Egy gól, amelytől minden Everton-szurkoló lúdbőrös lesz

Interjú Felipe Rocha

Annyira látványos volt az a gól, hogy akár egy komplett pályafutás szimbóluma lehet. Gyerekek és amatőrök próbálják utánozni. Minden Everton-szurkoló lúdbőrös lesz tőle, és még a semleges szurkolók sem hagyják szó nélkül.

Olyan találatról beszélünk, amely meghatározza majd ezt a korszakot az Everton szurkolóinak emlékezetében még tíz év múltán is. Maguk előtt látják majd Richarlisont, amint fejjel lefelé függ a levegőben, a lába céltudatosan mutat az ég felé, és teljesen váratlanul David de Gea hálójába vágja a labdát.

Az Everton mindössze 13 perce birkózott a Manchester Uniteddal, amikor Richarlison megemelte a Goodison Park tetejét. A francia hátvéd, Lucas Digne hosszan dobta be a labdát a United tizenhatosáig, Dominic Calvert-Lewin a hosszú sarok felé fejelte, ahol a brazil csatár lecsapott rá.

Diogo Dalot azonnal kivágta volna, így az Everton 30-as játékosának csak tizedmásodpercei voltak, hogy reagáljon. Ahhoz nem lett volna elég ideje, hogy levegye, és fejjel sem boldogult volna. Így aztán egyetlen mozdulattal feldobta magát a levegőbe, és bal lábával a saját feje fölött a léc alá vágta.

Dalot csak nézett, amikor észrevette, hogy nem ő ért a labdához először. Richarlison annyira örült, hogy még a szokásos ünnepi galambtáncát sem járta el. Nagyon sokat jelentett neki is.

„A labdarúgás jelenti a legtöbbet az életemben – állítja a 22 éves brazil, amikor első Goodison Parkban töltött idénye végén leül a FourFour­Two-val egy kis csevegésre. Az elmúlt nyáron 50 millió fontért írt alá, a Watfordtól vette meg az Everton. – Úgy tekintek a munkámra, hogy Istentől kaptam, így térített le a helytelen ösvényről. Mindent, ami nekem és a családomnak megvan, a futballnak köszönhetek.”

Nem nehéz elképzelni, miért ennyire hálás. Amikor legutóbb beszél­gettünk vele, elmondta, olyan is előfordult fiatalkorában, hogy egy drogdíler nyomott fegyvert a fejéhez.

Az ilyen trauma mindig előhozza a legjobbat abból, aki átéli, így aztán Richarlison is törődik az otthon maradtakkal, és évente jótékonysági mérkőzéseket szervez a szülővárosában, Nova Veneciában.

„Nincs benne túl sok pénz, de a saját tapasztalatomból is tudom, hogy néha a kevés is sokat számít.”

Nem sűrűn fordul elő olyan, hogy az FFT valamelyik telefonhívásával megzavar egy Premier League-játékost a házi feladat megírásában, de Richarlison eltökélt, hogy jobban tudjon beszélni a csapattársaival, és értse Jordan Pickford poénjait.

„Épp angoloztam, mielőtt elkezdtük volna az interjút” – mondja, és beismeri, komoly nehézséget okoz neki a kapus megértése.

„Pickford kedves figura. Állandóan poénkodik. De olyan akcentussal beszél, amit egyszerűen nem tudok követni. Minden angol csapattársamat nehezen értem, de pótlom a hiányt.

Aki csak látta a gólját a Manchester United ellen, tanúsíthatja ezt. Ami az angol labdarúgást illeti, azt már folyékonyan beszéli.

Mik az első futballemlékeid?
Emlékszem a 2002-es világbajnokságra és az apámra, illetve a nagybátyámra, akik a szülővárosom csaptában játszottak. Az egész úgy kezdődött, hogy amikor otthagytam a kisvárosunkat, Espirito Santost, és Belo Horizontéba utaztam próbajátékra, csak odafele volt pénzem a buszra. Az Atlético Mineiro volt kíváncsi rám, és mivel a visszaút árát kajára költöttem, nem volt más választásom, meg kellett győznöm őket. Most pedig a selecao játékosa vagyok!

Amikor 2018-ban legutóbb beszélgettünk, még csak bizakodtál, hogy bekerülsz a brazil vb-­keretbe. Csalódtál végül, amikor nem így lett?
Tényleg úgy gondoltam, hogy segíthetek Brazíliának a világbajnok­ságon, de végül nem így történt. A futballban érdemes gyorsan továbblépni. Kár lenne tagadni, szomorú voltam, de hiszem, hogy a megfelelő időben történnek meg a jó dolgok. A világbajnokságot követően kaptam meg az első lehetőséget, hogy pályára lépjek az Egyesült Államok ellen, és azóta mindig hívnak. Ez is azt mutatja, hogy érdemesebb keményen dolgozni, mint csüggedni. Most minden befektetett energiám kifizetődik. Az álmom vált valóra a válogatottsággal.

Milyen érzés volt, amikor először hívtak meg? Nem volt furcsa, hogy hirtelen olyanok mellett állsz a gyepen, akikre addig felnéztél?
A szobámban játszottam videojátékokkal. Nem sokkal korábban ért véget az edzés az Evertonnal. Egyszer csak megcsörrent a telefonom, Edu (az Arsenal egykori középpályása, jelenleg a brazil válogatott koordinátora – a szerk.) hívott. Szinte sokkot kaptam, beletelt néhány másodpercbe, hogy felfogjam, amit hallok. Miután letettem, még egy ideig csendben ültem tovább. Nem akartam elhinni. Amikor elérkezett a tényleges bemutatkozás ideje, összeszorult a gyomrom. Az Egyesült Államok ellen léptünk pályára, és a kispadon ültem. Nagyon szerettem volna beállni. Tite végül az utolsó tizenöt percre küldött fel, Roberto Firmino helyére álltam be. Mindent beleadtam. Ilyen helyzetben az ember elfelejti minden aggályát, és csak helyt akar állni, segíteni a csapattársait. Fontosabb, hogy összeszedett legyél, mint az érzéseid. Különös érzés volt, ránéztem Neymarra és Philippe Coutinhóra, és arra gondoltam, egy nappal koráb­ban még velük játszottam a számítógépen. Elég szürreális érzés, amikor velük öltözöl, de aztán rájössz, hogy ők is csak normális emberek. Mindenki nagyon kedvesen köszöntött a csapatban.

Mit mondanál el Neymarról?
Kiemelkedő karakter a pályán és azon kívül is. Lenyűgöző, hogy valaki, aki ennyire sokat ért el, ilyen kedves és szerény legyen az újonnan érkezőkkel. Azt akarja, hogy mindenki otthon érezze magát. Az idény során tartottuk a kapcsolatot, többször beszéltünk egymás­sal. Vicces, gyakran nézem a góljait YouTube-on, és olyan is előfordult már, hogy ezt a buszon tettem, miközben ott ült előttem. Egy ideig a hajviseletét is átvettem. Most meg velem galambtáncol, ha gólt szerzünk.

A Watfordban az első tizenkét bajnokin öt gólt szereztél, utána viszont nem jött több. Mi történt?
A Premier League intenzitása semmihez nem fogható. Angliában nincsen olyan, hogy szusszansz egyet meccs közben. Csak futni lehet. Ez pont nekem való, úgy érzem, tökéletesen beleillek ebbe a rendszerbe, de időbe tellett, hogy alkalmazkodjam. Egy nyárral korábban játszottam a dél-amerikai U20-as tornán Ecuadorban, úgyhogy a 2017–18-as idény előtt nem sokat pihentem. Úgy érkeztem meg Angliába, hogy már kezdődött is a bajnokság. Valójában 2016 elejétől fogva, amikor a Fluminensébe kerültem, egészen 2018 májusáig nem is álltam meg. Ilyenkor már a láb sem úgy reagál, ahogyan szeretnénk, és visszaesik az ember teljesítménye.

Miért választottad az Evertont?
A céljai miatt. Nagy múltú klub, és újra azt tervezi, hogy trófeákat hódítson el. Nagyon izgalmasnak találtam, hogy részese lehetek a történetnek. Nem is értettem igazán a történelmét, amíg meg nem érkeztem. Hatalmas jelentősége van a város és a szurkolók szemében. Marco Silva óriási erőfeszítéseket tett, hogy idehozzon a Watfordból. Nagyon hálás vagyok mindazért, amit az eddigi pályafutásom során köszönhetek neki.

Nem bántott, hogy Silva a most záruló idény során sok kritikát kapott?
Topmenedzserről beszélünk, nagyon tetszik, ahogyan a játékot látja, és ahogy átadja nekünk az elképzeléseit. Könnyen megértjük, mit akar, és egyenesen bánik mindenkivel. Nem volt könnyű hallani a kritikákat, kicsit el is keserítettek. Ha nem mennek jól a dolgok, az csak ritkán egyedül a főnök felelőssége, a játékosoknak is részük van benne. Azt hiszem, kikecmeregtünk a válságból, és sokat javultunk az idény során.

Nagyobb terhet éreztél magadon tudva, hogy ötvenmillió fontot fizettek érted?
Ezen nem szoktam gondolkodni, meghagynám az ilyesmit a szurkolóknak, a sajtónak és a klubnak. Egy korábbi evertonos futballista azt mondta: ez a pénz romba fogja dönteni az igazolási piacot. Nem esett túl jól. Volt még néhány negatív hozzászólás, de igyekeztem nem foglalkozni velük. Az igazolási díjról a két klub állapodott meg, így alakult, az élet megy tovább. Az edzésekre kell koncentrálnom, arra, hogy jó legyek, és segítsem a többieket a győzelemben. Megfelelően kell képviselnem a csapatomat a pályán és azon kívül is. Ebben áll a felelősségem. Mindegy, hogy egy vagy kétszázmillió fontért vettek meg, mindent beleadok.

Két góllal mutatkoztál be az Evertonban a Wolverhampton ellen. Fontos szempont volt, hogy gyorsan elfogadtasd magad a szurkolókkal?
Valahol normális, hogy az ember izgul, amikor debütál, nem igaz? Az első sípszótól kezdve próbálok a feladataimra koncentrálni, de biztos, hogy sokat segít, ha jól teljesítesz, és gólt is szerzel. Ezzel magad mellé állíthatod az embereket, és ledobhatsz egy kis terhet a válladról.

Ugyanakkor az is megtörtént, hogy a harmadik Everton-meccseden kiállítottak a Bournemouth ellen, mert belefejeltél Adam Smith-be…
Hiba volt, pontosan tudom, de kiprovokálta. Hergelt, én pedig megadtam neki, amit akart. Még csak az első félidőben jártunk, és a csapatom ott maradt tíz emberrel. Utána még három mérkőzésre eltiltottak. Egy futballista nem is képzelhet el rosszabbat, mint hogy nem léphet pályára. Nem volt könnyű időszak. Az ilyen esetekből mindig tanul az ember, de ez kemény lecke volt.

Gyakrabban találtál be a Premier League-ben az Everton mezében a jelenlegi idényben, mint a Watfordban 2017–18-ban. Ennek vajon mi lehet az oka?
Szerintem az, hogy végre három év után sikerült egy nagyot pihennem, normális nyári szünetben volt részem, utána pedig rendes felkészülést végeztem. Több időm maradt, hogy előkészüljek az evertonos időszakomra, és gyorsan megértettük egymást az új csapattársaimmal. A csapat tele van minőségi játékosokkal, akik szereztek már tapasztalatot hazáik válogatottjaiban is, és játszottak nagy klubokban. A fiatalok is nagyon tehetségesek.

Több posztot is kipróbáltál az idény során, melyik tetszett a legjobban?
Elöl a legjobb csatárként, olyan közel a kapuhoz, amennyire csak lehet. Ez volt az eredeti pozícióm fiatalabb koromban.
Jól érzem magam a szélen is, ki tudom használni a sebességem, hogy megverjem a védőket az egy az egy elleni helyzetekben. Mindig is ezzel próbálkoztam. De a pályán az a legfontosabb, aki az első vonalban küzd.

„A liverpooli városi rangadó idején egy egész héten át ez a téma az utcákon mindenütt”

Mit éreztél, amikor korábbi watfordos csapat­társad, Troy Deeney a két csapat decemberi találkozója előtt azt mondta, hogy szétzúz majd téged a meccsen. Szerinted komolyan gondolhatta?
Egészen biztosan nem. Troy nagyon jó barátom. A saját csapata védelmében próbált egy kicsit vicceskedni és provokálni bennünket, de ez így természetes. Csak tréfálkozott. Kiváló a viszonyunk, és a mai napig mindenkit szeretek a Watford csapatából. Mielőtt elkezdődött volna az a találkozó, bementem az ellenfél öltözőjébe, és minden barátomat megöleltem. Elég kemény az egykori csapatod ellen pályára lépni. Hihetetlenül furcsa érzés farkasszemet nézni az egykori csapattársakkal, és azok ellen küzdeni, akik melletted álltak. Természetesen a szurkolók is provokáltak, amikor a Vicarage Roadon léptünk fel, de ez így van rendjén, akkor már ellenfél voltam. Erősen kötődöm a Watfordhoz, és nagyon hálás vagyok azért, amit a klub tett a pályafutásomért.

Milyen a liverpooli városi rangadó összehasonlítva a hasonló brazil eseményekkel?
Elképesztő élmény volt, és nagymértékben emlékeztet a Flamengo és a Fluminense közti összecsapásokra. A városban egy egész héten ez a téma.

Örültél a Goodison Parkban játszott nulla nullás döntetlennek, ha onnan nézzük, hogy a Liverpool a bajnoki címért küzdött?
Nemcsak azért nagy dolog megnyerni egy ilyen mérkőzést, mert azzal feljebb léphet a csapat a tabellán, hanem mert rengeteg önbizalmat meríthetünk egy ilyen győzelemből. Az őszi szezonban elveszítettük az Anfielden játszott meccset, és nagyon nehéz volt feldolgozni az utolsó pillanatban kapott gólt, amelyet Divock Origi szerzett. Nem az járt a fejemben, hogy raboljunk pontot a Liver­pooltól, mert akkor nem lehet bajnok. Sokkal inkább az hajtott, hogy segítsem az Evertont meccset nyerni, mindegy, ki ellen.

Az Everton megverte az Arsenalt, a Chelsea-t és a Manchester Unitedot, mégis inkább kiábrándító idény volt.
Egyetértek. Úgy érzem, megvan bennünk, hogy többet érjünk el, és ezt a jobb pillanatainkban be is bizonyítottuk. Ugyanakkor az is igaz, hogy fejlődtünk, és az idény második felében sokkal szebb futballt játszottunk. Kiváló játékosaink vannak, bizakodva nézek a következő évad elé.

Mit szólsz ahhoz, hogy rajtad tartja a szemét a Milan, a Barcelona és a Manchester United?
Jó érzés, ha megdicsérnek a jól elvégzett munkáért, de egyelőre nem gondolkozom azon, hogy váltsak. Éppen csak most lettem az Everton játékosa, és jól érzem itt magam.

Ettél már tejkaramellát? (Angolul toffee, az Everton beceneve – a szerk.)
Tejkaramellát? Nem, még soha. De hamarosan kipróbálom, megígérem.

Felipe Rocha gyakran tudósítja a FourFourTwo-t Brazíliából, és hazájában rendszeres szerzője az UOL-nak, a globesparte.com-nak és a Placarnak.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. júliusi lapszámában.)