Ivan Perisic: a horvát csoda még tart

Interjú Ivan Tomic

Meglehet, Luka Modric kapta a legtöbb dicséretet, miután Horvátország felülmúlt minden várakozást, és döntőbe jutott a nyári világbajnokságon, de volt egy honfitársa, aki nagyon sokkal járult hozzá a sikerhez. A kis kikötővárosból, Omisból származó labdarúgó rendkívül fontos gólt szerzett az elődöntőben, majd kiegyenlített a finálé első félidejében.

„Nos, az évnek még egyáltalán nincsen vége, de tény, hogy már így is van mire emlékezni – mondta a FourFourTwo-nak Perisic a legutóbbi, Anglia elleni Nemzetek Ligája-találkozó előtt. – Kétségtelen, hogy az Oroszországban szerzett ezüstérem pályafutásom eddigi legértékesebb eredménye, de az Internél is sikeres időszakot töltöttem az elmúlt tizenkét hónapban.”

Valóban, amikor az olasz csapat drámai küzdelemben, az utolsó 12 percben kétszer is betalálva 3–2-re nyert a Lazio ellen a 2017–18-as idény utolsó napján, 2011–12 után először tette biztossá a helyét a BL-ben.

„Persze, még ennél jobban is elsülhettek volna a dolgok, de az, hogy ilyen hosszú idő után először szerepel újra a BL-ben az Inter, számomra egyértelműen azt jelzi, hogy ez pályafutásom legjobb éve.” Mivel pedig folyamatosan a Manchester Uniteddal hozzák hírbe, könnyen lehet, hogy a 2019-es esztendő sem lesz kevésbé eseménydús.

Te magad is meglepődtél azon, hogy Horvátország döntőbe jutott a nyári világbajnokságon?
Tudtuk, hogy van néhány világklasszis játékosunk a keretben, és sejtettük, hogy az eredménynek valamilyen módon tükröznie kell ezt. Ennek ellenére sem mondanám, hogy azt gondoltuk, eljutunk a fináléig. Természetesen nagyon szerettünk volna, harcoltunk is érte, de nagyon sok mindennek kellett együtt állnia ahhoz, hogy ez így is legyen. A korábbi tornákon nem állt össze a kép, de Oroszországban ez is megtörtént, a többi már történelem. Ahogy haladt előre a torna, úgy lettünk egyre magabiztosabbak, önbizalom nélkül az ilyesmi nem megy.

Második mérkőzéseteken három nullára megvertétek Argentínát. Ebből tudtatok meríteni?
Természetesen, ez a győzelem nagyon fontos volt az önbizalom szempontjából, lefociztuk őket. Az argentinok már az első meccsükön is döntetlent játszottak Izlanddal, ami azt jelentette, hogy hatalmas nyomás nehezedik rájuk. Ez volt az esélyünk. Mi egy kicsit nyugodtabban léphettünk pályára, mert korábban megvertük Nigériát. Így visszatekintve valójában ez volt a legfontosabb győzelmünk. Nagyon sokat számít, hogy mi történik egy világbajnokság első mérkőzésén. Ezáltal kaptuk el a ritmust.

Horvátország egyenes kieséses mérkőzései Dánia és Oroszország ellen drámát hoztak, végül mindkét találkozó tizenegyesekkel ért véget. Nem volt ez szellemileg kimerítő?
Mindkét párbajt az oldalvonalról kellett végignéznem, mert korábban lecseréltek, de mindkét alkalommal nyugodt maradtam. Végig éreztem, hogy továbbjutunk. Azt is, hogy eljött a mi időnk. Még akkor is azt gondoltam, amikor Modric büntetőjét megfogta Kasper Schmeichel, vagy amikor az oroszok a hosszabbításban kiegyenlítettek ellenünk.

Akkor sem estél kétségbe, amikor Kieran Trippier korán vezetést szerzett az angoloknak az elődöntőben?
Sosem kellemes, ha már az ötödik percben vesztésre áll a csapatod, és sokkal rosszabb, ha egy világbajnokság elődöntőjében történik ez. Az a szabadrúgásgól hamar keresztülhúzta a számításainkat, és azt jelentette, hogy az angolok hátszéllel játszhatták végig az első félidőt. Ha még egyszer betaláltak volna, nagyon nehezen jövünk vissza a mérkőzésbe, bár az sem lett volna lehetetlen. Minden forgatókönyvre felkészültünk, és hiába volt az előny az angoloknál, tudtam, hogy eljön a mi időnk. A második félidőben ez így is lett. Elkezdtük uralni a találkozót, és éltünk a lehetőségekkel. A gólomtól új erőre kaptunk, és ha egy kicsit szerencsésebbek vagyunk, talán már a hosszabbítás előtt is döntőbe juthattunk volna.

„AZ A GÓL AZ ELŐDÖNTŐ FORDULÓPONTJA VOLT. EUFÓRIÁT ÉS BOLDOGSÁGOT ÉREZTEM”

Te is úgy érzékelted, hogy Anglia óvatosabbá vált a szünet után, és túl nagy hangsúlyt fektetett a védekezésre?
Határozottan. Érzékeltük, hogy az angol játékosok idegesek, miközben bennünk nőtt az önbizalom. A szigetországi újságírók és tudósítók jelentős része azt jövendölte, hogy kifáradunk majd, mert mindkét korábbi mérkőzésünkön hosszabbítást játszottunk. Mi azonban bebizonyítottuk, hogy túl könnyű ilyen következtetéseket levonni. Nem lehet alábecsülni a szenvedélyt és a vágyakozást, még akkor sem, ha egyébként fáradt és kimerült csapat benyomását keltettük. A hosszabbítást már mi kezdtük frissebben, egységesebben, és ez lett a siker záloga.

Vegyük át azt az egyenlítő gólt…
Már a torna korábbi részeiben is lett volna lehetőségem, hogy gólt szerezzek, de valahogy nem találtam el a kaput. Valamiféle balszerencse üldözött, ha például csak arra gondolunk, hogy Oroszország ellen lőttem egy kapufát. Nem adtam fel, és kitartásom meghozta a gyümölcsét: én egyenlíthettem Anglia ellen. Láttam, amint Sime Vrsaljko vezeti maga előtt a labdát, és tudtam, hogy megpróbálja beívelni a tizenhatoson belülre. Tudtam, hogy szeret gyorsan szabadulni a labdától a kapu elé, ezért felkészültem, hogy fejjel vagy lábbal bepréseljem valahogy. Láttam, hogy Kyle Walker elé pottyan, és felfogtam, hogy jobb helyzetben van nálam. Lehetetlen lett volna fejjel elérnem, úgyhogy kinyújtottam a lábam, és szerencsére gyönyörű gól született belőle. Eufóriát és boldogságot éreztem abban a pillanatban. Ez a gól az elődöntő fordulópontját jelentette, büszke vagyok, hogy én szerezhettem.

Amikor kiegyenlítettél, már tudtad, hogy Horvátország megnyeri a mérkőzést?
Az a gól megadta azt a többleterőt, amelyre ahhoz volt szükségünk, hogy kibírjuk a meccs hátralevő részét. Miután egyenlítettünk, már könnyebben ment minden, mert úgy éreztük, hogy újrakezdtük az egészet, ráadásul nálunk volt a pszichés előny. Onnantól kezdve szárnyaltunk, és tudtuk, hogy csak idő kérdése, mikor törik meg az angol válogatott.

Gólpasszt adtál Mario Mandzukic győztes góljához ugyanazon a találkozón. Nem lehet, hogy ez volt életed legszebb estéje?
Léptem már pályára jobb meccseken is, de az valóban egészen különleges volt. Ha csak az érzelmi oldaláról közelítem meg, mindig is ez lesz életem legnagyobb mérkőzése. Nem mindennapos történet, hogy a hazád bejut a világbajnokság döntőjébe, te pedig gólt szerzel és gólpasszt adsz. Ennél szebbet el sem lehet képzelni.

Mindössze kilencéves voltál, amikor Horvátország kikapott Franciaországtól az 1998-as világbajnokság elődöntőjében. Hogyan emlékszel vissza?
Jól. A vébé minden egyes percét néztem otthon, Omisban, horvát mezben, mint mindenki más. Világéletemben arról álmodoztam, hogy egyszer én is magamra ölthetem a kockás dresszt, és a legmagasabb szinten képviselhetem hazámat. Húsz évnek kellett eltelnie, és nemcsak a nagy generáció nyomdokába léphettem, de még túl is szárnyalhattam azt. Ez volt az első gondolat, ami átvillant az agyamon, amikor lefújták az Anglia elleni mérkőzést. Szürreális érzés volt. Valami olyasmit sikerült elérnem, amelyről még a kilencéves Ivan sem merészelt álmodni Omisban.

Te vagy az első horvát játékos, aki világbajnoki döntőben gólt ért el. Milyen érzés volt?
Mindig különleges, ha fontos meccsen gólt szerezhetsz, de a leglényegesebb, hogy meglegyen a mérkőzés. Sokkal jobban örültem volna, ha nem találok a hálóba, de mi nyerjük a döntőt. Ugyanakkor valóban szép volt. A tizenhatos szélén kaptam meg a labdát, és lőhettem volna jobbal, de inkább megtoltam, hogy egy kis helyet teremtsek. Így sikerült ballal ellőnöm Hugo Lloris mellett az alsó sarokba. Elképesztően örültem.

Viszont tíz perccel az egyenlítő gólod után kezezésért tizenegyest ítéltek ellenetek, amit Antoine Griezmann értékesített. Mennyire volt sokkoló, hogy a videobíró megtekintése után döntött a játékvezető?
Nagyon gyorsan történt minden, nem maradt időm elvenni a kezem. Nem tudom, hogy a Blaise Matuidi és köztem lévő távolság segít-e reálisan megítélni, valóban járt-e a büntető. Számos kommentátor szerint hibázott a bíró, de én nem mondhatok ilyet. Rendkívül kellemetlen volt, hogy miattam járt ez a tizenegyes. Igen, valóban hozzám ért a labda, de olyan kis távolság volt köztem és Matuidi közt, hogy nem kerülhettem el. Talán ha a játékvezető nem lassítva látja az esetet, hanem valós tempójában, jobban megítélheti a helyzetet.

Nem érezted úgy, hogy Horvátország a jobb csapat?
Egyértelműen mi uraltuk a mérkőzést. Mindig tartottuk az iramot, és ellenőrzésünk alatt tartottuk az eseményeket, de mindez mit sem ér, hiszen nem nyertünk. A franciák rendkívül opportunista futballt játszottak, és ez be is jött nekik. Talán utánozhattuk volna őket, odaadhattuk volna nekik a labdát, de a mi futballistáink olyanok, hogy jobban szeretik, ha náluk van, és inkább látványosan fociznak. Némi elégtételt jelent, hogy derekasan helytálltunk, nem törtünk meg a körülmények súlya alatt. A játékvezetés és a szerencse kulcsszerepet játszott a végeredményben. Büszkék vagyunk arra, amit elértünk, és az ezüstérem mindig a sikerre emlékeztet majd.

Meséld el, milyen volt az, amikor hazatértetek Zágrábba?
Előre megmondták, hogy sokan várnak bennünket, de ami végül fogadott, az minden képzeletet felülmúlt. Több mint félmillió szurkoló gyűlt össze, hogy köszöntsön bennünket, és több ezer fáklya égett a kezükben. Énekszó hallatszott Horvátország minden szegletéből, és mindenhol lobogott a zászló. Tényleg olyan volt, mint egy álom. Mi is csak akkor értettük meg, micsoda sikert értünk el, amikor láttuk az időseket és fiatalokat, a boldogságban úszó embereket. Nem magunkért tettük, hanem a nemzetért. Mindenkinek megvan a maga problémája, de ezzel a sikerrel egy kis mosolyt csalhattunk az arcukra. Szerintem ez a legfontosabb az egészben. Több órát késtünk a fő ünnepélyről, mert a nyitott tetejű busz nem tudott haladni a tömegben. Amikor végre odaértünk a színpadra, olyan volt, mintha földrengés lenne, rázkódott az egész.

Milyen érzés a tudat, hogy örökre horvát hős maradsz?
Már attól is nagyon büszke vagyok, hogy pályára léphettem a horvát válogatottban, de az, hogy ekkora sikert értem el a mezében, szavakkal le sem írható. Remélem, példát mutattunk a gyerekeknek, akik talán ennek hatására leteszik a telefont, kikapcsolják a számítógépet, és indulnak focizni. Biztos vagyok benne, hogy a siker egy újabb generációnak lesz inspiráció, hogy túlszárnyaljon bennünket, ahogyan minket is ösztönzött az 1998-as nemzedék.

Örültél neki, hogy Luka Modric lett a vb legjobbja, és később az Aranylabdát is megkapta?
Rendkívül büszke vagyok arra, hogy a világ legjobb játékosának nevezték. Azt hiszem, egész Horvátország büszke lehet rá, hiszen az egyikünk a legjobbak legjobbja. Óriási dolog, nagyon örülünk neki, hogy a csapatkapitányunk kapta meg ezt az elismerést. Teljes mértékben megérdemelte. Négyszer nyert Bajnokok Ligáját a Real Madriddal, és második lett válogatottjával a világbajnokságon. Megkapta a vébé legjobbjának járó elismerést, és szinte mindig ő a Real motorja. Ha nincs ott a pályán, nem ugyanaz az együttes. Minden elismerést teljes mértékben megérdemel. Ritka, hogy valakinek ennyire sikeres éve legyen.

Mitől annyira jó?
Az első naptól kezdve hatalmas megtiszteltetés volt mellette szerepelni a nemzeti együttesben. Sőt már előtte is nagy csodálója voltam. Pontosan tudja, mi a teendője a labdával, remek, hogy van egy ennyire intelligens és megértő csapattársunk. Tudom, hogy ha jól helyezkedem, tökéletes labdát kapok tőle. Egyéni módon nézi a játékot, tudja, miként kell megtalálni valamelyik csapattársát a megfelelő pillanatban.

Az öltözőben is vezér volt a világbajnokság idején?
Modric a csapat egyik igazi vezéregyénisége. Évek óta az egyik legfontosabb tagja a keretnek, elfogadtuk, hogy ő a főnök, egyenlő az egyenlőbbek között.

Az idén az Interrel is szép sikert értél el, a drámai, Lazio elleni 3–2-es győzelem után újra indulhattok a Bajnokok Ligájában. Nagy pillanat ez a pályafutásodban.
Az Inter hat-hét éve nem jutott fel a főtáblára, de hála Istennek visszahoztuk a BL-t a San Siróba. Nagyon örülök, hogy része lehettem ennek a történetnek, nem volt egyszerű menet. Az olasz futball nagyon sokat javult az elmúlt években, számos kiváló csapatuk van. Meglehet, nem voltunk elég jók, hogy megnyerjük a bajnokságot, de mindenképpen ott akartunk lenni a legjobb négy között, hogy indulhassunk a Bajnokok Ligájában. Az a meccs a Lazio ellen igazán feszültre sikerült, az a kilencven perc remekül összefoglalta a teljes idényünket. Kétszer is hátrányba kerültünk, de végül nyerni tudtunk, és különösen csodálatos, hogy a Stadio Olimpicóban.

Jól indult az európai idény, megvertétek a Tottenhamet és a PSV-t. Élvezed?
Boldog vagyok, hogy újra pályára léphetek a BL-ben, miután annyi idény kimaradt. Először a Borussia Dortmunddal sikerült, de akkoriban a tizenkettedik-tizenharmadik tagja voltam a keretnek, alig ízlelhettem meg. Régóta vágytam arra, hogy egyszer rendszeres pályára lépő legyek ebben a sorozatban. Jól kezdtünk, hat pont jött össze az első két mérkőzésen, igaz, utána megtorpantunk, nem volt könnyű dolgunk. (A BL-csoportban az utolsó fordulót lapzártánk után játszották – a szerk.)

Sime Vrsaljko és Marcelo Brozovic is a csapathoz került. Milyen érzés, hogy hárman vagytok horvátok?
Nagyon jó, hogy a válogatottbeli csapattársaim ott vannak mellettem, mindig könnyebb, ha akad valaki, akivel egy nyelvet beszélsz. Emellett mi hárman jó barátok vagyunk, és ez megkönnyíti az életünket Milánóban. Az Inter kiváló játékost igazolt Vrsaljko személyében, biztos vagyok benne, hogy nagyon sokat tesz majd hozzá a sikerhez.

Sokat segített a fejlődésben Luciano Spalletti azt követően, hogy 2017 júniusában kinevezték vezetőedzőnek?
Amikor a csapat élére került, éppen nagyon hajtott a vágy, hogy távozzak. Ő azonban világossá tette, hogy ragaszkodik hozzám, és nem szeretne elveszíteni. Ez természetesen ösztönzőleg hatott, és egyetlen percre sem bántam meg, hogy ott maradtam. Nagyon jó úton halad, hogy visszahelyezze az Intert Európa nagy klubjai közé.

Egy évvel ezelőtt nagyon erősen tartotta magát a pletyka, hogy a Manchester United játékosa leszel. Közel volt a megállapodás?
Valóban volt megkeresés, és nem álltunk távol a megállapodástól. De mint említettem, Spalletti kiállása a maradás mellett ösztönzött, és a futballban ezek a dolgok is nagyon sokat számítanak.

Jólesett, hogy José Mourinho tisztelettel szólt rólad?
Amikor olyasvalakitől kapod meg a tiszteletet, mint Mourinho, az mindig remek. Elismerése a kemény munkának és a jó teljesítménynek. A világ egyik legnagyobb klubjának a vezetőedzője, az ember nyilván elgondolkodik egy ilyen ajánlaton. A véleménye megerősít, hogy keményen tovább dolgozzak, komolyan vegyem az edzéseket, és remekül teljesítsek.

Előfordulhat, hogy mégiscsak a Premier League-ben kötsz ki egy szép napon?
A futballban sosem mondható ki, hogy soha. Pályám kezdete óta célom, hogy olyan sok nagy bajnokságban forduljak meg, amennyiben csak lehet. Még mindig él bennem a vágy, hogy kipróbáljam magam más porondon is. Ez alatt főként a spanyol és az angol bajnokságot értem. Remélem, az Inter szurkolói is megértik az álláspontom. Hivatásos sportoló vagyok, profi, szeretem a kihívásokat, azok hajtanak előre. Hogy mit hoz a jövő, nem tudom. Mostanában az Interre koncentrálok, próbálunk a csapattal nagyot lépni előre.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. januári lapszámában.)