Interjú Chris Flanagan
„EGYETLEN GÓL ÉS NULLA GYŐZELEM VOLT AZ EB-MÉRLEGÜNK 2004-IG. A DÖNTŐBEN SZERZETT GÓLOM UTÁN ÚGY ÉREZTEM MAGAM, MINT EGY GÖRÖG ISTEN”
Otto Rehhagel 2001-ben ült először szövetségi kapitányként a görög válogatott kispadján. A Finnország elleni mérkőzést Helsinkiben játszottuk, és öt egyre kikaptunk. A találkozót megelőző három napban kezdte munkáját a válogatottal, de most is emlékszem arra, amikor a meccs után leült beszélgetni a játékosokkal. „Azért jöttem ide, hogy javítsak a munkátokon, megváltoztassam a hozzáállásotokat – mondta nekünk. – Olyan futballistákra van szükségem, akik a csapatért küzdenek, akik a görög nemzeti válogatott érdekeit a sajátjuk elé tudják helyezni. Sajnos sokatokkal kell közölnöm, nem számít, hogy egyénileg mennyire jó labdarúgók vagytok, távoznotok kell.”
A beszélgetést megelőző években hihetetlen nehézségekkel küzdöttünk. Egyesek az Olympiakoszban, mások a Panathinaikoszban játszottak, tehát egymás ősi riválisai voltak. Csak úgy válhattunk sikeressé, ha jó kapcsolatot építünk ki egymással. Ha közös a célunk. Ez volt Otto Rehhagel első számú teendője.
Kezdetben a görög sajtó célkeresztjébe került azzal, hogy kihagyott néhány kimagasló tehetséget a keretből, ő azonban pontosan tudta, hogy milyen karakterekre van szüksége. Sokat kellett dolgoznia a csapatszellem formálásán, annak érdekében, hogy a pályán mindent beleadva a közös cél vezéreljen minket. Hasonlóan gondolkodó emberekből létrehozott egy szűk kört, ami kilenc évre előre megalapozta a sikerét a görög válogatott élén. Apró változtatásokat rendelt el a pályán és az öltözőben. Okos fickó volt.

Nagy jelentőséggel bírt, hogy Rehhagel odafigyelt a részletekre
Egy hónappal a finnek utáni öt egyes vereséget követően Anglia ellen léptünk pályára az Old Traffordon, a 2002-es világbajnokság utolsó selejtezőmérkőzésén. Addigra már tisztán látszott Rehhagel munkájának eredménye. A görög válogatott addigra kiesett a versenyből, mégis nehezen legyőzhető csapatnak számított. Egymásért futballoztunk, kettő egyre vezettünk. Végül David Beckham utolsó pillanatban szerzett szabadrúgásának köszönhetően jutott ki Anglia a vébére.
Volt néhány nagyszerű megmozdulásunk 2002 és 2004 között, ennek következtében kijutottunk a 2004-es Európa-bajnokságra. Selejtezőcsoportunkban Spanyolországot és Ukrajnát megelőzve az első helyen végeztünk. Addigra már tudtuk, hogy stabil és erős csapatunk van, ugyanakkor a görög válogatott egyetlen győzelmet sem könyvelhetett el semmilyen nagyobb tornán, és mindössze egyetlen gólt szerezett.
A 2004-es Európa-bajnokság előtt Svájcban edzőtáboroztunk. Egy megbeszélés során azt a feladatot kaptuk, hogy írjuk össze, milyen várakozásokkal érkezünk a versenyre. A legtöbb játékosunk azt írta, hogy gólt és győzelmet szeretne szerezni a görög nemzet számára. Néhányan viszont arra gondoltak, hogy őrült tempót diktálva meg kell nyerni az Európa-bajnokságot. Kinevették őket.
Ilyen volt az általános lelkiállapotunk a rajt előtt: senki sem hitt benne, hogy nyerhetünk Portugáliában. Az első meccsünkön a házigazdák ellen léptünk pályára, és tudtuk, hogy az lesz a legfontosabb találkozónk. A csoportkörök során csak három meccset játszik minden nemzet, senki sem engedheti meg magának a vereséget. Tudtam, mekkora nyomás nehezedik Portugáliára, mivel mindenki arra számított, hogy legyőzi a „gyenge” ellenfelet. Szabadon, lazán kellett futballoznunk, ha élvezni akartuk a tornát. Rehhagel azt mondta, a legtöbb, amit tehetünk, hogy borsot törünk a házigazdák és szurkolóik orra alá.
„AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG ELŐTT A LEGTÖBB GÖRÖG A GÓLSZERZÉST HATÁROZTA MEG A LEGFŐBB CÉLJAKÉNT”
Az első húsz-harminc percben emberfeletti erőfeszítéssel kellett küzdenünk, hogy ellensúlyozzuk a hazai drukkerek nyomását. Eleve ez volt a taktikánk. Jorgosz Karagunisz korán betalált, Angelosz Baszinasz büntetőt értékesített, nyertünk kettő egyre, amivel megszereztük a görög válogatott első győzelmét. Magabiztossággal és pozitív attitűddel gazdagodtunk.
Spanyolország következett. Tudtuk, hogy a portugálok elleni teljesítményünk alapján készülnek fel a mérkőzésre. Intenzíven kezdtek, és Fernando Morientesnek köszönhetően előnyhöz jutottak, de a második félidő derekán egyenlíteni tudtam. A portugálok elleni meccs után elteltem önbizalommal, mivel egész jól szerepeltem. Fantasztikus pillanat volt a spanyolok hálójába találni, hiszen ők voltak az Eb egyik esélyesei, olyan játékosokkal a soraikban, mint Raúl, Iker Casillas, Carles Puyol. Ha gólt szerzünk ellenük, onnantól semmi sem állíthat meg minket. „Mostantól bármi lehetséges” – gondoltam.

Hariszteasz megmentett egy pontot a spanyolok ellen
A mérkőzés utolsó tizenöt perce iszonyú nehéz volt. A spanyolok ugyan kialakítottak néhány helyzetet, de hála Antoniosz Nikopolidisz kapusnak és a védelmünknek, végül meg tudtuk tartani az egy egyes döntetlent. Félelmetes volt belegondolni, hogy a első két találkozónk során szerzett négy pontunkkal tovább is juthatunk.
Ez a tudat adott lendületet az Oroszország elleni összecsapáshoz. Döntetlenre volt szükségünk a továbbjutáshoz, de szerencsés esetben egy szoros vereség is elég lehetett volna. Sajnos az első húsz perc alatt kétgólos előnyhöz jutottak az oroszok. Erre valahogyan reagálnunk kellett. Ziszisz Vrizasz szépíteni tudott még a félidő előtt, de a végeredmény kettő egy maradt. A lefújáskor senki sem tudta, hogy továbbjutottunk-e. Mindenki csak állt a pályán, és arra várt, hogy bemondják, mit történt a Portugália–Spanyolország összecsapáson. Aztán kiderült, hogy Portugália egy nullra nyert, ami számunkra továbbjutást jelentett a spanyolok ellen lőtt gól miatt. Őrült ünneplés vette kezdetét. Nagy dolgot értünk el: Portugália és Spanyolország csoportjából továbbjutni nem kis teljesítmény.
Öt nappal később a címvédő Franciaországgal mérkőztünk a legjobb nyolc között. Ez volt számunkra az Európa-bajnokság csúcspontja. És nem arról van szó, hogy szerencsések voltunk, és akadt egy-két szép pillanat a meccsen. Azóta többször is visszanéztem a találkozót, és határozottan mondhatom, hogy jobbak voltunk a franciáknál. Jobb elképzeléseink voltak, ezeknek köszönhetően helyzeteket teremtettünk. Nem menekültünk védekezésbe.
Sokak szerint védekezőjátékra építettünk, de ha megfigyeljük a modern futballt, akkor egyértelmű, hogy a taktika az elsődleges kérdés. Nekünk aznap este remek taktikánk volt, amivel olyan szupersztárok ellen értünk el sikert, mint Zinédine Zidane, Thierry Henry és Robert Pires. Ellenük csak kész tervekkel érkezve és száztíz százalékos teljesítménnyel lehet győzni. Ha csodára vágysz, magadat kell feláldoznod. A száz százaléknál is többre van szükség.
Ismétlem, jobbak voltunk az ellenfelünknél. A franciák nem voltak jó formában, mi pedig kihasználtuk ezt. Már évekkel a 2004-es Európa-bajnokság előtt azt gyakoroltuk Theodorosz Zagorakisszal, hogy ő beadja a labdát, én pedig befejelem. Minden áldott nap gyakoroltunk és gyakoroltunk.
Aznap este Baszinasz megjátszotta Zagorakiszt a jobb szélen, aki csodálatosan kikerülte Bixente Lizarazut. Ezután Theo keresztlabdát adott, ami középre, a kaputól nagyjából nyolcméteres távolságba érkezett. Jó helyen álltam, és azt csináltam, amihez értek: befejeltem a labdát a hálóba. Szép gól lett az akcióból.

A görögök taktikája bevált Zizou és társai ellen a negyeddöntőben
A címvédő legyőzése felért az Eb megnyerésével. Tulajdonképpen minden meccsünk akkora jelentőséggel bírt, mintha csak döntőt játszottunk volna. Annyira rövid volt az egész, hogy nem engedhettük meg magunknak a vereséget. Görögország nem futballnagyhatalom, de a franciák legyőzése után egyre inkább úgy éreztük, hogy eljött a mi időnk. Miért is ne juthatnánk el a döntőig? Már tudtunk hinni a győzelemben.
„SZÁZÖTVENEZERNÉL IS TÖBBEN VÁRTAK AZ UTCÁKON. A NEGYVENPERCES UTAT HAT ÓRA ALATT TETTÜK MEG”
A Franciaország elleni győzelem után megnéztük a híreket a tévében, és láttuk, hogyan ünnepelnek a szurkolóink otthon. Akkoriban még nem voltak közösségi oldalak, de a rokonainkkal beszéltünk, akik elmondták, hogy mindenki az utcára vonult. Szinte éreztük a honfitársainkból áradó energiát. És tudtuk, hogy értük fogunk küzdeni a Csehország elleni elődöntőben.

A házigazdák felbosszantása után a 2004-es Eb-n
Bár azon a találkozón nem voltunk a legjobbak. Kilencven percen át védekeztünk. A labdarúgás ilyen: a legcélravezetőbb módszereket kell alkalmazni. Kilencven perc után, null nullás állásnál összegyűltünk, és leültünk a pályán. „Srácok, jön a hosszabbítás, most kell villantanunk. Másképpen nem juthatunk a fináléba” – hangzott az utasítás.
A ráadásban három vagy négy helyzetet is teremtettünk rövid idő alatt, ami azért érdekes, mert előtte kilencven percen át ez egyszer sem sikerült. Olykor különleges akaraterőre van szükség, hogy valami összejöjjön. És akkor Traianosz Dellasz megszerezte az ezüstgólt a hosszabbítás első felének utolsó másodperceiben. Szabad utat kaptunk a döntőbe.
Ott a nyitómeccshez hasonlóan ismét a portugál játékosokkal néztünk farkasszemet. A csoportkört megnyerték, a negyeddöntőben legyőzték Angliát tizenegyesekkel, majd Hollandiát az elődöntőben. Ismét mindenki előtt egyértelmű volt, hogy ők az esélyesek. Hazai pályán szerepeltek, nagyszerű futballistákkal, és az embereknek meg sem fordult a fejében, hogy másodszorra is kikaphatnak a görögöktől.
Tudtuk, hogy még egyszer, utoljára össze kell szednünk minden erőnket, fel kell építenünk a taktikát, hogy megháláljuk a görög szurkolók szeretetét. Mi, görögök szenvedélyesen tudunk küzdeni a nemzetünkért. Erre az érzésre alapoztuk a győzelmeinket is. Persze rettenetesen izgultunk a döntő előtt, de vesztenivalónk nem volt. Minden erőnket bevetettük, és az alkalmas pillanatban gólt szereztünk.
Voltak olyan megmozdulások, amikor mindenki azt érezte, hogy lenne esélyünk gólt szerezni. Amikor szöglethez vagy szabadrúgáshoz jutottunk, tudtuk, hogy nagyon jól fejelő játékosaink vannak. Tisztán emlékszem, hogy az ötvenhetedik percben szögletet rúgtunk. Amikor Baszinasz készen állt a beadásra, éreztem, hogy eljött a mi időnk, és meg kell harcolnunk a gólunkért. Aztán érkezett a labda, én pedig befejeltem a győztes gólt. Úgy éreztem magam, mint egy isten, egy görög isten a mítoszokból.
Fogalmam sincs, hogyan tudtam olyan gyorsan sprintelni ünneplés közben. Az életnek vannak olyan pillanatai, amikor fel sem lehet fogni, mi történt körülötted. Egyszerűen csak átéled a pillanatot, sodródsz a boldogságban.

A fejes, ami leterítette a házigazda portugálokat és az egész világfutballt
A gólöröm során megvillantottam a trikómat, amin az akkor még nagyon fiatal unokaöcsém képe volt látható. Minden meccsemen volt rajtam valami egyedi a mez alatt: volt, hogy én írtam a trikómra, másszor valakinek a fényképét tetettem rá. Azon az estén az unokaöcsém képe volt a dressz alatt. Éppen csak megérkezett Görögországból a döntő napjára. Az unokatestvérem hozta, akit nem akartak beengedni, mert valami gond volt a jegyével. Amikor megérkeztünk a csapatbusszal a stadionhoz, láttam az unokatestvéremet rohanni, nyomában a rendőrökkel, akik fel akarják tartóztatni. Döbbenetes jelenet volt! Végül sikerült átadnia a csomagot, amiért nagyon hálás voltam. Az unokaöcsém már majdnem tizennyolc éves, és tisztában van vele, milyen sokan látták a képét és beszéltek róla akkoriban. Nagyon büszke és hálás azért, hogy akkoriban kitüntetett figyelemben lehetett része.

Angelosz felemeli a trófeát, és megríkatja Ronaldót
A gólom után a portugáloknak nem maradt sok ideje a válaszlépésre. A maradék fél órában sikeresen blokkoltuk a legjobb játékosaikat, köztük Rui Costát, Luís Figót és a fiatal Cristiano Ronaldót. Nagyszerűen játszottunk aznap este, és megérdemeltük az Európabajnoki győzelmet.
A lefújáskor még nem igazán hittük el a történteket. Történelmet írtunk: első és lehetséges, hogy utolsó alkalommal nyertük meg azt a trófeát. Életem legszebb pillanatait éltem át akkor. Felforgattuk a labdarúgás világát.
Miután hazaértünk Görögországba, több százezer szurkoló várt minket az utcákon. Az ikonikus athéni Panathinaiko Stadionhoz hajtottunk, ahol az első olimpiát tartották. Rendes esetben a reptértől a stadionig vezető utat negyven perc alatt lehet megtenni. Aznap este nekünk hat óránkba telt. Százötvenezernél is többen vártak minket. Azt az örömünnepet sosem fogom elfelejteni. Ezt a gólt nem a klubomnak szereztem. Azt a gólt az egész nemzet ünnepelte, és sokan örökké emlékezni fognak rá.
A gólom tett azzá, aki most vagyok. Sokan a mai napig emlegetik, és elmondják, mennyire büszkék a győzelemre. Újból és újból megnézem a gólomat, de nem azért, mert én rákeresek, hanem azért, mert mások mutogatják nekem. „Angelosz, nézd, mekkora gólt szereztél 2004-ben!”.
Ugyanabban az évben néhány csapattársammal együtt felkerültünk az Aranylabda esélyesei közé. Hihetetlen megtiszteltetés volt látni, hogy milyen játékosokkal kerültem egy lapra. A kemény munka meghozta a gyümölcsét. Nem azért, de még Cristiano Ronaldónál is több szavazatot kaptam. Ronaldo egyébként nagyon csalódott volt, amikor megnyertük a döntőt, de már akkor tudtuk, hogy milyen fényes jövő áll előtte. A kudarcából erőt merítve fejlődött, és csodálatos pályát futott be.
Ez volt a görög labdarúgás legdicsőségesebb időszaka. Nemcsak jó csapatunk volt 2004-ben, hanem igazi családot is alkottunk. Mostanáig jó barátságban vagyunk egymással, szinte naponta váltunk üzeneteket. Ha megvizsgáljuk a Eb-k történetét, akkor látható, hogy a mi sikerünk és a dánok ’92-es diadala a két legváratlanabb győzelem.
Számomra a görög siker csodálatosabb, mivel a 2004-es Európa-bajnokságot megelőzően egyetlen győztes meccsünk sem volt. De mi huszonhárman odamentünk, és elhoztuk a trófeát. Őrületes időszak volt.
HARISZTEASZ LEPIPÁLTA RONALDÓT
A 2004-es Aranylabda-szavazáson négy görög játékos is szavazatot kapott: Andrij Sevcsenko 175, Deco 139, Ronaldinho 133, Thierry Henry 80, THEODOROSZ ZAGORAKISZ 44, Adriano 27, Pavel Nedved 23, Wayne Rooney 22, Ricardo Carvalho 18, Ruud van Nistelrooy 18, ANGELOSZ HARISZTEASZ 15, Cristiano Ronaldo 11, Milan Baros 11, Zlatan Ibrahimovic 8, Samuel Eto’o 7, Kaká 7, TRAIANOSZ DELLASZ 5, Fernando Morientes 5, Frank Lampard 5, Didier Drogba 5, Gianluigi Buffon 5, Luís Figo 4, Zinédine Zidane 3, Rubén Baraja 2, Ludovic Giuly 2, Maniche 2, ANTONIOSZ NIKOPOLIDISZ 2, Paolo Maldini 1, Vicente 1
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. májusi lapszámában.)
Magazinunkat olvassa digitálisan a digitalstand.hu/fourfourtwo oldalon!