„Ha új olvasót akartok, én kellek!” – A Zlatan-üzemmód

Szöveg Chris Flanagan Fotó Jon Shard

„Tényleg muszáj ilyesfajta interjút készítenünk?”

Zlatan Ibrahimovic belép a szobába, és köszönti a FourFourTwo munkatársait, majd azonnal le is veszi a mezét. Tetoválásai jól láthatóak. „Mihez erősíthetnénk a mikrofont?” – kérdezi videósunk. „Mondjuk az orromhoz – jön a válasz. – Na jó, csak vicceltem.”

A Los Angeles Galaxy StubHub Centerének alagsorában beszélgetünk. Miután megérkeztünk a repülőtérre, metróval vágtunk neki, és az út során mindvégig igyekeztünk türelmesek lenni a középkorú nőhöz, aki arról tartott előadást, hogyan gyógyította meg Isten reumás betegségeiből. Így érkeztünk meg Carson negyedébe, ahol a California State University egy nagyobb campusa is áll, szinte csak egy kőhajításnyira a Galaxy 27 ezres stadionjától, ahol a csapat 2003 óta játssza mérkőzéseit.

A csapat a StubHubhoz szorosan kapcsolódó edzőpályán töltötte a délelőttöt. Kellemes 25 fok van, ennek ellenére Ibrahimovic edzés után rögtön hozzánk indult, egy kicsit előbb is érkezett, ami a futball világában kimondottan szokatlan. Megértjük tehát, hogy szívesen szabadul izzadt felsőjétől. Gyorsan visszaugrik az öltözőbe, tiszta ruhát vesz, úgyhogy nincs szükség orrmikrofonra. „Ez az interjú címlapsztori lesz, nem? Ha esetleg nem, mehettek is vissza oda, ahonnan jöttetek!”

A svéd labdarúgó pontosan tudja, mennyit ér, hiszen nem gyakran kerül Major Soccer League-játékos a FourFourTwo címlapjára. Az első David Beckham volt. „Ha új olvasókat akartok meghódítani, egyből én kellek – mondja a tőle megismert szenvtelenséggel, majd megjelenik a mosoly. Még el sem kezdődött az interjú, de már maximális Zlatan-üzemmódban vagyunk. – Morcosan festek? – kérdi, majd leül a fényképező elé, udvariasan megkérdezi, hogyan utaztunk, és már kezdjük is.

Három nappal azt követően találkozunk, hogy a Galaxy 3–0-s győzelemmel gázolt át a Vancouver Whitecaps csapatán odahaza, és két gólt maga Ibrahimovic szerzett. Az egyik tizenegyesből született, a másik hatalmas bomba volt a tizenhatos széléről a léc alá. „Gyönyörű volt” – jegyezzük meg, hogy egy kicsit belerázódjunk a beszélgetésbe.

„Nélkületek is tudom” – mondja mosolyogva. Ezzel együtt már 20 gólt jegyeznek a neve mellé, ezeket 24 meccsen szerezte, azt követően, hogy márciusban az MLS játékosa lett, illetve hogy felépült borzalmas térdsérüléséből, amely véget vetett a Manchester Unitedban töltött időszakának.

„A legfontosabb, hogy most már rendben van a lábam, jól érzem magam – fejtegeti. – Keményen edzek, egyetlen olyan edzést vagy mérkőzést sem hagytam ki, amelyiken fizikálisan képes voltam a játékra. A körülmények kiválóak, én pedig ugyanazt csinálom, amit egész pályafutásom során: jól játszom, gólokat szerzek, és segítem a csapattársaimat. A góljaim magukért beszélnek.”

Ezek közt nincs is beszédesebb, mint az első, amelyet az LA Galaxy csapatában szerzett. Hiába a mögötte álló ragyogó pálya, ez marad egyik legemlékezetesebb pillanata. Ibrahimovic egy héttel korábban írt alá két évre. Aznap egész oldalas hirdetésben szerepelt a Los Angeles Times hasábjain. Nem is volt más szöveg mellette, csak ennyi: „Üdvözöllek, kedves Los Angeles” és egy aláírás.

„Los Angeles a legnagyobb ajándékot kapta tőlem: engem” – mondja. Korábban szívesen viccelődött azzal, hogy ő tette fel a térképre Svédországot. Vajon ugyanígy érez Los Angelessel is? „Igen – feleli gondolkodás nélkül. – Az első nap, amikor kiszálltam a repülőből, földrengés volt, legalábbis ők ezt hitték, pedig csak megérkeztem.”

Aztán jött az első mérkőzés. Az MLS 22 éves történetében nem sok találkozó keltette fel ennyire a világ figyelmét, de ehhez a körülmények szerencsés együttállása is kellett. Ez volt Zlatan Ibrahimovic első meccse az LA Galaxy csapatában. Ez volt a sztár első szereplése azután, hogy felépült, sokan kíváncsiak voltak rá, képes lesz-e még egyáltalán pályára lépni. Ez volt továbbá az első rangadó a Galaxy és a Los Angeles FC csapatai közt. Az utóbbi új résztvevő az MLS-ben, és feltett szándéka, hogy helyi szinten letaszítja a trónról a városi riválist. Ottjártunkkor nekünk is feltűnt, hogy számos metrókocsit díszítenek hirdetései, azokon a klub sztárcsatára, Carlos Vela látható.

Még csak egy óra telt el a telt házas összecsapásból, de a Galaxy már rohant is a katasztrófa felé: a Los Angeles FC hamar 3–0-s vezetést szerzett, Vela két gólt szerzett. A Los Angeles-i lelkekért és fejekért vívott csatában ez tűnt a lehető legjobb marketingfogásnak, amit csak remélhetett az újoncegyüttes.

Ibrahimovic az oldalvonalról nézte a rémes eseményeket, mivel sérülése miatt csak csere lehetett. Egy nullás állásnál odafordult egyik csapattársához, és a következőket mondta neki: „Ez még rendben van, belefér”. Kettőnél már azt: „Nem tudom, elég lenne-e ide Zlatan”. A harmadiknál minden optimizmusa elszállt. „Hosszú lesz még az idény” – vélekedett ugyanakkor, ugyanott.

A Galaxy végül szerzett egy gólt, de ezzel semmi sem oldódott meg. Aztán 19 perccel a vége előtt beállt a svéd, és két percen belül már 3–2 volt az eredmény. Majd elérkezett a nagy pillanat: egy rosszul kifejelt labda Ibrahimovic elé pattant, aki 40 méterről rábombázta. Nem sokan merték volna onnan elvállalni, de nem is sok embert hívnak Zlatan Ibrahimovicnak. Tyler Miller kapus kétségbeesetten vetődött a kapásból ívelt bombára, de a labda elszállt felette. „A mindenségit” – hitetlenkedett John Strong, a Fox Sport kommentátora, mert nem akarta elhinni, amit lát.

És ezzel még nem volt vége. A hosszabbítás perceiben Ashley Cole adott be egy keresztlabdát balról, amit hősünk befejelt, így lett az eredmény 4–3. „Ibrahimovic, ez komoly?” – üvöltött Strong, miközben a stadionban is elszabadult a pokol. Zlatan Ibrahimovic megérkezett az Egyesült Államokba. Erre a bemutatkozásra mindenki emlékezni fog.

„Aznap rengeteg teher nehezedett rám, és nagyon sokan kérdőjelezték meg a térdem állapotát – idézi fel utólag. – Miután az újságban megjelent a hirdetés, az emberek megőrültek. Volt, aki nem is ismert, úgy kérdezgették, hogy ez meg kicsoda. Ezután a meccs után viszont mindenki tudta már, ki vagyok. Lőttem egy gólt, amire mindenki emlékezni fog, és még azok is erőt merítenek belőle, akik nem érdeklődnek napi szinten a futball iránt. Most ők is megértették, miről szól ez a sportág. Valami újat hoztam magammal, egészen mást, és biztos vagyok benne, hogy mostantól sokan követik majd a labdarúgás eseményeit. Az MLS híresebb lett általam, mert góljaimat az egész világon figyelik. Nem tudom, hogy korábban látta-e a nagyvilág az amerikai bajnokság góljait, de most majd fogják, ez biztos.”

Ibrahimovic minden klubra nagy hatással van, így volt ez a Malmö, az Ajax, a Juventus, az Inter, a Barcelona, a Milan, a PSG, a Manchester United és az LA Galaxy esetében is. „Csak azt hozom, amiben jó vagyok, bárhová is kerüljek – folytatja a beszélgetést egy nappal a 37. születésnapja előtt. – Ilyen vagyok, így játszom. Hozom magammal a pakkomat. Jól érzem magam. Az életkor csupán számadat. Frissnek érzem magam, olyannak, akár egy gép, miközben állat is vagyok.”

Az utolsó mondatot jó erősen hangsúlyozza. A Manchester Unitednál többször is tanújelét adta annak, hogy ő vad oroszlán. „Aki egyszer oroszlán volt, örökre az is marad” – mondja, és visszatér a tűz a hangjába.

Ez a téma azóta kerül elő újra meg újra, hogy a United diadalmaskodott a Ligakupa döntőjében a Southampton ellen 2017-ben, és Ibrahimovic kétszer is a kapuba talált. Rá is kérdezünk, hogyan született meg ez az oroszlánozás. „Mindig is ott lapult bennem a téma, de magamban tartottam. Annyi csak a különbség, hogy most már mindenkivel megosztom, mindenki tudhatja a titkot. Így legalább tudják, mit miért teszek, és miért vagyok állat a pályán.

Találkozónk előtt elugrottunk Hollywoodba, hogy egy kicsit szétnézzünk, és végigmentünk a hírességek sétányán, ahol több mint 2600 ismert ember neve került be a járda kövezetébe egy csillag kíséretében. Itt nem ritka az sem, hogy szembe jön veled a Pókember, Superman vagy Miki egér. Sőt Csubakka is kedvesen integetett felénk.

Itt tényleg mindenkiről megemlékeznek. Épp csak egy kicsit jártunk körbe, de megtaláltuk Alfred Hitchcock, Russell Crowe, Mariah Carey, Pharrell Williams, valamint mindjárt két Harrison Ford nevét, de ugyanúgy ott volt Lessie, Breki, a béka és Thomas Ince is. Az utóbbi nem a Stoke City szélsője, hanem a westernfilmek atyja. Nagy a tumultus Donald Trump csillaga körül. Valaki az éjjel odaírta a neve elé, hogy b…ssza meg.

Egyvalaki nevét azonban akárhogy is keressük, nem találjuk. Nagyon érdekelne minket, hogyan gondolkodik erről maga az érintett, Zlatan Ibrahimovic. Már jó fél év telt el fantasztikus bemutatkozása óta, nem zavarja, hogy ennyi ideig tart, mire felkérik? „Nem. Így a legjobb, hogy nem is vagyok köztük. Akik odakerültek, azt gondolják magukról, hogy sztárok, de egy igazi sztár nem gondolja magáról azt, hogy az. Ez a különbség.” Figyeltél, Breki?

Amúgy nagyon bejött neki az élet Los Angeles-i polgárként. „Mindig igyekszem jól élni, és a családomnak is ezt akarom biztosítani. Aki jól él a pályán kívül, az jól teljesít rajta. A családom is boldog, a klub mindent megtesz értünk, azért, hogy segítsen bennünket, és otthon érezzük magunkat. Semmire sem panaszkodhatom. Nagyra értékelem, ami itt történik velem.”

Mivel nagy kosárlabda-rajongó, már ellátogatott a Staples Centerbe, hogy megtekintse a Los Angeles Lakers mérkőzését. Ez alkalommal az NBA legendája, Shaquille O’Neal köszöntötte. Szerepelt a tévében és különböző talk show-kban, ezek közül James Corden műsorában be kellett másznia egy hatalmas üvegszerkezetbe, ahol azt játszotta, hogy Zoltar, a ’80-as évek nagy sikerű filmjének jövendőmondó robotja. Azt azonban hangsúlyozza, kiemelten fontos számára, hogy sok időt tölthessen együtt két fiával.

„Nagyon szeretek velük lenni, ők az én csillagaim, ők nekem a minden – árulja el. – Bármit is akarnak, bármit is tesznek, követem őket, lesem a kívánságukat. Úgy élünk itt, mint egy normális család. Nem akarok kitűnni a sorból, próbálok annyira egyszerűen élni, amennyire csak lehet. Normális svéd család vagyunk. Nem teszek semmit a gyerekeim nélkül. Néha kosárlabda-mérkőzésekre járunk, és vannak más sportok is, amelyeket korábban nem ismertem. Igyekszem felfedezni a világot a gyerekeimmel együtt és nekik, hiszen a jövő inkább az övék, és nem az enyém.”

Akad vajon olyan híresség, akivel szívesen találkozna Los Angelesben? „Számomra mindenki ugyanolyan, nincs senki, akivel nagyon szeretnék találkozni – mondja jellemzően zlatanosan. – Egyedül Muhammad Alival beszélgettem volna szívesen, de vele már nem lehet. Az én életemben ő volt a legnagyobb inspiráció. Sajnálatos módon meghalt, de szelleme tovább él.”

Azok, akik a Premier League-ből kerültek az Egyesült Államokba, gyakran említik, mennyivel másabb ott az életük, nyugodtan sétálhatnak az utcán, miközben észrevétlenek maradhatnak. Ilyesmi Angliában nem történhetne meg velük. Amikor azonban az embert Ibrahimovicnak hívják, egy kicsit minden más. „Korábban nem nagyon találkoztak még hozzám foghatóval. A többiek szokványosak, én azonban nem vagyok az.”

Megkörnyékezte már a celebek világával foglalkozó TMZ honlap az utcán, hogy adjon nekik interjút, és gyakran állítják meg, hogy fényképezkedjenek vele. „Nincs ezzel baj, ha ettől boldogabbak lesznek, megteszem, különösen a gyerekeknek. Mindez része a hivatásomnak. Az emberek bajnoka vagyok, értük vagyok ott. Azért csinálok mindent, hogy őket szórakoztassam, és ha bármire szükségük van, állok rendelkezésükre. Miattuk lettem az, aki vagyok, ha nem lennének, én sem volnék az, és nem lennék a helyemen. Nem játszom meg magam, az nem az én világom.”

A pályán kívül nem, és Ibrahimovic is tudja, fontos ez a megkülönböztetés. El is magyarázza, amikor arról kérdezzük, érez-e olyat, hogy ő maga valami hollywoodi szuperhős, esetleg emberfeletti képességekkel megáldott csodalény. „Ember vagyok. Ugyanolyan normális, mint bárki más. De ha kilépek a pályára, egészen megváltozom, valaki más bújik elő belőlem. Olyan vagyok, mint a többiek, de ha futballozom, minden más lesz. Nem vagyok szuperhős. A szuperhősök életeket mentenek. Én nem mentek, és hősnek sem hívom magam. Egyszerűen csak jól csinálom, amit csinálok. Nem is. Fantasztikusan csinálom, amit csinálok”

Ezt Ibrahimovic be is bizonyította Angliában, mivel egyetlen teljes idényében 28 gólt szerzett a Manchester Unitedban, és nagy segítségére volt José Mourinho csapatának abban, hogy elinduljon a Ligakupa- és az Európa-liga-győzelem útján, de április közepén térdszalagsérülést szenvedett. Sokan nem is tartották jó ötletnek, hogy a 35. születésnapjához közel a Premier League-be szerződött Franciaországból.

„Sok minden állt már mögöttem, amire megérkeztem az Egyesült Államokba. Különböző országok, különböző klubok – folytatja. – Sokan mondták, hogy ne menjek Angliába, mert felteszem rá az egész pályafutásomat, és ha elbukok, mindenki azt mondogatja majd, hogy nem voltam elég jó. Senki sem támogatott a döntésemben. De tudjátok mit? Épp ez motivált, emiatt tartottam inspirálónak. Szembementem a többiek véleményével, és sikerrel jártam. Nagyon szerettem a Premier League-et. Megmozgatott, izgalmas volt. Hatalmas figyelmet kap, bár néha úgy érzem, a minőségét egy kicsit túlértékelik, az egyéni minőségre gondolok, a technikai részre. De a tempó elképesztő. A legjobb is lehetsz akár, ha azonban nem veszed fel a ritmust, sosem fogsz érvényesülni, annyira gyorsan történik minden. Harmincöt éves voltam, amikor vállalkoztam a kihívásra. Mindennél boldogabb és mindennél büszkébb vagyok, hogy így döntöttem. A United nagyon feküdt nekem. Sokat nyertünk, és azt csinálhattam, amit azelőtt, hogy megsérültem volna. Nagyon szép emlékeket őrzök onnan, most már örökké kapcsolódni fogok a Unitedhoz. A szurkolók is csodálatosak, bármerre is jártam, mindenütt a piros szín dominált. Ám ahogy akkoriban is mondtam, hatalmas szerencséje volt mindenkinek, hogy nem huszonöt éves koromban történt mindez. Ebben az esetben teljesen más történetről beszélhetnénk. Szívesen meghallgatnám azt is, biztosan beszédes lenne. Amikor megérkeztem, azt mondták, tolószékben jöttem. Aztán én tettem tolószékbe azokat, akik ilyeneket mondtak.”

Addig tartott ez, amíg a Manchester United ki nem állt az Anderlecht ellen az Európa-liga negyeddöntőjében. Azon a találkozón Ibrahimovic felugrott egy labdáért, és a lehető legrosszabbul ért földet, jobb hátsó lába a térdnél visszahajlott. Rögtön egyértelmű volt, hogy a helyzet súlyos. Szertefoszlott az álom, nem játszhatott régi klubja, az Ajax ellen az Európa-liga döntőjében, hiába rendezték azt a stockholmi Friends Arenában, amelynek átadásán négy góllal járult hozzá a hazai sikerhez, amikor 2012-ben a svédek alaposan helyben hagyták Angliát. Köztük volt a világhírűvé vált ollózás is.

„Nem éreztem fájdalmat – idézi fel a balul elsült mozdulat körülményeit. – Akkor csak annyit, hogy ráharaptam a nyelvemre. Rögtön azt a következtetést vontam le, hogy Zlatan Ibrahimovic csak Zlatan Ibrahimovic miatt szerezhet sérülést. Ez volt az első alkalom, hogy súlyosabb sérülést szenvedtem el, és magamnak okoztam.”

Szinte hihetetlen, de hét hónap múlva újra pályán volt. Annak is köszönhetően, hogy elhatározta: rekordidő alatt épül fel. Viszont amikor visszatért, korántsem ment minden simán, és ezt ő maga is érezte. Öt mérkőzésen át csak csere volt, majd a Bristol City ellen játszott végig egy teljes meccset, gólt is szerzett, bár csapata 2–1-re kikapott. A Premier League-ben hat nappal később jött el újra az alkalom a Burnley ellen odahaza. A félidőben, amikor a United 2–0-s vereségre állt, le kellett jönnie. Cseréje, Jesse Lingard két gólt szerzett, a végeredmény 2–2 lett, és Ibrahimovic soha többet nem lépett pályára a Manchester Unitedban.

Jelezte Mourinhónak, hogy időre lesz szüksége a felépüléshez, de ő maga is belátta, hogy a Premier League túl sokat követel. Már azelőtt is kapcsolatba hozták az LA Galaxyvel, hogy Angliába igazolt volna. Ekkor jött el az ideje, hogy átrepülje az óceánt.

Mivel az idény kezdete előtt nem sokkal írta alá a szerződését, a fizetése is sokkal alacsonyabb lett annál, amit Európában megszokott. A hivatalos adatok szerint évente másfél millió dollárt keres, ez kevesebb, mint Giovani dos Santos, Jonathan dos Santos és Romain Alessandrini bére, ők a liga szabályainak megfelelően kiemelt státuszban vannak.

„A PL-T EGY KICSIT TÚLÉRTÉKELIK, DE A TEMPÓ ELKÉPESZTŐ. A LEGJOBB IS LEHETSZ, DE HA NEM VESZED FEL A RITMUST, NEM FOGSZ ÉRVÉNYESÜLNI”

„Amikor visszatértem a Manchester Unitedba, úgy éreztem, még nem állok készen. Tudtam, hogy nem vagyok százszázalékos állapotban. Senkit sem akartam kiábrándítani. Tudtam, hogy azt az Ibrahimovicot akarják, akit korábban megismertek, nem akartam, hogy mást kapjanak. Emiatt visszaléptem egyet, és másképp próbáltam segíteni, azzal, hogy ott állok a többiek, illetve a szurkolók mellett. Normál esetben a pályán lett volna a helyem a társaim mellett, de még nem voltam a megfelelő állapotban. Amikor azonban jött a lehetőség, és az LA Galaxy megkeresett, rögtön tudtam, hogy valami újra van szükségem, és érdemes elölről kezdenem.”

Ibrahimovic nagyon nagyra értékeli a lehetőséget, hogy José Mourinho irányításával dolgozhatott. A páros korábban már bajnok lett Olaszországban az Interrel. „Jó viszonyt ápolok vele. Megértem őt. Tudom, mire van szüksége, azt hozom is, ő pedig tudja, mire számíthat tőlem, és azt meg is kapja. Nem túl bonyolult képlet.”

Vajon mi a véleménye a barátja és egykori csapattársa, Paul Pogba körül kialakult polémiáról? Mindkettejük ügynöke Mino Raiola, aki nyilvánosan is kiállt fiatal francia játékosa mellett, és a közösségi médiában vágott vissza Paul Scholesnak, aki kritizálta Pogbát.

Teljesen világos, hogy feldühítette mindaz, ami ebben a témakörben elhangzott, és szinte fel sem tesszük a kérdést, amikor mintegy három percig tartó monológba kezd. „Szerintem nagyon nevetséges ez az egész, ami kialakult Pogba körül. Mindenért ő a hibás. Ha valaki átmegy a piroson, arról ő tehet, ha defektet kap, az is miatta van. Ha valami nem működik, az természetesen neki róható fel. Ezek az emberek csak szövegelnek, mert figyelemre vágynak. Úgy gondolják, minden pillanatban történhet valami csoda. Jobb lenne, ha egy kicsit lehiggadnának, és magukba néznének. Különösen az egykori labdarúgók tehetnék fel maguknak a kérdést: ők vajon mit csináltak, amikor aktívak voltak? Merthogy nem voltak sokkal jobbak, az biztos, játszottam ellenük. Akadt köztük jó és kevésbé jó. És akadt olyan is, aki azt gondolta magáról, hogy jó, de nem volt az. Elnézést kérek a szavaimért, de igazán befoghatnák a pofájukat, és foglalkozhatnának a saját dolgukkal. Azért fizetik őket, hogy beszéljenek, hogy mindenki rájuk figyeljen. Pedig a tényekkel kellene vitatkozniuk inkább.

Nem azért nyilatkozom, hogy másokat védjek. Mindenkinek vállalnia kell a felelősséget azért, amit csinál, és tennie kell a dolgát. Amikor az ember eljut egy szintre, nőni kezd a teher a vállán, nagyobbak lesznek vele szemben az elvárások is. Nekem nagyon jót tesz az ilyen. Angliában például mindenki utált, mielőtt odakerültem volna. Aztán minden megváltozott. Elkezdtek szeretni, és a gyűlölőim lettek a legnagyobb rajongóim. Nem örültem, hogy így alakult, nekem a gyűlölet motiváció. Ilyenkor… – fogával vicsorít, hogy szemléltesse is, amit mondani készül –, ilyenkor kibújik belőlem az állat. Imádom ezt az állapotot. Lenyomok mindenkit, aki pofázik, ez eddig is mindig így volt.

Mit mondhatnék még magamról? De amikor Pogba kerül szóba, azt személyes ügynek veszem. Visszafoghatnák magukat vele kapcsolatban, mert ha fizetést kapnak egy munkáért, az már profizmus, akkor viszont nem személyeskedhetnek. A személyeskedésnek otthon a helye. Köszönöm!” – mondja, mint aki egy nyilvános beszédet fejezett be épp. Úgy sejtjük, már egy ideje készült rá.

Ibrahimovic újjászületett az Egyesült Államokban. Tizenkilenc éves pályafutása 500. gólja látványosra sikeredett a Toronto ellen, miután a válla magasságában karatés mozdulattal csapott le egy labdára kapásból, és a kapuba bombázta. Fiatalsága harcias pillanataira emlékeztetett ez a momentum.

A mérföldkő tiszteletére a klub plakátot jelentetett meg „Zlatan: a gól istensége” címmel, amelyen Ibrahimovic szárnyak gyanánt funkcionáló köpönyeget visel, labdájába pedig az égből csapkodnak a villámok. „Brutálisabbat szerettem volna – avat be. – Olyat, amelyen az áldozataim ott hevernek körülöttem, de sajnos nem engedték.”

Saját bevallása szerint is szüksége van a haragra ahhoz, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsa. Figyelve formáját, arra lennénk kíváncsiak, vajon mi dühíthette fel ennyire az Egyesült Államokban. „Nagyon élvezem, egyelőre nincs szükségem a haragra – felel mosolyogva. – Ha esetleg feldühít majd valami, azt biztosan észre fogjátok venni. Azt akarom, hogy egy kicsit jobban odafigyeljenek rájuk – teszi hozzá, és kikacsint a szoba másik sarkában ülő klubsajtósra, hogy egyértelmű legyen: viccel, és kire vonatkozik a tréfa. Majd újra felénk fordul, és szavait hozzánk intézi. – Ahogyan rátok is: nem mindenkinek jut húsz perc belőlem.”

A sajtós fészkelődni kezd, nem tudja biztosan, nem azt jelzi-e Ibrahimovic, hogy a beszélgetés túl hosszúra nyúlt, pedig csak azt akarta érzékeltetni, kivel is van dolgunk. Nagyon szívesen folytatja még a beszélgetést, mi pedig megértjük, ha Zlatan Ibrahimovic szívesen beszél valamiről, az maga Zlatan Ibrahimovic.

Az idény nem alakult a legjobban az LA Galaxy életében. Azon a bizonyos meccsen, amelyen az 500. gólját szerezte, végül 5–3-ra kikaptak. Ez csupán néhány nappal azt követően történt, hogy az edző, Sigi Schmid benyújtotta a lemondását, mert 6–2-es vereséget szenvedtek a Real Salt Lake-től. A védelem hagy kívánnivalót maga után, pedig Ibrahimovicnak köszönhetően az MLS egyik legütőképesebb csatársora született meg a klubnál. Ennek is tudható be, hogy 2017 után, amikor a tabella alján végeztek, 2018-ra a közepéig kapaszkodtak fel.

Annyira meggyőzően futballozik mostanság, hogy beszélgetésünk idején ismét azt rebesgetik, esetleg visszatér majd Európába. Olaszországban az a szóbeszéd járja, hogy kölcsönbe kerülhet a Milanhoz. Ha ez tényleg így lenne, akkor megismételné, amit David Beckham kétszer is eljátszott a Galaxy labdarúgójaként. Még azt is megpendítették, hogy visszatér a Manchester Unitedba.

Beszélgetésünk pillanatában egykori angol csapata nyolc óra múlva kezdi Bajnokok Ligája-meccsét a Valencia ellen odahaza. Később már azt is tudjuk, a végeredmény 0–0-s döntetlen. Vajon látva a Manchester United gyenge formáját, és saját kirobbanó játékát, nem gondolja, hogy hiányzik Angliában?

„Nem, szerintem mindenük megvan, ami kell, inkább a szerencsén múltak a dolgok az utóbbi időben: apró mozzanatokon, például kifelé pattant a labda a kapufáról, és nem be – vélekedik egykori klubjáról. – De vajon hol ne lenne rám szükség? Milyen kérdés már ez? Nem csak a Manchester Unitednak, az egész világnak szüksége van rám.

Ibrahimovic ezideig tizenegy alkalommal lett bajnok – kétszer az Ajaxszal, háromszor az Interrel, egyszer a Barcelonával, egyszer a Milannal és négyszer a PSG-vel –, és összesen 33 trófea tulajdonosa. Ezzel együtt arról is kikérdeztük, hogyan éli meg, hogy személyes elismeréseinek száma jóval kevesebb.

Az angolok ellen lőtt csodálatos góljáért ő kapta a Puskás-díjat 2012-ben, és bevallja, ezek után nem érti, hogy az MLS-ben lőtt, már említett Toronto elleni gólja miért nem került fel még csak a tízes listára sem. Végül Mo Szalah kapta az elismerést, de ez nem váltott ki osztatlan örömöt a többségben.

„Lehet, hogy csak a következő évben jelölik, nem tudom – töpreng el azon, hogy vajon határidő után született-e a találat. (Nem erről van szó – a szerk.) – Ha nem ez a magyarázat, akkor a döntéshozók nem értenek a labdarúgáshoz. Én azonban továbbra is az emberek embere vagyok, és ők tudják, hogy ilyen gól nem születik mindennap. Megmarad a fejekben és az emlékezetben, onnan nem lehet kitörölni.”

Mi lehet a helyzet az Aranylabdával? Hat különböző alkalommal is ott szerepelt a neve a tízes listán, legközelebb 2013-ban került az elismeréshez, amikor a negyedik helyen végzett Cristiano Ronaldo, Lionel Messi és Franck Ribéry mögött. Járt volna neki a kitüntetés pályája bármely szakaszában?

„Nincs szükségem arra, hogy valami díjjal mondják el, én vagyok a legjobb. Anélkül is tudom. A kitüntetésről mindig mások döntik el, hogy ki kapja. Ki állítja, hogy ezek az emberek mindentudók? Szóval nagyszerű, ha ilyet kaphat valaki, de nekem személyesen nincs szükségem arra, hogy elmondják, ki vagyok. Tudom, ki vagyok.”

„OLYKOR IDEGES LESZEK A MECCSEK ELŐTT, MERT ÉRZEM, VALAMI KOMOLY KÖVETKEZIK. AKIBEN EZ NINCS MEG, AZ ROSSZ NYOMON JÁR”

Svédországban 2007 és 2016 között minden évben ő lett az Év játékosa, logikus lenne, hogy úgy érezze, abban a tízéves időszakban világszinten is járt volna ez az elismerés.

„Tíz éven át?” – kérdez vissza elhűlve, mintha rosszul hallotta volna a kérdést. Tudjuk, persze, tizenegyszer ítélték neki a Guldenballt, de 2005 után 2006-ban Freddie Ljungberg kapta, és egy kicsit megszakadt a sor. Viccesen vonja fel-le a szemöldökét, hogy érzékeltesse, nem eléggé készültünk fel, közben érezzük, nagyon büszke ezekre az elismerésekre. Visszatérünk az eredeti kérdésre, hogy vajon ő volt-e a legjobb a világon ugyanabban a tíz évben, és a válasz egy nagy, határozott igen. Hangjából teljes bizonyosság sugárzik. Még talán Cristiano Ronaldónál és Messinél is jobb?

„Viszont az is igaz, hogy ezekhez az elismerésekhez feltételek is párosulnak – mondja, és ezzel elismeri, hogy nem nyert Bajnokok Ligáját, és igazán nem remekelt a svéd válogatott sem nemzetközi tornán, amikor kerettag volt. – Azért nincs nagy baj. Úgy tekintek magamra, mint a leginkább teljes csatárra a világon. Nem látok mást, akiben pont úgy volnának meg a képességeim, ugyanolyan magas és súlyos lenne, mint én, és azt tenné, amit én is teszek. Ha látnátok ilyet, mindenképp szóljatok!” Mi lehet a helyzet a korával? Még 37 évesen is azt érzi, nincs nála jobb? „Nem arról szól ez az egész, hogy a legjobb vagyok-e. Egyelőre jól teljesítek. Harminc felett nem számolom az éveket, fogalmam sincs, hány éves vagyok. Megmaradtam harmincnak.”

Hatalmas önbizalma és az a szokása, hogy nyilvánosan hirdeti nagyságát, világszerte ráirányította a figyelmet. Több száz olyan oldal található az interneten, ahol aranyköpéseit gyűjtik, Instagramkövetőinek száma pedig elérte a 35 milliót.

Ő maga úgy magyarázza kirobbanó önbizalmát, hogy Malmö szegénynegyedében felcseperedve minden erejével azon dolgozott, hogy kitörjön, és profi labdarúgó váljon belőle. „Amikor gyerek voltam, senki sem hitt a vágyaimban, úgyhogy nekem kellett hinnem magamban. Be kellett bizonyítanom, ki vagyok, és mire vagyok képes. Amikor arról kérdeztem valakit, hogy mit kellene tennem, mindenki azt válaszolta, hogy nem tud segíteni, mert még nem volt ilyen helyzetben, találjam ki magam. Emiatt lett önbizalmam, és a dolgok elkezdtek összeállni.

Ahonnan én jövök, ott egyedül kell túlélned. Kemény környéken laktam. A szüleim sem a felsőbb osztályokból származtak, hogy megkapjak mindent, amit akartam, és még a fejlődésemet is biztosítsák. Mindenért keményen meg kellett küzdenem. Néha el sem mentem az iskolába, hogy inkább a labdarúgásban fejlődjek. Nem mondom, hogy ez helyes, de én így lettem erősebb. Egyre csak hízott az önbizalmam, és mára már semmi sem rombolhatja le.

Hiába azonban ez a hatalmas önbizalom, maga Ibrahimovic is bevallja, hogy néha ideges lesz. Sőt ez sokkal gyakrabban megtörténik, mint azt gondolnánk. „Nem a szó rossz értelmében szoktam idegeskedni. Olyankor leszek ideges, ha tudom, hogy valami nagy történik. Minden egyes mérkőzés előtt érzem, hogy lüktet bennem valami, mert valami egészen komoly esemény következik majd be. Akiben ez nincsen meg, az valószínűleg egészen rossz nyomon jár. Hinned kell abban, amit csinálsz. Ha nem hiszel benne, sokkal nehezebb lesz. Nem baj, ha közben kudarc is ér. Csak egyszer kell, hogy sikerüljön, amit kitűztél, és már rendben is vagy.”

Ha visszavonul, könnyen válhat belőle a világ legnagyobb edzője fejben, de nem ez a célja, más tervek vezérlik. Először is az a nagy kérdés, egészen pontosan meddig folytatná még.

„Addig, ameddig teljesítmény is párosul mellé – mondja. – Ha már nem teljesítek a pályán, nincs is értelme felmennem rá. Nem csinálok hülyét magamból, nem leszek az a fajta narancs, akiből már hiányzik a lé. Addig viszont nem állok meg, amíg ez el nem jön. De ha már nem megy, biztosan abbahagyom.

Ha majd valóban vége, vajon milyen formában marad jelen életében a labdarúgás? „Ezt másoknak kell eldöntenie – feleli. – Azt tettem, amire képes voltam, és hozzá tudtam rakni valamit a futballhoz. Most másokon a sor, hogy még jobb legyen ez a sportág.”

Elképzelhető, hogy egy nap, amikor majd a robotok veszik át a focit is, Ibrahimovic öröksége újra előkerül. Mi a szerkesztőségben úgy látjuk, olyan magas, jó fizikumú és technikás, hogy csakis róla mintázhatják a futballozó gépeket. Amikor azonban ezt az elméletet neki is feltárjuk, csak a fejét ingatja: „Lehetetlen. Még egy robot sem lehet annyira jó, mint én.” Mindezt fapofával mondja, de a végén egy kis mosoly szalad át az arcán, majd körbenéz a szobában, hogy másoknak is tetszett-e a frappáns felelet. Mindvégig érezzük, hogy rendkívüli örömmel ad meghökkentő válaszokat különösen azokra a kérdésekre, amelyekre nem tudott előre felkészülni. Ezek azok az igazi zlatanos mondatok, amelyekért annyira szeretjük. Hagyjuk most egy kicsit a robotokat, inkább azt kérdezzük tőle, mihez kezd majd, ha visszavonult.

„Nem tudom még, majd meglátjuk, mi lesz. Sok mindenben benne vagyok, olyasfajta figurának tartom magam, aki szereti a kihívásokat. Nem azért teszek bizonyos dolgokat, mert szeretem a feltűnést, és azt akarom, hogy velem foglalkozzanak. Ez nem én vagyok. Várjunk még egy kicsit, majd meglátjuk. Valami adódik majd, én pedig rávetődöm. Rengeteg lehetőségem van. Számomra is érdekes kérdés, mi lesz majd. Lehet, hogy egy klubnál dolgozom, edző leszek, esetleg a FIFA elnöke, hogy biztosan tudjam, minden rendben van. Bármi lehet belőlem.”

Akkor nyilván az Egyesült Államok elnöki székébe is beülne. „Ha tíz évvel ezelőtt költöztem volna ide, már én lennék az elnök – mondja a tőle megszokott önbizalommal. – De nem nekem való munka az. Túl sok benne a politika.” Amióta Los Angelesbe érkezett, gyakran próbálta rávenni a sajtó, hogy nyilvánítson véleményt Donald Trump munkásságáról és az amerikai politikai légkörről, de rendre ellenállt. Az is érdekes kérdés, ha esetleg színészkedésre adná a fejét, vajon be tudná-e venni Hollywoodot. „Már megtörtént Hollywood bevétele, úgyhogy ez a projekt zajlik – feleli egyetlen pillanatnyi gondolkodás nélkül. – De nézzük csak egy kicsit: nem is olyan rossz gondolat ez a filmezés, lehetnék nagy hős, de akár a rosszfiú is. Mindkét szerep jól állna nekem.”

Ha már szóba hozta, hogy vállalhatna munkát akár egy klub vezetésében is, felvetődik, nem akar-e magának egy franchise-t, ahogyan David Beckham az Inter Miamival. „Nézzük csak – mondja ismét. – Ajánlatok érkeznek, emiatt nem kell aggódnom. Már csak a jó ajánlatnak kell megérkeznie.”

Ibrahimovic már így is Beckham nyomdokaiba lépett, amikor Los Angelesbe költözött, és az angol legenda is gratulált 500. góljához, persze igyekezett elviccelni, amikor azt írta ki: „ettől már igazán öregnek látszol”. Mindketten nagyon tisztelik egymást, ami abból is kitűnik, hogy amikor felvetjük, első amerikai idényében már felül is múlta kollégáját, azonnal hárít. „Nem, nem. Beckham az Beckham, én pedig vagyok, aki vagyok. Mindkettőnknek megvan a magunk története, az övé fantasztikus, én pedig még írom az enyémet. Nagyon tisztelem őt, nem akarom összehasonlítani magam vele. Gyakran beszélünk, az ő inspirációja is kellett, hogy az MLS-t válasszam. Rendkívül pozitívan beszélt róla. Remek fickó, remek játékos volt. Gyönyörű gyerekei vannak, példaképe lehet bármelyik apának.”

Azt is ígéri, amint lehetősége nyílik rá, elmegy a Wembleybe egy válogatott mérkőzésre angol mezben, hogy teljesítse, amit fogadásukkor vállalt. Ezt még akkor kötötték, amikor nemzeteik a világbajnokság negyeddöntőjében találkoztak egymással. Hosszú ideig ment a pletyka, hogy talán ő maga is pályára lép Oroszországban, és ezeket interjúiban ő maga sem igazán cáfolta, hiába vonult vissza a válogatottságtól 2016-ban. Most viszont azt állítja, egyetlen percig sem volt esélye annak, hogy játsszon a világbajnokságon.

„Két évvel azt megelőzően vonultam vissza, hogy Oroszországban világbajnokságot rendeztek – emlékeztet. – Jólesett hallani, hogy mennek rólam a találgatások, és sokan abban bíznak, hogy talán mégis meggondolom magam. Viszont valójában az a helyzet, hogy amikor a Svéd Labdarúgó-szövetség először tette fel a kérdést, hogy jönnék-e, azt mondtam, hogy ez már eldőlt, nincs miről beszélni. Ennek ellenére jó érzés tudni, hogy még számoltak velem. Élveztem.”

Úgyhogy – nem úgy, mint 2012-ben a Friends Arenában – Svédország nélküle állt ki Anglia ellen, hogy megvívja a negyeddöntőt Szamarában. Ha Beckham veszít a fogadáson, meg kellett volna vennie svéd kollégájának az IKEA-ban azt a bútort, amelyikre csak rámutat. Mivel azonban Svédország veszített aznap este, most Ibrahimovicra vár egy másfajta küldetés a Wembleyben. „A fogadás már csak fogadás, nem szoktam kihátrálni. Nem tudom, mikor keríthetünk rá sort, mivel most itt dolgozom, de be fogom tartani, senki se aggódjon. Állom a szavam. Eddig bármit mondtam, az úgy is lett. Tartozom Beckhamnek, fizetni fogok. Amint lehetőségem adódik, magamra öltöm az angol mezt, fish and chipset majszolok, és így nézek végig egy mérkőzést” – fejezi be a gondolatmenetet, és a végére elneveti magát, mert ő maga is érzi, milyen bizarr ez.

Már csak egyetlen kérdésünk maradt, mielőtt megköszönnénk a lehetőséget. Ez pedig azt feszegeti, mit szeretne, hogyan emlékezzenek rá, ha majd visszavonul. „Nem tudom – mondja, felfújja arcát, sóhajt egyet, és látszik, hogy alaposan szeretné végiggondolni a választ, mielőtt mond valamit. – A legkompaktabb csatárként, akit eddig a hátán hordott a föld.”

Ahogy az többször is előfordult interjúnk során, a komoly válasz után ismét elmosolyodik, majd felemelkedik a székből, és kezet ráz velünk. „Szép munka volt – értékeli a beszélgetést, ahogyan azt annak idején Alex Ferguson is tette minden egyes esetben, ha Geoff Shreeves kérdezte. – És adjátok át üdvözletemet Angliának.”

Az udvariaskodás után távozik, hogy végezzen minden aznapi feladatával, mielőtt kilépne a Los Angeles-i napsütésbe. Beszélgetésünk után még biztosabbak vagyunk benne, hogy teljes mértékben komolyan vehető ember, különösen ami eltökéltségét, gólok iránti vágyát illeti. Emellett továbbra is ő akar lenni Ibrahimovic, méghozzá pontosan úgy, ahogyan a világ megismerte és szereti.

Különleges tehetség, különleges személyiség, aki egy nap nagyon fog majd hiányozni a futballból. Mert ahogyan ő is világossá tette, nincsen senki a világon, aki olyan lehetne, mint Zlatan Ibrahimovic. Még egy robot sem.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2018. decemberi számában.)