Szokványos kép: a játékos az ég felé fordul, és megköszöni találatát. Akadnak köztük nagyon elszánt keresztények, akik a mezük alatti pólón is hirdetik hitüket, és visszafogottabbak, például Wayne Rooney, aki sokkal diszkrétebb a hit dolgaiban, de ha gól születik, mindegyikük tudja, kinek kell köszönetet nyilvánítania.
Wayne Rooney nem kérkedik hitével
Vannak tehát, akiknek teljesen természetes, hogy a fentiekhez forduljanak, de mostanra a klubok is elkezdték felismerni, hogy bizonyos krízishelyzetek megoldásában jól jöhet a vallás adta segítség. Manapság, amikor a sportpszichológia és a tudomány annyira fejlett, hogy a játékosok életének minden részéhez a laborban fejlesztik ki a segítséget, talán meglepő is lehet, hogy a Premier League és a Football League klubjainak 75 százaléka, 92-ből 69 alkalmaz lelkészt. Közülük az egyik Cameron Collington tiszteletes (felül), a Queens Park Rangers segédlelkésze.
„Beszélni jó” – állítja Cameron Collington tiszteletes
Akad néhány nagyon magasan jegyzett klub, például a Tottenham és az Arsenal, amelyek nem álltak be a trendbe, és nem alkalmaznak lelkészt, de egyre több helyen ismerik fel, hogy szükség van ilyen emberre is. Olyannyira, hogy már egy testület, a Sportlelkészi Szolgálat is felállt, és igyekszik felkészíteni a tagjait a rögbi, az ökölvívás, az atlétika és természetesen a futball lelki szolgálatára. De miféle hasznuk van mindenből az egyesületeknek?
Az elgondolás, amely szerint jó a klubnak, ha van egy elkötelezett lelkésze, nagyban köszönhető John Boyers tiszteletesnek. A 64 éves baptista lelkész a Manchester United alkalmazásában áll. Elsőként Graham Taylortól kapott munkát 1977-ben a Watfordnál, ott volt akkor is, amikor a csapat elérte pályafutása csúcsát, és FA-kupa-döntőt játszott. 1991-ben a Baptista Unió felkérte, hogy vezesse a Sportlelkészi Szolgálatot, és teremtse meg a sportvilág lelki hátterét. Rátermettsége és elkötelezettsége hamarosan felkeltette a nagyobb klubok figyelmét is, és 1992-ben már az Old Traffordon dolgozott. (Abban az idényben nyert a csapat először bajnokságot 26 év után, és azóta sem muzsikált túl rosszul.) Ezzel elindult az úton, és hamarosan a legfontosabb szereplők is elkezdtek bízni benne.
Boyers tiszteletes: „Az Atya, a Fiú és Sir Alex, bocs, a Szentlélek nevében”
„A Manchester Unitednál töltött éveim során számos játékost előbb ismertem, mint hogy nagy névvé vált volna, mivel az utánpótlás-nevelés növendékei voltak. Viszonylag ismeretlen figurákként, tizenhat-tizenhét évesen megbíztak bennem, elfogadták a segítségemet.”
Amikor Sir Alex Fergusonnal kialakult viszonyát idézi fel, azt emeli ki, hogy „nagyon segítőkész volt, pozitívan állt hozzá a munkámhoz”. Hozzáteszi: „A lelkésznek nem az a dolga, hogy minden pillanatban mindenkin segítsen, de vannak olyanok, akiknek nélkülözhetetlen a támogatásunk. Könnyű észrevenni, mekkora nyomás, mennyi gond nehezedik a hírességekre, akárcsak azokra, akik végül nem viszik túl sokra, és a klub egyéb munkatársainak is vannak problémáik.” A Portsmouth egyértelműen olyan klub, amelyik magán viselte a kereszténység jegyeit az elmúlt években. Hat évvel ezelőtt a csapat megnyerte az FA-kupát. Az akkori játékosok közül többről is tudni lehetett, hogy elkötelezett keresztény, ilyen volt például Linvoy Primus, Lomana LuaLua és Nwankwo Kanu. A csapat mosodájában gyűltek össze közös imára Harry Redknapp eligazításai előtt. Sol Campbell (Kérdezd meg pacekba! rovatunk vendége) egyenesen azt írta könyvében, hogy a Portsmouth hitközösség volt. A jelenség mögött nem kis mértékben a klub egykori játékosának, ma lelkészének, Mick Mellowsnak a munkája húzódik. Ő elmondta, sokat imádkozott azért, hogy keresztény játékosok igazoljanak a Portsmouth-ba. Imája először 1999 novemberében hallgattatott meg, ekkor igazolt Darren Moore a klubba a Bradford Cityből. A most 66 éves Mellows 200 mérkőzésen lépett pályára a csapatban 1973 és 1978 között. „Az a feladatom, hogy észrevegyem, mire van szükségük a játékosoknak, és hogy a különböző helyzetekben imádkozzak értük. Akár életük személyes vonatkozásaiban is.”
Chris Powell nagyon pártolja a klublelkészi szolgálat intézményét
Mellows az emlékezetessé vált mosodai imaórákat is felidézi, a Portsmouth ekkor élte a legjobb napjait. „Egyszerre akár tizenöt játékos is jelen volt, akadt köztük keresztény, de olyan is, aki nem volt az. Köztünk volt Jermain Defoe, LuaLua, és mindannyian ott gyülekeztünk abban a kis helyiségben. Sol Campbell is oszlopos tagja volt a társaságnak. Harry is tudott az összejövetelekről, és azzal viccelődött, hogy többen vannak ott, mint az ő eligazításain.”
A QPR jelenlegi menedzsere hozzáteszi: „Voltak srácok, akiket nagyon megfogott ez az egész. Kis szobában jöttek össze. Emlékszem, így tettek egy Manchester United elleni mérkőzés előtt is. Szerettem volna szólni hozzájuk, de rengetegen hiányoztak, nem értettem, hol vannak. Valaki elmondta, hogy a mosodában imádkoznak, és arra gondoltam, talán értem is elmondhatnának egy fohászt. A Manchester United ellen léptünk pályára, akkor ők vezették a bajnokságot. De aznap megvertük őket, biztos vagyok benne, hogy az imák segítettek.”
A lelkész imaalkalmai újabb és újabb játékosokat vonzottak a csoportba, és LuaLua, Campbell és Primus mellé csatlakozott Kanu (aki akkoriban nem volt jó formában), Sean Davis, Andy Griffin, Benjani, Andy O’Brien és Noe Pamarot.
A lelkészek nagyon jól jöhetnek bizonyos helyzetekben, ahogy az sajnos a QPR-nál is kiderült
Bizonyosan többen elgondolkodtak azon, vajon segítségére lehet-e egy lelkész azoknak is, akik nem vallásosak. A Charlton és West Ham korábbi játékosa, Chris Powell volt a The Valley menedzsere ez év márciusáig. Ő úgy látja, a lelkész szerepe egyre nélkülözhetetlenebbé válik napjainkban.
A Professzionális Játékosok Szövetségének korábbi elnöke a következőket mondta nekünk: „A Charltonnál mindig is volt lelkész, egészen fiatal játékoskoromtól kezdve már, és a jelenlegit, Matt Bakert nagyon jól is ismerem. Hetente egyszer besétált az edzőpályára, és bármiről el lehetett beszélgetni vele, nemcsak a játékosoknak, az ott dolgozóknak is.”
Powell hozzáteszi, könnyen azt hihetjük, ha egy játékos pappal beszélget, akkor baj van, de ez nem igaz. „Könnyen gondoljuk, hogy ebben az esetben biztosan valami negatív élményről esik szó, pedig a lelkész csak másfajta hang, valaki, aki meghallgat.”
Nos, Dan, meghallgatta minden kérésedet?
„Matt a másvallásúakat is tiszteletben tartotta, és akkor is a segített nekik, ha nem voltak keresztények, de szerettek volna beszélgetni valakivel. Örülnék, ha mindegyik klubnak lenne lelkésze, szerintem mindenhol lenne rá igény.
Redknapp is egyetért azzal, hogy a lelkészekre különleges szerep hárul. „Egyáltalán nem zavarna, ha minden klubnál tevékenykedne egy – mondja a QPR jelenlegi menedzsere. – Még aki nem vallásos, az is bemegy néha a templomba, ha nagy szükségét érzi. Nagyon fontos, hogy van valaki a klubnál, akiben megbízhatsz, akit egyszerű, hétköznapi emberként kezelhetsz, és tudod, hogy ott áll melletted.”
Ért valakit bántódás bármikor Redknapp csapatában amiatt, hogy kifejezte a hitét? „Ha láttátok volna, hányan vettek részt az imákon, ezt nem is kérdeznétek” – feleli.
A QPR lelkésze, Collington szerint a munka azért többől áll, mint a meccsek előtti imákból. „Az a legnagyobb kihívás, amikor valaki meghal, ez is megtörtént már párszor, amióta betöltöm ezt a posztot – mondja, és ezzel Kiyan Princre, a csapat elhunyt ifijátékosára utal, akit 2006 májusában késeltek meg, továbbá a 2007 augusztusában, 18 évesen autóbalesetben meghalt Ray Jones csatárra, aki a felnőttcsapat futballistája volt. – Ezek a legtragikusabb helyzetek, jobb annak, aki nem ismeri őket.” Ilyenkor kell a lélek embereinek a futballon túli dolgokról is beszélniük, és különleges szerepet betölteniük. Olyan szolgálat ez, ami számos korábbi labdarúgónak is jól jött volna pályafutása során.
Redknapp: „Egyet értem is mondjatok el!”
A Premier League-induló Norwich 1995-ben százezer fontot fizetett ki a harmadosztályú Hereford United játékosáért, a 18 éves Andy Brownriggért. John Deehan menedzser annyira hitt a védőben, hogy azt magyarázta, ő lesz a következő Dave Watson. Deehan viszont nem tudta, hogy Brownrigg alkohol-, drog- és szerencsejáték-problémákkal küzd, és ezek már az elején könnyen kettétörhették volna pályafutását. A fő gond: nem tudta kivel megbeszélni a problémáit. „Nehéz volt feldolgozni, hogy egyből a Premier League-be kerültem – így Brownrigg, akinek egyetlen egyszer sem sikerült pályára lépnie a csapatban. – Ha lett volna egy lelkész, talán elmondhattam volna neki a bajaimat. Fontos, hogy a lelkészek ne függjenek a klubtól. A focisták félnek, hogy megbélyegzik vagy gyengének gúnyolják őket, ez elől nyújthat menedéket a hit embere.”
Brownrigg most 38 éves, 2008 óta tiszta, és a Tony Adams által alapított Sportesély Klinikán dolgozik, az oktatásért felel, valamint a PhD-jét írja sportpszichológiából. Egyik kiemelt kutatási területe: hogyan lehet a visszavonulás időszakában a legjobban segíteni a játékosokat?
Azt is hozzáteszi, hogy szerinte, ha lett volna lelkész a klubnál, szívesebben beszélt volna vele, mint az erre specializálódott szakemberekkel. „A futball rendkívül férfias világ, nem szokványos, ha kimutatod, hogy küszködsz valamivel. Amikor nekem voltak problémáim, úgy éreztem, ha egy pappal osztanám meg, köztünk maradtak volna, de ha a szakemberekkel, nekik az lett volna a feladatuk, hogy értesítsék a klubvezetőséget.”
Isten szolgái és egyéb szakemberek mellett a kluboknál sportpszichológus is dolgozik manapság, és figyel arra, hogy a játékosok mentálisan jól vannak-e. De ők, például egyik jeles képviselőjük, dr. Steve Peters, akinek oroszlánrésze volt a Liverpool előző idénybeli remek formájában, nem aggódnak-e, hogy munkájukat károsan befolyásolja, keresztezi a lelkész ténykedése?
„Nem hiszem, hogy többféle tanács semlegesíti egymást – mondja Bradley Busch sportpszichológus. – Akadhatnak néha egymást kioltó vélemények, de alapvetően jó, ha van valaki, aki másképp látja a futball világát. A pályán kívüli események nagyon könnyen befolyásolhatják egy játékos teljesítményét. Ilyen esetekben a többféle segítség is jól jöhet.”
Kanu Istennek tulajdonítja, hogy ismét gólerős lett a Tottenhamnél
Épp ezért teszi Collington tiszteletes nagyon gyorsan világossá, hogy a lelkészek nem azért ténykednek a kluboknál, mert téríteni akarnak. Ő és kollégái azért vannak ott, mert szükség van a támogatásukra, és nem azért, hogy nézeteiket terjesszék a gondban lévő játékosok körében. „Nem akarunk téríteni – mondja Collington. – Ha valaki rákérdezne, hogyan válhat kereszténnyé, nem váltanék témát, de elsődleges feladatunk, hogy legyen keresztény jelenlét a kluboknál. A legtöbb menedzser díjazza a munkánkat, és a kívülállók is látják, hogy van értelme.”
Tényleg nem csak a játékosok profitálnak Isten embereinek munkájából, sőt munkájuk a VIP-páholyokban is érdeklődést keltett. „Az egyik legviccesebb visszatérő jelenet – folytatja a tiszteletes –, amikor a meccsek előtt köszöntöm az előkelő helyeken ülőket is, akik éppen bőszen töltik ki fogadási szelvényeket. Ilyenkor gyakran megkérdezik, nincs-e valami különleges kapcsolatom a Mindenhatóval, aki tán segítene is egy kicsit.”
Ilyesmivel azonban a sportlelkészi szolgálat nem foglalkozik.
„Kulcsfontosságú, hogy az edzők ismerjék az alapfogalmakat, például: mit jelent a Ramadán?”
A muzulmánok száma egyre nő a Premier League-ben, de még mindig nem irányul kellő figyelem rájuk és igényeikre, legalábbis így látja Riz Rehman, a Zesh Rehman Alapítvány elnöke. A szervezet szoros együttműködésben áll a Professzionális Játékosok Szövetségével, célja az elfogadás mélyítése a bajnokság különböző szintjein.
Rehman ugyanabba a mecsetbe járt Londonban, mint Demba Ba, és elárulja nekünk, hogy gyakran találkozott a Chelsea játékosával a hajnali hármas imaalkalmakon. Számos olyan ötlettel kereste már meg a klubokat, amelyek könnyíthetnének a muzulmán labdarúgók körülményein, és komfortosabbá tehetnék életüket.
„Szerintem nem volt még olyan, hogy egy muzulmán futballista kérte volna, legyen imahelyiség a klubházban – mondja Rehman. – Ha valakivel szívesen beszél, az nagy valószínűséggel a mecsete imámja. De azért lehet mit tenni ebben az ügyben is. Például, ha a csapat idegenbeli mérkőzésre utazik, nem lenne rossz, ha elkísérné egy imám is, ha erre van igény. Számos olyan ötlettel kerestem már meg a klubokat, amelyek segíthettek rámutatni, mi javíthatna még a muzulmán focisták komfortérzetén.
Vegyünk egy példát, mondjuk, egy külföldi játékos igazol a Chelsea-be. Van felesége is, gyerekei. Nincs értelme Cobham közepén elszállásolni. Biztosan szívesebben élne egy olyan városrészben, amelyiknek saját mecsete van, megveheti az általa megszokott ételeket, a gyerekek muzulmán iskolába járhatnak.
Már az is óriási lenne, ha csak ennyit is, de fel tudna kínálni egy klub a játékosának. Az is kulcsfontosságú, hogy az edzők ismerjék az alapfogalmakat, például: mit jelent a Ramadán? Megértenék, mennyi pihenésre van szüksége egy futballistának, és milyen különleges tréningre tarthat igényt.
Az angol edzők félnek kérdezni, ezt szeretnénk megváltoztatni.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2014. októberi számában.)
