Szöveg Alec Fenn Fotó Will Douglas
Szombat délután egy óra körül jár az idő, a FourFourTwo stábja a Gatwick repülőtér környékén kószálva várja egy futballmenedzser érkezését. Nem vagyunk egyedül: a BBC operatőre éppen a felszerelésével babrál, a riporter pedig újra átolvassa a kérdéseit. A körülmények egyszerűsége éles ellentétben áll a sajtó intenzív érdeklődésével.
A szabadidőközpontban egy szerény pálya is található, mellette két kicsi lelátó és egy hamburgeres kocsi. Nem kószálnak erre szurkolói sálakat vagy magazinokat lengető rajongók. Húsz perc elteltével egy Volkswagen Golf érkezik négy utassal, amiből napszemüveges, fekete inget, nadrágot és cipőt viselő, piros nyakkendős fiatalember száll ki. Haját és szakállát alapos gonddal vágták fazonra a nagy alkalom tiszteletére. Prince Choudary szeretne az FA-kupa történelmének részese lenni. Huszonegy évesen ugyanis ő lesz a legfiatalabb menedzser, amikor csapata, az AC London alig két óra múlva a selejtezőben pályára lép a Crawley Down Gatwick ellen.
Az esemény ünnepélyességét árnyalja, hogy a klub a Whyteleafe FC-vel osztozik a 2000 férőhelyes Church Road-i pályán, amiről két nappal a meccs előtt kiderült, hogy egy másik összecsapásra már lefoglalták, így a mostani találkozót az ellenfél otthonában kell megrendezni.
Choudary nemcsak a klub menedzsere, hanem az alapítója, elnöke és titkára is egyben. Csapatával kapcsolatos teendőire hétköznapi munkája mellett próbál időt szánni, jelenleg jogi gyakornokként dolgozik. „A legjobb az, hogy senki sem tud kirúgni” – viccelődik, miután üdvözölte stábunkat, és bevezetett minket az AC London romos öltözőjébe. Nem átlagos 21 éves fiatal, és ez nem átlagos futballcsapat. A félprofi együttes jelenleg a Combined Counties League-ben, az angol labdarúgás tizedik osztályában indul, és soraiban 16 különböző nemzetiségű játékos szerepel.
Az AC London ötlete hat évvel ezelőtt született meg egy rémült tizenhat éves fejében. 2011 augusztusában a kiábrándult fiatalok százai vonultak utcára, épületeket gyújtogattak, boltokat fosztogattak. A zavargások az egész fővárost megrázták.
„HAZAROHANTAM, ÉS ELBÚJTAM. VAGY KÉTSZÁZ EMBER VONULT AZ UTCÁNKBAN”
„Rémülten rohantam haza, és elrejtőztem – idézi fel Choudary, miközben a kezdő tizenegyet vázolja fel egy papíron. – Legalább kétszáz ember vonult az utcánkban, Croydonban. Szerencsések voltunk, mert elmentek a házunk mellett, és nem bántottak senkit.” Unokatestvére már nem úszta meg ilyen könnyen: kifosztották a megélhetését biztosító ruhaboltot. Az események arra ösztönözték Choudaryt, hogy a tragédiából valami jót hozzon ki. „Croydonban nincs sok lehetőség a fiatalok számára – mondja. – Arra gondoltam, hogy a focival tudnék javítani ezen a helyzeten.”
Choudary vagyona egyetlen font volt, amiből egy labdát kölcsönzött egy sráctól a helyi parkban. Ezek után elkezdett edzéseket tartani olyan fiúknak, akik az unalomtól menekülve szívesen részt vettek a közös programon. „Eleinte csak közösségi kezdeményezésnek indult, csapatról még nem volt szó. Heti egy edzést tartottam ingyen, de annyira népszerűvé vált, hogy elkezdtem beszedni alkalmanként ötven pennyt, amiből felszerelést vettem, és beneveztem a csapatot a huszonegy esztendősek alattiak ligájába.”
A klub többnyire 16-17 évesekből állt. Többen közülük részt vettek a zavargásokban, sőt volt, aki börtönbe is került emiatt. Choudary viszont nem firtatta a srácok múltját, helyette közös célt fogalmazott meg. „Az AC London azért alakult, hogy a fiatalok elfoglalják magukat, és jobb irányba tereljék a saját életüket – említi. – Abban reménykedünk, hogy találnak maguknak munkát, és barátságokat kötnek a csapaton belül. Aztán amikor továbbállnak, valami nagyobb dologba tudnak majd belefogni.”
Mindössze három év alatt az együttes státusa amatőrről félprofivá fejlődött. Mivel nem a profit érdekében működtetik a klubot, nagy szükségük van az önkéntesek segítségére, akik hozzájárulnak az edzések megtartásához és a meccsek sikeres megrendezéséhez. A menedzser jobbkeze, Muhammad Ali a vizes palackok megtöltésétől kezdve a mezek kiteregetéséig mindent megtesz a csapatért, miközben a menedzserasszisztens, JP tréningeket tart, és segít a jó hangulat megteremtésében a partvonalon.
„AZ ÜGYNÖKE ELVETTE MINDEN PÉNZÉT, AZTÁN MAGÁRA HAGYTA. MEGENGEDTEM NEKI, HOGY A NAPPAILINKBAN LAKJON, ÉS ADTAM NEKI PÉNZT, HOGY BOLDOGULJON”
Egy órával a kezdőrúgás előtt Choudary játékosai elkezdenek szállingózni az öltözőbe, és magukra húzzák a mezt. Többen angolul beszélnek, de néhányuk inkább az anyanyelvén kommunikál. Vannak itt spanyolok, portugálok, olaszok, de ghánaiak és kolumbiaiak is. Az FFT szóba elegyedik az egyik sráccal, akinek életútját érdekesen alakította az AC London. A 167 centiméter magas Kieron Dowding csak 21 éves, de többnek néz ki. Sokan egész életükben nem mennek keresztül annyi szörnyűségen, mint ami neki eddig jutott.
Négy esztendővel ezelőtt még átlagos diáknak számított, de egy napon Croydon közelében a barátnője bátyja megölte Dowding legjobb barátját. „Elhatároztuk, hogy elmegyünk egy dupla randira, és a barátnőm lakásánál találkoztunk – idézi fel lassan a megrázó eseményeket. – Útban a ház felé láttam, hogy rendőrségi helikopter köröz a környék felett. Amikor odaértem, a nyomozók mondták, hogy a barátomat szíven szúrták késsel, és meghalt.”
Kieron ezek után fegyvert hordott magánál, hogy vele ne történhessen hasonló. „Többé már nem éreztem biztonságban magam Croydonban – ismeri el. – A helyzet csak egyre rosszabb lett a környéken. Egyre több tizenéves verődött bandákba. A legtöbben rapzenét hallgattak, és ugyanazt a stílust követték.”
De a rendőrök nem hitték el a történetét, amikor egy utcai igazoltatás közben megtalálták nála a fegyvert. 2016 májusában három hónap börtönre ítélték, és éppen csak kiszabadult, mire a lánya megszületett. Szabadulása óta az AC London megváltoztatta az életét.
„A börtön megtanított rá, hogy megbecsüljem az életemet – mondja. – Korábban túl sok szabad időm volt, mert csak heti két nap jártam iskolába. Most pizzafutárként dolgozom, hogy támogatni tudjam a kétéves kislányomat, és heti többször is edzésre járok a csapattal, aminek következtében sokkal tudatosabban irányítom az életemet.”
Kieron egyidős a menedzserrel, a csapatból ugyanakkor többen idősebbek náluk, a legkorosabb 31 éves. A differencia ellenére Choudary magabiztosan és tekintéllyel irányít az öltözőben, miközben a többiek már melegítenek a pályán. „Jót tesz, hogy ő is egykorú velünk – mondja Dowding. – Ő a példaképünk. Akár az utcán is csellenghetne késsel a kezében, de nem teszi, mert fontos döntést hozott. Vele bármiről beszélhetünk, és ez sokkal jobb, mint ha egy idősebb ember megmondaná, hogy mit csináljunk. Miatta hajlandóak vagyunk sokkal keményebben dolgozni.”
És nem Dowding az egyetlen, aki rajong a menedzserért. A portugál középpályás, Joal Ramos is sokat köszönhet neki, bár erőnléti problémák miatt a mai meccsen nem szerepelhet. Őt egy ügynök busás összegért cserébe profi karrierlehetőséggel hitegette, ezért költözött Londonba. Hónapokkal később a közvetítő pénzzel együtt felszívódott, Ramos pedig magára maradt.
„HIHETETLEN LENNE, HA EGYSZER FELTŰNNE EGY CROYDONI SZÁRMAZÁSÚ SZTÁR”
„Az egész családját hátrahagyva jött ide a karrier reményében – mondja Choudary. – Az ügynöke azt ígérte, hogy a League Oneban fog szerepelni, de végül lelépett a pénzzel. A családommal lakom, de megengedtem neki, hogy a nappalinkban aludjon, és adtam neki pénzt is, hogy boldoguljon. Mostanra neki is van családja és saját lakása is.”
Persze nem mindenkinek ilyen kacskaringós az életútja a csapatban. Az AC London gyors felemelkedése jó képességű játékosokat vonzott a klub környékére. A brazíliai születésű, 26 éves kapus, Jefferson korábban az olasz U17-es válogatottban, valamint a Chievo, Lecce és a Treviso színeiben szerepelt. A Fordnál dolgozik Wembleyben, de reményei szerint előbb-utóbb profi játékos lesz.
Calvin Yeboah a csapat legfiatalabb tagja. A 17 éves labdarúgó egy évtizedet töltött a Serie B-s Novara akadémiáján. Jelenleg a bátyjával és az unokatestvérével él együtt, és az a célja, hogy három éven belül szerződtesse egy profi klub. Munkája most nincs, de mindennap edz, akárcsak egy profi futballista.
Az AC London fejlődése Choudary hírnevét is megalapozta. Ő lett az egyik legérdekesebb edző a félprofi klubok világában. Az előző idényben 36 meccsükből mindössze négyet veszítettek el, ráadásul mindegyiket akkor, amikor a menedzser munkahelyi ügyek miatt kényszerült távol maradni. Időközben megszerezte az FA 1-es és 2-es szintű, valamint az UEFA B-típusú edző minősítését, és két profi klub, az FC Jakarta és az FC Katar ajánlatát utasította vissza.
„Zesh Rehman, az egyesület követe beszélt a Jakartának a munkásságomról, ezután kaptam tőlük ajánlatot – magyarázza. – Meglepett az összeg, amit ajánlottak, de úgy érzem, itt még nem végeztem. Ennél még sokkal többet elérhetünk.”
Törekvései még jelentősebbnek tűnnek, ha figyelembe vesszük, hogy családi támogatás nélkül csinált végig mindent. Apja és anyja egyetlen meccsre sem látogattak ki az elmúlt hat év során. „Az ázsiai családok nem tekintik a sportot igazi karrierlehetőségnek – magyarázza. – Azt akarják, hogy a gyermekükből orvos vagy fogorvos legyen. Ha nincsenek a közelemben, akkor kisebb rajtam a nyomás.”
„A CSAPAT ÁLMA AZ, HOGY ELINDULJON A 2038-AS BAJNOKOK LIGÁJÁBAN. A RÖVID TÁVÚ CÉLUNK A FELJUTÁS. A HATÁR A CSILLAGOS ÉG”
Néhány perc van hátra a meccs kezdetéig, Choudary játékosai összegyűlnek az utolsó eligazításra. A helyiség annyira szegényes, hogy néhány játékosnak a földre kell ülnie, mintha egy iskolai öltözőben lennének. Az edző azt kéri a játékosaitól, hogy a kínálkozó lehetőségeket két kézzel ragadják meg, de élvezzék is a játékot a pályán.
Az egyik alapember hiánya hirtelen taktikai változtatásra kényszeríti az edzőt. Prince Semple, a 26 éves ghánai középpályás a nagy forgalom miatt nem ért ide. Az AC London 4–1–4–1-ben kezd, Dowding a bal szélre került, ahol nagy szükség lesz a lendületességére. A két csapat kivonul a gyepre az augusztusi hőségben. A hozzávetőlegesen ötventagú közönséget barátok, családtagok és az idény első meccsére kiéhezett helyiek alkotják, akik szeretnének történelmi események tanúivá válni.
Az AC Londonnak nincs szüksége sok időre, hogy magához ragadja az irányítást, és hét perc elteltével megszerezze a vezetést. Edgar Silva, a trükkös portugál szélső vágja be a felső sarokba a labdát ballal, majd heves ünneplésbe kezd, ami miatt játékvezetői figyelmeztetésben is részesül.
Miközben a legtöbb játékos meg tudta fogadni a menedzser tanácsát, Jean Pierre középhátvéd számára nem könnyű falat ez a találkozó. Hibás passzaival többször is az ellenfélnek ajándékozza a labdát, rossz felszabadításaival pedig a védőtársai türelmét teszi próbára. Végül rossz helyezkedése miatt a Crawley Down egyenlíteni tud.
Lassan megérkezik a hiányzó ember, akinek bocsánatkérése süket fülekre talál. Semple azonnal pályára is kerül, méghozzá egy számára kevésbé komfortos helyre, a védők közé, helyette Pierre jön le. Százkilencven centiméteres magassága nem is igazán kivehető, amint fejét lehorgasztva, csüggedten elhagyja a pályát.
A csere következtében biztosabb lábakon álló csapat 1–1-es állásnál vonul le a félidőre. A szünetben az asszisztens, JP ad instrukciókat, végül Choudary veszi át a szót, hogy biztassa embereit.
Az erőfeszítések megtérülnek, mert a második félidőt ismét a vendégek kezdik lendületesebben, és a vezetést is újra meg tudják szerezni. A gólszerző ismét Silva, aki hatalmas sprint után hat méterről lövi a labdát az ellenfél kapujába. Negyedórával később egy ellentámadás eredményeképpen Choudary emberei Saidou Khannak köszönhetően növelik az előnyüket.
Ha figyelembe vesszük, hogy az ellenfél eggyel magasabb osztályban játszik, akkor az AC London teljesítménye még inkább figyelemre méltó. Ennek ellenére JP sosem elégedett, és ennek hangot is ad. Az FFT stábja kuncogva nézi, ahogy a kolumbiai Toro kétségbeesetten, kezét a magasba tartva tört angolsággal kiáltja az asszisztensnek, hogy egy szót sem ért az instrukciókból.
A győzelem már a zsebükben van, de a 85. percben a játékvezető büntetőt ítél az ellenfél javára, amit értékesítenek, így az utolsó percek feszülten telnek. A védők nem engednek a nyomásnak a kínosan hosszúnak tűnő háromperces hosszabbítás alatt sem, végül a sípszó hallatán mindenki megkönnyebbül. A végeredmény: Crawley Down Gatwick–AC London 2–3.
Az FFT megragadja az alkalmat, és csatlakozik a pályán pacsizva, ölelkezve ünneplő játékosokhoz. Ezzel a győzelemmel már csak öt meccsre vannak az FA-kupa első körétől, ráadásul 1500 fonttal is gazdagodik a csapat. „Ez most nagyon megható – ismeri el Choudary. – Nem mi voltunk az esélyesebbek, de megcsináltuk. Nagyszerű eredmény!”
A játékosok jó hangulatban, viccelődve veszik az irányt az öltöző felé, ahol a piszkos mezeket a földre dobálva mennek zuhanyozni. A hangulat nagyon is emelkedett, de az FFT által hozott, ünneplésre szánt pezsgőket nem nyitják ki. Stábunknak hamar elmagyarázzák, hogy a focisták között több muszlim is van, akik előzetesen kérték, hogy ne legyenek nyakon öntve alkoholos itallal.
Kevesebb, mint egy óra telt el a mérkőzés óta, de Choudary már a jövőt tervezgeti. „Az az álmunk, hogy részt vegyünk a 2038-as Bajnokok Ligája döntőjében – viccel. – A rövid távú célunk viszont az, hogy feljussunk magasabb osztályokba. Ha ez sikerül, akkor később csak a csillagos ég lehet a határ néhány játékosunk számára. Sokan olyan fiatalok még, hogy sikerülhet nekik magasabb bajnokságban karriert építeni.”
Az FFT kíváncsi rá, hogy vajon az edzőnek is hasonló céljai vannak-e. „Élvezem a napi munkámat, de nem akarok hazudni. Én is szeretnék a labdarúgásból megélni – mondja. – Nagyon nehéz lenne magam mögött hagyni ezt a csapatot, mert ezer szállal kötődöm hozzá. Itt rendkívül közel állnak egymáshoz a játékosok, amiből a csapat nagy előnyt tud kovácsolni. Ha egyszer elmegyek, akkor olyasvalakit szeretnék magam helyett, aki a kezdetek óta itt volt, és érti, hogy miről szól ez az egész.”
A nyilvánosság érdeklődése és a siker ellenére Croydon fiataljainak jövője nagyrészt rajta múlik. Reméli, hogy a csapat növekedése még több fiatalt terelhet a sport felé a bandák, az utca világa és a bűnözés helyett. „Szeretném, ha több sportággal is foglalkozhatnánk, mert a labdarúgás nem mindenkit érdekel. Így még több fiatal gyerek kerülhet hozzánk. Hihetetlen lenne, ha egyszer feltűnne egy croydoni származású sztár!”
Egy már feltűnt.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. októberi lapszámában.)
