Extrém kézfogások és bólogatós Szon-figura? Ide vele!

Szöveg James Maw Fotó Richard Cannon

Szörnyű januári reggelre virradt Észak-London. Szakad az eső, hideg szél süvít az épületek között. Ilyenkor bizony szívesebben vagyunk tető alatt. Egy csapatnyi iskolás srác tódul be az épületbe: ilyenkor az edzést is bent tartják. A nagyképernyőn a Sky Sports News elemzői Alexis Sánchez elhúzódó igazolását boncolják apró darabokra. De mi nem ezért jöttünk, úgyhogy ideje felkészülni egy újabb különleges köszöntésre.

Az egészet Mick Channon kezdte a karkörzéssel. Aztán jött Alan Shearer egyszerű, feltartott keze, majd Klinsmann hason csúszása. Ravanelli a fejére húzta a mezét, Robbie Keane cigánykerekezett. És most itt van Szon Hung Min extrém kézfogása, amit most talán testközelből is megismerhetünk.

Minden kézfogást kissé személyesebbé tesz: Harry Kane-nek például tiszteleg, Dele Allival táncol, de nekünk sokkal formálisabb köszönés jut, amikor a dél-koreai csatár fogad minket a Tottenham kényelmes Enfield edzőpályáján. Egy üzletember kézfogása, egy „Üdvözlöm”. Úgy tűnik, a parádés kézfogást ki kell érdemelni.

„A kézfogást különlegesnek szántam – magyarázza mosolyogva Szon, mialatt felkísér bennünket az emeletre az egyik médiahelyiségbe. – Nekem ezek a srácok nem csupán csapattársaim, hanem barátaim is, és ezt szeretném kimutatni Ezért van külön kézfogásom mindegyikükkel. Azt hiszem, tetszik nekik.” A huszonöt éves csatár leszögezi, hogy valójában nem is ő kezdte a kézfogósdit.

„Mindenki azt hiszi, én kezdtem, de szerintem Alli volt az első.” Viszont Szon műveli leglelkesebben és leglátványosabban a „tesókézfogást”, saját és társa góljait is leginkább ezzel ünnepli meg. Persze nem mindenkinek jutott személyre szabott üdvözlés. „Az edzőnkkel nincs külön kézfogásom – mondja Szon, és nevetésben tör ki, ahogy elképzeli, amint ökölpacsikkal és ötösökkel köszönti Mauricio Pochettinót. – Neki csak köszönni szoktam. Nem is mernék mással próbálkozni!”

Pochettino persze különleges kézfogás nélkül is joggal lehet büszke hetes számú játékosára. Szon az utóbbi időben nagyot alakított: a beszélgetésünket megelőző tíz meccsen hat gólt szerzett, négynél pedig besegített. Legutóbb az evertoni Jonjoe Kenny orra előtt csavarta el a labdát, egyenesen Harry Kane lába elé. Na, nem mintha ezen meg kellene lepődnünk: tavaly Szon tizennégy góllal járult hozzá a Tottenham második helyéhez, ahol 1963 óta nem járt a Spurs. Kétszer választották a Premier League-ben a hónap játékosának: ő az első ázsiai futballista, aki ilyen címet kapott. Szon szerint azonban ez még csak a kezdet.

Hallani lehet már a „dél-koreai Beckham” vagy az „Ázsia Messije” beceneveket is: Szon technikás játéka, erősödő gólérzéke és fejlődni vágyása ígéretes, így semmi sem állhat útjába annak, hogy akár nagy betűkkel is bekerüljön a futballtörténelem könyveibe.

Kérdezzétek meg bármelyik dél-koreait, hogy melyik a legkedvesebb emléke a futballról, jó eséllyel mindtől ugyanazt a választ kapjátok.

„A 2002-es vébét sosem felejtem el – mondja Szon álmodozó tekintettel, ahogy felidézi ifjúsága aranyló napjait, amikor a dél-koreai válogatott eljutott a világbajnokság elődöntőjéig. – Nem is volt kedvenc játékosom – folytatja. – Talán túl fiatal voltam még hozzá, de nekem akkor is az egész csapat volt a fontos. Büszke voltam arra, hogy mit értek el a hazám nevében.”

Ahogy a csuncshoni tehetség egyre szorosabban kötődött a labdarúgáshoz, megjelentek a példaképek is. „Sokat néztem Cristiano Ronaldót – emlékezik. – Főleg mert honfitársammal, Pak Dzsi Szunggal játszott a Unitedban. Ronaldo valódi példakép, a YouTube-on rengeteg felvételt néztem meg arról, ahogy játszik. Nem tudok olyan jól cselezni, mint ő” – szerénykedik, miután megkérdezzük, merített-e ihletet saját stílusához a portugál csillag játékából. Ha Jonjoe Kennyt kérdeznénk, ő lehet, hogy mást mondana…

Az sem árt, ha az ember apja is profi játékos. Szon édesapja, Vong Dzsung a nyolcvanas években a Szangmuban, a Hyundai Horangiban és az Ilhva Csunmában is játszott az akkori Koreai Szuperkupában, de huszonnyolc évesen lesérült, és kénytelen volt visszavonulni. Akadémiát alapított, ahol nagy hangsúlyt fektetett a technika oktatására. Ezt a mentalitást örökölte fia is. Szon legerősebb vonásai az apja tanácsaira épülnek.

„Mindig azt mondta, nagy előny, ha mindkét lábamat tudom használni, mert a védő nem fogja tudni, merre megyek – magyarázza Szon. – Nemcsak az apám, edzőm is volt. Nagyon sokat segített.” Az atyai útbaigazítás jó kezdőlöketnek bizonyult. Az első nagy fordulatot a német megfigyelők jelentették, akik csiszolatlan gyémántokat keresni mentek a szinte érintetlen Szöulba. És lám, egy nem is annyira csiszolatlan gyémántot találtak.

„Nem úgy futott, mintha tizenhat lenne, tudta, mit csinál – mondta nemrég a Timesnak Soner Uysal, a Hamburg ifjúsági edzője. – Megláttam, és azt mondtam: hazavisszük!” Thies Bliemeisterrel, Szon későbbi ügynökével együtt utazott Koreába, hogy személyesen nézze meg a felmérőt.

Szon tehát két honfitársával együtt Észak-Németországba utazott, ahol a Bundesliga-klub képezni kezdte őket. Az a nyolcezer kilométer, ami elválasztotta otthonától, hirtelen nagyon valóságossá vált. „Persze először nehéz volt – meséli emlékeit a hamburgi évekről. – Teljesen új világ volt, és nagyon fiatalon kellett elszakadnom a szüleimtől, de régi álmom teljesült azzal, hogy Európában játszhatok. Ki kellett használnom a lehetőséget, mert lehet, hogy nem lett volna másik alkalom.”

A kezdeti gondok ellenére – korábban már elárulta nekünk, hogy mielőtt Hamburgba költözött, nem tudott mást németül, csak szitokszavakat – hamar kiérdemelte csapattársai elismerését.

„NEKEM EZEK A SRÁCOK NEM CSUPÁN CSAPATTÁRSAIM, HANEM BARÁTAIM IS. EZÉRT VAN KÜLÖN KÉZFOGÁSOM MINDEGYIKÜKKEL”

„Még edzés közben is látszik rajta, hogy különleges – beszélt Ruud van Nistelrooy a Bildnek a Hamburgban töltött rövid időszakáról, amikor Szon bekerült a felnőttcsapatba. – Szon a jövő. Vele a csapatban a Hamburg még sokra viszi. Fiatal, vág az esze, már tizennyolc évesen jelentős szerepe van a Bundesligában.” Van Nistelrooyt Szon is láthatta még játszani az Old Traffordon, Ronaldo és Pak csapattársaként. Úgy tűnik, a holland csatárnak a tehetséghez is jó szeme van.

„A Német Kupában léptem először pályára – magyarázza Szon. – Lábtörés miatt három hónapot otthon voltam, de utána fél órát játszhattam az Eintracht Frankfurt ellen. Jól játszottunk, jó mérkőzés volt. A következő héten már a Bundesligában futballoztam a Köln ellen. Három kettőre vesztettünk, de az első gólunkat én rúgtam. El sem hittem. Gyönyörű volt. Nehéz is leírni, milyen. Gyerekként a tévében néztem a Bundesliga-meccseket, most pedig ott voltam, ugyanabban a bajnokságban, és tizennyolc évesen gólt rúgtam. Hihetetlen volt. A találkozó után a szüleim megírták, mennyire büszkék rám. Őszintén szólva el is sírtam magam. Azért küzdöttem, hogy megmutathassam nekik, mit tudok, hogy büszkék legyenek rám.”

A bajnokság legfiatalabb góllövőjeként Szon hamar népszerű lett a klubnál. A dél-koreai válogatottba is bekerült, 2013-ban pedig először választották meg az Év dél-koreai játékosának (ezt a címet 2014-ben és 2017-ben is megkapta). Szon továbbra is szeretett volna európai csapatokban játszani, így 2013-ban – saját igazolási rekordját megdöntve – megvette őt a Bayer Leverkusen, a gólok pedig csak jöttek és jöttek, akár a saját régi csapata ellen is.

„Miután eljöttem a Hamburgtól, mesterhármast szereztem ellenük – mondja, és meglepő módon eltűnik a mosoly az arcáról. – Szép emlék, hiszen az első mesterhármasom volt, de fájt a szívem a Hamburg-drukkerek miatt. Keserédes pillanat volt.” A tehetség mellől nem hiányzik a lelkiismeret.

Szon két idényt töltött a Leverkusennél, amikor fülébe jutott, hogy lehetősége van valóra váltani egy másik gyermekkori álmát: bekerülhet a Premier League-be.

„Amikor meghallottam, hogy a Tottenham érdeklődik irántam, azonnal szóltam az edzőnknek, hogy Angliába akarok menni – így Szon. – Gyerekként sokat néztem a Premier League-meccseket. Tudtam, hogy kihívás lesz, mert nagyon erős bajnokságról van szó, de a Tottenhammel kapcsolatban jó előérzetem volt. Azt hiszem, jól döntöttem.”

Hakan Calhanoglu szerint nem így van. „Mindannyian nagyot csalódtunk, szerintünk rossz ötlet” – ez volt a Leverkusen középpályásának a véleménye Szon 2015-ös átigazolása után. Ritkán fordul elő, hogy Szon megsértené bárki érzéseit. Mivel csak augusztusra lett meg a szerződés, alig volt két hete alkalmazkodni az új közeghez. Első meccsét a Sunderland ellen vívta. „Nem a legjobb meccsem volt – ismeri el Szon. – De szerintem a legtöbben megértették, hogy még nem álltam készen.”

Mostanra ostobaságnak tűnhet, de akkoriban volt, aki azt hitte, reklámfogásból igazolják Szont, nem pedig a tehetsége miatt. Az első hazai meccsén – a Crystal Palace ellen – már jobban teljesített, de az első idényben még nem voltak jelentősebb megmozdulásai. Volt egy ügyes sarkazás a Watford elleni mérkőzésen, ahol három pontot nyert a csapat, és egy messziről lőtt gól a Leicester ellen, amikor megnyerték az FA-kupát, de a dél-koreai újonc nem hagyott mély nyomokat, és volt, hogy fel sem állt a kispadról. Természetesen nem bírta sokáig, és egy évvel később szólt Pochettinónak, hogy el akar menni. Az argentin edző mindkettőjük szerencséjére meggyőzte, hogy maradjon. A 2016–17-es idényben Szon kulcsszerepet kapott a Spurs halálos támadósorában, és a 117 gólból 21-et ő szerzett. A viharfelhők elvonultak.

„Szon fontos tagja a csapatnak – nyilatkozta nemrég Pochettino a huszonöt éves csatárról. – Rengeteg gólt lő, és mind az edzéseken, mind a mérkőzéseken egyre ígéretesebb. Persze nem kerül annyit a címlapra, mint mondjuk Harry Kane, de vétek lenne róla megfeledkezni.

Ha Kane a csapattársad, nyilván nem te fürdesz a rivaldafényben, hanem ő, aki a sok gólt szerzi. De Szont minden csapattársa szereti, nemcsak a játéka, hanem a természete miatt is. Szerény, hétköznapi srác, ami csak még megnyerőbbé teszi.”

Szon tehát nagy népszerűségnek örvend a Tottenham öltözőjében, de mi a helyzet otthon, Dél-Koreában? Pochettino nemrég arról beszélt, hogy Szon akkora sztár lehet majd hazájában, mint David Beckham, de azért ott még nem tartunk.

„KOREÁBAN AZT MONDJÁK: ÁLMODJ A NAGYNÁL IS NAGYOBBAT. MINDENKI SZERETNÉ MEGKAPNI AZ ARANYLABDÁT, ÉS NEKEM IS EZ AZ ÁLMOM”

„Szon nagy népszerűségnek örvend a fiatalok körében, de még nem olyan jelentős alak, mint Beckham – mondja Hong Dzse Min, a dél-koreai FourFourTwo munkatársa. – Ám már nem sok kell hozzá. Jelenleg ő a legnagyobb csillag, minden kis focista példaképe. Még nem tart ott azonban, mint mondjuk Pak Dzsi Szung, aki a Manchester Uniteddal megnyerte a Premier League-et és a 2002-es vébén is ott volt. Ha Szon még nála is népszerűbb lesz, az azért lehet, mert ő gólokat is szerez.”

Szon jelenleg az angol első osztály legtermékenyebb ázsiaija, a Bajnokok Ligájában is a második legjobb. Pak Dzsi Szung is megbízható labdarúgó volt, amit Alex Ferguson nem felejtett el kihasználni, ha szorult a hurok a Vörös Ördögök körül, de a cselparádéiról és góljairól híres Szon tetszetősebb példakép a fiataloknak, mint egy kitartó középpályás. Szon pedig szívesen mutat példát hazája ifjúságának.

„Ez volt az álmom – mondja Szon. – Mindig is egy profi csapatban akartam játszani, hogy felnézzenek rám. Lehet, hogy még nem vagyok igazi példakép, de jó példaként állhatok a fiatalok előtt, ami csodás. Nem érzem tehernek.”

A legismertebb ázsiai játékosnak lenni Európában sajnos nem fenékig tejfel. Márciusban a Millwall elleni meccsen skandált rasszista szövegekre zseniális mesterhármassal reagált (a Spurs végül 6–0-s győzelemmel jutott tovább az FA-kupa elődöntőjébe). Az internetre is felkerült egy felvétel, amin egy West Ham-drukker a piros lámpánál zaklatja Szont.

„Nehéz erről beszélni – ismeri el, majd egy pillanatra felvillan arcán az a jellegzetes mosoly. – Először nagyon meglepődtem, amikor meghallottam, miket mond, de ilyenkor jobb inkább gyorsan kihátrálni a helyzetből. Ezért hajtottam el onnan, amilyen gyorsan csak tudtam: az ilyesmire mindig helyesen kell reagálni.”

Szon ismét a pályán válaszolt a sértésekre. Amikor januárban vendégül látták a West Hamet, a dél-koreai huszonhárom méterről bombázta be a labdát a hálóba, majd az ellenfél szektorához kocogott, és mutatóujját az ajkára helyezve csendre intette azt a bizonyos drukkert.

„A pályán nem számít, hogy nézel ki – folytatja. – Egyeseknek több tiszteletet kellene tanulniuk. Világszerte rengeteg ország fiai fociznak, de mind emberek vagyunk. Rengeteget teszünk azért, hogy felszámoljuk a rosszindulatot, például a Mondj nemet a rasszizmusra! kampány során. Csak kitartónak kell lennünk.”

Inkább a játékra összpontosít, például az olyan találatokra, mint a fentebb említett bombagól, bár ez utóbbit maga Szon legfeljebb a legszebb öt gólja közé sorolja. Elvégre idáig is azért jutott, mert magasra tette a lécet.

Szon tehát bebetonozta magát a Tottenham kezdő tizenegyébe, és mostanra a Premier League legveszélyesebb csatárai között tartják számon. Hova tovább?

„Az elkövetkező tizenkét hónap lesz életem talán legfontosabb időszaka” – mondja. A Tottenham az idén beköltözik az új stadionba, ahol talán végre véget vetnek a kupáktól mentes időszaknak. Szonnak ráadásul a világbajnokságon is remekelnie kell, elvégre Dél-Korea négy éve már a csoportmeccsek alatt kiesett. Lehet, hogy a példakép szerepét nem érzi tehernek, de tény, hogy egy egész ország szorít majd érte az oroszországi vb-n.

Addig is Szon élvezi az életet. Londonban él a szüleivel, szabadidejében pedig bejárja a várost, éttermek és boltok széles palettájáról válogatva („A Dover Street Market a kedvencem. Szeretek divatosan öltözködni”). A klubot is nagyon szereti.

„Jó a Tottenhamnél, máris rengeteg élménnyel vagyok gazdagabb. Szeretnék egyre tovább fejlődni, úgyhogy keményen edzek. Máris sokat köszönhetek Pochettinónak és a csapatnak. Mindig az a célunk, hogy jobbak legyünk, mint az előző évben. Én pedig biztos vagyok benne, hogy ennél jobb is lehetek.

A vébével is ez a helyzet: jobban akarunk teljesíteni. Nehéz csoportot kaptunk, Németországgal, Svédországgal és Mexikóval kerültünk össze, de nyilván az összes csoport kihívást jelentene. A négyből mi vagyunk a leggyengébbek, tehát ha tovább akarunk jutni, felkészültebbnek kell lennünk, mint a többi csapat. Fontos, hogy jó idényt zárjak a Tottenhammel, magabiztosan akarok nekivágni a nyárnak.”

Az idén a Spurs nincs versenyben a Premier League-győzelemért, de így is izgalmas hónapok előtt áll: ott van például a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő a Juventus ellen.

„Még nem játszottam Gianluigi Buffon ellen – mondja Szon. – Kihívás lesz. A világ egyik legjobb kapusa. Mindegyiküket nagyon tisztelem, főleg Buffont, igazi legenda, de ha elkezdődik a meccs, ő is csak egy ellenfél lesz, akinek gólt kell lőnöm, hogy kiejtsük a Juventust.” Lassan vége a beszélgetésnek, de azért megkérdezzük, milyen címekre áhítozik még első ázsiaiként. Mit szólna az Aranylabdához?

„Persze – mondja tárgyilagosan. – Álmaidban azt érsz el, amit akarsz. Nálunk, Koreában azt mondják: álmodj a nagynál is nagyobbat. Minden játékos szeretne olyan díjakat és elismeréseket kapni, mint az Aranylabda, és nekem is ez az álmom.”

Egy újabb kézfogással el is búcsúzunk. Az Aranylabda még messze van, de ha Szon egyszer megkapja, azt már tudjuk, hogyan fogja megünnepelni.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2018. márciusi lapszámában.)