis gyorsan levédette a nevet a sztár halála után.

A Gimnasia élete ment tovább a maga medrében, de már nem ugyanúgy, mint korábban. Az új idényt 2–2-es döntetlennel kezdte a csapat a La Bonbonerában, viszont a pályán kívüli történések beárnyékolták a sikert. A még mindig gyászoló klub a tartalékcsapat fejét, Mariano Messerát nevezte ki vezetőedzőnek. Pellegrino szeretett volna lemondani az elnöki posztjáról, de a vezetőség nem engedte. Jorge Reina alelnök viszont januárban távozott, és mások is követhetik hamarosan. Mindez ellentétes azzal az egységgel, amelyet Maradona megkövetelt.

Messara mindent megtett, hogy menjen a szekér.

„Maradona még most is itt van köztünk, és azok a pozitív energiák, amelyeket felszabadított, a mai napig hatnak – magyarázta. – Érte játszunk, mivel nagylelkű és nagy hatású ember nyomát hagyta rajtunk. Mindenki azt érzi neki köszönhetően, hogy életre szóló barátság szövődött köztünk. Tudjuk, hogy odafentről is figyel ránk.”

A tragikus vég ellenére a Gimnasia és Diego Maradona egy életre összefonódott. Visszaadta egy olyan csapat önbecsülését és hitét, amelyik az őt megelőző időszakban leginkább a többiek pofozógépe volt. De a Gimnasia is adott neki valamit, aminek az értéke felbecsülhetetlen. El Diego a futball közelében tölthette utolsó hónapjait, és mindig csak a következő mérkőzésre kellett gondolnia. Legnagyobb félelme, hogy teljesen elfelejtik a hazájában, akkor foszlott szerte, amikor belekiabálta a mikrofonba a Gimnasia szurkolói előtt, hogy „Ó, mennyire élvezni fogjuk ezt az egészet együtt”.

És valóban élvezték. De hát erről szólt Diego Maradona egész élete: mindent jól kiélvezni egészen a végsőkig.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. áprilisi lapszámában.)