„A szurkolók fizetik a játékosok bérét. Ők jelentik a játék vérkeringésében az oxigént” – jelentette ki Brian Clough az 1970-es években. A kapcsolat azonban néha igencsak el tud mérgesedni. A legdicstelenebb játékos-szurkoló párharc Éric Cantona Matthew Simmonsra mért kungfurúgása volt 1995-ben, miután a hírhedt francia idegengyűlölőt sértegette a Crystal Palace szurkolója.
De az ilyen viták nem mindig jutnak el az erőszakig. Az LA Galaxyben játszó David Beckham azt követően, hogy kiszúrt egy hazai szurkolók által kifeszített „Menj haza, csaló!” feliratú transzparenst, nem sokkal az után, hogy visszatért kölcsönszáműzetéséből a csapathoz, átugrott egy korlátot, és odament egy szurkolóhoz, aki sértő szavakat vágott a fejéhez, és ezt mondta neki: „Le kellene higgadnod, és ide kellene jönnöd kezet rázni velem”. De néha túllép a szavak szintjén a vita. El Hadji Diouf egy 2003-as UEFA-kupa-mérkőzés keretében köpéseivel sorozta meg a Celtic szurkolóit. Jamie Carraghert pedig kiállították egy 2002-es FA-kupa-mérkőzésről a Highburyben, miután visszadobta azt az egyfontos pénzérmét, amivel az egyik szurkoló megdobta.
A konfliktusok azonban nem csak a stadionokban következhetnek be. Az idén májusban rendkívül rossz fordulatot vett a West Ham idényzáró vacsorája, mivel a szenegáli Demba Ba közölte egy szurkolóval: nagyon fáradt ahhoz, hogy autogramot adjon. Az eset a labdarúgók és szurkolók közti tömegverekedéssel végződött, melynek során röpködtek a székek és asztalok is. Aztán ott van Wayne Rooney virtuális csatája egy rivális szurkolóval („Fejbe váglak egy korsóval, dagadék!”), mire @sam_oldham-LFC válasza így szólt: „Tíz másodperc alatt elpakollak!”.
Milyen kevésbé ismert villongások voltak még szurkolók és játékosok között? A FourFourTwo most felvonultatja a legbetegebb és legbizarrabb konfliktusokat, amelyekben szerepe lesz banánnak, csirkének, vizeszacskónak és limbótáncnak is.
1 Gazza kis híján megfizet azért, hogy hülyének tetteti magát
1998 januárjában egy Celtic Parkban rendezett Celtic–Rangers rangadón Paul Gascoigne azt imitálta, hogy egy fuvolán játszik, szemben a hazaiak népes lelátójával. Az angol középpályás azt állította, hogy nem teljesen volt tudatában az őrjöngést kiváltó mozdulat jelentésének, de valószínűleg a 20 ezer fontos klubbüntetés és az, hogy két nappal később találkozott két Celtic-szurkolóval, őt is kiokosították. Az utóbbiak így szóltak hozzá: „Vigyázz, Gazza, mert most könnyen véged lehet!”. Általában nem szokott megfutamodni egy kis verbális csörte elől, most azonban Gazza mégis gyors visszavonulót fújt, de azt beismerte, hogy a rangerses három éve során számtalan hasonló szóváltásban volt része.
2 A skót keménymag balhéja az 1978-as vb-n
„Meg kellett várnunk, míg a játékosok elhagyják a pályát, hogy hangot adhassunk elégedetlenségünknek” – emlékszik vissza John McKenzie, aki személyesen nézte végig, hogy Skócia 1–1-es döntetlent játszik Iránnal az 1978-as argentin vb-n. A meccsel úgy tűnt, elszáll a skótok reménye, hogy a második helyen végezzenek a csoportban. „Néhányan köpködték és verték a buszt, Ally MacLeod kapitány halálsápadt volt.” Néhány játékos védekezni próbált, mondván megtettek mindent. Mások, mint Lou Macari egyetértettek a támadókkal: „Mindent megérdemeltünk, amit ott kaptunk” – ismerte el a Manchester United játékosa.
3 A Stevenage sztárja padlót fog, mert „idegenben is focizott”
Amikor a Stevenage szurkolói elözönlötték a pályát, hogy együtt ünnepeljék a labdarúgókkal az FA-kupa harmadik körében aratott győzelmet a Newcastle felett ez év elején, egy 24 éves szurkoló, Robert Fitzgerald megkereste Scott Laird védőt. A tv-kamerák által is rögzített csatában Fitzgerald a földhöz teremtette Lairdet, mert viszonya volt barátnőjével, és „nem bánt vele korrektül”. A szurkolót 12 hétre lecsukták, és hat évre eltiltották a meccslátogatástól.
4 „Találkozunk a meccs után” – mondta az Arsenal erősembere
Miután az Arsenal erősembere, Wilf Copping csúnyán elbánt két Everton-játékossal, Jack Coulterrel és Will Cresswell-lel egy Everton elleni találkozón a Goodison Parkban az 1934–35-ös szezon során, négy bátor hazai drukker megfenyegette. Copping csapattársa, Ted Drake így emlékezett vissza: „Azt mondták Coppingnak, szeretettel várják a meccs után a kijáratnál. Wilf ezt válaszolta: »Ha tényleg szeretnétek kapni, akkor örömmel«. Rögtön a lefújás után indult is oda a szurkolókhoz, de azok eltűntek. Azt hiszem, nagy szerencséjük volt”.
5 Adebayor rosszindulatú sprintje
„Ó, ez akár tekinthető Adebayor felfokozott örömének is” – kiáltott fel a Match of the Day kommentátora, John Motson a Manchester City csatárának ünneplése után, azt követően, hogy betalált korábbi klubja, az Arsenal ellen 2009 szeptemberében. Ez a megfogalmazás azonban túlságosan is enyhe… A gól után a togói játékos keresztülszaladt a pályán, és térden csúszva landolt az enyhén bosszús Arsenal-szurkolók előtt. Tárgyak garmadája indult meg irányába, többek között narancsok és műanyag székek. Az egykori Arsenal-védő, Kolo Touré mentette ki őt a záporból. A szurkolók legfenyegetőbb „Fogjatok le, fogjatok le!” gesztusaikat öltötték magukra.
6 Mobutu csőcseléke a zairei vb-sztárra támad
Húsz évvel a balvégzetű 1974-es vb-szereplésük után a zairei válogatott csatárát, Ndaye Mulambát kitüntette az Afrikai Labdarúgó-szövetség. A díjat az 1994-es tunéziai Afrikai Nemzetek Kupáján adták át. Hazatérvén körbevette őt egy banda, és azon gúnyolódtak, hogy milyen gyengén teljesített a válogatott Nyugat-Németországban, illetve fejéhez vágták, hogy a csapat ezzel megsértette az ország egészen 1997-ig hivatalban lévő diktátorát, Mobutu elnököt. Mulamba megpróbálta magát átverekedni a csoporton, és ő is viszontsértegette őket, mielőtt még megtámadták volna, mert azt hitték, pénzjutalommal is járt a kitüntetés. Pedig nem, de Mulamba azóta is sántít a brutális támadás következtében.

A zairei válogatott leszereplése az 1974-es vb-n a focinál többről is szólt
7 McGarvey felajánlja helyét a szurkolóknak
A szőke fürtjeiről és remek cseleiről ismert egykori Manchester United-üdvöskéről, Scott McGarveyről nehéz lett volna korábban elképzelni, hogy a lepattant Grimsby Town házi kedvence lesz. A ’80-as évek végén, amikor egyszer a játék egy rövid szünetében az oldalvonal közelében lebzselt, a csapat szurkolói emlékeztették őt – ha esetleg nem tudatosult volna benne –, mennyire felesleges is a pályán. Ekkor McGarvey azt javasolta nekik, álljanak be helyette, ha úgy érzik, nekik jobban menne. A legenda szerint egy húsztagú csapat át is ugrott a hirdetőtáblákon, és felajánlkozott a csatár helyére. McGarvey lekullogott, és hamarosan a klubból is távozott.
8 Bestie és az országúti plasztika
George Best hozzá volt szokva a vitákhoz azon nők férjeivel és barátaival, akikkel együtt töltött egy vagy több éjszakát. „A munkámmal járó kockázat volt – nyilatkozta –, és azt hiszem, sokat tettem az ilyen helyzetek kialakulásáért.” Amikor pályája a ’70-es évek elején már leáldozóban volt a Unitednál, volt egy esete egy szurkolóval. „A pirosnál várakoztam, amikor egy férfi kérte, hogy húzzam le az ablakot. Megtettem, de rögtön ezután káromkodni és kiabálni kezdett velem. United-szurkoló volt. Ott kellett volna hagynom, de inkább átrendeztem az orrát a fején. Aztán odébbálltam.”
9 A fülét vesztett csatár
„Néha nem megy a fejembe, milyen sokáig viselik egyesek a sérelmeiket” – mondta George Reilly, a néhai Watford-gólvágó, miután egy kőműves társa „Plymouth” felkiáltással beleharapott a fülébe 2003-ban. Reilly nem volt épp nyápic, és mindent megtett, hogy megküzdjön az agresszorral, de így sem tudta megakadályozni fél füle eltűnését. A bírósági tárgyaláson a támadó beismerte, azért támadta meg Reillyt, mert 19 évvel azelőtt ő rúgta azt a gólt, amelynek következtében a Plymouth Argyle kiesett az FA-kupa elődöntőjében. Szépen vagyunk.
10 A rugalmatlan csatár táncórákat vesz elrablóitól
1990-ben arról szóltak a hírek, hogy Wesley Parkert, a jamaicai Kingstonban található Kings of Diamonds amatőrcsapat csatárát kezdte ócsárolni egy néző, mivel nagyon sok helyzetet hagyott ki a kapu előtt. A reklamáló ezek után – némi segítséggel – betuszkolta a játékost az autójába, és mint később Parker a rendőrségen elmondta, otthonába vitte, és arra kényszerítette, hogy két órán át limbót táncoljon a nagyobb rugalmasság reményében. Két óra múltán elengedte őt, de csak miután kicsikarta belőle, hogy azt kiabálja: „Legyek kicsit rugalmasabb az este fénypontján!”.
11 Az argentin padlót fogat
Míg honfitársai, Ossie Ardiles és Ricky Villa gyors népszerűségre tettek szert a Tottenhamnél, addig vb-győztes csapattársuk, az argentin Alberto Tarantini nehezen tudta elfogadtatni magát a Birmingham City szurkolóival, azok után, hogy 295 ezer fontért igazolt a csapathoz 1978 nyarán. Huszonhárom meccsből álló pályafutását a csapatnál állandó fújolás kísérte, és hirtelen is szakadt vége, amikor átgázolt a tömegen, hogy lerendezze az egyik hangadót. „Túlfizetett, és amúgy is mit keres itt…”, ez volt a tömör lényege az utóbbi mondandójának, ám a balhátvéd padlóra küldte őt egy méretes pofonnal. Ez volt az utolsó megmozdulása Birminghamben.
12 Terry nem érti a tréfát
„Te most sz.patsz?” – kérdezte fenyegetően John Terry az egyik autogramvadásztól a kamerák szeme láttára 2010 tavaszán. „Parancsolsz?” – a szemmel láthatóan meghökkent szurkoló. Terry újra feltette a kérdést. Mi volt az oka nyilvánvaló haragjának? Egy szurkoló, miközben hangosan odaszólt barátjának, hogy „Szégyen, ami történt!”, arra kérte Terryt, írja neki azt: „Wayne-nek, nagyon sajnálom”. Mikor észrevette, hogy felveszik (és a film megtalálható a YouTube-on is), odacirkantott valamit a lapra, de nincs kétség, az nem úgy ért véget, hogy „Baráti üdvözlettel: JT”.
13 Szurkolók a Malacok ellen
Mivel a klub egy kicsit több segítséget is kapott a kelleténél felsőbb körökből, a keletnémet ellenzékiek előszeretettel emlegették a Dynamo Berlint Tizenegy Malac néven. 1986-ban, azután, hogy a Dynamo megverte a Lokomotiv Leipziget, néhány feldühödött Lipcse-szurkoló beszaladt a pályára, és kérdőre vonta a Malacokat pár vitás esettel kapcsolatban. A
dynamósok félrelökték őket, a rendőrség pedig rendet rakott. De a Malacok napjai meg voltak számlálva, a Fal 1990-ben ledőlt, és mind eltűntek a süllyesztőben. Mókás.
14 Ne a legkeményebb játékossal kezdj ki!
1974 áprilisában a Manchester United 1–0-ra kikapott a városi rivális Citytől, és ezzel eldőlt, hogy kiesik az akkori másodosztályba. A United-szurkolók elözönlötték az Old Trafford gyepét, és azt követelték, hogy semmisítsék meg az eredményt, és játsszák újra a meccset. A martalóc szurkolók egyben megragadták az alkalmat, hogy tiszteletüket tegyék Mike Doyle-nál, aki nem sokkal azelőtt adott hangot a United iránti gyűlöletének a sajtóban. Néhányan bátortalanul meglökdösték, és sértéseket vágtak az arcába. De nem jól választottak. A toronymagas Doyle, akit később a szurkolók minden idők legkeményebb City-játékosának szavaztak meg, kicsit meggolyózta támadóit, a United-csibészek pedig szétrebbentek. Hogy minden kerek legyen, az eredmény is maradt.
15 Gyűlölet a szerelem városában
Amikor a Canal+ tv-csatorna 2001-ben többségi tulajdonos lett a Paris Saint-Germainben, nagy volt a remény, hogy a klub fogja uralni a francia bajnokságot. De nem mentek ilyen simán a dolgok, és februárra már a kiesőzónába került a csapat. Amikor a csapat tagjai egy Lyon elleni idegenbeli meccsen épp szálltak volna a le buszukról, dühös szurkolók kis serege várta őket egy transzparenssel, amire ez volt felpingálva: www.shit.com. Hogy aztán mi következett, arra mindenki másképp emlékszik. Egy szurkoló állítja, valamelyik középpályás keményen orrba vágta, míg Nicolas Anelka úgy emlékszik, keményen ráléptek a lábára. Szegény Nico!
16 A német játékosok eláztatták szurkolóikat
A nyugatnémet szurkolók annyira felháborodtak csapatuk bundagyanús 1–0-s győzelmén az osztrákok ellen az 1982-es vb-n, hogy tömegesen gyülekeztek a játékosok szállodája előtt, mert hangot akartak adni elégedetlenségüknek. Kövekkel dobálták az ablakokat, hogy előcsalogassák a játékosokat, akik azonban zacskókba töltött vízzel dobálták vissza őket. A biztonsági őröknek kellett közbeavatkozniuk, hogy a szurkolók ne nyomuljanak be a szállóba. A játékosok pedig integettek egyet, majd nyugodni tértek. Lenyűgöző.
17 Csirkeháború Romárióval
Egy szurkoló, aki dühös volt csapata, a Fluminense 2003–2004-es szezonban nyújtott teljesítményére, regénybe illő formáját választotta a tiltakozásnak. Hat csirkét engedett el az edzőpályán. A tollak surrogása és riadt állathangok közepette gondolta, hogy gyorsan lelép, de Romário kisebb közelharc során a lelátókig kergette őt. Öt évvel később 17 ezer dollárt kellett fizetnie a csirkés embernek.
18 Lars kitért a hitéből
A dán válogatott, az Odense és a Luton korábbi csatára, Lars Elstrup 1993-ban visszavonult, és csatlakozott a Vadliba Társaság nevű vallási gyülekezethez, sőt a nevét is megváltoztatta Darandóra. Meztelenre vetkőztetve küldték ki Odense utcáira, hogy „lássák, hogyan reagál a köznép”. Azonban sikerült haragra lobbantania egy tinédzsert, aki azt vetette a szemére, hogy valaha ő volt válogatott- és Odense-beli példaképe is. „Pofont érdemelnél” – vágta hozzá. Viszont Elstrup volt az, aki meglegyintette őt. „A srácnak szüksége volt egy sallerra” – magyarázta később a rendőrségen.
19 Egy hét a fán
A Corinthians egyik dühös szurkolója sajátos módon tiltakozott csapata gyenge 2003-as szereplése miatt. A férfi egy banánnal teli szatyorral felmászott egy fára a stadion előtt, odakötözte magát, és addig nem volt hajlandó lejönni, amíg a klub meg nem ígérte, hogy változtat taktikáján és felállásán. A játékosok kezdetben sértéseket és rohadt gyümölcsöket vágtak hozzá, de aztán a hallgatás módszerét választották. A tag egy hétig maradt fenn a fán, ette a banánt, a héját pedig az arra járó játékosokhoz vágta. „A játékosok folyamatosan mutogattak rám” – panaszkodott később.
20 Feldühödött szváziföldiek baseballütőkkel
2003-ban Szváziföld válogatottja odahaza csalódást jelentő döntetlent játszott világbajnoki selejtezőn a Zöld-foki Köztársaság csapatával. Amikor a csapat próbálta elhagyni a helyszínt, feldühödött szurkolók egy csapata körbevette a buszt, és gyalázni kezdték a válogatottat. A játékosok drasztikus módszert választottak, és baseballütőkkel kezdték fenyegetni a szurkolókat. „Akciófilmes jelenetbe illő módon menekült az egyik szurkoló, mintha csak három tüdeje lett volna, miközben a játékosok fenyegetően üldözték” – írta a szváziföldi Times. Az eseménynek a rendőrség vetett véget.
21 Ittas dubliniak Keane ellen
„Keane, te corki köcsög, holnap tele lesz veled a bulvársajtó” – mondta a Manchester United középpályásának támadója egy 1997-es, a játékos cheshire-i otthonához közel eső Chester Court Hotel bárjában történt ütközet után. Egy otthoni győzelem és testvére gyerekének megszületése után Keane tejfakasztó bulit tartott corki különítményével ugyanazon a helyen, ahol egy dublini csoport is eleresztette magát. Hajnali fél háromra az ír csatárból, aki addig „hős” és „legenda” volt a mulatozó dubliniak szemében, szarzsák lett. Egy-két pofon is elrepült, és mivel hívták a sajtót, a sztori másnap tényleg a lapok kedvelt témája lett.
22 Rollertámadás Robbie Williams nevében
Egy név szerint nem ismert Port Vale-szurkoló, aki mérges volt csapatára annak a 2001–2002-es szezonban nyújtott teljesítménye miatt, úgy döntött, hogy kezébe veszi az igazságszolgáltatást, felpattant rollerére, és „jogosulatlanul behatolt a csapat edzőpályájára”. A következő fél órában a pálya körül rótta a köröket, miközben csapatát pocskondiázta, azt kiabálva: „szedjétek össze magatokat, ti szerencsétlenek”. A játékosok megpróbálták elkapni, labdákkal is célba vették, de az illető minduntalan ügyesen illant el előlük. „Még Robbie Williams is jobban nyomná nálatok, lúzerek” – kiáltotta, majd végleg eltűnt.
23 Jens szemüveget szerez
Miután a néhai Arsenal-kapust, Jens Lehmannt kiállították egy Stuttgart–Mainz találkozón ez év elején, egy dühös szurkoló nekiesett, ő pedig sajátos módon csillapította le kritikusát. Lekapta szemüvegét, és tovább indult vele. A kamerák vették az eseményt. A szurkoló üldözőbe vette Lehmannt, és azt nyöszörögte: „Die Brille, die Brille”, azaz a szemüveg, a szemüveg. Mielőtt beszállt a taxiba, Lehmann visszaadta szemüvegét, és azt mondta az újságíróknak: „Csak így tudtam elhallgattatni”. Korrekt.
24 Az őrült brazil bosszúból golyót ereszt a labdába
Miután a Corinthians csillaga, Roberto Rivellino kiszúrta, hogy a kezdő sípszó után az ellenfél kapusa még mindig imáit mormolja, úgy döntött, a félpályáról rászúrja a labdát. Így született meg az első gól, amikor az eredményjelző még csak a hatodik másodpercet mutatta. Ekkor rontott be a pályára a pórul járt kapus bátyja, aki Rivellino arcába vágta, hogy „sportember így nem viselkedik”. Hogy véleményének nyomatékot is adjon, pisztolyával hatszor belelőtt a labdába. Rivellino és csapattársai bölcsen elszaladtak.
25 Elmaradt a Loki-verés? Megverjük a csapatot!
Az FTC nem csupán az aranyérmet bukta el 2003. május 30-án a DVSC ellen az Üllői úton, de magyar futballtörténetet is írt – először történt Magyarországon, hogy nézők ezrei nem csupán az ellenfelet, de saját játékosaikat is megtámadják. Hiába körözött ugyanis az „FTC: bajnokcsapat” feliratú molinó egy kisrepülőn meccs közben a pálya felett, hiába kérlelték állítólag a hazaiak Dombiékat, hogy engedjék őket nyerni, maradt a 0–0, s az ezüst. A tömegből egy minősíthetetlen mag hátulról leütötte, majd vesén rugdosta Szentes Lázárt, a Loki vezetőedzőjét, de kapott Tököli Attila, a Fradi csatára is, aki azonnal elhagyta a klubot (három hónap múlva viszont meggondolta magát, és visszatért…), Alekszandar Jovicsot sem kímélték, a Fradi-öltöző ablakait is bedobták. A feldühödött tömeg az utcán is tombolt, kukákat és hirdetőoszlopokat gyújtott fel, három tudósító megsérült, két tucat futballhuligán ellen indult eljárás.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2011. novemberi számában.)