Futball a Viharsárkány földjén

 

 

Szöveg Csepelyi Adrienn Fotó FFT

A falon Cristiano Ronaldo-poszter és hagyományos buddhista naptár. Egy aprócska, elszigetelt faluban, Chang­wuában járunk a már-már mesebeli királyság, Bhután területén, ahol két kislány arról álmodik, hogy egyszer a portugál klasszis nyomába érhet.
Tashi és Tshering gyerekkori barátok. A tizenhárom éves lányok néhány hónapja elhagyták szülőfalujukat, Bumthangot, hogy a Bhutáni Labdarúgó-szövetség és a FIFA által alapított női akadémián tanuljanak. Ha jól teljesítenek, megvethetik lábukat hazájuk nemzeti csapatában – és egyszer talán majd őket is nemzeti hősként ünneplik, akár a férfiválogatottat. Minderről dokumentumfilmet forgat egy magyar rendező, Zurbó Dorottya.

A fiatal filmes 2012-ben nyert felvételt a DocNomads nemzetközi dokumentumfilm-rendező mesterképzésre, ami egy kétéves ösztöndíjprogram három ország, Portugália, Belgium és Magyarország neves filmes egyetemein. Osztálytársai a világ minden tájáról érkeztek, Kínától egészen Mexikóig. Itt ismerkedett meg a bhutáni Arun Bhattaraijal. „A képzés során sok filmen dolgoztunk együtt Arunnal – mondja Dorottya. – A diploma megszerzése után, 2014-ben Arun visszatért Bhutánba, és elhatároztuk, hogy közös filmet készítünk a hazájáról, mert nagyon kevés az információ erről az eldugott országról. Arun akkoriban a bhutáni nemzeti televíziónál dolgozott. Itt jelent meg az ország labdarúgó-szövetségének felhívása, amely szerint tizennégy év alatti lányokat keresnek az első női utánpótlás-válogatottba, akiket profi tréninggel fognak felkészíteni arra, hogy a felnőtt nemzeti csapatban játszhassanak.”

 

A téma tökéletesnek tűnt, nekiláttak hát a munkának. „A múlt év júliusában jártam először Bhutánban, de Arun rengeteget mesélt már az országról korábban. Úgy éreztem magam, mintha egy elfeledett középkori királyságban járnék, ugyanis az utcán mindenkinek kötelező a nemzeti viseletet hordania, a gót és a kirát, ami csodálatos, színes szőttesekből készült ruha. A Bhutánban töltött hónap alatt lenyűgözött az emberek kedvessége és jámborsága, a gyönyörű falfestményekkel teli buddhista szentélyek, dzhongok, azaz várak és a szemkápráztató hegycsúcsok.” Persze adrenalinnak sem voltak híján a forgatáson: a film előzetesében is látható, amint Dorottyáék a hegyi szerpentineken utaznak egy rozoga kisbusszal. „Elképesztő sebességgel száguldoztak az autók minden irányban az egysávos földúton, ami bármelyik pillanatban leomolhat – nevet. – Az első sokk után a bhutáni popslágereket hangosan kántáló, vidám utasok feledtették el velem a több ezer méteres szakadékot, amitől az egész út olyan hatást keltett, mintha a felhőkben repülnénk.”

Bhutánban nincsenek nagy hagyományai a labdarúgásnak. A szövetség 1983-ban alakult, de csak 1993 óta tagja az Ázsiai Labdarúgó-szövetségnek (AFC), és Bhután csupán 2000 óta FIFA-tagország. Az ország férficsapata sokáig volt a világranglista sereghajtója. Nem ez az első alkalom, hogy Bhután női válogatott verbuválásával próbálkozik: 2010-ben az apró állam nemzeti csapata már részt vett a Dél-Ázsiai Labdarúgó-szövetség térségi tornáján Pakisztánban, ám három súlyos vereséget szenvedett, mínusz 27-es gólkülönbséggel utolsóként végzett csoportjában. A kudarc lelohasztotta a lelkesedést: a nemzeti tizenegy két esztendeig nem játszott mérkőzést, és inaktivitása miatt lekerült a FIFA világranglistájáról.
A 2012-es újabb próbálkozás sem volt sikersztori: Bhután ismét csoportutolsóként búcsúzott a térségi tornáról, igaz, ezúttal már „csupán” mínusz 16-os gólkülönbséggel.

Most a FIFA, amely az utóbbi években nagy figyelmet és még jelentősebb összegeket fordít a női labdarúgás fejlesztésére, segített a bhutáni szövetségnek az ország első női futballakadémiájának létrehozásában. Ez persze nem olyan egyszerű: Bhutánban finoman szólva sem mindennapos, hogy a nők a zöld gyepen akarjanak érvényesülni.
„A bhutáni nagyrészt férfidominancián alapuló társadalom – vázolja Dorottya. – A parlamentben nagyon kevés a női képviselő, vidéken a nők általában nem tanulnak tovább az általános iskola után, és otthon maradnak a család mellett. Nagyon kevesen mernek maguknak karriert álmodni, hiszen ebben a hagyományos értékeken alapuló társadalomban a legfőbb szempont a családi tradíció követése. Tashi, az egyik főszereplőnk hagyománykövető buddhista családból származik: generációk óta gondoskodnak egy ötszáz éves buddhista szentélyről. Tashi a legfiatalabb lánytestvér, nővéreinek és bátyjainak mind otthon kellett maradniuk, hogy segítsenek fenntartani a családi birtokot és a szentélyt. Tashi az első, aki maga dönthetett arról, hogy labdarúgó szeretne lenni.”

 

Abban, hogy az akadémia és a csapat létrejöhet, óriási szerepe van a bhutáni férfiválogatott sikereinek: az együttes nemrégiben történetének első vb-selejtezőbeli győzelmét aratta a nála harmincöt hellyel magasabban rangsorolt Srí Lanka ellen, és 2015-ben negyvenhat helyet lépett előre a világranglistán (jelenleg a 192.). Dorottya azt mondja: a „Viharsár­kányokat” azóta nemzeti hősként tisztelik. „Bhutánban egyébként a hagyományos íjászat a legnépszerűbb sport – magyarázza Dorottya. – Ez itt szakrális tevékenység, ami szorosan kötődik a legnagyobb buddhista ünnepekhez, egyben a mindennapi élet része is. Az íjászat Bhutánban olyan népszerűségnek örvend, mint Európában a labdarúgás. Nem véletlen, hogy sokáig ez volt az egyetlen sportág, amivel az ország részt vett az olimpiai játékokon.”

A futballmánia azonban új idők beköszöntét jelzi. Az alkotópáros épp ezért látta meg a lehetőséget a témában: „Az Elválaszt­ha­tatlanok tervezésekor az is inspirált minket, hogy a témán keresztül arról is mesélhetünk, miként modernizálódik Bhután, hogyan nő fel egy új generáció, amelynek már más értékei és álmai vannak, mint a szüleiknek – mondja a rendezőnő. – Bhutánban 1999-ben jelent meg a televízió és az internet, pontosabban Dzsigme Szingye Vangcsuk király abban az évben oldotta fel az ezekre vonatkozó tilalmat. Ezáltal kinyílt a világ a bhutániak előtt. A mostani tizenhárom-tizennégy éveseké az első generáció, amely már a tévén nőtt fel, kiszakadva Bhután addigi elszigeteltségéből. Az ő álmaikon, értékeiken, küzdeni akarásukon keresztül tudjuk megmutatni igazán, miként változik a bhutáni társadalom napjainkban.”
A lányokat 2015 januárjában tíznapos tábor keretében válogatták ki. Több mint száz lány jelentkezett a felhívásra az ország legkülönbözőbb, eldugott falvaiból. A kezdeményezés azért is volt népszerű, mert a sportkarrieren kívül a labdarúgó-akadémián a lányok iskolába is járhatnak, tehát a továbbtanulás is garantált. A lányok edzője Dorji Khandu, a férfiválogatott korábbi játékosa. Az akadémia Bhután déli részén, az ország egyetlen síkságán, Gelephu városában van, ahol a trópusi monszun éghajlat meglehetősen megnehezíti a mindennapos edzést a nagyrészt a Himalájából, a hegyekből érkező lányok számára, akik nem szoktak hozzá ehhez a klímához.

A keretbe 19 lány került be, de évente újabb és újabb kiválasztót tartanak, hogy kizárólag a legtehetségesebbek maradhassanak majd a nemzeti együttesben. „Tsheringet nem akarták beválogatni, de mivel balkezes és ballábas, tartalékként bekerülhetett az akadémiára – meséli Zurbó Dorottya. – Az elmúlt hónapok során a leggyengébb játékosból felküzdötte magát a legügyesebbek közé. Tashi sajnos nem fejlődött sokat, és egyike a leggyengébbeknek, annak ellenére, hogy Tshering próbál neki segíteni a pályán.” Ez szomorú fordulatot vetít előre: „Nem zárom ki, hogy Tashi nem jut tovább a következő fordulón – mondja Dorottya. – Ha Tashi kiesik, párhuzamosan követjük majd a két lány sorsát: Tsheringét, aki megvalósítja az álmát, és minden bizonnyal focista lesz, illetve Tashiét, akinek vissza kell térnie a szülőfalujába és ott folytatni az életét, ahol abbahagyta, immár távol a legjobb barátjától.”
Bhután női válogatottja jelenleg a 137. a 140 csapatot rangsoroló világranglistán. Megelőzi Antigua és Barbuda, Aruba, valamint Botswana csapatát.

 

 

 

 

 

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2016. márciusi számában.)