Interjú Emanuele Giulianelli
Milyen volt az élet fiatalemberként a Manchester Unitedban? Mindig bíztál abban, hogy egyszer az első csapat tagja leszel?
Nehéz volt, nagyon összetett. Nem beszéltem a nyelvet, és minden új volt. Mindössze tizenhat éves voltam, mégis egyedül, különösen az elején. Nem volt túl valószínű, hogy jelentős szerephez jutok ennyi klasszis mellett. Mégis úgy mentem oda, hogy valóra akartam váltani az álmomat, és új tapasztalatra vágytam.
Ole Gunnar Solskjaer volt az edző az utánpótláscsapatokban. Hogyan emlékszel rá?
Jó ember és kiváló edző, különösen a csatárokhoz ért remekül. Nagyon megdolgoztatott, fejlesztette a mozdulatainkat és helyezkedésünket. Fontos szerepet játszott a növekedésemben, és abban, hogy szerepet kaptam a felnőttek között. Néhány évvel később újra találkoztunk a Cardiffban, de sajnos csak rövid időt töltöttünk együtt, mielőtt kirúgták. Ha a tanulni akaró csatár szemével nézem, csodálatos emlékeim vannak róla.
Édesapád egyszer azt mondta, hogy szerződésed a Manchester Uniteddal megmentette a családot a szegénységtől. Tényleg így volt?
Igen. Nehéz helyzetben voltunk. Szeretném leszögezni, hogy a szüleim mindig mindent megtettek értem, nem kellett kimaradnom semmiből, de nem volt könnyű életünk. Néha az is problémát jelentett, hogy a legalapvetőbb dolgokat, például az élelmiszert megszerezzük. Így aztán valóban, amikor a Unitedba kerültem, az nagy változást jelentett mindenkinek. Nem azzal a szándékkal mentem Angliába, hogy meggazdagodjak, sőt a fizetésem nem is volt túl magas az elején. A döntésemet nem a pénz indokolta. Egy álmot kergettem, és a család nagyon fontos szerepet játszott ebben. Sosem hagytak egyedül, és segítettek, hogy boldoguljak.
„MINDEN FIGYELMEM A TARTALÉKCSAPATRA KONCENTRÁLÓDOTT. AZTÁN RÁJÖTTEM, MENNYIRE FONTOS AZ A GÓL”
Hogyan emlékszel a híres bemutatkozásodra az Aston Villa ellen? Mit mondott Sir Alex Ferguson, amikor felmentél a pályára?
Nagyon hamar elérkezett a pillanat, mindössze másfél évet játszottam az ifik közt. Csupán tizenhét éves voltam, amikor először hívtak a nagyok közé. Három-négy nappal korábban már tudtam, hogy a kispadon leszek, de nem mondtam senkinek, még a szüleimnek sem. Magam sem voltam teljesen biztos az egészben, bár a lelkem mélyén tudtam, hogy valóban ott leszek, mert nem akadt más elérhető csatár. A tartalékcsapatok meccsén mesterhármast szereztem, és Sir Alex másnap közölte velem a jó hírt, de nem akartam elhinni. Amikor elérkezett a mérkőzés ideje, ott ültem a kispadon, és abban reménykedtem, hogy kapok egy vagy két percet, ezzel valóra váltva az álmomat, hogy pályára lépjek a Premier League-ben. Attól fogva, hogy megérkeztem Manchesterbe, az volt a célom, hogy legalább egy meccsen lehetőséget kapjak a fantasztikus stadionunkban, körbevéve hatalmas sportemberekkel. Titokban abban reménykedtem, hogy a csapat vereségre áll majd, és akkor szükség lesz még egy csatárra! Végül azonban nemcsak egy-két percet kaptam. Amikor az Aston Villa az ötvennyolcadik percben elment kettő egyre, az edző hozzám szólt. Nagy meglepetés volt. Végül egy olyan srác előtt állhattam be, aki társam volt az ifiben, és korábban bemutatkozott a felnőttek között. Danny Welbecknek hívták. Annyira megijedtem, azt sem tudtam, mit mondjak, mire kiabált, hogy keljek már fel, mert hozzám beszél, és megyek be a pályára. Életem legjobb pillanata volt, nagyon fontos gólt szereztem a kilencvenharmadik percben. Az elképzelhető legjobb dolog történt velem.
Ha kétségeid volnának, csukd be a szemed, és lőj!
Rögtön megértetted, mennyire fontos gól volt akkor, amikor a United szoros küzdelmet folytatott a Liverpoollal a bajnoki címért?
Nem. Minden figyelmem a tartalékcsapatra koncentrálódott. Az összes mérkőzésre kimentem a stadionba, de őszintén mondom, nem nagyon követtem a helyezéseket. A következő napokban azonban rájöttem, mennyire fontos volt a „csapatomnak”. Azért mondom idézőjelben, mert addig csak három alkalommal edzettem velük. Aztán a következő hétvégén újra megtörtént az egész a Sunderland ellen. Döntetlenre álltunk, nagy szükségünk volt egy gólra, tizenöt perccel a vége előtt álltam be, és negyven másodpercen belül a kapuba találtam. Ezzel négy pontot gyűjtöttem össze a csapatnak, elléptünk, és egy kis levegőhöz jutottunk.
Hogyan változott meg az életed a két gól után? Könnyen vagy nehezen vetted a hirtelen jött hírnevet?
Nagyon gyorsan megváltozott az életem. Gondoljunk csak bele, amikor valaki a Manchester Unitedban szerez gólt, az az egész világot érinti. A családom és én csendesen éltünk, még akkor is, amikor az élet mindenki más körül folyamatosan változott. A pályán azonban korántsem volt egyszerű, a sorban előttem volt néhány fontos ember, és hiányzott a hétről hétre tanúsított folyamatosság is. Olyanok vettek körül, akik történelmet írtak a Uniteddal. Pontosan tudtam, hogy nem kaphatok mindig lehetőséget, és amikor hívtak, nagyon nehéz volt fenntartani az első két mérkőzés teljesítményét.
Abban az idényben mindössze négy bajnoki mérkőzésen léptél pályára, ennek ellenére négy pontot gyűjtöttél a csapatnak. Kaptál a végén érmet?
Összesen ötször léptem pályára, ha beleszámolom az FA-kupa elődöntőjét is. Megnyertük a bajnokságot, de nem kaptam érmet. Mások voltak a szabályok akkoriban, így sajnos nem járt. De így is nagy örömet éreztem, hogy segíthettem a csapatnak elérni a céljait.
Hogyan alakult ezek után a Manchester Unitedban töltött időszakod? Ha visszamehetnél az időben, mit tennél másképp?
Először is, nem volt könnyű az első csapatban, mert a mai napig azt tekintem minden idők legjobb Manchester Unitedjának. Nehéz volt, mégis sikeresnek tekintem azt az időszakot. Nagy kérdőjelekkel érkeztem a csapathoz, és szinte semmi esélye nem volt annak, hogy a nagyok közt is pályára léphessek. Azoknak a fiataloknak, akik elhagyják az otthonukat, és odakerülnek, a kilencvenkilenc százaléka nem jut el odáig, hogy a felnőttekkel eddzen. Összesen negyven meccsen kaptam lehetőséget, így csakis nagyon pozitív tapasztalatként tekinthetek vissza rá. Persze lehetett volna jobb is. Keményen készültem, hogy eljussak odáig, és amikor sikerült, fizikális és mentális értelemben is adhattam volna többet. Fogalmazzunk úgy, hogy tapasztalatlan voltam, és nem úgy edzettem, ahogyan mostanában. Ha visszamehetnék, többet beleadnék, hogy tovább maradhassak.
Tinédzser angol bajnokok, de nem kaptak érmet
Szereztél pozitív tapasztalatokat az öt kölcsönben töltött időszakodban?
Két vagy három év után úgy döntöttünk, hogy ideje kölcsönbe kerülnöm a kiszámíthatóbb szereplés reményében. Olyan volt nekem, mint egy játék, lazán vettem. Elmész hat hónapra, majd visszatérsz a bázisra. Az első ilyen korszakom nagyon jól sikerült a Sampdoriában. Óriási presztízsű Serie A-csapatról van szó, egészen új úton indultam el, és annyira sokat voltam a pályán, amennyire csak lehetett. Rengeteg jó élménnyel tértem vissza Manchesterbe. Utána azonban nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan terveztem. Elkezdtem szenvedni, mert nem éreztem magam biztonságban. Ezt követően újabb kölcsönjátékok sora következett, mindig hat hónapra. Előbb a Stuttgartban, majd a QPR-ban, ahol megsérült a bokám. Problémám volt a beilleszkedéssel is, fél év elég kemény egy ilyen csapatban. A mai napig pozitív tapasztalatként tekintek ezekre, mert ezekben a klubokban előbb letörtek, majd újra visszakapaszkodhattam. A szerződésem utolsó évében a Championshipbe kerültem, és reméltem, hogy valami állandóság vesz majd körbe, ami már régóta hiányzott. Jól kezdődött, előbb a Doncasterben, majd a Birminghamben próbáltam ki magam, és az idény végére összesen tizenhárom gólt szereztem.
Hogyan tekintesz vissza a Manchester Unitedban töltött időre?
Remélem, hogy egy kicsit a történelem része lettem emberként és labdarúgóként is. Ott volt a gyerekkorom. A mai napig én vagyok a legfiatalabb, aki a csapat mezében betalált a Premier League-ben. Visszatekintve arra, hogyan kezdődött és hogyan képzeltem el az egészet, több mint pozitív élmény.
„NEMCSAK A FORMÁM LETT ROSSZABB, DE NEM KELLETTEM MÁR SENKINEK”
Solskjaer a Cardiffba vitt, de végül nem sült el jól a dolog. Miért?
Ott jelentkeztek először a fizikai problémáim. Bajok voltak a hátammal, már néhány éve szenvedtem vele, és meg kellett operálni. Végül a kapcsolat egyik félnek sem hozott eredményt, ezért úgy döntöttünk, hogy elválnak az útjaink. Voltam akkora tisztelettel a klub iránt, hogy új irányba indultam el. Azt hiszem, ekkor voltam a pályafutásom legmélyebb pontján. A műtétem után nem találtam csapatot magamnak. Borzalmas volt, mert nemcsak a formám lett rosszabb, de azzal is szembesültem, nem kellek senkinek. Huszonöt évesen, azok után, amit átéltem, nem volt könnyű szembenéznem mindezzel. Ekkor döntöttem, és a Serie B-s Novara labdarúgója lettem. Sötét időszakon voltam túl, de harapni akartam, és tele voltam önbizalommal. Szerettem volna visszakerülni a körforgásba…
Helyreállt a rend a Panathinaikoszban
Hogyan ment az olasz másodosztályban?
Az első hat hónap egészen jól sikerült. Volt részem gólokban és fontos mérkőzésekben. A következő idény viszont különböző okoknak köszönhetően nem sikerült hasonlóan. Fogalmazhatunk azonban úgy is: újra fölfedeztem önmagam.
A vége pedig happy end, mert most te vagy a Panathinaikosz hőse…
Amikor otthagytam a Novarát, bejelentkezett értem a Panathinaikosz. Nem tudom, miért, de azonnal éreztem, ez a megfelelő választás. Problémákkal küszködtek, akárcsak én, és próbáltak túllépni néhány rossz éven. Úgyhogy egyetlen percet sem gondolkodtam, rögtön elfogadtam az ajánlatot. Tudtam, mekkora klubról van szó, mi a jelentősége, milyenek a szurkolói, és így tovább. Fantasztikus egyesületről beszélünk. Pontosan erre volt szükségem, és a legsötétebb pillanatokban akadtunk egymásra. Tisztában voltam azzal, hogy nem hibáztatok, és be kell bizonyítanom, hogy nem vagyok halott. Nagy lehetőséget kaptam, hogy újra higgyek magamban. Teljesen más lett a mentalitásom, a stílusom, és ez jól jött. Már 2018 óta vagyok itt, és csodálatos. Egy ilyen klubnak nagyon fontos lenne újra nemzetközi lehetőséghez jutnia. Ezen vagyunk.
A válogatottal kapcsolatban lehet szívfájdalmad. Beleillene Roberto Mancini és a mai olasz válogatott elképzeléseibe egy olyan középcsatár, mint te?
Nehéz kérdés, mégis az Európa-bajnokról beszélünk, a csapatnak nagyon erős csatárai vannak. Minden futballista álma, hogy szerepet kapjon a válogatottban, bár fogalmam sincs, mennyire felelnék meg Mancini igényeinek. Ez az álom még él, táplálom, mert a labdarúgásban semmit sem lehet biztosra venni, semmi sem lehetetlen. Úgyhogy miért ne higgyek benne?
Mi az, amit hiányolsz a pályafutásodból? Visszatérnél a Lazióba, ahonnan ifiként indultál?
Még mindig csak harmincéves vagyok, ez a legszebb életkor egy futballista életében, és igyekszem kis lépésekkel fejlődni. A Lazio a szívem csücske, nagyon klassz lenne egyszer visszatérni, de volna más célom is. Jelen pillanatban a Panathinaikosz a legfontosabb nekem, igyekszem mindent megtenni a csapatért, hogy magasabb szinten folytathassa. Majd meglátjuk, mit hoz a jövő.
Mindössze 1133 perc alatt szerzett tíz gólt a Birminghamben
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2022. márciusi számában.)
