Szöveg Jonathan Gilbert Fotók Carlos Alberto Juri Fordítás Kovács Gergely
Cikkünk 2012-ben jelent meg! (A szerk.)
Salvador Cabanas átvesz egy passzt a harmadosztályú paraguayi 12 de Octubre edzésén, hátrapillant a válla fölött, megfordul, és a bal szélen szökteti csapattársát, Marcos Gamarrát. Lehet, hogy ez első ránézésre nem nagy durranás, pedig valójában maga a csoda. 2010 januárjában Cabanas szinte holtan feküdt egy mexikóvárosi bár padlóján, agyában egy golyóval.
Akkoriban profi formában volt, Mexikó egyik legrangosabb klubjában, a Club Américában játszott, és Paraguay gólkirálya volt a 2010-es vb-selejtezők során. Ha valaki végigsétált a támadás utáni időszakban a paraguayi fővároson, Asunciónon, bárkit is kérdezett meg, azt a választ kapta, hogy Cabanas az idolo maximo, azaz a legnagyobb példakép. Pedig a paraguayiak is pontosan tudták, hogy ő már biztosan nem áll csatasorba Dél-Afrikában azon a nyáron. Annak az esélye, hogy valaki túléljen egy fejlövést, nagyjából öt százalék.
„Az orvos szerint kész csoda, hogy nem haltam meg” – mondja, amint az edzőpályán beszélgetni kezdünk. Egy operációt és két év rehabilitációt követően áprilisban tért vissza gyerekkori klubjához Itauguába, ami egy takaros, százezres város, nem messze a fővárostól. Fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy teljesen felépüljön, és az elmúlt négy hónapban nagy utat tett meg, ezt az edzője, Rolando Chilavert is megerősíti, ám annak a mexikói éjszakának az emléke örökre el fogja kísérni. „Tisztán emlékszem mindenre. Kimentem a mosdóba, és a támadóm egyszer csak mellettem állt. Felém fordult, előhúzott egy pisztolyt a zsebéből, és a homlokomhoz nyomta. Azt mondta: »Mit gondolsz, ki vagy te?! Azt hiszed, jobb vagy mindenkinél, pedig csak egy focista vagy.« Mondtam neki, hogy természetesen nem vagyok senki sem. Csak egy focista. Azt mondta, hogy meglopom a mexikóiakat, mire én azt válaszoltam, hogy nem lopok meg senkit, pénzt keresni jöttem, és segíteni a Club Américának. Erre azt mondta: »Le foglak lőni, öcsi!«. Mire én: »Rendben, gyerünk!«. És tényleg megtette.” A golyó átszakította a homlokát, és a mai napig a koponyája hátsó részében tartózkodik. A rendőrség később azonosította José Jorge Balderast, a gengsztert, aki a hírhedt mexikói drogbáró, Édgar Valdéz Villarreal pénzét mosta tisztára.
Mexikóban tombol a halál, mióta Felipe Calderón elnök 2006-ban meghirdette a kartellek elleni harcot. Hat év leforgása alatt több mint ötvenezer ember halt meg a harcban, amiben a bandák a fő kereskedelmi útvonalakra akarják rátenni a kezüket, a kormányerők pedig ezt megakadályozni. Kilenc embert találtak egy hídra felakasztva Monterreyben, Acapulcónál emberi fejeket mosott partra a víz, Veracruznál 35 emberi test feküdt az út mellett elföldelve; Cabanas kis híján ennek a jelenleg is zajló mexikói tragédiának lett az újabb áldozata.
„A golyó egy fő véna közelében fekszik – mondja Cabanas. – A sebész nem akarta kivenni, mivel túl veszélyes lett volna hozzáérni. Az a fontos, hogy minden mást csodálatosan helyreraktak.”
A drogháborúra nincs megoldás. Nagyon erős és szerteágazó a maffia, és az Egyesült Államokban mindig lesz piac.
Kolumbiában sikerült mederbe terelni a droggal kapcsolatos erőszakot. A ’80-as és ’90-es évek maga a mennyország voltak a drogbárók számára, akik több ezer más áldozat mellett Andrés Escobar életét is kioltották.
Escobar 27 évesen halt meg, nem sokkal az után, hogy öngólt szerzett a válogatottban az 1994-es világbajnokságon. Kolumbia nem jutott tovább a csoportkörből. A közvélekedés szerint a drogkartellek hatalmas pénzeket tettek a továbbjutásra, ezért kellett megbűnhődnie. Temetésén több mint 120 ezer ember vett részt.
Amikor Cabanas az életéért küzdött a mexikóvárosi Angeles del Pedregal kórházban, rengeteg együttérző támogatást kapott. A merénylet másnapján ötezer paraguayi gyűlt össze a válogatott táborában. Hasonló jelenetek játszódtak le a Club América Azteca-stadionjában is.
Újra paraguayi mezben jótékonysági mérkőzésén. Balra lent: Balderas, a gengszter (kékben) rendőrkézen
A legemlékezetesebb talán az a tisztelgés volt, amivel klubja a soron következő hazai meccsén fejezte ki együttérzését. Amikor elhangzott a kezdő sípszó, tíz América-játékos lépett pályára. „Paraguayban mindenhol érzem a felém irányuló szeretetet – mondja Cabanas. – Ez nagy motiváció volt számomra, ahogyan az is, hogy futballista társaim üzentek. De a legtöbbet az imák segítettek.” Még a paraguayi elnök, Fernando Lugo is meglátogatta.
Az eset előtt Cabanas 44 válogatott mérkőzésen tíz gólt szerzett. Asunciónban annyira tisztelik őt, hogy általános vélekedés, válogatottjuk nem kapott volna ki a legutóbbi vb-n a negyeddöntőben Spanyolország ellen, ha ő is pályára lép. Óscar Cardozo kihagyott egy olyan tizenegyest, amit ő biztosan értékesített volna, így Paraguay vezetett volna a második félidőben. A meccset pedig David Villa későn született gólja döntötte el.
Cabanas mosolyogva veszi az efféle megjegyzéseket, de a szemében van valami ragyogás, ami ellentmond szerény reakciójának. „Szörnyű volt a tévében nézni a világbajnokságot – így a 31 éves játékos. – Főleg, hogy Gerardo Martino szövetségi kapitány már biztosított arról, hogy tagja vagyok a keretnek. Nagyon szeretnék újra a hazámért játszani. Talán még sikerülhet is. Bizonyítanom kell a pályán.”
Cabanas története különösen a gazdagok számára szolgálhat tanulságul. Szegény családban nőtt fel a poros Itauguában, és gyerekként az utcákon lődörgött, chipát, azaz hagyományos paraguayi kenyeret árult az edzések között szabadidejében. „Keményen kellett dolgoznunk, hogy mindennap legyen mit ennünk.”
Az argentin edző, Mariano Falcón fedezte fel őt, észrevette, hogy kivételes tehetsége van a játékhoz, és tízévesen a 12 de Octubrébe vitte őt, ahol 14 mérkőzésen 31 gólt szerzett első szezonjában. Ezek a gólok – akár lesipuskából szerezte, akár távolról vágta rá őket, ballal vagy jobbal – későbbi játéka minden jellemzőjét magukon viselték már. „Mindig is látszott, hogy sokra fogja vinni” – mondja René Vásquez, egykori edzője.
Együttérző tömeg az Aztecában, miközben az életéért küzdött
Tizenöt évesen már a felnőttcsapatban játszott, és segédkezett abban, hogy klubja 1997-ben története során először az élvonalba jusson. Abból a pénzből, amit a chilei Audax Italianóba igazolásáért 2001-ben, illetve később a mexikói Jaguares de Chiapasba szerződéséért kapott érte a klubja, új lelátót tudott építeni.
Az Américában már mint Latin-Amerika egyik legjobb 10-es számú játékosa focizott, kétszer volt gólkirály a Libertadores-kupában, Dél-Amerika BL-jében.
A merénylet után orvosai megmondták neki, hogy soha többet nem fog futballmezt húzni. „Azt mondták, lehetetlen, hogy visszatérjek. Megmondtam nekik, hogy ebben nincs igazuk. Beszéltem a feleségemmel és a szüleimmel, és nekik is megmondtam, hogy játszani fogok.”
A belső sérülések miatt a rövid távú memóriája nem működik jól, de arra jól emlékszik, milyen volt felébredni az idegsebészeten. „Az első, amire emlékszem, hogy a nagymamám beszél hozzám. Pedig akkor már egy éve nem élt. Azt mondta, hogy vissza kell térnem a játékba, mert még mindig nagyon sokan várják ezt tőlem.
Ez rengeteg erőt adott. Gyerekkoromban sokszor aludtam nála, mert egyedül élt, és nagyon sokat foglalkozott velem. Az is csodálatos volt, hogy újra láthattam a gyerekeimet.”
Cabanas hatalmas optimizmussal beszél visszatéréséről a válogatottba, de edzője, Chilavert, aki testvére a korábbi válogatott kapus José Luisnak, azt állítja, sohasem lesz már a régi.
„Az igazság az, hogy inkább emberi, mint szakmai megfontolásokból van a csapatnál – mondja, miközben az edzést nézi. – Szeretnénk segíteni neki, de az lehetetlen, hogy profivá váljon.”
A legnagyobb kihívás, amivel meg kell küzdenie, egy részleges bénulás a bal oldalán. „Amikor újra edzeni kezdett, alig tudta mozdítani a bal karját és lábát, és periférikus látását is elveszítette – magyarázza Chilavert. – De elképesztő, hogy mennyit fejlődött.”
Miközben nézzük őt, épp levesz egy keresztlabdát jobbjával, majd tovább teszi ballal. „Nagy utat kell még megtennem. A bal felem gyengébb, de az edzéseknek köszönhetően helyre fog jönni. Újra szeretnék kétlábas lenni, ahogy korábban is voltam.”
Van még valami, ami akadályozza őt a játékban: a golyó a fejében. „Vigyáznom kell, amikor fejelek, ha túl erősen jön a labda. Biztosnak kell lennem benne, hogy a homlokommal fejelem el, különben a golyó elmozdulhat, és sérülést okozhat.”
Első meccsén a Club Martín Ledesma ellen Chilavert és edzőtársai szabályosan rosszul lettek, amikor ez ellenfél egyik játékosa Cabanas tarkójának ütközött. A tömeg is aggódva zúgott fel. Ő azonban túlélt már ennél durvábbat is. Feltápászkodott, és folytatta a játékot, míg ellenfele levánszorgott, és orvosi segítséget kért.
Feleségével a Costa Rica elleni meccsen, hét hónappal a merénylet után
Mostanság csak hazai meccseken lép pályára, és 45 percet játszik. „A szeme a futballhoz a régi – mondja Chilavert –, jól köti össze a középpályát és a támadókat, de a mozdulatai lassúak.” Azóta, hogy ott jártunk, Chilavert jelezte a klub vezetőinek, hogy semmilyen címet nem nyerhetnek, ha továbbra is ragaszkodnak Cabanas játékához. A játékostársak is megfogalmazták kétségeiket, mondván, az a határozott, gyors mozdulat, amivel Cabanas levált egykor védőiről, nem nagyon akar visszatérni.
De Cabanas, aki egyszer már rácáfolt minden realitásra, szentül hiszi, hogy újra topjátékos lehet. „Ami velem történt, azt senki sem élte volna túl. Isteni csoda történt. Hamarosan készen állok arra, hogy kilencven percet legyek a pályán, és az első gólom is bármikor megszülethet.”
Ahogy ott áll egy kapufa előtt, és várja, hogy elkezdődjön az edzés, a nap megcsillan sebhelyén, azon a ponton, ami mindig Mexikóra fogja emlékeztetni.
Balderas, a merénylő a lövést követően három hónapig bujkált. A kartellfőnök Villarreal elismerte, hogy egy fővároshoz közeli helyen rejtette el őt, amíg egy kicsit elcsitulnak a hullámok. Tavaly szeptemberben Balderast három évre ítélték, mert hamis iratokat használt, de még a törvény előtt kell felelnie fegyverkereskedelemért és szándékos emberölés kísérlete miatt is.
„Megbocsátok neki – mondja Cabanas. – Meg fogja kapni a büntetését azért, amit tett. Ahogy az Isten megsegített engem abban, hogy most itt legyek, úgy fogja kimérni a büntetését rá. Akárhogy is lesz, imádkozom a családjáért.”
Cabanas a mai napig szerződésben áll az Américával, és él benne a vágy, hogy egyszer visszatérhessen Mexikóba, viszont a merénylet utáni nyolc hónapban nem fizettek neki, ezért a felesége, María Lorgia Alonso keresetet adott be a klub ellen. Alonso szerint a családja az anyagi összeomlás szélén állt, de végül tavaly sikerült megállapodni az Américával, ennek része volt egy mérkőzés a klub és a paraguayi válogatott között. „Csak annyit kértem tőlük, hogy teljesítsék kötelezettségüket, és fizessenek. Túl vagyunk rajta, nem haragszom.”
Most már csak arra koncentrál, hogy a 12 de Octubrét segítse. „Amikor kezdetét vette a rehabilitációm, csak mankóval tudtam járni. Így az, hogy pályára léphettem a szezonnyitón, hatalmas örömmel töltött el. Mindent meg fogok tenni, hogy segítsem a csapatot feljutni a másodosztályba.”
Cabanas amint megtudta, hogy elmúlt az életveszély, azonnal felvette a kapcsolatot Luis Salinasszal, a klub elnökével, elkezdte szervezni visszatérését. A Juan Canuto Pettengill Stadion Itaugua lepusztult részén fekszik, az átlagos nézőszám ötszáz. Ez siralmas az Azteca 104 ezres közönségéhez képest, ráadásul az utóbbi az egyetlen olyan stadion a világon, ahol két vb-döntőt is rendeztek.
„Nagyon más itt. De ez a szülővárosom. Szerény ugyan, de itt váltam futballistává. Elmondhatatlanul hálás vagyok a klubomnak, hogy megadta nekem ezt a lehetőséget. Mindig is focista akartam lenni, nagyon örülök, hogy újra játszhatok.”
A mexikói futball harca a drog ellen
A Cabanas elleni merénylet csak egy szelete a nemzeti topklubokat érintő nagyobb problémának
A Santos szurkolói fedezékbe vonulnak
A pánik közepette a játékosok az öltözőbe menekültek, a szurkolók pedig a pálya melletti hirdetőtáblák mögé bújtak el az észak-mexikói Torreón város csapatának, a Santos Lagunának mérkőzésén.
Az első osztályban szereplő Santos és a Morelia mérkőzését a 40. percben lefújták tavaly augusztusban, miután a rendőrség és a drogkartellek összecsaptak a stadionon kívül. A banda lövöldözött, és gránátokat dobált a városban őrjáratozó egységre. A hely közel fekszik az amerikai határhoz, így hat éve nyögi a drog ellen harcot.
Ezt követően Justino Compeán, a Mexikói Labdarúgó-szövetség elnöke azt nyilatkozta, hogy a futballnak is meg kell szólalnia a drog elleni küzdelemben. A sportág közben keményen küzd, hogy elhatárolja magát a kartellek ügyleteitől.
2004-ben kizárták az első osztályból a Queretarót és az Irapuatót, mert tulajdonosaik maffiavezérek voltak.
2008-ban állami vizsgálat indult mexikói klubok ellen, amelyekről azt feltételezték, hogy hat kartell pénzét mossák tisztára. Ennek következtében letartóztatták Wenceslao „Wencho” Álvarezt, két alacsonyabb osztályú klub tulajdonosát, egyben az Öböl-kartell vezetőjét.
A csempészek lehetőséget láttak a klubokban, hogy megerősítsék jelenlétüket egy adott városban vagy államban. Kolumbiai klánokról is él a vélekedés, hogy mexikói klubokban van részesedésük. Carlos Álvarezt, aki a mexikói Nexacában játszott, 2003-ban útban Bogotába tartóztatták le a mexikóvárosi repülőtéren, táskájában egymillió dollár készpénz volt.
Álvarez igazolása a Nexacába egyike volt azoknak az ügyleteknek, amelyeket olyan ügynökök ütöttek nyélbe, akiknek kapcsolatuk van a kolumbiai drogbáróval, Jorge Laverdével.
Ma, a véres harcok idején semmi sem utal arra, hogy a kartellek meghátrálnának, és továbbra is jó lehetőségnek látják a futballt.
„A mexikói szövetség megpróbálta feltartóztatni a drogbárókat, hogy ne lepjék el a futballt – mondja Carlos Cardoso újságíró, aki rendszeresen ír a drogháborúról. – De az igazolásokból származó piszkos pénzek miatt a sportág még mindig érintett.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2012. októberi számában.)
FRISSÍTÉS: A most 40 éves Salvador Cabanas végül 2012-ben visszavonult a profi futballtól.
