Donnarumma: tényleg benne van az olaszok reménye?

Szöveg és fotók FourFourTwo

Cikkünk még 2017-ben készült!

Nápolytól nem messze, a Passeggiata Archeologica tanösvény mentén láthatóak a Villa San Marco romjai. A villa valószínűleg Claudius császár első emberének, Nirarcissusnak a vidéki nyaralója lehetett. Berlusconi-stílusú politikai ármánykodásai végül a vérpadra juttatták. Életében szerette a sportot – olyannyira, hogy oszlopos fürdőszobáját ökölvívók és birkózók képeivel díszítették. A villa valaha a tengerre nézett, mielőtt a Vezúv kitörése új partvonalat alakított ki Pompeiitől délre.

Az út másik oldalán, az autópálya felüljárója és a tanösvény közé ékelve található egy műfüves pálya és egy klubház trófeákkal és csocsóasztallal. Az egyik kapu mögött az amalfi part hegysége, a Lattari magaslik, a másik fölé maga a vulkán tornyosul. 2015 októberét írjuk, a helyi futballiskola öt sráca kapusedzésen van itt. Vendégedzőjük van, egy öregfiú: a bolognai Antonio Mirante egyike azon három kapusnak, akik a – megtévesztő nevet viselő – Castellamare di Stabiai Asd Club Napoliból egészen a Serie A-ig vitték.

De most a fiúk új példaképet kapnak. Alig idősebb, mint ők, mégis majd’ kétszer magasabb. Gianluigi Donnarumma 2015. október 25-én debütált a Milan Sassuolo elleni meccsén mint a legfiatalabb kapus, aki bekerült egy klub keretébe a Serie A történetében.

A 2015 februári, Cesena elleni meccsen már a kispadon ült, épp három nappal a 16. születésnapja előtt. Alfredo Magni kapusedző olyan elánnal magasztalta a csodagyereket, hogy a vörös-fekete klub beszerezte az orvosi igazolást ahhoz, hogy a 195 centis monstrum felnőttekkel kerülhessen egy pályára.

Már Pippo Inzaghi is fontolgatta, hogy pályára küldi Donnarummát Atalantában, a szezon utolsó, tét nélküli mérkőzésén, de végül visszakozott, pedig tudta, hogy a saját ideje is hamarosan lejár. Az új edzőben, Szinisa Mihajlovicsban azonban volt annyi kurázsi, hogy betegye az ifjoncot a keretbe. Tette ezt abban a tudatban, hogy az előző kapus a 2015–16-os idény előtt nyolc bajnokin összesen 14 gólt engedett be.

Mihajlovics felhívta Christian Abbiatit, a Milan veterán kapusát, aki mostanra a visszavonulás előtt áll, és Diego López mögött melegítette a kispadot, hogy szerinte Donnarumma átvehetné-e az ingadozó teljesítményű spanyol helyét, a válasz pedig egy együttérző „igen” volt – amin Donnarumma egyik edzője sem lepődött volna meg.

„Viccelsz? – kérdezi Bruno Tedino, Donnarumma U17-es edzője a FourFourTwo azon kérdésére, hogy meglepte-e a fordulat. – Egyáltalán nem. Tizenhat évesen úgy nézett ki, mintha harminc lenne. Egy bajnok minden adottsága megvan benne. Bizonyította, hogy helyén van az esze. Gratulálok azoknak, akik szerencsét próbálnak vele.”

Maga Donnarumma jobban meglepődött. Mihjlovics a meccs előtti napon közölte vele a hírt a Milanello öltözőjében. „Elképesztő érzés volt – emlékezik. – Nem gondoltam, hogy betesz a csapatba. Általában magamban tartom az érzelmeimet, de aznap ezt nehéz volt megtenni. Edzés után egyből felhívtam a szüleimet, és ők eljöttek egyenesen Castellamaréból, hogy láthassanak.

Furcsa érzés volt a buszban a stadion felé utazni. Aztán kifutottunk a pályára, megérintettem a keresztlécet és kezdtünk is.”

Donnarumma elsőbálozós szereplése a Serie A-ban inkább elfogadható volt, mint káprázatos. A rövidsarokba bekapta Domenico Berardi jól irányzott szabadrúgását, bár a Milan még így is győzött 2–1-re. A meccset figyelő López utólag így fogalmazott: „Nyugodt vagyok, bízom magamban. Az biztos, hogy vissza­térek a pályára, és kiállok a szavamért.” Így is tett – kölcsönben az Espanyol színeiben.

Donnarumma első hibátlan szereplése a három nappal későbbi találkozó volt, amikor a piros-feketék a hazai kupában kiejtették a Chievót. Egyet beengedett a Lazio elleni meccsen is, ahol a Milan három gólt lőtt, majd kiválóan szerepelt egy gól nélküli döntetlen mérkőzésen Atalantában. A bajnokság végére a La Gazetta dello Sport úgy írt róla, mint „az egyetlen színfolt egy ilyen szörnyű idényben”. A San Siróban üdvrivalgással köszöntötték, amely kellemes meglepetésként hatott a füttykoncert mellett – hiszen a Milan nem jutott be a BL-be, és a Coppa Italia döntőjében is elbukott.

Donnarumma elsírta magát a vesztes Juventus-mérkőzés után – ez amúgy gyakran megesik vele. Amikor Abbiati – akit Gianluigi második apjaként szeret az igazi apja, Alfonso szerint – elbúcsúzott a San Sirótól, és a nézők előtt kezét felemelve mintegy átadta a stafétát a mellette álló Donnarummának, az ifjonc akkor is könnyekig meghatódott. Akkor is sírt, amikor észrevette, hogy az első Serie A-meccsén az egyik labdaszedő egy akadémiai csapattársa: csak két hete volt, hogy együtt játszottak.

Ez az egyik Donnarumma: egy férfi – illetve már majdnem az –, aki nyíltan vállalja az érzelmeit, aki „ki van békülve önmagával”, ahogy egy korábbi edzője fogalmaz. A másik Donnarumma annyira nyugodt és magabiztos, hogy egy olasz lap a svédekhez hasonlította. „Mindenki ideges kicsit, amikor először válogatják be – mondja Tedino, visszaemlékezve arra, amikor a kapus csatlakozott csapatához a 2014-es U17-es Eb selejtezőjében –, de Donnarummánál negyvenes pulzust mértünk – nyugodt volt és józan. Az összpontosítás volt mindig is a legfőbb erőssége.”

Majd’ három mérkőzés után a Milanban így nyilatkozott az ifjonc: „A nyugalom az erősségem, a játék küzdelmes pillanataiban is. A kapus feladata biztonságot sugallni a csapatnak. Szellemileg sokkal érettebb vagyok. Ezt az első Milan-meccsemen vettem észre, idegesnek kellett volna lennem, de nem voltam az. Folyamatosan kommunikálok a védőkkel; nem zavar a korkülönbség. Hiszen elengedhetetlen, hogy megbízzanak a kapusukban – aki más szemszögből figyeli a játékot, és hasznos tanácsokat adhat.”

Egy olyan tinédzserről beszélünk, aki bevallottan a Milan sztárja akar lenni, aki a csapatkapitányi karszalagért küzd, aki Gianluigi Buffont szeretné váltani a válogatott élén – de aki még mindig Panini-kártyákat gyűjt, aki a róla szóló sajtótól fantasy játékosnak érzi magát, és aki még mindig azon mulat, hogy megvásárolhatja saját magát a FIFA-ban. A Milan ifjúsági edzője, Filippo Galli sosem látta búslakodni. „Mindig elfelejti a baklövéseit, ez az egyik erőssége – magyarázza a FourFourTwo-nak. – Kölyökkora óta minden hiba után tiszta fejjel folytatta. Az ő korában és posztján előfordul, hogy egy rossz mozdulat megzavarja az embert, de az ő személyisége ezt nem engedi.”

Az „elfelejti” talán nem is jó szó: az elpuskázott szabadrúgás emlékét az első Milan-meccsén nem tudta kiverni a fejéből. A La Gazzetta júliusi interjújában, amikor épp az első teljes idényére készült a Milan kapuőreként, ezt a hibát úgy emelte ki, mint olyat, amit nem akar megismételni.

Donnarumma nyugalmát csak az iskolája dolgoztatja meg – könyvelést tanul –, és hogy nem meri elkérni Manuel Neuernek, a Bayern München kapusának mezét. Bevallottan társasági lény, lelkesen veti bele magát az aláírására áhítozó tömegbe, amikor hazatér Castellamaréba. A végzettség a családnak fontos – a család pedig Donnarummának.

„Közel áll a családjához, mindenben támogatják – mondja Galli. – Jól nevelt, tisztelettudó gyerek, nem változtatta meg, hogy híres lett, ugyanolyan barátságos és kedves.”

Donnarumma rendszeresen jár templomba, és mindig viseli a nagymamájától kapott rózsafűzért. „Legnagyobb erőssége a hatalmas alázata és áldozatkészsége – mondja Tedino. – Mindenkivel barátságos, és megérdemli, hogy a csúcsra jusson, egyészt profi játékosként, másrészt civilként. Bár fiatal, csodálatos, ahogy a csapattársakhoz és az edzőkhöz viszonyul. Ezt nem lehet megtanítani – ehhez jó neveltetés kell.”

Ha nincs meg a felnőttkapusok legendás tapasztalata, egy jó alapozás meg némi hidegvér több mint elégséges. Az sem árt, ha az ember egyszerre bírja egy cirkuszi erőművész és egy akrobata adottságait. A Milan ifjúsági kapusedzője, Davide Pinato elárulta, hogy amikor a 14 éves Donnarumma Milanóba érkezett, „kicsit túlsúlyos volt, mégis lenyűgöző tehetsége volt arra, hogy rövid idő alatt elsajátítsa a szükséges motorikus készségeket.

Született tehetség, gyorsan jár az esze – és itt pont ez a fontos. Pontos és egyszerű a mozgása, ami fiatalkorban igen meglepő. És mindezt olyan erővel, technikával és koordinációs készséggel teszi, ami átlagon felüli. Olyan, mint egy NBA-játékos. Azok is magasak, de gyorsak, erősek, intenzívek, a termetük ellenére.”

Egy videó, amelyen Donnarumma „emberfeletti” reflexeivel közeli lövéseket hárít az edzésen, segít megérteni, hogy miért olyan kimagasló a teljesítménye a büntetővédések terén – a mostani idény feléig 12 lövésből hatot hárított a kupamérkőzéseken. Elszántan tanulmányozza a Serie A büntetőrúgóit, ami olyan védésekhez segítheti hozzá, mint amilyen Torinóban Adem Ljajics lövése volt, amit a mellkasa előtt hárított.

Ahogyan az várható is, termete és magabiztossága a magas lövések mesterévé teszi, de egy feladat még hátravan. A predestinato, vagyis „a sors kegyeltje”, ahogy az olasz sajtó hivatkozik rá, saját bevallása szerint gyakorlásra szorul labdakezelés terén, amin Manuel Neuer védéseinek a tanulmányozásával segít.

Hogyan jutott Donnarumma ilyen messzire ilyen gyorsan? Talán a természetfeletti testi fejlettség az oka. Ciro Amore, a Club Napoli elnöke így fogalmazott a FourFourTwo-nak: „Donnarumma mindig is egy korosztállyal feljebb játszott. 1999-ben született, de a kilencvenhetesekkel raktuk össze. Hogy ne legyen belőle baj, csúnyán írtuk a kilencvenkilencet, nem fejeztük be a második kilencest, hogy hétnek tűnjön.” Donnarumma édesanyja, Maria mindig magával hordta fia születési anyakönyvi kivonatát. Sokan nem hitték el ugyanis, hogy a 188 centis fiú tizenegy éves.

Ennél is fontosabb talán, hogy Gigio – ahogy a középiskola óta hívják – négyéves kora óta kapus szeretne lenni. „A bácsikája, Enrico Alfano kezdett vele focizni” – mondja Amore. Maria fivére a helyi csapatban védett, és amikor munka nélkül maradt, Ernesto Ferrarónak segített a Club Napoli kapusainak edzésében.

„Enrico régóta ismerte Ferrarót, mivel együtt játszottak. Enrico elhozta Gigiót és annak testvérét, Antoniót. Ebben az az érdekes, hogy az apjuk sosem volt nagy focirajongó. És amikor Enrico meghalt, Ernesto átvette a helyét. Zseniális edző, olyan, mint egy kotlóstyúk. Ferraro maga ment a fiúért edzés előtt, mivel az apja mindig dolgozott, és este mindig hazavitte.”

Úgy tíz éve Ferraro adott egy interjút Gennaro Iezzóról és Mirantéról, két Club Napoli-növendékről, akik kapusként messzire jutottak. Akkor elmondta az újságírónak, hogy épp edz egy olyan nyolcévest, aki egyszer a válogatottban fog védeni.

Addigra Gigio bátyja, Antonio, aki kilenc évvel idősebb, már a Milannál volt. A vörös-feketék 1.8 millió euróért adták el a Genoának, de ami fontosabb, kiérdemelték az ifjabbik fivér rajongását. Gigio vörös-fekete sávos mezben járt iskolába, a tankönyvére is a címerüket ragasztotta, és szobája falán is egy Kakát ábrázoló óra függött. Négy éve úgy tűnt, az Inter csap le az ifjú titánra, amikor a Milan megkésve bár, de felkereste. Gigio gondolkodás nélkül cserélte le a kék sávokat vörösre.

Antonio, aki most az Aszterasz Tripolisz kapuját védi Görögországban, mindig büszkén vallotta, hogy az öccse jobb nála (nem beszélve arról, hogy magasabb is), bár kapusedzője, Bari szerint teljesítménye javult Gigio San Siró-i sikere óta. Mindennapos kapcsolatban állnak, esténként PlayStationön vívnak online csatákat, és a beengedett gólokkal heccelik a másikat.

Novemberben Antonio így nyilatkozott: „Gigiót ismerve nincs az a pénz, amiért elhagyná a Milant. Boldogan viseli a vörös-feketét, világ­életében Milan-drukker volt.” Gigio valóban elkötelezettnek tűnik: máris eljegyezte a pompeii Alessia Elefantét, aki – nevének ellentmondva – majd’ két fejjel alacsonyabb nála.

 

Mino Raiola, Gigio nagyvonalú ügynöke azonban kevésbé híve az efféle kötöttségeknek. „Donnarumma? Olyan, mint Modigliani – mondta nem sokkal az ifjonc első keretszereplése után. – Százhetven millió eurót ér.” A mostani szezon elején olyasmit lehetett felőle hallani, hogy „a drágaköveknek a drága üzletek kirakatában a helyük”. Amikor januárban egyes szurkolók kritizálni kezdték Donnarummát, főleg a 2–1-es, Udinese elleni vereség után, Raiola csak annyit mondott, „ha azt akarják, hogy menjen, velem beszéljenek”. Amikor Silvio Berlusconi tavaly eladta a San Siró-i csapatot a kínai Sino-Europe Sportsnak, nem tudták – vagy talán nem akarták – nyélbe ütni Donnarumma első ötéves szerződését, pedig a kapus 2017 februárjában betöltötte a 18-at, és szabad prédává vált.

Donnarumma 2017 szeptemberében kapott először esélyt, hogy a válogatottban játsszon, amikor félidőben pályára küldték a 3–1-es vesztes meccsen a franciák ellen Bariban. Magát a nagy Buffont váltotta a kapuban – mintha nem harsogott volna eddig is a sajtó az „Új Buffon”-ról.

„Szerintem jó párhuzam – magyarázza Tedino. – Buffon sosem bújik ki a felelősség alól. Őszinte és szerény – tényleg tudja, milyen a csapatmunka. Morális szempontból (Gianluigi – a szerk.) tényleg olyan, mint Buffon, bár a technikájuk különbözik.”

Buffon, Donnarumma példaképe 16 hónappal utódja születése előtt szerepelt először a válogatott színeiben, 1997 októberében. A tengernyi dicséret között, amivel elhalmozta az ifjút annak első Serie A-meccse után, elrejtett egy tanácsot, amely talán most hoz gyümölcsöt: „Próbálj minél gyorsabban megérni ahhoz, hogy megértsd, ebben a világban mi igaz, és mi hamis”.

Semmi sem mutatja igazán, mekkorát bukott a Milan, mint az, hogy Donnarumma az új idény előtt azt javasolta, vegyenek példát a Leicesterről. Amikor a decemberi tizenegyespárbajban megnyerte a Milannak a Szuperkupát, az volt a klub első trófeája öt év után. Mégis, a Milan korábbi sikerei is mind éppen olyan fiatal, saját nevelésű játékosoknak köszönhetőek, mint az, aki éppen most szerez nevet magának.

Ahogy a Milan visszatért a téli szünet után, Donnarumma meze volt a legkelendőbb a klub termékei közül, a zokni gyakorlatilag ki is fogyott. Ha egy kapus meze felértékelődik, az vagy azt jelenti, hogy a csapat középszerű, vagy azt, hogy a kapusa kiváló.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. áprilisi lapszámában.)