Szöveg Bodnár Zalán Fotó FFT
1954. július 4., Bern, Wankdorf-stadion
Az NSZK–Magyarország világbajnoki döntő 84. percében, 2:2-es állásnál Helmut Rahn bevezeti a labdát a 16-oson belülre, egy cselt csinál, majd 14 méterről ballal laposan lő. Grosics Gyula hiába nyújtózkodik, a labda kiköt a magyar kapu jobb alsó sarkában, és az Aranycsapat helyett a nyugatnémet válogatott lesz ezzel a világbajnok, története során először.
Alig három évvel később, 1957 júliusában a rendőrök ittas vezetésen kapták Rahnt, a vérében 2.6 ezrelék volt az alkoholszint. Olyan részeg volt, hogy ököllel nekiesett a rendőröknek, két hétre börtönbe zárták, a Német Labdarúgó-szövetség pedig egy évre eltiltotta a játéktól. A válogatott szövetségi kapitánya, Sepp Herberger azonban kimentette, mondván hogy a nemzeti együttesnek óriási szüksége van a Rot-Weiss Essen csatárára. Rahn hálából gólt ígért neki a jugoszlávok elleni mérkőzésen, és be is tartotta a szavát. Herberger volt azonban az utolsó, aki segített rajta, mert Rahn soha életében nem tudott megszabadulni az alkohol csáberejétől.
Amikor a Kölnben játszott, az utolsó bajnoki meccs előtti éjszakán is használhatatlanra itta magát, később négy hetet ült börtönben ittas vezetésért. „Milyen kár, hogy emberi nagysága nem mérhető sportemberi nagyságához” – írta a Kicker 1960-ban.
Pályafutásának vége és a vagyona is ráment alkoholszenvedélyére, a bátyjával közösen vezetett használtautó-kereskedésben tengette az életét, amíg 2003-ban, 73 évesen, nyomorúságos körülmények között meg nem halt.
1974. július 7., München, Olimpiai Stadion
A házigazda NSZK válogatottja 1–1-re áll odahaza a közönségkedvenc, Cruyff-féle Hollandia ellen a világbajnoki döntő 43. percében. Ekkor Rainer Bonhof megindul a jobb szélen, egy testcsellel kibillenti Arie Haant az egyensúlyából, középre teszi a labdát, ami kicsit Gerd Müller mögé érkezik, ám a „Nemzet Bombázója” korrigál, elhúzza a labdát Ruud Krol mellett, majd Jan Jongbloed kapujának jobb alsó sarkába gurít. Ezzel Nyugat-Németország 2–1-re nyer, és másodszor világbajnok!
Idézzünk most Gerd Müller 2005-ös nyilatkozatából: „Magánéletbeli válságom 1982-ben kezdődött, ekkor fejeztem be profi karrieremet, és utaztam haza a floridai Fort Lauderdale-ből Münchenbe. Nem kellett semmit sem tennem, és ezt nem bírtam elviselni. Egyre mélyebbre süllyedtem, gyakran néztem a pohár fenekére, az alkohol lett a végzetem. Tönkrement a házasságom, rossz idők köszöntöttek rám. Ha nincs Franz Beckenbauer és Uli Hoeness segítsége, akkor nem is tudom, hova jutottam volna.”
1990. július 8., Róma, Olimpiai Stadion
Az NSZK–Argentína vb-döntő 84. percében a mexikói játékvezető büntetőt ítél a németek javára Rudi Völler akasztásáért. A tizenegyest nem az addigi állandó ítéletvégrehajtó, Lothar Matthäus vállalja, hanem a balhátvéd, Andreas Brehme, aki – bár Sergio Goycochea remekül vetődik – jobb lábbal a jobb alsó sarokba küldi a labdát. Az NSZK 1–0-ra nyer, és harmadszor világbajnok!
Német sajtóhírek szerint a római hős, Brehme – aki edzőként a Kaiserslauternnél is dolgozott, ám 2005-ben vállalt legutóbb szerepet a futballban, a Stuttgart segédedzőjeként – mára teljesen felélte vagyonát, az utoljára felvett kölcsönét nem tudja visszafizetni, ezért a házát elárverezik, a mindennapi megélhetését pedig wc-takarításból kénytelen fedezni. A most 53 éves Brehmének decemberben kell majd bíróság elé állnia, hogy elmondja, hogyan rendezi 200 ezer eurós hitelét. Brehme korábban már kijelentette, képtelen visszafizetni a kölcsönt, egyetlen lehetősége, hogy elárverezi csaknem 400 ezer eurót érő házát. Egyelőre a korábbi futballista, Oliver Straub sietett a segítségére, aki állást ajánlott neki wc-tisztító cégénél.
Szóval, ha német vagy, és döntöttél már el világbajnoki finálét, van egy rossz hírünk…
Bár azzal mindenki tisztában van, hogy a német labdarúgók – mint általában a német emberek – mentálisan mindig is kimagaslóan erősek voltak, de Rahn, Müller és Brehme példája azt bizonyítja, hogy a világbajnoki cím eldöntését pszichésen óriási teher lehet feldolgozni. Vagy inkább azt – tudván, hogy a világbajnokság eldöntésénél nagyobb királyság nincs a világon – elfogadni, hogy utána már csak lefelé vezet az út.
Bízunk benne, hogy hármuk története figyelmeztetően hat az utódoknak, hogy ne lépjenek bele ugyanabba a folyóba.
Götze, mi szóltunk!
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2015. januári számában.)
