Szöveg FFT
„Szóval Angliából jöttetek? – kérdezi, és szemmel láthatóan örül, hogy onnan látogatják meg, ahol 14 éven át erősítette az Arsenal és a Manchester City csapatát. – Remélem, szerencsét hoztok ma nekünk. Ha nem, soha többet nem léphettek be ide!”
Olyan hangosan nevet fel a saját poénján, hogy tudjuk, valójában nincs is baj.
Az Istanbul Basaksehir Fenerbahce elleni összecsapására érkeztünk, akkor, amikor a török élvonal természetes rendje a feje tetejére állt. A nevét csak 2014 óta viselő klub jó úton halad, hogy bajnokká koronázzák az idény végén. A hosszú időn keresztül domináns Fenerbahce viszont a kiesés ellen küzd. A különös dolgoknak ezzel azonban még nincsen végük. Mindkét csapat tele van korábbi Premier League-játékosokkal. A Fenerbahcéban vitézkedik Martin Skrtel, Victor Moses, Roberto Soldado, Andre Ayew, Mauricio Isla és Islam Slimani, míg ellenfelét erősíti Clichy, Robinho, Emmanuel Adebayor, Demba Ba és Emre Belözoglu, valamint a Barcelonából kölcsönbe érkező Arda Turan.
Clichy nem lép ma pályára a házigazdák csapatában, mivel sérüléséből lábadozik, és csak azért edz, hogy szinten tartsa magát. Békén is hagyjuk, és elindulunk a stadion irányába, ahol már vár bennünket a klub sajtósa, Coskun Gülbahar, hogy körbevezessen.
Több mint 20 kilométert utaztunk a Boszporusz partjától, teljes hosszában végigmentünk két metróvonalon, hogy eljussunk a Basaksehir negyedbe. Isztambul belvárosában őrjítő közlekedési káosz uralkodott, itt csend és béke honol. A 17 ezres stadion lenyűgöző. Belül imahelyiség várja külön a muszlimokat, a keresztényeket és a zsidókat, és személyre szabott kijelző várja a játékosokat az öltöző minden egyes helyén, ha esetleg Robinho vagy valamelyik társa eltévedne.
A klub büszkén mutogatja futballistáit, amikor a nézők megérkeznek a stadionba, egy átjárón vezet az út, ebben pedig ember nagyságú kartonképeken köszönti őket Adebayor, Emre és a többiek. A játékoskijárónál hatalmas falra festett bagoly repül csőrében a Bajnokok Ligája serlegével. Igazán ambiciózus csapatról beszélünk.
„Szeretnénk történelmet írni az idén – állítja Gülbahar. – Az elmúlt nyolcvan évben mindössze öt csapat lett bajnok Törökországban, név szerint a Besiktas, a Galatasaray, a Fenerbahce, a Trabzonspor és egyszer a Bursaspor. A Basaksehirt öt éve alapították, illetve az Istanbul Buyuksehir Belediyesi alakult át. Viszont az a klub is csak 1990-ben született, a helyi önkormányzat volt a tulajdonosa, és 2007-ben, Abdullah Avci edzősége idején jutott fel az élvonalba. A csapat nem túl nagy számú közönség előtt játszott a 76 ezres Atatürk Stadionban, ahol a Liverpool nyerte meg a 2005-ös BL-döntőt, és végül az első osztályban is sikerült a hatodik helyen végeznie. Avci távozása után 2013-ban a csapat kiesett, és Carlos Carvalhal irányítása idején még mélyebbre süllyedt.
Egy évvel később ismét sikerült feljutnia, de ekkorra a városvezetők úgy döntöttek, nem finanszírozzák tovább a klubot. Ezért aztán privatizálták, néhány kilométerrel odébb költöztették az új stadionba, ami a török válogatott akkori szövetségi kapitányáról, a nemzeti hősről, Fatih Terimről kapta a nevét.
Az egykori Istanbul BB számos játékosát megtartotta, a vezetőség pedig sürgősen visszahozta a csapat élére Avcit. Az első idényben rögtön a negyedik lett a bajnokságban, és ezzel kiérdemelte az Európa-liga-indulást.
A szponzori szerződés értelmében gyakran emlegették Medipol Basaksehirként, és nagy meglepetést okozott azzal, hogy a 2016–17-es idényben már harcba is szállt a bajnoki címért, amit aztán a Besiktas szerzett meg. Ekkor már a korosodó Emre is a keretet erősítette, és odaigazolt Adebayor is, aki miután otthagyta a Crystal Palace-t, klub nélkül maradt. Arda Turan is megérkezett, ő a Barcelonánál tett nem túl sikeres kanyar után próbált új életet kezdeni.
Az elmúlt idényben ismét élt a remény, hogy esetleg meglehet a bajnoki cím, és még az utolsó játéknap is így alakulhatott volna, de végül a Basaksehir csak a harmadik helyen végzett. A jelenlegi évadban eddig mindössze kétszer kapott ki bajnokin a csapat, és így várja ezen az estén, hogy meglátogassa a Fenerbahce.
Jelenleg nyolc ponttal vezeti a török Süper Liget, a második helyen a Galatasaray áll, és csak a harmadik a Besiktas.
A klubon belül sokan érzik úgy, hogy most jött el a pillanat. Lehet, hogy a török labdarúgásban még zöldfülű a Basaksehir, de nincs hiány tapasztalt játékosokban. Demba Ba 33 éves, Robinho és Adebayor egyaránt 35, Emre pedig 38 esztendősen alkot a középpályán.
Hiába a sztárnevek és a kiváló helyezés, a média még mindig Isztambul három legjelentősebb és legnagyobb klubjával foglalkozik többet. „Ha a címlapra is kerülünk, nem sok mindenkit érdeklünk – vallja be Gülbahar. – A Fenerbahce gyengélkedik, de ha kinyitok egy újságot, mégis mindenki vele foglalkozik. Ez viszont azt jelenti, hogy kevesebb teher nehezedik a mi vállunkra.”
Talán azért kisebb az érdeklődés, mert szurkolója sincs túl sok a csapatnak. Új klub Isztambul egy újonnan épült körzetében: könnyen elképzelhető, hogy a futballkedvelő közönség már sokkal korábban elkötelezte magát valamelyik másik csapattal.
„Az első idényünkben 2014-ben négyszáz bérletet adtunk el – mondja Gülbahar. – Alig volt szurkolója az együttesnek, mivel állami fenntartású volt korábban, és emiatt nem sokan kedvelték. Most viszont arra törekszünk, hogy megnyerjük magunknak a Basaksehirben élőket.
„Ellátogatunk iskolákba is, és magunkkal visszük a játékosainkat, hogy megnyerjük magunknak a hat-hét éves gyerekeket. Tíz-tizenöt éves korukban már nehéz megváltoztatni őket. A jelenlegi idényre négyezer bérletet adtunk el el, és általában öt-hatezren látogatnak ki a mérkőzéseinkre. Nagyon fontos, hogy új embereket nyerjünk meg magunknak – folytatja Gülbahar. – Ha indulhatnánk a Bajnokok Ligájában, és mondjuk a Barcelona ellen léphetnénk pályára, biztosan tele lenne a stadion. Lionel Messi még nem játszott Isztambulban, rengetegen szeretnék látni őt élőben.”
Megcélozzuk a Baykus kávézót, ahol a legnagyobb szurkolói csoport vezetőjével találkozunk. „Jártunk ki az Istanbul BB meccseire is, de csak amolyan hobbi gyanánt – magyarázza Burak Bilgili. – Viszont amikor a klubot átkeresztelték Istanbul Basaksehir névre, a dolog egészen komollyá vált.
Husszein Avcilar még csapatot is váltott. „A Galatasaraynak drukkoltam – emlékezik. – Mindent tudtam a szurkolói kultúráról, és amikor a Basaksehirt megalapították, elmondtam nekik, hogy a rivális vezérszurkolója vagyok, viszont húsz éve itt élek, és szeretnék tenni valamit, hogy itt is kialakuljon a drukkerkultúra.”
A szurkolótábor aránylag fiatal, éppen ezért hiányzik a düh vagy az erőszak. „Ha az ellenfél szurkolói is ide látogatnak, iszunk velük egy pohárral, és szeretettel köszöntjük őket” – mondja Avcilar.
Ez valóban így van: amint megszólal az imára hívó müezzin hangja a háttérben, a Basaksehir és a Fenerbahce szurkolói elvegyülnek a stadion környékén. Hiába beszélhetünk isztambuli rangadóról, hiányzik az a gyűlölet, ami ilyenkor gyakran megvan.
A bajnokság jelenlegi állása felvet néhány furcsaságot. A Basaksehir legnagyobb kihívója a bajnoki címért folytatott versenyben a Galatasaray, ezt a klubbot Fatih Terim irányítja, az ő nevét pedig kimondottan nagyra tartják a Basaksehir háza táján is. A Galatasaray is ott van az esélyesek között. „Jobban örülnék, ha a Basaksehir nyerné a bajnokságot, és nem a Galatasaray – így a Fenerbahce egyik szurkolója, Atakan Özguner. – Azért ma este természetesen szeretnénk nyerni.”
A Fenerbahce most leginkább arra fókuszál, hogy megmentse saját rosszul sikerült idényét. Az elmúlt 60 évben egyszer sem fordult elő a török Süper Ligben, hogy a Galatasaray, a Besiktas vagy a Fenerbahce lejjebb végzett volna a tizenegyedik helynél. Most azonban a Fener a tizennegyedik helyen áll, csak két ponttal a kiesést jelentő hely fölött. A tizenkilencszeres bajnok számára elképzelhetetlen lenne, hogy a másodosztályban folytassa. „Ez a legrosszabb idény, amit valaha is megéltem” – mondja a 49 éves drukker, Baris Topkaya.
Hatalmasra nőttek a várakozások, amikor a nyáron a szurkolók megszavazták, hogy Ali Koc legyen az új elnök, aki a posztján húsz év után váltja Aziz Yildirimet. Koc többek közt azzal kampányolt, hogy lefaragja a klub rémisztően magas, 621 millió eurós adósságát, és jelentős változásokat indít el, többek közt azzal, hogy megszerzi vezetőedzőnek Phillip Cocut a PSV-ből, és Damien Comollit teszi meg sportigazgatónak. A francia szakember korábban a Tottenhamnél és a Liverpoolnál töltött be hasonló pozíciót.
„Koc Törökország egyik leggazdagabb embere, és elszánt Fenerbahce-drukker – folytatja Topkaya. – Mindenki nagyon szereti. Amikor Cocu megérkezett a csapat élére, mindenki azt gondolta, nagyon jó lesz, mert a PSV-vel háromszor is bajnok lett. De túl sok mindent változtattak egyszerre, és volt néhány döntés, ami nem volt jó. Comollit senki sem kedveli igazán, mert nagyon rosszul vásárolt be a bajnokság kezdetén. Slimani és Ayew jó vételnek tűnt a Premier League-ből, de végül semmit sem tettek le az asztalra. Harmincmillió euróért eladták két sztárjátékosunkat, Giulianót és Souzát, és béna futballistákra cseréltük őket. Kimondottan gyenge csapatot hoztak össze.”
Az előző idényben még a második helyen végzett a Fenerbahce, a jelenlegiben viszont első négy mérkőzéséből hármat elveszített, méghozzá olyan csapatok ellen, amelyeket a várakozások szerint meg kellett volna vernie. Amikor aztán októberben az Ankaragücütől is kikapott a csapat, hirtelen a tizenötödik helyen találta magát, és Cocut menesztették. A helyzet csak rosszabb lett, amikor asszisztense, Erwin Koeman vette át a helyét. A Fenerbahce ekkor a 18 csapatos bajnokság tizenhetedik helyére esett vissza. Miután újra kinevezték vezetőedzőnek Ersun Yanalt, aki legutóbb bajnokságot nyert a Fenerrel 2014-ben, sikerült visszamászni a biztonságot jelentő zónába. Ma már legalább azt elhiszik a szurkolók, hogy nem kell másodosztályú mérkőzésekre járniuk.
„Szó sem lehet ilyesmiről – magyarázza Topkaya. – Egyértelmű, hogy voltak nagy bajok, de most már jó az edzőnk, és a januári igazolások is jól sikerültek. Victor Moses a Chelsea-ből érkezett hozzánk, és remekül teljesít. A szurkolók is összetartanak. Az elmúlt hat évben átlagosan huszonötezren látogattak ki a meccsekre. Most, az eddigi legrosszabb idényünkben ez a szám negyvenezer.”
Nem mintha nem lett volna harag bennük. Amikor a Fenerbahce októberben 0–0-s döntetlent játszott a Basaksehirrel, több ezer drukker maradt ott tüntetőleg a stadionban, és követelte Cocu, illetve Comolli lemondását. Később, decemberben a Akhisar ellen szenvedett 3–0-s vereséget a csapat, és inkább busszal utazott haza, mint a tervezett repülőgéppel, mert félt, hogy feldühödött rajongók várják majd őket a reptéren.
A Fenerbahce vergődése jól mutatja, milyen különös meglepetésekre képes a török futball, de ugyanígy a Basaksehir felemelkedése is, amelyet szintén nem fogadtak jól Törökország kiemelt csapatainak szurkolói. Többen is úgy tartják, hogy az új rivális valójában az ország teljhatalmú vezetőjének Recep Tayyip Erdogannak a csapata, aki 2003 óta irányítja az országot, pedig 2016-ban még puccsot is megkíséreltek ellene. Az elnök nagy futballrajongó, állítólag fiatalkorában a Fenerbahce még szerződést is ajánlott neki. Erdogan volt az Istanbul BB elnöke, még mint a város főpolgármestere, és mesterhármast is szerzett, amikor a hírességek csapatát erősítette a Basaksehir stadionavatóján. Arca ott virít rengeteg köztéri plakáton Isztambul utcáin, és többször is kifejezte, mennyire örül a Basaksehir erős idényének.
„Ez most teljesen más helyzet, mint amikor a Leicester bajnok lett Angliában – fejtegeti a Fenerbahce szurkolója, Topkaya. – A Leicestert elfogadták más csapatok drukkerei is, itt nem ez a helyzet. Senki sem örül a Basaksehir sikereinek. Az az általános hiedelem, hogy kirakatcsapatról beszélünk, amelyet az elnök rakott össze, és állami pénzből tartanak fent. Erdogan ritkán szenved vereséget, de a Fenerbahce elnökválasztásán így történt: támogatta az egyik jelöltet, aki viszont csak a szavazatok egyharmadát kapta, és Aziz Yildirim hetven százalékkal került a posztra. Sokan vélik úgy, hogy mivel a Fenert, a Galatasarayt és a Besiktast nem tudja megkaparintani, inkább a Basaksehiren keresztül folyik bele a labdarúgásba. Ha ez így van, akkor ez a verseny nem fair.”
Visszatérünk a stadionba, és felkeressük Mustafa Erogut ügyvezető igazgatót, aki szívesen válaszol az Erdoganra vonatkozó kérdéseinkre. „Nincsen kapcsolatunk az elnökkel. Csapatunk jogelődje az Istanbul BB, ő pedig abban a klubban is csak annyira volt benne, mint egy futballkedvelő személy. Talán ezért kötnek bennünket a politikához, pedig nincsenek ilyen jellegű kötődéseink.”
Erogut szerint a sikerek annak az üzleti modellnek köszönhetőek, amelyeket más török élvonalbeli klubtól eltérően alkalmaznak. „A legtöbb helyen választanak, így pedig túl gyakori a változás. Nálunk nincsenek választások, csupán nyolc részvényes. Fenntartható fejlődésre vágyunk, már az első napon, 2014-ben az volt a célunk, hogy öt éven belül elindulhassunk az Európa-ligában, nyolc esztendő után pedig a BL-ben. Megcéloztuk a bajnoki címet is, nagyon simán alakult is minden. Minden gazdaságban az a helyzet, hogy ha a piac jól működik, a gazdasági modell pedig jó, akkor gyors fejlődés veszi kezdetét. Költségvetésünk a harmada, minta a Fenerbahcéé vagy a Galatasarayé, a sikereinket inkább az edzőnek, Abdullah Avcinak köszönhetjük. Szinte az összes csapat megpróbálta már megszerezni, de úgy döntött, hogy nálunk marad.”
A klub a Manchester Citytől kapott tanácsot, miként fejlessze edzőkomplexumát, és a végeredmény valóban hasonlít az Etihad Campusra. Annak reményében, hogy ugyanazt a felemelkedést mutassa a török egyesület, amit angol társa, a Basaksehir három egykori City-játékost is megszerzett, Robinho januárban csatlakozott Clichyhez és Adebayorhoz.
„Robinho játszott ellenünk a Sivasspor futballistájaként, és hallotta, hogy mezeket gyűjtök – mondja Erogut utalva a falán lógó rengeteg felsőre, amelyek közt ott van Messié, Neymaré és Zidane-é is dedikálva. – Hozott egyet ő is, és azzal viccelt, hogy úgyis munkatársak leszünk. A viccből valóság lett.”
Hamarosan kezdődik a mérkőzés, és a bejáratnál szolgálatba is helyezi magát a két, egyenként két és fél méteres kabalabagoly. Elfoglaljuk a helyünket a lelátón, miközben a hangszórókból a leghangosabb zene szól, amit valaha csak hallottunk. Feltehetőleg az a szándék, hogy fokozzák a hangulatot a félig telt stadionban. Ha csak egy kicsit is elhallgat a techno, az ezer Fenerbahce-szurkoló rögtön énekelni kezd. Jöttek volna többen is, de a Basaksehir attól tartott, hogy elveszíti a hazai pálya előnyét, ha több vendéget enged be.
A stadion egyik vége teljesen üres, míg a Basaksehir ultrái az ellentétes oldalon foglalnak helyet. Hangerőben meg sem közelítik a Fener drukkereit, de a dobjuk segítségével mindent megtesznek, amit csak tudnak.
A Galatasaray csak hétfőn játszik majd mérkőzést, így a Basaksehir megléphet akár tizenegy ponttal is, és a tizennyolcadik percben már vezet is. A török válogatott egykori kapusa, Volkan Demirel nem tudja elcsípni a balról érkező beadást, Robinho viszont lecsap rá, és bevágja a labdát léc alá. Roberto Soldado egyenlíthetne ki nem sokkal később, de jócskán fölé vágja, a mozdulat ismerős lehet a Tottenham szurkolóinak még angliai időszakából. Az újságírók többsége inkább a Fenerbahcénak drukkol, és az egyikük az asztalt üti, amikor a sokadik lehetőség is elúszik.
A Basaksehir inkább célnak megfelelő, mint látványos futballt játszik, nem is csoda, hogy ebben az idényben hat alkalommal nyert már 1–0-ra, és ez lehet a következő. A Fenerbahce szurkolóinak nem sok okuk marad kiabálni, mégis ezt teszik, sőt önfeledten ugrálnak fel és le. Mérgesek, amikor a játékvezető nem fúj be egy tizenegyesgyanús helyzetet, és ekkor már az addig inkognitóban a főlelátón ülők is felugrálnak dühükben. Tizenhét perccel a vége előtt viszont már sokkal inkább örömükben, ugyanis Soldado ekkor csap le egy gyengén sikerült visszapasszra, és vágja be a labdát Mert Gülnok mellett. Ez a spanyol csatár harmadik gólja az idényben. Ám mindez csak előkészítése a nagy befejezésnek: a 83. percben a Basaksehir brazil középpályása, Mossoro tör be a tizenhatoson belülre, és adja oda a labdát a csereként beállt olasz Stefano Napoleoninak, aki gólt szerez. A videobíróval két percen át vizsgáltatják, nem volt-e les, majd, amikor eldől, hogy megadják, végigfut az örömmámor a stadionon. Most a hazai csapat drukkerei ugrálnak fel mindenütt, és a hangulat a meccs végig kitart már.
A francia Fener-középpályás Mathieu Valbuena alig 15 percet tölt a pályán, a csereként beállt játékos sérülése miatt nem bírja tovább, és le is kell mennie. A hazaiak Adebayort hozzák be, hogy segítségével sikerüljön valahogy kihúzni a hátralevő időt. A togói válogatott csatár így is tesz, és sok kéz lendül a magasba, amikor a rendes játékidő leteltével a bíró lefújja a meccset. A tizenegy pontos előny azt jelenti, hogy elérhető közelségbe került a bajnoki cím.
A Fenerbahce szurkolói döbbent csendben ülnek, nem akarják elhinni, hogy még mindig fenyeget a kiesés réme. Az újságíróknak fenntartott zónában megpróbálunk kérdezni Martin Skrteltől és Victor Mosestől, de mintha meg sem hallanának bennünket, csak mennek tovább. Maximálisan megértjük, hogy nincsenek a legjobb hangulatban.
A Basaksehir játékosai érthető módon sokkal vidámabbak. Már az öltözőből is kihallatszik, hogy énekelnek, majd együtt jelennek meg az ajtóban. Robinho, kezében egy gyermekkel boldogan mutatja felénk kiegyenesített hüvelykujját, Adebayornak pedig marad is egy kis ideje, hogy beszélgessen velünk. „Mindenki nagyon boldog, de ezt ti is láthatjátok. Az egész klubnál remek a hangulat. Úgy jöttem ide, hogy nem volt hol játszanom, de itt megbíztak bennem az első naptól fogva. Ezért teszek bele száz százalékot mindenbe, amit kérnek tőlem, még akkor is, ha csak tíz percre állhatok be, mint ma.”
Adebayor volt az Arsenal, a Manchester City és a Real Madrid futballistája is, de még sohasem volt bajnokcsapat tagja. „Már gyakran jártam hozzá elég közel, és most nagyon szeretnék végre nyerni. Tizenegy ponttal vezetünk, minden adva van. Még három-négy győzelem egyhuzamban, és szerintem meg is vagyunk.”
A 35 éves Adebayornak ez lehet az utolsó nagy dobása profiként, szemben a klubjával, ahol még csak most kezdődik el minden. A Fenerbahce a tabella alján küszködik, a Basaksehir pedig szinte mindenkit megver.
Ezt az idényt nem fogják egyhamar elfeledni Törökországban.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. májusi lapszámában.)
